Régen írtam, mert kerülgetek valamit. Nehéz helyzetbe csúsztunk bele, amit úgy megírni, hogy közben senkit ne bántsak nem egyszerű. Azért szeretnék írni róla, mert szerintem tipikus a Petihez hasonló autistáknál.
A helyzet a következő: Peti elkezdte a sulit és mind nagyon örültünk. Szimpatikus tanárok, naplózás és minden ami kell. A naplóban rendre megjelent, hogy Petinek rossz volt a kedve, hisztizett, vagy kiabált, de ilyesmi vele előfordul. Szeptember elején évek óta cudar idők járnak rá, azt reméltük idén talán könnyebb lesz kicsit, mert nagyon nyugodt nyarunk volt. Nem lett.
Huszadikán hívott a suli egyik vezetője, hogy azonnal menjünk el az általa megnevezett autizmus központba, mert Peti kezelhetetlen, önveszélyes. Mondtam neki, hogy a jelenlegi helyünkön ismernek minket, el tudják látni, fölösleges másutt újra kezdeni és esetleg mások elől helyet foglalni. Innentől már csak romlott a helyzet. Viharos gyorsasággal merült fel a gyógyszerezés, mint lehetőség egy olyan szakember felől, aki eddig nem ismerte Petit és tőlünk sem kérdezett sokat.
Kértünk konzultációt az Alapítványtól, ahol Petit fejlesztik és persze segítenek és a suli is kézséggel összedolgozik velük. Felvételek készültek Petiről és mindenki naplózza a viselkedését, amiket elemeznek és talán javaslat is lesz hamarosan.
Peti meg ezenközben szenved és bántja magát a suliban. Ez oda vezetett, hogy be kell küldenünk egy sisakot, amit ráhúznak, ha bántja magát. Ettől én borzasztóan érzem magam, ugyanis szerintem a problémás viselkedés oka, hogy neki ott valami nem jó. Sisakban sem lesz jó és begyógyszerezve sem biztos.
Ma egyébként jól eljátszott a sisakkal, néhány pillanatra a fejére is húzta. Tök vicces lenne, ha a mindenféle ellenérzésem dacára megszeretné. Más srácok fülvédőznek, ő fejvédőzne. Nem kizárt, mert a cucc a zajt is fogja valamennyire és az arcát is fedi. Ez azért érdekes, mert az egyik tanító nénije jelezte, hogy Petya szereti, ha az arcán erősen húzzák a kezüket. Beugrott, hogy itthon a "Petya pusziknál" is ilyesmit kér.
A történethez még hozzá tartozik, hogy a suli fent említett vezetője is megkért minket néhány hete, hogy menjünk be hozzá és hosszan magyarázta, hogy a sisak kell, mert Petya milyen agysérüléseket szenved és őket hogy felelősségre vonják, ha történik valami.
Szó volt Peti koráról és nem megvetendő testi erejéről is. Érdekes volt, mikor arról beszélt, hogy hárma fogják le, majd amikor visszakérdeztem, az volt a válasz, hogy de hát nem fogják le, illetve nem úgy. Van aki lefogja és van aki párnát tesz a feje alá. Hát nem tudom. Ha én pánikban vagyok és még le is fognak, szerintem nem csak magamat bántom, hanem mást is. Ha nem tudnék beszélni, pláne. Petit pedig szerintem én le tudnám fogni, ha kéne, de itthon nem kell. (Én azt javasoltam már a helyzet kialakulásakor, hogy ne fogják le Petit, inkább olyan környezetbe vezessék át, ahol védve van, de ilyen a suliban nincs. A padló mindenütt kemény és Peti a pedagógusai szerint szándékosan keresi a kemény felületeket, amiben valószínűleg igazuk van.)
Ezen a ponton már gondolom minden "rendes szülő" borzasztóan haragszik az iskolára, de szerintem ne tegye, én sem teszem.
Szülőként ugyanis én biztosan elfogult vagyok, egyáltalán nem biztos, hogy mindenben igazam van. Petit nagyon ismerem, de az autizmus alapból nekem Peti autizmusa.
Abban biztos vagyok, hogy jó szándék vezeti a pedagógusokat és a tudásuk legjavát adják ami nem kevés.
Azt is elfogadom, hogy nem egy szem Petivel kell dolgozniuk, hanem még öt gyerekkel (Ez egyébként rendszeresen érv és a naplóban is sűrűn megjelenik a "többiek féltek tőlem"kitétel. Nem tudom, hogy ez Petya szociális fejlesztését szolgálja, vagy nekem üzenet, de egyszer biztos kiderül.) Viszont azt is érzem, hogy a fókusz már rég elcsúszott Petiről arra, hogy ki a felelős miért és miért engedjük, vagy nem a gyógyszerezést.
Az is tény, hogy Petivel tényleg nagyon nehéz néha. Olyan feszült tud lenni, hogy nagyon oda kell rá figyelni, hozzá igazítani a teendőket, hangsúlyokat. Ezt egy suliban, más gyerekek mellet, akiknek szintén megvannak a maguk problémái, nagyon nehéz lehet megoldani.
A tanító nénik számára az is jó pont, hogy próbálnak mindenfélét kitalálni. Petinek pl kellett beküldeni mp3 lejátszót és zenével próbálják oldani a feszültséget. Ez simán működhet, de persze idő.
Szintén elismerésre méltó, hogy azt a nagy adag plusz munkát, amit Peti jelent nekik (filmezés, naplózás), zokszó nélkül vállalják. Ezt nem tudom annyival elintézni, hogy ez a dolguk, mert ehhez szerintem minimum egy plusz ember kéne.
Valamiért nagyon hiszek abban, hogy sikerül ezen a helyzeten is sikerrel átjutnunk, remélem nem tévedek nagyot. Csak nagyon fáradt és szomorú vagyok. Már Peti ovis korában is voltunk hasonló helyzetben, akkor az ovi saját pszichológusa és az akkor felkeresett autizmus szakértő sem javasolt gyógyszerezést, hanem aut spec körülményeket. Azt is sejtem, hogy Petivel kapcsolatban időről időre lesznek ilyen problémáink és azt is, hogy a gyógyszer bevezetése szükséges lehet. Nem is zárkózom el tőle, csak az indoknak kell tisztának lennie.
De ezek a helyzetek rettentően sok érzelmet keltenek bennünk és a pedagógusokban is. A szakemberek nyilván nem értik, hogy mit akadékoskodom, miért nem ismerem el a tudásukat és a munkájukat és végül számomra szimpatikus és megbecsült emberekkel kell szemben állnom. Nagyon szeretném, ha egyszer nem azon kéne vitatkozni, hogy van - e hozzáértő szakember, vagy, hogy van - e forrás a biztosítására, esetleg, hogy ki kérdőjelezi meg kinek az igazát, hanem nyugodtan foglalkozhatnánk Petivel. (Tudom, ez elég elvont és nem is a mostani helyzetre vonatkozik, különösen nem a szakemberekre vonatkozó rész, hiszen ahogy az előző bejegyzésemben írtam, országos viszonylatban is kiemelkedően jó a helyzet, akkor is, ha ez most rajtunk nem segít. azonnal)
Mindegy, most csütörtökön végre leülünk Peti pedagógusaival, az Alapítványnál, velünk lesz az ottani fejlesztője is és talán sikerül végre direktben megbeszélnünk, hogy ki mit hogyan lát és mit gondol jó megoldásnak, vagy mit szeretne legalább megpróbálni.
