gyerekek akik nem annyira szerencsések

Tegnap éjjel Petya megint sikítva ébredt, ezért felkeltem hozzá és elaltattam újra. Illetve kivártam, amíg megnyugszik és elalszik. Ezután volt időm gondolkodni, amíg én is el nem aludtam. Nem tudom ki, hogy van vele, de én hajnalban sokkal védtelenebb vagyok saját magammal szemben, mint máskor. Ezt úgy értem, hogy ami rossz, vagy nyomasztó gondolatot nappal az agyamban a direkt erre szolgáló szőnyeg alá söprök, az ilyenkor kiszabadul és garázdálkodik.
Azon gondolkodtam, hogy Peti szerencsés. Szerencsés, mert ha éjjel sikít, érteni szeretném mi a baja és nem magára hagyom, pláne megverem, hanem megpróbálok segíteni neki, bármennyire is kellemetlen nekünk többieknek az éjszakai rapid ébredés. (Egyébként általában Ember a hős, ő sokkal könnyebben ébred mint én és mire tennék bármit, már ott van Peti mellett)
Az a baj, hogy mostanában megint utat találnak hozzám a hírek, hiába is próbálok tőlük menekülni. Nem nézek pl már néhány éve híradót, nem hiszem, hogy nagyon magyaráznom kell miért. Neten is csak a nekem való lájtos hírportálokat olvasom. Ennek ellenére sikerült beleszaladnom egy hírbe, ami a nem kívánt kisbabáját elpusztító anyáról szólt. Embernek mondtam, hogy mennyire nem szeretem az ilyen híreket, erre elmesélte, hogy ő olyat hallott a napokban, hogy egy anyuka a fogyi kisgyerekét ölte meg valahol vidéken. Ez zörgött a fejemben. Mert az egyszeri hallgató, vagy néző erre azt reagálja, hogy milyen anya az ilyen, aztán boldogan eszi tovább a vacsiját és örül, hogy ez se vele történt. De tényleg. Milyen anya az ilyen? Feltehetőleg testileg és lelkileg a végsőkig elhasznált. Ugyanis boldog anyák nemigen szokták megölni a gyerekeiket. (Gondolom én, de ki tudja.)
A másik gyerkőc, akire sokat gondolok, Peti ovis csoporttársa. Ő jobban járt, "csak" intézetbe került. Nem tudom, hétvégére hazajár, vagy teljesen letettek róla, de engem ez is nagyon szíven ütött. Ez a pici fiatalabb Petinél és kívülről nem tűnt olyan kezelhetetlennek, hogy ne lehessen családban tartani. Igaz, hangos volt, de ennek alapján már Petyától is rég megszabadulhattunk volna. Nem érzem igazságosnak, hogy olyasmiért büntetik, amiről nem tehet. Ráadásul olyan traumának teszik ki, amit egy egészséges gyerek is nehezen visel. De azt is tudom, hogy nincs jogom ítélkezni. Ha nem kaptam volna időben megfelelő segítséget, nem állna mellettem Ember, egy viszonylag normális család és hipertoleráns kollégák, én sem lennék ennyire biztos magamban. Lehet, hogy otthon zavaróbb volt a gyerkőc, vagy olyasmi került veszélybe, amit nem szerettek volna feláldozni. Ha van nagyobb tesó és nem tud tanulni, vagy éjjel aludni, az kihathat az iskolai előmenetelére és így közvetve az egész későbbi életére. Azt tudom, hogy ma itthon nem a jobb és szakszerűbb ellátás reményében küldik a gyerekeket ilyen helyekre. Én még akkor sem lennék képes rá, ha ezért kéne.
Reggel szokás szerint Petya mosolygós volt és kedves és nekem sem volt már tele a fejem lidércekkel. Ráadásul egész izgalmas napunk volt, mert Ember megépítette Panninak a kuckós ágyát. Most is azon alszik Peti az előbb hisztizett kicsit, de remélem lassan álomba hintalovagolja magát.
Végül egy szolgálati közlemény:

Tüntetés a halmozottan sérült gyerekek oktatási és emberi jogaiért

‎2011. december 2., 15:00, Kossuth Lajos tér