Hogyan (ne) adjunk autista gyermekünknek gyógyszert

Azt hiszem nem kifejezetten auti probléma, hogy a gyerkőcök nem szeretik bevenni a gyógyszert. Nálunk ez úgy van, hogy Panniba beledumálom a legvacakabb löttyöt is, de Petivel más a helyzet.
Mivel most antibiotikumot kap a lehető legrosszabb játékot játsszuk. Az a gond, hogy ezeknek tényleg pocsék íze van. A mostani a jobbak közül való, de még ez is olyan ízű, mint egy régen és komoly kínok között elpusztult Donald rágó kísértete. Néha azt gondolom, nem kéne az alapvetően vacak ízre még egy kis mű citrom, meg narancs, meg a jó ég tudja milyen ízt rádobni. Mondjuk az sem jó, ha finom a gyógyszer, mert van amit Peti csemegének hisz és komolyan figyelnem kell, hogy ne hörpintse ki az egészet.
Sajnos az aktuális gyógyszereivel nem így vagyunk. Először próbáltam az "először gyógyszer, utána piskóta"  szisztémát, de nem jött be. Már arra is gondoltam, hogy zavarja, hogy nem az jön az adagolóból, ami jönni szokott, így adtam kanálból. Az jó, mert abból könnyebb kiönteni. A fájdalomcsillapítót mézbe akartam csempészni és majdnem bejött, de végül ezt is visszaköpte. Most az a taktika, hogy felhozom az antibiotikumot és egy piskótát. Peti valami borzalmasan apránként engedi a szájába a cuccot és van egy technikája, amivel a jó felét vissza is porlasztja a ruhájára. (meg az enyémre). Mikor a cucc kifogy az adagolóból, győztesen nyúl a piskótáért. A fájdalomcsillapítót kanálban kapja, szintén piskótával, de azt úgy csinálja, hogy egy nyalat gyógyszer (szerintem az egész egy nyalat, de ő ötbe is szét tudja húzni) utána egy harapás piskóta. Így nem veszi be egyik gyógyszerből sem az összeset, de valamennyi bejut és úgy látom jót tesz. Többet adni nem merek, mert nem szeretnék vele ártani.
Sajnálatosan létező opció az is, hogy ő ordít, én meg beleöntöm a szép nagy szájába az aktuális löttyöt. Ezt azért sem szeretem, mert félrenyelhet, meg mert elég aljas húzás.
Tegnapelőtt este mindenesetre Peti vérig sértődött, hogy nem elég, hogy beteg és nyomorultul van, még én is vegzálom. Az emeleti korláton felejtettem az antibiotikumot. Mivel áttetsző üvegben lötyögő folyadék, elvarázsolta Petit. Kinyitni nem tudta, csak ütögette és nézte (vagy hallgatta, nem tudom mit szeret ezekben a dolgokban). Mikor rádöbbentem, hogy a gyógyszer fent maradt, felszaladtam és elkértem Petitől. Jogosnak vélt felháborodásában elegánsan lehajította az emeletről, majd dühösködött kicsit. Mikor megnyugodott, leballagtam és elkezdtem keresni a gyógyszert. A bölcs gyógyszerészek nem üvegből készült üvegbe tették, így én dőrén azt gondoltam, majd felkapom gyorsan és ennyi. Nem számoltam azzal, hogy alattunk mennyi minden van. Konyha, előtér stb. Egyre elkeseredettebben kerestem a fránya üveget, őrületebe kergetve mindenit, magamat is. Bekúsztam az asztal és a konyhapult alá, gondosan kiszámoltam a lehetséges röppályákat és gondolatban már a Dokinéninek magyaráztam, hogy miért kell másik recept. Végül persze előkerült az üveg, amikor én már az ufókra gyanakodtam. Elpattant a konyhapult legtávolabbi sarka alá, ahonnan csak  a partvissal tudtam előkotorni. Bónuszként egy csomó elveszett apróság is meglett, én pedig megfogadtam, hogy gondosabban fogok takarítani. (Ja persze!)
De a megkerült gyógyszer használ Petinek olyannyira, hogy ma már nem is aludt pihenő alatt. Tegnap még mázlim volt, vagy két és fél órát szundizott és egy kicsit én is pihentem. Igaz, délután megszerezte a popókencét és gondosan eloszlatta magán, a babzsákon és amit még ért. Szóval Peti egyértelműen jobban van. :-)