lazsálunk

Hihetetlen, hogy mennyit tudok lustálkodni, ha lehet. Ez persze nem azt jelenti, hogy naphosszat fekszem az ágyon és filmeket nézek, pláne olvasok, csak azt, hogy nem azzal foglalkozom, amivel általában szoktam. Vagyis reggel nem stresszelek azon, hogy ki honnan késik el, napközben nem izgulok azon, hogy mi maradt el és este viszonylag korán és ráérősen fejezem/fejezzük be a napot.
Mindezeken kívül pótolgatom az év közben elmaradt dolgokat. Ott van mindjárt a gardrób. Peti imádja, de ha beszabadul, kihajigálja a ruhákat a földre. Ráadásul jó néhány ruhás zsák is van benne, kinőtt gyerekholmival, amit odaígértünk valakinek, de a dolog logisztikája úgy alakult, hogy még mindig itt parkolnak a szép fekete zsákok. Szóval nemrég megint térdig jártunk a ruháinkban és cipőinkben és megbeszéltük, hogy Karácsonyra mindenképp rendbe tesszük. Azt nem konkretizáltuk, hogy melyik évről van szó, de tegnap délután nekiláttam és most már be is lehet menni a szobába. Sikerült kicsempésznem a sufniba a szivacsbelét hullató giga macit is, ami valahonnan hozzánk származott, mert Ember megsajnálta. Szerintem a végzett munka értékéből mit sem von le, hogy miközben én fönt ténykedtem, Petya lent foglalta el magát. Elvégre eltakarítottam a következményeket.  Panni a Nagyijánál vendégeskedett és társasoztak, meg ilyesmi.
Ember tegnap és ma este is muzsikál, amitől máskor kicsit soknak szoktam érezni az estét, de most nem zavar. Sőt. Eltökéltem, hogy most aztán mindenkit megtanítok a saját ágyában aludni. Na jó, Ember alhat az enyémben. :)
Ez az alvás dolog ugyanis nálunk elég hektikusan zajlik. Pici korukban a csibék velem aludtak, mert így esett jól, aztán szépen átszoktak a saját ágyukba. Aztán jött az a nem éppen jó emlékezetű időszak, mikor Petya minden éjjel ordított és verte magát. Na ott borult a rend és azóta vergődünk. Most komolyan elterveztem, hogy lassan és fokozatosan beszoktatom újra a saját ágyába. A dolog elméletét azt hiszem  tudom, meglátom, hogy működik - e a gyakorlatban, amit jónak gondolok. Most még mellé fekszem, de azt tervezem, hogy idővel már csak ülni fogok az ágyán,aztán már csak az ágya mellett. Nem tudom, menyi ideig fog tartani, de remélem bírom majd szuflával. Az biztató, hogy tegnap éjjel, mikor átmászott hozzám, simán vissza tudtam vinni az ágyába, nem volt hiszti.
Szóval ilyesmivel bíbelődünk és főzök. Már régen tudom, hogy ez engem maximálisan kikapcsol. A mai termés egy irgalmatlan fazék töltött káposzta, Ember legnagyobb örömére. Le is fotóztam.

Meg sétálunk is néha. Panni természetesen bringával közlekedik. Már nagyon ügyes. :) Ma ráadásul nélkülem mentek, így értékes percekhez jutottam, amik csak az enyémek voltak. Döbbenet, milyen ritkán vagyok egyedül.
Holnap barátok jönnek, többek között általános iskolai barátnőm a lányaival. Már nem is tudom hányadik éve mindig eljönnek ilyentájt. Gondoltam is rá, hogy hívom őket idén, de valahogy elmaradt. Erre ma jelentkeztek, hogy jönnének. Ezek az igazán jó dolgok.
Mindeközben kicsit azért marcangol a bűntudat, hiszen hoztam haza munkát bentről és az egyesületünkkel is lenne dolog, de egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy nekilássak. Petit is kéne adminisztrálni, mert lejár a csp papír és csodával határos módon még mindig autista. A levelezésemet sem láttam napok óta és a telefonomat is csúnyán elhanyagolom. Elég jót tesz. Ígérem nem szokok rá erre a tempóra, jövőre jó leszek. Addig meg pihi.

Karácsonyi lidércnyomás

Tegnap meglehetősen messzire kerültem lélekben a gyertyafényes szentestétől. Ennek az az oka, hogy Petinek rossz napja volt. Mindent bemutatott, amit ilyenkor tud. Harapás, fejverés, kiabálás, dobálás. Arra is gyorsan rájöttem, hogy már régen  vágtuk a körmét. Ugyanis rondán összekarmolta a kezemet. Ilyenkor kis karcolásokat csinál a kezemre, amik az indokoltnál sokkal jobban tudnak fájni.
A dologhoz hozzá tartozik, hogy nem volt olyan sok hiszti, mint amennyinek éreztem, hiszen még körmöt is tudtunk vágni Petinek. De azért nagyon elfáradtam estére.
A bosszantó az, hogy megint nem tudom a rosszkedv okát. A végén már fájdalomcsillapítót is adtam Petyának, bár nem voltam meggyőződve róla, hogy ez a jó megoldás. Feltehetőleg a rutinok borulása és a túl sok karácsonyi kaja lehet a ludas.
Azért voltak vicces és jó dolgok is. Ember szülei jöttek vendégségbe és persze volt ajándék és finom ételek, amiket én főztem. Fel is ékszereztem magam, de amikor Petya elkezdte húzni a fülbevalómat, gyorsan kivettem, maradjon inkább díszes a karácsonyfa. :) Egyébként a karácsonyfának is kijut. Minden évben folyamatos díszítés van nálunk. Ugyanis Petit elbűvöli a díszek csillogása és pöszörgeti őket, amíg a kezében nem maradnak. Akkor elejti őket és megy a következőre. Mi meg visszarakjuk a díszeket. Ez a non stop díszítés. :) Idén megpróbált beszállni a játékba a kutya is, elszaladt a leeső gömbökkel. Meglepően gyorsan megértette viszont, hogy ezt nem szabad, most már hősiesen kibírja, hogy ne kapjon a guruló gömbök után. Egyébként műanyag díszeink vannak. Szerencsére már azokból is vannak szépek.
Petya idén is hozta a formáját, amennyiben nem az ajándékával játszott, hanem annak a csomagolásával. Most is itt van mellettem egy papírdoboz. :)
A kajás dolgokba is beletette a kezét. Ugyanis sütöttem egy szép kacsát. Kitettem hűlni és mire térültem és fordultam, Petya meghámozta. Leette az összes szép pirosra sült bőrt. Peti minden sültnek nagyon szereti a bőrét és komoly kihívás neki, hogy ne egye meg mások tányérjáról is. De ez nem valakinek a tányérján volt. :)
Apja megkapta Karácsonyra a Star Wars trilógia régi változatait, most lelkesen nézik és hallgatják Pannival, hogy melyik a jobb Darth Wader és hol nincsenek banták. 
A mai nappal kapcsolatban optimista vagyok. Ember ma nem szállítja a szüleit, így nem leszek egyedül a törpékkel. Ráadásul vendégek jönnek, úgyhogy leszünk elegen a gyerekekre, nem lesz Petinek annyi üresjárat.

Szép Karácsony

Idén azt hiszem igazán jól sikerült a Karácsonyunk. Finom halászlevet főztem, meg rántott halat, de a biztonság kedvéért kisütöttem két csirkecombot is, mert egyrészt tudtam, hogy meg fogok csúszni az ünnepi ebéddel, másrészt tartottam tőle, hogy a srácok nem eszik a halat.
A halászlé az nálunk elég kényes dolog. Ugyanis Emberrel komolyan össze tudunk vitatkozni azon, hogy az ő apukája, vagy az én anyukám főzi a világ legjobb halászlevét. Felnőtté válásom egyik fontos állomása volt, mikor életemben először Anyu írásos és szóbeli útmutatása alapján megfőztem a saját kreációmat. Azóta is lelkesen készítem minden Karácsonykor a tradicionális passzírozós halászlevet és titokban tudom, hogy tulajdonképpen én csinálom a legjobb halászlevet, de szerénységem tiltja, hogy ezt megemlítsem, majd a gyerekek talán megteszik, ha elég nagyok lesznek hozzá. Most még elég, kicsik és/vagy autisták ahhoz, hogy nem méltányolják a remekművemet, de idén tényleg ügyes voltam, úgyhogy elég jól sikerült és mivel soká készültem el vele jól bekajáltunk. A levest tényleg nem ették a csibék, de a rántott hal jöhetett. Peti fel is menekített egy szeletet az emeletre, mikor nem figyeltem oda.
Panni délelőtt Keménykalap és krumpliorrot nézett és Peti is látta, hogy valami nagyon készül. Egyébként én azt gondolom, hogy tudta, hogy Karácsony lesz. Hiszen megvoltak a sztenderd dolgok, mint iskolai Karácsony, mézeskalács sütés stb. Igaz, az ablakokat nem díszítettem fel úgy, mint szoktam, de az ajtót igen és a koszorúnk is elkészült, gyújtogattuk sorban a gyertyákat.
Délután tortát sütöttem, mert Anyunak szülinapja van, ahogy Panni elmésen meg is jegyezte, pont úgy, mint a Jézuskának. Megnéztük az Abigélt és közben elkezdték feldíszíteni a fát. A helyzet az, hogy nálunk nincs a fán szaloncukor, túl nagy próbatétel volna Petinek, de egyébként nagyon szép fánk lett. :) Különben is már az első nap "elpárolognának" a cukrok és maradna az üres papír. :)
Mikor mindennel elkészültünk és a lakás is tűrhető állapotba került, szép ruhát húztunk. Én bevállaltam a szoknyát, Peti inget kapott. Mostanság egyre kevesebbet segítek neki az öltözésnél, ezért az ing elég nagy kihívás volt. Próbálta úgy, mint a pólót, de nem igazán jött be. Végül kis segítséggel nagyon csinosra sikerült. Panninak megengedtem, hogy ő döntse el, mit vesz fel. Inget és nadrágot választott, szerintem gyönyörű volt. Ember is nagyon nyalka lett, semmi akadálya nem volt az ünneplésnek A családom is átjött és bontogattuk az ajándékokat. Mindenkinek olyasmi került a fa alá, aminek örült, így az este is jó hanglatban telt. Peti valamilyen oknál fogva rengeteget sámándobolt, de nem vonult el az emeletre. Szerintem kicsit zavarta a helyzet. Karácsonyfa a szobában és lazaság. Este még megnéztük az Illatszertárt, ezért elég későn kerültünk ágyba. A gyerekek kicsit meg is pörögtek, de Panni elmagyarázta, hogy ő sokáig szokott ünnepelni, mire Apja közölte, hogy tényleg tavaly Krácsonykor is sokáig fent volt. Mit lehet erre mondani?
El ne felejtsem Ember magánszámát a bravúrosan megjavított égősorral, valamint az általam tegnap frissen megvásárolt karácsonyfatalppal, ami valamiért nem volt egyből használható. Azt hiszem a Karácsonyhoz szervesen hozzátartoznak az apukák ilyen fajta tevékenységei, szigorúan december 24 - én. Különben is hagyományok nélkül hogy nézne ki az ünnep?
Komolyra fordítva a szót, sokszor hajlamos vagyok elkeseredni az anyagi helyzetünkön, de azt hiszem, hogy akinek ilyen Karácsonya tud lenni, finom ételek, meleg lakásban és ajándékok a fa alatt, mindez egy szerető családban, az semmilyen szempontból sem szegény és ezt érdemes lesz máskor is észben tartanom.

Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Világvége, utána Karácsony

Ahogy nemrég már írtam, mostanában sikerült olyan konfliktusokba keverednem, amikre nem számítottam és amiket nem is igazán értek, vagy tartok hozzám méltónak. Ettől viszont olyan dolgok és emberi kapcsolatok lettek kérdésesek, amik eddig alapvetések voltak. Emiatt nekem tényleg volt mostanában egy laza világvége és nem is kerültem olyan igazi ünnepváró hangulatba, amilyenben ilyentájt lenni szoktam. Inkább olyan kedvem volt, mint mikor valaki lefesti a fák levelein átsütő napfényt. Egy kis sötét, egy kis fényes. Mert fényes is jutott bőven! Panninak a táncházban és a zeneoviban is volt bemutatója és olyan mázlista vagyok, hogy mindkettőre eljutottam. Mindkét helyen büszke is voltam rá, mert egyértelműen az apjára ütött tehetség dolgában. :)
Igazán karácsonyi hangulatom csak a napokban volt, mikor átjött Cs barátnőm és beszélgettünk kicsit, míg a gyerekek játszottak. Az asztalra tettem aszalt gyümölcsöt és diót és Ember főzött igazi édes napközis teát. Ráérősen beszélgettünk és akkor éreztem meg, hogy kiábrándultság ide, értékválság oda, Karácsony mindenképpen lesz. Úgy tűnik annyira szerettem és vártam eddig minden évben, hogy mostanra is jut a jóból. :)
Pénteken dolgoztam utoljára és a gyerekeknek is addig volt ovi és suli. Azóta élvezzük, hogy nincs hajtás, hogy reggel nyugodtan lehet "egykupacolni" az ágyban és mindent, ami a pihenéssel jár. Péntekre megvettem és becsomagoltam az ajándékokat és Ember hősiesen bevásárolt. Tegnap még lovaglás is volt Petinek és persze Panni is jött és felülhetett a lóra. Tök jól sikerült minden. Szintén tegnap este sütöttünk mézeskalácsot is. Évek óta most először Peti is beszállt. Szerintem azért, mert a suliban is sütöttek. Nagyon édi volt, nyújtotta és szaggatta a tésztát és csak keveset nyúlt le és evett meg nyersen. Így az idei mézeseink kicsit csálék, de én hallatlanul büszke vagyok rájuk. Ilyenkor menterend szerint eszembe jut az a pocsék két évvel ezelőtti Karácsony, amikor a kórházból jöttünk haza, mert Petya autoagressziója odáig vezetett, hogy kórházba került. Valahányszor ez eszembe jut és végiggondolom, milyen most Petya, nagyon boldog vagyok. Iszonyú sokat okosodott és ügyesedett és az az érzésem, hogy ebben neki nagyon sok melója van. Könnyű őt amolyan kis vadóc ösztönlénynek látni, de szerintünk igenis próbálja kontrollálni a hangulatait, csak még mindig nehezen megy neki. Most is van, hogy kiabál, meg ilyenek, de sokkal kevesebbet és rövidebb ideig. És sokszor le is tudjuk állítani. Nagyon szeretném megoldani, hogy ne legyen olyan sok üresjárata és ezt ő is élvezi.
Ma délután pl elmentünk szánkózni. Tök jó fejek voltak. Elöl Panni, utána Peti, aki kapaszkodott Panni vállába és Apja, meg én húztuk a szánkót. Nagyon élvezték és kilószám ették a havat, mikor nem láttuk őket. :) Ez megint egy olyan pillanat volt, ami nagyon karácsonyosra sikerült.
Volt házassági évfordulónk, amit mindketten elfelejtettünk, ezért este ettünk egy- egy szem bonbont a rejtett tartalékaimból és ezzel ünnepeltünk. :)
És a tesós posztom közönségdíjas lett a nőStényeken, aminek igazán örülök. Meg a szép nyereményeimnek is.
Délután már karácsonyos filmeket néztünk és elég sokat mostam, meg sütöttem zsemlét és készültem a holnapi konyházásra. Szeretem ezt csinálni. Panni alig tudott elaludni, mer annyira várja, hogy holnap legyen. Mondtuk neki, hogy minél előbb alszik el, annál gyorsabban lesz holnap. Lehet, hogy nekem is ki kéne próbálnom? :)

meleg víz

Bizony! És egyenesen a falból! Nem kell forralgatni fazékban. Családi segítséggel ugyan, de Embernek sikerült megvenni az új bojlert és baráti segítséggel fel is szerelte. Reggel már meleg víz folyt a csapból. Még egy darabig örülni fogok neki, aztán szép csöndben újra magától értetődőnek veszem majd. :) Sokat járt a fejemben, hogy ez nem volt mindig így. Mármint a meleg víz a csapból. Nem is olyan régen, kb a nagyszüleim idejében bizony még forralták a vizet a mosáshoz, fürdéshez, mosogatáshoz. És feltehetőleg jobban beosztották és megbecsülték. (Félek tőle, hogy vannak helyek, ahol még ma is ez van.) Sokszor gondolok rá, hogy használnunk kéne a régiek tudását. Sokkal kevesebb kütyüvel, vegyszerrel és lehetőséggel legalább akkora, megkockáztatom, hogy nagyobb rendet tudtak tartani, mint mi. Kívül és belül egyaránt.
Most különösen jól jött a luxus. A ma nem igazán könnyű napom után egy jó kis ülőfürdő volt az extra. Ez fazékból nem ment volna!
Ráadásul egy ronda púp nőtt a szemem alá. Ember szerint árpa. Nem tudom, majd biztos elmúlik és a kamilla is sok mindenre jó. Viszont az is érdekes, hogy ez miért pont most jött ki. Logikusan azért, mert Panni bacija legyengített és nyilván fogékonyabb vagyok mindenféle nyavalyára. Valahogy én mégis azt érzem, hogy ez összefügg azzal, hogy megingott a hitem valamiben, amit eddig nagyon fontosnak és biztosnak éreztem.Nem vagyok igazán ezoterikus beállítottságú valaki, de azt elhiszem, hogy a testem és a lelkem kihat egymásra. Mikor sokat kellett telefonálnom, a fülem volt folyton beteg, mintha már nem akart volna hallani. Most meg a szemem rosszalkodik. Majd még elmélázok rajta, mennyit akarok ezen lelkizni, addig meg borogatom. :)
És milyen fura, hogy egész nap munka közben a tegnapi incidensen malmoztam fejben, erre este kaptam egy igazán jó hírt az egyesületünkkel kapcsolatban. Kár, hogy nemigen maradt már mellettem tagság. De hátha ők is újra elkezdenek hinni benne, hogy van értelme másoknak is segíteni és ezért ténylegesen tenni is. (Remélem nem bántok meg senkit, nem célom!) Majd kiderül. És a gyerekek ma is olyan jó fejek voltak. Hiába van körülöttünk komplett diliház, ők valahogy annyira normálisak. Igen, Peti is az autizmusostul. Akárhogy is állunk, jó itthon.

lecke

Komoly leckét kaptam ma magammal és a civil lét szabályaival kapcsolatban. Az eset rávilágít arra, hogy miért nem jó sok szerepet összecsúsztatni. Nehéz helyzetbe kerültem aminek az oka, hogy érintett szülő, blogger, segítő és civil szervezet vezető is vagyok. Különösen bánt, hogy őszinte segíteni akarás csúszott félre.
Noha nem kezeltem elég ügyesen a helyzetet, a megoldást méltánytalannak és igazságtalannak érzem. Ennek az az oka, hogy az egymás iránti bizalmat ássa alá és nagyon nehezen tudok úgy együtt dolgozni másokkal, hogy a bizalom és őszinteség megkérdőjeleződik. Eddig azt tapasztaltam, hogy ha én bizalmatlan, vagy őszintétlen vagyok és "taktikázok", ezt fogom visszakapni a körülöttem lévőktől is. Vicces, hogy amíg a versenyszférában dolgoztam, ez az alapvetés nem kérdőjeleződött meg. Minden munkahelyemen jó csapat tagja voltam és emiatt akármilyen kívülről jövő nehézséggel szemben hatásosan tudtunk fellépni. Úgy tűnik, ebben a rendszerben nagyobb diplomatának kell lenni és csak hülyét csinálok magamból a túlzott közvetlenségemmel. Mindegy, tanultam belőle és remélem máskor ügyesebb leszek. Ha így lesz, nem volt hiába való a mai napom és a kellemetlenségek.

Nemrég olvastam egy érdekes mondatot, ide teszem mer nagyon megragadt bennem és illik is a bejegyzéshez.

Rossz körülmények között nehéz jó embernek maradni.



Egyébként is nyűgös és fáradt vagyok, elkaptam Panni baciját és alig állok a lábamon.  Ezért volt jó átmenni Anyuhoz, ma vele volt Panni. Gyöngyből készítettek karácsonyi díszeket, meg főztek valamit és tervezték, hogy Madagaszkár pingvinjeit fognak nézni. Legszívesebben beülnék harmadiknak vastag zokniban és kakaóval. De nem megy, mert Ember elment bojlerért és majd szerelni is fognak. Holnap dolgozom, aztán majd csak lesz lehetőségem egyszer lazítani is. És Pannitól tök nagy ölelést és puszit kaptam, mert lógattam az orromat. :)

furcsa kis szülinap

A napokban (kedden) volt a szülinapom. Kicsit furára sikeredett, de azért örültem neki. A dologhoz hozzá tartozik, hogy vasárnapról hétfőre víz csordogálásának hangjára ébredtem hajnal négy magasságában. Leballagtam, hogy utána nézek, mi folyik ott. A bojlerből csordogált a víz. Kicsit szerencsétlenkedtem körülötte, de rá kellett jönnöm, hogy nem én vagyok a bojlerek Leonard Bernstein - je és fájó szívvel felkeltettem Embert. Ő konstatálta, hogy gond van, majd elzárta a bojlert. Azóta nincs meleg vizünk. No és másnap reggel eléggé el voltunk csigázva.
Ember áthívta Cs Barátnőm férjét, legutóbb is együtt javítottak bojlert. Nagy meglepetésemre és örömömre az egész család jött. Tíz perc alatt megállapították, hogy a bojler menthetetlen, aztán jól eljátszottak a gyerekek és elbeszélgettek a felnőttek. Kicsit furcsálltam, hogy soká maradnak, noha másnap tanítás van, de örültem nekik. Aztán kiderült a turpisság, velünk szerettek volna vacsizni és rendeltek hozzánk egy malomkő méretű pizzát. Fel is köszöntöttek és így még kellemesebb volt az este.
Másnap már tényleg szülinapom volt, de annyi dolgunk akadt, hogy elmaradt a szokásos zenehallgatás és ajándékozás. Helyette elmentünk Peti sulijába. Ez nagyon hasznosnak bizonyult, átbeszéltük, hogy ki hol tart Petyussal és merre felé fejlesztik a suliban. Láttam a többi srácot is és lélekben kalapot emeltem a Tanító Néniknek. Ez ugyanis csakugyan egy súlyos csoport és odafigyelnek a gyerekekre. Ez borzasztó nagy meló lehet, én biztosan nem tudnám csinálni.
Ezután ment mindenki a dolgára. Az asztalomon várt némi fekete csoki és DÉ - vel is tudtam két szót váltani kutyafuttában. A kollégáim is felköszöntöttek, ami nagyon meglepett. Úgy emlékeztem, csak névnapot szoktunk ünnepelni, de ezek szerint nem. Jól behúztak a csőbe, mert egyikük valamilyen ürüggyel kihívott a közös részbe, én meg gyanútlanul mentem utána, aztán egyszer csak ott volt mindenki. :) Nagyon jól esett. Magamban ugyanis kicsit sóvárogtam a régi kollégáim után, akiknek ilyenkor sütit sütöttem, ők meg jól felköszöntöttek.
Este eljött Ember anyukája. Hazaértünk és akkor szaladtak ki a boltba ajándékért és tortáért. Szóval nem volt túl sok meglepi, csak rohanás. De a lényeg, hogy együtt voltunk és kicsit mindenki örült. És Panni rajzolt nekem Angry Bird - ös rajzot fura malacokkal.
A Facebook - om is igen aktív volt. Tudom, hogy ez becsapós, mert csak egy gombnyomás bárkit felköszönteni, nem olyan, mint egy képeslapot időben postára adni, de azért jól estek a köszöntések. Egy játékos hölgy Antwerpenből írt, vagy a blogger srác, aki  rendre olyankor posztol, mikor rossz a kedvem és felderít és a gyógypedagógus hölgy akit alig ismerek, de tudom, hogy gyönyörű fotókat készít és a volt kollégáim,akik még mindig hiányoznak és még sokan.
Azóta is történt mindenféle. Pannikám el van szontyolodva az óvodában hallott meséről. Egy szegény kisfiúról szól, akinek nincs anyukája, és mindenhonnan elkergetik, végül bemászik egy farakás alá, elalszik, megfagy és a lelke a mennybe megy. Nem vagyok tőle túl lelkes. Ezzel a dologgal úgy találkoztam először, hogy Panni kibökte, hogy rossz mese volt az oviban, aztán javított, hogy szomorú mese. Nem nagyon piszkáltam, gondoltam, majd elmondja. Aztán játék közben egyszer csak tök váratlanul összegyűrődött az arca és elkezdett zokogni. Nem úgy, mint amikor eljátssza, hogy ő most szomorú, hanem igazán szívből. Egészen megijedtem és kiszedtem belőle, hogy mi bántja. Elmondtam neki, hogy ezért fontos, hogy figyeljünk egymásra, hogy ilyesmi ne történhessen meg. Azt is elmeséltem, hogy a telefonomban van egy szám, ami direkt arra való, hogy szóljak, ha a hidegben magányos, fázó és otthontalan embert látok, jönnek és segítenek neki. (Tényleg bent van a telefonomban a Menhely Alapítvány száma) Akkor megnyugodott, de azóta is újra és újra előkerül a megfagyott kisfiú. Végül megkértem az óvónénit, hogy ő is beszélgessen Pannival, mert én már nem tudok ehhez mit hozzátenni és látom, hogy dolgozik a mese a gyerekben. Hát nem tudom. Olyan is volt, hogy Panni azt mesélte, a szegény gyerekekről beszéltek az oviban, akiknek nincs játéka, meg étele és mindig sírnak. Akkor azt nem értettem, hogy miért kell mindig sírni a szegény gyerekeknek. Attól tartok, ezek nagyon makacs sztereotípiák és nem biztos, hogy ezt át kéne ütni a gyerekeken. Főleg ebben a gazdasági helyzetben, mikor köztük is vannak "szegények" (nem csak Panni). De azt is tudom, hogy ezek az óvónénik jó óvónénik, tudják mit csinálnak és jót akarnak. Ha nem megy másképp, úgyis fogok még velük beszélgetni.
Tegnap meg tánc után Panni panaszkodott, hogy fáj a hasa és hányingere van. Reggel is nyafizott, így elmentünk a Doki Nénihez. Ki is derüt, hogy ez egy vírus. Nincs láz, megy ilyesmi, de a viszkető kis pöttyök és a rosszullét ettől van. Azt hiszem ez volt a megfejtés Peti múlt heti rosszkedvére is.
Doki Néni után elmentünk boltba és csináltam egy jó gyógyleveskét és meggyes piskótát. Megvettem a karácsonyi halat is és Anyuval szétkaptuk. Érdekes, hogy máskor ilyenkor már mindig díszes a lakás és készülök az ünnepre, most meg, amikor elméletben könnyebb dolgom van mint valaha, sehol se tartok. Mindenesetre jó lenne már beszerezni az új bojlert, mert nem vicces folyton vizet forralni. Csak, hát a pénz és az idő, amiből sosincs sok. Bár Anyu kicsit besegít anyagilag, ezt kapjuk tőle, de még így sem egyszerű. A nap végén fodrászhoz is sikerült eljutnom, úgyhogy megint vállalható a külsőm. :)

És amit majdnem elfelejtettem megírni, Peti kapott egy gyönyörű sámándobot ajándékba. Egy barátunk készítette. Ki is próbálta már és nagyon tetszik neki. Szerintem nem csak a dob hangja, hanem a rezgése is és a rajzok rajta. Tényleg varázslatos, köszönjük szépen! :)

Testvéri szeretet és Télapó

Idén is jó buli volt a Mikulás. Panni nem hagyott békén, hogy tisztítsuk ki a csizmánkat. Megcsinálta a sajátját, aztán, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, nekiállt Petiének. Nem bírtam ki és megkérdeztem, miért tisztítja Peti csizmáját. Elmagyarázta, hogy szeretné, ha Petya is kapna ajándékot, de ő nem tudja kitisztítani magának a cipőt. Egészen elérzékenyültem. Ahogy akkor is, mikor Panni minden egyes nasinak úgy látott neki, hogy adott egyet Petinek is. Meg is dicsértem, hogy milyen jó tesó ő, mire közölte velem, hogy az és különben sem szeretné, ha Peti az ő nasiját kunyizná el. :))))) Kétségkívül praktikusan gondolkodik. De azért jó tesó.:)
Szeretem a csizmanézős reggelt. Panni halkan leosont és suttogva veszekedett a kutyával. Aztán felmászott az ablak előtti asztalra, onnan szemléte meg a felhozatalt és végig suttogva kommentálta, amit talált. Az Angry Birds kártyáknak is suttogva örült. Valahogy így: csoki, szaloncukor ÚRISTEN! ENGRIBÖRDSZ KÁRTYA!  Elég jól szórakoztam.
Peti ezen a héten a dugóban volt hős. Már nem tudom melyik nap volt, hogy tükörjég volt az utakon, aztán dugó a pályán. Petya kb 4 órát ült kocsiban (a messzi suli átka). Nekem régi mumusom a dugó a pályán Petivel. Ehhez képest játszottunk, meg bohóckodtunk, egy fél kiborulás sem volt és még a nasit sem kellett elővennem. Ember fáradt el nagyon, mert ő vezetett. Szerencsére nem sokkal előtte rakattunk téli gumikat a kocsira. Szerettünk volna előbb is, csak szokás szerint nem volt pénzünk. Így most nincs, max a gumikat rakjuk majd a fa alá. De az mindennél fontosabb, hogy egészben jussanak el a suliig és haza.
Háztartási diadalom mostanában az általam készített túró. Merthogy van a közelünkben egy automata, helyi nevén a Vastehénke, amiből teljes tejet lehet venni. Igaz, forralni kell, de cserébe olcsó és nagyon finom. A gyerekeim viszont nem ehhez vannak szokva, így maradt belőle. Ezért csináltam a túrót. Palacsintában igen gyorsan elfogyott és szerintem jobb volt, mint a bolti. Tekintettel Peti sajtmániájára, már a sajtkészítésen gondolkodom. :)
A munka is érdekes volt, el kellett mennem Kecskemétre. Találkoztam egy régi kedves ismerősömmel és megnéztem két auti sulit. Szeretem az ilyen dolgokat, egyrészt konkrét információk a melóhoz, másrészt nagyon inspiráló, ami eléggé rám fér.
Meglehetősen nehéz napjaink vannak, mert Petit bántja valami és ettől roppant feszült. Megint jól össze van harapva a keze. Én meg próbálok rájönni, mi lehet a gond. Vannak rajta viszketős kis foltok, szerintem az olcsó tusfürdőtől, amit a szokásos helyett vettünk. Remélem csak ennyi és nem mondjuk fogfájás, amit nem tud elmondani.
Sok az üresjárat is ezen a hétvégén, amit Petya a saját kedve szerint tölt ki. Újra felfedezte, hogy milyen izgalmas dolgok vannak a fürdőszobában. Tehát mostam már le a tükörről tusfürdőt, sampont és fogkrémet. :)
Ember is elég fáradt, fellépett pénteken, most próbálja kipihenni, de egy üvöltöző nyolcéves mellett nehéz. Engem mostanában megint nyomaszt az anyagi helyzetünk, de majd elmúlik. Úgy látom, ez hullámzik és hol jobban zavar, hol kevésbé. Remélem azért Karácsonyra optimistább formában leszek.

Jó hírek

Nagyon büszke vagyok Petyára és persze a Tanító nénikre. Ugyanis sorra kérik az új PECS képeket, mert Peti  ügyesen használja őket. (Egyébként itthon is, csak a "nincs" fogalmával vannak gondjai) Ez elvben nem nagy dolog, gyakorlatilag viszont a Korai óta nem fordult elő, hogy újabb képeket kértek volna tőlem. A PECS könyvön viszont egyre jobban látszik a használat, készítenem kell majd egy újat.
Kértek egy "csiki" kártyát, amire nagyon kíváncsi leszek. Cselekvésre vonatkozó kártyája ugyanis eddig nem volt Petyának.
Be is szeretnénk majd menni a suliba beszélgetni arról, hol tartanak és mi mit csináljunk itthon. Ez a felvetés is kedvező fogadtatásra talált, ami szintén nem tipikus. Az előző helyeken csak egyszer volt olyan, hogy kértünk és kaptunk fogadóórát. Ebben az is benne van, hogy nem szívesen piszkálom a pedagógusokat, hiszen elég sokat dolgoznak. De itt úgy érzem lehet ilyet is kérni és ez jó. Az üzifüzi most nem tud olyan jól működni, mint az elején és arcból arcba beszélgetni nagyon hasznos lesz majd. Petya meg valahogy nem beszél sokat arról, mi volt a suliban. :)
Az egyik tanárnéni mesélte, hogy Peti tud rajzolni. Már jó rég nem próbálkoztam ezzel itthon, de most vérszemet kaptam. Letettem Peti elé egy papírt és egy (szigorúan 1, mert ha több, molyolni kezdi) ceruzát és csodák csodája, Petya nem dobta el, vagy rágta meg a cerkát, hanem a hegyét a papírra tette és szép nagy íveket húzott vele!
Újabban a laptop is érdekli Petit. Itt hagytam becsukva az emeleten (a laptopot) és mikor jöttem vissza, láttam, hogy csukja vissza. Azt tudtam, hogy a kezem a klaviatúrán érdekes neki. Sokszor csücsül mellém, ha dolgozom és ha megállnak az ujjaim, mert mondjuk gondolkodom, elkezdi lökdösni őket. Nem tudom még hogyan, de jó lenne használni valahogy ezt az újonnan támadt érdeklődést.
Pannira is nagyon büszke vagyok. Pénteken volt a szokásos decemberi teadélután az oviban. Nem különösebben szeretem ezt a rendezvényt, mert tömeg van, zaj és túl sok kísértés. Ilyenkor háromnegyed négyre oda kell érni a gyerekekért, ami nekem eddig sosem sikerült. Panni idén már jóelőre mondta, hogy érjek oda, különben egy széken kell ülnie, míg meg nem érkezem. Akkor lett igazán boldog, mikor elárultam neki, hogy kivettem egy nap szabit, hogy biztosan odaérjek. Négytől áll a bál, kirakodóvásár és buli. A gyerekek a szüleikkel vannak.  Mindezek miatt eddig minden évben sírva jöttünk el. Mármint Panni sírt, én meg mindenféle kevéssé hízelgő dolgot gondoltam. Idén ez másképp alakult. Panni beérte annyi zsákbamacskával, amennyit előirányoztam. A büfében kékre ette magát édességgel, néztünk diafilmet, kézműveskedtünk és a végén még a barátnője is beugrott hozzánk.
Egy idő után én is felengedtem és láttam, hogy az óvónénik milyen szép dolgokat készítettek idén is. Egyébként a holmik tényleg olcsók, szerintem van aki itt intézi a karácsonyi ajándékok vásárlását, ezzel is segítve az ovit. Szóval már nem láttam olyan borúsan a dolgot, mint az elején. Kár, hogy ez volt az utolsó, jövőre Panni már iskolás lesz.
Embernek meg múlt hét végén letérdelt a számítógépe. Ez önmagában nagyon nem jó hír, de az igen, hogy reparálás után tudtam beszélni a Kanadában lakó öcskösömmel. Ez nagyon jól esett, már vagy egy fél éve nem hallottam a hangját.
És végre december van! Szülinap, meg Karácsony! Anyunak a kettő egyszerre. :)

meseország

Ahogy legutóbb írtam, múlt hét végén Erdélybe mentem. Nagyon nem szívesen hagytam itt a családot, különösen Embert, aki nem volt túl jókedvű. Szerencsére tudtam, hogy jön az Anyukája segíteni, így azért nem aggódtam annyira.
Ember azt mondta a gyerekeknek, hogy Meseországba mentem. Csak mikor hazaértem jöttem rá, hogy mennyire igazat mondott. Nagyon kedves őszinte és nyílt szívű emberekkel találkoztam. És a hegyek! Mióta kamasz koromban (jó rég volt!) először túráztam arrafelé, mindig visszavágyom.
Az út kicsit döcögősen indult, mert egy nappal korábban mentünk, mint hittem. Az utolsó pillanatban derült ki számomra az indulás napja, így kapkodnom kellett, de megérte. Jó társaságban utaztam, sokat beszélgettünk. Néha egészen komoly dolgokat is érintettünk, de jól esett és gondolkodni valót is kaptam eleget.
Az ottlét alatt azon is mosolyogtam, hogy rengeteget nyafogok amiatt, hogy a gyerekek belopják magukat az ágyamba és nem tudok tőlük aludni. Most egy hatalmas hitvesi ágyban terpeszkedhettem egyedül, de nem voltam boldog. Én, aki régebben állandóan szanaszét aludtam, majd megbolondultam a saját, lehetőleg családdal teli ágyamért. :)
Azért is hiányoztak, mert Ember napok óta a Csillagok háborúját mesélte elalvás előtt Panninak. Végül most hétvégén megnézték együtt és Panni nem félt semmitől, de szerintem mesélve jobb volt. :) Egyébként én hat évesen tutira féltem volna Darth Wadertől.
Feltehetőleg én is hiányoztam itthon, mert a hazaérkezésem után Petya alig volt hajlandó lemászni rólam és Panni is feltűnően ragaszkodó volt.
Nagyon hálás vagyok Anyósomnak, mert rend és béke várt itthon. Sokat töröm rajta a fejemet, hogyan csinálja. Saját bevallása szerint csak egy kicsit tesz és annyit, amennyi jól esik. Azt hiszem az a trükk, hogy nem filózik, hanem szépen megcsinálja a dolgokat. És a legfontosabb, hogy nem ítélkezik és nem szól bele az életünkbe. Pedig egészen biztos vagyok benne, hogy némely dolgokról megvan a véleménye, de azt hiszem érti, hogy nekünk mik a preferenciáink és miért így csináljuk a dolgainkat. Az a vicces, hogy még érdekel is, hogy mit gondol, de a nyelvi nehézségek miatt kicsit nehéz vele beszélgetni. Nevetni viszont minden nyelven lehet!
Amíg odavoltam, Nagyapónak is szülinapja volt, de Ember szerint nem nagyon akarta ünnepelni, amit sajnálok. De azért vettem neki ajeszt és szeretettel gondoltam rá, az biztos nem zavar senkit. :)
Hétfőn kicsit fura volt dolgozni menni, mert fejben még a hegyek közt voltam. De gyorsan vissza kellett rázódni, mert szokás szerint volt munka bőven. 
A héten jött valaki, aki cikket ír autizmusról és szülőkkel szeretett  volna beszélni és Ember is volt zenélni, úgyhogy nem győztünk sakkozni az idővel. A gyerekek jó fejek voltak, kifejezetten idilli család voltunk. A suli kért néhány új PECS kártyát és mondták, hogy Peti azonnal használni kezdte őket. Azért én még töröm a fejemet a tárgyakon is. Játszunk megint arckipukkasztót is. Én felfújom a pofazacsimat, ő meg megnyomja és nevet a hangján. Néha úgy figyel, hogy ő is felfújja a pofiját. :)
Pannika is tündér, segített amikor tegnap sikáltam a szőnyeget. Petivel ugyanis borzasztóan sok folt és egyéb maszat ját és én időnként megunom, hogy egy disznóól az emelet. Most is ez történt és a jó kis mosószódámat és egyéb házi kotyvalékomat vetettem be figyelemre méltó eredménnyel. Panni meg utánam csinált mindent, így most egy általa képzett folt is száradozik a szőnyegen. :) És Apjának is segített kereket cserélni. Bicikliről. Mármint Panni biciklizett, Apja kereket cserélt.Végül a kerék volt az erősebb, el kell majd menni gumishoz. Fontos, mert a hegyre nem lehet Petit felvinni nyári gumival. Az autózás kapcsán is elfilóztam. Az itteni önkormányzat nagyon korrekt, azt mondták, segítenek minket anyagilag Peti szállításában, ha meglesz a sulit kijelölő vélemény. Még nincs meg. November van. Ez nincs elsietve. Sosincs időm írni a TKVSZRB - nek, pedig muszáj lesz. :( Annyira utálok ügyintézni!
A hétvége picit zűrösen alakult, mert Petya nagyon izgatott volt. Ma estére már egészen megpörött, kiabált és sírt. Hoztam haza munkát, de így persze nem tudtam dolgozni. Tényleg nem tudom azon fordult - e ki magából, hogy nem kapott több sütit, vagy fájt valamije. Most már alszik, reggelre kiderül, kialussza - e a nyűgösséget.

folyó ügyeink

A napokban munkakörileg el kellett mennem egy vidéki nagyvárosunkban tartott autizmus rendezvényre. Mivel család program volt, végül én is családostól mentem, vagyis mentünk. Jó sokat autóztunk, oda és vissza bőven ötszáz kilométert. Kicsit féltettem a gyerekeket, főleg Petit, de megint Embernek volt igaza, jól bírták az utat.
A rendezvény programja változatos volt. Szerepelt benne autizmussal élő emberek produkciója is. Én úgy vagyok ezzel, hogy mindig elszomorodom az ilyesmitől. Ez azért van így, mert egy általam ideálisnak gondolt társadalomban egyszerűen nem lenne szükség ilyen fajta rendezvényre. Ezeken a fellépéseken azt érzem, hogy automatikusan a szereplők  fogyatékossága és nem a teljesítménye, vagy személyisége ami hangsúlyt kap. Pl ha egy autista fiú kiáll és furulyázik, vagy szaval, akkor az lesz a dolog felhangja, hogy nahát! milyen szépen muzsikál/szaval az autista, nem is gondoltam, hogy ilyet is tud. Én jobban örülnék, ha az lenne a hangsúlyos, hogy milyen szép a vers, vagy a furulyaszó. ( Én rettegnék attól, hogy színpadra kell állnom, tehát szerintem már az is nagy teljesítmény, ha valaki megteszi)
Nemrég pl módomban állt megnézni autista alkotók rajzait, festményeit. Döbbenetesen jó képek voltak, magukban is megállták a helyüket. Azt nem írom, hogy nem számít, hogy autizmussal élők készítették, mert az alkotó és az alkotás egymásból következik, de nem feltétlenül csak ettől voltak jók.
Mivel az általam ideálisnak gondolt társadalomtól még messze vagyunk, szükség van ilyen rendezvényekre és ez a mostani a kifejezetten jók közé tartozott. Semmi lesajnálós félrenézős attitűd, amitől viszolygok, viszont látszott, hogy a szereplők büszkék arra, amire képesek és ez nagyon fontos. Ezen kívül Pannit kifestették cicának, Peti pedig hanyagul lenyúlt magának egy lufit. :)
Az ottani autizmus központ vezetőjével is találkoztunk, aki kedves volt és közvetlen, nagyon örültem, hogy újra látom. Néha kicsit bajban vagyok ezekkel az emberekkel (általában "öreg" szülőkkel, vagy nekem kedves szakemberekkel vagyok így), mert nagyon magas polcon tartom őket a fejemben és ettől eléggé zavarba tudok jönni, de végül sikerült áthidalnom a saját magam által generált nehézséget és jól érezni magamat. :)
Ráadásul elmehettünk a központba is és Ember is megnézhette.Ezért nagyon hálás vagyok, hiszen egy hosszú nap után nem biztos, hogy még mi hiányoztunk. Én már jártam ott régebben, de szívesen mentem újra. Nagyon megfog az a rend és nyugalom, ami ott van, zűrösebb napjaimon rendre eszembe jut. Jó volt beszélgetni miközben a csibék a tornateremben garázdálkodtak. Volt kéznél gitár is, úgyhogy Ember is gyorsan feloldódott.
Ennek az útnak a kapcsán volt Peti először beülős gyorsétterembe. Eddig mindig az autós kiszolgálást választottuk, hogy ne kelljen más tálcáinak a közelébe mennie, de itt erre nem volt lehetőség. Peti éhes volt és nagy volt a tömeg, mégis szépen kibírta és csak egyszer akarta lenyúlni valakinek a hamburgerét, de résen voltunk és már a mozdulat elején kivédtük az attakot. Petyusnak meg gyorsan leesett a tantusz, hogy a pultnál osztják az abrakot és kivárta szépen a sort, aztán bűvölte a kiszolgáló hölgyet. A széles mosoly taktikát választotta és bejött. :) 
Ember Anyukája is volt nálunk néhány napot. A dolog apropója egy buli volt, amire az előző munkahelyemen dolgozó kollégák hívtak. Mivel ez Ember munkahelye is volt, mindketten szerettünk volna menni és Anyósom jóvoltából mehettünk is! Valahányszor látom ezeket az embereket, rájövök, hogy mennyire szeretem őket. Mivel kiderült, hogy szeretem a cidert, vagy szájdert, (mindenkinek kedve szerint én körte, vagy alma sörnek hívom) végre én is tudtam a sörissza népséggel poharat markolni. :)
Aztán a Panni nyelvén megjelenő fura foltok kötöttek le. Ma el is mentünk Dokinénihez. Vártunk laza másfél órát, hogy kiderüljön, ez térképnyelv és nem betegség, bár olyankor láthatom, mikor Panni kicsit le van gyengülve, vagy beteg lesz. Hiába! Sose leszek mintaanya!
Ezeken a dolgokon kívül még azon töröm a fejemet, hogyan menthetnénk meg a családi céget és vannak is ötleteim. Abszurd módon azonban Ember nem ér rá a megvalósításra, mert sok a munkája. Nem is értem, miért vagyunk folyton legatyásodva. :)
A hét végén Erdélybe utazom, mert új mentorszülőket képez egy ottani szervezet. Már nagyon várom!

Ja! És még nagyon meg akartam írni, hogy mit csinált Panni. A legutóbbi tesós bejegyzésem utáni napon ebédeltünk együtt. Peti kicsit nehezen boldogult a törtkrumplival. Kicsit elfordultam valamiért és mire újra rájuk néztem, Panni etette Petit és biztatgatta is. Aztán pár falat után a kezébe tette a villát, Most Te! felkiáltással és Peti szépen belapátolta a maradék krumplit. Ma meg kutyát simogatni tanította Petit. Lehet, hogy olvassa a blogomat? :)

a tesó dolog

Ezt a képet a Facebook - on láttam pár napja. Bevallom, szíven ütött, bár igyekszem nem túlzottan drámázni az életünkön.
Elsőre, persze az jutott eszembe, milyen szép is ez. De valahogy nem engedett el a kép, napokig folyton beugrott, túrázgatott rajta az agyam. Nyilván nem véletlen.
Aztán rájöttem, hogy mi zavar. A táblás srác kicsi még, a kezébe adták a papírt! Itt a kulcs. Ugyanis nagyon komolyan gondolom, hogy a gyerekeinknek nem "adhatjuk a kezébe a táblát" A dolog csak akkor tud működni, ha ők önként veszik kézbe azt.
Régebben állítólag gyakorlat volt, hogy a szülők vállaltak  még egy gyereket, hogy legyen, aki gondoskodik a fogyatékkal élőről, ha ők már nem tehetik. Nekem ijesztő ez a gondolat. Rossz belegondolni, hogyan, milyen feszültségekkel élhettek ezek a gyerekek. Még manapság is hallok olyan helyzetekről, amikor pl a nagytesó fürdetése az éppen kamaszodó húga dolga, hogy majd később már jól menjen. A lányzó persze végigsírja a dolgot, nem szeretné csinálni. Nem vagyok benne biztos, hogy ha majd rá kerül át a bátyja gondozásának a terhe, mert ebben az esetben félek, ez teher lesz, meg fogja tudni oldani.
Nálunk ilyesmiről nincs és feltehetőleg nem is lesz szó. Ugyan Panni odahozza nekem a pelenkát, popókencét ha én elfelejtem és szívesen teszi, de Peti ellátása a mi dolgunk szülőké és az is marad. Azt szeretném, hogy Panni felnőtt korukban is figyeljen Petire, de azt nem várom el, hogy ő lássa el. Ha úgy alakulnának a dolgok, ahogy én jónak képzelem, Peti egy lakóotthonban lakna és Panni sokat találkozna vele, de élné a saját életét. Abba nem merek belegondolni, hogy mi lesz és még úgyis messze van.
Egyébként Panni a humán térfigyelésben is jó. Ha Peti bajt kever, pl megeszi a zselégyertyát, mert az anyukája blogol, Panni szépen jön és szól, hogy büdös a Petya keze. :). Komolyra fordítva a szót, azt hiszem Panni tényleg jobban odafigyel másokra, mint a vele egykorú gyerekek általában.
Készítettem már erről a dologról riportot is, a Kapaszkodó - ban volt olvasható és mentorálás közben is ez az egyik leggyakoribb kérdés. Mi lesz a testvérekkel? Károsodnak? Szerintem nem. Úgy tapasztalom, hogy ha mi természetesen, sok szeretettel és elfogadással kezeljük a testvérkérdést, akkor nem. De ebben az is benne van, hogy lehet beszélni arról, hogy a sérült tesó zavaró, hogy haragot kelthet és a többi esetleges negatív érzelemről is. Így tudunk a pozitív érzéseknek (banálisan: szeretet) is teret engedni. Ha én megkérdezem Pannit, hogy szereti - e Petit, természetesen azt válaszolja, hogy igen. És akkor ott komolyan is gondolja, minden eddigi karmolás és tönkrement játék ellenére. De este, mikor fáradt és aludni szeretne, Peti meg hangoskodik, persze felfortyan, hogy legyen már csend. És ehhez joga is van.
Azt gondolom a nagy vízválasztó a kamaszkor lesz, amikor a kortársak véleménye többet nyom majd a latban, mint a miénk. De remélem, ha addig jól csináljuk a dolgunkat, nem lesz gond ekkor sem. Azt hiszem Panni elég erős lesz ahhoz, hogy ne szégyellje a testvérét. Magnolia blogjában (a kedvenceim közt oldalt) egyébként nagyon szép és tartalmas dolgokat lehet olvasni ez ügyben.
Végül elmesélem a kedvenc tesós történetemet. Egy alkalommal lefekvés előtt Peti nagyon dühös volt, hintalovagolt és kiabált, meg ütötte a fejét. Engem eltolt, nem engedett maga mellé. Panni fogta a másik hintalovat (igen, kettő van.) és elkezdett Petya mellett lovagolni. Egy idő után mindkét gyerek rötyögött. Ennyi. :)

Egy nagyon fontos dolog majdnem kimaradt! Azt gondolom, hogy ebben a témában is igaz, hogy merjünk segítséget kérni, ha úgy érezzük, egyedül nem megy. Ettől senki nem rosszabb szülő, vagy tesó, sőt!

kisütött a nap!

Ma valahogy szép csöndesen visszazökkentünk a normális kerékvágásba. Szépen és főleg higgadtan megbeszéltük, hogy kinek mi a nyűgje. Ez nem egyszerű, hiszen házasfelek vagyunk, elég alaposan ismerjük egymás gyengeségeit, amik tényleg megkeserítik az életünket. Hogy mást ne mondjak, hiába tudom, hogy kevesebbet kéne itthon a munkámról beszélni, vagy ügyesebben s főleg bátrabban vezetni, nem megy. De majd igyekszem.
A jókedv visszatérése örvendetes, bár elég abszurd, tekintve, hogy délelőtt jött egy vizes ember. Mármint nem elázott, hanem csőszerelő, akit a családom hívott. Meghümmögte a falat és kicsit belebontott a kádba. Majd közölte, hogy az Anyuékkal közös fal feltehetőleg a talajvíztől ázik, de nem érti, hogy a vízaknában akkor miért nem áll a víz, lényeg, hogy itt feltehetőleg nem csak egy cső kicserélésére, hanem komoly berhelésre lesz szükség. Megcsodálta a helyzetet, hogy ő még ilyet nem látott és javasolta, hogy vágjuk ki a tuját, mert árnyékolja a falat, ami így nem tud kiszáradni. Szuper! Én szeretem a tuját, mert szép. :(
Nem sokkal ezután kinyiffant a tévénk. Lehet, hogy a mostani derűm már az esélytelenek nyugalma?
Mindenesetre terápiás takarításba kezdtem, kipróbáltam a szódabikarbónát a padlószőnyegen. Még nem tudom milyen, mert nem száradt ki teljesen. Tényleg nem tudom miért nem csinálnak ilyen mosóporreklámot! Autista gyermekem szétkeni a sütit és a szörpöt a padlón. De az XY tisztítószernek ez sem akadály! Mindezt persze a szokásos mosolygós házianyu adná elő, akin annyiba kerül a ruha és a smink, mint egy havi ápolási díj. Végül is szülészeti magánklinikás reklám már volt. Az is ilyesmi, vagy mégsem? Ejnye! Már megint a szarkazmus. Egy másik jellemhibám.
Ember autót szerelt Pannival és társasoztunk is. És ma sokkal finomabb volt a gulyás és a guba!
Az este kicsit elromlott, mert Ember altatta Pannit, Peti meg morcogott. Csak egy idő után tűnt fel, hogy Petya valószínűleg fájdalmában sír. Kapott gyógyszert és Ember kimászott Panni alól és ment Petihez. (Én nem voltam jó neki, csak a karomat marcangolta meg.) Ettől Petya nevetni kezdett és már szuszognak. Remélem Ember nem felejti ott magát, mert akkor reggelre fájni fog a dereka.
Ja! És köszönöm a kedves FB kommenteket! Igazából nem sírni akarok itt, bár gondolom ez is benne van, csak azért írok a mélypontokról is viszonylag részletesen, mert azt remélem segít ha más is olvassa és érzi, hogy nincs egyedül.

kényszerpályák

Nemrégiben arról szerettem volna írni, milyen jó, hogy végre nem történik velünk semmi. Volt kb egy hónapunk, amikor a gyerekek jártak oviba és suliba és meg tudtunk élni fizetéstől fizetésig. Tudom, ez borzasztóan unalmasan hangzik, pláne, hogy kamasz koromban az Eiger északi falát szerettem volna megmászni, de mostanában már az apróbb sikereknek is örülök. Azt gondolom, hogy azok szeretik a folyamatos küzdelmet, akik csak hírből ( könyvből, tévéből ) ismerik. Mert igazából ez azért elég fárasztó.
Sajnos mire odáig jutottam, hogy egy boldog és semmiről sem szóló bejegyzést rittyentsek, megint a fejünk fölé csücsült egy halom ronda fekete felhő.
Megint választanunk kellett, hogy eszünk, vagy rezsit fizetünk. Magamon még tudnék spórolni, de a gyerekeken nem. Petinek pedig el kell jutnia a suliba, bármilyen nehezen tankoljuk a kocsit. Ezt az utat is mi választottuk, hát viseljük a következményeit. Az önkormányzat ugyan ígér segítséget, de ahhoz kéne a TKVSZRB határozata, amiben kijelöli a sulit. Azt meg hiába kérem, nem küldik. Most kezdhetek velük tértivevénnyel levelezni.
Ha mindez nem lenne elég a zivataros hangulathoz, egy elég átgondolatlannak tűnő határozat révén a családi vállalkozásunk is tönkremenni látszik. Persze megfellebbezzük, de elgondolkodtató, hogy érdemes - e. Itt van ugyanis az egyik unalomig ismert séma. Ember reggel viszi, délután hozza Petit, nem igazán tud munkába állni. A vállalkozásban rugalmasan alakíthatja a munkaidejét. Ha ez megszűnik, feltehetőleg be fogjuk mutatni az "egyik szülő kiszorul a munkaerőpiacról" sémát. Részmunka és otthoni munka tudjuk mennyi van.
A családi cég megszüntetése azért is baj, mert nagyon megviseli Embert. Nem  mi boltunk ez, még a tesójával és Apukájával hozta létre. A többiek végül kiszálltak, így maradtunk mi.
És a másik kényszerpálya, amit olyan sokszor lehet fogyatékkal élő gyerekek szüleitől hallani, hogy a folyamatos terhelés és létbizonytalanság okozta feszültség nem tesz jót a szülőknek. Mi is feszültebbek vagyunk és ezt a gyerekek is érzik.
Panni általában énekel sokat. Tegnap este a pénzről énekelt és nekem a szívem szakadt bele. Ugyanis ő végighallgatta az elég vehemens beszélgetésünket és utána megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy miért is vagyunk dühösek. Régebben meg rajzolt nekem pénzt, hogy legyen. :) Olyan jó lenne, ha még nem ezzel foglalkozna.
Az a baj a veszekedéssel, hogy teljesen leradíroz. Ilyenkor nem tudok gondolkodni, nem figyelek rá, hogy ez segítség kérés, csak lefagyok és napokba telik, amíg magamhoz térek. Talán azért, mert szerencsére viszonylag ritkán jutunk el idáig.
Néha kedvem lenne beszélgetni azokkal az "öreg" szülőkkel, akikkel a munkám során találkozom. Az öreg azért van idéző jelben, mert itt elsősorban tapasztalatot és nem életkort jelöl. De mivel ezek munkakapcsolatok, nem igazán van mód lelkizésre és tapasztalat cserére. Pedig ők is biztosan túl vannak pár hullámvölgyön.
Az egyesületünk is hoz egy nem túl vicces sémát. Ugyanis lassan onnan is elfogy a pénz és a tagok már nem fizetnek tagdíjat. Idén konkrétan senki nem fáradt ezzel. Gondolom már elfogyott a lendület, mindenki éli a maga életét. Az, hogy mi DÉ - vel ketten napokig írunk egy pályázatot, neki feltehetőleg nem képvisel értéket. Ezen is lehet gondolkodni. 
Az egészben az a döbbenetes, hogy bármennyire is igyekszem, bárhogy is tájékozódom, nem tudom kikerülni ezeket a dolgokat. Olyan, mintha valaki rendezné az egészet, nagyon rosszul. Vagy egy pocsék társas, vacak szabályokkal.
És ennek a sok rossz dolognak a közepén megint csak van egy csomó jó. Nemrégiben pl Panni lejátszotta velünk élete első Gazdálkodj okosan! partiját. Persze ő nyert:)
Ugyancsak Panni volt az, akinek Ember xilofonon elmutogatta a Boci boci tarkát és utána hallottuk, hogy keresi szépen a hangokat. És meg is találta!
Anyósom is többször volt nálunk és borzasztó sokat segített. Már a jelenlététől is nyugodtabb vagyok, de fizikailag is sokat tesz. Szerdán pl elengedett, hogy meghallgassam Embert. Kollégáim és barátaim is jöttek és tök jó volt végre nem dolgozni!
Peti is nagyon ügyi. Tegnap vendégségben voltunk CS - éknál és ott is ebédeltünk. Peti gyönyörűen evett villával és mikor elfáradt, kérte, hogy etessem én. Jó kis nap volt. Csak kár, hogy este koccantunk. Mára a csütörtöki lovaglás bepótolása maradt, nekem meg némi főzőcskézés. Gulyáslevest terveztem és mákos gubát, de hiába sikerült jól, nem lettünk tőle sokkal jobb kedvűek. Panni egész nap a Minimaxot bámulta. Látszik rajta, hogy ilyenkor hárít. (Vagy csak én képzelem?) De a lovaglás jó volt és Panni is felülhetett. Szóval tök fura, hogy egyrészt ott vannak a nagyon komoly gödrök, másrészt viszont az apró örömök is. Az is érdekes, hogy reggel, mikor felébredtem, az első érzésem az öröm volt, hogy lehet még egy kicsit lustálkodni. Csak azután esett rám az előző esti rosszkedv. Szóval feltehetőleg alapból jókedvre vagyok programozva, de ilyen körülmények között nem tudom meddig tart ki.

kép szöveg nélkül

15

Szerdán volt tizenöt éve annak, hogy elmentem Emberrel (  aki a séta elején még nem volt az én emberem, de a végén már igen ) a Margitszigetre sétálni. Mivel a látszat ellenére poétikus lelkületű népek vagyunk, innen számoljuk az összetartozásunkat. Könnyű megjegyezni, Anyu névnapja :)
De félretéve a mókát, azt hiszem az volt életem legjobb döntése, hogy akkor elmentem sétálni. Normális esetben sem mindegy, hogy az ember kivel házasodik össze és milyen alapokról indítja az egészet, de ha sérült gyerek van a családban, ez fokozottan érvényes. Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy ha sérült gyerek van a családban, az apukák lelépnek.Én azt hiszem ez közhely és mint ilyennek van valós alapja. Ennek ellenére hajlamos vagyok azzal a nézettel egyet érteni, hogy a sérült gyerek, vagy bármilyen más krízis, felerősíti a kapcsolatban lévő folyamatokat. Magyarul ha két ember nem tud együttműködni és ők kapnak plusz terhelést, ez hamarabb ki fog derülni. Amikor a fent említett közhely elhangzik, mindig sajnálom az a rengeteg jó fej apukát, akik említésre sem méltó módon nem lépnek le, hanem a családban maradnak, horribile dictu még élvezik is ezt. Én is ismerek jó néhányat, tessék csak körülnézni és észrevenni a jót! Érdemes rá és jót is tesz mindenkinek.
Biztos vagyok benne, hogy Ember türelme, szeretete és humora nélkül ma mi sem az a szeretettel teli család lennénk akik vagyunk, hanem valami egészen más. És én ilyen szeretek lenni, amilyen vagyok, ezért hálás vagyok neki az elmúlt tizenöt évért és azt remélem, a továbbiak is ilyenek lesznek. Remélem jó sok közös.

Az a vicces, hogy sokszor jut eszünkbe közös emlék és majdnem mindig a jók. Pedig elég sok nehéz és/vagy vacak dolgot csináltunk már együtt, de ha visszagondolunk, azt szoktuk látni, hogy jó időszakok voltak. Például, amikor összemelegedtünk, kevesebb ránccal és élettapasztalattal, ezért több optimizmussal éldegéltünk az én komfort nélküli leánylakásomban. Sokat dolgoztunk, de belefért, hiszen nem várt otthon rívó gyerek, csak magunkért feleltünk. Később mindkettőnknek lettek beosztottjai és már értük is felelősek voltunk, de mivel olyan helyen dolgoztunk, ahol nem volt szigorú a hierarchia, ettől sem lettünk lelki betegek.
Aztán a költözés, ami embert próbáló feladat volt. Nem volt bútorunk és a padlón aludtunk valami padlószőnyegen, mégis az szokott eszünkbe jutni, hogy az egyik legszebb időszak volt. Ketten voltunk és a kutyám, nagy csend a kertben és nagy tervek a fejekben. Ezeknek egy részét sikerült is megvalósítanunk. Együtt raktuk a laminált padlót és kékre nevettük magunkat a learakási útmutatón. Hemzsegett az olyan kifejezésektől, mint dilatációs hézag.
Aztán jött Peti és elkezdtünk megráncosodni. Én nehezen bírtam itthon, akkor még azt hittem én vagyok rossz anya, nem értem a gyerekemet. Az igaz, hogy rutintalan voltam és aggódós, de már velünk élt az autizmus, amiről nem tudtunk. Itt kellett nagyon Ember legendás türelme és a józan esze. Rengetegszer nyugtatott meg azzal, hogy szerinte jól csinálom. Az, hogy ő hisz bennem, engem is megerősített és Petinek is jót tett. És persze a séták. Ember holtfáradtan megjött a munkából, az alkarjára fektette Petit és sétáltak a konyhában föl és alá számolatlanul. Peti ettől gyönyörűen megnyugodott, Ember pedig nem tette szóvá, hogy inkább leülne, vagy ilyesmi.
Építkeztünk is, ez már magában is komoly feladat, egy barátnőm szerint válóok lehet. A mesterek csúsztak, a pénz és a türelem fogyott. A végén már én is gipszkartonoztam és a mai napig nevetünk rajta, hogy nem tudtam a sarat (biztos van valamilyen szakszerű neve) beledobálni a fangliból a falon lévő lukakba. Építkezés közben derült ki, hogy ismét várandós vagyok és a szakik nem értették, miért pörgünk a kertben, mint a bolondok. De mivel haverok voltak, elmondtuk nekik. :)
Aztán megszületett Panni is és még fáradtabbak lettünk, de közben borzasztóan élveztük/élvezzük a gyerekeink és egymás társaságát.
És a diagnózis. Peti autista. Ez sem volt egy pajzán majális. De túléltük és naponta újra túléljük és látjuk a szép részeket is. Másképp azt hiszem nem is lehetne. Peti okos, szép és szerintem a humora is jó.Hordtam Petit fejlesztésre és ezzel járt a vezetés parám. Más férj már rég megőrült volna. Emlékezetes volt, mikor ügyesen úgy felparkoltam egy fára, hogy a fejlesztés végén Embernek oda kellett jönni munkából leszedni a kocsit, mert nem tudtam hazaindulni. (Azóta tudom, hogy a parkolásaimat élénk és féltő figyelem kísérte a koraisok részéről is. :))) )
Azt hiszem írnom kell a legrosszabbról is. (Tényleg nem a diagnózis volt az) Az önagresszió és agresszió uralta időszak. Amikor fél éjszakai ordítás után kellett elmenni dolgozni. Vinni magunkban a kérdést, hogy mi az oka az egésznek. Egyik vizsgálatról a másikra várni. Ember itt is szuper volt. Hol ő bírta, hol én. Ahogy tudtunk, segítettünk a családnak. Egymásnak Petinek és persze Panninak. Azóta értékeljük igazán az átaludt éjszakákat és mindenfajta kommunikációt, ami eltér a fejverés - sikítás kombótól. Peti mosolyait és Panni egészséges lelkét. Meg persze egymást.
Kezd ez a bejegyzés kicsit túl idilli lenni, ezért gyorsan leszögezem, nem vagyunk hiba nélkül valók. (Még Ember sem) De fontos, hogy nem akarjuk megneveleni egymást, ez soha nem is volt cél. Észrevétlenül úgyis igazodunk egymáshoz annyit, hogy beférjünk a családi puzzle -ba.
Érdekes, hogy ennyi év után sem érzem, hogy kifáradtunk volna érzelmileg. Egyszerre nyűnek el és töltenek a feladatok, amik szembe jönnek. Jó tudni, hogy együtt megoldjuk, hiszen már annyi mindenen túl vagyunk. Fontos, hogy tiszteljük egymást és adunk egymásnak némi szabadságot. Arra gondolok, hogy Ember eljár néha muzsikálni, én meg jobbára autizmus ügyekben ténykedem, amikor nem alszom itthon. Az is jó, hogy szívből drukkolni tudunk egymásnak és örülünk egymás sikereinek.
Ezért aztán, mikor a napokban Panni somolyogva kijelentette, hogy Anya szerelmes Apába, minden gond nélkül rá tudtam vágni, hogy igen és ez így van jól. :)

Szabi és Zsúrok

Ahogy írtam is, a múlt héten szabin voltam. Elméletileg pihenni szerettem volna, de szokás szerint nem az én elképzeléseim szerint alakult az élet.
Hétfőn Embernek olyan munkája volt, hogy kellett neki egy talpas, én meg pont ráértem. Ez azt jelenti, hogy csavarokat hordtam utána, meg osb lapokat tartottam jobbára egyenesen a munkahelyemtől két utcányira. A kedd is elég kusza volt, szerdán meg Peti nem volt suliban. Csütörtökön végre magam lehettem volna, de ekkor kiderült, hogy kikapcsolták a netünket, tehát a péntek délelőttöm arról szólt, hogy elballagtam a szolgáltatóhoz és másfél órát álltam sorba azért, hogy befizethessek nekik egy csinos kis összeget a visszakapcsolásért. Ráadásul azon a héten Ember csak két estét töltött itthon, a többin dolgozott.
Mikor ezek után bementem dolgozni, a kollégáim kérdezték, hogy telt a szabim és önkéntelenül azt válaszoltam, hogy jól.
És végül is nem hazudtam. Mert hétfőn legalább Emberrel voltam és kedden eljutottunk a Ikeába, ha kicsit fáradtan is. A szerda Petivel nagyon jól sikerült. Először elmentünk a helyi kínai boltba, mert Petya kifogyott a ruhából. Nyáron alattomba nőtt vagy tíz centit, így mindene kilóg valahol. A boltban nagyon jól viselkedett. Kapott is egy villogó lasztit. :) Volt ott egy néni, akinek feltehetőleg valamilyen egészségügyi problémája van, amit erős sminkkel ellensúlyoz. Szerintem Panni megijedt volna tőle, Peti még meg is ölelte. :)
Fura dolog ez az emberekkel. Ha látják, hogy téged "tragédia" ért, hajlamosak rá, hogy mesélni kezdjék a saját problémáikat. Ez általában nem zavar, érdekelnek az emberek és a történeteik. Ez a néni is elmesélte a saját gyerekével kapcsolatos gondját és érdeklődött Petiről. De nem zavart, sőt nagyon büszke voltam Petyóra.
Ezen túlesve elindultunk a tejboltba, mert túrós csuszát szerettem volna enni. Vettünk igazi túrót, tejfölt és szalonnát, Peti kapott egy sós kiflit. A bolttal szemben van egy szép park, ott bóklásztunk kicsit. Amikor Peti elunta, elvitt minket egy piros szuzukihoz és nem értette, miért nem szállunk be. Mi inkább elsétáltunk vele a sajátunkhoz, bár amit ő választott, vitathatatlanl jobban nézett ki. :)

A parkban készült pár fotó, ide teszem őket.

Pannit a héten én vittem néptáncra és zeneiskolába, jó volt kicsit csak vele lenni, amolyan "csajos program" keretében.
Egyik nap Anyuval is csavarogtam, tökgyalut kerestünk és végül találtunk is és leteszteltük az új gyorséttermet.
Ember levágta Peti haját is és Peti ezt nagyon jól viselte. Nekem ez mindig óriási sikerélmény, mert emlékszem milyen volt, amikor még küzdelem volt a hajvágás. Örülök, hogy már nem látom azt a nem emberi félelmet a szemében. Erről is csináltam pár képet.

Benne voltunk a tévében is. Peti sulijában forgattak és megkértek, hogy menjünk mi is. Szerintem Peti nagyon aranyos a filmben, de gondolom minden anyuka ezt mondja a saját gyerekéről. Akinek van kedve, megnézheti ezen a linken. A főcímben mosolyog Peti és kb 20 percnél van a sulis rész.

Esély október 5.
Mindezen a jón kívül hétvégén még játszótereztünk is. Van tőlünk nem messze egy jó kis Duna partos rész nagy parkkal és játszótérrel. A miénket mostanában nem nagyon szeretem, mert  macskák túlságosan a sajátjuknak érzik. Ide mentünk el a gyerekekkel, ha már kirándulni nem volt időnk. Azt gondoltam, Petya csak rugóshintázni fog, mert új neki a hely. Ehhez képest mindent megpróbált. A suliban mondták, hogy megmutatták neki, hogyan mászhat a csúszdán visszafelé. Megtanulta. :) Még a függeszkedőt is kipróbálta, amiről nekem mindig a háborús filmek jutnak eszembe, igaz, Apja nyakában kötött ki. A játszótéren is fotóztam :)

Az Ikeában meg vettem egy tök jó baglyos füzetet. Hát csoda, hogy a sok bosszúság és kevés alvás ellenére kicsúszott a számon, hogy jól telt a szabim?
Ez a hét már dolgos volt. Ráadásul, mivel Ember nagyon fáradt, én ébresztem a családot, tehát én kelek háromnegyed hatkor. Ebből kifolyólag este gyorsan elaludtam, nem blogoltam. A munka mellett sajnos nem maradt sok időm másra. Említésre csak a nagy ölelések méltók. Ez azt jelenti, hogy hazajöttem és Peti kijött elém, vigyorgott és a nyakamba mászott. Ember közel állt hozzám, hát Petya gyorsan átfogott az egyik kezével, így két szülőt ölelhetett egy csapásra. Amint Panni észrevette, hogy akció van, ő is beszállt. Erre azért elég jó hazajönni egy dolgos nap után. :) És Petya mostanában ilyen ölelgetős. Én meg kiélvezem a helyzetet.
Jó hír, hogy a helyi önkormányzat azt írta, fog találni forrást, hogy segítsen minket, mert a gatyánk is rámegy a benzinre. Naponta kb 80 km autózás, hogy Petya suliba jár. Jó lenne, ha mindenhol így működne. De azért nem bánnám, ha helyben is elindulna valami. 
A hétvége volt még izgalmas, mert Panni tegnap hivatalos volt egy szülinapi zsúrba. Kérdeztem a szülőket, hogy maradjak - e, de mondták, hogy szülők nélkül terveztek. Így beengedtem Pannit az események sűrűjébe és eljöttem. Hazafelé letisztáztam magammal, hogy nem a negyven rabló,csak kb tíz ovis és biztos nem lesz semmi baja, nem adják el a szerveit és fel kéne már nőnöm, mert Panninak fele akkora probléma az egész, mint nekem. Aztán kivittük Petit a jó játszóra, hogy szép napja legyen, merthogy neki is szülinapja volt ám tegnap, szám szerint a nyolcadik! Elnézegettük Emberrel és megbeszéltük, hogy bizony nagyfiú már.Ő már az a méret és kor, akit megnéznek, hogy fura és nem feltétlenül mondják rá, hogy milyen aranyos. Pedig az. :)
Ezután visszamentem Panniért és vissza is kaptam egészben és sértetlenül. :)
Ezek után ma kedves barátainkhoz mentünk zsúrba, mert az ő kisebbik fiuk is októberi. Nagyon jó kis nap volt, sok játékkal és szerintem mérhetetlenül sok kajával. Peti nagyon jó fej volt, nem tudom, hogy csak úgy, vagy azért, mert vittünk napirendet. Így aztán abszolút feltöltődve vágok neki a jövő hétnek.

túlpörgetve

Ezen a héten lett sok a jóból. Még szerencse, hogy valamilyen hetedik érzék hatására a jövő hétre már régebben szabit kértem.
Mondjuk nem csoda, hogy elfáradtam. (elfáradtunk) Hét elején még írtuk a pályázatokat, mert kedd volt a leadási határidő. A dolog lényegi részét ugyan nem én csináltam, de a kiegészítő munka is elég fárasztó volt. Emiatt egyébként bent is aludtam a dolgozóban. Nem ekkora hős vagyok, hanem ekkora ökör. Ugyanis nem volt nálam iroda kulcs és erre elég későn jöttem rá. :) Vicces volt, mert filmet néztem, mivel nem volt nálam olvasnivaló. Bármit megnézhettem volna, hiszen nem volt velem gyerkőc, erre mit választottam? Igen, mesefilmet.
Szintén a hét elején kapott Panni szemüveget és voltunk az Autizmus Alapítványnál Petivel. Panni zseniális volt, nagyon gyorsan alkalmazkodott a szeme. Konkrétan megkapta a szemüveget, majd megebédelt a mekiben. Ezen azért vagyok elájulva, mert nálam egy új szemüveg minimum fél nap émelygés. Másnap persze úgy vonult be az oviba, mint egy hercegnő és alig várta a torna órát, hogy az óvónéni a szaladgálós gyakorlatoknál szóljon, hogy vigyázzon a csoporttársa és a Panni szemüvegére. (Kivételesen egyébként nem mondta ezt az óvónéni, de attól még lehetett várni és majd legközelebb! )
Az Alapítványnál is mondtak érdekes dolgokat, bőven van min tűnődnöm. Azt gondolják, Peti még tárgyas szinten van és hajlok rá, hogy egyet értsek velük. Ez azt jelenti, hogy tud képpel kérni, főleg azzal a pár darabbal, amit ismer, de tárgyakkal új helyzetekben és új dolgokkal kapcsoltban magabiztosabb. És a cél az, hogy ő megértesse magát, nem pedig az, hogy mintaszerű PECS könyvet állítsunk össze. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amit képpel jól tud kommunikálni az marad, de az új dolgok tárgyasan és fotóval vezetődnek be.
Ezeken az eseményeken felül Ember és én is elég sokat dolgoztunk. Ebből kifolyólag nem nagyon volt olyan este, hogy mindketten itthon lettünk volna. Ráadásul eléggé el is fáradtunk, így fordulhatott elő, hogy egyik este már nem volt itthon Petinek pelusa. Mit volt mit tenni, ráadtam a pizsit anélkül. Elalvás előtt nadrágot kellett rajta cserélni, egyébként reggel tiszta maradt addig, míg nem kapott pelót. (Ember hozott éjjel hazafelé, de nem vertük fel Petyust pelenkázni)
A másik fegyvertény az volt, hogy Peti bent volt nálam az irodában egy órát, mert Embernek olyan munkája volt, ahová nem vihette magával. Egy darabig bóklásztunk az irodában és kipróbáltunk minden forgószéket, majd eszembe jutott, hogy hiszen vannak bent játékok. Arra számítottam, hogy Petyus pakolgatni fogja őket, de nem. Spontán játszott velük. Ilyet még nem nagyon láttam tőle. Mármint, hogy az építővel épít magától és nem dobálja. Ugyanezen az estén itthon szintén magától gyöngyöt fűzött. Nem tudok másra gondolni, csak hogy a suliban ennyire jók a tanárnénik. :)
A hét második felében merő véletlenségből úgy alakult, hogy terápia dömpingbe kerültem. Ehhez azért nagyjából hozzá vagyok szokva és elég sok terápiát ismerek is. Időről időre felbukkan egy kedves és jobbára jó szándékú barát, vagy ismerős, hogy miről olvasta, hogy gyógyítja az autizmust. Itt most annyiban volt más a helyzet, hogy olyan autizmust értő emberektől kaptam tanácsot, akiket kedvelek és/vagy tisztelek- A gond az, hogy amikor ők beszélnek pl tejmegvonásról, óhatatlanul elgondolkodom, hogy biztosan nem kéne - e megpróbálni. Szerencsére azért gyorsan helyrekattant az agyam, mert arra pl továbbra sem találok magyarázatot, hogy miért szakaszosak az emésztési problémák ugyanolyan étrend mellett. Ráadásul ha egy gasztroenterológus kizárta a tejérzékenységet, azt hiszem én is kizárhatom. De azért ki fogom kérni a vizsgálati leletet, mert azt az eredményt csak telefonba mondták be. :)
Tegnapról mára végre alhattam volna egy jót. Persze, hogy Panni rosszat álmodott és felverte Petit! Aki az állathangos játékával játszott hajnal kettőtől reggelig. Nagyon jól szórakozott és hangosan röhögött. A biztonság kedvéért a villanyt is felgyújtotta. Annyiszor ahányszor leoltattam vele. :) Nem csoda, hogy kicsit cvíder voltam reggel. De aztán egész kellemes napunk lett. Hallgattunk zent, Panni és Peti játszott körülöttünk és hirtelen azon kaptam magam, hogy arra gondolok, most kéne megállnia az időnek. Holnaptól meg pihi!

Peti dolgozik

Panni szemüveges! (kb 1 perce)

ilyen szuper villamos van az Alapítvány kertjében!

kész van!

Ja! A pályázatokat sikerült leadni, lehet drukkolni!