egy mintaszerűen vacak nap

A tegnapi nap jó eséllyel pályázhatna a KISMADAR legvacakabb napjai versenyen és még az is lehet, hogy győzne. A nap kezdő poénja az volt, hogy véletlenül bezártam a macskát a gardróbba. Ő tisztességesen nyávogott, meg borogatott, de én nem vettem a lapot, így nagy szorultságában a dolgát is ott végezte el. Igaz, Ember takarított össze ( mert rendes és nem olyan finnyás, mint és) de még tegnap is érezni lehetett a nyomokat. Tegnap Petya teljesen dilis volt. Abszolút szélsőségesen viselkedett. Hol nevetve rohangált, hol kiakadt a semmin. Elindultunk vele sétálni, de az utcánkon nem jutottunk túl, mert a fejét verte az autóba, finoman jelezve, hogy ő most autózni szeretne. Mivel én is beteg vagyok, az egyébként sem jellemző angyali türelemnek nyomát sem mutatva visszaparancsoltam a házba és ezután is ebben a szelemben léteztünk. Csak olyan dolgokat szemelt ki játéknak, mint öngyújtó, üveg, DVD lemez stb.A napirendi kártyáit összevissza szedte le és pakolta vissza, ezzel végképp beparáztatva engem, hogy kár volt az ovihoz hasonulni és képesre cserélni a jól bevált tárgyas napirendet. A köptetőt vízbe kevertem neki, de mikor látta, hogy nem kap mást, amíg el nem fogy, szépen kiöntötte. Az ebédet nem ette, de nasit az persze kért volna. Azt viszont én nem akartam hagyni, szóval ment a kötélhúzás egymás idegeivel. Ha tudna beszélni, biztos, hogy mondta volna, hogy "Jaaaaj Anyaaa!" Mivel én tudok beszélni, mondtam mindenfélét, de erre nem vagyok túl büszke, szóval nem írom le.
Délután korán elmentünk Panniért autóval, így Petya is örülhetett. Azért mentünk korán, mert Panni napok óta sétálni szeretne. Gondoltam ha hamar eljön, megpróbáljuk újra hármasban, hátha jobban sikerül, mint délelőtt. A gond az, hogy hazafelé az autóban Peti megmarkolászta Pannit, mert túl hamar hazaértünk és ő még autózni szeretett volna. Panni nyafogott, pedig valószínűleg nem fájt neki az attak, de értem a sérelmét és ennek megfelelően próbáltam igazságot tenni. Petinek magyaráztam szűk szókinccsel, hogy ezt nem szabad, Panninak meg bővebb lére eresztve, hogy nem kell nyafogni. Végül elindultunk sétálni. Panni hozta a bringáját, hogy tanulja az egyenesen menést. Sajnos az első próbálkozás után nyafogni kezdett, hogy ez neki nem megy és hiába győzködtem, hogy próbálja újra, nem volt rá kapható. Nyafogott, hogy menjünk haza a futóbringáért, ezt viszont én nem akartam. Peti a sok megálláson akadt ki és volt egy pillanat, mikor a nyafogó Pannit győzködtem, miközben a dühös Peti fejelte a kezemet az utca közepén. Kevés vigasszal szolgált, hogy a kicsivel előbb négy gyönyörű gyerekével biciklizve mellettem elsuhanó anyuka ugyancsak az utca közepén perelt egyszerre minimum két mintaszerűen szép gyerekével a négyből.
Végül hazafordultunk. Panni Minimaxot kért, de én azt gondoltam, hogy korán van még és nem engedtem. Azt hittem, megint jön a nyafi, de szépen elkezdett játszani a babáival. Nekem meg isteni szikra gyúlt a fejemben. Azzal kapcsolatban támadt jó ötetem, hogy nem mesélek nekik. Ez régóta fájó pont nekem, mert nekünk mesélt Anyu és szerintem ez felelős a bennünk lévő néhány jó tulajdonságért. Bármennyire fontosnak tartom is a mesét, este mikor fekszünk, már olyan fáradt vagyok, hogy nem tudok mesélni. Ettől folyamatosan azt gondolom, hogy a gyerekeim verbálzombik lesznek és nem lesz fantáziájuk. Kitaláltam, hogy hazaérkezés után, uzsi előtt pont van idő mesélni és annyival kevesebbet tévézik a Panni. Ha jól keverem a kártyát, akár több mesét is kérhet. Ki tudja, hátha van ennek értelme és talán idővel Petya is mellénk ül.
Azért juthatott eszembe ez az egész, mert Panni mostanában sokat néz tévét és ezalatt ugyan játszik, de mindig vacsi után, meg reggel induláskor szeretne játszani. Ezért már többször elmagyaráztam neki, hogy mikor van a játékidő és ha azt tévézéssel tölti, magára vessen. És tényleg nem engedem máskor játszani. Úgy tűnik, ez hat. Le is fogom vele rajzolni a napját órával, mert folyton azzal foglalkozik, hogy hol állnak a mutatók.
Az este már nem volt olyan zűrös, eltekintve az egyre erősödő torokfájásomtól. Panni tévézett, én olvastam, meg takarítottam, Peti lófrált körülöttünk. Roskatag mívoltomra való tekintettel pizzavacsi volt, aminek mindenki örült, bár Petya most nem kápráztatott el a szép pizzaevésével, de azért viszonylag ügyes volt. Fürdés, fekvés. ájulás. Az összes gyerek velem aludt, nekem maradt a tíz centis ágydeszka. Reggel Apja rohant el dolgozni, úgyhogy már nem látta, hogy adom át a wc csészének a reggeli kávémat. Miközben ezzel foglalatoskodtam, megjelent Panni és megkérdezte Anya hánysz? Mit lehet erre válaszolni. Mondtam, hogy igen. Erre rövid tűnődés után közölte, hogy nem kapott reggelit. Igaza volt, megcsináltam neki.
De azóta jól vagyok és Petya is ügyesebb ma. már játszottunk Pötyivel, meg fűztünk golyót és néztünk Thomast is. Remélem ma a séta is menni fog, csak a futóbringát kell vinni. Ma már köptetőt sem kell bevennie és az ebéd is kedvére való lesz, úgyhogy jók az esélyeink.

Még gyorsan elmesélem, hogy valamelyik nap sétáltunk Pannival és meglátott egy döglött macskát. Abban az állapotban volt, amikor még látszik, hogy macska, de már az elmúlási is. Én próbáltam nem ránézni, de Panni alaposan megvizsgálta és megkérdezte, miért nem tud felébredni a cicus. Mondtam neki, hogy azért, mert meghalt. Gondolkodott kicsit, majd felkiáltott. A macska az éltének a végét élte át! Hát ige, szegény macska. De azért hazafelé másfele jöttünk. Tegnap rajzolt is egy kicsit tévézés helyett és olyan jó lett, hogy lefotóztam és ideteszem

Panni  önarcképe csíkos ruhában és patentos nadrágban

Egyébként a tévé parához még annyit, hogy annak örülök, hogy néha Petya is nézi. Főleg Thomast és Elmo-t szereti. Tipikusan azokat a meséket, ahol sokat ismételnek és viszonylag egyszerűen mesélnek. Persze ezt is Peti üzemmódban csinálja. Nem kifejezetten nézi, csak úgy odaszivárog a tévé elé. De nem baj, a lényeg, hogy ez is valami, aminek örülni tud.