Apák napja

Az a helyzet, hogy szeretem az Apák napját. Persze lehet rajta fanyalogni, hogy már megint egy olyan ünnep, ami nem széria mifelénk, de nekem már kicsi koromban is fura volt, hogy ha Anyák napja van, akkor az apáké miért nincs. Kicsit elfilóztam rajta, hogy akkor vajon kétszer kéne virágot "szerezni", vagy mi lenne, mert nehezen tudtam elképzelni, hogy Aput is megtaláljuk egy csokor orgonával, aztán elfelejtettem az egészet. Azt hiszem Adrien Mole naplójából tudtam meg, hogy másutt ünneplik az apákat. :)

A téma kézenfekvő módon akkor kezdett újra foglalkoztatni, amikor megszülettek a gyerekeink. Mázlista vagyok, azóta számtalan jó fej apukát ismertem meg, jellemzően olyanokat, akik autista gyereket (is) nevenek. Sokat törtem a fejem, hogy mennyiben mások az auti srácok apukái, mint a nem autistáké. Végülis az apukák sokfélék, pont mint az anyukák, és azt hiszem a legtöbben szeretetben és biztonságban szeretnék felnevelni a gyerekeiket, függetlenül attól, hogy autisták - e, vagy sem. Ráadásul nincs igazi viszonyítási alapom, hiszen nekünk van egy auti Petink, el sem tudom képzelni, milyen lenne az a másmilyen élet, amiben nincs, következésképpen a nem auti gyerek apukáját sem.

Erre a gondolatra egyébként pont ma kaptunk egy nagyon tiszta választ. Történt ugyanis, hogy jó sokáig aludtunk reggel. Ezt azért is tehettük, mert Peti megtanulta, hogy ha mindenki alszik, halkan foglalja el magát és lehetőleg maradjon is az ágyában. Ennek szellemében ma lebontotta az ágya mellet az elosztó fedelét, ami mögött a villanyvezeték megy többfelé. Békésen kipiszkálta az áram alatt lévő vezetéket és makramézott kicsit velük. Ember erre ébredt, meglehetősen gyorsan és viharosan. Leizzadt négyszer, majd elindult villanyt szerelni és dobozokat bombabiztossá tenni. Amikor ezen túl voltunk és egy füst alatt megjavította a konyhában is a rossz konnektort, békésen megkávéztunk és megbeszéltük, hogy Petya őranygyala valószínüleg egy szenvedélybeteg idegroncs és gondolkodik, hogy leugrik egy felhőről és inkább mégis ember lesz. Szóval azt hiszem, hogy a nem auti gyerekek apukái valahogy más dolgokban erősek, mint az auti srácoké. :) De ez a gondolatmenet nem lenne kerek, ha nem említeném a másfajta örömöket is. Pl, hogy Petya tegnap egész nap gatyában volt és tiszta maradt. Ez elég szép teljesítmény és közös, hiszen javarészt Apja hordta vécére. 

Aztán ott van az a régi emlék, amikor Ember Peti kicsi korában hazaért hulla fáradtan, mert elég sok fizikai munkát is végzett, az alkarjára fektette Petit és elkezdett vele fel és alá sétálni a konyhában, mert Peti így tudott megpihenni. Akkoriban ezt még a hasfájására fogtuk, lehet, hogy az is volt az ok, talán sosem tudjuk meg, de tény, hogy Ember rengeteg kilométert megtett a konyhakövön és Peti sokáig elfért az alkarján. :)

És ha már emlékezgetek, van még két kép, ami szerintem mindent elmond arról, hogy nálunk mi az apaság. Sajna egyiket sem tehetem fel, mert a családtagjaim rendszerint alulöltözöttek, mikor fotózom őket és nem dícsérnének meg, ha közkinccsé tenném őket gatyában/pelóban. :)

Az egyik képen Ember ül az ágyon és gitározik. Mellette áll Panni kék gumicsizmában (?) és pelenkában kb egy évesen és úgy néz az apjára, mint egy istenre. Apja természetesen ennek megfeleően néz rá vissza és tök egyforma kék a szemük. Nem vagyok egy érzelgős típus, de ezt a képet  imádom. :)

A másik képen Ember alszik keresztben az ágyon, a hóna alatt Peti kb két évesen. Nyár lehet, mert itt is a peló és meztelen felsőtest kombó játszik, de olyan béke van az arcukon, amilyet ébren ritkán látni. :)

És ha azt hinném, hogy csak nekem van ilyen jó dolgom, akkor eszembe jutnak mások. Például az az apuka, aki a támogatott életvitellel kapcsolatos tudnivalókba ásta bele magát, mert már nagy fia van. Vagy egy másik kedves bartáunk, akiknél négy pici gyerkőc van és persze az egyik auti. Türelmes és kedves velük, pedig néha az az érzésem, hogy egy zsák bolhával is könnyebb lenne. És még sorolhatnám hosszan, hogy melyik apuka miért is szuper, de tuti, hogy sértődés lenne a vége, mert biztos kihagynék valakit. Plusz azt gondolom, hogy nem csak azok az apukák jó fejek, akik valami extra blikkfangosat talának ki, mint pl egy csokiműhely, hanem azok is, akik "csak" szép csöndben elmennek dolgozni egy bankba, vagy egy építkezésre, aztán hazamennek és segítenek menedzselni a családot, szeretik a gyerekeiket és azok anyukáit. Őket mintha kicsit kevésbé vennénk észre, pedig nélkülük sokkal kevésbé lenne színes a világ.

Amikor ilyesmiről gondolkodom (tényleg szoktam!) akkor eszembe jutnak azok az apák is, akik valamiért nem maradnak a családjaikkal. Valahogy az az érzésem, hogy ők sem azért csinálják ezt, mert rosszak és gonoszak, hanem mert valami túl sok, vagy túl nehéz nekik. Jó lenne, ha el lehetne érni, hogy valahogy könnyítsünk az apukák terhein, azt hiszem akkor mindenki boldogabb lenne. :)

De száz szónak is egy a vége: Éljenek az apukák, főhajtás és pacsi nekik! :)

kutyabajok és egyéb ügyek

Ez az év meglehetősen strapásan kezdődik. Egyébként sem kedvelem az évkezdést. Egyik nap még karácsony van és a hasamról tömöm a bejglit, a másik nap meg jön a busz Petiért és újra dolgozni kell. Hiába tudom fejben és készülök már napokkal korábban, ez mindig kicsinál. Idén a karácsonyfát is gyorsan elbontottuk, ugyanis Petya rájött, hogy ha megnyomja a két hüvelykujjával a műanyag gömböket, akkor azok viccesen pukkannak és betörnek. Eléggé leharcolta a karácsonyfadísz állományt és láthatóan nem értette, hogy ezzel mi is a baj.

Szóval hirtelen megint hétköznapok lettek, igaz hóval, ami megint csak a munkakedv ellen dolgozik, de némi teával megvesztegettem magam és dolgozom, meg persze tanulok. Egyébként szeretek dolgozni és mindig van egy jellegzetes hangulata az évkezdésnek. Régimódi vagyok, naptárazok és ez egy kicsit olyan, mint régen tanévkezdéskor az új füzetek. Meg az egyesület munkáját is át kell tekinteni. Lezárni az elmúlt évet és megtervezni az újat. És kár tagadni, nagy könnyebbség, hogy a gyerekek suliban vannak, nem csak éjszaka lehet dolgozni. Most Embernek is olyan a munkája, hogy itthon van sokat, szóval még a közös ebéd luxusa is belefér néha. :) De vissza a hóhoz és a gyerekekhez.
A hóban még az is jó, hogy lehetett Panniért szánkóval menni a sulihoz. Sajnálatosan rendes környéken lakunk, úgyhogy nem mindenhol volt hó még a hóesésben sem, de azért lehetett kicsit csúszkálni. :)

Most azért kicsit aggódom, olvastam olyan híreket, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is jegesek és balesetveszélyesek a fák Petya sulijának környékén. Ettől eléggé berezeltem, mert nagyon rossz lenne, ha Petya nem tudna suliba menni. Reméljük idén nem alakul ki ilyen helyzet, mert a decemberi betegeskedéseik után a januárt is így végigcsinálni nagyon nehéz lenne.
Petyus a hétvégén megint újat mutatott nekünk. Írtam már régebben, hogy van egy kutyánk és azt hiszem arról is, hogy a kapcsolatuk Petivel elég sajátos. Petya nem szereti, ha a kutya a lakásban van kiabál és minden lehetséges módon a tudtára akarja adni, hogy az eb nemkívánatos a lakásban. Jól működik pl, hogy Petya kinyitja az ajtót, ránéz a kutyára, utána a kertre és megint a kutyára. Szegény kutyus meg kimegy. Ha nem retteg éppen az aktuális tüzijátéktól, vagy petárdázástól. A gond akkor szokott lenni, ha kutyus nem akar menni.
Ez a helyzet most pénteken este is előállt, egy lelkes honpolgár nem bírta ki, hogy ne durrantson párat a néhány napja beköszöntött újév ( vagy a macskája szülinapja) tiszteletére. Arti neki az ajtónak, mi pedig beengedtük. Kegyetlenség lenne hagyni rettegni. Felkészültünk lélekben a szuszogásra és dühödt elvonulásra Petya részéről, de ez elmaradt. Petinek valamiért most nem okozott gondot a kutya. Annyira nem, hogy még szombaton is egy csomót bent volt és Petya megpróbált vele játszani. A kutyi nem tudta mire vélni a sámántáncot és nem egészen érti Petit, úgyhogy inkább odajött hozzám és lefeküdt a lábamnál, de béke volt. :) Jó lenne, ha sikerülne rendszeressé tenni, hogy a kutya bent van, mert nem jó neki mindig a kertben.

Petya naplózása is izgalmas. Ha nagyon sok a dolgom, hajlamos vagyok összetolni több napot. Ilyenkor csak cerkával beírom az adott naphoz egy szóban, hogy mi is volt, aztán később csinálom rendesen, fotókkal. Lassan teljesen ráállok, hogy fotózóm magunkat, mert a telóm ugye dátumot is rögzít a képek mellé és akkor tudom, hogy melyik nap mi is volt, illetve melyik kép mikor készült. Pont ma este szembesültem vele, hogy négy nap távlatában már keverem a dolgokat. Mondjuk iszonyúan fogy a patron, de remélem, hogy ez tényleg egy használható eszköz lesz Petinél.
Pannival is vicces dolog történt. Az volt a lecije, hogy írja le, hogyan készül a tejbegríz. Igazából adott a szöveg, csak kiegészíteni kellett, de a hangsúly nem ezen, hanem a tejbegrízen volt. Szóval ma vacsira tejbegrízt csináltunk. De nem ám én főztem, fityiszt, nem az én leckém volt, hanem Pannié. Én csak kicsit segítettem. Nagyon jól sikerült és Panni a feladatát is gyorsan megcsinálta, persze csak azután, hogy bekajált egy nagy adag finomságot és bezsebelte az elismerést. :)
A holnapi nap izgalmas még, holnap ugyanis az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz kell mennem. Még nyáron, amikor teljesen bizonytalan volt a srácok szállítása, megkerestem őket. Mostanra idéztek be. Küldtek mindenféle anyagot is, amit ők gyűjtöttek az ügyünkkel kapcsolatban, szerintem bizakodásra ad okot. De azért izgulok kicsit, nem is csak magunkat képviselem az ügyben. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem egyedül megyek, jön velem hozzáértő ember is.  Kicsit kíváncsi is vagyok, majd holnap meglátjuk mi sül ki ebből.

Karácsony 2015

Az idei advent sok minden volt, csak ünnepvárós nem. December eleje óta folyamatosan betegek a gyerekek, ami nagyon megnehezítette a dolgokat. Ugyanis az, hogy itthonról dolgozom, azt jelenti, hogy akkor is dolgoznom kell, ha a körülmények a legkevésbé sem alkalmasak erre. A helyzeten az sem javított sokat, hogy a vizsgaidőszak is megkezdődött. Elszoktam már attól, hogy időre tanulnom kelljen és az agyam sem fog úgy, mint régen. (Számomra is meglepő módon ennek ellenére az eddigi vizsgáim kifejezetten jól sikerültek.)

Ezek miatt a nehézségek miatt nem igazán maradt idő az ünnepi készülődésre, amit nagyon hiányoltam. Szeretem az adventet, noha nem vagyok hívő ember. Szeretek készülődni, meg házi ajándékokat csinálni. (A felnőttek évek óta ehető finomságokat kapnak.)

Nehezített a helyzeten az is, hogy Peti sulijában sajnos nem rendeződnek a dolgok. Már pontosan tudom, hogy ki mit miért nem tud megoldani és mi minden nem működik, de ez nem villanyoz fel különösen. (Sőt, időnként kedvem lenne a falba verni a fejem. Hoppá! Autoagresszió a tehetetlenségtől, ki hallott még ilyet? :) ) Attól félek lassan a kölcsönös bizalom vész el, akkor pedig nagy baj lesz. Sokszor jut eszembe napközben, hogy vajon jól van - e most Petya a suliban, vagy megint baja van és nem tudnak neki segíteni. Ettől persze fikarcnyit sem érzem jobban magam és kreatívabb sem tanulékonyabb sem vagyok, szóval semmit nem érek vele, csak rontom a véremet. Ráadásul ezzel Petinek és a tanárainak sem segítek sokat. Néha azon tűnődöm, hogy felelős szülőként meddig hagyhatjuk Petit ebben a helyzetben. 

Erre persze nincs jó válasz. Nyilván kézséggel megadná neki  bizottság a magántanulói státuszt, ha kérném, de ezzel csak azt érnénk el, hogy idő előtt elszeparálnánk és azt a tudását is leépítenénk, ami most van neki. Ráadásul a kialakult helyzet ellenére azt gondolom, hogy ez egy jó suli. Ha a jövőnkről gondolkodom, pontosan tudom, hogy még öt évünk van hátra, akkor lesz Petya 16 éves, utána nem tanköteles. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem lesz olyan intézmény, ami őt vállalja, hacsak addig nem történik valami csoda és nem sikerül végre tényleg segíteni neki abban, hogy értse ami körülötte zajlik, el tudja mondani (meg tudja mutatni), hogy mit szeretne és megértetni vele, hogy mi mit kérünk tőle. Ha a dolgaink így haladnak, erre nem sok esélyt látok és ezek nem kifejezetten vidámító gondolatok. 

A mérlegnek viszont két oldala van, Néha azt érzem, hogy ez nem is mérleg, hanem dobókocka és így már hat oldalas, de mindegy. Peti ugyanis minden hátrány ellenére fejlődik, vagy legalább szinten marad és próbál az elvárásoknak megfelelni. Ezt láttam a filmeken is, amik róla készültek, Láttam azt is, hogy mennyi mindent kéne másképp csinálni és azt is, hogy ez milyen nehéz lehet, amikor több gyerek van ott egyidőben.  Befejeztük Petya első naplóját is, ami azért örvendetes, mert ilyen még nem volt. Több team látott már neki lelkesen a naplózásnak, de egy sem jutott néhány hétnél tovább.
Petinek megint képes napirendje van, nagy fotókkal, amit a tanárai szerint ért. Ezzel csak az a bajom, hogy már nem is tudom, hogy hányan és hányféle napirendet használtak nála és milyen módokon. Én most azt látom, hogy teljesen meg van kavarva és itthon semmit nem használunk, ami nem jó, de az sem jó, ha egy halálra frusztrált Petit még tovább terhelünk. Itthon csak a minimális szabályok vannak, de ezt sem szeretem. Szeretnék normális napirendet és legalább néhány fajta  tevékenységet, amiben jól vagyunk együtt. Most a séta az, ami általában működik és kész is.
Azt is érzem, hogy Petyussal itthon is nagyon nehéz. Itthon szinte nincs is  autoagresszió, de van sikítás, kiabálás, dobálás. Ez kezelhető, de rengeteg energiát elvisz.
De mindezekkel együtt el tudtunk menni mostanában orvoshoz, postára, boltba, karácsonyi vásárra, jöttek vendégek kicsi gyerekkel, szóval lehet élni és nincs tragédia, csak az átlagnál jóval több strapa.
Volt még egy konzultáció az Alapítványnál nemrég. Egyedül mentem, mert Peti beteg volt és Apja itthon maradt vele. A suliból eljött mind a két tanárnő és az intézményvezető helyettes, akivel szoktunk beszélgetni. Elég hosszú összeülés volt és szükségem volt egy jó adag önfegyelemere. Nagyon el tudnak vinni az érzelmeim, ezért is szeretem, ha a fontos dolgoknál Ember is velem van, de azt hiszem itt most nem csináltam galibát. Ami a számomra fontos, hogy a gyógyszeres kezelést az Alapítvány nem javasolja, az aut spec megsegítéseket viszont igen. A suli persze ezeket nem tudja garantálni, ahogy azt sem, hogy bárki rendszeresen eljárjon konzultálni a Peti idejéből, a mi kontónkra. Marad a telefonos konzultáció, mint lehetőség, de ezt én kevésnek érzem. A Petiről készült filmeknél derült ki, hogy milyen fontos látni, hogy mi történik.
És mielőtt bárki megint a sulira haragudna leírom, hogy tényleg nehéz lehet nekik megszervezni egy csomó mindent, szóval én még mindig megértem őket. A kérdés csak az, hogy akkor most Petinek hol is lenne jó. Azért, hogy ő asszisztenst kapjon a suli nem lobbizik. Legalábbis nekem azt mondják, hogy nincs több státuszuk. Én dolgozom rajta és az Alapítvány is segít, de a sulival közösen talán könnyebb lenne. Az Alapítvány sulija lehet, hogy jó lenne, de ezzel kapcsolatban már rég feladtam a reményt. Maradnak a kérdőjelek, amik nem kedveznek az ünneplésnek.
Pedig akár örülhetnék is. Ma Petya egész jó fej volt és megint működött a karácsonyi varázslat. ha kicsit halványabban is. Talán Panni tartja életben, nem tudom. Halászlé és bejgli, és nem is tudom, hogy került annyi ajándék a fa alá. Őcskösöm is felhívott, szóval egyszer csak ünnep lett. Már egyik tesóm sem él Magyarországon és megértem őket, de karácsonykor azért hiányoznak.
Világítottak a fények és a csillagszóró és mindenki örült az ajándékának. Peti pontosan tudta, hogy a csomagok, amiket kap az övé és érdekelték az ajándékok, meg a csillogó díszkötöző. :) 

Peti persze idén is bontja a fát és a karácsonyi dekort. El kellett mennem elemes égősort venni, mert a bedugóst addig piszkálta, amíg elromlott. Viszont Peti az ajándékok bontásánál ás a süti készítésnél is dicséretes türelmet tanúsított, kivárta, amíg kibontjuk az ajándékot és kinyalogathatta a tálat. Egyébként nálunk nincs roskadásig rakott asztal, mert azt egyből szétcsupálná és a karácsonyfát is nonstop díszítjük, de azért jó együtt.

Békés, boldog karácsonyt mindenkinek!

Dupla szilveszter, meg a bilincs (csajos buli)

Ahogy legutóbb már írtam, nagyon kellemesen teltek az ünnepek. Kifejezetten sajnálom, hogy holnap már vissza a taposómalomba. Reggel eszembe is jutott, hogy ez amolyan "kiesem az időből" időszak, amikor nem lehet mást csinálni, mint lustulni, a családdal lenni főzni és nem utolsó sorban enni. Gyakorlatilag semmit nem lehet/kell intézni és ez nagyon jó. Az idei évtől kicsit parázok, ami nem vall rám, talán a bizonytalan anyagi helyzetünk az oka, de most még ez sem tudja elrontani a kedvemet, csak ott vár a sarokban, majd eldől, mi lesz vele.(remélem a para elsompolyog, ha rájön, hogy nem veszem túl komolyan.)
Ráadásul idén tudatosan távol tartottam magam mindentől, ami nem család, barátok, vagy szórakozás, ennek következtében holnaptól hegyhordás. Az iskolatáskák becsomagolva, kaják elkészítve, ruhák kikészítve, szóval hajrá! Érdekes nekem, hogy Peti látta a készülődést és ebből valószínűleg levette, hogy holnap suli. Azt remélem nem emiatt volt hipermorcos délután és este.
Tűnődőm rajta, hogyan lehetne ezt ennél ügyesebben is jelezni neki, meg egyáltalán az idő múlását, ilyesmit. Képekre fogékonyabb gyerkőcnél mehetne a hetirend, vagy a naptár, de nála ez nem biztos, hogy működik. Persze egyszerűbb lenne megpróbálni, mint túlgondolkodni.
De vissza az ünnepekhez, hiszen még ma van, villog mellettem a karácsonyfa és a szerpentinekből is maradt néhány, ami olyan magasan van, hogy Petya nem nyúlta le. :)
A Szilvesztert idén kétszer ünnepeltük. Azért alakult így, mert Pannikám nagyon fent akart maradni éjfélig, de bizony elaludt. Én is bebólintottam, szóval nem volt viharos a buli. Peti volt a legnagyobb bulihuligán 11 után még csipogott az ágyában. Szóval Panni elaludt és mivel átaludta a tüzijátékokat is azt gondoltam álmos, nem ébresztettem fel. Volt is hajnali háromkor krokodilkönnyes zokogás, hogy ő elaludt, brühühü és miért is nem ébresztettem fel. Annyira megsajnáltam, hogy megígértem, este tartunk egy after party - t. És tényleg megtartottuk. Anyu tök rendes volt, megint készített apró falatkákat és koccintottunk és meggyújtottuk a csillagszórókat is. Utána Big Bang maratont tartottunk csak mi ketten, Panni, meg én. És tényleg fent maradtunk éjfélig, akkor koccintottunk ketten kólával, mert Panni azzal szeretett volna. A vicc az, hogy a pótszilveszter jobban sikerült, mint az igazi, mivel Anyu korábban jött át, így Peti és Ember is beszállt. Ráadásul Petinek nagyon jó kedve kerekedett, ilyenkor nem lehet nem vele nevetni.
No és a bilincs. Panni egyszer kinézett magnak a játékboltban egy műanyag készletet, aminek a legfontosabb része egy bilincs volt. Én galádul megtagadtam a játék megvételét, még akkor is, amikor hős volt a fogorvosnál. Erre elkezdett gyűjteni rá, mert tényleg nagyon szerette volna. Én meg szép nagy dilemmába estem. Mert ugye a Jézuska teljesíti a leghőbb kívánságokat, de a Jézuska hogyan hozhatna bilincset. Ez valahogy nem vallana rá. Végül megsúgtam kedves barátainknak, hogy mit szeretne Panni, mert így nem cáfolódott a kijelentésem, mely szerint semmilyen körülmények között sem veszek bilincset és a Jézuskának sem kellett ilyen csúfsággal foglalkozni. A barátokért meg ugye nem én felelek, ha ők kitalálják Panni leghőbb vágyát, mit tehetek? :)
Jó volt idén a december, kezdve a szuper szülinappal, folytatva a karácsonnyal és év végi dajdajozással, remélem mindenkinek hasonlóan jól telt és Boldog Új Évet Kívánok!

Köszönjük, jól vagyunk. :)

A legutóbbi néhány posztom kicsit borúsra sikeredett, viszont most némi saját készítésű bejglivel, halászlével és hát igen, pár pohár pezsgővel a hasamban, jóval optimistább vagyok a szokásosnál. Gyorsan le is írom  jó dolgokat, mielőtt a rendes kritikus énem visszatalál hozzám.

Jó pár évvel ezelőtt, mikor még aktívan túráztam, meglehetősen sarkos véleményem volt azokról, akiknek a pihenés a kanapén eltöltött délutánt jelenti, lehetőleg némi kaja társaságában. Úgy gondoltam, hogy ennél haszontalanabb elfoglaltság a világon nincs, én sosem leszek díványkrumpli. Mostanában viszont egyre többször találom magunkat a kanapén a tv előtt és lehet, hogy szégyenletes, de ez most nagyon jól esik. Ugyanis amíg én bután nézek mondjuk egy főző műsort (Ember esetében ez valami űrkutató cuccal helyettesíthető be), nem verik szét körülöttem a házat, nem repülnek a tárgyak és nem rohan át senki ordítva a szobán. Illetve sokkal ritkábban. mint régebben. Ez pedig azt jelenti, hogy Peti változik, méghozzá jó irányba. Persze az csak a dolog egyik része, hogy a léte a számunkra komfortosabb lett, tökéletes akkor lenne a helyzet, ha a világ az ő számára is élhetőbb lenne, de erre vonatkozóan is látunk pozitív jeleket. 

A kommunikációja ugyan még mindig nagyon szegényes, de egyre kreatívabban használja a rendelkezésére álló eszközöket. Pl néha zavarja a tv (néha engem is, amikor Panni Tom és Jerry - t néz). Eddig vagy kiment a szobából, vagy kiabált és kiment a szobából, esetleg dobált és bántotta magát. Mostanában jutott el oda, hogy kikapcsolja a tv - t. Ez persze Pannit mélységesen felháborítja és egyébként nem is kommunikáció, inkább önkiszolgálásnak érzem, de egy eszköz, hogy szabaduljon a számára kényelmetlen helyzetből. Ha dühös, azt is ügyesebben kezeli. Régebben írtam, de lehet, hogy valakinek kimaradt, van a nappali sarkában egy sámándob, azt szabad ütnie (nem magát és másokat). Egyre többször üti tényleg a dobot, vagyis kontrollálja addig magát, amíg átér a szobán. (Nem nagy szoba, de ez akkor is teljesítmény) Alapvetően kevesebb a hiszti és ami van, azt is jobban uralja.

Az is fontos, hogy amíg régebben jobban szeretett elszeparálódni, mostanában velünk szeretne lenni és ezért hajlamos eltűrni az apróbb kellemetlenségeket, pl tv is. 

Alapjában véve úgy érezzük, hogy Petya az elmúlt pár hónapban jó passzban volt és ilyenkor annyira ígéretes minden. Hajlamos vagyok abban reménykedni, hogy a rosszabb idők már vissza sem térnek, innen csak felfelé van. De a józanabbik énem mindig visszaránt a földre, nem hagyja, hogy túlságosan optimista legyek. Tudom, hogy elég egy betegség és szépen visszajönnek a cvíder napok. 

Igazából idén a karácsony is így indult. Peti kiabált és nem volt türelme semmihez. Aztán kikakilt valami cérnát, amit nem tudom hogyan evett meg, minden ilyesmit elrakok előle. Így viszont Szentestére tündér lett. A fadíszítésnél is ott lábatlankodott és láthatóan várta a folytatást. Dicséretes önmérsékletet tanúsított, mert nem bontotta ki az ajándékokat, csak akkor, mikor már szabad volt és örült annak, amit kapott. Meg Panni egyik ajeszának is, ami egy nagy plüss szörny. A csoda az, hogy ha egy ponton megnyomjuk, mond valamit, amit még nem sikerült megértenem. 

A hal idén nem fekszik Petinek, pedig tavaly szerette. Ráadásul sajnos továbbra sem én vagyok a háziasszonyok gyöngye, szóval nem feltétlenül eszünk délben. Ezt ma úgy oldottam meg, hogy mindkét gyerkőc tejfölös tésztát kapott ebédidőben. Ez nekik is tökéletesen megfelelt és nekem is. Így én bíbelődhettem tovább a dinoszaurusszal, amit pulykának árultak a boltban és megérte a fáradozást. Délutánra nagyon finom pecsenye lett belőle, amiből kivételesen mindkét gyerekem evett. 

Egyébként kajában Panni sokkal nehezebb ügy, mint Petya, sok mindent nem szeret. Én meg nem igazán akarom eröltetni, gyerekkoromban én is meglehetősen válogatós voltam. Alternatívának ott a sós, vajas kenyér, így nem hal éhen. De azért fura, hogy időnként több gondom van vele, mint Petivel. Itt nem igazán tudom használni, amit az autizmussal kapcsolatban felcsipegettem az évek során, marad a szimpla anyukaságom. Majd meglátjuk mire elég. :) Az biztos, hogy az a kijelentésem, hogy karácsonyig biztosan nem kell tanulni, osztatlan sikert aratott. Karácsony után kénytelenek leszünk elővenni a szorgalmit, ami elég sok és a tanárnéni szeretné, ha a gyerekek a matekot megcsinálnák (?!), de ezzel még nem akarom a kedélyeket rombolni.

Panni zongorázása idén új elemet hozott a karácsonyunkba. Ugyanis megtanulta a Pásztorok, pásztorok kezdetű dalt és nagyon szépen játszotta. Ember a gitárjával tud ehhez hozzátenni, én pedig a szülinapom óta boldog tulajdonosa vagyok egy basszusgitárnak. Igazából persze nem tudok rajta játszani, de a hangokat néha már meg tudom fogni és a pásztorokhoz éppen pont hozzá tudok prüntyögni, szóval jók vagyunk! :)

Teszek ide még egy linket, ezen Ember (is) beszél a karácsonyról,arról, hogy nálunk milyen, nekem tetszik. Ja! És új tudomány a tavalyi évhez képest, hogy Petya ugyan nem bírja ki, hogy ne piszkálja a díszeket, de amit lever, azt vissza is teszi! Az összes gyertyát elfújja, ami nem is csoda, figyelembe véve, hogy éveken keresztül ezt gyakorolta minden fejlesztés végén. Imádtam, amikor elprüsszentette, elszusszantotta a gyertyát. De most, profin fúj :) Időnként behoz egy doboz gyufát, amivel feltehetőleg gyertyát, vagy csillagszórót kér. 

https://www.facebook.com/video.php?v=802921973114698&set=vb.104028659670703&type=2&theater

A szülinapomon egyébként nagyon jó kis meglepit kaptam. Ember elrabolt és meghallgattam, hogyan zenél az akusztikus zenekarával. Ez azért érdekes, mert Peti mellől iszonyú nehéz elmenni. Akkor sem volt könnyű gyerekvigyázót találni, amikor két fizunk volt, most meg aztán végképp nehéz a helyzet, pláne esti programra. Már megint baráti segítséget kaptunk, amiért nem győzök elég hálás lenni.

El akartam még mesélni a pizsis dogot is. Néhány hete történt, hogy megláttam a boltban egy kezeslábas pizsamát Peti méretében, ami történetesen Angry Birds mintás volt. Megvettem, mert folyton aggódom, betakarózik - e rendesen Peti. Egyébként mostanában be és egész éjjel az ágyában alszik. De vissza a pizsihez. Hazahoztam és iziben rá is adtam Petire. Szagolgatta kicsit és mászkált benne. Panni meg mondogatta, hogy tetszik neki az Angry Birds - ös pizsi. Peti egyszer csak levette a piszit és Panninak adta. Nesze neked! Értette mit mond Panni? Vagy csak nem tetszett neki a pizsi szaga? Ezt sem fogom most megtudni. Azóta a pizsi levakarhatlan Panniról. De azért motoszkál bennem erősen, hogy mi is lehetett Peti fejében akkor.

Meg a barátainkról is szeretnék írni, akik átjöttek karácsony előtt látogatóba. Ez amolyan babakocsi tologató barátság, gyakorlatilag a gyerekeink születése óta ismerjük egymást. Végig csinálták velünk a diagnózist és az azóta eltelt éveket. Tudom, hogy szomorúak attól, hogy látják, mennyire szét tudnak csúszni a dolgaink, de még mindig a barátaink. Ami a látogatásukban érdekes volt, hogy mind jöttek. Általában csak a lányok jönnek, az anyuka és a kislányuk, aki Panni legjobb barátja. A fiúk nem azért nem jönnek, mert érzéketlenek, hanem pont az ellenkezője miatt. Láthatóan rossz nekik, ha Petit rossz állapotban látják és ez megviseli őket. De most mind jöttek és szépen lecsücsültek  a nappaliban. Peti örült nekik, de kínozta valami, így ez a vendégség is félrecsúszhatott volna, de nem csúszott. Peti kiment Panni szobájába, mikor már sok volt neki a társalgásból, mi meg beszélgettünk, fényképeztünk, meg ilyesmi. Nagyon kellemes esete volt, megint valami olyan, ami régebben nem ment volna, ezért különösen nagyra értékelem.

Lassan elfogy a mesélni valóm, remélem mindenkinek olyan jó kis kuckózós karácsony jutott, mint nekünk! :) Minden esetre én boldog karácsonyt kívánok! 

Peti 10

Peti hétfőn volt 10 éves. Még leírni is fura. Kicsit eltűnődtem a szülinap kapcsán, hogy hol is tartunk, mit tud egyáltalán Petya.
Azt már szinte biztosan  tudom, hogy nem zseni semmiben. Azt is, hogy szép a mosolya és okos. Ez furának tűnhet egy olyan gyerkőccel kapcsolatban, akinél erősen valószínűsíthető az értelmi fogyatékosság, de számomra logikus és nem elsősorban azért, mert én vagyok az anyukája.  Azért gondolom, hogy okos, mert látom, hogy a mindennapi életben milyen leleményesen kompenzálja a hátrányait.
A másik nagy tudománya, hogy egyre türelmesebb pl velem, mikor nem értem, hogy mit szeretne tőlem, ő meg éppen nem tudja megmutatni. Szeretem, hogy ilyenkor általában nem ragad le egy módszernél, hanem több lehetséges módon próbálja a tudtomra adni, amit nem értek. Azt hiszem ezt a fajta okosságot az tudja igazán értékelni, aki kicsit konyít az autizmushoz és tudja, hogy ez  pontosan azoknak a területeknek a használatáról szól, amik sérültek.
Hasonló tudomány, hogy egyre jobban tud uralkodni magán, egyre ritkábban kerítik az érzelmei olyan mélyen a hatalmukba, hogy abból pl dühroham legyen.
És amikor látom feladathelyzetben, akkor az is kiderül, hogy ott is ügyesedik, okosodik és használja a fenti kézségeit.
Persze a kép nem mindig rózsás, előfordul önbántalmazás és ez nem jó, a pelenka még mindig kell és Petya továbbra sem beszél, vagy PECS - ezik mintaszerűen rendezett PECS könyvből.Az viszont iszonyú érték, hogy akar kommunikálni és keresi az erre használható alternatívákat. Csak a legvégső esetben szolgálja ki magát, ha láthatóan olyan butus vagyok, hogy nem értem amit szeretne, vagy ha olyasmihez akar hozzájutni, ami tilos :)
Persze az is eszembe jutott, hogy nem kisfiú már és noha nekem mindig Petyus marad, hamarosan meglepő, vagy ijesztő lehet a külső szemlélők számára. De igazából ezen sem akarok parázni, mert mit tehetek vele: Nagyjából pont semmit. Ha ilyen szépen halad, akkor meg fölöslegesen is parázok előre. Ráadásul mindig meg tud lepni azzal, hogy olyan szituban áll helyt, ahol nem gondoltam, hogy menni fog.Ilyen volt pl vasárnap a csokiműhelyes szülinapi buli, amire meghívást kaptunk, Petivel együtt. A cukrász sapót sokáig nem tűrte, de a kötényt igen. Attól tartottam.hogy mindenbe bele fog mancsolni, de nem ez történt. Pontosan értette, hogy neki itt be kell tartani a szabályokat és nagyon figyelt, hogy mit csinálnak a többiek. A biztonság kedvéért inkább Apja ölben ücsörgött, így csak egyszer, vagy kétszer nyúlt a más csokijába.
De ma a fejlesztésen is nagyon vicces volt. Kikapott egy nehéz feladatot, amit ügyesen össze is kutyult, látszott az arcán, ahogy kattognak a fejében a fogaskerekek. Az jutott eszembe, mikor még sulis koromban ügyesen belezavartam magam egy matekpéldába, pont ugyanilyen morcos voltam.
Az is vicces volt, mikor a szülinapja utáni reggelen felkelt és lejött a nappaliba. Nem szokott magától ébredni, mert nagyon korán viszi a busz, most lejött és csöndben volt. Kíváncsiak voltunk, hogy mit csinál (ha egy gyerek csendben vagy, az autizmusban is gyanús), úgyhogy Ember lejött és megnézte. Petya körbepakolta magát a kanapén az ajándékaival és játszott. Nagyon úgy tűnt, hogy lejött neki, hogy ezek az ő ajándékai és élvezte a helyzetet. (Volt már aki kérdezte, hogy milyen ajándéknak örül Peti. Most memóriakártyát és babilont kapott, meg egy borzasztóan villogó botot.)
Régebben nyafogtam arról, hogy mennyire sajnálom, hogy ő ne várja a szülinapját. Lehet, hogy most sem várta, de örült a játékoknak. Mondjuk megint lesokkoltam egy játékboltos eladót, aki a "hány éves fiúvagylány" kérdéskörben nem szllt le rólam, mikor ajándékot kerestem, de lassan a városunk összes játékboltosa megtanulja, hogy jobb mindenkinek, ha békén hagy.
De hogy Pannit i fényezzem kicsit, ő meg zongorázni tanul és már két kézzel játszik. Ember folyamatosan jól szórakozik azon, hogy ez nekem izgalmas, de vele ellentétben én nem tanultam évekig zongorázni, szóval teljesen el vagyok képedve Panni zsenialitásától. Elfogulatlanul, természetesen.:)

lazsálunk

Hihetetlen, hogy mennyit tudok lustálkodni, ha lehet. Ez persze nem azt jelenti, hogy naphosszat fekszem az ágyon és filmeket nézek, pláne olvasok, csak azt, hogy nem azzal foglalkozom, amivel általában szoktam. Vagyis reggel nem stresszelek azon, hogy ki honnan késik el, napközben nem izgulok azon, hogy mi maradt el és este viszonylag korán és ráérősen fejezem/fejezzük be a napot.
Mindezeken kívül pótolgatom az év közben elmaradt dolgokat. Ott van mindjárt a gardrób. Peti imádja, de ha beszabadul, kihajigálja a ruhákat a földre. Ráadásul jó néhány ruhás zsák is van benne, kinőtt gyerekholmival, amit odaígértünk valakinek, de a dolog logisztikája úgy alakult, hogy még mindig itt parkolnak a szép fekete zsákok. Szóval nemrég megint térdig jártunk a ruháinkban és cipőinkben és megbeszéltük, hogy Karácsonyra mindenképp rendbe tesszük. Azt nem konkretizáltuk, hogy melyik évről van szó, de tegnap délután nekiláttam és most már be is lehet menni a szobába. Sikerült kicsempésznem a sufniba a szivacsbelét hullató giga macit is, ami valahonnan hozzánk származott, mert Ember megsajnálta. Szerintem a végzett munka értékéből mit sem von le, hogy miközben én fönt ténykedtem, Petya lent foglalta el magát. Elvégre eltakarítottam a következményeket.  Panni a Nagyijánál vendégeskedett és társasoztak, meg ilyesmi.
Ember tegnap és ma este is muzsikál, amitől máskor kicsit soknak szoktam érezni az estét, de most nem zavar. Sőt. Eltökéltem, hogy most aztán mindenkit megtanítok a saját ágyában aludni. Na jó, Ember alhat az enyémben. :)
Ez az alvás dolog ugyanis nálunk elég hektikusan zajlik. Pici korukban a csibék velem aludtak, mert így esett jól, aztán szépen átszoktak a saját ágyukba. Aztán jött az a nem éppen jó emlékezetű időszak, mikor Petya minden éjjel ordított és verte magát. Na ott borult a rend és azóta vergődünk. Most komolyan elterveztem, hogy lassan és fokozatosan beszoktatom újra a saját ágyába. A dolog elméletét azt hiszem  tudom, meglátom, hogy működik - e a gyakorlatban, amit jónak gondolok. Most még mellé fekszem, de azt tervezem, hogy idővel már csak ülni fogok az ágyán,aztán már csak az ágya mellett. Nem tudom, menyi ideig fog tartani, de remélem bírom majd szuflával. Az biztató, hogy tegnap éjjel, mikor átmászott hozzám, simán vissza tudtam vinni az ágyába, nem volt hiszti.
Szóval ilyesmivel bíbelődünk és főzök. Már régen tudom, hogy ez engem maximálisan kikapcsol. A mai termés egy irgalmatlan fazék töltött káposzta, Ember legnagyobb örömére. Le is fotóztam.

Meg sétálunk is néha. Panni természetesen bringával közlekedik. Már nagyon ügyes. :) Ma ráadásul nélkülem mentek, így értékes percekhez jutottam, amik csak az enyémek voltak. Döbbenet, milyen ritkán vagyok egyedül.
Holnap barátok jönnek, többek között általános iskolai barátnőm a lányaival. Már nem is tudom hányadik éve mindig eljönnek ilyentájt. Gondoltam is rá, hogy hívom őket idén, de valahogy elmaradt. Erre ma jelentkeztek, hogy jönnének. Ezek az igazán jó dolgok.
Mindeközben kicsit azért marcangol a bűntudat, hiszen hoztam haza munkát bentről és az egyesületünkkel is lenne dolog, de egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy nekilássak. Petit is kéne adminisztrálni, mert lejár a csp papír és csodával határos módon még mindig autista. A levelezésemet sem láttam napok óta és a telefonomat is csúnyán elhanyagolom. Elég jót tesz. Ígérem nem szokok rá erre a tempóra, jövőre jó leszek. Addig meg pihi.

Karácsonyi lidércnyomás

Tegnap meglehetősen messzire kerültem lélekben a gyertyafényes szentestétől. Ennek az az oka, hogy Petinek rossz napja volt. Mindent bemutatott, amit ilyenkor tud. Harapás, fejverés, kiabálás, dobálás. Arra is gyorsan rájöttem, hogy már régen  vágtuk a körmét. Ugyanis rondán összekarmolta a kezemet. Ilyenkor kis karcolásokat csinál a kezemre, amik az indokoltnál sokkal jobban tudnak fájni.
A dologhoz hozzá tartozik, hogy nem volt olyan sok hiszti, mint amennyinek éreztem, hiszen még körmöt is tudtunk vágni Petinek. De azért nagyon elfáradtam estére.
A bosszantó az, hogy megint nem tudom a rosszkedv okát. A végén már fájdalomcsillapítót is adtam Petyának, bár nem voltam meggyőződve róla, hogy ez a jó megoldás. Feltehetőleg a rutinok borulása és a túl sok karácsonyi kaja lehet a ludas.
Azért voltak vicces és jó dolgok is. Ember szülei jöttek vendégségbe és persze volt ajándék és finom ételek, amiket én főztem. Fel is ékszereztem magam, de amikor Petya elkezdte húzni a fülbevalómat, gyorsan kivettem, maradjon inkább díszes a karácsonyfa. :) Egyébként a karácsonyfának is kijut. Minden évben folyamatos díszítés van nálunk. Ugyanis Petit elbűvöli a díszek csillogása és pöszörgeti őket, amíg a kezében nem maradnak. Akkor elejti őket és megy a következőre. Mi meg visszarakjuk a díszeket. Ez a non stop díszítés. :) Idén megpróbált beszállni a játékba a kutya is, elszaladt a leeső gömbökkel. Meglepően gyorsan megértette viszont, hogy ezt nem szabad, most már hősiesen kibírja, hogy ne kapjon a guruló gömbök után. Egyébként műanyag díszeink vannak. Szerencsére már azokból is vannak szépek.
Petya idén is hozta a formáját, amennyiben nem az ajándékával játszott, hanem annak a csomagolásával. Most is itt van mellettem egy papírdoboz. :)
A kajás dolgokba is beletette a kezét. Ugyanis sütöttem egy szép kacsát. Kitettem hűlni és mire térültem és fordultam, Petya meghámozta. Leette az összes szép pirosra sült bőrt. Peti minden sültnek nagyon szereti a bőrét és komoly kihívás neki, hogy ne egye meg mások tányérjáról is. De ez nem valakinek a tányérján volt. :)
Apja megkapta Karácsonyra a Star Wars trilógia régi változatait, most lelkesen nézik és hallgatják Pannival, hogy melyik a jobb Darth Wader és hol nincsenek banták. 
A mai nappal kapcsolatban optimista vagyok. Ember ma nem szállítja a szüleit, így nem leszek egyedül a törpékkel. Ráadásul vendégek jönnek, úgyhogy leszünk elegen a gyerekekre, nem lesz Petinek annyi üresjárat.

Szép Karácsony

Idén azt hiszem igazán jól sikerült a Karácsonyunk. Finom halászlevet főztem, meg rántott halat, de a biztonság kedvéért kisütöttem két csirkecombot is, mert egyrészt tudtam, hogy meg fogok csúszni az ünnepi ebéddel, másrészt tartottam tőle, hogy a srácok nem eszik a halat.
A halászlé az nálunk elég kényes dolog. Ugyanis Emberrel komolyan össze tudunk vitatkozni azon, hogy az ő apukája, vagy az én anyukám főzi a világ legjobb halászlevét. Felnőtté válásom egyik fontos állomása volt, mikor életemben először Anyu írásos és szóbeli útmutatása alapján megfőztem a saját kreációmat. Azóta is lelkesen készítem minden Karácsonykor a tradicionális passzírozós halászlevet és titokban tudom, hogy tulajdonképpen én csinálom a legjobb halászlevet, de szerénységem tiltja, hogy ezt megemlítsem, majd a gyerekek talán megteszik, ha elég nagyok lesznek hozzá. Most még elég, kicsik és/vagy autisták ahhoz, hogy nem méltányolják a remekművemet, de idén tényleg ügyes voltam, úgyhogy elég jól sikerült és mivel soká készültem el vele jól bekajáltunk. A levest tényleg nem ették a csibék, de a rántott hal jöhetett. Peti fel is menekített egy szeletet az emeletre, mikor nem figyeltem oda.
Panni délelőtt Keménykalap és krumpliorrot nézett és Peti is látta, hogy valami nagyon készül. Egyébként én azt gondolom, hogy tudta, hogy Karácsony lesz. Hiszen megvoltak a sztenderd dolgok, mint iskolai Karácsony, mézeskalács sütés stb. Igaz, az ablakokat nem díszítettem fel úgy, mint szoktam, de az ajtót igen és a koszorúnk is elkészült, gyújtogattuk sorban a gyertyákat.
Délután tortát sütöttem, mert Anyunak szülinapja van, ahogy Panni elmésen meg is jegyezte, pont úgy, mint a Jézuskának. Megnéztük az Abigélt és közben elkezdték feldíszíteni a fát. A helyzet az, hogy nálunk nincs a fán szaloncukor, túl nagy próbatétel volna Petinek, de egyébként nagyon szép fánk lett. :) Különben is már az első nap "elpárolognának" a cukrok és maradna az üres papír. :)
Mikor mindennel elkészültünk és a lakás is tűrhető állapotba került, szép ruhát húztunk. Én bevállaltam a szoknyát, Peti inget kapott. Mostanság egyre kevesebbet segítek neki az öltözésnél, ezért az ing elég nagy kihívás volt. Próbálta úgy, mint a pólót, de nem igazán jött be. Végül kis segítséggel nagyon csinosra sikerült. Panninak megengedtem, hogy ő döntse el, mit vesz fel. Inget és nadrágot választott, szerintem gyönyörű volt. Ember is nagyon nyalka lett, semmi akadálya nem volt az ünneplésnek A családom is átjött és bontogattuk az ajándékokat. Mindenkinek olyasmi került a fa alá, aminek örült, így az este is jó hanglatban telt. Peti valamilyen oknál fogva rengeteget sámándobolt, de nem vonult el az emeletre. Szerintem kicsit zavarta a helyzet. Karácsonyfa a szobában és lazaság. Este még megnéztük az Illatszertárt, ezért elég későn kerültünk ágyba. A gyerekek kicsit meg is pörögtek, de Panni elmagyarázta, hogy ő sokáig szokott ünnepelni, mire Apja közölte, hogy tényleg tavaly Krácsonykor is sokáig fent volt. Mit lehet erre mondani?
El ne felejtsem Ember magánszámát a bravúrosan megjavított égősorral, valamint az általam tegnap frissen megvásárolt karácsonyfatalppal, ami valamiért nem volt egyből használható. Azt hiszem a Karácsonyhoz szervesen hozzátartoznak az apukák ilyen fajta tevékenységei, szigorúan december 24 - én. Különben is hagyományok nélkül hogy nézne ki az ünnep?
Komolyra fordítva a szót, sokszor hajlamos vagyok elkeseredni az anyagi helyzetünkön, de azt hiszem, hogy akinek ilyen Karácsonya tud lenni, finom ételek, meleg lakásban és ajándékok a fa alatt, mindez egy szerető családban, az semmilyen szempontból sem szegény és ezt érdemes lesz máskor is észben tartanom.

Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Világvége, utána Karácsony

Ahogy nemrég már írtam, mostanában sikerült olyan konfliktusokba keverednem, amikre nem számítottam és amiket nem is igazán értek, vagy tartok hozzám méltónak. Ettől viszont olyan dolgok és emberi kapcsolatok lettek kérdésesek, amik eddig alapvetések voltak. Emiatt nekem tényleg volt mostanában egy laza világvége és nem is kerültem olyan igazi ünnepváró hangulatba, amilyenben ilyentájt lenni szoktam. Inkább olyan kedvem volt, mint mikor valaki lefesti a fák levelein átsütő napfényt. Egy kis sötét, egy kis fényes. Mert fényes is jutott bőven! Panninak a táncházban és a zeneoviban is volt bemutatója és olyan mázlista vagyok, hogy mindkettőre eljutottam. Mindkét helyen büszke is voltam rá, mert egyértelműen az apjára ütött tehetség dolgában. :)
Igazán karácsonyi hangulatom csak a napokban volt, mikor átjött Cs barátnőm és beszélgettünk kicsit, míg a gyerekek játszottak. Az asztalra tettem aszalt gyümölcsöt és diót és Ember főzött igazi édes napközis teát. Ráérősen beszélgettünk és akkor éreztem meg, hogy kiábrándultság ide, értékválság oda, Karácsony mindenképpen lesz. Úgy tűnik annyira szerettem és vártam eddig minden évben, hogy mostanra is jut a jóból. :)
Pénteken dolgoztam utoljára és a gyerekeknek is addig volt ovi és suli. Azóta élvezzük, hogy nincs hajtás, hogy reggel nyugodtan lehet "egykupacolni" az ágyban és mindent, ami a pihenéssel jár. Péntekre megvettem és becsomagoltam az ajándékokat és Ember hősiesen bevásárolt. Tegnap még lovaglás is volt Petinek és persze Panni is jött és felülhetett a lóra. Tök jól sikerült minden. Szintén tegnap este sütöttünk mézeskalácsot is. Évek óta most először Peti is beszállt. Szerintem azért, mert a suliban is sütöttek. Nagyon édi volt, nyújtotta és szaggatta a tésztát és csak keveset nyúlt le és evett meg nyersen. Így az idei mézeseink kicsit csálék, de én hallatlanul büszke vagyok rájuk. Ilyenkor menterend szerint eszembe jut az a pocsék két évvel ezelőtti Karácsony, amikor a kórházból jöttünk haza, mert Petya autoagressziója odáig vezetett, hogy kórházba került. Valahányszor ez eszembe jut és végiggondolom, milyen most Petya, nagyon boldog vagyok. Iszonyú sokat okosodott és ügyesedett és az az érzésem, hogy ebben neki nagyon sok melója van. Könnyű őt amolyan kis vadóc ösztönlénynek látni, de szerintünk igenis próbálja kontrollálni a hangulatait, csak még mindig nehezen megy neki. Most is van, hogy kiabál, meg ilyenek, de sokkal kevesebbet és rövidebb ideig. És sokszor le is tudjuk állítani. Nagyon szeretném megoldani, hogy ne legyen olyan sok üresjárata és ezt ő is élvezi.
Ma délután pl elmentünk szánkózni. Tök jó fejek voltak. Elöl Panni, utána Peti, aki kapaszkodott Panni vállába és Apja, meg én húztuk a szánkót. Nagyon élvezték és kilószám ették a havat, mikor nem láttuk őket. :) Ez megint egy olyan pillanat volt, ami nagyon karácsonyosra sikerült.
Volt házassági évfordulónk, amit mindketten elfelejtettünk, ezért este ettünk egy- egy szem bonbont a rejtett tartalékaimból és ezzel ünnepeltünk. :)
És a tesós posztom közönségdíjas lett a nőStényeken, aminek igazán örülök. Meg a szép nyereményeimnek is.
Délután már karácsonyos filmeket néztünk és elég sokat mostam, meg sütöttem zsemlét és készültem a holnapi konyházásra. Szeretem ezt csinálni. Panni alig tudott elaludni, mer annyira várja, hogy holnap legyen. Mondtuk neki, hogy minél előbb alszik el, annál gyorsabban lesz holnap. Lehet, hogy nekem is ki kéne próbálnom? :)

15

Szerdán volt tizenöt éve annak, hogy elmentem Emberrel (  aki a séta elején még nem volt az én emberem, de a végén már igen ) a Margitszigetre sétálni. Mivel a látszat ellenére poétikus lelkületű népek vagyunk, innen számoljuk az összetartozásunkat. Könnyű megjegyezni, Anyu névnapja :)
De félretéve a mókát, azt hiszem az volt életem legjobb döntése, hogy akkor elmentem sétálni. Normális esetben sem mindegy, hogy az ember kivel házasodik össze és milyen alapokról indítja az egészet, de ha sérült gyerek van a családban, ez fokozottan érvényes. Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy ha sérült gyerek van a családban, az apukák lelépnek.Én azt hiszem ez közhely és mint ilyennek van valós alapja. Ennek ellenére hajlamos vagyok azzal a nézettel egyet érteni, hogy a sérült gyerek, vagy bármilyen más krízis, felerősíti a kapcsolatban lévő folyamatokat. Magyarul ha két ember nem tud együttműködni és ők kapnak plusz terhelést, ez hamarabb ki fog derülni. Amikor a fent említett közhely elhangzik, mindig sajnálom az a rengeteg jó fej apukát, akik említésre sem méltó módon nem lépnek le, hanem a családban maradnak, horribile dictu még élvezik is ezt. Én is ismerek jó néhányat, tessék csak körülnézni és észrevenni a jót! Érdemes rá és jót is tesz mindenkinek.
Biztos vagyok benne, hogy Ember türelme, szeretete és humora nélkül ma mi sem az a szeretettel teli család lennénk akik vagyunk, hanem valami egészen más. És én ilyen szeretek lenni, amilyen vagyok, ezért hálás vagyok neki az elmúlt tizenöt évért és azt remélem, a továbbiak is ilyenek lesznek. Remélem jó sok közös.

Az a vicces, hogy sokszor jut eszünkbe közös emlék és majdnem mindig a jók. Pedig elég sok nehéz és/vagy vacak dolgot csináltunk már együtt, de ha visszagondolunk, azt szoktuk látni, hogy jó időszakok voltak. Például, amikor összemelegedtünk, kevesebb ránccal és élettapasztalattal, ezért több optimizmussal éldegéltünk az én komfort nélküli leánylakásomban. Sokat dolgoztunk, de belefért, hiszen nem várt otthon rívó gyerek, csak magunkért feleltünk. Később mindkettőnknek lettek beosztottjai és már értük is felelősek voltunk, de mivel olyan helyen dolgoztunk, ahol nem volt szigorú a hierarchia, ettől sem lettünk lelki betegek.
Aztán a költözés, ami embert próbáló feladat volt. Nem volt bútorunk és a padlón aludtunk valami padlószőnyegen, mégis az szokott eszünkbe jutni, hogy az egyik legszebb időszak volt. Ketten voltunk és a kutyám, nagy csend a kertben és nagy tervek a fejekben. Ezeknek egy részét sikerült is megvalósítanunk. Együtt raktuk a laminált padlót és kékre nevettük magunkat a learakási útmutatón. Hemzsegett az olyan kifejezésektől, mint dilatációs hézag.
Aztán jött Peti és elkezdtünk megráncosodni. Én nehezen bírtam itthon, akkor még azt hittem én vagyok rossz anya, nem értem a gyerekemet. Az igaz, hogy rutintalan voltam és aggódós, de már velünk élt az autizmus, amiről nem tudtunk. Itt kellett nagyon Ember legendás türelme és a józan esze. Rengetegszer nyugtatott meg azzal, hogy szerinte jól csinálom. Az, hogy ő hisz bennem, engem is megerősített és Petinek is jót tett. És persze a séták. Ember holtfáradtan megjött a munkából, az alkarjára fektette Petit és sétáltak a konyhában föl és alá számolatlanul. Peti ettől gyönyörűen megnyugodott, Ember pedig nem tette szóvá, hogy inkább leülne, vagy ilyesmi.
Építkeztünk is, ez már magában is komoly feladat, egy barátnőm szerint válóok lehet. A mesterek csúsztak, a pénz és a türelem fogyott. A végén már én is gipszkartonoztam és a mai napig nevetünk rajta, hogy nem tudtam a sarat (biztos van valamilyen szakszerű neve) beledobálni a fangliból a falon lévő lukakba. Építkezés közben derült ki, hogy ismét várandós vagyok és a szakik nem értették, miért pörgünk a kertben, mint a bolondok. De mivel haverok voltak, elmondtuk nekik. :)
Aztán megszületett Panni is és még fáradtabbak lettünk, de közben borzasztóan élveztük/élvezzük a gyerekeink és egymás társaságát.
És a diagnózis. Peti autista. Ez sem volt egy pajzán majális. De túléltük és naponta újra túléljük és látjuk a szép részeket is. Másképp azt hiszem nem is lehetne. Peti okos, szép és szerintem a humora is jó.Hordtam Petit fejlesztésre és ezzel járt a vezetés parám. Más férj már rég megőrült volna. Emlékezetes volt, mikor ügyesen úgy felparkoltam egy fára, hogy a fejlesztés végén Embernek oda kellett jönni munkából leszedni a kocsit, mert nem tudtam hazaindulni. (Azóta tudom, hogy a parkolásaimat élénk és féltő figyelem kísérte a koraisok részéről is. :))) )
Azt hiszem írnom kell a legrosszabbról is. (Tényleg nem a diagnózis volt az) Az önagresszió és agresszió uralta időszak. Amikor fél éjszakai ordítás után kellett elmenni dolgozni. Vinni magunkban a kérdést, hogy mi az oka az egésznek. Egyik vizsgálatról a másikra várni. Ember itt is szuper volt. Hol ő bírta, hol én. Ahogy tudtunk, segítettünk a családnak. Egymásnak Petinek és persze Panninak. Azóta értékeljük igazán az átaludt éjszakákat és mindenfajta kommunikációt, ami eltér a fejverés - sikítás kombótól. Peti mosolyait és Panni egészséges lelkét. Meg persze egymást.
Kezd ez a bejegyzés kicsit túl idilli lenni, ezért gyorsan leszögezem, nem vagyunk hiba nélkül valók. (Még Ember sem) De fontos, hogy nem akarjuk megneveleni egymást, ez soha nem is volt cél. Észrevétlenül úgyis igazodunk egymáshoz annyit, hogy beférjünk a családi puzzle -ba.
Érdekes, hogy ennyi év után sem érzem, hogy kifáradtunk volna érzelmileg. Egyszerre nyűnek el és töltenek a feladatok, amik szembe jönnek. Jó tudni, hogy együtt megoldjuk, hiszen már annyi mindenen túl vagyunk. Fontos, hogy tiszteljük egymást és adunk egymásnak némi szabadságot. Arra gondolok, hogy Ember eljár néha muzsikálni, én meg jobbára autizmus ügyekben ténykedem, amikor nem alszom itthon. Az is jó, hogy szívből drukkolni tudunk egymásnak és örülünk egymás sikereinek.
Ezért aztán, mikor a napokban Panni somolyogva kijelentette, hogy Anya szerelmes Apába, minden gond nélkül rá tudtam vágni, hogy igen és ez így van jól. :)

Szabi és Zsúrok

Ahogy írtam is, a múlt héten szabin voltam. Elméletileg pihenni szerettem volna, de szokás szerint nem az én elképzeléseim szerint alakult az élet.
Hétfőn Embernek olyan munkája volt, hogy kellett neki egy talpas, én meg pont ráértem. Ez azt jelenti, hogy csavarokat hordtam utána, meg osb lapokat tartottam jobbára egyenesen a munkahelyemtől két utcányira. A kedd is elég kusza volt, szerdán meg Peti nem volt suliban. Csütörtökön végre magam lehettem volna, de ekkor kiderült, hogy kikapcsolták a netünket, tehát a péntek délelőttöm arról szólt, hogy elballagtam a szolgáltatóhoz és másfél órát álltam sorba azért, hogy befizethessek nekik egy csinos kis összeget a visszakapcsolásért. Ráadásul azon a héten Ember csak két estét töltött itthon, a többin dolgozott.
Mikor ezek után bementem dolgozni, a kollégáim kérdezték, hogy telt a szabim és önkéntelenül azt válaszoltam, hogy jól.
És végül is nem hazudtam. Mert hétfőn legalább Emberrel voltam és kedden eljutottunk a Ikeába, ha kicsit fáradtan is. A szerda Petivel nagyon jól sikerült. Először elmentünk a helyi kínai boltba, mert Petya kifogyott a ruhából. Nyáron alattomba nőtt vagy tíz centit, így mindene kilóg valahol. A boltban nagyon jól viselkedett. Kapott is egy villogó lasztit. :) Volt ott egy néni, akinek feltehetőleg valamilyen egészségügyi problémája van, amit erős sminkkel ellensúlyoz. Szerintem Panni megijedt volna tőle, Peti még meg is ölelte. :)
Fura dolog ez az emberekkel. Ha látják, hogy téged "tragédia" ért, hajlamosak rá, hogy mesélni kezdjék a saját problémáikat. Ez általában nem zavar, érdekelnek az emberek és a történeteik. Ez a néni is elmesélte a saját gyerekével kapcsolatos gondját és érdeklődött Petiről. De nem zavart, sőt nagyon büszke voltam Petyóra.
Ezen túlesve elindultunk a tejboltba, mert túrós csuszát szerettem volna enni. Vettünk igazi túrót, tejfölt és szalonnát, Peti kapott egy sós kiflit. A bolttal szemben van egy szép park, ott bóklásztunk kicsit. Amikor Peti elunta, elvitt minket egy piros szuzukihoz és nem értette, miért nem szállunk be. Mi inkább elsétáltunk vele a sajátunkhoz, bár amit ő választott, vitathatatlanl jobban nézett ki. :)

A parkban készült pár fotó, ide teszem őket.

Pannit a héten én vittem néptáncra és zeneiskolába, jó volt kicsit csak vele lenni, amolyan "csajos program" keretében.
Egyik nap Anyuval is csavarogtam, tökgyalut kerestünk és végül találtunk is és leteszteltük az új gyorséttermet.
Ember levágta Peti haját is és Peti ezt nagyon jól viselte. Nekem ez mindig óriási sikerélmény, mert emlékszem milyen volt, amikor még küzdelem volt a hajvágás. Örülök, hogy már nem látom azt a nem emberi félelmet a szemében. Erről is csináltam pár képet.

Benne voltunk a tévében is. Peti sulijában forgattak és megkértek, hogy menjünk mi is. Szerintem Peti nagyon aranyos a filmben, de gondolom minden anyuka ezt mondja a saját gyerekéről. Akinek van kedve, megnézheti ezen a linken. A főcímben mosolyog Peti és kb 20 percnél van a sulis rész.

Esély október 5.
Mindezen a jón kívül hétvégén még játszótereztünk is. Van tőlünk nem messze egy jó kis Duna partos rész nagy parkkal és játszótérrel. A miénket mostanában nem nagyon szeretem, mert  macskák túlságosan a sajátjuknak érzik. Ide mentünk el a gyerekekkel, ha már kirándulni nem volt időnk. Azt gondoltam, Petya csak rugóshintázni fog, mert új neki a hely. Ehhez képest mindent megpróbált. A suliban mondták, hogy megmutatták neki, hogyan mászhat a csúszdán visszafelé. Megtanulta. :) Még a függeszkedőt is kipróbálta, amiről nekem mindig a háborús filmek jutnak eszembe, igaz, Apja nyakában kötött ki. A játszótéren is fotóztam :)

Az Ikeában meg vettem egy tök jó baglyos füzetet. Hát csoda, hogy a sok bosszúság és kevés alvás ellenére kicsúszott a számon, hogy jól telt a szabim?
Ez a hét már dolgos volt. Ráadásul, mivel Ember nagyon fáradt, én ébresztem a családot, tehát én kelek háromnegyed hatkor. Ebből kifolyólag este gyorsan elaludtam, nem blogoltam. A munka mellett sajnos nem maradt sok időm másra. Említésre csak a nagy ölelések méltók. Ez azt jelenti, hogy hazajöttem és Peti kijött elém, vigyorgott és a nyakamba mászott. Ember közel állt hozzám, hát Petya gyorsan átfogott az egyik kezével, így két szülőt ölelhetett egy csapásra. Amint Panni észrevette, hogy akció van, ő is beszállt. Erre azért elég jó hazajönni egy dolgos nap után. :) És Petya mostanában ilyen ölelgetős. Én meg kiélvezem a helyzetet.
Jó hír, hogy a helyi önkormányzat azt írta, fog találni forrást, hogy segítsen minket, mert a gatyánk is rámegy a benzinre. Naponta kb 80 km autózás, hogy Petya suliba jár. Jó lenne, ha mindenhol így működne. De azért nem bánnám, ha helyben is elindulna valami. 
A hétvége volt még izgalmas, mert Panni tegnap hivatalos volt egy szülinapi zsúrba. Kérdeztem a szülőket, hogy maradjak - e, de mondták, hogy szülők nélkül terveztek. Így beengedtem Pannit az események sűrűjébe és eljöttem. Hazafelé letisztáztam magammal, hogy nem a negyven rabló,csak kb tíz ovis és biztos nem lesz semmi baja, nem adják el a szerveit és fel kéne már nőnöm, mert Panninak fele akkora probléma az egész, mint nekem. Aztán kivittük Petit a jó játszóra, hogy szép napja legyen, merthogy neki is szülinapja volt ám tegnap, szám szerint a nyolcadik! Elnézegettük Emberrel és megbeszéltük, hogy bizony nagyfiú már.Ő már az a méret és kor, akit megnéznek, hogy fura és nem feltétlenül mondják rá, hogy milyen aranyos. Pedig az. :)
Ezután visszamentem Panniért és vissza is kaptam egészben és sértetlenül. :)
Ezek után ma kedves barátainkhoz mentünk zsúrba, mert az ő kisebbik fiuk is októberi. Nagyon jó kis nap volt, sok játékkal és szerintem mérhetetlenül sok kajával. Peti nagyon jó fej volt, nem tudom, hogy csak úgy, vagy azért, mert vittünk napirendet. Így aztán abszolút feltöltődve vágok neki a jövő hétnek.

a folytatás

A legutóbbi bejegyzésem elég falsra sikeredett, mert elaludtam, míg a blogba töltöttem a nyaralós képeket. Most viszont nem tudok aludni, mert ide hallatszik a helyi búcsú decens és visszafogott hangja (tuc tac, TUCC TACC és valaki ordít egy vacak mikrofonba) Igy nyugodtan nosztalgiázhatok a közelmúlt eseményein. :)

Ahogy legutóbb is említettem, Panni betöltötte a hatodik évét. Tette ezt egy nappal azután, hogy hazaértünk. De Apja szokás szerint zseniális volt, szerzett valahol egy olcsó és szép bringát. Amit Panni most használt, azt a harmadik szülinapjára kapta és bizony már rendesen kinőtte. Ezt követően még helyet is találtak, ahol bringázni lehet. A közeli lakóparkot bővítik és az utak már kész vannak, de házak nincsenek. Ideális hely a bringázáshoz. Ráadásul Ember ehhez is ért, (bocs, hogy már megint a férjemet fényezem, de megérdemli) mert valamikor amatőr kerékpárversenyző volt. Szóval Panni tud lassan menni és szlalomozni a sávok mentén, ami jó, mert így biztosabban közlekedik, mintha csak ösztönből tekerőzne. Egyik nap én is kimentem vele az Anyósom kempingjén, akkor a kiállást gyakorolta. Apja vére. :)

A szülinapra Ember anyukája és Öcskösék is átjöttek, egész jó kis buli kerekedett. Panni kapott egy pakli jégkorszakos unó kártyát és ment a parti rogyásig. Vicces volt Anyu és Öcskös kedvese, ahogy próbálták egymást nyerni hagyni  :)

Tegnap Embernek fellépése volt egy szabadtéri bulin és oda vitte magával. Panni visszavonhatatlanul nagylány. Aki rock koncertre jár, az nem lehet pisis. Persze Ember gondoskodott róla, hogy amíg a színpadon van, valaki figyeljen Pannira. Egy nagyon kedves barátnőnk volt vele. Kicsit meglepődtem, mikor reggel Panni azt magyarázta Apjának, hogy vicces volt, hogy aki vigyázott rá, végig sikított, pedig csak tíz méter. Kávé nélkül pattantam ki az ágyból, mert jól tudom, hogy ez a lány nem egy sikítozós típus, de megnyugtattak, hogy csak a körhintáról volt szó.

Ma Petya is meglepett kicsit. Ember már egy ideje mondja, hogy szívesen enne rántott húst, hát csináltam neki. Peti is jónak találta az ötletet, mert becsülettel pusztította a husikat. Szokás szerint fogta a kezemet és gagyarászott petiül. Én meg megkérdeztem tőle, hogy na Petya jót főztem. Erre ő azt gagyogta iggeee. Na most mondja meg bárki, hogy ez válasz volt - e, vagy véletlen!

Egyébként csak azért tűnök el mostanában a netről, mert két munkám is van, ami nagyon nagy kihívás és azokat próbálom rendesen megcsinálni. A héten túl leszek rajtuk, remélem sikerrel, de a számítógépet most nem tudom léháskodásra használni. :))))  (A blogolás nem számít léhulásnak!) És mindeközben Petit is be kéne iratni a sulijába és a tanárnéni pénteken jön hozzánk. Panni pedig szerdán oltást kap. Nem lesz egy könnyű hét.

Teszek ide egy képet, mert szép, ez is a nyaraláson készült.

Panninap és némi moralizálás

Ma van Panni neve napja és mi meg is ünnepeltük becsülettel. Mivel az ünnepelt a héten táborozik, tegnap sütöttem neki egy jó adag kókuszos habcsókot a kedvenc ex főnöknőm receptje alapján. (ha már ígértem, hogy kicsit háziasabb leszek, ide teszek valami hasonlót) Sikere volt. :)
Ma én mentem Panniért a vonathoz. Nem alszanak ott, a vonatozás külön érdekesség. Igaz, hogy így korábban kellett eljönnöm a munkahelyemről, de Ember Petit vitte lovagolni, így nem volt más megoldás. Egyébként meg jól is esett.
Mikor hazaértünk sütöttem némi díszvacsorát, mert nem mindenki ebédelt rendesen és volt torta is. Átjött az Öcskösöm és a kedvese is és Ember Anyukája is eljött. Pont elég volt a torta. Panni az ajándékoknak is nagyon örült. Reggel a vonatnál Cs- ék lepték meg este az ünneplésnél pedig mi. Érdekes, hogy hogyan alakulgat az agya. Látta, hogy ajándékokat kap, de nem mindenkitől, ezért rákérdezett, hogy pl tőlem miért nem kapott. Elmagyaráztam, hogy egyrészt én sütöttem tortát, másrészt kapott tőlünk nyakláncot, meg karkötőt. (természetesen megfelelően csillogót, értékes műanyagból:) ) Simán megértette. Egyébként sem akarom, hogy az ünnepeink csak az ajándékozásról szóljanak.
 Nálunk ezen is matekozni kell kicsit, mert Petibiztos dolgokat célszerű beszerezni. Most például Ember Anyukája kérte, hogy hozzunk a boltból valamit az ő nevében is. Ezért kapott tőle Panni játék eszcájgot. Jókor jött, ugyanis a régebbi szép darabokat Petya apránként összetörte. Panni ezeknek is örült és ez a másik érdekes dolog. Panni kap valamit ajándékba. Peti az első adandó alkalommal lenyúlja. Azt gondolnám, hogy Panni hisztizni fog, de szó nélkül hagyja, sőt néha látványosan engedi is Petinek, hogy játsszon a cuccával. Ilyenkor el szoktam mélázni, hogy vagy nagyon jól csináltunk valamit, vagy nagyon rosszul. Szerintem majd kamaszkorban megtudom. :)
Ránk fért már egy vidámabb nap, mert a hét eleje óta elég szomorkásak vagyunk. Embert szokás szerint az anyagiak nyomasztják, én pedig azon szomorkodom, hogy megint nem vettek föl fősulira. Miközben némelyik ismerősöm már a gyereke suliján aggódik. Fura. De ma már sokkal jobb volt. Sikerült kigazdálkodni a névnapot és ez jó. Tegnap ez még nem volt egyértelmű. Azon gondolkodtam, hogy ha nem ebédelek, tudok sütni sütit. De a vállalkozói létformának hála, ma már szebben látjuk a világot és némi családi segítség is jót tett.
Mostanában sokat töröm a fejemet azon, hogy miért nem tudunk mi "fogyi"szülők sem összetartani. Sokszor látom, hallom, hogy attól, hogy valakinek fogyatékkal élő gyereke van, cseppet sem lesz empatikusabb. Még az is előfordul, hogy megjegyzéseket tesz más fogyatékosságokra. pl Nehogy már hülyék közé tegyék a gyerekét. Ez mondjuk módszertanilag érthető, de emberileg számomra nem. A hülyék, értsd értelmileg akadályozottak szerintem cseppet sem rosszabbak, vagy jobbak az én gyerekemnél, csak más jellegűek a problémáik, másféle megsegítésre szorulnak. De hallottam már az ovikban cigányozást is. Ezt sem tudom bevenni. Ha egy cigány, vagy kínai, vagy arab, gyereknek gyógypedagógus segítségére lenne szüksége, miért ne járhatna a gyerekemmel egy csoportba. (Egyébként több oviban járt is és ezekkel a szülőkkel sosem volt gondom.)
Ismertem olyat is, aki azon akadt ki, hogy az autista gyereke sánták közt dolgozik. Miközben erről beszélt, világosan kiderült, hogy értéktelenebbnek érzi a rokkant embereket a saját gyerekénél. És napestig sorolhatnám, de nem teszem. Csak nem értem.Nekem valahogy egyértelműnek tűnik, hogy a fogyatékkal élő embereknek egy csomó közös problémája van. Nem mondom, hogy éljünk együtt, mint egy nagy boldog család de azt hiszem, hogy nem várhatunk el megértést és elfogadást a társadalom részéről, ha mi magunk sem vagyunk rá képesek. Azt hiszem jobb, ha befejezem a bölcselkedést, nem én fogom megváltani a világot és az élet értelme mindenképpen 42! ;)

Egy igazán jó hétvége

Ezt a hétvégét gyorsan szeretném megírni, nehogy elfelejtsem. Ugyanis nagyon jól sikerült. Pénteken nem dolgoztam, mert Petinek évzárója volt. (Azt hiszem erről már írtam) Egyszerre voltam büszke Petire és nagyon szomorú is. Gondolom nem kell nagyon részleteznem. A gyerekek ügyesek és kedvesek voltak, az óvónénik olyanok, mint mindig, vagyis ők is türelmesek és kedvesek, csak most ünneplő volt rajtuk. Volt buli és kaptunk ajándékot is. Én anyák napjára. Ugyanis ebben az oviban nincs külön anyák napi ünnepség, ami figyelembe véve, hogy miféle intézmény azt hiszem érthető. Peti egy kicsi hátizsákot kapott és nem dobta le a hátáról!(Igaz, itthon Pegyó váratlan pillanatban elfogyasztotta belőle a zsírkrétát. Még szerencse, hogy a dobozon rajta volt, hogy NON TOXIC) Az óvónéniknek tudtunk egy kis ajándékot adni és úgy tűnik, örültek neki. KIcsit kellett vele logisztikázni, mer van egy üvegfestő lány, akitől szeretek ilyesmit beszerezni. Ez itt a reklám helye.
Szerencsére idén nem volt szkeptikus, ünneprontó családtag, úgyhogy végeredményben jól sikerült a buli. Persze közben folyton ott motoz a fejemben, hogy már csak két hét és utána nem tudom mi lesz. Ember feltehetőleg éjszaka fog dolgozni a nyáron ami bizonyos munkáknál megoldható és a többit próbáljuk úgy szervezni, hogy beférjen.
Kicsit bosszankodtam is, mert azt hittem, Panni ovijában meg családi nap lesz, ezért vettem ki szabit. Kiderült, hogy a szülői óta megváltozott a dátuma, amit ki is írtak a plakátra, csak én nem vettem észre. Talán túlságosan megszoktam a netes felületeket és a kiszínezett plakáton a golyóstollal írt dátum ezért nem ütötte ki a szememet. De szerencsére gyorsan abbahagytam a dühösködést, veszett fejsze nyele. Csak az a baj, hogy jövő pénteken olyan munkám van, amit nem hagyhatok ott, tehát nem leszek Pannival a családi napon. Apja Petyóra vigyáz, így Cs lesz vele.
Szombaton dolgozni voltam, de olyan munkám volt, ami különösen közel áll hozzám, így nem okozott gondot. DÁ is jött velem, így DÉ és Ember volt az aprókkal. A végén sajnos kapkodni kellett, ugyanis délutánra mozit ígértünk a kicsiknek. Ez még a gyereknapról maradt. Akkor más volt a programom és nem is volt pénzem mozira. Panni meg nagyon kíváncsi volt, mert az egyik ovis barátja időnként megy moziba, tehát megígértem. Az külön tetszett neki, hogy D-ék is benne vannak a dologban. Tehát futás a dolgozóból D-ékhez és onnan az anyák a kicsikkel a moziba. Az apák eközben játszótérre vitték az auti szekciót.
Az Alvin és a mókusok 3 ment, ezért ezt néztük meg. Én a magam részéről a Men in Black 3 - nál maradtam volna, de végül Alvin nyert. Természetesen volt kukorica és üdítő is. A gyerekek jól érezték magukat és mi felnőttek igyekeztünk nem látványosan kiakadni a filmtől.
Egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy normális családoknál tényleg milyen jól el lehet így ütni egy délutánt. Feltehetőleg Panninak is bekattant valami, mert mikor kényelmesen elhelyezkedtünk, azt mondta, milyen kár, hogy Peti nincs itt. Megbeszéltük, hogy ő itt nem érezné jól magát, azért mennek a fiúk inkább játszótérre. De mivel jól szerettem volna érezni magam, viszonylag gyorsan elengedtem ezt a gondolatot.
Hazafelé elszórtunk némi maradék kukoricát, de ettől eltekintve zökkenőmentes volt minden. Panninak a BKV is érdekes volt, hiszen elég ritkán közlekedik tömeg.
Mozi után még lazítottunk kicsit. Úgy elszaladt az idő, hogy Pannit még a vendégségben megfürdettük. A kicsik persze együtt fürödtek. Amíg ez zajlott, átvillant az agyamon, hogy mégis az Amerikai pitét kellett volna megnézni velük. :) Ezután Panni egy csontvázas kölcsön alsógatyában boldogan hazajött és már félútnál horpasztott.
Ma szintén régi kedves barátokat látogattunk meg. Délutánra mentünk, délelőtt itthon szöszöltünk. Megint nagyon jól éreztük magunkat és remélem a vendéglátóink sem tettek fogadalmat, hogy inkább elköltöznek Dániába, minthogy még egyszer minket beengedjenek a lakásukba. Ha Petivel megyek vendégségbe, néha felmerül bennem ilyesmi. Merthogy Petya valahogy megtalálja a jól kenődő / morzsálódó dolgokat és azokat a helyeket, ahol ezeket biztosan nem kéne egyenletesen eloszlatni. Mondjuk itt annyiban jók az esélyeink, hogy szintén nevelnek auti gyerkőcöt. Ráadásul régen is találkoztunk, szóval jó volt látni őket. A gyerekek mindig meg tudnak lepni. Emlékszem rájuk valahogy, aztán nem figyelek oda  egy fél (na jó lehet, hogy kicsit több) évig és már egészen másmilyenek. Szerencsére ők az idő előrehaladtával előnyükre változnak, ami rólam nem mondható el. :) Mindent összevetve nagyon szép és vidám hétvége volt, remélem még sok ilyen jön.

Szép Húsvét!

Biztos írtam már, szeretem az ünnepeket. Ez a mostani is olyanra sikerült, hogy napokig jól fogom még érezni magam tőle.

 Ettünk sokat és pihentünk amennyit lehetett. Sütöttem vagy négy kalácsot és pont annyit konyháztam, amennyi jól esett. Jöttek barátok és rokonok, volt locsolkodás tradicionális locsoló kölnivel és vízzel is reggel és tojásvadászat, a hidegre való tekintettel a lakásban. És persze festettünk tojást hagymalével és festékkel is.

Petya viszont elég fura volt. Valamiért a fejébe vette, hogy levetkőzik. Naponta átlagosan ötször. Ezzel több bajom is van. Egyrészt ez is olyasmi, amit most kell elcsípni, mert később már nehéz lesz. Másrészt Peti akkor is levetkőzik, ha "dolga van" vagy volt. Rusztikusan úgy fejezném ki, hogy levetkőzik és sz@rik mindenre. Ez marhára nem vicces. Takarítás közben azon is törjük a fejünket, hogy ha már leveszi a pelót, valahogy el kéne csalni a vécéig. Hátha összejön. Hiszen eredmény nélkül már nagyon szépen csücsül rajta. De most nem igazán alkalmas a gyógypedagógiára. Nagyon fel van fokozva. Azt remélem holnap már nyugodtabb lesz. Nem kap még annyi édességet sem mint ma és Apjával elmegy a bankba. Tegnap ugyan voltunk a játszótéren, de az csak egy darabig hatott. És lassan már ovi is lesz megint.
Panni nagyon jó kislány volt, aggódom is, nehogy beteg legyen:) A tojásvadászatnál azt hiszem még segített is Petinek, de az biztos, hogy adott neki a saját édességéből. :) Peti az első megtalált csokiállattal elvonult és tovább nem izgatta a buli.
Egyik este meg Pannit lent felejtettük a Nagyinál. Ugyanis ha ő vendégségbe jön, a földszinten alszik a kanapén. Panni ilyenkor rosszalkodhat vele. Mi mindketten fáradtak voltunk és azt hittük, a másik felhozta Pannit. Végül lent ragadt és nagyon boldog volt, mert már rég szeretett volna a Nagyival aludni:) Egyébként a leírtak ellenére valahogy jól telt a Húsvét és ha Petya megnyugszik végre, maradéktalanul boldog leszek.

Amikor működnek a dolgok és amikor nem

Szeretem, ha működnek a dolgok. Erre mostanában többször volt példa és nagyon örülök neki. Az egyik ilyen a Tanulási Képesség Vizsgáló volt. Ők telefonáltak utánam és nem is egyszer. Mikor visszahívtam őket és egyeztettünk időpontot, mondtam, hogy Petya nehezen vizsgálható, ha váratják, erre adtak egy aznapi első időpontot. Maga a "vizsgálat" is jó volt. Nem várakoztattak soká és nem vegzálták Petyát. Egy kedves hölggyel elbeszélgettünk, hogy mit gondolunk a suliról, majd kijelölte azt, amit mi kértünk. Mintegy véletlenül Petya keze ügyében felejtett egy papírt és egy ceruzát, de Petya nem volt rajzolós kedvében. Viszont egy idő után megfogta a hölgy kezét, aki ennek is tudott örülni. Persze a kijelöléstől még nem biztos, hogy bekerülünk az áhított intézménybe, de nem tudtam másikat mondani.
A másik dolog ami jól működött, az e - felvételi. Semmi postai tülekedés. Annak mondjuk örültem volna, ha nem egy olyan sulit találok, amilyet kerestem, de az ember ne legyen telhetetlen.
Peti farsangja is jól sikerült. Elfelejtettem, hogy készülni kell rá, ezért az ünnepség előtti este itt törtük a fejünket, hogy mi is legyen Petya. Rendes anyukáknál biztos állnak a szekrényben a jelmezek, de ahogy azt már többször kifejtettem, én nem vagyok az a skatulya típus. Valami mindenhez hiányzott. Mert pl, ha a narancsszínű pólóhoz lett volna hasonló harisnya, azt meg lehet tigris csíkozni, de nem volt. Hasonlóképp nem volt a fehér harisnyához póló, így túró rudi sem lett a Petya. Szokás szerint Ember mentette meg a helyzetet. Készített egy felhúzókulcsot, amit gumival a gyerkőc hátára erősíthettünk és játékbaba lett. Azt mondták az oviban, hogy viselte is. Rejtély, hogyan ült le. :)
Ember a vasárnaptól máig vidéken dolgozott, magam voltam a csibékkel. Apróra elterveztem, mit hogyan fogok csinálni. Ami kimaradt a számításból az, hogy Panni visszabetegedett. Ráadásul hétfő reggel a kocsim sem indult, úgy kellett bebikázni az öcséméről. (Tök jól nézett ki az öcskös amikor bepattant a helyemre. Pedig szóltam neki, hogy vigyázzon, mert állon fogja magát térdelni. :) ) Ember az én kocsimmal ment vidékre, nekem maradt amit ö szokott vezetni. Aki nem olyan nyuszi sofőr mint én, biztosan nem érti, hogy miért olyan stressz egy majdnem ugyanolyan kocsit vezetni, mint szoktam. Az a fránya majdnem. Teljesen megértem az autistákat. Csak egy kicsit vannak másképp a dolgok és tök zavaró.
Mindegy, végül elindultam Petyával az oviba és minden rendben volt. Pannit csak ma tudtam dokinénihez vinni. Anyu végig magyarázta, hogy nem is beteg, mert napközben nagyon élt. Erre cáfolt rá a dokinéni. Panni a héten már nem mehet oviba. Így legalább megússzuk a pénteki nyílt napot. Panni kért, hogy menjek el, de nagyon nehéz lett volna megoldani. Én holnaptól újra dolgozom, Ember hazajött, innentől ő pesztrálja. És megint valami, ami működik. Doki néni ugyanis tudja, hogy mentorként is elérhető vagyok. Küldött már hozzám anyukákat és kért információs kiadványokat. Most szólt, hogy megint hozzám irányított valakit, aki diétáztatni akarja a gyerekét. Ő nem tudta meggyőzni, hogy ne tegye, ezért küldte hozzám. Megbeszéltük, hogy ha a szülő akarja, úgyis ki fogja próbálni, ha a fejünk tetejére állunk is. Mondjuk nem is keresett senki. Mindegy, kért még Iránytűt és tök jó fej, mert az auti plakát is kint van a rendelőben.
Furcsa mód a blogom kapcsán is ért kellemetlenség. Mivel olyasvalaki kérte, hogy módosítsak a leírtakon akit nagyon szeretek, megtettem amit kért. Csonkoltam és átírtam a régebbi részeket. De nagyon nem esett jól.
És még egy érdekesség a végére. Tegnap este a gyerekek megszállták az ágyat, Peti is mellém bújt. Mikor már majdnem aludtunk, azt suttogta, Apa. Szerintem Apja hiányzott neki, mert nem a szokásos apapapa kántálás volt, csak egy Apa. Tisztára szívfájdító. Még szerencse, hogy ma már mindenki itthon van. És vajon hol szuszognak a gyerekek? :)

BÚÉK!

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.
© Nagy László jogutóda, 2002

Végre Karácsony!

Már nagyon vártam, hogy Karácsony legyen. Az utolsó hétre szokás szerint rendesen kikészültem. Most valami torokfájós, orrfolyós nyavalya kapott el családostól.
Előtte azért még voltak jó dolgok. Például mikor Emberrel láttuk, hogy az egyik boltnál szenved egy plakát felrakásával egy eladónő. Láthatóan nem tudta, hogy kellene feltenni az öntapadós cuccot, hát segítettünk neki. Meg amikor a céges lapokat írtuk meg. Mivel a vállalkozásunk nagyon pici, személyesen ismerjük azokat, akik a lapokat kapták. A gyerekekkel is voltak bőven szép pillanataink, de azért nagyon vártam, hogy újra összecsússzon a kint és a bent, a műpörgés legyen igazi ünnep, vagy legalább pihenő.
Itthon jól alakultak a dolgok. Szombaton már nem kellett dolgozni és mire este lett, Karácsony is lett. Ehhez persze kellett Ember, aki annak ellenére, hogy szintén jó beteg, szépen apránként rendet tett itthon és ez nem kis teljesítmény. Főleg mivel Petinek már hét közepe óta nem volt ovi. Én halászlét főztem és bejglit sütöttem. Nagyon szeretek főzni és sütni, pláne extra dolgokat, úgyhogy ez nem konyhai teljesítménytúra volt, hanem feltöltődés és kikapcsolódás. Ember kitalálta, hogy idén öltözzünk fel normálisan szentestére. (amit Panni konzekvensen csodaestének hív) Ez nagyon jó ötletnek bizonyult. Peti is csinos volt ingben és farmerben és mi is a lehetőségekhez képest jól néztünk ki. Panni nem akart átöltözni, hát nem kényszerítettem rá. De tegnap este már faggatott, hogy leszünk - e megint szépek. Kénytelen voltam kiábrándítani. Ember és Panni díszítette a karácsonyfát, amíg én szépültem, aztán már jött is a családom. (Anyu és Öcskösék) Ajándékbontás, csillagszóró, meg ilyenek. Nagyon jól éreztük magunkat. Peti láthatóan tisztában volt a helyzettel. Izgatta, hogy mi van a csomagokban és örült az ajándékainak. A csillagszórót is nagyon szereti, a karácsonyfadíszeket meg időnként ellopkodja és felviszi az emeletre. Persze már régen nincsenek üvegdíszeink, csak műanyagok amik azon felül, hogy szépen csillognak, mulatságosan pattognak is. Szaloncukrot sem teszünk a fára, mert Peti addig enné, amíg látja és esetleg magára rántaná a fát néhány kívánatos darab kedvéért. De így is nagyon szép fánk van.
Panni is boldog volt a legótól és még én sem őrültem meg a gyereklaptoptól. Még most sem hiszem el, hogy én súgtam meg Anyunak, hogy Panni örülne egy ilyennek. Jól szórakozom rajta, mert olyan zárt á betűket mond, hogy nem lehet röhögés nélkül kibírni. (jaguaar)
Tegnap Anyósom jött vendégségbe. Meghozta megint azt az orosz képes gyereklexikont, amit Peti úgy szeretett. Azóta nem nagyon teszi le. Pannival meg csipkebogyót szedünk a kertben, hogy teát csináljunk belőle. Most is áznak a bogyók, kíváncsi vagyok a végeredményre-
Mára D-éket vártuk, de úgy gondoltuk, korrekt ha szólunk nekik a nálunk tomboló takonykórról, így nem is jöttek. Panni nagyon fájlalta, mert szerette volna megengedni DB -nek, hogy játsszon a laptopjával. Annak idején B is megengedte Panninak s ez nem múlt el nyomtalanul. Végül megígértem neki, hogy ma sütünk mézeskalácsot, hogy kellemesebb napunk legyen. Csak kicsit bajban vagyok ezzel. Biztosan írtam már, hogy Peti imádja a képes szakácskönyveket, főleg a sütiseket. Emiatt elraktam a kedvenc szakácskönyveimet. De úgy, hogy én sem találom őket, pedig hetek óta keresem :) Leszedtem a netről egy másik receptet és majd meglátjuk.
Sajnos Petit eléggé megviseli a betegség és néha csapkodja a fejét. Szép zöld a homloka, mert egyszer a radiátorral dühösködött. Az orrszívót vagy két napja elásta valahová, így nem tudom rendben kiszívni az orrát és azt hiszem unatkozik is. Ennek ellenére szép a Karácsonyunk, mert sokszor bújik is és olyankor egészen biztosan angyalos a hangulat. Mint pl most. :-)))

Boldog névnapot Petya!

Ma van Peti névnapja. Ma is nyűglődtem a munkában, mert nagyon szeretnék jól és odafigyelve dolgozni, de folyton azon csípem magam, hogy fejben már máshol járok. Ezért aztán még jól is jött a névnap, mert legalább most azzal voltam elfoglalva. Sajnos tegnap nem volt időm tortát sütni, így ma bolti torta volt, de ahogy előre sejtettem, ez senkit nem zavart. Peti két szeletet bepusszantott és az ajándékától is boldog volt. Az óvónénik súgták meg nekem, hogy nagyon szereti az esőbotot. Ne ijedjen meg senki, aki nem tudja mi az, én sem tudtam. Ide teszek róla egy képet, fő a vizuális segítségnyújtás :-)

Szóval ezt a cuccot kapta. Látványnak is nagy dolog és a hangja sem utolsó. Petya ki sem engedte a kezéből. A biztonság kedvéért kérőképpel kapta és használta is a képet, mikor nem tudta hová rakta le a játékot és meg akarta kerestetni velünk. Ez azért nagy dolog, mert eddig csak ételt kért képpel.
Kedves barátaink is jöttek vendégségbe. Velük pizzázni szoktunk, így telje volt az öröm mindenkinek. Ráadásul a srác aki jött szobrász, meg tanít is valahol és tényleg ebben mozog és jól megdicsérte Ember rajzait, a régi kézzel készülteket is, ami most nagyon jól jött, mert az egyik megbízónál folyamatosan megkérdőjelezik a képességeit. Mindeközben még a gardróbot pakolászni is volt időm. Ez már elég sürgető volt, hogy tudjam mit viszünk é mit nem, meg ilyenek.
Pizza, torta és vendégek, ez már bőven elég a boldogsághoz. Igaz Panni kicsit félénk volt, de az este végére magára talált. Ember megmutatta a barátainak a videoklipjeit a Youtube-on és utána mi is rosszalkodtunk kicsit. Néztünk egy csomó Muppet -et, meg Szezám utcát. Ezután Panni szépen kidőlt, de Petya túlságosan izgatott és túl sok édességet evett. Nem vagyok diétapárti, de azt észrevettem, hogy a sok édesség után Peti teljesen megpörög. Így most várhatom, hogy mikor alszik el. Ideteszek néhány képet az ünneplésről.