patchwork hét

Azt sem tudom hol kezdjem ennek a hétnek a leírását. Gondolom jó lesz a hagyományos módon az  elején. Hétfőn és kedden én maradtam itthon, ugyanis annyira vacakul voltam, hogy nemhogy autót vezetni, de talpon maradni sem igen tudtam. Embernek ez nagyon rosszkor jött, úgyhogy végül reggel ő vitte a csibéket és délután én hoztam őket.
Volt egy olyan nap, amikor Peti morcos volt és hisztizett Panni ovijában. Az ovisok épp a mosdóban voltak és látták ezt, az óvónéni meg csukogatta előttük az ajtót. Mintha ezzel bármit megoldana. Egyrészt, ha Peti dühös, az simán áthallatszik egy behajtott ajtón, másrészt előbb vagy utóbb a gyerekek kérdezni fognak. Most néhányan Pannit faggatták, hogy miért kiabál a tesója. Ő nem válaszolt, így végül én mondtam, hogy megijedt valamitől, de nem tud beszélni, hogy elmondja mitől, ezért kiabál. Mindezt Pannit öltöztetve és Petit fékezve és nyugtatva. Az óvónéni viselkedése azóta is többször eszembe jutott, mert szerintem nem volt túl jó üzenet ez a "csukjuk be az ajtót, ne is lássuk, akkor nincs". Persze mi mást várok tőle? Én sem tudom pontosan.  Most jut eszembe, hogy ennek még múlt héten kellett lennie, de ez tulajdonképpen mindegy is. A hét elején Pannit kaptam fel és vele mentem Petiért. Ő szereti Petya oviját, hiszen az óvónéniket is ismeri.
Szerdán aztán hátra állt a hajam a nap végére. A munkahelyemen elég jelentős újítást vezettek be, amitől kicsit több volt a munkánk és nem tudtam annyira rutinból megoldani a dolgokat, mint máskor. Vagyis észnél kellett lennem. Munka közben volt egy mentorhívásom is, ami nem volt egyszerű. Egyrészt a számom kint van a neten, másrészt nem rázhatok le egy segítséget kérőt, hogy most dolgozom, harmadrészt viszont dolgozom és ott kell lennem. Szerencsére azt hiszem sikerült úgy intézni a beszélgetést, hogy a telefonáló se érezze úgy, hogy nem szeretnék vele beszélni, de ne beszéljek pofátlanul sokáig priviben. Minden megkeresést komolynak érzek, de az ő problémája elég összetett volt, nem szívesen mondtam volna neki, hogy majd visszahívom.
Délután szülőire kellett mennem  és ez sem volt egyszerű. Az előző év végén kiderült, hogy ők sem ússzák meg az oktatás megreformálását. Ebből kifolyólag most a saját buszukat bérelhetik vissza a fővárostól, ezért a buszos terápiák alkalmanként hatszáz forinttal fognak többe kerülni. Remélem ez az összeg nagyban előreviszi hazánk gazdaságát.
Ezen mondjuk csak bosszankodtam kicsit, de lehetett rá számítani. Volt egy fajta varázsa annak is, hogy pont az a házaspár ült mellém és jópofizott velem, akik a tavalyi tanévben meg akartak veri és Petyát kitúrni az oviból. Egy darabig furcsálltam ezt, de aztán leesett a  papírtantusz, hogy ők feltehetőleg nem tudják, hogy én mindezt tudom. (Tiszta Macskafogó)
Az igazán keserű pirula az volt, hogy kiderült, ki lesz Peti idei fejlesztő pedagógusa. Egy olyan hölgy, aki nem igazán szimpatikus nekünk. Persze ettől még lehet nagyon jó gyógypedagógus. Emlékszem az első néhány alkalommal még ZS-ra is haragudtam, aztán meg hogy megkedveltem kifejezetten őt. Nem a munkáját, vagy a tudását, hanem az embert, akihez mindez tartozik és még sok minden. De vissza az aktuális hölgyhöz. Erősen koncentráltam rá, hogy mi nem sörözni fogunk, hanem Petivel fog dolgozni és úgy hallgattam meg a mondandóját. Nem lettem tőle boldogabb. A "beszélő autistának nem adok PECS kártyát" kitétel nekem nem tűnik helyesnek. De megint az a gond, hogy én nem vagyok gyógypedagógus "csak" szülő. Ráadásul elmagyarázta, hogy szerinte a szülőnek nem kell otthon foglalkoznia agyerekkel, mert ő szülő. A Monthy Pitonnak Az élet értelme című filmjében a születős jelent jutott eszembe, ahol a szülő nővel közlik, hogy ő ne tegyen semmit, mert nincs képzettsége. De komolyra fordítva a szót. Egy gyerek a nap huszonnégy órájában autista, vagy nem. Ha ő a foglakozásokon használ képes segítséget, akkor feltehetőleg erre a hét többi részében is szükség lenne. Egyéb fogalmazás beli bakik is voltak, de azokat szőrszálhasogatás lenne leírni. A mondandója úgy hangzott tőlük, mintha azt gondolná, hogy a nyugdíjba vonult és a másik idős kolléganőjének a munkája az övéhez képest alacsonyabb színvonalú lenne. Szerintem ez minimum tiszteletlenség. Ja! Egyébként egy fiatal nőről van szó, bár úgy kezdte, hogy húsz éve foglakozik autistákkal. Nem tudom, talán a homokozóban kezdte. Találkozót kért tőlünk, neki bármikor jó felkiáltással, de nem igazán ér rá, bár szerdán van egy lyukas órája, mikor én dolgozom. hm. szőrszálhasogatás. Miért jutnak eszembe Zs-val a foglakozás végi negyedórák, mikor Peti ette a müzliszeletet, mi meg beszélgettünk? Attól félek, hogy az volt a pihenőideje. Persze nem ér összehasonlítani a kettőt, hiszen elfogult vagyok, de Zs nem lózungolt hogy bármikor hívhatom, csak bármikor hívhatom.
Szóval bosszantott, mert homlokegyenest mást mondott, mint ami általában az én véleményem (és azt remélem a többieké is akikkel az egyesületünket alapítottuk) és ezzel adta a lovat a mellettem ülő anyuka alá, aki boldogan mesélte, hogy már annyi képet rajzolt a kislányának, de az leszedi a napirendet, összekeveri a kártyákat és végül kiválasztja azt, ahová szeretne menni. NEEEEEEEEEE! Erre az a válasz, hogy a szülőnek nem dolga. Éljen! Ők legalább megértik egymást. Egy darabig puffogtam magamban, de aztán rájöttem pár dologra. 1. Peti nem beszél, így reményeim szerint nála használni fogja, amit használnia kell.
2. Egy héten kétszer húsz percet van Petivel, a többi időben azok az óvónénik vannak vele, akiket ismerek és akikben megbízom.
Innentől már kicsit nyugodtabb lettem, de azért elért egy  migrén, ami ma délelőttig tartott. Valahogy nagyon dühös lettem attól, hogy egy tudására büszke szakembertől hallok olyasmit, ami számomra elfogadhatatlan. Az a baj, hogy a koraisok révén a jó gyógypedagógus-jó ember kapcsolat valahogy összeállt a fejemben. Pedig bárki lehet gyógypedagógus és biztosan közöttük is vannak karrieristák, meg butuskák, meg ilyenek, meg olyanok. Attól hogy valakit jó szándék vezet, még követhet el hibákat. Sőt. Mivel én több körben elfogult vagyok, lehet, hogy a hiba nem is hiba, de a fejem az fájt tőle.
Mikor hazaértem itthon várt  a MÁK levele, hogy okt 1-jén lejárnak az orvosi papírok és nem áll módjukban folyósítani az ellátást, ha nem küldök neki újat. Ez a különösen kedves formula golyóstollal is aláhúzva, hogy a hülye is értse. Ez a másik, amitől több körben elönt az epe. Ezeket a leveleket ugyanis rendre úgy szövegezik, mintha én valami kolduló szerzetes lennék. Sajnálatosan tudom, hogy az állam mennyiből lát el egy ilyen gyereket ha rábízom és azt is, mennyit fizet nekem. Ha másért nem, már ezért is érdemes lenne bunkó későn érkező fölösleges levelek helyett udvarias időben érkező fölösleges leveleket küldeni. Lehet, hogy hisztis vagyok, de ha a munkahelyemen én ilyen hangvételű leveleket írnék,nem lennék már ott. (Vagy megtanítanának kulturáltan fogalmazni)
Estefelé történt még valami ovi ügyben, de azt sajnos nem írhatom meg. Év végén remélem megértem és akkor megírom. A lényeg, hogy eléggé felzaklatott, de azért jól esett.
A csütörtök és péntek viszont maga volt a Kánaán. Ugyanis Ember munkájában lehetett kicsit lazítani és a régi rend szerint egy kocsival léteztünk. Így mentesültem a reggeli vezetéstől és ami még jobb, tudtunk néha beszélgetni is.Csak  fejem fájt nagyon. Tegnap Ember időtlen idők óta először elment bringázni, ma pedig egy kiállítás megnyitójára, ahol kedves ismerősökkel találkozott. Ennek én is örülök. Hozzánk ma CS.ék jöttek és végül Panni barátnője itt is maradt kicsit pluszban. Még sosem volt kölcsön gyerekem, de jó volt. Ma megtalált arckönyvön az az anyuka is, aki miatt először elgondolkodtam, hogy valakinek kéne foglalkozni kifejezetten a szülőképzésekkel. Jó volt olvasni,amit írt. Ha jól értem, kapcsolatban maradtak a Vadaskerttel és nem csak a régi ovi lehetőségeire hagyatkoznak.
Panni ma kicsit kifordított magamból. Reggelente ébredés után beszélni szokott. Konkrétan még csukva a szeme és beszél. Hiába az én lányom! Általában szeretem ezeket az "odaátról" hozott szövegeket, de ma sírt a csukott szemével. Azt álmodta, hogy én megyek el a Petivel egy házba, ahol mindenki fekete ruhát visel és ő siet utánunk és kiabál de én nem hallom és nem várom meg. Még valami autó is az útjába került és ő nem engedte át, és még jobban lemaradt és egyre messzebb kerültünk. Jó sokáig mesélte, én mg megöleltem és tisztáztuk, hogy az álom is olyan kicsit mint a tévé, nem igazi, nem jön ki és mi nem megyünk be. De azért napközben sűrűn eszembe jutott. Remélem ő gyorsan elfelejti.
Ebből a foltonfolt hétből érdekes még, hogy tegnap áramszünet volt bent. Jó egy óra, amikor nem tudtunk semmit csinálni. Mindenki elintézte amit tudott, aztán ücsörögtünk és beszélgettünk. A jó sorsom úgy hozta, hogy két fiatal kolléganőmmel képeztünk egy kupacot és beszélgettünk. Viszonylag gyorsan gyereknevelésre, meg ilyenekre terelődött a szó. Én meg csak csodálkoztam, milyen határozott nézeteik vannak olyasmivel kapcsolatban, amit még nem próbáltak és alapvetően nem ismernek. Aztán szépen jött a másik felismerés. Hiszen nekem is voltak. Csak én idővel megrostáltam az elveimet, az előítéleteimet és azt tartottam meg, amit a gyakorlatban is élhetőnek találtam. Tényleg kíváncsi vagyok, hogy az ő batyújuk hogyan változik majd. Persze igen kevés az esély rá, hogy megtudjam. De mivel mindketten talpresett teremtések, biztosan nagyon boldog családot fognak majd terelgetni.
Holnap viszont mentortali. Kíváncsi vagyok kerül - e újabb motívum ebbe a hétbe, bár nekem már ez is elég soknak tűnik.