Sokat gondolkodom mostanában Petyán. tizennégy éves, és hihetetlenül gyorsan változik. Egy ideje már nyugisabb időket élünk, de még így is előfordul, hogy feszült. Ilyenkor alulról felfelé néz, szuszog, vagy billeg és kántál. Megfeszülnek az izmai, jól látszik az állánál és a vállain. Amikor ilyen állapotban van sokszor egyszrűen megszeretgetem. Szépen kimasszírozom, kidögönyözöm az izmaiból a feszültséget, és sikerül ezzel úgy megnyugtatni, hogy igazából nem is tudom, mitől feszült meg. Persze jobb lenne tudni, de ez nem mindig megoldható, hiszen Peti nem az a locsifecsi fajta. :(
Nincs ezzel semmi gond, jó, hogy tudok neki segíteni, de most már több mint 170 centi és 70 kiló, a szája sarkában legénytoll pelyhedzik és a férfiasodás egyéb jeleit is mutatja. Simán el tudom képzelni, hogy annak, aki nem ismeri, a feszült Peti ijesztő lehet, és esze ágában sincs nemhogy megszeretgetni, de a közelébe menni. A mostani tanárai közül többen ismerik még kicsi korából, mikor a sulit kezdte, nekik még megvan a kis Peti, de akik ezután fogják segíteni, azok ezt a nagy Petyát kapják. Ezek nem jó gondolatok, és nagyon messzire vezetnek.
Ha elfogadjuk, hogy Petinek is fel kell nőnie, akkor az is benne van a pakliban, hogy egyszer majd nem leszünk vele. Nem mi fogjuk a napi történések során segíteni. De így elveszhetnek azok a kis apróságok amiket észre sem veszünk, és amik neki a biztonságot jelentik. Van például egy csomó kis buta mondókánk, amiket kicsi kora óta mondunk neki. Aztán ott az öltözés. A napokban kaptam magam rajta, hogy a póló felvételénél mondtam neki, ahogy szoktam. Okos feje (itt dugta be a fejét a pólóba), utána jött az, hogy kicsi keze, és már igazította is magán a pólót. A kicsi kezén mosolyogtam, nagyobb a tenyere, mint az enyém. :) Ezeket a mondókákat, kedvességeket majd át lehet vele adni. De egyszer, mikor nagyon fáradt voltam, önkéntelenül felmerült bennem, hogy ki fogja majd úgy szeretni, mint én. Napokig futtatam magamban ezt a rossz mondtatot. Aztán persze megjött a válasz is rá, csak egy kicsit pihenni kellett. Eszembe jutott az a lakóotthon, ahol a nagygyakorlatomat töltöttem, meg több másik hely, ahol felnőttekkel dolgoztnak, és Persze Peti mostani tanárai is. A nagy okosság az volt, hogy rájöttem, úgy senki nem fogja szeretni, ahogy én, de másképp igen. Annyi kedves és értelmes embert láttam ezeken a helyeken, hogy el tudom képzelni, mindig lesz valaki, ainek fontos lesz Petya. És nem lebecsülendő Peti személyes varázsa. :)
Persze ott van Panni is, de azt remélem ő sem fogja Petyával tölteni az egész életét. Erről nemrég beszélgettünk is, mert érdekelte, hogy mit gondolok, engem meg az, hogy neki mi van a fejében.
És egyébként ez az egész még nagyon messze van. A mostanin kívül Petyusnak van még két tanéve, és utána sem szeretném, ha elmenne itthonról. Nem auti gyerekek sem sűrűn költöznek el 17 évesen. Azt remélem, találunk neki nappali ellátót, és ha eljön az ideje, átvezetjük őt egy másik lakhatásba. Tudom, kevés az esély, és nem lesz könnyű megtalálni a megfelelő helyet. De azt hiszem ezekkel a démonokkal minden ilyen gyerkőc szülője birkózik időnként, és én most voltam elég fáradt ahhoz, hogy ne tudjak védekezni a saját gondolataimmal szemben.
