párhuzamos

Megint régen írtam és megint nem véletlenül. Ugyanis Emberrel eldöntöttük, hogy most már tényleg rendet teszünk az alvás körül. Vagyis aludjon mindenki a saját ágyában, nyugodtan és időben. Részeredményeink vannak. A menetrend mostanában az, hogy felmászom Pannival az ágyába és ott mesélek neki, majd elalszom mellette. Ezt az utóbbit nem kéne, de már rég észrevettem, hogy egy álmosan szuszogó Panni jobb mint bármilyen kemikália. Szóval két perc alatt bealszunk egymás mellett. Majd felébredek, ideális esetben még éjfél előtt és átvonulok a saját ágyunkba. Ha mázlim van, Ember már ott van. Ha nem, akkor ő Peti mellett felejtette magát. De Peti már egész sokszor tölti az éjszakát az ágyában és Panni sem nyafog, ha már egyszer elaludt. Ez már önmagában sem kedvez a blogolásnak, de mikor beszélgettünk az alvásról kiderült, hogy Ember legalább annyira nem szereti az ágyban a laptopot, mint én a tévét. Szóval végre monitormentes az ágyunk, de így nem írok blogot. Most lent vagyok a földszinten, mert itt alszom Pannival. Úgy fájt a fejem, hogy nem bírtam volna az emeleten mesélős figurát. Így most szabadon garázdálkodhatok. :)
Mostanában egyébként nagyon furán érzem magam. Olyan, mintha minimum két világban élnék egyszerre. Lehet, hogy kezdek bedilizni, de legalább nem vagyok egyedül. Egy nagyon kedves barátnőm hasonló benyomásokról számolt be. Arról van szó, hogy ha mondjuk bekapcsolom a rádiót, dől belőle, hogy minden rossz, mindenki becstelen stb. És már komolyan elszomorodok. Aztán hazafelé bekanyarodok egy utcába, ahol virágoznak a fák és minden rendben lévőnek látszik. Fura módon az utóbbi a valóságos, az előbbi meg tudom, hogy van. És nagyon sokszor csúsznak így egymásra a dolgok. Nemrég pl voltam egy auti rendezvényen. Több szülő is megszólalt és elmondta, hogy ez egy pokoljárás és milyen rossz és reménytelen dolog is autista gyereket nevelni. És én tökéletesen értettem őket, hiszen ismerem a helyzetet valamennyire. Aztán hazajöttem, leültem a lépcsőre, amit jól felmelegített a tavaszi nap és nézegettem a családomat. Peti végre játszik a labdákkal és nem szétharapja, hanem dobja és rúgja, Panni meg versenyt futott és a bogarakat nézte. Egyszóval igazi ajándék pillanatokat kaptam. Megint csak ez a fura párhuzam.
Történnek azért tisztán jó dolgok is. Pénteken találkozunk régi kollégákkal. Tíz éve együtt kezdett az egész csapat, ennek az apropójából gyűltünk össze. Nagyon jó kis buli volt. Mindenki megmutatta a pocakját (már akinek lett) és a gyerekei fotóját (ld. előbb). KIcsit többet ittam, mint gondoltam, de szerencsére ezzel kapcsoltban mindig észnél maradok, szóval gond egy szál se, viszont jó kedvem volt. Régen nagyon szerettem ezeket az embereket és jó volt újra látni őket.
Belekeveredtem egy furcsa konfliktusba is (nem a bulin) és ez néhány napig borzasztóan zavart. Próbáltam megoldani így is, meg amúgy is de nem sikerült. Aztán kaptam egy kis, sőt nem is kis váratlan segítséget és le tudtam tenni. Bánt még kicsit, hiszen az ilyen fajta játékokban nem egy hibás van, de úgy érzem én megpróbáltam mindent. Lesz, ahogy lesz.
Most is elég fura tudathasadt állapotban vagyok. Nagyon örülök, mert tegnap egy auti flashmb- on voltam, ma pedig kéksétált az egész család. De közben azon járt az eszem, hogy hányan vannak ,akik nem tudnak eljönni, mert olyan nehéz helyzetben vannak. Persze nem fogok a dugámba dőlni, szép nap volt. Akárhová néztem ismerősöket és barátokat láttam és Peti annyira ügyes volt, hogy az hihetetlen. Villamosozott szépen, aztán sétált is. Bírta, ha várni kellett, igazán jó fiú volt. Panni meg kézről kézre járt. És a hazaút is jól alakult. Mert a Rakparton parkoltunk reggel és nem tudtuk, hogy ott délben futóverseny lesz. Be csücsültünk a kocsiba és indultunk volna D-ékhez, mert ez volt a délutáni program, amikor jött egy csomó futó. Kb háromnegyed órát vártunk a kocsinkban, hogy elmenjenek. És Peti hiszti nélkül bírta. Pannival még társasoztam, mikor hazaértem, igazán szép nap volt a mai.
Holnap meg szülőklub, utána meg kék lesz a Parlament, az is hosszú nap lesz. El is alszom lassan. Jó éjt!