Apák napja

Az a helyzet, hogy szeretem az Apák napját. Persze lehet rajta fanyalogni, hogy már megint egy olyan ünnep, ami nem széria mifelénk, de nekem már kicsi koromban is fura volt, hogy ha Anyák napja van, akkor az apáké miért nincs. Kicsit elfilóztam rajta, hogy akkor vajon kétszer kéne virágot "szerezni", vagy mi lenne, mert nehezen tudtam elképzelni, hogy Aput is megtaláljuk egy csokor orgonával, aztán elfelejtettem az egészet. Azt hiszem Adrien Mole naplójából tudtam meg, hogy másutt ünneplik az apákat. :)

A téma kézenfekvő módon akkor kezdett újra foglalkoztatni, amikor megszülettek a gyerekeink. Mázlista vagyok, azóta számtalan jó fej apukát ismertem meg, jellemzően olyanokat, akik autista gyereket (is) nevenek. Sokat törtem a fejem, hogy mennyiben mások az auti srácok apukái, mint a nem autistáké. Végülis az apukák sokfélék, pont mint az anyukák, és azt hiszem a legtöbben szeretetben és biztonságban szeretnék felnevelni a gyerekeiket, függetlenül attól, hogy autisták - e, vagy sem. Ráadásul nincs igazi viszonyítási alapom, hiszen nekünk van egy auti Petink, el sem tudom képzelni, milyen lenne az a másmilyen élet, amiben nincs, következésképpen a nem auti gyerek apukáját sem.

Erre a gondolatra egyébként pont ma kaptunk egy nagyon tiszta választ. Történt ugyanis, hogy jó sokáig aludtunk reggel. Ezt azért is tehettük, mert Peti megtanulta, hogy ha mindenki alszik, halkan foglalja el magát és lehetőleg maradjon is az ágyában. Ennek szellemében ma lebontotta az ágya mellet az elosztó fedelét, ami mögött a villanyvezeték megy többfelé. Békésen kipiszkálta az áram alatt lévő vezetéket és makramézott kicsit velük. Ember erre ébredt, meglehetősen gyorsan és viharosan. Leizzadt négyszer, majd elindult villanyt szerelni és dobozokat bombabiztossá tenni. Amikor ezen túl voltunk és egy füst alatt megjavította a konyhában is a rossz konnektort, békésen megkávéztunk és megbeszéltük, hogy Petya őranygyala valószínüleg egy szenvedélybeteg idegroncs és gondolkodik, hogy leugrik egy felhőről és inkább mégis ember lesz. Szóval azt hiszem, hogy a nem auti gyerekek apukái valahogy más dolgokban erősek, mint az auti srácoké. :) De ez a gondolatmenet nem lenne kerek, ha nem említeném a másfajta örömöket is. Pl, hogy Petya tegnap egész nap gatyában volt és tiszta maradt. Ez elég szép teljesítmény és közös, hiszen javarészt Apja hordta vécére. 

Aztán ott van az a régi emlék, amikor Ember Peti kicsi korában hazaért hulla fáradtan, mert elég sok fizikai munkát is végzett, az alkarjára fektette Petit és elkezdett vele fel és alá sétálni a konyhában, mert Peti így tudott megpihenni. Akkoriban ezt még a hasfájására fogtuk, lehet, hogy az is volt az ok, talán sosem tudjuk meg, de tény, hogy Ember rengeteg kilométert megtett a konyhakövön és Peti sokáig elfért az alkarján. :)

És ha már emlékezgetek, van még két kép, ami szerintem mindent elmond arról, hogy nálunk mi az apaság. Sajna egyiket sem tehetem fel, mert a családtagjaim rendszerint alulöltözöttek, mikor fotózom őket és nem dícsérnének meg, ha közkinccsé tenném őket gatyában/pelóban. :)

Az egyik képen Ember ül az ágyon és gitározik. Mellette áll Panni kék gumicsizmában (?) és pelenkában kb egy évesen és úgy néz az apjára, mint egy istenre. Apja természetesen ennek megfeleően néz rá vissza és tök egyforma kék a szemük. Nem vagyok egy érzelgős típus, de ezt a képet  imádom. :)

A másik képen Ember alszik keresztben az ágyon, a hóna alatt Peti kb két évesen. Nyár lehet, mert itt is a peló és meztelen felsőtest kombó játszik, de olyan béke van az arcukon, amilyet ébren ritkán látni. :)

És ha azt hinném, hogy csak nekem van ilyen jó dolgom, akkor eszembe jutnak mások. Például az az apuka, aki a támogatott életvitellel kapcsolatos tudnivalókba ásta bele magát, mert már nagy fia van. Vagy egy másik kedves bartáunk, akiknél négy pici gyerkőc van és persze az egyik auti. Türelmes és kedves velük, pedig néha az az érzésem, hogy egy zsák bolhával is könnyebb lenne. És még sorolhatnám hosszan, hogy melyik apuka miért is szuper, de tuti, hogy sértődés lenne a vége, mert biztos kihagynék valakit. Plusz azt gondolom, hogy nem csak azok az apukák jó fejek, akik valami extra blikkfangosat talának ki, mint pl egy csokiműhely, hanem azok is, akik "csak" szép csöndben elmennek dolgozni egy bankba, vagy egy építkezésre, aztán hazamennek és segítenek menedzselni a családot, szeretik a gyerekeiket és azok anyukáit. Őket mintha kicsit kevésbé vennénk észre, pedig nélkülük sokkal kevésbé lenne színes a világ.

Amikor ilyesmiről gondolkodom (tényleg szoktam!) akkor eszembe jutnak azok az apák is, akik valamiért nem maradnak a családjaikkal. Valahogy az az érzésem, hogy ők sem azért csinálják ezt, mert rosszak és gonoszak, hanem mert valami túl sok, vagy túl nehéz nekik. Jó lenne, ha el lehetne érni, hogy valahogy könnyítsünk az apukák terhein, azt hiszem akkor mindenki boldogabb lenne. :)

De száz szónak is egy a vége: Éljenek az apukák, főhajtás és pacsi nekik! :)

Vagabondok

Múlt szombaton volt a városunkban a Vagabond Korzó. Ez egy olyan rendezvény, mint egy nagy utcabál, vagy egy kis fesztivál. Gyakorlatilag bármerre csámborog az ember a fúbb utcákon, zenébe botlik. 

Azért szeretem nagyon ezt a dolgot, mert teljesen a helyi közösségről szól. Akik ismernek, tudják, hogy ez már egy ideje nagyon foglalkoztat. Mármint a helyi közösség téma. Tök abszurd, hogy a neten lógva élünk, és közben nem tűnik fel, hogy jó fej a szomszéd, vagy, hogy kettővel arrébb is egy auti srác lakik.De vissza a bulihoz!

Ezen a jeles alkalmon természetesen Ember is muzsikál már évek óta. Mindig nagyon szerettem volna hallani, de eddig sosem mentem el. Petivel nehezen indultam neki, tartottam tőle, mi lesz, ha hamar haza kell indulnunk, mert sok lesz neki a jóból. Most viszont szerencsém volt, mert volt nálunk egy kölcsön autó. Így Embernek is volt kocsija, de nekem is maradt, ha gyors távozásra kerülne sor. A legviccesebb az, hogy nem került. :) Bónuszként Anyut is el tudtam vinni, akiről nekem sosem jut eszembe, hogy idős, de most már azért néha fáj a lába, szóval jól jött, hogy nem kellett mindenen végig gyalogolnia. Autonóm személyiségként gyorsan lepattant rólunk, amikor a központi helyszínre értünk, de időről időre összeakadtunk, Panni pedig hol vele bóklászott, hol velünk.

Először a Szaft nevű remek formációt hallgattuk meg, amiben Ember és egy séf barátja muzsikált. Ezt Peti nagyon szerette, végig billegett velem a színpadnál. Utána átsétáltunk egy másik helyszínre és útközben szert tettünk némi fagyira. Innentől már beindult a buli, Peti érezte, hogy ez most egy jó kis nap lesz. 

A másik helyen A Blues Rádió Budapest tolta, ami Ember kb száz éve létező zenekara és szerintem szuper. Arra azért figyeltem, hogy elhozzuk Petya telóját, mert számítottam rá, hogy lesznek üresjáratok. Ez jó ötlet volt, mert amíg a zenekar felállt a színpadra, addig Petya békésen eljátszogatott. Nagyon vicces volt, hogy találkoztunk egy kedves ismerősünkkel, akivel nyárra integrált alkotótábort tervezünk auti és nem auti srácoknak. Ő festőművész és valaha pedagógus volt, így több társával együtt be meri vállalni a srácokat. Erről bővebben itt. (Akinek van kedve, egy kattintással akár támogathat is minket egy kattintással! Köszi! :) )

Amint találkoztunk, egyből rákattant Petyára, noha mondtam neki, hogy nem fogjuk egy hétre vinni táborozni, hiszen neki is sok lenne, meg a környezetnek is. Ettől függetlenül figyelte, hogy játszik, mit csinál és ötleteltünk, mibe is lehetne bevonni. Annyira jól esett, hogy nem a frász jött rá, hanem a lehetőséget látta Petiben!

Amikor a zene elkezdődött, Peti teljesen lelkes lett. Nagyokat nevetett és néha belevisított a zenébe, amit kb senki nem hallott. Azon mosolyogtam magamban, hogy néha pont jó helyre kiabált. Szerintem most állt össze neki, hogy Apja miket zenél otthon. Ugyanis nálunk előfordul, hogy Ember lecsücsül szépen valahová az ölében egy gitárral és játszik valamit. Ez ilyenkor nem éppen az az idilli helyzet, aminek kinéz, ugyanis az elektromos gitárnak hangosítás nélkül elég fura hangja van. De a motívumok felismerhetők és Petyának simán átjött, hogy aha! ezt szoktam én otthon hallani! Ráadásul ott volt a többi hangszer, szóval komplett zeneként hallotta vissza a dallamokat. Nagyon tetszett neki. Nekem meg az tetszett, hogy a kutya sem törődött Petivel Mért is tette volna, egy szép nagy kamasz srác bulizott, meg nyomkodta a telóját. Az is igaz, hogy jöttek még barátok, szóval általában olyan emberek ültek mellettünk, akit nem lepett meg, egy orr fogás, vagy billegés. De nagyon jó volt kimoccanni Petivel.

Visszafelé a kocsihoz sietni kellett, mer megerősödött a sél. Ezt sajnáltam, mert elfújt egy koncertet, amibe belehallgattam volna. (Mojo Workings)

Apró vidámságként találkoztunk még Petya egyik volt gyerekvigyázójával, az elsővel, még a korais időkből és vettem egy nagyon szép kendőt egy nem nagyon szomjas pólóárustól, aztán hazajöttünk és lazultunk a kertben, amíg el nem kellett kezdeni az estét. Szuper napunk volt, és még most, egy héttel később is vigyorgok, ha eszembe jut. :)