És most nem a Zsoldos könyvről fogok írni. Bár lehet, hogy könnyebb lenne sugárfertőzés után egy messzi bolygóról a saját klónommal visszaküldeni egy űrhajót a Földre, mint kivitelezni, amiben tegnap mesterkedtem. :)
Az óvónénik Panni ovijában kitalálták, hogy megkérik a szülőket, rajzolják le a kedvenc mesehősüket. Történetesen az én kedvenc mesémet nem sokan ismerik. Az Eladott álom című gyűjteményben van és az a címe, hogy Hosszú Rojtos.
Ez gyakorlatilag egy kísértet história.Nem írom le, akit érdekel olvasson utána. A kötetet szép kőnyomatok illusztrálják, amik elég sejtelmesek ahhoz, hogy kb 5 éves korom óta imádjam őket, de abban nem segítettek, hogy rajzoljak az ovisoknak.
Végül kitaláltam mit is szeretnék rajzolni, aztán nekiláttam. Az első kísérletemen sajnos az egész család hangos kacajra fakadt. Az öcsém fennhangon bizonygatta, hogy persze, hogy felismerhető a lókoponya, csak a nagy lojalitásban nem vette észre, hogy a házra mutat. :) Végül este tízre összehoztam a rajzomat. Ezután Ember nagyjából bruttó 7 perc alatt lerajzolta Jamie-t Sajót és a csodalámpát. Könnyű neki, az a munkája, hogy tud rajzolni. Másképp nehezen boldogulna a falfestményekkel :)
Talán nem is kéne mondanom, Panni is megalkotta a saját rajzát, amire a meséből írt fel kulcsmondatokat. :) De megérte, mert az óvónéni küldött egy horgolt kukacot, Pannival szólva "a fáradozásunkért" :) És a mesét is elmondták az ovisoknak, mert bevittem a könyvet is.
Egyébként szerintem vicces, hogy kinek mi a kedvenc meséje.
Emlékszem, az egyik öcskösömnek A katona és a halál című volt. Ő azóta
is szereti a szabályos, kicsit militáris hangulatú dolgokat.
Az
én mesémnek, ha van valami mélyebb tartalma, az lehet, hogy váratlan és
nehéz helyzetben az ember ne ijedjen meg, figyeljen, használja az eszét
és oldja meg a dolgot lehetőleg úgy, hogy mindenkinek jó legyen.
Érdekes, hogy azért szeretem ezt a mesét, mert ilyen vagyok, vagy azért
vagyok ilyen, mert szeretem ezt a mesét? :)
Panni egyre ügyesebben és szívesebben ír. Egyik reggel pl reggelinél felállt az asztaltól és elvonult Apja szobájába. Itt egy rövid fogalmazványt kanyarított, mely szerint"és csak a csokis mafint sseretem" természetesen ákombákom nagy nyomtatott betűkkel. El is tettem, nehogy még egyszer banánosat süssek valahogy. :)
Ezen kívül csak a sulikeresés gyönyörei zajlanak. A helyzet az, hogy ha azt szeretném, hogy az autista gyerekemet autistaként lássák el, az Mission Impossible. Márpedig én ezt szeretném. Ha "rákerül" a szakértői véleményre (Ami meghatározza, hogy milyen fejlesztést kapjon és hol) a középsúlyos értelmi fogyatékosság, több helyen is fogadnák. Akkor miért is akadékoskodok? Elmondom. Elsősorban azért, mert eddig nem hivatalosan mindenki azt mondta, hogy nem középsúlyos a Petya. Talán ezért szerepel a véleményben "nem meghatározható mértékű" értelmi fogyatékosság. De ez a kisebbik gond. A nagyobb az, hogy ha ő ezzel a flepnivel talál iskolát, a továbbiakban hivatalosan ért, fogy. fejlesztést fog kapni és nem autit. És senki ne ringassa magát abba a szép kis álomba, hogy majd "lekerül" a szakvéleményről a hamis címke. Miért is kerülne? Így kaphat ellátást és mindenki jól jár. Ja, hogy a gyerek nem? Hogy a vele foglalkozó szakemberek több éves munkája megy a levesbe? Kit érdekel. Adminisztratív pipa, a viselkedészavarra meg van gyógyszer. Tele a diliház autistákkal.
Sietve megjegyzem, nem a suliigazgatókra, vagy a Bizottságra vagyok dühös. Ahogy már régebben is írtam, a nagy egész nincs autistákra optimalizálva. Ugyanis én jelezhetem a Bizottságnak, hogy a kijelölt intézmény nem tudta fogadni Petit. Ekkor ő tájékoztatja az önkormányzatunka a helyzetről. De ettől még nem lesz iskola. Se Petinek, se a többi gyereknek. Az önkormányzat itt nem tud sulit ajánlani, mert nincs. Viszont ha talál nekünk egy akármilyet, ami hivatalosan fogad autistát és oda benyom, részéről rendben. Hogy ott milyen színvonalú munka folyik, az senkit nem érdekel. Ráadásul mivel mi nem Budapesten élünk, a legfelsőbb foka az egész játéknak Pest megye. Az idő meg halad.
Ha meg belemegyek bármilyen "mutyiba", nincs jelzés a helyi döntéshozók felé, hiszen nincs beiskolázatlan gyerek. Megint csak adminisztratív pipa.
Azért írom ezt le ilyen részletesen, mert tapasztalatom szerint a kívülállók erről semmit nem tudnak (és ezt volt késztetésem csupa nagy betűvel írni.) . Mindenki azt kérdezi, hogy nincs - e valami "körzetes". Hát nincs. Szerintem papíron a mi majdnem húszezres városunkban nincs is fogyi gyerek. De a lakcímekkel kapcsolatos anomáliákról már nincs kedvem írni.
Tegnap jártunk egy suliba, ami nagyon elszomorított. Ez egy borzasztó nagy intézmény, bentlakásos része is van. Petit természetesen nem oda szeretnénk küldeni. Azért mentünk el, mert valaki, akit szeretünk javasolta. Én erről a helyről még csak rosszat hallottam, de ez fakadhat a munkámból is. Ember szerint úgy mentem oda, mint Nyuszika a létráért és lehet is benne valami.
Azt vettem észre, hogy senki nem mosolyog vissza, viszont a portás már a bejáratnál letolt, mert egy olyan lépcsőn mentünk fel, ahol nem szabad. Az intézményvezető hölgy roppant korrekt volt, mégis két perc alatt felpattantam tőle Itt is elhangzott az, hogy ugyan van auti csopi, de Peti oda nem mehet, mert az 7 fővel megy. Ért fogy csoportba jöhet a fent leírtak szerint, úgyis minden csoportban van autista. (Azt nem tudom, hogy ha ennyi autistájuk van, miért nem indul még csoport, de ehhez nyilván semmi közöm)
Azt találtam mondani, hogy én a Képesség Vizsgáló rendszerét nem tartom jól működőnek. Ezt a hölgy kikérte magának, mint kiderült sok évig dolgozott ilyenben. Természetesen nem a miénkbe, az szerinte sem jó.
Szerintem egyébként az ott dolgozók kedvesek és segítőkészek, csak alig látják a gyereket, akinek a sorsáról dönteniük kell. Újra mondom, nem az ő hibájuk. Innentől állt a levegő. Miután kiderült, hogy én az Autizmus Alapítvány iskoláját tartom jónak, végképp pária lettem. Bár nagylelkűen elhangzott, hogy "ha az anyukának igénye van rá, PECS- ezhetünk vele" A másik kedvenc mondatom az "Ahelyett, hogy örülne anyuka, hogy valaki végre fogadja a gyerekét" kezdetű volt. Szegény elkeseredésében mondta, nem értette, miért vagyok ilyen kőagyú. Szomorú és ijesztő, de annak ellenére, hogy egy rendes, jó szándékú ember, tényleg nem értettük egymást.
Szóval két héten belül vissza kell jeleznem, viszem - e Petit középsúlyos értelmi fogyatékosként, mert így lenne helye, amíg mi dolgozunk. Iszonyúan drukkolok a most induló iskoláknak. Ilyenből kettőnél várunk, az egyiket jövő héten nézzük meg. Azért gondolom ezt jónak, mert itt még talán könnyebben javasolhatok dolgokat Petivel kapcsolatban.
A fenti hölggyel sem személy szerint van bajom, ő is csak egy figura a nagy sakktáblán, csak más színekben játszik. (és nem tudja, hogy dominóban nincs gól...) Ugyanezt az infót kaptam egy messzemenően szimpatikusabb másik iskolaigazgatótól is. Nagyon akart segíteni, de kötik a szabályok. Ha nem kapja meg a BNO kódot, ami kell és a lakcímet, akkor nem veheti fel a gyereket. A dolog pikantériája, hogy egyik intézményvezető szerint sem való hozzájuk Peti. Szerintük ő nem olyan nehéz eset, szebben szólva jobb képességű, mint azok a gyerekek, akikkel ők foglalkoznak Azon gondolkodtam, hogy ezt írásba kérem tőlük :))))
Mindeközben Peti napok óta tündérke, aranyos és bújós. Sokat töröm a fejem, mennyit ért ebből az egészből. Láthatóan szereti azokat akik most vannak vele és vice verza. Félek, nagyon szomorú lesz, ha beköszönt a vakáció.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése