játékbolt

Szombaton beugrottam a játékboltba, hogy ajeszt vegyek Petinek a szülinapjára. Ő nem igazán várja azt hiszem, de én rosszul érezném magam, ha ő nem kapna tortát és ajándékot, mint bárki más.
Szóval elég elcsigázottan bevonszoltam magam a játékboltba és békésen bambulászni kezdtem. Egyszer csak megtalált egy hapsi, szerintem a bolt tulaja, hogy segíthet - e. Jómagam is kereskedő vagyok eredetileg, hát tőlem telhetően kedvesen mondtam neki, hogy nem, megoldom. De csak belementünk a "hány éves és milyen nemű gyereknek keresek mit"diskurzusba. Engedelmesen megmondtam Peti nemét és korát, elvégre honnan kéne tudni szegény játékboltosnak, hogy Peti nem úgy játszik, mint a többi kilenc éves kiskölyök. De nem is bánom, most, hogy láttam a kilenc éves legénykék számára fenntartott játékokat. Mindenféle veszélyes és/vagy gusztustalan külsejű figura és jármű előkerült, de én csak ráztam a fejemet, emberünk meg egyre jobban belejött, hiszen nem csekély szakmai kihívás az olyan anya, aki nem akar ronda, ámde sláger terméket vásárolni gyermekének. Végül mondtam neki, hogy a fiam autista, nem tud ezekkel a cuccokkal mit kezdeni. Rendesen lesokkoltam, mert hát mit mondhat erre egy buzgó játékboltos. De végre békén hagyott és vehettem egy golyópályát és bubilötyit Petinek. :)

Before party

Petinek vasárnap volt a szülinapja. Ezért - e, vagy másért egész szombaton benne volt a sajtkukac. Hiába voltunk sétálni, meg játszótéren, maradt még energiája estére is. Apjának el kellett mennie és Peti mindent megtett, hogy jól szórakozzon.
Először egy csomag lisztet szórt végig a konyhán, de az est fénypontja kétségkívül a babzsák kibelezése volt. Van ugyanis egy nagy babzsákfotelünk, aminek a titkára Peti mostanában jött rá. Jelesül arra, hogy jó sok hungarocell golyó van benne, amivel egészen jól el lehet játszani. Elég volt ahhoz, hogy az egész emeletet beborítsa. Be kell varrnom a zippzárt, különben mi leszünk az örök hó birodalma. :)

minden egyszerre

Már megint minden egyszerre történik. Sikerült eljutnom az Autism - Europe Congress -re, aminek nagyon örültem. Viszonylag keveset vont le az örömömből, hogy valamelyik gyerekem hazahozta a hasmenős és hányós vírust, tehát a nulladik napon nem tudtam végig ott maradnom. Mondanom sem kell, a gyerekek tünetmentesek voltak. :)
Egyébként a kongresszus nagyon inspiráló volt. Rettentő izgalmas előadásokra sikerült eljutnom, érdeklődésemből kifolyólag főleg olyanokra, amik az autista emberek családjainak támogatásáról és képzéséről szóltak. Különösen jól esett az autista alkotók képeit bemutató prezentáció, mert friss volt és volt benne humor.
Összegezve viszont az a tiszteletlen benyomásom támadt, hogy bár nagyon sok részlettel tisztában vagyunk az autizmussal kapcsolatban, a nagy egészet valahogy még mindig nem látjuk. Remélem nem sértek meg senkit, mindenkinek hálás vagyok, aki az autisták életének a jobbításán fáradozik, de mégis így érzem.
Kicsit bosszankodtam is az olyan felhangoktól, hogy ejnye, milyen messze vagyunk mi a bemutatott jó példáktól és persze ez nálunk sosem lesz és/vagy nem megvalósítható. Azt gondolom, hogy ezt érdemesebb úgy megfogalmaznunk, hogy mennyi munka vár még ránk addig, amíg ezeket a célokat elérjük. Persze megint csak lovagolok a szavakon, de nekem így jobban tetszik.
A kongresszus záró napja után a Szimplakertben tartottunk filmvetítést és kapcsolódó programokat a Civilek Éjszakája keretében. A Mary and Max - et vetítettük, amit most láttam először. Nyeltem is becsülettel a férfigaluskát. Hazafelé meg vigyorogtunk, mikor tolatott a kocsi. Egy kedves volt kolléganőm jött segíteni, már csak ezért is örültem, meg csaptunk is egy elhajlós estét, ami már rég ránk fért.
Azután kedves vendéget is hoztam. Nagyon ritkán engedek be bárkit hozzánk, főleg ittalvósra, mert Peti miatt elég sajátságos az életünk és a lakásunk. Attól tartok sikerült is jól elszomorítani a vendégünket, aki saját bevallása szerint még nem látott ilyen autistát, noha ő sem ma kezdte ezt az egész autizmus játékot.
A helyzeten sokat nem dobott, hogy Petinek feldagadt a fél arca, mint később kiderült helyesen gyanakodtunk a fogaira. Nem fájt neki, vagy ilyesmi, csak elég asszimetrikus lett a feje. Mire eljutottunk a fogorvoshoz, addigra lelapult az arca, de elég nyűgös volt. Ráadásul itt is készült tv felvétel. De nem ez a fontos, hanem az, hogy talán november végén sikerül elaltatni Petit és kihúzzák az ócska tejfogait. Addig remélem már nem lesz gond, bár az antibiotikum megfejtés lehet.
Panni is megbetegedett újra, vele November elején megyünk néhány napra a gasztroenterológiára, hogy kiderüljön miért fáj olyan sokat a hasa. Úgy látszik ez egy ilyen ősz lesz.
Közben Peti gőzerővel pisil a vécébe, ezzel optimalizálva a pelenkavásárlásainkat. A komolyabb ügyeit viszont konzekvensen pelenkába intézi.
Nemrégiben meg azzal lepett meg, hogy egy kézzel rajzolt kártyával kért vizet, ami nem is a miénk. Ez azért érdekes nekem, mert sokat tűnődöm azon, mi lenne Petinek a leginkább megfelelő forma. A fotókat gondolom jónak és a laminált csomagolásokat, ennek ellenére van a PECS könyvében néhány kézzel rajzolt kép is. Ezt ráadásul a könyv előző gazdájának az anyukája rajzolta és bár én tudom, hogy mit ábrázol, nem gondoltam, hogy Peti számára informatív. Egyszerűen bent maradt valahogy a könyvben. Ő meg ebédnél a legnagyobb lelki nyugalommal nyomta a kezembe és várta a vizet. Nesze neked szimbólumszint!