A napokban történt, hogy beszélgettünk Emberrel, kimenjen - e boltba. Panni belenyafizott, hogy menjenek együtt bicajjal és felmerült, hogy esetleg sétálhatnánk is. Hezitáltunk, mert Petya eléggé kiabálós volt és az egész beszélgetés a legkevésbé sem volt autizmus (Peti) barát. Egyszerre minimum ketten beszéltünk és gyorsan stb.
Peti egyszer csak a nemtom hányadik mondat és variáció vázolása közepén leült a cipőhúzós székre és ránk nézett olyan "Na értitek már, hogy nekem mi a véleményem a témában, vagy érvelnem is kell?" fejjel. Mi meg néztünk rá és tökre örültünk, de persze szóban és nem mozdultunk, hogy nosza, induljuk közösen sétálni.
Esküszöm, hogy Petya sóhajtott egy hülyéknek kijárót, majd fogta a szandálját és a lába elé tette. Ebből már aztán értettünk és indultunk segíteni cipőt húzni, de komolyan azt hittem megzabálom. :)
Az unalomig ismert kis esti tanulság: Attól, hogy valaki nem beszél,
1. nem hülye
2. simán értheti amit mondunk (akár róla, akár másról)
Vagyis a nem beszélő gyereket (sem) etikus a jelenlétében levegőnek nézni és/vagy kidumálni, továbbá azt hinni, hogy ezt, mármint amiről beszélgetünk, ő úgysem értheti meg.
2016. július 4., hétfő
2016. július 2., szombat
Most már aztán nyár!
Eljött Petinél is az év vége, az utolsó táboros nap pénteken. Hazahozták a sok sulis motyeszt, én meg csak álltam és tűnődtem, hogy ez az év is milyen sűrű volt.
Kezdődött a gyógyszerezős ötlettel, amit ki is futtattunk decemberig. Aztán előkerült a sisak is,amit dührohamok esetére kért a suli. És hazajött az mp akárhány lejátszó és a kalandos úton bekerült fülhallgató is. (Elkutyulódott Peti táskája a busztól a teremig, a tanárnénik meg azt gondolták, én nem küldöm amit kértek. Később tisztázódott a dolog, mert ők is vettek egy fülest és hazaküldték a számláját. Kiderült, hogy mi volt a gond, megkerült a cucc és mentünk tovább.) Jött még kis nasi, peló és rengeteg ruha.
Néztem ezt a szép nagy adag holmit és arra gondoltam, milyen nehéz lehetett ez nekik is.Tényleg megpróbáltak egy csomó dolgot és sokszor engedtek nekem, na jó, az Alapítványnak, és azt hiszem nagyjából az utolsó pár hónapra sikerült is elérnünk valamiféle egyensúlyt. Most, hogy tudom, hogy az egyik tanár néni megy tovább, kicsit szomorú is vagyok, hogy miért kell ennek így lennie. Kepesztenek ők is és mi is, de Petinek ettől nem lesz sokkal jobb.
Persze lehet, hogy pesszimista vagyok, de néha komolyan elkámpicsorodok én is. A diagnózis óta kapunk ellátást. Korai, ovi, gyógypedagógiai ovi, speci suli és plusz fejlesztés. Mégsem látom, hogy lenne egy íve Peti fejlődésének, vagy tudnánk, hogy merre tartunk. (Tudom, nem ív, hanem inkább hullám, de azt hiszem érthető, hogy mire gondolok.) Ez lehet attól is, hogy minden nap látom, nem veszem észre, hogy mennyit változik. És attól is, hogy vannak problémák, amik makacsul tartják magukat, pl a kiabálás, sikoltozás. A legsötétebb pillanataimban azt gondolom, hogy mi rontunk el valamit, de nem tudom, hogy mit. Minden esetre most megint van két hónapom, amikor kideríthetem, hogy hogyan lehet jobb mindannyiunknak. Az elég depresszív bevezető ellenére elég nagy kedvvel látok ennek. Pedig Peti a hétvégén már bemutatta, hogy mire számíthatok. :)
Érdekes, hogy noha időnként fél a fürdőszobától, szívesen bemegy és kihozza az illatos dolgokat, hogy játszhasson velük. Először egy jó adag tusfürdőt kent szét a bejáratnál, ma reggel pedig borotvahabot.
Panni nagyon édi volt, mert megpróbálta összetakarítani és elég jól sikerült neki. Menet közben meg mondta a magáét, ahogy én is szoktam, csak sokkal kedvesebben. (Ejnye Petya, ide is tettél, jaj de malac vagy! stb.)
Ha már fürdőszoba, említést érdemel az is, hogy a fürdőszobai rém ellen jelenleg a bubifújó a legjobb eszköz. Igaz, még csak két napja próbálom, de sokkal jobban megy a fürdés, mint nélküle. Ráadásul a vizes kézen megragadnak a bubik, nem pukkannak el azonnal
Volt egy csomó bújás és közös játék is, ami viszont jó pont. Ma egy nagy kirakót raktunk ki együtt, mert Petyus leszedte és kezdte dobálni. Régebben nem tűrte volna, hogy belenyúljak, de most ügyesen levette, hogy mit is szeretnék tőle és jól eljátszottunk.
Még a nyár előtt betáraztam lufiból, az is jó móka és azt Pannival is tudja játszani. Nagy siker még a csavaros játék, aminek nem tudom a nevét, de van róla képem.
Ebben az a poén, hogy másmilyenek a menetek a különböző fejű csavarokon, vagyis négyzet anya csak négyzet csavarra tekerhető. Ezt is csak lekapta a polcról és kezdte volna dobálni, de kiraktam neki így, az elő kész, összecsavart cuccal, a többit már ő csinálta.
A konklúzió nem új, amíg van vele valaki és segít neki, addig kis angyal, de ha neki kell elfoglalnia magát, finoman szólva is rendhagyó ötletei vannak. Ez egyébként rendben is lehet, csak így se dolgozni, se semmit csinálni nem lehet. Már most tudom, hogy ez piszkosul fárasztó lesz, de ha ez az ára annak, hogy jól érezzük magunkat, végül is megéri. :)
Még gyorsan megírom a Peti napot, aztán azt hiszem mára elé is lesz. Sajnos nem tudtunk tabletet venni, az okát talán nem is kell leírnom, de ami késik, nem múlik és Petya sem reklamálta az ajándékát. Viszont kapott Anyutól egy szép nagy tortát, amit együtt megettünk. Petya tök tündér volt, mert tudja, hogy villával kell enni és meg is próbálta becsülettel, de egy idő után győzött a keze. Viszont volt egy pillanat, amikor úgy fogyasztott, mint egy úr és közben a lábait hanyagul az ölembe tette és mosolygott, de nagyon szépen. Tette mindezt talpig pelenkában, mert nagyon meleg volt. Meglehetősen sajátos hangulata volt az egésznek, de olyan fajta bensőséges helyzet volt, amire még sokára is nagyon jó lesz majd visszagondolni. :)
Kezdődött a gyógyszerezős ötlettel, amit ki is futtattunk decemberig. Aztán előkerült a sisak is,amit dührohamok esetére kért a suli. És hazajött az mp akárhány lejátszó és a kalandos úton bekerült fülhallgató is. (Elkutyulódott Peti táskája a busztól a teremig, a tanárnénik meg azt gondolták, én nem küldöm amit kértek. Később tisztázódott a dolog, mert ők is vettek egy fülest és hazaküldték a számláját. Kiderült, hogy mi volt a gond, megkerült a cucc és mentünk tovább.) Jött még kis nasi, peló és rengeteg ruha.
Néztem ezt a szép nagy adag holmit és arra gondoltam, milyen nehéz lehetett ez nekik is.Tényleg megpróbáltak egy csomó dolgot és sokszor engedtek nekem, na jó, az Alapítványnak, és azt hiszem nagyjából az utolsó pár hónapra sikerült is elérnünk valamiféle egyensúlyt. Most, hogy tudom, hogy az egyik tanár néni megy tovább, kicsit szomorú is vagyok, hogy miért kell ennek így lennie. Kepesztenek ők is és mi is, de Petinek ettől nem lesz sokkal jobb.
Persze lehet, hogy pesszimista vagyok, de néha komolyan elkámpicsorodok én is. A diagnózis óta kapunk ellátást. Korai, ovi, gyógypedagógiai ovi, speci suli és plusz fejlesztés. Mégsem látom, hogy lenne egy íve Peti fejlődésének, vagy tudnánk, hogy merre tartunk. (Tudom, nem ív, hanem inkább hullám, de azt hiszem érthető, hogy mire gondolok.) Ez lehet attól is, hogy minden nap látom, nem veszem észre, hogy mennyit változik. És attól is, hogy vannak problémák, amik makacsul tartják magukat, pl a kiabálás, sikoltozás. A legsötétebb pillanataimban azt gondolom, hogy mi rontunk el valamit, de nem tudom, hogy mit. Minden esetre most megint van két hónapom, amikor kideríthetem, hogy hogyan lehet jobb mindannyiunknak. Az elég depresszív bevezető ellenére elég nagy kedvvel látok ennek. Pedig Peti a hétvégén már bemutatta, hogy mire számíthatok. :)
Érdekes, hogy noha időnként fél a fürdőszobától, szívesen bemegy és kihozza az illatos dolgokat, hogy játszhasson velük. Először egy jó adag tusfürdőt kent szét a bejáratnál, ma reggel pedig borotvahabot.
Panni nagyon édi volt, mert megpróbálta összetakarítani és elég jól sikerült neki. Menet közben meg mondta a magáét, ahogy én is szoktam, csak sokkal kedvesebben. (Ejnye Petya, ide is tettél, jaj de malac vagy! stb.)
Ha már fürdőszoba, említést érdemel az is, hogy a fürdőszobai rém ellen jelenleg a bubifújó a legjobb eszköz. Igaz, még csak két napja próbálom, de sokkal jobban megy a fürdés, mint nélküle. Ráadásul a vizes kézen megragadnak a bubik, nem pukkannak el azonnal
Volt egy csomó bújás és közös játék is, ami viszont jó pont. Ma egy nagy kirakót raktunk ki együtt, mert Petyus leszedte és kezdte dobálni. Régebben nem tűrte volna, hogy belenyúljak, de most ügyesen levette, hogy mit is szeretnék tőle és jól eljátszottunk.
Még a nyár előtt betáraztam lufiból, az is jó móka és azt Pannival is tudja játszani. Nagy siker még a csavaros játék, aminek nem tudom a nevét, de van róla képem.
Ebben az a poén, hogy másmilyenek a menetek a különböző fejű csavarokon, vagyis négyzet anya csak négyzet csavarra tekerhető. Ezt is csak lekapta a polcról és kezdte volna dobálni, de kiraktam neki így, az elő kész, összecsavart cuccal, a többit már ő csinálta.
A konklúzió nem új, amíg van vele valaki és segít neki, addig kis angyal, de ha neki kell elfoglalnia magát, finoman szólva is rendhagyó ötletei vannak. Ez egyébként rendben is lehet, csak így se dolgozni, se semmit csinálni nem lehet. Már most tudom, hogy ez piszkosul fárasztó lesz, de ha ez az ára annak, hogy jól érezzük magunkat, végül is megéri. :)
Még gyorsan megírom a Peti napot, aztán azt hiszem mára elé is lesz. Sajnos nem tudtunk tabletet venni, az okát talán nem is kell leírnom, de ami késik, nem múlik és Petya sem reklamálta az ajándékát. Viszont kapott Anyutól egy szép nagy tortát, amit együtt megettünk. Petya tök tündér volt, mert tudja, hogy villával kell enni és meg is próbálta becsülettel, de egy idő után győzött a keze. Viszont volt egy pillanat, amikor úgy fogyasztott, mint egy úr és közben a lábait hanyagul az ölembe tette és mosolygott, de nagyon szépen. Tette mindezt talpig pelenkában, mert nagyon meleg volt. Meglehetősen sajátos hangulata volt az egésznek, de olyan fajta bensőséges helyzet volt, amire még sokára is nagyon jó lesz majd visszagondolni. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)