vidám vasárnap

A tegnapi borongás után gyorsan megírom a mai napot, mert nagyon kellemes volt. Jöttek a vendégek, akiket vártunk és jól telt velük a nap. Sütöttünk a szabadban és nagyot ebédeltünk, kényelmesen. Délután játszótérre vittük a gyerekeket, ennek Peti nagyon örült. Magától játszott a játékokon, nem csak a szokásos rugós hintán gubbasztott. Utána hazajöttünk és kicsit engedtük az aprónépet számítógépezni. Gyorsan este lett. Ember megmosta és levágta Peti haját, amit ő természetesen nehezményezett, de tűrt. Ezután én is megfürdettem Pannit és megmostam a haját. Majd a felnőttek jöttek és nekünk is maradt elég meleg víz. Jó kis nyugis nap volt, pont amilyenre vágytam. A napirendezés is egész jól ment, bár ebéd körül voltak benne döccenők. Ráadásul kupi sincs, jó lesz így kezdeni a hetet. Legalább egy napra azt hiszem mindenki letette, ami nyomta a lelkét. Persze Petyóra ma is jónéhányszor újra felhúztuk a zoknit és a cipőt, párszor a teljes ruházatát és volt olyan is, hogy szétöntötte a gardróbban az új üveg folyékony szappant, de megállapodtunk benne, hogy sokkal rosszabbul is járhattunk volna, a szappan legalább nem büdös. Takarítottunk már onnan sokkal szörnyűbb dolgokat is.
Mindenesetre elraktam mindenhonnan a tisztítószereket. Eddig sem voltak szanaszét, de ott tartottam őket, ahol használtam. Most minden el van zárva, ami elég körülményes, de ez van. Azt hiszem az a dolog gyökere, hogy Peti játszhatott egy spricnivel valahol vendégségben. Abban tiszta víz volt. Ennél sokkal érdekesebbek a színes és habos mosószerek. Tegnap buta módra én sem vettem el tőle az ablaktisztító spricnit, csak bezártam, hogy ne tudja meginni. Azt hiszem hiba volt. Viszont vettem ételfestéket és egy üres kólásüvegbe kotyvasztottam neki ártalmatlan színes vizet. Ezzel eljátszogatott egy darabig, de félek nem okoz annyi örömet, mint a mosószer. Lehet, hogy azért, mert ezt szabad? :)))

Rossz hír és jó hétvége

Csütörtökön megkaptam a hírt az áhított sulitól, idén sem veszik fel Petit. Ezzel a legnagyobb baj az, hogy egy félreértés kapcsán én azt hittem, hogy idén már befér hozzájuk, így nem kerestem sulit. Eléggé elkeserített a hír és persze most kapkodhatok. Éjszakánként meg azon töröm a fejem, mi lesz ha nem lesz suli? Ember marad itthon, vagy én? A következményeket gondolom nem kell részleteznem. Petire és a családra nézve sem lenne jó megoldás. Ez persze önsanyargatás, de éjjel elég védtelen vagyok magammal szemben.
És persze morcogok magamban. Nem az adott sulira, nem hiszem, hogy ők megérdemelnék. A találó kifejezés az lenne, hogy nem tetszik a rendszer. Ugyanis a nálam okosabb szülők több helyen várólistára teszik a gyereküket, így végül csak bejön valami. Én ezt nem szeretem, mert félek, hogy ha sok helyen vagyunk listán, más családoktól vesszük el a helyeket. És ez a másik. Ha bejutunk egy jó helyre, nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy szinte biztosan másokkal tolunk ki, akik ugyanabban a helyzetben vannak, mit mi. Tudom, nem kéne ezzel foglalkoznom, legyek a gyerekemért önző, de nem megy. Biztos el vagyok korcsosulva.
És van még rendszerhiba bőven. Amit én nem szeretek, hogy mi szülők is partnerek vagyunk. Belemegyünk a mutyikba pillanatnyi előnyökért. (Mondjuk, hogy senkinek ne kelljen otthon maradni és ne haljon éhen a család, tehát semmi jelentős.) Így jelentkezgetünk be egymáshoz, így engedjük a gyerekeinket "Jó kis középsúlyos" csoportokba és látszat autizmus specifikus ellátókba.
És partnerek a hivatalok, a döntéshozók is. Pontosan tudják, mi zajlik. A játékban épp csak azok vesznek el, akikről szól. Az autista gyerekek. De hát kit érdekelnek Van aki nem is szól bele, csak ül a sarokban és brümmög, vagy repked. Tényleg jó volt a bíróságos auti reklám, most az jut eszembe. Különben is tök sokba kerülne egy nekik való oktatási rendszer, ami elérhető és elég. De hiába puffogok, attól félek ez még sokáig így marad, az én helyzetemen pedig egészen biztosan nem javít.
Persze aggasztóak az eddigi tapasztalataim. Hiszen Peti négy óvodába járt, míg a neki valót megtaláltuk. Volt a jó szándékú integráló, a pénznyelő, a hivatalosan autistákat is ellátó borzalom és a mostani, ami tényleg jó. Ha most elkezdünk sulit keresni, megint nem lesz semmi garancia, hogy ami elméletben megfelel, az gyakorlatban is beválik. Szerintem az lehet a titok, hogy alapvetően emberi dolgokról van szó. Igényes - e a gyerekkel foglalkozó pedagógus, vagy nem. Tudunk - e együtt dolgozni Petiért, vagy hülyének néz, hogy mit szólok bele stb.
A munkahelyem sem segíts sokat, hogy pozitívan álljak a kérdéshez. A minket megkereső szülők elenyésző hányada jelentkezik azért, hogy az iskolák magas színvonalát, a pedagógusok felkészültségét és az emberséges intézményeket ecsetelje.
A helyzet abszurditását fokozza, hogy miközben mások is segítségért fordulnak hozzám, magamon sem tudok segíteni. Feltételezem sokan azt gondolják, hogy butus vagyok és nem oda való és nem biztos, hogy vigasztalná őket, hogy az eszköztelenségem oka, hogy nincs mit adjak. Magamnak se. Szóval el vagyok rendesen keseredve.
Azon is törpöltem, hogy hány ilyen elutasítás kell ahhoz, hogy azt érezzem, engem, minket utasítanak el. Ha így lesz én is megkeseredek és pesszimista leszek? Ember szerint nem, de én nem vagyok benne biztos. Most még sajnálom azt a számomra nagyon szimpatikus hölgyet, akinek az értesítést meg kellett írnia nekem. Fogok egyszer majd haragudni is ilyesmiért? Mert akkor az már nem én leszek, vagy nem ez az én. És félek, hogy azt ez a család nagyon megérezné. Hiszen Embert is komoly gondok nyomasztják és engem is. Még ki tudjuk egymást húzni a gödörből, de meddig? Mikor fogom azt érezni, hogy a mi gyerekünk senki másnak nem kell? Remélem soha. Egyáltalán mennyire normális, hogy ma még nem tudom, szeptembertől hová jár a gyerekem suliba? Normál gyerek esetében gondolom már legalább az irányt tudnám.
De persze a barátaink és ismerőseink egyből megmozdultak. Kapom a neveket és a telefonszámokat, kit, hol milyen iskolát, melyik lehet jó. Tegnap csak egyet próbáltam, persze nem jártam sikerrel. Kell mondanom, hogy az még belefért volna? Kb az egyetlen, ahová nem kell háromnegyed órát és fél tank benzint autóznunk. Nem jött be, idén nem indítanak első osztályt, hanem ovit. Sovány vigasz, hogy itt is kedves és empatikus emberrel beszélgettem és ha ő az intézményvezető, akkor tényleg jó hely lehet. Van aztán olyan intézmény is, amit az egyik ismerős szakember javasol, a másik ismerős szülő meg rosszul van tőle. Passz. Hétfőn folyt köv.
A mai nap viszont egész kellemes volt. Ember ma tudott dolgozni, hiszen a hét második felében Petyát pesztrálta, enyém volt a gyerekvigyázás össze öröme és bánata. De főleg öröme volt. Kicsit takarítottam, aztán a csibék olyan szépen játszottak, hogy fent maradtam velük és olvastam.
 A gyűrűk urát olvasom sokadszor. Elgondolkodtam rajta, hogy nekem miért Gollam/Szméagol a leghangsúlyosabb figura. Talán azért, mert pontosan tudom, hogy mindenkinek van olyan drágasága, amiért bármire hajlandó, még tönkre menni is általa és érte? Nem tudom.
Ebéd, pihi és délután kert. És nem csak én olvastam, Panni is! A nagy nyomtatott betűket szinte mind felismeri és olvassa. Megtanulta az oviban a barátnőjétől, akinek a tesója most elsős. Roppant büszke vagyok rá. Egy nagy képes állathatározóban böngészi a címszavakat komoly arccal. Meg kell zabálni. Eszembe jutott az is, amit még fősulin tanultam valahol arról, hogy az emberek először javarészt hangosan olvastak és egyenesen ördöngösnek gondolták, aki magában is tudott. Hát Panni most félboszi. Néha hang nélkül olvas, de a szájával formálja a betűket :)
A kerthez Petit vagy tizenhétszer öltöztettem föl. Bejött, levette a cipőt és a zoknit, majd mezítláb akart újra kimenni. Azt nem szabad, cipő és zokni keresés, felhúzás, kert, bejövetel és újra elölről. Sajnos néhányszor a türelmét is elveszítette, de most úgy tűnik, hogy a visszakarmolás működik. Remélem nem kiabálom el.
Jelentős apróság volt még néhány a héten. Pl a Doki néni. Ember elvitte Petit az egészséges papírokért és a Doki néni írt fel kenőcsöt a bőrére. (Petinek)  Mert mikor kezdődött a sztriptíz, agyaltunk azon, hogy lehet, hogy viszket a bőre, azért veszi le a pólót. Sokszor mást nem is. Úgy tűnik tényleg száraz kicsit a bőre, ami nem meglepő, mert hosszan szeret fürdeni és néha nem is tiszta a vize, hiszen vécének is használja. Ma kenegettem becsülettel és kevesebbet vetkőzött.
És ami még izgalmas nekem, hogy a héten kezdtem bele valamibe a munkahelyemen, amit nagyon vártam. Szerintem fontos és érdekes dolog, reméltem, hogy jó lesz. Szerencsére nálam sokkal okosabb és tapasztaltabb emberek is dolgoznak benne, úgyhogy a kezdet biztató.
És hihetetlen fegyvertény, hogy napok alatt rendbe tettem a gyerekek játékait. Minimum két évig  nem vetemedem újra erre! :)
 Holnap kedves vendégek jönnek, remélem szép napunk lesz, hétfőtől meg munka megint és remélem mindenki megy oviba.

Petya viccel

Tegnap Ember eljött értem Petyóval a munkahelyemre, természetesen kocsival. Haladtunk szépen hazafelé, mikor valamiért hátranéztem és azt láttam, hogy a gyerkőc szépen levett mindent a felsőtestéről. Nem ez a valami, hanem, hogy eközben a biztonsági övet nem kapcsolta ki. Menet közben nem tudtunk mást tenni, mint felnyomni a fűtést  kocsiban. Peti roppant boldog lett, hogy senki nem öltözteti azonnal vissza és vigyorgott kifelé is, mint a tejbetök. Én meg néztem az arcokat a szomszédos kocsikban. Nem kicsit voltunk meglepők. Egy gyönyörű félmeztelen kiccsávó, aki a harisnyás lábát az előtte ülő anyja nyakába pakolja és közben rendületlenül mosolyog. :)
Egyre inkább azt gondolom, hogy ez a vetkőzőszám valamiféle játéknak minősül nála. Adja a kezembe a rucit, ha rászólok és vigyorog.
Egyébként ma itthon vagyok Petivel, mert beteg lett. Az óvónénik jó fejek, mert megkérték Embert, hogy ne vigye, mert köhög. (A Peti) Nekem ebben az tetszik, hogy megkérik szépen, holott vitának helye nincs, beteg gyerek nem való közösségbe. Szeretem ezt az ovit, de ez eddig sem volt titok.
Végül én maradtam itthon, mert Embernek olyan munkája volt, amit nem lehetett elhalasztani. Anyu becsülettel megpróbálta a gyerekvigyázást, de láthatóan nem volt igazán lelkes a dologtól. Végül hazafordultam és most együtt rosszalkodunk. Sütünk túrós pogit, meg ilyenek.
Most megint olcsó kajákat csinálok, mert szegény az eklézsia. Ilyenkor néha elgondolkodok, hogy ebből mennyi az autizmus és mennyire vagyunk magunktól élhetetlenek. Az tény, hogy a fejlesztések jelentős összegeket visznek el itthonról. De az is igaz, hogy egészséges gyerekekre is költenek a szüleik. Az viszont még mindig méltánytalannak tűnik, hogy Peti egy csomót autózik az oviba, mert az helyben nincs és ezt  "természetesen" mi finanszírozzuk. Viszonylag jól ismerem az ide vágó jogszabályokat, tudom, hogy mit lehetne tenni és az mennyit érne. Végülis van emelt családi, meg GYES. De nemrég vettem egy táskát is, úgyhogy szavam nem lehet, hiszen luxuscikkekre szóróm a család pénzét :)
De, hogy ne csak a nyafogásról szóljon a blog megírom, hogy tegnap volt az öcsköseim szülinapja. Ebből kifolyólag beszéltem a külföldön élő tesómmal is. Vicces, hogy végül ő is karitatív vonalon dolgozik, csak jobb körülmények között.
Ami még izgalmas, hogy várom az iskola visszajelzését Petivel kapcsolatban. Nem bírtam már cérnával és írtam egy levelet. Szokás szerint kedves, tapintatos és gyors választ kaptam, amiben még néhány nap türelmemet kérték. Hát most várok, türelemmel. Nem gondoltam, hogy az ilyen nehéz. :)
Továbbra sem hagy nyugodni a gondolat, hogy tenni kéne valamit a környéken lakó auti gyerekekért, mert vannak. Ma délelőtt hajtogatás közben vagy egy órát fantáziáltam egy szuper helyről (Mint Békéscsaba, vagy Vésztő) aztán persze rájöttem, hogy bilibe lóg a kezem.
Panni számára a mai nap fénypontja már reggel bekövetkezett. Ugyanis a hátunk mögött lévő üvegházakhoz meghozták a trágyát. Ez azt jelenti, hogy egy baromi nagy teherautó az ő "illatos" rakományával közvetlenül a konyha mögött tolat be.A faltól kb 4 centire és a sofőr benéz az ablakon. Úgyhogy ma slussz a rohangálva öltözésnek. Attól tartok ezt nehezen fogom este űberelni némi esti mesével.  :)

rövid hét

Az ünnepi hosszú hétvége után döcögősen indult a hét. De mikor már Petya is ment oviba, helyre rázódtunk. Én szépen megsüketültem a hét második felében, így pénteken kénytelen voltam elmenni az SZTK- ba. Ha már úgyis ott voltam, megnézettem egyéb dolgokat is amik esedékesek voltak. Így aztán kiderült, hogy kb két hónap múlva alá kell vetnem magam egy apró rutinműtétnek. Nem vagyok túl lelkes, de ha kell, hát kell.
Úgy alakult, hogy az öcskösömmel is tudtam beszélgetni, ami elég érdekes volt. Nem tudom, hogy kerültünk a meleg témához, de meglepett. Ugyanis én úgy vagyok ezzel, hogy sehogy sem. Nyilván nem örülnék, ha egy férfi elszeretné a pasimat, de ezt egy nőtől is rosszul tűrném és nem szívesen nézem a túlzott intim megnyilvánulásokat az utcán de különnemű párokét sem.Nem gondolom, hogy a saját nemükhöz vonzódó emberek perverzek és folyamatosan gyerekeket akarnak megrontani és feltűnő ruhákban járni és nem szeretnék nekik megtiltani semmit. Úgy gondolom, hogy ezek a párok is élhetnének boldogan és kiegyensúlyozottan és akár örökbe fogadott gyereket is nevelhetnének. Ismerünk riasztó helyzetben lévő gyerekeket, akiket férfi és nő nevel. Persze ez egy elfogadó társadalomban lenne lehetséges. A miénk sajna nem ilyen. És nem csak a melegekkel, hanem a fogyatékosokkal, öregekkel, nincstelenekkel stb.Az öcskös meg ebben él. Remélem csak emiatt hordott össze annyi butaságot. Az csapta ki a biztosítékot, hogy szerinte ez betegség. Kicsit túl könnyen mondja rá. Tovább vitatkoztunk ( Kultúrlény módjára, vagyis nem veszekedve, csak érvelve ) kiderült, hogy szerinte a fogyatékkal élő emberek is betegek. Mondtam neki, hogy ha megfáznak, akkor persze, egyébként csak eltérnek az átlagtól. Hát ezt eszegette egy darabig, aztán annyiban maradtunk, hogy ő mégsem szereti a melegeket. Puff neki! Érzékenyítés a javából :)
Egyébként tanítható a tesó. Annak idején onnan indultunk autizmusban, hogy miért nem adom intézetbe a Petit. A napokban meg ő gondolkodott vizuális segítségnyújtáson. Szóval nem rossz fej az öcsi, csak túl sokat lóg a neten.
Petya továbbra is bemutatja időnként a sztriptíz számát. Ezen is tűnődtem ma. Azon gondolkodtam, hogy ha két normál gyerekem lenne, lehet, hogy többször tudnék nyugodtan fürdeni, mert ők addig max megnéznének egy mesét. Legalábbis nem lenne teleszórva az emelet fogpiszkálóval. Ezen a ponton estem gondolkodóba. Visszaemlékeztem a saját gyerekkoromra és rájöttem, hogy azért mi is tudtunk kupit csinálni, pedig egyikünk sem volt autista. De aztán oda lyukadtam ki, hogy az tuti, hogy egyik gyerek se kakilna a gardróbba. De nem sírni akarok, csak eszembe jutott.
Kitaláltam ma valami elég drasztikusat. Peti ugyanis megint marcangolta a kezemet,  én meg mondtam neki, hogy fáj. De kutya fülét nem ért. Szerintem ennek nincs információ tartalma a számára. Azt még talán érti, hogy neki fáj, de ez a max. Hát visszakarmoltam. Nem szívesen és persze nem durván, de valahogy meg kell értenie, hogy miért rossz, amit csinál. Ha marcangolt, marcangoltam, ha szorított, szorítottam, ha simizett, simiztem. És napközben ezt próbálgatta. Szerintem érdekli. A fájósokhoz mindig hozzá is mondom, hogy fáj és megmutatom a helyét. Elég látványosan ronda, bízom benne, hogy gyorsan megtanulja. Írnak ilyesmit az Életmentő kézikönyv - ben is, csak eddig nem vitt rá a lélek.
Ügyes is volt ma Peti. A kertbe ilyenkor csak cipőbe mehet ki, de folyton leveszi, ha bejön. Aztán mikor újra kimegy, mi rohangálunk a cipője után. Ő meg lecsücsül a sámlira  és vár, mint egy úr, hogy az inasa hozza a lábbelit. Teheti, sosem kértünk tőle mást. Ma elébe ment a helyzetnek, mert mikor újra ki akart menni, szépen odaballagott a cipőjéért és elhozta nekem, mert kértem. Na erről beszélnek az óvónénik folyton. És milyen igazuk is van. :)
A másik ügyesség is hasonló volt. Ugyanis dőzsöltem, vettem magamnak egy fél literes kólát. Ezt Petya szereti, de nem kaphat sokat, mert borzasztóan megpörgeti. Adtam neki egy kicsit, amit eliszogatott, majd kért még. Mondtam neki, hogy hozza ide a poharát. Nem néztem arra és nem mutattam rá. Ő meg szépen odaballagott és hozta. Ennyit a beszédértésről.
Egyébként ma kertezős napot tartottunk. Öcskössel grilleztünk, Ember meg elégetett sok faágat. Peti imádja a füstöt. Szerintem régen simán sámán lett volna. Odaáll a füstbe és "varázsol" a kezével. Én kicsit aggódtam, elvégre levegőzni volt kinn, nem füstölődni. De azért jó nap volt. Panni leírta az első szavait. Nem kértem, vagy mutattam, ő csinálta egyedül. Az ő neve, meg Petyóé és két baráté. Nagyon büszke vagyok rá.
El kellett szaladnom a boltba és láttam egy újabb autista kisfiút. Kicsit volt csak idősebb Petinél. Frankón lábujjhegyen járt és a kezét is úgy tartotta ahogy, de beszélt a mamájával és mosolygott. Nagyon szép kisfiú volt. Csak már nem tudom hányadik. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy össze kéne fogni az itteni családoknak és kezdeni valamit. Nem mindenkiről tudom, hogyan oldja meg az életét, de tuti, hogy egyik gyerek sem helyben jár suliba, vagy oviba. A mi városunk is elég nagy és van jó néhány környező település, biztos, hogy lenne rá igény. Olyan jó lenne olyat, mint Békéscsabán. Csak hát ott sem tíz perc alatt lett és a kutya nem kért rá, hogy mások helyett gondolkodjak. Úgy tűnik egy rövid hétbe is sok fér és biztosan el is felejtettem valamit, de késő van, jó éjt!

Szép Húsvét!

Biztos írtam már, szeretem az ünnepeket. Ez a mostani is olyanra sikerült, hogy napokig jól fogom még érezni magam tőle.

 Ettünk sokat és pihentünk amennyit lehetett. Sütöttem vagy négy kalácsot és pont annyit konyháztam, amennyi jól esett. Jöttek barátok és rokonok, volt locsolkodás tradicionális locsoló kölnivel és vízzel is reggel és tojásvadászat, a hidegre való tekintettel a lakásban. És persze festettünk tojást hagymalével és festékkel is.

Petya viszont elég fura volt. Valamiért a fejébe vette, hogy levetkőzik. Naponta átlagosan ötször. Ezzel több bajom is van. Egyrészt ez is olyasmi, amit most kell elcsípni, mert később már nehéz lesz. Másrészt Peti akkor is levetkőzik, ha "dolga van" vagy volt. Rusztikusan úgy fejezném ki, hogy levetkőzik és sz@rik mindenre. Ez marhára nem vicces. Takarítás közben azon is törjük a fejünket, hogy ha már leveszi a pelót, valahogy el kéne csalni a vécéig. Hátha összejön. Hiszen eredmény nélkül már nagyon szépen csücsül rajta. De most nem igazán alkalmas a gyógypedagógiára. Nagyon fel van fokozva. Azt remélem holnap már nyugodtabb lesz. Nem kap még annyi édességet sem mint ma és Apjával elmegy a bankba. Tegnap ugyan voltunk a játszótéren, de az csak egy darabig hatott. És lassan már ovi is lesz megint.
Panni nagyon jó kislány volt, aggódom is, nehogy beteg legyen:) A tojásvadászatnál azt hiszem még segített is Petinek, de az biztos, hogy adott neki a saját édességéből. :) Peti az első megtalált csokiállattal elvonult és tovább nem izgatta a buli.
Egyik este meg Pannit lent felejtettük a Nagyinál. Ugyanis ha ő vendégségbe jön, a földszinten alszik a kanapén. Panni ilyenkor rosszalkodhat vele. Mi mindketten fáradtak voltunk és azt hittük, a másik felhozta Pannit. Végül lent ragadt és nagyon boldog volt, mert már rég szeretett volna a Nagyival aludni:) Egyébként a leírtak ellenére valahogy jól telt a Húsvét és ha Petya megnyugszik végre, maradéktalanul boldog leszek.

kék

Van néhány fura dolog a blogolással kapcsolatban. Például, hogy némely dolgokat jobb azonnal leírni, amíg tart a hozzájuk kapcsolódó jó hangulat (olyan ez, mint a pezsgő buborékja) és van aminek kifejezetten jót tesz egy kis távolság.
Mostanában sok jó dolog történt velünk, amit jó lett volna azonnal lejegyezni, de remélem még így is maradt egy kis "csillogós" hangulat.
A Kék sétáról már írtam. Mellékelek néhány képet, hogy még szemléletesebb legyen.

Felirat hozzáadása

Az utolsó kép nem véletlen, arra majd még visszatérek. :)
A hétfő is elég húzósra sikerült. Nagyon drukkoltunk, hogy hogyan sikerül a Világnap. Mondjuk a Nemzet Tolla bírhatta volna még egy kicsit, mert így minden az ő lemondásával volt tele. Munka után szülőklub, aztán a Parlament kivilágítása kapcsán volt dolgom az erről szóló sajtótájékoztatón. A tájékoztatót egy nagyon kedves barátunk (Aki Emberrel basszusgitározik) hangosította ki. Ez nekem azért volt jó, mert már nagyon régen láttam és így legalább újra találkoztunk és a felesége is eljött, akit szintén nagyon kedvelek.
Persze volt ott néhány ember, akit ismerek. Pl az egyik kisfiú, akivel tavaly nyaraltunk. Még puszit is kaptam tőle, ami lévén auti srác, nagy ajándéknak tekinthető. Legalábbis én így éreztem. Szóval a nagy Autizmus Világnap apropóján kis emberi örömeim voltak, amiktől napokig jó kedvem volt.(van)
Találkoztam olyan emberekkel is, akiket már hírből ismerek. Be is mutattak sokaknak. Az egyik szimpatikus hölgy valami papírdarabokat tartott a kezében és senki nem vette el tőle. Megsajnáltam és ösztönösen elvettem a cetliket. Akkor derült ki, hogy az bizony két jegy Kulka János estjére, amire nem tud elmenni. És itt az utolsó kép magyarázata. Ugyanis nekem ő az egyik gyengém. Tudom, hogy vicces, de ez van. Már sokkal régebbi dolog, mint az autizmus. Biztos a gerontofilia. Vagy ki tudja. :) Egyébként nincs sok gyengém. A keserű csoki és a pezsgő. Passzol, nem?
Mivel két jegyhez jutottunk, megkértem DÉ-t, hogy jöjjön velem. Ember is biztosan eljött volna, de mivel ő elfogulatlan, viszont zenész, nem biztos, hogy jól érezte volna magát. Nekünk viszont volt egy kellemes esténk.
Hazafelé döbbenetes volt. Ismerkedni akart velem egy srác, aki ha egy kicsit igyekszem, a fiam lehetett volna. Azt sem tudtam, sírjak - e, vagy nevessek. Nevettem, magamban. Abból nem lehet baj. Két kéregető is jutott, de a második pórul járt, neki már nem maradt apróm. Most vásároltam be a hétvégére is és egy nagyon kedves pénztáros srácnál fizettem. Aztán még egy ember akart velem beszélgetni. A kulturált idősebb úriember (vén kujon) kategóriát erősítette.
 Ez két dolgot jelenthet. Vagy nagyon jól nézek ki, amit nem hiszek, mivel van a házban tükör, vagy az emberek olyan magányosak, hogy gyakorlatilag bárkivel szóba állnak, aki tartja a szemkontaktust és nincs a fülében dugó. Azt hiszem ez elég szomorú.
Egyéb apró örömök és keservek is voltak. Pl. hogy Petya elcsórta Panni tojásait, amiket az oviban festett és megette őket. Neki édes mindegy a színe, az csak főtt tojás. Szerencsére Panni még nem vette észre. Az is vicces volt, hogy Peti egyik reggel felvitte az emeletre a játék zongorát, szerintem minden háztartásban van ilyen, köszönő viszonyban sincs a normális hangokkal és ezen játszott dallamot. Sajnos azóta megtalálta a maguktól zenélő gombokat, de remélem fog még muzsikálni.
Azt hiszem Peti iskolájáról is megszületik lassan a döntés. Próbálok nem gondolni rá, pláne nem idegeskedni, de persze nem igazán megy.
Tegnap nagyon vacakul sikerült a reggel és oda kellet érnem valahová tízre.Végül Pannit kocsival kellett oviba vinni, mert tornaórája volt és nyolcra be kellett érnie. A fiúk továbbvittek a célhoz. Így viszont borzasztó korán értem oda. Akkor esett le a tantusz, hogy ott a Városliget. Így elvittük Petyát oda sétálni, ne unatkozzon annyit a tavaszi szünetben. Nagyon jól sikerült és külön örültem, hogy a rossz hangulatú reggelt ilyen szépre tudtuk fordítani.
Egyébként a találkozó is jól sikerült, ahová indultam. Megismerkedtem valakivel, akiről érezni lehet azt, hogy Valaki. Nem a nagy kocsijától, vagy a bankszámlájától, hanem a tudásától és a belső tartásáról. Rám legalábbis ilyen benyomást tett. Mióta belecsöppentem a fogyatékosügybe, örömmel tapasztalom, hogy sok ilyen emberünk van. Azt hiszem nagyon meg kéne becsülnünk őket. Ez a találkozó is ellátott némi munícióval a borús napokra.
Ráadásul tegnap, mire hazaértem itt volt Ember Anyukája és egy irdatlan halom finomságot készített. Olyan, mint a kelt palacsinta. Itthon illata van.
A hosszú hétvége is ígéretes. Ilyenkor kalácsot szoktam sütni és jönnek vendégek, meg lesz tojásfestés. És ha nagyon nagy szerencsém lesz, alhatok is egy kicsit. :))

párhuzamos

Megint régen írtam és megint nem véletlenül. Ugyanis Emberrel eldöntöttük, hogy most már tényleg rendet teszünk az alvás körül. Vagyis aludjon mindenki a saját ágyában, nyugodtan és időben. Részeredményeink vannak. A menetrend mostanában az, hogy felmászom Pannival az ágyába és ott mesélek neki, majd elalszom mellette. Ezt az utóbbit nem kéne, de már rég észrevettem, hogy egy álmosan szuszogó Panni jobb mint bármilyen kemikália. Szóval két perc alatt bealszunk egymás mellett. Majd felébredek, ideális esetben még éjfél előtt és átvonulok a saját ágyunkba. Ha mázlim van, Ember már ott van. Ha nem, akkor ő Peti mellett felejtette magát. De Peti már egész sokszor tölti az éjszakát az ágyában és Panni sem nyafog, ha már egyszer elaludt. Ez már önmagában sem kedvez a blogolásnak, de mikor beszélgettünk az alvásról kiderült, hogy Ember legalább annyira nem szereti az ágyban a laptopot, mint én a tévét. Szóval végre monitormentes az ágyunk, de így nem írok blogot. Most lent vagyok a földszinten, mert itt alszom Pannival. Úgy fájt a fejem, hogy nem bírtam volna az emeleten mesélős figurát. Így most szabadon garázdálkodhatok. :)
Mostanában egyébként nagyon furán érzem magam. Olyan, mintha minimum két világban élnék egyszerre. Lehet, hogy kezdek bedilizni, de legalább nem vagyok egyedül. Egy nagyon kedves barátnőm hasonló benyomásokról számolt be. Arról van szó, hogy ha mondjuk bekapcsolom a rádiót, dől belőle, hogy minden rossz, mindenki becstelen stb. És már komolyan elszomorodok. Aztán hazafelé bekanyarodok egy utcába, ahol virágoznak a fák és minden rendben lévőnek látszik. Fura módon az utóbbi a valóságos, az előbbi meg tudom, hogy van. És nagyon sokszor csúsznak így egymásra a dolgok. Nemrég pl voltam egy auti rendezvényen. Több szülő is megszólalt és elmondta, hogy ez egy pokoljárás és milyen rossz és reménytelen dolog is autista gyereket nevelni. És én tökéletesen értettem őket, hiszen ismerem a helyzetet valamennyire. Aztán hazajöttem, leültem a lépcsőre, amit jól felmelegített a tavaszi nap és nézegettem a családomat. Peti végre játszik a labdákkal és nem szétharapja, hanem dobja és rúgja, Panni meg versenyt futott és a bogarakat nézte. Egyszóval igazi ajándék pillanatokat kaptam. Megint csak ez a fura párhuzam.
Történnek azért tisztán jó dolgok is. Pénteken találkozunk régi kollégákkal. Tíz éve együtt kezdett az egész csapat, ennek az apropójából gyűltünk össze. Nagyon jó kis buli volt. Mindenki megmutatta a pocakját (már akinek lett) és a gyerekei fotóját (ld. előbb). KIcsit többet ittam, mint gondoltam, de szerencsére ezzel kapcsoltban mindig észnél maradok, szóval gond egy szál se, viszont jó kedvem volt. Régen nagyon szerettem ezeket az embereket és jó volt újra látni őket.
Belekeveredtem egy furcsa konfliktusba is (nem a bulin) és ez néhány napig borzasztóan zavart. Próbáltam megoldani így is, meg amúgy is de nem sikerült. Aztán kaptam egy kis, sőt nem is kis váratlan segítséget és le tudtam tenni. Bánt még kicsit, hiszen az ilyen fajta játékokban nem egy hibás van, de úgy érzem én megpróbáltam mindent. Lesz, ahogy lesz.
Most is elég fura tudathasadt állapotban vagyok. Nagyon örülök, mert tegnap egy auti flashmb- on voltam, ma pedig kéksétált az egész család. De közben azon járt az eszem, hogy hányan vannak ,akik nem tudnak eljönni, mert olyan nehéz helyzetben vannak. Persze nem fogok a dugámba dőlni, szép nap volt. Akárhová néztem ismerősöket és barátokat láttam és Peti annyira ügyes volt, hogy az hihetetlen. Villamosozott szépen, aztán sétált is. Bírta, ha várni kellett, igazán jó fiú volt. Panni meg kézről kézre járt. És a hazaút is jól alakult. Mert a Rakparton parkoltunk reggel és nem tudtuk, hogy ott délben futóverseny lesz. Be csücsültünk a kocsiba és indultunk volna D-ékhez, mert ez volt a délutáni program, amikor jött egy csomó futó. Kb háromnegyed órát vártunk a kocsinkban, hogy elmenjenek. És Peti hiszti nélkül bírta. Pannival még társasoztam, mikor hazaértem, igazán szép nap volt a mai.
Holnap meg szülőklub, utána meg kék lesz a Parlament, az is hosszú nap lesz. El is alszom lassan. Jó éjt!