Amikor a hóhért akasztják

Néha úgy érzem, van a sorsnak egyfajta nagyon perverz humorérzéke. Arra gondolok, hogy tegnap még szülőképzésen voltam képző, ma pedig elkövettem egy csúnya kis hibát, ami elég kellemetlen következményekkel járt.
Nagyon szép nyugis napunk volt, mostam, mint egy mosómedve, de láttam, ahogy fogy a tekintélyes mosatlan halom és ezért szívesen csináltam. Közben azért a gyerekekre is ránézem fél szemmel, ami elég is volt, mert Nagyi Mami is nálunk vendégeskedik.
Történt, hogy ő ebéd után lepihent, én meg kicsit dolgoztam a laptopon. Egyszer csak megéreztem az élesztő szagát és kapát, kaszát, laptopot elhányva felgangoltam az emeletre. Jól sejtettem, Peti megszerezte mindkét csomag élesztőt és egyenletesen eloszlatta az emeleti szőnyegpadlón. Nekiláttam ezt feltakarítani, miközben Petya lent tevékenykedett. Lábon hordtam ki egy infarktust, mikor kiderült mivel. Valamiért elővett egy doboz tejfölt és beterítette vele a nappalit. Falat, kanapét, laptopot. Utóbbit felnyitva hagytam, mikor megéreztem az élesztő szagát, tehát kapott bőven. Emiatt most nincs teljesen velem a billentyűzet. Öcskösöm kedves volt, megpróbált segíteni, de neki sem sikerült a betűimet aktívvá bűvölni. Attól félek, ez nem fog kiszáradni, mint a vízbe esett telefonok, szóval vihetem szervizbe. De borzasztó dühös vagyok. Nem igaz, hogy egy hónapot sem bírt ki épen. És igen, bármennyire sietek, a helyére kellett volna tennem, csukva. Utólag már könnyű okosnak lenni.
Fura, hogy Panni ugyan bent volt a szobában, de háttal, mert számítógépezett és nem vette észre, hogy a bátyja mit művel. Tudom, ezt nem igazán kérhetem rajta számon. De engem megijeszt, hogy ennyire el tud tűnni a számítógépben. Rosszabb napjaimon ezt úgy értékelem, hogy menekül az itthoni nyomasztó közegből. 
Nem sokkal az attak után Nagyi Mami is felébredt és beszélgettünk arról, hogyan is kell Petivel bánni. Anyósom szerint mi megteszünk mindent és ennyi. Én tudom, hogyan kéne ezt csinálni, de ilyen fáradtan és ekkora présben ez egyedül nem megy. És végül mindenkinek kellemetlenebb, mint ha rendesen figyelnénk Petire. Nem biztos, hogy ezt sikerült átadnom, de azt ő is észre vette, hogy ma Peti nyugisabb volt.  Meg, hogy ma végig korrektül használtunk napirendet. Az a baj, hogy a többség szerint Petinek 24 órás felügyelet kell és akkor majd jó lesz. Én meg azt hiszem, hogy jár neki is a magán szféra, de a túl sok szabadidő oda vezet, hogy ő talál ki magának elfoglaltságot. Mi meg fizetjük a javítást és/ vagy takarítunk. Meg meg is kéne tanulnia, hogy mit csinálhat, ha egyedül van és ebben kéne őt segíteni. De ha ezekkel előjövök, általában jön a blabla, hogy ezt nem lehet itthon megcsinálni, főleg ennyi meló és ilyen feszített életritmus mellett. Jobb esetben mindenki helyesel, aztán élünk így tovább. Ez nagyon nem jól van így. Ráadásul fogalmam sincs, miből sütök kalácsot Húsvétra.
Ember szerencsére nem volt itthon, Békéscsabára ment közös gitározni. Szívesen vele mentem volna, de nem mertem az estét Nagyi Mamira hagyni. Nem tudom mit fog ehhez az egészhez szólni. :(

Nagypéntek

Nagyon rég jártam erre, mert nem szerettem volna nyafogni. A munkahelyi feszültség sajnos rányomja a bélyegét az itthoni időmre is és valahogy sokkal fáradtabb és kedvetlenebb vagyok, mint máskor. De most nagyon nagy pozitív töltést kaptam és átmenetileg megint derűsebbnek látom a világot.
Tegnap és ma volt a szülőképzés, amire pályáztunk, pontosabban az az alkalom, amiben képzőként vettem részt. Sajnos nem volt időm annyit és úgy készülni, ahogy szerettem volna, de ennek ellenére kedvező visszajelzéseket kaptunk. Persze lehet, hogy mindenki jól nevelt volt, de az is lehet, hogy tényleg jónak érezték a dolgot.
A hangulatomhoz az sem tesz sokat hozzá, hogy Peti ismét visszanyúlt a "minden átmenet és előzetes jel nélkül neked ugrom" stratégiához. Persze lehet matekozni, hogy mi van a dolog mögött. Most azt hiszem fájhat a hasa, de ilyenkor mindig azt érzem, hogy vaktában lövöldözök.
A sulijában is elment egy tanító néni, akivel együtt kezdtük az évet. Nagyon sajnálom, hogy így döntött, de el kell fogadnom és bizonyos fokig meg is értem a választását. Aki maradt, szintén jó fej, autizmus szempontból is és az újonnan jött pedagógusok is szimpatikusak. De azért nem jó érzés, hogy a tanító néni közül, akikkel kezdtünk, már csak egy maradt. Lehet, hogy ő a Hegylakó? :)
Elkészítettem Peti mobil naprendjét is, amit a kocsiban használunk. Erre többek között a McDonald's probléma miatt volt szükség. Hazafelé ugyanis néha bemegyünk, néha nem. Autizmus szempontból ez messze nem egyértelmű, ezért kell jelezni, hogy mi is lesz ma a témában. Nagyon nevettem magamon, mert szokás szerint túlkomplikáltam a dolgot. Egy régi floppy tartót használtam, mert Petinek a névjegykártya tartó szerintem nehéz lenne. Ott elég pontosan kell pakolászni a kártyákat, itt ellenben elég csak betolni a jobb oldali zsebbe. Amikor készítettem, minden áron a középső lapokat akartam használni és törtem a fejemet, hogyan is lehetne. Aztán egyszer csak eszembe jutott, hogy azokat akár ki is vehetném és lőn. Ilyen lett a végeredmény:

Lett egy laptopom is,  illetve ezt most én használom. Évek óta vágytam erre és igyekszem nem foglalkozni a színével, mert a rózsaszín igazából egész szép szín. :)))))
Szabadságon is voltam végre, de Panni pont akkor betegedett meg és hiába segített Anyu, azért az nem ugyanaz.
És Petya volt fodrásznál és egészen kis erőfeszítéssel sikerült levezényelni a hajvágást. A fodrász szerint nem volt nehezebb, mint más gyereket vágni.

Panninak volt nyílt napja az oviban s a suliban és bónuszként ma látom, hogy a városunkban kiírták a civik szeretenek szóló pályázatot, szóval Húsvétkor sem fogok unatkozni. :)

lovaglás

Peti a héten is volt lovagolni. Én is mentem velük, mert Ember szerint rám fért. Csakugyan elég zizi voltam és a lovarda számomra a világ egyik legjobb nyugtatója. Pedig nem ülök lóra, csak ott vagyok és friss a levegő, nincsenek monitorok, csak normális dolgok. Lovak, kutyák, macskák és nem utolsó sorban emberek, köztük Peti terapeutája. Biztosan írtam arról, hogy nem vele kezdett Peti lovagolni, de akivel évekig dolgoztunk, babát várt, így most boldog anyukaként nem lovagoltat gyerekeket. Azért érdekes ez az egész, mert a mostani lovasemberünk másképp nyúl a dologhoz. Nem rosszabbul,csak másképp. pl ha Peti hisztizik a lovon, egyszerűen leveszi és sétálnak körbe a ló mellett. Ilyen szitu alakult ki legutóbb is. Peti nekiállt hisztizni, meg csapkodni a ló hátán. Becsületére legyen mondva, derekasan állta a ribilliót, ami zajlott rajta, de Peti nem hisztizhetett vég nélkül. Le kellett szállnia és megpróbálták a sétát, de ez sem ment. Kapott tiszta pelót, hátha az zavarja, de nem lett jobb a helyzet. Ezután elvonultak a kispadra, amin a szülők szoktak várakozni (meg fotózni) és ott valamiféle diskurzust folytattak. Volt benne egy kis cselgáncs is, de minimális. Az egész szituban volt valami hihetetlenül megkapó. Ahogy ott zajlott a nyugikúra a kispadon, sokadszorra éreztem, hogy nagyon szerencsések vagyunk, mert sokan szeretik Petit, annak ellenére, hogy néha nehéz vele. Végül Peti valamennyire megnyugodott és vissza tudtuk tenni a lóra Ez feltétlenül kellett, mert ha egyszer le tud szállni hisztivel máskor is rá fog próbálni. Azt gondoltam mennek két kört, de ennél jóval kellemesebben alakult a dolog. Peti a második körnél már vihogott és szépe végigtolták az egész foglalkozást. :)
Egyébként a suliból is jó híreket kaptunk. Azt mondták, hogy egyre kevesebb az autoagresszió és ami van, az is viszonylag kezelhető. Szépen használja a napirendet és használja a csiki kártyát is! Erről nem biztos, hogy írtam. Eddig voltak ételeket és tárgyakat ábrázoló képeink s szerettem volna bevezetni a tevékenységeket is. Azért ez jóval bonyolultabb, mint egy tejszelet, ezért olyan valamivel akartam kezdeni, amit Peti nagyon szeret. Készítettem egy csiki kártyát és adtam azt is a suliba. Szerintük bevált. Most fogok még csinálni pörgeforgát (ilyenkor felveszem és forgatom), hoppát (ez az ölben ülős hátradöntős) és zsippzsuppot (szerintem ezt nem kell magyarázni:) ) Csak fotózni kell hozzájuk és nekem nincs normális gépem.
Az is jó hír, hogy kaptunk valakitől egy tök profi PECS könyvet. Petié már atomjaira hullott é nem volt időnk megcsinálni az újat. Itt van hozzá a vékony műanyag lemez, csak lyukasztani kell, meg fóliázni ( sárgán a kaják, zöldön a tárgyak, piroson a tevékenységek) és persze 8 km tépőzárral ellátni. Na erre nem volt idő. Mondjuk a lapokat ugyanúgy meg kell csinálni, de azért ez szebb lesz, mint a házi barkács. Igaz, a legfontosabb az, hogy Petya számára használható legyen.
Anyu meg Pannival kapcsolatban mesélt jót.  zenesuliban kérdezte meg a tanító néni, hogy kapott - e már valamilyen előképzést. (A Panni, a tanító néni biztosan kapott. :))))) Merthogy ügyesen is énekel, meg bátorsága is van kiállni. Mondanom sem kell, az egész családnak, különösen a zenészeknek és táncsoknak hízott a mája. :)

országimázs

Általában nem írok munkáról, de ez az önkéntes része, úgyhogy azt hiszem kivételt tehetek. A napokban kért tőlem valaki segítséget ismét, több, mint egy éve beszéltünk utoljára, mégis emlékszem rá. Már akkor is elmondta, hogy cigány ember és napszámba jár dolgozni, ez a bevételi forrása. Sehol nem veszik fel, mert roma. És én úgy ismertem meg, hogy az autista gyerekével kapcsolatban kért segítséget. Eszembe jutott Peti egyik ovija, ahol egyszer elbeszélgettem egy kedves dajkával. Ő mondta, hogy ha autista gyerek van a családban az nehéz, de ha még roma is, akkor sokkal nehezebb. Akkor nem értettem, engem soha nem érdekel a másik etnikuma, vallása, nemi irányultsága. Nincs jelentősége és van ami egyszerűen nem tartozik rám. De ezek szerint ezzel nem mindenki van így. És ha ez nem lenne elég, a telefonbeszélgetés előtt nem sokkal egy anyuka mondta el ugyanezt. Nem értettem, hogy miért ütközik egy viszonylag egyszerű ügy kapcsán falakba. Aztán ő is kibökte, hogy telefonban mindig minden oké, de ha meglátják őket, nem kellenek. Ezt én egyszerűen nem tudom elfogadni. Segítő szakmák, tanárok, otthonok, egészségügyi intézmények hogyan működhetnek így? Nyomhatunk (nyomhatnak?) bármennyi esélyegyenlőségi kampányt, pályázatot, meg reklámot a neten amíg ez létezik, megette a fene az egészet. Kb olyan, mintha fennhangon magyaráznám, hogy fürödtem, de közben büdös lenne a lábam. Tudom, hogy ez bonyolult kérdés és nincs egyszerű válasz, de azt hiszem az emberség elemi dolog, nem agyalás kérdése.

Ettől függetlenül, de ezzel összecsengve egy másik történet, ami nem autizmus. A munkahelyem környékén sosincs parkolóhely, viszont mindig van közteres.A napokban ballagtam hazafelé és láttam ám, hogy ügyesen megbilincseltek egy külföldi rendszámú kisbuszt. Amennyire láttam, nem állt szabálytalanul, nem lógott ki, vagy be sehová, csak külföldi volt. Ott álltak mellette a srácok és vakarták a fejüket. Messzire viszik majd a jó hírünket.

elmebeteg

Érdekesen kezdődött a mai reggel. Még a kávémba se kapaszkodtam bele, vagyis finoman szólva sem álltam készen furmányos kérdések megválaszolására, mikor Panni megkérdezte tőlem, mi az az elme. Megpróbáltam korrekt hat éves szinten is érthető választ adni. Valami olyasmit sikerült összehoznom, hogy a tudása, a gondolatai és amit elképzel, összességében az, ami ő a fejében. Ezután jött a következő kérdés, mi az, hogy elmebeteg. Az előző menetet tovább gondolva próbáltam elmagyarázni, hogy akinek a gondolatai és a képzelete összekuszálódik, pl olyasmit hisz igaznak, ami nem az és olyasmit lát, vagy hall, ami nincs is. (Elismerem, nem túl pontos definíció, de reggel hét előtt nem ment jobb. És igyekeztem nem gondolni arra, pláne nem beszélni arról, hogy feltehetőleg a bátyjával kapcsolatban is találkozni fog ezzel a kifejezéssel)
Kérdeztem Pannit, miért érdeklik ezek a dolgok. Azt mondta, Jabba mondja a Jedi - ben, hogy hiába próbálkozol a jedi elmetrükkjeiddel. Majd hozzátette, Jabba megérdemelné, hogy elmebeteg legyen. mondtam neki, hogy ilyet még Jabbának sem kívánunk. Ezután kiveséztük, hogy de hát Jabba gonosz volt, mondtam, hogy akkor se és egyébként meg meglakolt a gonoszságáért. A vicc az az egészben, hogy befelé a kocsiban elmeséltem ezt Embernek és kiderült, hogy ők is lezongorázták ezt a dolgot és Ember ugyanazt mondta, amit én. Ilyenkor kicsit büszke vagyok, mert úgy érzem, a nehéz helyzetünk ellenére sem vagyunk olyan rossz szülők. Persze mondhatunk kétfélét a gyerkőcnek, mondjuk azzal kapcsolatban, hogy szabad - e bevállalósan bringázni, de fontos dolgokban nem baj, ha egyfelé neveljük (rontjuk el) őket.
Estefelé Petire voltam nagyon büszke. Történt ugyanis, hogy a nap végén derült ki, hogy lenne valami munkám, amit sürgősen meg kéne csinálni. Nem sok, de azért nem is kevés és oda kell rá figyelni. Már nem tudtam szólni a fiúknak, hogy ne jöjjenek értem és igazából szerettem volna hazajönni, ezért felraktam a cuccot a pendrive - omra és hazahoztam. Ember elment boltba, én pedig nekiláttam. Valami csúnya balszerencse folytán a file - ok egyszer csak elérhetetlenek lettek, bónuszként a pendrive - om is darabjaira hullott. Mese nem volt, vissza kellett menni az irodába. Valaki direkt ezért az anyagért nagyon korán kel holnap és sokat utazik. Én mondtam neki, hogy jöhet, ezt nem lehetett másképp megoldani. És Peti tök jól vette a bónusz autózást és vihogva jött velünk az irodába. Pedig ilyenkor általában már fáradt és nyűgös szokott lenni. Így aztán egész jókedvűen jöttünk haza és mostanra a munkát is megcsináltam.
Vicces volt a meki kártya is. Ezt Petinek csináltam, ugyanis hazafelé néha bemegyünk a mekibe, ne nem túl sűrűn. Peti persze morci, ha kihagyjuk. Ma először mentünk kártyával. Kicsit bajban vagyok az úti napirendjével, mert a lapozós nem jön be. Van egy régi floppy tartóm, abból lehet, hogy össze tudok hozni valami számunkra is használhatót.
De most már aludnom kell, holnap én is korán kelek. :(

N.C.

http://www.felsofokon.hu/gyurka-guru-tanitasai-az-autizmusrol-maskeppen/2013/03/04/babszemek

bátorságpróba

Végül úgy alakult a hétvégém, hogy szombaton dolgoztam. Ez azért is volt érdekes, mert a be kellett jutnom Pestre. Ez lényegesen gyorsabban megy kocsival, ezért a család bevitt engem, merthogy még mindig nem jutottam hozzá, hogy megújítsam a jogsimat. Emiatt aztán fel kellett cihelődni és kocsiba pattanni. Panninak sehogy sem akarózott jönni, félek, hogy a számítógép volt rá ilyen delejes hatással. Végül bevettettem a régi trükköt, azt mondtam, hogy nekem mennem kell, ő nem akar jönni, akkor maradjon itthon egyedül. Nem egészen úgy alakult a dolog, hogy vártam. Ilyenkor általában kis tűnődés után úgy szokott határozni, hogy jön velünk. Most viszont jobban elgondolkodott, majd kibökte, hogy jó, akkor ő inkább itthon maradna. Hoppá! Én kezdtem, nem? Szóval az lett a vége, hogy elmondtam neki, ő már nagy lány, itthon maradhat, tűzhely, konnektor tilos és bármi gond  van, spuri a Nagyihoz. Ettől persze roppant büszke lett magára és szépen itthon is maradt. Sajnáltam, mert időközben kiderült, hogy a lovardában felszabadult egy korábbi időpont és oda is lehet menni, de Panni komoly és felnőtt mivoltának teljes tudatában inkább itthon maradt egyedül (a számítógéppel és a Minimax -szal ) Persze átszaladtam Anyuhoz és elmondtam, mi a nagy harci helyzet. Lényegesen jobban izgult, mint az unokája és majdnem úgy, mint én. De megígérte, hogy nem jön át, vagy ha mégis, azt okosan teszi. (Mondjuk "mit sem tudva" benéz és engem keres, aztán ha szükségesnek érzi nálunk ragad.) Befelé a kocsiban eszembe jutott, hogy nem mondtam Panninak, akkor is átmehet Anyuhoz, ha fél és rettegő gyermekeket vizionáltam. Még szerencse, hogy Ember nálam sokkal racionálisabb és elmondta, hogy ilyen idős korában ő is volt otthon egyedül. Disznó dolog, de a munkára is csak félig tudtam figyelni, mert vártam az sms - t Embertől, hogy minden rendben, elmentek  a tűzoltók, vagy ilyesmi. Ismer, így csakugyan kaptam sms- t, amely szerint Panni azt állítja, nem félt és komoly arcot vág, egyébként meg minden rendben van. Anyu is kibírta, hogy ne féltse halálra Pannit. Ugyan beugrott egy élesztővel, amit én kértem, de nem is maradt itt. Szóval mindenki szuper volt és Panni vitán felül nagy és okos!
A munkát is élveztem, eltekintve attól, hogy majdnem éhen haltam, de ez az én hibám. Eltökéltem, hogy készítek szendvicset, de szokás szerint nem jutott rá idő, így jár aki pórul. Szeretek az önkéntesekkel dolgozni, mert itt kevés kivételtől eltekintve még nincs játszmázás, meg szakmázás, hanem őszinteség van, meg segíteni akarás. Félreértés ne essék, ugyanezek az szándékok szerintem a hivatalos segítőknél is meg vannak, csak valahogy másképp jelennek meg.
Hazafelé a héven a szokásos önmarcanggal voltam elfoglalva, hogy miért is csinálom én ezt. Azért töröm ennyit rajta a fejem, mert nem tudok választ, noha azt gondolom, viszonylag jóban vagyok magammal. Egyszerű pályamódosítás? Kompenzálom, hogy itthon nem minden tökéletes? Szeretek segíteni? Netán kötelességemnek érzem, hogy segítsek?  Kell a fizetés? Így alakult? Gondolom, mindegyik egy kicsit. Foglakoztat, mert látok magam körül néhány nagyon furcsa élethelyzetben lévő szülőt, aki hozzám hasonló utat jár és nyilvánvalóan nem szeretnék hibázni. De ettől persze még simán fogok! :) Klasszikusan ezek azok a gondolatmenetek, amikkel Embert az őrületbe tudom kergetni, meg egyébként sem vezetnek sehová, ezért egy idő után át is váltottam szépen fejben a halászlére, ami a hűtőben várt, meg a túrós pitére, amit meg akartam sütni. Kaptam ugyan egy életmentő melegszendót, de azért még volt kapacitásom a hűtőről ábrándozni. A hévről leszállva gyorsan rájöttem, hogy ez a tavasz sötétedés után még nem tavasz és arra is, hogy nincs buszom. Mindjárt nem is fáztam annyira, a séta felpezsdített. :) Hazaestem, ettem, aludtunk. De jó volt kicsit látni a családot. Altatni Petit, meg ilyenek.
Pannit ma elengedtük a barátnőjéhez és ettől kicsit (na jó, nagyon) elszomorodtam. Olyan boldogan ment el, hogy csak na. Tudom, hogy ez nem arról szól, hogy nem szeret, de az igenis benne volt, hogy olyan helyre megy, ahol nincs autizmus, nem beszélő, viszont üvöltő tesó és képkártyák. Végig lehet kényelmesen enni egy ebédet és nincs kupleráj. Sajnálom szegényt, mert újra és újra szembesülnie kell ezzel. Attól tartok nagyon ellentmondásosak az érzelmei és gondolom nehéz neki ettől. Este átmentünk érte, mert a barátaink mondták is, hogy menjünk együtt, már olyan régen találkoztunk. Egész jól alakult a dolog, leszámítva, hogy Peti a vadiúj szőnyegre szórta a gyurmát. De nem haragudtak érte. Panni persze fáradt és nyűgös volt, orbitális hisztit rendezett, (ambivalens érzelmek?) De most már mindenki alszik és itt az ideje, hogy én is lefeküdjek. Jó éjszakát!

Miről is?

Gondolkodtam, miről is kéne írnom. Azért volt ez kérdés, mert alapvetően optimista hangvételű blogot szeretnék írni, nem virtuális siratófalat üzemeltetni. Csak a hozott anyag erre mostanában nem igazán alkalmas.
Idén is törtem a fejem, hogy tovább kéne tanulnom, hiszen a szakmámat nyugodtan nevezhetjük kihalónak, esetleg kihaltnak, de mindenképpen vörös könyves. Ráadásul érthető okokból az érdeklődésem is módosult és azt hiszem ebben a szférában sem lehet sokáig dolgozni a megfelelő pedigré nélkül. (Ez nem biztos, hogy baj, csak nekem probléma ) Szóval körülnéztem, mit lehet és mit nem. Legnagyobb bánatomra az engem érdeklő karokon emelt szintű érettségi kell. Mivel én olyan időkben éretteségiztem, amikor még dinoszauruszok lófráltak a Földön, nekem ilyenem nincs, noha akkoriban nem okozott volna gondot a beszerzése. (Szigorúan humán tárgyból:) ) Ezért kicsit cvíder voltam, mikor egy tájékoztatóban azt olvastam, hogy a 2006 előtt érettségizettek egyenlő esélyekkel indulnak. Spongyát rá, gondoltam és kinéztem mást, bár így már elég szegényes volt a kínálat. Az egyik helyen valamilyen tanfolyam elvégzése az előfeltétel, de igazán a másiktól fordultam le a székről. Ez valamiféle rekreáció szervezéssel foglalkozó dolog volt. Kábé azt hámoztam ki a leírásából, hogy képes lettem volna (vagy képzett?) fogyatékkal élők testkultúrájával is foglalkozni, ami ugyancsak érdekes feladat és így izgalmas is volt. Szóval itt olyan alkalmassági vizsga volt, hogy röhögtem kínomban. Úszás, ez oké, régebben sokat úsztam. Kézilabda, meghatározott koreográfiával, ez sem gond, vagy öt évet ebből is lenyomtam. De ehhez még jött röplabda, kosárlabda, gimnasztika és azt hiszem atlétika. Hát ennyire nem vagyok mozgékony! (Ki fogja a fogyatékkal élők mozgását és nyaralását intézni, a Hulk?) Szóval erről ennyit. Végül jelentkeztem valahová, talán kicsit babonás vagyok, nem árulom el hová. Oda viszont kevésnek érzem magam, de majd kiderül.
Az E - felvételi sem ment könnyen, mert a bankom elég kretén módon működik, az Államkincstár meg három hét alatt képtelen elküldeni egy igazolást arról, hogy GYES - t kapok. Remélem ettől még kapok, most volt aktuális újra igazolni, hogy csodák csodája, Peti még mindig autista. Persze tudom, az iilyen jellegű nyafogást általában elintézik annyival, hogy visszamenőleg is jár, csak én nehezen fizetek visszamenőleg rezsit és bankhitelt. De ha olyan fontos nekem, húzzak be hozzájuk, ne járjak annyit dolgozni!
És ha már dolgozó, ott sem a kedvem szerint alakultak a dolgok. Jövő héten szabira szerettem volna menni, mert nagyon fáradt vagyok. Ráadásul Panni iskolába íratásához személyit kell neki csináltatni. Miért? Nem értem. Sajnos a kolléganőm, akivel váltjuk egymást, megbetegedett. Szabi ugrott és ez tegnap derült ki. És akkor most én kire haragudjak? A kolléganőre? Nem tudok. Mielőbbi gyógyulást kívánok neki, de első sorban nem a szabim miatt, hanem mert kedvelem. A főnökömre, aki nem enged el? Ő sem tehet mást. Szóval megint senki nem tehet semmiről, így jártam.
De mielőtt nyakig bírnék merülni az önsajnálatban érdemes azon is elgondolkodni, hogy ugyan holnap is dolgozom, de ez a munkámnak olyan része, amit nagyon szeretek, engem tölt fel, szóval ez jóval inkább plusz, mint mínusz.
Petyusról is bőven van mit írnom és ez sem feltétlenül rossz, bár elsőre annak tűnhet. Történt ugyanis tegnap, hogy a suliban rá akart ugrani a tölcsérre (ez egy nagy piros műanyag tölcsér, amiben a csibéket tornáztatják, kényelmesen elfér benne egy gyerkőc) és valahogy mellé pottyant. Szépen beütötte a szemöldökét és monoklis lett. Nem ez a jó része, hanem, hogy a tanító bácsi, hogy aggódott érte. Még fel is hívott minket. Nem győztük megnyugtatni, hogy gond egy szál se, Peti szépen játszik itthon.Egyébként mostanában tényleg sokkal ügyesebb. Fogékonyabb mindenre. Pl képes elpakolni a dolgokat és ki tudja várni, hogy csak pakolás után kezdjen új játékba. Ez nagyon nagy eredmény, évekig úgy éltünk, mintha egy soha nem szűnő házkutatás alanyai lennénk.
És amivel feltétlenül el akartam dicsekedni, az az alvás téma. semmi extra, csak láthatóan már nagyon érti. Egy ideje már elég, ha csak ülök az ágyánál, de ezt már megírtam. Viszont mostanában nagyon figyelek rá, hogy nyolc körül már ágyban legyen. Nagyon jó órája van belül, délben ebéd, nyolckor fekvés. És este hét körül hozza a vacsi kártyát, ha nem vagyunk még készen. Ez vicces, mert nem kimondottan erre szolgál a kártya, de nekünk érthető. Szóval nyolckor ágy és ilyenkor kb 10 perc alatt elalszik, nincs túlpörgés. És rájöttem, hogy én nagyon szeretem ezeket a nyugis tíz perceket. Lentről hallatszik, hogy Ember fürdeti Pannit, dumálnak, meg ilyesmi, mi meg fent ülünk a nyugiban és én próbálok nem elaludni. Ilyenkor nem gondolok semmire, ami elég nagy szó, mert egyébként tele van a fejem a nap történéseivel és észrevétlenül kisimulok. Nem tudtam, Peti hogy viszonyul ehhez az egészhez, de ma megpróbáltam másképp ülni, hogy könnyebben elslisszolhassak és ő szépen komótosan felült és visszaigazított a helyemre. Aztán mosolygott egyet és lefeküdt. :) Lehet, hogy ez is csak a rutin része, de úgy tűnik ő is szereti a tíz perceinket.
A másik ilyen jó dolog a reggel. Mármint nem a hajnali kelés, hanem, hogy hétköznap is összebújunk kicsit ébredés után. Mostanában Panni segít intézni a kávémat és Peti gyújtja fel a villanyt. Minden reggel. Peti, gyújtsd fel a villanyt! Megteszi, utána bebújik a takaróm alá. Ilyenkor lehet őt jól simogatni, meg szeretgetni. Panninak is.Na ezért nehéz kimászni az ágyból és ezért kések el néha. Mulatságos, hogy Petinél a fent leírt mondat működik. Ha csak a nevét lehagyom az elejéről, már sokkal nehezebben érti meg, hogy most az jön, ami. Tudom, autizmus, de akkor is. Nem haszontalan dolog ez a nem autisták körében sem. Ma jót mosolyogtam bent, hogy többször volt olyan, hogy valaki bejött a szobába, ahol többen voltunk és elkezdett hozzánk beszélni. Mi meg nem tudtuk, kihez is szólt. Nem is olyan butus ez a Petya! :)))
És vitán felül jó hír, hogy kész az új szemüvegem! Végre nem szédülök egész nap.