bátorságpróba

Végül úgy alakult a hétvégém, hogy szombaton dolgoztam. Ez azért is volt érdekes, mert a be kellett jutnom Pestre. Ez lényegesen gyorsabban megy kocsival, ezért a család bevitt engem, merthogy még mindig nem jutottam hozzá, hogy megújítsam a jogsimat. Emiatt aztán fel kellett cihelődni és kocsiba pattanni. Panninak sehogy sem akarózott jönni, félek, hogy a számítógép volt rá ilyen delejes hatással. Végül bevettettem a régi trükköt, azt mondtam, hogy nekem mennem kell, ő nem akar jönni, akkor maradjon itthon egyedül. Nem egészen úgy alakult a dolog, hogy vártam. Ilyenkor általában kis tűnődés után úgy szokott határozni, hogy jön velünk. Most viszont jobban elgondolkodott, majd kibökte, hogy jó, akkor ő inkább itthon maradna. Hoppá! Én kezdtem, nem? Szóval az lett a vége, hogy elmondtam neki, ő már nagy lány, itthon maradhat, tűzhely, konnektor tilos és bármi gond  van, spuri a Nagyihoz. Ettől persze roppant büszke lett magára és szépen itthon is maradt. Sajnáltam, mert időközben kiderült, hogy a lovardában felszabadult egy korábbi időpont és oda is lehet menni, de Panni komoly és felnőtt mivoltának teljes tudatában inkább itthon maradt egyedül (a számítógéppel és a Minimax -szal ) Persze átszaladtam Anyuhoz és elmondtam, mi a nagy harci helyzet. Lényegesen jobban izgult, mint az unokája és majdnem úgy, mint én. De megígérte, hogy nem jön át, vagy ha mégis, azt okosan teszi. (Mondjuk "mit sem tudva" benéz és engem keres, aztán ha szükségesnek érzi nálunk ragad.) Befelé a kocsiban eszembe jutott, hogy nem mondtam Panninak, akkor is átmehet Anyuhoz, ha fél és rettegő gyermekeket vizionáltam. Még szerencse, hogy Ember nálam sokkal racionálisabb és elmondta, hogy ilyen idős korában ő is volt otthon egyedül. Disznó dolog, de a munkára is csak félig tudtam figyelni, mert vártam az sms - t Embertől, hogy minden rendben, elmentek  a tűzoltók, vagy ilyesmi. Ismer, így csakugyan kaptam sms- t, amely szerint Panni azt állítja, nem félt és komoly arcot vág, egyébként meg minden rendben van. Anyu is kibírta, hogy ne féltse halálra Pannit. Ugyan beugrott egy élesztővel, amit én kértem, de nem is maradt itt. Szóval mindenki szuper volt és Panni vitán felül nagy és okos!
A munkát is élveztem, eltekintve attól, hogy majdnem éhen haltam, de ez az én hibám. Eltökéltem, hogy készítek szendvicset, de szokás szerint nem jutott rá idő, így jár aki pórul. Szeretek az önkéntesekkel dolgozni, mert itt kevés kivételtől eltekintve még nincs játszmázás, meg szakmázás, hanem őszinteség van, meg segíteni akarás. Félreértés ne essék, ugyanezek az szándékok szerintem a hivatalos segítőknél is meg vannak, csak valahogy másképp jelennek meg.
Hazafelé a héven a szokásos önmarcanggal voltam elfoglalva, hogy miért is csinálom én ezt. Azért töröm ennyit rajta a fejem, mert nem tudok választ, noha azt gondolom, viszonylag jóban vagyok magammal. Egyszerű pályamódosítás? Kompenzálom, hogy itthon nem minden tökéletes? Szeretek segíteni? Netán kötelességemnek érzem, hogy segítsek?  Kell a fizetés? Így alakult? Gondolom, mindegyik egy kicsit. Foglakoztat, mert látok magam körül néhány nagyon furcsa élethelyzetben lévő szülőt, aki hozzám hasonló utat jár és nyilvánvalóan nem szeretnék hibázni. De ettől persze még simán fogok! :) Klasszikusan ezek azok a gondolatmenetek, amikkel Embert az őrületbe tudom kergetni, meg egyébként sem vezetnek sehová, ezért egy idő után át is váltottam szépen fejben a halászlére, ami a hűtőben várt, meg a túrós pitére, amit meg akartam sütni. Kaptam ugyan egy életmentő melegszendót, de azért még volt kapacitásom a hűtőről ábrándozni. A hévről leszállva gyorsan rájöttem, hogy ez a tavasz sötétedés után még nem tavasz és arra is, hogy nincs buszom. Mindjárt nem is fáztam annyira, a séta felpezsdített. :) Hazaestem, ettem, aludtunk. De jó volt kicsit látni a családot. Altatni Petit, meg ilyenek.
Pannit ma elengedtük a barátnőjéhez és ettől kicsit (na jó, nagyon) elszomorodtam. Olyan boldogan ment el, hogy csak na. Tudom, hogy ez nem arról szól, hogy nem szeret, de az igenis benne volt, hogy olyan helyre megy, ahol nincs autizmus, nem beszélő, viszont üvöltő tesó és képkártyák. Végig lehet kényelmesen enni egy ebédet és nincs kupleráj. Sajnálom szegényt, mert újra és újra szembesülnie kell ezzel. Attól tartok nagyon ellentmondásosak az érzelmei és gondolom nehéz neki ettől. Este átmentünk érte, mert a barátaink mondták is, hogy menjünk együtt, már olyan régen találkoztunk. Egész jól alakult a dolog, leszámítva, hogy Peti a vadiúj szőnyegre szórta a gyurmát. De nem haragudtak érte. Panni persze fáradt és nyűgös volt, orbitális hisztit rendezett, (ambivalens érzelmek?) De most már mindenki alszik és itt az ideje, hogy én is lefeküdjek. Jó éjszakát!