Ma van Panni neve napja és mi meg is ünnepeltük becsülettel. Mivel az ünnepelt a héten táborozik, tegnap sütöttem neki egy jó adag kókuszos habcsókot a kedvenc ex főnöknőm receptje alapján. (ha már ígértem, hogy kicsit háziasabb leszek, ide teszek valami hasonlót) Sikere volt. :)
Ma én mentem Panniért a vonathoz. Nem alszanak ott, a vonatozás külön érdekesség. Igaz, hogy így korábban kellett eljönnöm a munkahelyemről, de Ember Petit vitte lovagolni, így nem volt más megoldás. Egyébként meg jól is esett.
Mikor hazaértünk sütöttem némi díszvacsorát, mert nem mindenki ebédelt rendesen és volt torta is. Átjött az Öcskösöm és a kedvese is és Ember Anyukája is eljött. Pont elég volt a torta. Panni az ajándékoknak is nagyon örült. Reggel a vonatnál Cs- ék lepték meg este az ünneplésnél pedig mi. Érdekes, hogy hogyan alakulgat az agya. Látta, hogy ajándékokat kap, de nem mindenkitől, ezért rákérdezett, hogy pl tőlem miért nem kapott. Elmagyaráztam, hogy egyrészt én sütöttem tortát, másrészt kapott tőlünk nyakláncot, meg karkötőt. (természetesen megfelelően csillogót, értékes műanyagból:) ) Simán megértette. Egyébként sem akarom, hogy az ünnepeink csak az ajándékozásról szóljanak.
Nálunk ezen is matekozni kell kicsit, mert Petibiztos dolgokat célszerű beszerezni. Most például Ember Anyukája kérte, hogy hozzunk a boltból valamit az ő nevében is. Ezért kapott tőle Panni játék eszcájgot. Jókor jött, ugyanis a régebbi szép darabokat Petya apránként összetörte. Panni ezeknek is örült és ez a másik érdekes dolog. Panni kap valamit ajándékba. Peti az első adandó alkalommal lenyúlja. Azt gondolnám, hogy Panni hisztizni fog, de szó nélkül hagyja, sőt néha látványosan engedi is Petinek, hogy játsszon a cuccával. Ilyenkor el szoktam mélázni, hogy vagy nagyon jól csináltunk valamit, vagy nagyon rosszul. Szerintem majd kamaszkorban megtudom. :)
Ránk fért már egy vidámabb nap, mert a hét eleje óta elég szomorkásak vagyunk. Embert szokás szerint az anyagiak nyomasztják, én pedig azon szomorkodom, hogy megint nem vettek föl fősulira. Miközben némelyik ismerősöm már a gyereke suliján aggódik. Fura. De ma már sokkal jobb volt. Sikerült kigazdálkodni a névnapot és ez jó. Tegnap ez még nem volt egyértelmű. Azon gondolkodtam, hogy ha nem ebédelek, tudok sütni sütit. De a vállalkozói létformának hála, ma már szebben látjuk a világot és némi családi segítség is jót tett.
Mostanában sokat töröm a fejemet azon, hogy miért nem tudunk mi "fogyi"szülők sem összetartani. Sokszor látom, hallom, hogy attól, hogy valakinek fogyatékkal élő gyereke van, cseppet sem lesz empatikusabb. Még az is előfordul, hogy megjegyzéseket tesz más fogyatékosságokra. pl Nehogy már hülyék közé tegyék a gyerekét. Ez mondjuk módszertanilag érthető, de emberileg számomra nem. A hülyék, értsd értelmileg akadályozottak szerintem cseppet sem rosszabbak, vagy jobbak az én gyerekemnél, csak más jellegűek a problémáik, másféle megsegítésre szorulnak. De hallottam már az ovikban cigányozást is. Ezt sem tudom bevenni. Ha egy cigány, vagy kínai, vagy arab, gyereknek gyógypedagógus segítségére lenne szüksége, miért ne járhatna a gyerekemmel egy csoportba. (Egyébként több oviban járt is és ezekkel a szülőkkel sosem volt gondom.)
Ismertem olyat is, aki azon akadt ki, hogy az autista gyereke sánták közt dolgozik. Miközben erről beszélt, világosan kiderült, hogy értéktelenebbnek érzi a rokkant embereket a saját gyerekénél. És napestig sorolhatnám, de nem teszem. Csak nem értem.Nekem valahogy egyértelműnek tűnik, hogy a fogyatékkal élő embereknek egy csomó közös problémája van. Nem mondom, hogy éljünk együtt, mint egy nagy boldog család de azt hiszem, hogy nem várhatunk el megértést és elfogadást a társadalom részéről, ha mi magunk sem vagyunk rá képesek. Azt hiszem jobb, ha befejezem a bölcselkedést, nem én fogom megváltani a világot és az élet értelme mindenképpen 42! ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése