Mivel Petya délután megint rosszat ébredt és egyébként is esedékes volt, beszéltem a Dokinénivel. Az elmondottak alapján látni szerette volna Petit, ötre adott időpontot. Rendben oda is értünk és az előttünk lévő gyerkőcöt majdnem úgy küldték ki, mint az egyik kedvenc filmemben, a Sörgyári capriccio - ban a fodrász a félig megnyírt kisfiút. Mondjuk hét határról hallható volt, hogy megérkeztünk.
Szokás szerint profik voltak és közben agyon dicsérték Apját, hogy vele már milyen jól kitapasztalták, hogy kell Petit vizsgálni. Tény az, hogy ha nem lefogom, csak megfogom, sokkal egyszerűbb mindenkinek. Sajnos ahhoz, hogy a manduláját is meg tudják rendesen nézni, le kellett fektetni és úgy kinyitni a száját, de gyorsan megvoltunk. A végeredmény, hogy a torokgyuszihoz van szájfertőzés és mandulagyulladás. De legalább a füle nem fáj. Így persze érthető a nyűgösség, ha nem jó is. Gondolom fáj a szája és nem tud enni, pedig éhes. A torka is zavarhatja, szóval mindent értek. És így jobb, mert az oktalan önpusztítást nem bírom nézni. Ráadásul autizmusban nem is valószínű. Az ilyesminek oka szokott lenni, max nem jövünk rá. Peti kapott erősebb fájdalomcsillapítót, meg gyógyszert, így remélem gyorsan és könnyebben túl leszünk a nehezén. Addig meg birkózunk. Azért betettem egy kalácstésztát a kenyérsütőbe, hátha jobb kedve lesz tőle mindenkinek.
Majd' elfelejtettem megírni, hogy azt is megbeszéltük, hogy megtanítjuk Petit Á - ra szájat nyitni. Én spatulával akartam, de a Dokinéni azt javasolta, hogy ne forszírozzam, mert ha egy gyerek rendesen nyit szájat, ő nem túrkál bele, csak kukkol. Azt mondta, ő is utálja, ha a szájába nyúlkálnak. Bírom a Dokinénit, még ha hirtelen is néha kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése