Peti az elmúlt két napban szokatlanul "jó" gyerek volt. Ha tehette, egész nap a fotelben, vagy a kanapén kuckózott, nem rohangált, alig dobált, szóval szavam nem lehet. Simán tudtam dolgozni, meg konyházni, igazán örülhettem volna a nagy jó dolgomnak. De nem tettem, mert zavart ez a túlzottan példás magaviselet és azt hiszem igazam lett. Ma már össze kellett kapnom magam, mert Peti gyakorlatilag mindenen felkapja a vizet. A tevékenységváltásokat személyes sértésnek tekinti és üvöltéssel, meg sikoltozással fejezi ki a nemtetszését. Az a fura, hogy pont ezt vártam és ezért nem is vagyok különösebben kiakadva. Biztos, hogy nincs olyan baja, ami halálos, annak komolyabb jelei is volnának, de azt el tudom képzeni, hogy bekapott egy kósza hasfájós vírust. Anyu is panaszkodott ilyesmire és én is kicsit furán vagyok. Ez olyan, amikor az ember nem beteg, de nem is egészen egészséges. Peti az autizmusából fakadóan másképp érzékelheti a dolgot, ráadásul nyafogni sem tud, mint Panni ilyenkor, tehát kiabál és sikít. Próbálok neki segíteni pl pelót is kapott napközben, ami már nem volt divat, de hátha könnyebb így neki.
A sétát sajnálom, mert ma sétálni sem tudtunk. Elindultunk, de olyan rapli lett előle, hogy inkább visszafordultam. Azt látom, hogy segít Petinek, hogy én higgadt tudok maradni. Ez nagy előny a pár évvel ezelőtti önmagamhoz képest. Régebben ilyenkor óhatatlanul én is bepörögtem és így egymást húztuk bele Petivel egy fura spirálba. Most szerintem ő is tudja, hogy túl leszünk ezen is. De elgondolkodtató, hogy ha nem velem lenne, mi lenne ennek az egésznek a kifutása. Elég aggasztó, hogy ilyen szinten ismerni kel őt ahhoz, hogy működni tudjon. De hát autizmusban ez közhely számba megy, csak eszembe jutott.
Most is sok a pihenős fázis van, hagyom regenerálódni. Mondjuk a reggelire megevett három karéj zsíros kenyér is bizakodásra ad okot. Remélem jövő hétre meggyógyul, mert megyünk nyaralni.
Hogy ne csak nyafogásról írjak, elmesélem a festékes epizódot is. Tegnap Petya megint a kisszobában kuckózott és lenyúlta Panni vízfestékét. Jó érzékkel bordókkal és vörösekkel dekorálta ki ízlésesen a halántékát és a szemöldökét. Konkrétan úgy nézett ki, mint akit nagyon megvertek. Ilyen módon kicsinosítva bóklászott elém, én meg lábon hordtam ki egy infarktust, azt hitem megsérült. Aztán gyanús lett, hogy se sírás, se semmi jele az ijedelemnek. Végül persze letöröltem a sebeket és jót nevettem az egészen. (Meg még magasabbra pakoltam a festéket.) Jó lenne, ha minden sérülést ilyen könnyen lehetne gyógyítani. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése