Karácsony 2015

Az idei advent sok minden volt, csak ünnepvárós nem. December eleje óta folyamatosan betegek a gyerekek, ami nagyon megnehezítette a dolgokat. Ugyanis az, hogy itthonról dolgozom, azt jelenti, hogy akkor is dolgoznom kell, ha a körülmények a legkevésbé sem alkalmasak erre. A helyzeten az sem javított sokat, hogy a vizsgaidőszak is megkezdődött. Elszoktam már attól, hogy időre tanulnom kelljen és az agyam sem fog úgy, mint régen. (Számomra is meglepő módon ennek ellenére az eddigi vizsgáim kifejezetten jól sikerültek.)

Ezek miatt a nehézségek miatt nem igazán maradt idő az ünnepi készülődésre, amit nagyon hiányoltam. Szeretem az adventet, noha nem vagyok hívő ember. Szeretek készülődni, meg házi ajándékokat csinálni. (A felnőttek évek óta ehető finomságokat kapnak.)

Nehezített a helyzeten az is, hogy Peti sulijában sajnos nem rendeződnek a dolgok. Már pontosan tudom, hogy ki mit miért nem tud megoldani és mi minden nem működik, de ez nem villanyoz fel különösen. (Sőt, időnként kedvem lenne a falba verni a fejem. Hoppá! Autoagresszió a tehetetlenségtől, ki hallott még ilyet? :) ) Attól félek lassan a kölcsönös bizalom vész el, akkor pedig nagy baj lesz. Sokszor jut eszembe napközben, hogy vajon jól van - e most Petya a suliban, vagy megint baja van és nem tudnak neki segíteni. Ettől persze fikarcnyit sem érzem jobban magam és kreatívabb sem tanulékonyabb sem vagyok, szóval semmit nem érek vele, csak rontom a véremet. Ráadásul ezzel Petinek és a tanárainak sem segítek sokat. Néha azon tűnődöm, hogy felelős szülőként meddig hagyhatjuk Petit ebben a helyzetben. 

Erre persze nincs jó válasz. Nyilván kézséggel megadná neki  bizottság a magántanulói státuszt, ha kérném, de ezzel csak azt érnénk el, hogy idő előtt elszeparálnánk és azt a tudását is leépítenénk, ami most van neki. Ráadásul a kialakult helyzet ellenére azt gondolom, hogy ez egy jó suli. Ha a jövőnkről gondolkodom, pontosan tudom, hogy még öt évünk van hátra, akkor lesz Petya 16 éves, utána nem tanköteles. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem lesz olyan intézmény, ami őt vállalja, hacsak addig nem történik valami csoda és nem sikerül végre tényleg segíteni neki abban, hogy értse ami körülötte zajlik, el tudja mondani (meg tudja mutatni), hogy mit szeretne és megértetni vele, hogy mi mit kérünk tőle. Ha a dolgaink így haladnak, erre nem sok esélyt látok és ezek nem kifejezetten vidámító gondolatok. 

A mérlegnek viszont két oldala van, Néha azt érzem, hogy ez nem is mérleg, hanem dobókocka és így már hat oldalas, de mindegy. Peti ugyanis minden hátrány ellenére fejlődik, vagy legalább szinten marad és próbál az elvárásoknak megfelelni. Ezt láttam a filmeken is, amik róla készültek, Láttam azt is, hogy mennyi mindent kéne másképp csinálni és azt is, hogy ez milyen nehéz lehet, amikor több gyerek van ott egyidőben.  Befejeztük Petya első naplóját is, ami azért örvendetes, mert ilyen még nem volt. Több team látott már neki lelkesen a naplózásnak, de egy sem jutott néhány hétnél tovább.
Petinek megint képes napirendje van, nagy fotókkal, amit a tanárai szerint ért. Ezzel csak az a bajom, hogy már nem is tudom, hogy hányan és hányféle napirendet használtak nála és milyen módokon. Én most azt látom, hogy teljesen meg van kavarva és itthon semmit nem használunk, ami nem jó, de az sem jó, ha egy halálra frusztrált Petit még tovább terhelünk. Itthon csak a minimális szabályok vannak, de ezt sem szeretem. Szeretnék normális napirendet és legalább néhány fajta  tevékenységet, amiben jól vagyunk együtt. Most a séta az, ami általában működik és kész is.
Azt is érzem, hogy Petyussal itthon is nagyon nehéz. Itthon szinte nincs is  autoagresszió, de van sikítás, kiabálás, dobálás. Ez kezelhető, de rengeteg energiát elvisz.
De mindezekkel együtt el tudtunk menni mostanában orvoshoz, postára, boltba, karácsonyi vásárra, jöttek vendégek kicsi gyerekkel, szóval lehet élni és nincs tragédia, csak az átlagnál jóval több strapa.
Volt még egy konzultáció az Alapítványnál nemrég. Egyedül mentem, mert Peti beteg volt és Apja itthon maradt vele. A suliból eljött mind a két tanárnő és az intézményvezető helyettes, akivel szoktunk beszélgetni. Elég hosszú összeülés volt és szükségem volt egy jó adag önfegyelemere. Nagyon el tudnak vinni az érzelmeim, ezért is szeretem, ha a fontos dolgoknál Ember is velem van, de azt hiszem itt most nem csináltam galibát. Ami a számomra fontos, hogy a gyógyszeres kezelést az Alapítvány nem javasolja, az aut spec megsegítéseket viszont igen. A suli persze ezeket nem tudja garantálni, ahogy azt sem, hogy bárki rendszeresen eljárjon konzultálni a Peti idejéből, a mi kontónkra. Marad a telefonos konzultáció, mint lehetőség, de ezt én kevésnek érzem. A Petiről készült filmeknél derült ki, hogy milyen fontos látni, hogy mi történik.
És mielőtt bárki megint a sulira haragudna leírom, hogy tényleg nehéz lehet nekik megszervezni egy csomó mindent, szóval én még mindig megértem őket. A kérdés csak az, hogy akkor most Petinek hol is lenne jó. Azért, hogy ő asszisztenst kapjon a suli nem lobbizik. Legalábbis nekem azt mondják, hogy nincs több státuszuk. Én dolgozom rajta és az Alapítvány is segít, de a sulival közösen talán könnyebb lenne. Az Alapítvány sulija lehet, hogy jó lenne, de ezzel kapcsolatban már rég feladtam a reményt. Maradnak a kérdőjelek, amik nem kedveznek az ünneplésnek.
Pedig akár örülhetnék is. Ma Petya egész jó fej volt és megint működött a karácsonyi varázslat. ha kicsit halványabban is. Talán Panni tartja életben, nem tudom. Halászlé és bejgli, és nem is tudom, hogy került annyi ajándék a fa alá. Őcskösöm is felhívott, szóval egyszer csak ünnep lett. Már egyik tesóm sem él Magyarországon és megértem őket, de karácsonykor azért hiányoznak.
Világítottak a fények és a csillagszóró és mindenki örült az ajándékának. Peti pontosan tudta, hogy a csomagok, amiket kap az övé és érdekelték az ajándékok, meg a csillogó díszkötöző. :) 

Peti persze idén is bontja a fát és a karácsonyi dekort. El kellett mennem elemes égősort venni, mert a bedugóst addig piszkálta, amíg elromlott. Viszont Peti az ajándékok bontásánál ás a süti készítésnél is dicséretes türelmet tanúsított, kivárta, amíg kibontjuk az ajándékot és kinyalogathatta a tálat. Egyébként nálunk nincs roskadásig rakott asztal, mert azt egyből szétcsupálná és a karácsonyfát is nonstop díszítjük, de azért jó együtt.

Békés, boldog karácsonyt mindenkinek!