furcsa kis szülinap

A napokban (kedden) volt a szülinapom. Kicsit furára sikeredett, de azért örültem neki. A dologhoz hozzá tartozik, hogy vasárnapról hétfőre víz csordogálásának hangjára ébredtem hajnal négy magasságában. Leballagtam, hogy utána nézek, mi folyik ott. A bojlerből csordogált a víz. Kicsit szerencsétlenkedtem körülötte, de rá kellett jönnöm, hogy nem én vagyok a bojlerek Leonard Bernstein - je és fájó szívvel felkeltettem Embert. Ő konstatálta, hogy gond van, majd elzárta a bojlert. Azóta nincs meleg vizünk. No és másnap reggel eléggé el voltunk csigázva.
Ember áthívta Cs Barátnőm férjét, legutóbb is együtt javítottak bojlert. Nagy meglepetésemre és örömömre az egész család jött. Tíz perc alatt megállapították, hogy a bojler menthetetlen, aztán jól eljátszottak a gyerekek és elbeszélgettek a felnőttek. Kicsit furcsálltam, hogy soká maradnak, noha másnap tanítás van, de örültem nekik. Aztán kiderült a turpisság, velünk szerettek volna vacsizni és rendeltek hozzánk egy malomkő méretű pizzát. Fel is köszöntöttek és így még kellemesebb volt az este.
Másnap már tényleg szülinapom volt, de annyi dolgunk akadt, hogy elmaradt a szokásos zenehallgatás és ajándékozás. Helyette elmentünk Peti sulijába. Ez nagyon hasznosnak bizonyult, átbeszéltük, hogy ki hol tart Petyussal és merre felé fejlesztik a suliban. Láttam a többi srácot is és lélekben kalapot emeltem a Tanító Néniknek. Ez ugyanis csakugyan egy súlyos csoport és odafigyelnek a gyerekekre. Ez borzasztó nagy meló lehet, én biztosan nem tudnám csinálni.
Ezután ment mindenki a dolgára. Az asztalomon várt némi fekete csoki és DÉ - vel is tudtam két szót váltani kutyafuttában. A kollégáim is felköszöntöttek, ami nagyon meglepett. Úgy emlékeztem, csak névnapot szoktunk ünnepelni, de ezek szerint nem. Jól behúztak a csőbe, mert egyikük valamilyen ürüggyel kihívott a közös részbe, én meg gyanútlanul mentem utána, aztán egyszer csak ott volt mindenki. :) Nagyon jól esett. Magamban ugyanis kicsit sóvárogtam a régi kollégáim után, akiknek ilyenkor sütit sütöttem, ők meg jól felköszöntöttek.
Este eljött Ember anyukája. Hazaértünk és akkor szaladtak ki a boltba ajándékért és tortáért. Szóval nem volt túl sok meglepi, csak rohanás. De a lényeg, hogy együtt voltunk és kicsit mindenki örült. És Panni rajzolt nekem Angry Bird - ös rajzot fura malacokkal.
A Facebook - om is igen aktív volt. Tudom, hogy ez becsapós, mert csak egy gombnyomás bárkit felköszönteni, nem olyan, mint egy képeslapot időben postára adni, de azért jól estek a köszöntések. Egy játékos hölgy Antwerpenből írt, vagy a blogger srác, aki  rendre olyankor posztol, mikor rossz a kedvem és felderít és a gyógypedagógus hölgy akit alig ismerek, de tudom, hogy gyönyörű fotókat készít és a volt kollégáim,akik még mindig hiányoznak és még sokan.
Azóta is történt mindenféle. Pannikám el van szontyolodva az óvodában hallott meséről. Egy szegény kisfiúról szól, akinek nincs anyukája, és mindenhonnan elkergetik, végül bemászik egy farakás alá, elalszik, megfagy és a lelke a mennybe megy. Nem vagyok tőle túl lelkes. Ezzel a dologgal úgy találkoztam először, hogy Panni kibökte, hogy rossz mese volt az oviban, aztán javított, hogy szomorú mese. Nem nagyon piszkáltam, gondoltam, majd elmondja. Aztán játék közben egyszer csak tök váratlanul összegyűrődött az arca és elkezdett zokogni. Nem úgy, mint amikor eljátssza, hogy ő most szomorú, hanem igazán szívből. Egészen megijedtem és kiszedtem belőle, hogy mi bántja. Elmondtam neki, hogy ezért fontos, hogy figyeljünk egymásra, hogy ilyesmi ne történhessen meg. Azt is elmeséltem, hogy a telefonomban van egy szám, ami direkt arra való, hogy szóljak, ha a hidegben magányos, fázó és otthontalan embert látok, jönnek és segítenek neki. (Tényleg bent van a telefonomban a Menhely Alapítvány száma) Akkor megnyugodott, de azóta is újra és újra előkerül a megfagyott kisfiú. Végül megkértem az óvónénit, hogy ő is beszélgessen Pannival, mert én már nem tudok ehhez mit hozzátenni és látom, hogy dolgozik a mese a gyerekben. Hát nem tudom. Olyan is volt, hogy Panni azt mesélte, a szegény gyerekekről beszéltek az oviban, akiknek nincs játéka, meg étele és mindig sírnak. Akkor azt nem értettem, hogy miért kell mindig sírni a szegény gyerekeknek. Attól tartok, ezek nagyon makacs sztereotípiák és nem biztos, hogy ezt át kéne ütni a gyerekeken. Főleg ebben a gazdasági helyzetben, mikor köztük is vannak "szegények" (nem csak Panni). De azt is tudom, hogy ezek az óvónénik jó óvónénik, tudják mit csinálnak és jót akarnak. Ha nem megy másképp, úgyis fogok még velük beszélgetni.
Tegnap meg tánc után Panni panaszkodott, hogy fáj a hasa és hányingere van. Reggel is nyafizott, így elmentünk a Doki Nénihez. Ki is derüt, hogy ez egy vírus. Nincs láz, megy ilyesmi, de a viszkető kis pöttyök és a rosszullét ettől van. Azt hiszem ez volt a megfejtés Peti múlt heti rosszkedvére is.
Doki Néni után elmentünk boltba és csináltam egy jó gyógyleveskét és meggyes piskótát. Megvettem a karácsonyi halat is és Anyuval szétkaptuk. Érdekes, hogy máskor ilyenkor már mindig díszes a lakás és készülök az ünnepre, most meg, amikor elméletben könnyebb dolgom van mint valaha, sehol se tartok. Mindenesetre jó lenne már beszerezni az új bojlert, mert nem vicces folyton vizet forralni. Csak, hát a pénz és az idő, amiből sosincs sok. Bár Anyu kicsit besegít anyagilag, ezt kapjuk tőle, de még így sem egyszerű. A nap végén fodrászhoz is sikerült eljutnom, úgyhogy megint vállalható a külsőm. :)

És amit majdnem elfelejtettem megírni, Peti kapott egy gyönyörű sámándobot ajándékba. Egy barátunk készítette. Ki is próbálta már és nagyon tetszik neki. Szerintem nem csak a dob hangja, hanem a rezgése is és a rajzok rajta. Tényleg varázslatos, köszönjük szépen! :)