patchwork hét

Azt sem tudom hol kezdjem ennek a hétnek a leírását. Gondolom jó lesz a hagyományos módon az  elején. Hétfőn és kedden én maradtam itthon, ugyanis annyira vacakul voltam, hogy nemhogy autót vezetni, de talpon maradni sem igen tudtam. Embernek ez nagyon rosszkor jött, úgyhogy végül reggel ő vitte a csibéket és délután én hoztam őket.
Volt egy olyan nap, amikor Peti morcos volt és hisztizett Panni ovijában. Az ovisok épp a mosdóban voltak és látták ezt, az óvónéni meg csukogatta előttük az ajtót. Mintha ezzel bármit megoldana. Egyrészt, ha Peti dühös, az simán áthallatszik egy behajtott ajtón, másrészt előbb vagy utóbb a gyerekek kérdezni fognak. Most néhányan Pannit faggatták, hogy miért kiabál a tesója. Ő nem válaszolt, így végül én mondtam, hogy megijedt valamitől, de nem tud beszélni, hogy elmondja mitől, ezért kiabál. Mindezt Pannit öltöztetve és Petit fékezve és nyugtatva. Az óvónéni viselkedése azóta is többször eszembe jutott, mert szerintem nem volt túl jó üzenet ez a "csukjuk be az ajtót, ne is lássuk, akkor nincs". Persze mi mást várok tőle? Én sem tudom pontosan.  Most jut eszembe, hogy ennek még múlt héten kellett lennie, de ez tulajdonképpen mindegy is. A hét elején Pannit kaptam fel és vele mentem Petiért. Ő szereti Petya oviját, hiszen az óvónéniket is ismeri.
Szerdán aztán hátra állt a hajam a nap végére. A munkahelyemen elég jelentős újítást vezettek be, amitől kicsit több volt a munkánk és nem tudtam annyira rutinból megoldani a dolgokat, mint máskor. Vagyis észnél kellett lennem. Munka közben volt egy mentorhívásom is, ami nem volt egyszerű. Egyrészt a számom kint van a neten, másrészt nem rázhatok le egy segítséget kérőt, hogy most dolgozom, harmadrészt viszont dolgozom és ott kell lennem. Szerencsére azt hiszem sikerült úgy intézni a beszélgetést, hogy a telefonáló se érezze úgy, hogy nem szeretnék vele beszélni, de ne beszéljek pofátlanul sokáig priviben. Minden megkeresést komolynak érzek, de az ő problémája elég összetett volt, nem szívesen mondtam volna neki, hogy majd visszahívom.
Délután szülőire kellett mennem  és ez sem volt egyszerű. Az előző év végén kiderült, hogy ők sem ússzák meg az oktatás megreformálását. Ebből kifolyólag most a saját buszukat bérelhetik vissza a fővárostól, ezért a buszos terápiák alkalmanként hatszáz forinttal fognak többe kerülni. Remélem ez az összeg nagyban előreviszi hazánk gazdaságát.
Ezen mondjuk csak bosszankodtam kicsit, de lehetett rá számítani. Volt egy fajta varázsa annak is, hogy pont az a házaspár ült mellém és jópofizott velem, akik a tavalyi tanévben meg akartak veri és Petyát kitúrni az oviból. Egy darabig furcsálltam ezt, de aztán leesett a  papírtantusz, hogy ők feltehetőleg nem tudják, hogy én mindezt tudom. (Tiszta Macskafogó)
Az igazán keserű pirula az volt, hogy kiderült, ki lesz Peti idei fejlesztő pedagógusa. Egy olyan hölgy, aki nem igazán szimpatikus nekünk. Persze ettől még lehet nagyon jó gyógypedagógus. Emlékszem az első néhány alkalommal még ZS-ra is haragudtam, aztán meg hogy megkedveltem kifejezetten őt. Nem a munkáját, vagy a tudását, hanem az embert, akihez mindez tartozik és még sok minden. De vissza az aktuális hölgyhöz. Erősen koncentráltam rá, hogy mi nem sörözni fogunk, hanem Petivel fog dolgozni és úgy hallgattam meg a mondandóját. Nem lettem tőle boldogabb. A "beszélő autistának nem adok PECS kártyát" kitétel nekem nem tűnik helyesnek. De megint az a gond, hogy én nem vagyok gyógypedagógus "csak" szülő. Ráadásul elmagyarázta, hogy szerinte a szülőnek nem kell otthon foglalkoznia agyerekkel, mert ő szülő. A Monthy Pitonnak Az élet értelme című filmjében a születős jelent jutott eszembe, ahol a szülő nővel közlik, hogy ő ne tegyen semmit, mert nincs képzettsége. De komolyra fordítva a szót. Egy gyerek a nap huszonnégy órájában autista, vagy nem. Ha ő a foglakozásokon használ képes segítséget, akkor feltehetőleg erre a hét többi részében is szükség lenne. Egyéb fogalmazás beli bakik is voltak, de azokat szőrszálhasogatás lenne leírni. A mondandója úgy hangzott tőlük, mintha azt gondolná, hogy a nyugdíjba vonult és a másik idős kolléganőjének a munkája az övéhez képest alacsonyabb színvonalú lenne. Szerintem ez minimum tiszteletlenség. Ja! Egyébként egy fiatal nőről van szó, bár úgy kezdte, hogy húsz éve foglakozik autistákkal. Nem tudom, talán a homokozóban kezdte. Találkozót kért tőlünk, neki bármikor jó felkiáltással, de nem igazán ér rá, bár szerdán van egy lyukas órája, mikor én dolgozom. hm. szőrszálhasogatás. Miért jutnak eszembe Zs-val a foglakozás végi negyedórák, mikor Peti ette a müzliszeletet, mi meg beszélgettünk? Attól félek, hogy az volt a pihenőideje. Persze nem ér összehasonlítani a kettőt, hiszen elfogult vagyok, de Zs nem lózungolt hogy bármikor hívhatom, csak bármikor hívhatom.
Szóval bosszantott, mert homlokegyenest mást mondott, mint ami általában az én véleményem (és azt remélem a többieké is akikkel az egyesületünket alapítottuk) és ezzel adta a lovat a mellettem ülő anyuka alá, aki boldogan mesélte, hogy már annyi képet rajzolt a kislányának, de az leszedi a napirendet, összekeveri a kártyákat és végül kiválasztja azt, ahová szeretne menni. NEEEEEEEEEE! Erre az a válasz, hogy a szülőnek nem dolga. Éljen! Ők legalább megértik egymást. Egy darabig puffogtam magamban, de aztán rájöttem pár dologra. 1. Peti nem beszél, így reményeim szerint nála használni fogja, amit használnia kell.
2. Egy héten kétszer húsz percet van Petivel, a többi időben azok az óvónénik vannak vele, akiket ismerek és akikben megbízom.
Innentől már kicsit nyugodtabb lettem, de azért elért egy  migrén, ami ma délelőttig tartott. Valahogy nagyon dühös lettem attól, hogy egy tudására büszke szakembertől hallok olyasmit, ami számomra elfogadhatatlan. Az a baj, hogy a koraisok révén a jó gyógypedagógus-jó ember kapcsolat valahogy összeállt a fejemben. Pedig bárki lehet gyógypedagógus és biztosan közöttük is vannak karrieristák, meg butuskák, meg ilyenek, meg olyanok. Attól hogy valakit jó szándék vezet, még követhet el hibákat. Sőt. Mivel én több körben elfogult vagyok, lehet, hogy a hiba nem is hiba, de a fejem az fájt tőle.
Mikor hazaértem itthon várt  a MÁK levele, hogy okt 1-jén lejárnak az orvosi papírok és nem áll módjukban folyósítani az ellátást, ha nem küldök neki újat. Ez a különösen kedves formula golyóstollal is aláhúzva, hogy a hülye is értse. Ez a másik, amitől több körben elönt az epe. Ezeket a leveleket ugyanis rendre úgy szövegezik, mintha én valami kolduló szerzetes lennék. Sajnálatosan tudom, hogy az állam mennyiből lát el egy ilyen gyereket ha rábízom és azt is, mennyit fizet nekem. Ha másért nem, már ezért is érdemes lenne bunkó későn érkező fölösleges levelek helyett udvarias időben érkező fölösleges leveleket küldeni. Lehet, hogy hisztis vagyok, de ha a munkahelyemen én ilyen hangvételű leveleket írnék,nem lennék már ott. (Vagy megtanítanának kulturáltan fogalmazni)
Estefelé történt még valami ovi ügyben, de azt sajnos nem írhatom meg. Év végén remélem megértem és akkor megírom. A lényeg, hogy eléggé felzaklatott, de azért jól esett.
A csütörtök és péntek viszont maga volt a Kánaán. Ugyanis Ember munkájában lehetett kicsit lazítani és a régi rend szerint egy kocsival léteztünk. Így mentesültem a reggeli vezetéstől és ami még jobb, tudtunk néha beszélgetni is.Csak  fejem fájt nagyon. Tegnap Ember időtlen idők óta először elment bringázni, ma pedig egy kiállítás megnyitójára, ahol kedves ismerősökkel találkozott. Ennek én is örülök. Hozzánk ma CS.ék jöttek és végül Panni barátnője itt is maradt kicsit pluszban. Még sosem volt kölcsön gyerekem, de jó volt. Ma megtalált arckönyvön az az anyuka is, aki miatt először elgondolkodtam, hogy valakinek kéne foglalkozni kifejezetten a szülőképzésekkel. Jó volt olvasni,amit írt. Ha jól értem, kapcsolatban maradtak a Vadaskerttel és nem csak a régi ovi lehetőségeire hagyatkoznak.
Panni ma kicsit kifordított magamból. Reggelente ébredés után beszélni szokott. Konkrétan még csukva a szeme és beszél. Hiába az én lányom! Általában szeretem ezeket az "odaátról" hozott szövegeket, de ma sírt a csukott szemével. Azt álmodta, hogy én megyek el a Petivel egy házba, ahol mindenki fekete ruhát visel és ő siet utánunk és kiabál de én nem hallom és nem várom meg. Még valami autó is az útjába került és ő nem engedte át, és még jobban lemaradt és egyre messzebb kerültünk. Jó sokáig mesélte, én mg megöleltem és tisztáztuk, hogy az álom is olyan kicsit mint a tévé, nem igazi, nem jön ki és mi nem megyünk be. De azért napközben sűrűn eszembe jutott. Remélem ő gyorsan elfelejti.
Ebből a foltonfolt hétből érdekes még, hogy tegnap áramszünet volt bent. Jó egy óra, amikor nem tudtunk semmit csinálni. Mindenki elintézte amit tudott, aztán ücsörögtünk és beszélgettünk. A jó sorsom úgy hozta, hogy két fiatal kolléganőmmel képeztünk egy kupacot és beszélgettünk. Viszonylag gyorsan gyereknevelésre, meg ilyenekre terelődött a szó. Én meg csak csodálkoztam, milyen határozott nézeteik vannak olyasmivel kapcsolatban, amit még nem próbáltak és alapvetően nem ismernek. Aztán szépen jött a másik felismerés. Hiszen nekem is voltak. Csak én idővel megrostáltam az elveimet, az előítéleteimet és azt tartottam meg, amit a gyakorlatban is élhetőnek találtam. Tényleg kíváncsi vagyok, hogy az ő batyújuk hogyan változik majd. Persze igen kevés az esély rá, hogy megtudjam. De mivel mindketten talpresett teremtések, biztosan nagyon boldog családot fognak majd terelgetni.
Holnap viszont mentortali. Kíváncsi vagyok kerül - e újabb motívum ebbe a hétbe, bár nekem már ez is elég soknak tűnik.

fertő

Elkaptam Petyától a megfázást. Az orrom duda és folyvást ereszti a levét, de valahogy mégis be van dugulva. A  fejem meg a takonyutánpótlással van tele. Ráadásul még Petya sem százas és ettől elég nyűgös. Holnap meg munka és ovi mindenkinek. Hurrá!

egy mintaszerűen vacak nap

A tegnapi nap jó eséllyel pályázhatna a KISMADAR legvacakabb napjai versenyen és még az is lehet, hogy győzne. A nap kezdő poénja az volt, hogy véletlenül bezártam a macskát a gardróbba. Ő tisztességesen nyávogott, meg borogatott, de én nem vettem a lapot, így nagy szorultságában a dolgát is ott végezte el. Igaz, Ember takarított össze ( mert rendes és nem olyan finnyás, mint és) de még tegnap is érezni lehetett a nyomokat. Tegnap Petya teljesen dilis volt. Abszolút szélsőségesen viselkedett. Hol nevetve rohangált, hol kiakadt a semmin. Elindultunk vele sétálni, de az utcánkon nem jutottunk túl, mert a fejét verte az autóba, finoman jelezve, hogy ő most autózni szeretne. Mivel én is beteg vagyok, az egyébként sem jellemző angyali türelemnek nyomát sem mutatva visszaparancsoltam a házba és ezután is ebben a szelemben léteztünk. Csak olyan dolgokat szemelt ki játéknak, mint öngyújtó, üveg, DVD lemez stb.A napirendi kártyáit összevissza szedte le és pakolta vissza, ezzel végképp beparáztatva engem, hogy kár volt az ovihoz hasonulni és képesre cserélni a jól bevált tárgyas napirendet. A köptetőt vízbe kevertem neki, de mikor látta, hogy nem kap mást, amíg el nem fogy, szépen kiöntötte. Az ebédet nem ette, de nasit az persze kért volna. Azt viszont én nem akartam hagyni, szóval ment a kötélhúzás egymás idegeivel. Ha tudna beszélni, biztos, hogy mondta volna, hogy "Jaaaaj Anyaaa!" Mivel én tudok beszélni, mondtam mindenfélét, de erre nem vagyok túl büszke, szóval nem írom le.
Délután korán elmentünk Panniért autóval, így Petya is örülhetett. Azért mentünk korán, mert Panni napok óta sétálni szeretne. Gondoltam ha hamar eljön, megpróbáljuk újra hármasban, hátha jobban sikerül, mint délelőtt. A gond az, hogy hazafelé az autóban Peti megmarkolászta Pannit, mert túl hamar hazaértünk és ő még autózni szeretett volna. Panni nyafogott, pedig valószínűleg nem fájt neki az attak, de értem a sérelmét és ennek megfelelően próbáltam igazságot tenni. Petinek magyaráztam szűk szókinccsel, hogy ezt nem szabad, Panninak meg bővebb lére eresztve, hogy nem kell nyafogni. Végül elindultunk sétálni. Panni hozta a bringáját, hogy tanulja az egyenesen menést. Sajnos az első próbálkozás után nyafogni kezdett, hogy ez neki nem megy és hiába győzködtem, hogy próbálja újra, nem volt rá kapható. Nyafogott, hogy menjünk haza a futóbringáért, ezt viszont én nem akartam. Peti a sok megálláson akadt ki és volt egy pillanat, mikor a nyafogó Pannit győzködtem, miközben a dühös Peti fejelte a kezemet az utca közepén. Kevés vigasszal szolgált, hogy a kicsivel előbb négy gyönyörű gyerekével biciklizve mellettem elsuhanó anyuka ugyancsak az utca közepén perelt egyszerre minimum két mintaszerűen szép gyerekével a négyből.
Végül hazafordultunk. Panni Minimaxot kért, de én azt gondoltam, hogy korán van még és nem engedtem. Azt hittem, megint jön a nyafi, de szépen elkezdett játszani a babáival. Nekem meg isteni szikra gyúlt a fejemben. Azzal kapcsolatban támadt jó ötetem, hogy nem mesélek nekik. Ez régóta fájó pont nekem, mert nekünk mesélt Anyu és szerintem ez felelős a bennünk lévő néhány jó tulajdonságért. Bármennyire fontosnak tartom is a mesét, este mikor fekszünk, már olyan fáradt vagyok, hogy nem tudok mesélni. Ettől folyamatosan azt gondolom, hogy a gyerekeim verbálzombik lesznek és nem lesz fantáziájuk. Kitaláltam, hogy hazaérkezés után, uzsi előtt pont van idő mesélni és annyival kevesebbet tévézik a Panni. Ha jól keverem a kártyát, akár több mesét is kérhet. Ki tudja, hátha van ennek értelme és talán idővel Petya is mellénk ül.
Azért juthatott eszembe ez az egész, mert Panni mostanában sokat néz tévét és ezalatt ugyan játszik, de mindig vacsi után, meg reggel induláskor szeretne játszani. Ezért már többször elmagyaráztam neki, hogy mikor van a játékidő és ha azt tévézéssel tölti, magára vessen. És tényleg nem engedem máskor játszani. Úgy tűnik, ez hat. Le is fogom vele rajzolni a napját órával, mert folyton azzal foglalkozik, hogy hol állnak a mutatók.
Az este már nem volt olyan zűrös, eltekintve az egyre erősödő torokfájásomtól. Panni tévézett, én olvastam, meg takarítottam, Peti lófrált körülöttünk. Roskatag mívoltomra való tekintettel pizzavacsi volt, aminek mindenki örült, bár Petya most nem kápráztatott el a szép pizzaevésével, de azért viszonylag ügyes volt. Fürdés, fekvés. ájulás. Az összes gyerek velem aludt, nekem maradt a tíz centis ágydeszka. Reggel Apja rohant el dolgozni, úgyhogy már nem látta, hogy adom át a wc csészének a reggeli kávémat. Miközben ezzel foglalatoskodtam, megjelent Panni és megkérdezte Anya hánysz? Mit lehet erre válaszolni. Mondtam, hogy igen. Erre rövid tűnődés után közölte, hogy nem kapott reggelit. Igaza volt, megcsináltam neki.
De azóta jól vagyok és Petya is ügyesebb ma. már játszottunk Pötyivel, meg fűztünk golyót és néztünk Thomast is. Remélem ma a séta is menni fog, csak a futóbringát kell vinni. Ma már köptetőt sem kell bevennie és az ebéd is kedvére való lesz, úgyhogy jók az esélyeink.

Még gyorsan elmesélem, hogy valamelyik nap sétáltunk Pannival és meglátott egy döglött macskát. Abban az állapotban volt, amikor még látszik, hogy macska, de már az elmúlási is. Én próbáltam nem ránézni, de Panni alaposan megvizsgálta és megkérdezte, miért nem tud felébredni a cicus. Mondtam neki, hogy azért, mert meghalt. Gondolkodott kicsit, majd felkiáltott. A macska az éltének a végét élte át! Hát ige, szegény macska. De azért hazafelé másfele jöttünk. Tegnap rajzolt is egy kicsit tévézés helyett és olyan jó lett, hogy lefotóztam és ideteszem

Panni  önarcképe csíkos ruhában és patentos nadrágban

Egyébként a tévé parához még annyit, hogy annak örülök, hogy néha Petya is nézi. Főleg Thomast és Elmo-t szereti. Tipikusan azokat a meséket, ahol sokat ismételnek és viszonylag egyszerűen mesélnek. Persze ezt is Peti üzemmódban csinálja. Nem kifejezetten nézi, csak úgy odaszivárog a tévé elé. De nem baj, a lényeg, hogy ez is valami, aminek örülni tud.

elraboltak

Elég sűrűre sikerült a múlt hét vége. Pénteken dolgoztam és már kicsit dühös is voltam az egyébként nagyon szeretett kollégáimra, mert időről időre megkérdezte valamelyik, hogy nem tudnám - e esetleg mégis megoldani valahogy, hogy velük mehessek. Nem értettem, hogy nem látják, mennyire szeretnék menni, de nem tudok és nem arról van szó, hogy nincs kedvem velük lenni. Ebből kifolyólag egészen megkönnyebbültem, hogy végre mehetek haza meg boltba, meg ilyenek.
Péntek este Ember megemlítette, hogy szombaton jön ÁP vendégségbe. Szakasztott úgy jártam, mint Mrs. Lipton az érsekekkel, csak én nem a jeget hiányoltam, hanem sajnáltam, hogy nem tudtam előre, mert akkor valami igazán finomat főztem volna, így meg elég prózai kaja volt. Ráadásul kilencre vártuk. Majdnem eldobtam a hajamat. Szombaton kilencre?! Amikor aludni is lehetne? Az én jó Emberem szokta tudni, hogy ez nem fair. Morogtam is magamba, hogy ez azért már mégiscsak sok a jóból. Sejthettem volna, hogy oka van a dolognak, de persze nem gondolkodtam, csak vitt a lendület.
Meg is jött ÁP és a kutyája Rozi. Nem tudom Panni kit várt jobban. Ajándékot is hozott Embernek, de erről még később írok. Beültek szépen Apja szobájába és amíg ő dolgozott, szépen megbeszélték a mindenféle megbeszélni valójukat. P velem is próbált beszélgetni, de sajnos az autizmus alternatív gyógyítását választotta, mint témát. Emiatt egyszer már eltűnt egy időre, mert levelet is küldött róla, én meg válaszoltam. Az a helyzet vele, hogy olyan régi és kedves barátunk (hogy mást nem mondjak ő volt az esküvői tanúnk és egyben a menyasszonyi sofőröm is), hogy bármit csinál, örülök, ha látom. Már rég túl van a beszélhető dolgokon a barátságunk. De azért határokat feszeget, ha a gonosz gyógyszeripari cégek összeesküvését emlegeti autizmus ügyben. Továbbra sem vagyok meggyőzve a mindenféle diéták és varázsszerek hatékonyságáról. Ugyanakkor nem is utasítok el semmit, ami nem vesz el a gyerektől, vagy nem tesz hozzá mindenféle szintetikus vackot. A normális és elfogadott terápiákkal szerintem az ésszerűség határain belül jól megférnek az alternatív gyógymódok. Peti pl imádja, ha masszírozom és a legrosszabb időszakában is ki tudtam hozni a hisztiből, ha megmasszíroztam. De azt nem hiszem, hogy a rossz viselkedés terápiája a masszírozás minden auti srácnál. Ebben is azt gondolom, hogy különböznek és rájuk figyelve kell megkeresni azokat a dolgokat amik örömet okoznak nekik és előre viszik őket. Fura, hogy ettől sokszor dühös leszek, de nem szeretem, ha nekem magyaráz valaki féligazságokat, mert olvasott valami ködös összeesküvés elméletről a neten. Mi ezzel élünk és igyekszünk jól tájékozottak lenni és alaposan mérlegelni a rendelkezésünkre álló információkat. Bocsánat, kicsit elragadtattam magam. Szóval részemről elég felemásra sikerült a vendégség. Ebéd és pihenő ment a szokásos módon. Pihenő alatt még el is aludtam, ezért eléggé begyógyult szemmel mentem le. Ember azzal várt, hogy akkor ő most bevall mindent. Kiderült, hogy összebeszélt a főnőknőmmel és a gyerekvigyázó lánnyal, hogy délután leléphessünk csapatépülni. ÁP is ezért jött hajnalra. A gyerekvigyázó lány sajnos beteg lett, így családostul mentünk. Mire észbe kaptam (mondtam már elég rossz vagyok ébredésben) egy szimpatikus borospince verandáján ültem a kollégáimmal és a családommal. A gyerekek hintáztak, meg lófráltak az állatok körül, mi felnőttek meg igen jól éreztük magunkat. Paprikás krumplit főztünk egy nagy gulyáságyúban és iszogattunk. Annyira jó fejek voltak mind. Nem hiszem, hogy ez más munkahelyen más emberekkel működni tudott volna. Teljesen meghatódtam tőlük és ez azt hiszem nem az elfogyasztott (jelentős mennyiségű) fehérbor hatása volt. Biztos, hogy előbb vagy utóbb más munkahelyet kell keresnem és egy picit várom is már ezt, de a kollégáimat nagyon nem szívesen hagyom majd itt. Ember úgy felbátorodott, hogy ott szeretett volna aludni, de ez sajnos nem jött össze. Peti nem igazán akarta és értem is. Se hintaló, se szopispárna, sőt még a napiendi és PECS kártyák se. Így aztán hazajöttünk, de akkor is nagyon boldog voltam. És a saját ágyamban jobb másnaposan ébredni. :-)
A vasárnap elcsorgott. Megnéztük ÁP ajándékát is. Valami kütyüre feltette a filmeket, amiket Petyáról csinált, mikor még kicsi volt. Ez a diagnózis előtti és körüli időszak. Mostanában nem nézem meg újra. Azokon a filmeken Peti még beszélt. Igaz, echolált, de ezt  mi akkor nem tudtuk. Olyanokat mondott, hogy eszembe jutott, meg anya, meg pannibaba-kutya, meg ilyenek. Azokon a filmeken is nagyon autista és fájdalmas látni, mennyire nem értettük. Ugyanakkor zabálni való kiskölyök volt, huncut szemekkel. :-) Szóval rendesen megcsavarta a szívünket. Viszont Petyát roppant módon érdekelte.
Ezen kívül csak boltban voltam Pannival, mert tönkre ment a váltócipője. Sikerült Petinek is vennem egy jót. Sajnos felesleges volt sietni vele. Hétfőre ugyanis Petya teljesen megtaknyosodott és nem vittem oviba. Időpontot akartam kérni neki a dokinénitől, de ő jól letolt, hogy honnan tudja ő otthon reggel kilenckor, hogy mikor lesz délutánra időpont, hívjam rendelési időben. Ez nagyon rosszul esett és rosszkedvű voltam egész nap. Mikor hívtam délután, már volt időpont és ahogy odaértünk, mehettünk is be. Dugig volt a rendelő és azt hiszem, ha tekintettel ölni lehetne, Petyával halomra haltunk volna. A dokinéni megvizsgálta és kiderült, hogy vírusos torokgyulladása van. (Petinek, nem a dokinéninek.) Ezen a héten itthon maradunk. Feltehetőleg sajnálta, hogy reggel túl morcos volt, mert megbeszéltük az időpont kérésének rejtelmeit is. Mikor kijöttünk, Petya a legautistább formáját hozta, így megúsztuk a lincselést.
Sajnos a gyógyszert nincs kedve bevenni, pedig ez most nem is olyan vacak, mint általában, de igyekszem. Csak minden bevétel után át kell öltöztetnem, mert szirupot kap. A Nurofen adagolójában próbálom beadni neki. Most még az "először gyógyszer, utána csoki" módszer sem nagyon akar működni. De legalább az orrát hagyja szívni. Enni sem igen van kedve, ezért ma pattogattam egy nagy tál kukoricát. Azért az fogyott. Ha már itthon vagyok, nekiláttam a gardrób kitakarításának. Gondolom normális ebereknél a gardrób, ahol a ruhák vannak. Ez nálunk egy nagyon pici szoba, ahol a ruhák vannak. Meg minden, aminek másutt nem jutott hely. Peti imádja és változatos módon tud benne kupit csinálni. Most éppen a cipőket szortírozta a saját kedvére. Szerintem még holnap is ezzel fogok vacakolni. Eldöntöttem, hogy kidobok minden használaton kívüli ruhadarabot. Ami idén még nem is volt rajtam, az talán nem olyan fontos, hogy pakolgassam. Még egy csomó terhesség előtti cuccom van, ami feljön ugyan rám, de nem szívesen viselem, mert már nem úgy áll. Ezeknek valaki még biztos örül majd, ha beteszem a használt ruha gyűjtőbe.De nem baj, Petya sokszor bejön és pocakpuszit kér, meg vihog, remélem lassan jobban lesz.
Délután sütök croissant és megpróbálom belevonni Petyót is.

rohanok

Az időbeosztásunk változatlan, bár egyre ügyesedünk. Petya már Panni ovijába is szalad be és utána vissza az autóhoz. Apróbb hibák persze adódnak. Pl, hogy hétfőn eszembe jutott, csinálok Embernek ráchalat. Folyton az járt a fejemben, hogy ha megveszem a halat, biztosan megromlik, mire hazaérek vele. Aztán leesett a papírtantusz, hogy van itthon fagyasztott filé és a célnak az is megfelel. Ezután már ezzel volt tele a fejem, így elfelejtettem tortát venni. Visszamenni meg már nem maradt időm. Végül a Family frostos kocsi mentette meg a helyzetet. Mire Ember hazaért, minden rendben volt, eltekintve attól, hogy Öcsi kedvese megkért, hogy szaladjak el vele gyrosért. Mivel történetesen neki is szülinapja volt, nem akartam nemet mondani, így Ember csak azt látta, hogy ő jön meg, én meg húzok erősen elfelé. Végül mindenkit sikeresen felköszöntöttünk és megünnepeltünk.
Sajnos időközben az is kiderült, hogy nem tudok menni csapatépülni. Kicsit elszomorít, de azt hiszem így lesz ez jó. Embernek csőstül jön a munka (még most is dolgozik lent), nem tudnám így itt hagyni.
Ma két extra ajándékot is kaptam Petitől. Az egyik, hogy nem kakilt a fürdővizébe, a másik, hogy szépen ette a pizzát. Eddig mindig csak lenyammogta a feltétet és nem értette, vagy nem akarta érteni, hogy meg kéne enni a többit is. Én mindig próbáltam rávenni, hogy "harapva" egyen, de ilyenkor is abbahagyta pár pantomimfalat után. Ma valamiért gyönyörűen evett és ennek én nagyon örültem.
A legutóbbi pizzavacsi is érdekesre sikerült. Ugyanis akkor délután hoztam haza a pizzát és ő nem értette, hogy nem esszük meg azonnal. Hiába mutattam a napirenden, hogy vacsira, csak dühöngött. Végül ráraktam a pizza képét a napirenden a vacsi kártyára. Csoda nem történt, így sem volt lelkes, de azért elfogadta a tényt, hogy várnia kell. Mi mindenre jó egy kis egészségtelen műkaja :-)

álmos vagyok

Feltehetőleg attól, hogy többet csinálok, mint máskor. A hét második felében gyakorlatilag egyfolytában el tudtam volna aludni. Pedig pénteken egész jó időt futottunk. Ma is csak ültem egyik székből a másikba és vedeltem a tejet. Meg egy csomót olvastam. Pedig D-ék jöttek, de akkor is majdnem lekoppantottam a fejemet az asztalra. Az is igaz, hogy az Apák konkrétan beszundítottak ebéd után.
Egyébként egész jók vagyunk. Reggel egyre ügyesebben készülnek a gyerekek. Panni egyedül. Csak a fogmosásnál és a fésülködésnél kell segítenem. Petya meg a napirendjével végigballag az egészen. Gond csak akkor van, ha valami extra jön. Pl Panni másik ruhát szeretne, mint amiben megegyeztünk, vagy pénzt kell levenni, vagy ilyesmi. Délután meg attól függ, mi dolgom van. Lehet játszótérre menni, vagy itthon rendezkedni. Bár az utóbbi esetben Panni hajlamos a tévé előtt kikötni, Petyus meg a hintalovon. Valamelyik nap egészen egyéni szórakozást talált magának. Elcsórta a gombfestéket és elnyammogta. Mire rajtakaptam, már a jórésze elfogyott. A pelenkájába meg döbbenetes dolgok kerülnek. Viszont gyönyörűen jön be Panniért az oviba és építőzni is többször tudtam vele. Csak olyan auti módra csinálja. Nem néz oda, hanem a nem létező lepkéket szemléli a plafonon, a keze meg épít. Láttam már ilyet más autista gyerkőcnél is. Nem tudom hogyan csinálják, talán perifériás látással.
Panninak izgalmas volt még, hogy egy ritka értelmes pillanatomban eszembe jutott, hogy gyerekkoromban hogyan csináltunk kékfestő mintákat. Mivel az egyik kedvenc meséje A kékfestőinas című, gondoltam érdemes megpróbálni.
Üdítős kupakba szúrt gombostűkkel csináltam dúcokat (bár ez kicsit nagyképű megnevezés) és ezeket használtuk a sötétkék papíron fehér festékkel. Egész kellemes lett. Peti fentről leste mit csinálunk és néhány határozatlan kis nyomatot ő is készített. Nekem nagyon tetszettek. :-)
Szombaton intéztem még az egyesület bankszámlájának az ügyét is, mert már nagyon zavart, hogy nincs ez is rendben.
Ezen kívül csak a jövő hét végével kapcsolatos dilemmám van. Az a helyzet, hogy csapatépítő hétvége lesz. Itt nem arról van szó, hogy menni kell, mert különben ejnye. Kedvelem a kollégáimat és általában élvezem a társaságukat, tehát szívesen lennék velük. A gond az, hogy Ember hétvégén itthon is dolgozik, így nem tudna a gyerekekkel törődni. Ez azt jelenti, hogy Panni folyamatosan tévézne, Peti pedig egyre jobban elveszne a sok szabadidőben. Erre nagyon nem tudok jó szívvel gondolni. Igaz, Ember felajánlotta, hogy jövő héten esténként a tíz óra munka után rátolna még itthon, hogy hétvégére ne maradjon, de ez sem igazán jó ötlet. Mindezt csak azért, hogy én bulizhassak kicsit. A kollégáim már olyat is mondtak, hogy összedobnak egy egész napos bébiszitterre. Ezzel az a gondom, hogy ez sokba kerül és mi nem szoktunk egymásnak ilyen drága ajándékokat adni. Szóval azt hiszem korrektebb lenne itthon maradni,de a hét második felére biztosan kiderül.
Mondjuk holnap este Ember tutira nem fog dolgozni, mert szülinapja lesz. Azt szeretném, hogy tortázzon és velünk legyen. Ennyit biztosan megérdemel. :-)

piros pont az ovinak

Tegnap morogtam, hogy Panni ovija butaságot kért, ezért úgy korrekt, hogy megírjam azt is, hogy direkt volt náluk laptop, mert sejtették, hogy lesz aki olyan módon viszi a képeket, mint én.
Egyébként ma végre kellemesebb napom volt. Reggel igazi hős voltam, mert tankoltam és átküzdőttem magunkat mindenféle extrém forgalmi helyzeten. A kedvencem a kanyarodósávban minden jelzés nélkül üresen álló autó volt. Munka után szaladtam a gyerekekért. Előtte beugrottam a Tescoba zsemléért. Kicsit lelkiztem rajta, hogy Petyával kellett volna vásárolnom, de időben így jött ki jobban. Aztán mindenki haza és játszótér. Peti nagy hős volt, mert sokan voltak a játszón és ismeretlenek, ennek ellenére csúzdázott is és egyszer még a mászókára is felment.
Amint hazaértünk a játszóról, megjött Apja és meg futottam a könyvelőhöz. Talán írtam már, de olyan jól esik a jót mondani. Ember könyvelője elvállalta az egyesületünk könyvelését és azt kérte, hogy ha van olyan pályázat, ahol erre is lehet pénzt szerezni, akkor fizessünk neki, egyébként ingyen csinál minket. Pannival mentem hozzá és nagyon jó kedvem lett tőle. Eddig csak egyszer találkoztunk és borzasztóan komolynak tűnt, de most lazább volt a megbeszélés. Azért kértem meg őt, hogy vállaljon minket, mert Emberrel is nagyon korrekt és megbízható. Féltem tőle, hogy ha mi csináljuk, akaratlanul is hibát vétünk és aztán ki tudja mi lesz belőle. Ezzel kapcsolatban most már nem fogok idegeskedni. Ezután még elszaladtam grillcsirkéért, mert a túlzott szendvicsbevitel nem tesz jót és jó későn értünk haza. Vacsu-fürdi -pihi- szundi. Jó éjszakát!

tanévnyitó örömök

Ahogy már tegnap is írtam, morgósabb vagyok a szokásosnál. Lehet, hogy ezért bosszantott fel, hogy Panninál a faliújságon most olvastam, hogy a heti feladatuk (?!)Hogy vigyék be amit a nyaralás alatt gyűjtöttek, meg fotókat.
Mi igazából nagyon szép és kellemes nyarat tudhatunk magunk mögött, de nem gyűjtöttünk semmit. Fotókat meg a gépen tartok és vagy egy nappal megrendelem valahol a képeket, vagy hét végén lesznek kész. Esetleg a változatosság kedvéért vehetek újra patront a fránya nyomtatóba. Nem az a bajom, hogy foglalkozni szeretnének a témával, hanem az, hogy miért kedden tudom meg, hogy a hétre mit szeretnének. Panni meg kavicsokat szedett össze az utcán, hogy ő azt majd beviszi, mint gyűjteményt. Nem tudom. Én örültem, hogy nem hozunk haza fölösleges dolgokat a nyaralásról, inkább élményekben szerettem volna gazdagodni. Tudom, hogy közhely, de ez van. Most aztán mit vigyen a gyerek az oviba? Pendrive- ra felnyomtam néhány képet, meglátjuk hogyan boldogulnak vele. De azért jó volt válogatás címén újra nézni a képeket. Pannit a vattacukorral és Dorkát a csacsit, meg a szalonnasütést és a kisvasutat, meg a nagy csapatos rajcsúrozásokat. Legszívesebben ott folytatnám, ahol abbahagytuk. :-)
Petinek ma is kitaláltam valamit. Sütit sütöttünk, mert lassan kifogyunk belőle és akkor mit fognak reggelizni a csibék.Eszembe jutott, hogy néhány éve még szeretett sütni, aztán valahogy leszokott róla. Nosza odahívtam, hogy öntse bele a tálba a cukrot. Majdnem kiitta a mérőpoharat és hasonlóképp tett a liszttel is. :-) De azért alakul és ilyen finom sütit rég nem ettem.
Már rég meg szerettem volna írni, hogy Petinek új mániája van. Panni ágyán lóg egy plüss nevető hold, ami zenél, ha meghúzza valaki az alján lévő csillagot. Egyszer megmutattam Petinek, hogy hol kell húzni. Azóta hallgatjuk. De olyan kedves a zenéje, hogy igazán nem zavar senkit. Azt hiszem ez az eddigi legkedvesebb dilije.

helykereső

Lassan már unalmas leszek azzal, hogy közel negyven évesen keresem a helyem. Időről időre újra elkap ez az érzés és nem nagyon tudok mit tenni vele. Ha közvetlen kiváltó okot akarnék keresni, akkor ráfoghatnám a múlt héten tartott éves tréningünkre, amin olyan visszajelzést kaptam az egyik kollégámtól, amin el kell gondolkodnom. Az is rátesz, hogy az egyesület dolgai is haladnak és ott mindenki komolyan vesz, vagy nagyon meggyőzően tud úgy csinálni mintha. Ma pl DÉ-vel találkoztunk az Autizmus Alapítványnál ŐP-val. Elmeséltük neki az agymenésünket tesóklub ügyben. Partnerként kezelt és ez nagyon jól esett. Drukkolok, hogy ez a dolog idővel kialakuljon és tudjon segíteni másoknak, hogy könnyebben vészeljék át a nehezebb időszakokat. Mentorügyben is szembejött valami olyasmi, amit nem biztos, hogy jól tudtam kezelni, úgyhogy most lelkizek rajta kicsit. És ha ez mind nem lenne elég a tökéletes identitászavarhoz, még a normális anyu szerepben is erősödnöm kell. Úgy értem, hogy szívem szerint beállnék Ember mellé és dolgoznék, vagy itthon végezném neki a háttérmunkát. Csakhogy legalább ennyire fontos, vagy fontosabb a család rendje, amit nekem nehezebb megteremteni, mint a vágógéppel dolgozni. A reggeli komisz negyedóra, amit nem tudok ledolgozni és a porszívóval való folytonos viaskodás, nem beszélve a főnix módjára feléledő szennyes tömegről. Most aztán tényleg magamra vagyok utalva, hiszen Ember nem tud kihúzni a pácból. Ez persze egyrészt kényelmetlen, másrészt van egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül hozza szembe az élet újra és újra ugyanazt a  problémát. Amíg meg nem oldom probléma lesz, onnantól már valami más. Egyébként alakul a helyzet. Még azt is meg kell szoknom, hogy csak a saját időmet osztom be, Ember nagyon mérsékelt mennyiségű esetben tud kihúzni a pácból. Ezért esetleg nemet kell mondanom olyan találkozókra, amikre nagyon nem szívesen mondok. Ez is tanulni való és azt hiszem szükséges is. De ha sikerül jól intéznem az ügyeinket, az elég nagy sikerélmény.
Most, hogy az aktuális lelki válságom részletezésén túl vagyok, rátérhetek a napi apróságokra. Pl, hogy Petya újabban segít nekem bepakolni a mosógépet. Nagyon édes ilyenkor. Szólok neki, ő meg ön és begyömködi a ruhákat, aztán nyomja a gombot.
Panni most a szerelem definíciójánál tart. Végülis már öt éves, mire várjon. A hétvégén már megérdeklődte, hogy én szerelmes vagyok - e Apába, majd elégedetten konstatálta a választ. Egyébként azt hiszem az oviból jött a nagy érzés. :-)
Peti is boldog, hogy megint van ovi, ráadásul sokszor hallgatunk Kalákát az autóban. A múltkor azon kaptam magam, hogy egyedül is hallgattam tovább. A híreknél mindenesetre jobb.