A napokban történt, hogy beszélgettünk Emberrel, kimenjen - e boltba. Panni belenyafizott, hogy menjenek együtt bicajjal és felmerült, hogy esetleg sétálhatnánk is. Hezitáltunk, mert Petya eléggé kiabálós volt és az egész beszélgetés a legkevésbé sem volt autizmus (Peti) barát. Egyszerre minimum ketten beszéltünk és gyorsan stb.
Peti egyszer csak a nemtom hányadik mondat és variáció vázolása közepén leült a cipőhúzós székre és ránk nézett olyan "Na értitek már, hogy nekem mi a véleményem a témában, vagy érvelnem is kell?" fejjel. Mi meg néztünk rá és tökre örültünk, de persze szóban és nem mozdultunk, hogy nosza, induljuk közösen sétálni.
Esküszöm, hogy Petya sóhajtott egy hülyéknek kijárót, majd fogta a szandálját és a lába elé tette. Ebből már aztán értettünk és indultunk segíteni cipőt húzni, de komolyan azt hittem megzabálom. :)
Az unalomig ismert kis esti tanulság: Attól, hogy valaki nem beszél,
1. nem hülye
2. simán értheti amit mondunk (akár róla, akár másról)
Vagyis a nem beszélő gyereket (sem) etikus a jelenlétében levegőnek nézni és/vagy kidumálni, továbbá azt hinni, hogy ezt, mármint amiről beszélgetünk, ő úgysem értheti meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése