Buborék

 Amikor nagyon régen elkezdtem írni ezt a blogot, a jó dolgokat, szép pillanatokat akartam rögzíteni, megmutatni, hogy vannak ilyenek autizmus ide, vagy oda. Aztán vitt az élet, változtunk, már alig is írtam, és az utóbbi időben nem igazán a szép jutott.

Ezért örültem nagyon a mai délutánnak. Petya feszes volt, járkált, hangoskodott. Apja és Panni elmentek, én maradtam, munka után, fáradtan. Tudtam, hogy még az egyesületes meló is vár, semmi nem hiányzott kevésbé, mint egy feszülős Petya. Szerettem volna, ha jobb kedvre derül, és nem ugyanazokat a köröket futja, így mondtam neki, hogy jöjjön a kertbe bubit fújni. Ez úgy szokott kinézni, hogy én fújom, ő meg pukkasztgatja. Most is ez ment, és éreztem, hogy lazul le, szóval az ötlet jó volt. Mikor már vigyorgott, és kaptam a Petya puszikat, gondoltam nagyot és merészet, megkérdeztem, fúj-e ő. És láss csodát, fújt! Halálosan jó fej volt, ahogy örült, hogy sikerült! Mikor megkérdezetem, fújjon-e anya, olyan önérzetes fejrázást kaptam, hogy még! 

El is gondolkodtam, hogy hiába igyekszünk, hiába figyelünk, mennyire ritkán tudunk így együtt lenni vele. Olyan elfoglaltságban, ami tényleg érte, róla szól. Nem fejlesztés, bevonás valamibe, hanem tényleg száz százalékban az övé. De most sikerült, szóval örülök! És csak úgy itt hagyom, hogy eszembe jusson máskor is.

Apróságok

Régen, amikor még nem voltak gyerekeink, azt gondoltam, hogy a gyereknevelés valami fennkölt és nagyszerű dolog, amitől mellesleg benő az én fejem lágya is. Azóta rájöttem, hogy sok bosszantó, meg fárasztó apróság sorozata megszakítva néha pici kedvességekkel, hogy ne bolonduljak meg teljesen.

Mostanában elég sok olyan történés jött össze, ami nem tragédia, csak olyan "Egye már inkább meg a fene" dolog. Panni felvételit írt, ami nem traumatizálta, igaz még nem tudjuk az eredményt. A macskánk több hete elkódorgott, és attól félek, már nem igazán jön haza. A hivatalos kommunikáció családon belül az, hogy én nem szeretem a macskákat, de azért mégse jó érzés, hogy eltűnt. Próbáltam örökbe fogadni másikat, mert Panni nagyjából kibőgi a szemét, de ez sem olyan egyszerű.Kiderült, hogy a menhelyek szerint nem vagyok felelős gazda, ha ugyan ivartalaníttatom és oltatom a macskát, sőt etetem, meg gyógyítom, amikor beteg. De a fő bűnöm, hogy kiengedem a macskát a kertbe! Borzasztó! Így csak 5 - 6 évet él boldogan. Ezen komolyan bosszankodtam, de végül beszéltem valakivel, aki normálisabb macska díler, így talán lesz másik cicus. Elég jó artc, szerintem Mr. Tájfel leszármazottja.

Kiszámlázták a vízdíjunkat is, ami egy éve nem sikerült, ez persze így tetemes összeg. Panninak pedig eltört a szemüvege, hogy még sokkal jobb legyen. Szegény így az orráig se lát, a tartalék meg sehol. Egy régi baba szemóval létezik, de ez nem jó már, így suliba se engedem.A határidőim csúsznak, a ház szalad, Peti meg pénteken megint pörgött a buszon.

Csupa megoldható, de bosszantó hétköznapi történés. Nincs nagy dráma, de azért köszörüli az idegeimet. Így ért utol minket a hétvége. Direkt jó kevés dolgot terveztem, hogy kicsit egyenesbe jöjjünk, meg sokat aludjunk. Ez hatott is. Délután babmbultam a tévét, Peti mellettem ült a kanapén. Ebéd utáni nasit ettünk, cukorkát. Ritkán van ilyen, szóval nagy kincs. Nem tudom mi ütött belém, rápróbáltam arra, amire a diagnózis előtt sokszor, kértem Petitől egy cukrot. Szépen tátottam is a számat. Akkor lepődtem meg, mikor szépen beletett egy M&M's - t! Csak 14 év kellett hozzá. Szerintem ő csukta vissza a számat, mert leesett az állam. :) Azt hiszem bírom még egy darabig. :)

Apák napja

Az a helyzet, hogy szeretem az Apák napját. Persze lehet rajta fanyalogni, hogy már megint egy olyan ünnep, ami nem széria mifelénk, de nekem már kicsi koromban is fura volt, hogy ha Anyák napja van, akkor az apáké miért nincs. Kicsit elfilóztam rajta, hogy akkor vajon kétszer kéne virágot "szerezni", vagy mi lenne, mert nehezen tudtam elképzelni, hogy Aput is megtaláljuk egy csokor orgonával, aztán elfelejtettem az egészet. Azt hiszem Adrien Mole naplójából tudtam meg, hogy másutt ünneplik az apákat. :)

A téma kézenfekvő módon akkor kezdett újra foglalkoztatni, amikor megszülettek a gyerekeink. Mázlista vagyok, azóta számtalan jó fej apukát ismertem meg, jellemzően olyanokat, akik autista gyereket (is) nevenek. Sokat törtem a fejem, hogy mennyiben mások az auti srácok apukái, mint a nem autistáké. Végülis az apukák sokfélék, pont mint az anyukák, és azt hiszem a legtöbben szeretetben és biztonságban szeretnék felnevelni a gyerekeiket, függetlenül attól, hogy autisták - e, vagy sem. Ráadásul nincs igazi viszonyítási alapom, hiszen nekünk van egy auti Petink, el sem tudom képzelni, milyen lenne az a másmilyen élet, amiben nincs, következésképpen a nem auti gyerek apukáját sem.

Erre a gondolatra egyébként pont ma kaptunk egy nagyon tiszta választ. Történt ugyanis, hogy jó sokáig aludtunk reggel. Ezt azért is tehettük, mert Peti megtanulta, hogy ha mindenki alszik, halkan foglalja el magát és lehetőleg maradjon is az ágyában. Ennek szellemében ma lebontotta az ágya mellet az elosztó fedelét, ami mögött a villanyvezeték megy többfelé. Békésen kipiszkálta az áram alatt lévő vezetéket és makramézott kicsit velük. Ember erre ébredt, meglehetősen gyorsan és viharosan. Leizzadt négyszer, majd elindult villanyt szerelni és dobozokat bombabiztossá tenni. Amikor ezen túl voltunk és egy füst alatt megjavította a konyhában is a rossz konnektort, békésen megkávéztunk és megbeszéltük, hogy Petya őranygyala valószínüleg egy szenvedélybeteg idegroncs és gondolkodik, hogy leugrik egy felhőről és inkább mégis ember lesz. Szóval azt hiszem, hogy a nem auti gyerekek apukái valahogy más dolgokban erősek, mint az auti srácoké. :) De ez a gondolatmenet nem lenne kerek, ha nem említeném a másfajta örömöket is. Pl, hogy Petya tegnap egész nap gatyában volt és tiszta maradt. Ez elég szép teljesítmény és közös, hiszen javarészt Apja hordta vécére. 

Aztán ott van az a régi emlék, amikor Ember Peti kicsi korában hazaért hulla fáradtan, mert elég sok fizikai munkát is végzett, az alkarjára fektette Petit és elkezdett vele fel és alá sétálni a konyhában, mert Peti így tudott megpihenni. Akkoriban ezt még a hasfájására fogtuk, lehet, hogy az is volt az ok, talán sosem tudjuk meg, de tény, hogy Ember rengeteg kilométert megtett a konyhakövön és Peti sokáig elfért az alkarján. :)

És ha már emlékezgetek, van még két kép, ami szerintem mindent elmond arról, hogy nálunk mi az apaság. Sajna egyiket sem tehetem fel, mert a családtagjaim rendszerint alulöltözöttek, mikor fotózom őket és nem dícsérnének meg, ha közkinccsé tenném őket gatyában/pelóban. :)

Az egyik képen Ember ül az ágyon és gitározik. Mellette áll Panni kék gumicsizmában (?) és pelenkában kb egy évesen és úgy néz az apjára, mint egy istenre. Apja természetesen ennek megfeleően néz rá vissza és tök egyforma kék a szemük. Nem vagyok egy érzelgős típus, de ezt a képet  imádom. :)

A másik képen Ember alszik keresztben az ágyon, a hóna alatt Peti kb két évesen. Nyár lehet, mert itt is a peló és meztelen felsőtest kombó játszik, de olyan béke van az arcukon, amilyet ébren ritkán látni. :)

És ha azt hinném, hogy csak nekem van ilyen jó dolgom, akkor eszembe jutnak mások. Például az az apuka, aki a támogatott életvitellel kapcsolatos tudnivalókba ásta bele magát, mert már nagy fia van. Vagy egy másik kedves bartáunk, akiknél négy pici gyerkőc van és persze az egyik auti. Türelmes és kedves velük, pedig néha az az érzésem, hogy egy zsák bolhával is könnyebb lenne. És még sorolhatnám hosszan, hogy melyik apuka miért is szuper, de tuti, hogy sértődés lenne a vége, mert biztos kihagynék valakit. Plusz azt gondolom, hogy nem csak azok az apukák jó fejek, akik valami extra blikkfangosat talának ki, mint pl egy csokiműhely, hanem azok is, akik "csak" szép csöndben elmennek dolgozni egy bankba, vagy egy építkezésre, aztán hazamennek és segítenek menedzselni a családot, szeretik a gyerekeiket és azok anyukáit. Őket mintha kicsit kevésbé vennénk észre, pedig nélkülük sokkal kevésbé lenne színes a világ.

Amikor ilyesmiről gondolkodom (tényleg szoktam!) akkor eszembe jutnak azok az apák is, akik valamiért nem maradnak a családjaikkal. Valahogy az az érzésem, hogy ők sem azért csinálják ezt, mert rosszak és gonoszak, hanem mert valami túl sok, vagy túl nehéz nekik. Jó lenne, ha el lehetne érni, hogy valahogy könnyítsünk az apukák terhein, azt hiszem akkor mindenki boldogabb lenne. :)

De száz szónak is egy a vége: Éljenek az apukák, főhajtás és pacsi nekik! :)

Vagabondok

Múlt szombaton volt a városunkban a Vagabond Korzó. Ez egy olyan rendezvény, mint egy nagy utcabál, vagy egy kis fesztivál. Gyakorlatilag bármerre csámborog az ember a fúbb utcákon, zenébe botlik. 

Azért szeretem nagyon ezt a dolgot, mert teljesen a helyi közösségről szól. Akik ismernek, tudják, hogy ez már egy ideje nagyon foglalkoztat. Mármint a helyi közösség téma. Tök abszurd, hogy a neten lógva élünk, és közben nem tűnik fel, hogy jó fej a szomszéd, vagy, hogy kettővel arrébb is egy auti srác lakik.De vissza a bulihoz!

Ezen a jeles alkalmon természetesen Ember is muzsikál már évek óta. Mindig nagyon szerettem volna hallani, de eddig sosem mentem el. Petivel nehezen indultam neki, tartottam tőle, mi lesz, ha hamar haza kell indulnunk, mert sok lesz neki a jóból. Most viszont szerencsém volt, mert volt nálunk egy kölcsön autó. Így Embernek is volt kocsija, de nekem is maradt, ha gyors távozásra kerülne sor. A legviccesebb az, hogy nem került. :) Bónuszként Anyut is el tudtam vinni, akiről nekem sosem jut eszembe, hogy idős, de most már azért néha fáj a lába, szóval jól jött, hogy nem kellett mindenen végig gyalogolnia. Autonóm személyiségként gyorsan lepattant rólunk, amikor a központi helyszínre értünk, de időről időre összeakadtunk, Panni pedig hol vele bóklászott, hol velünk.

Először a Szaft nevű remek formációt hallgattuk meg, amiben Ember és egy séf barátja muzsikált. Ezt Peti nagyon szerette, végig billegett velem a színpadnál. Utána átsétáltunk egy másik helyszínre és útközben szert tettünk némi fagyira. Innentől már beindult a buli, Peti érezte, hogy ez most egy jó kis nap lesz. 

A másik helyen A Blues Rádió Budapest tolta, ami Ember kb száz éve létező zenekara és szerintem szuper. Arra azért figyeltem, hogy elhozzuk Petya telóját, mert számítottam rá, hogy lesznek üresjáratok. Ez jó ötlet volt, mert amíg a zenekar felállt a színpadra, addig Petya békésen eljátszogatott. Nagyon vicces volt, hogy találkoztunk egy kedves ismerősünkkel, akivel nyárra integrált alkotótábort tervezünk auti és nem auti srácoknak. Ő festőművész és valaha pedagógus volt, így több társával együtt be meri vállalni a srácokat. Erről bővebben itt. (Akinek van kedve, egy kattintással akár támogathat is minket egy kattintással! Köszi! :) )

Amint találkoztunk, egyből rákattant Petyára, noha mondtam neki, hogy nem fogjuk egy hétre vinni táborozni, hiszen neki is sok lenne, meg a környezetnek is. Ettől függetlenül figyelte, hogy játszik, mit csinál és ötleteltünk, mibe is lehetne bevonni. Annyira jól esett, hogy nem a frász jött rá, hanem a lehetőséget látta Petiben!

Amikor a zene elkezdődött, Peti teljesen lelkes lett. Nagyokat nevetett és néha belevisított a zenébe, amit kb senki nem hallott. Azon mosolyogtam magamban, hogy néha pont jó helyre kiabált. Szerintem most állt össze neki, hogy Apja miket zenél otthon. Ugyanis nálunk előfordul, hogy Ember lecsücsül szépen valahová az ölében egy gitárral és játszik valamit. Ez ilyenkor nem éppen az az idilli helyzet, aminek kinéz, ugyanis az elektromos gitárnak hangosítás nélkül elég fura hangja van. De a motívumok felismerhetők és Petyának simán átjött, hogy aha! ezt szoktam én otthon hallani! Ráadásul ott volt a többi hangszer, szóval komplett zeneként hallotta vissza a dallamokat. Nagyon tetszett neki. Nekem meg az tetszett, hogy a kutya sem törődött Petivel Mért is tette volna, egy szép nagy kamasz srác bulizott, meg nyomkodta a telóját. Az is igaz, hogy jöttek még barátok, szóval általában olyan emberek ültek mellettünk, akit nem lepett meg, egy orr fogás, vagy billegés. De nagyon jó volt kimoccanni Petivel.

Visszafelé a kocsihoz sietni kellett, mer megerősödött a sél. Ezt sajnáltam, mert elfújt egy koncertet, amibe belehallgattam volna. (Mojo Workings)

Apró vidámságként találkoztunk még Petya egyik volt gyerekvigyázójával, az elsővel, még a korais időkből és vettem egy nagyon szép kendőt egy nem nagyon szomjas pólóárustól, aztán hazajöttünk és lazultunk a kertben, amíg el nem kellett kezdeni az estét. Szuper napunk volt, és még most, egy héttel később is vigyorgok, ha eszembe jut. :)

fájront

Megint itt a tanév vége, éljen a vakáció! Tényleg, és a karácsonyt is szeretem! :) Megvannak a vizsgák zongorán és szociálpolitikából, a bizonyítványok, az utolsó alkalmak fejlesztésből és párterápiából, projektzáró rendezvény  és most szépen lehúzzuk a rolót és két hónapra lelassulunk.

Már hetek óta erre tervezek, de persze megint nem sikerült időre mindent elintéznem. Volt még a héten két vizsgám, ezeken szerencsésen túljutottam, de persze tanulás közben nem voltam az a Mary Poppins típusú anyuka. Ez főleg Panninak okozott gondot, mivel ő már itthon van velünk. Petinek a suli ad még két hét napközit, ami hihetetlen nagy könnyebbség nekünk. Igaz, kettőkor el kell hoznunk, mert ápolásin vagyok, de mivel ez már nem tanév, nem tudok pattogni és nagyon nem is akarok, hiszen ez ajándék idő nekünk és plusz vállalás nekik. A busz sem jön már, enyhe szankció ízzel az ebh - s ügy miatt. (tavaly még volt buszunk a táborra)

Szóval ez a két hét lenne Panninak a Peti nélküli vakáció. Embernek csúcsidő a munkában, nekem vizsgaidőszak, pénz meg nem áll hegyben a kamrában, szóval nem szervezünk annyi programot, mint szerettünk volna. Azért azt remélem jövő héten belefér, hogy mozizzunk egyet, meg még egy meglepi program. A legnagyobb segítségem most Anyu, merthogy nála lehet játszani és bohóckodni, mikor én elfoglalt vagyok.

Ja és persze a foci! Panni ugyanis foci kedvelő lett. Nézi az EB - t és úgy általában minden érdekli, ami foci, szóval ezzel is lehet kezdeni valamit. 

Pannival a legnagyobb gond a monitorok közelsége. Ha tehetné, folyamatosan nézné a buta sorozatait, amik hosszú távon szerintem laposra mossák az agyát. Vagy nyomkodná a telót, számítógépet. Tegnap dumcsiztunk erről, merthogy engem rettentően felidegesít a rajzfilmek visító, kiabáló hangja. Azt panaszolta, hogy unatkozik, mert nincs játszópajtása, kéne egy normális tesó. Miután elzárkóztam az újabb tesók előállításától, vakvágányra jutott a beszélgetés, ekkor jött meg a szomszédlány, hogy elcsalja Pannit medencézni, szóval most boldog. Végül olyan jól sikerült a buli, hogy ott is aludt, sátorban. :)

Én meg persze törtem a fejemet, mert nem szeretek indulatoskodni Pannival. Eszembe jutott, hogy pár éve a mozijegy rendszer működött nyáron. Ez úgy nézett ki, hogy egy napra három mozijegy járt. Reggel megnéztük a műsort és kiválasztotta, hogy mit szeretne megnézni. Azt felírta a jegyre (mikor, melyik csatornán, mit) és megnézhette. A jegyeket természetesen lehet dekorálni csillámmal, matricával és bármivel, addig sem unatkozik.

A másik találmányom az unatkozom doboz. Panninak abban igaza van, hogy sajnos tényleg nem tud a szokásos módon a tesójával játszani és néha nem is olyan nagyon jó itthon. Én sem tudom őt folyamatosan szórakoztatni, szerintem nem is ez a dolgom vele. De néha az sem jut eszembe, hogy mit javasoljak neki, ha engem kérdez. Van egy helyes dobozom, nemrég vettem, tejkaramella volt benne. Összegyűjtök mindenféle elfoglaltságot és amikor unatkozik, húzhat belőle. A trükk az, hogy nem csupa móka és kacagás lesz benne, hanem némi házimunka is. Teljesen rá van ugyanis pörögve, hogy ezt is megtanulja, mert van két olyan osztálytársa, aki már komolyan besegít otthon. Ez is nagyon érdekes, mert ez a két kislány messze nem a kertvárosi család kategóriából kerül ki, viszont rendben vannak és sokkal önállóbbak, mint a többség. Szóval lesz mosogatás és hajtogatás, meg vasalás is talán, bár attól nagyon félek. És teszek bele kézműveskedést, meg rajzolgatást és ami még eszembe jut. Remélem jó móka lesz. Ha elkészült, lehet, hogy felteszek ide fotókat. :)

Petyusnál persze a napirendet kell okosan kialakítani és nem hagyni, hogy egy vágányon teljen a nyár. Ha tehetné, most folyamatosan a kertben lenne és homokozna, meg vizezne. Olyan fura, hogy minden évben ugyanazok a problémák jönnek szembe és sehogy sem tudom megoldani őket. Mert van ugye a medence, a rács az ablakra, hogy szellőztetni lehessen és az örök nyári pénzszűke.

De azért nem teljesen sötét és reménytelen a helyzet, mert alapvetően szeretek a gyerekekkel lenni és idén sikerült úgy szervezni a munkámat, hogy július közepétől már szinte alig legyen. Az itthon végzett munkának is vannak előnyei. :)

De vissza Petihez. Azt gondolom, hogy őt csak akkor tudom kicsit kizökkenteni a köreiből, ha bevonom a napi tevékenységeimbe. Magyarul ő is főzhet és hajtogathat, csak persze tőle nem várhatok el teljes munkafolyamatokat. De benne lehet a dolgokban és ez hátha leköti valamennyire. Mivel már lehet túrázni és mászkálni, szeretnék legalább hetente egyszer külsős programot is szervezni, ehhez azért Ember is kell.

A hűtőzés vagyis a folyamatos nyitogatás problematikája a hűtőre rakott tárgyakkal megoldódni látszik, ennyivel szinte biztosan könnyebb lesz idén. Tervezem, hogy egy képes film katalógust is összerakok Petinek és talán végre az én - könyvét is el tudom készíteni, ezzel mind múlik az idő és szerintem nem csak nekem lesz érdekes. :)

Előttünk van még Panni szülinapi bulija, mert idén már ilyen is lesz. Mivel ő augusztusi, eddig nem volt, soha nem is szerette volna. Most kedves barátaink segítségével lehet és a meghívókat is sikerült elkészíteni és időben átadni az utolsó tanítási napon. Ez is olyasmi, amit lehet várni egész nyáron. Lehet, hogy idén is lesz Balaton, de ez még nem száz százalék és őszre Pannit szeretném bezsuppolni a szobájába, szóval lesz mivel foglalatoskodni.

Ja és persze a névnapok. Mindkét gyerkőcnek nyáron van a névnapja, ez is jó buli lehet majd. Petinek szeretnénk venni egy új tabletet, mert most a telómon játszik és néha teljesen átrendezi a dolgokat. Szerintem egyszer meghekkeli a NASA - t. :)

A párterápiából is megvolt a nyár előtti utolsó és természetesen ott is a vakáció volt terítéken. Együtt gondolkodtunk pl arról, hogy mi okoz benne igazán nehézséget. Ott sikerült kompaktul megfogalmazni, hogy tulajdonképpen a hétköznapok pörgetése. Ki mit csináljon, mit egyen (nem szeretem, fúúj stb), tiszta lakás, pihenés, bevásárlás, ilyenek. Azóta is töröm a fejem, de a vége mindig az, hogy sajna ezt én tudom jól összefogni, nekem nem szabad szétcsúszni hagyni a dolgokat. Meglátjuk idén hogyan sikerül :)

El a kezekkel a könyvespolctól!

Peti autizmusának a legtöbb velejárójával megtanultunk együtt élni, jó néhányat meg is szerettünk, pl a ""peti puszikat". De van, ami továbbra is gondot okoz. Az egyik legnehezebb számomra a folyamatos pakolás, különösen a könyveké. Életem egy régebbi szakaszában könyvkereskedő voltam, nagyon szerettem ezt a munkát és persze kedvezményesen vásárolhattam könyveket. Többek között ezért is elég szép kis könyvtáram volt, ami mára erősen megfogyatkozott. A fogyás egyik oka Peti, aki hozzám hasonló módon rajong a könyvekért, csak ő szét nézegeti őket, vagyis addig lapozza, amíg a könyv darabokra nem hullik. Így ment tönkre a legtöbb művészeti albumunk, ami túl azon, hogy drága volt, kedves is volt nekünk. Egy újabb szokása, hogy lukasztgatja is a lapokat, aminek én érthető módon nem örülök. 

Általában ő kapja a reklámújságokat, mikor végzett velük és az IKEA katalógus az egyik legnagyobb kedvence (de jöhet avonos is, szagos lapokkal.) Van egy doboza, abban tartjuk az ő cuccait, amiket szabadon lapozgathat. Mostanában jól elvolt ezzel, de újabban rákapott, hogy leszedje a könyveket és elrendezze őket saját ízlése szerint a padlón. Kifejezetten szereti a Világirodalom klasszikusai sorozatot, mert azok hasonlóak, de mégis különbözőek. (A méret és a forma hasonlít és persze a felirat, de a szín különböző.) 

Ennek én nem örültem és egyre nagyobb elánnal pakoltam vissza a könyveket, aztán elegem lett. Nyomtattam neki igen nagy tilos szimbólumokat a könyvespolcra és már vagy egy hónapja béke van. :) 

Megjelöltem azt is, hogy honnan szolgálhatja ki magát. Ez az, amit úgy látom, hogy kevésbé ért, de azért boldogul a helyzettel.

A képeket a netről szedtem le, nagyjából az első elfogadható méretű és kinézetű darabok, amik szembe jöttek. Ide teszem őket, hátha jól jön valakinek.

A dolog annyira bevált, hogy a másik rizikós övezetet, a gardróbot is jól kidekoráltam. Itt egy kicsit más a helyzet, mert olyan, mintha sakkoznék Petivel. Talál olyan polcot, vagy fiókot, ami szerinte még nincs letiltva és iziben használni is kezdi, vagyis kirámolja. De a letiltott részeket békén hagyja. Viszont itt lekapkodja a tiltásokat, de ezzel nem jut messzire, mert újakat készítek.

Külső szemlélőnek biztos fura lehet a dekoráció, ahogy pl a hűtőre rakott sajt és szalámi darabos kártya is, de én nagyon élvezem, hogy ezek a dolgok működnek. Ahogy Ember fogalmaz, egyszerűek, mint az ácskapocs, mégis jók, a látszat meg annyira talán nem is fontos, hiszen nem jön hozzánk holnap a Lakáskultúra :)

A lényeg, hogy látja, érti, hogy mit szabad és mit nem. Ettől könnyebb nekünk és azt hiszem neki is. :)

Jó kis hétvége

Ezt a hétvégét most kell megírni, amíg még nem rakódnak rá a szokásos napi bosszúságok. Régen éreztük már ilyen jól magunkat, pedig mindkettőnknek sok munkája volt. De akkor menjünk sorban.
Szombaton csokikészítő foglalkozásra kellett mennünk. Ez nekem elvileg munka, hiszen az egyesület pályázata kapcsán voltunk ott, de persze azért más, mint egy irodában nyomni a stemplit. :)
A gyerekek viccesek voltak, mert elvonultak a hátsó irodába és ügyet sem vetetettek a csokikészítésre, kivétel ez alól Peti. De ő is rendhagyó módon vett részt a foglalkozáson, mert igen nagy volt a tömeg. Az idő jelentős részét a kanapén töltötte és nagyon jól érezte magát.

Persze végül bement a műhelybe és kóstolgatta az alapanyagokat. Nekikezdett, ahogy szokott, a mindenbe belenyúlós módon, de már jól értelmezi azt, ha kap egy tányért és arról eszegethet. Ez jó, mert így nem fogdossa össze a közös kaját, mondjuk egy vendégségben, vagy csokiműhelyben. :)

És végül csokit is készített, amit természetesen meg is esznek majd. Apránként kapják nasinak az uzsis dobozaikba. Panni közölte, hogy büszkén viszi magával a csokit, amit Peti csinált. :)

Ezután kénytelenek voltunk némi sós kaját magunkhoz venni, mindenki kapott egy sajtburgert. Kaja után irány a lovaglás, itt is minden jól alakult.
Délután meg homokozás rogyásig. Igazából ez a jó kedvem kulcsa. Ugyanis Peti valahogy megszelidítette a kutya fóbiáját. Ennek köszönhetően a vasárnap is szuper volt. Gyakorlatilag az egész napot a kertben töltöttük. Kihoztuk az ebédlőasztalt és az árnyékban ücsörögtünk, meg ebédeltünk és próbáltam tanulni is, de igen alacsony hatásfokkal.
A gyerekek megeresztették a kis kádat vízzel és hol homokozta, hol pocsoltak. Ebből kifolyólag Peti egy idő után már jobban hasonlított mocsári szörnyre, mint gyerekre, de szerencsére a kádban estes visszaváltozott.
Ember ezalatt végig dolgozott a sufniban és ez így jó is volt, mert őt nagyon szorítja a határidő, de azért látta, hogy minden rendben és ebédelni is tudott velünk.
A tegnapot végül szalonnasütéssel zártuk, Peti imádja a tüzet és úgy tűnik, hogy a sült szalonnát is. Miután mindenkiről levakartuk a nap nyomait, már csak egy kis film nézésre maradt idő, és mehettünk is aludni. Egy ilyen jó kis hétvége után azért könnyebb nekiszaladni a hétfőnek. :)

Köszönjük, megvagyunk

Mostanában többen kérdezték, hogy vagyunk, gondoltam megspórolom a válaszokat, kiteszem ide és akkor azok is örülhetnek, akik a blogot hiányolják. :)
Elég hullámvasutazós volt ez a pár hónap, de alapvetően jól alakulnak a dolgok. Peti sulijában kialakult valamiféle egyensúly. Továbbra is úgy érzem, hogy valahogy nem találtuk meg a közös hangot és ezen sokat tojózok, mert mindenkinek az lenne a legjobb, ha értenénk egymást.
Mondok egy példát és kérem, hogy senki ne kezdje a tanárokat szapulni, mert nem ez a cél, csak azt hiszem, ez jól érzékelteti, hogy mennyire máshonnan nézzük ugyanazt. Szóval egy időben sűrűn jött haza úgy Peti, hogy a cipője nyelve be volt tűrve a lábfeje elé a cipőbe. Azt hiszem ez elég kellemetlen volt neki, hiszen így hirtelen kisebb lett a cipője egy, vagy két számmal. Nyilvánvaló volt, hogy egyedül és ügyetlenül vette föl a cipőjét. Szóltam a suliban, hogy ez lehet hisztik oka, amire az volt a válasz, hogy elvárják, hogy egyedül vegye fel a cipőjét. Tudtam, hogy ezt fogom kapni, hiszen tényleg fontos az önellátás és Peti meg egyre pasibb, szereti, ha kiszolgálják. De ez így akkor sem jó, szóval elmondtam és azt hiszem meg is mutattam, hogy én úgy szoktam, hogy kirakom a cipőt és felhúzom a nyelvét, kinyitom a tépőzárakat.Innentől Petinek bele kell bújni és becsukni a tépőzárat. Ennyi az ő önellátása most ebben a szituban. Váltócipőnek meg beküldtünk egy pár szandált. Azóta nincs rosszul felvett cipő, szóval megérte beszélni róla, csak ilyenkor én mindig törpölök kicsit, hogy milyen jogon osztom én az észt a gyógypedagógusnak, aki  ezt tanulta sok évig és sokkal nagyobb elméleti tudása van, mint nekem. De a gyakorlat úgy látom még nagyon hiányzik és végül mégiscsak az a fontos, hogy Peti ne szenvedje meg a nevelést, szóval igyekszem nagyon tapintatos lenni, és remélem, hogy sikerül is. (De nem vagyok benne egészen biztos.)
Ráadásul megpróbálnak összedolgozni Peti fejlesztőjével is, szóval szándék az van minden oldalról, csak valami mégsem százas. Ez a tanév már elketyeg így, aztán úgyis meglátjuk, hogy mi lesz. Mivel az áhított suli idén sem vette át Petit itt maradunk és átvészeljük az újabb tanévkezdést. Hátha most az egyszer nem lesz rossz. Az egyik fogadóórán már elmondták nekünk, hogy újra osztják a gyerekeket és a pedagógusokat, szóval a jó ismert bizonytalanság megint adott. Ezen is gondolkodtam sokat. Ugyanis Petinek gyakorlatilag nem volt két egyforma tanéve. Folyamatos intézmény és pedagógusváltásban él. Szerintem ez egy normál fejlődésű gyereknek is sok lenne, nemhogy egy autistának, de ez van.
Túl vagyunk az EBH - n is. Van szép határozatunk, ami elmarasztalta a KLIK- et arra az egy hónapra vonatkozóan, amikor nem volt szállítás és kötelezi, hogy legyen. De kíséret nem kötelező, szóval a szülők kísérik a gyerekeket reggel és délután. Tudom, minden más szülő is maga viszi suliba a gyerekét, csak nem negyven kilométerre. De ez úgy tűnik, nem aránytalan teher. Idén még megvan az az anyuka, aki a suliban dolgozik, ő hozza és viszi a gyerekeket, de ki tudja mi lesz jövőre. Mostanában igen sokat beteg, olyankor megy a fejvakarás, hogy ki tudja eldobni a munkáját. Általában én, hiszen én itthon dolgozom kötetlen munkaidőben. :(  Érdekes egyébként, hogy az itthoni munka és az egyesület vezetés mennyire nem érthető sokaknak, ez egy külön bejegyzést is megérne, ahogy az is, hogy pontosan mire kötelez az Ápolási díj és, hogy ezzel kapcsolatban mi van a fejekben. Lehet, hogy egyszer majd megírom.
Az EBH - s ügyben egyébként a legjobban az döbbentett meg, hogy nyilvánvalóan az ügy adminisztratív és nem a valós megoldása volt a cél. Tudjuk, látjuk, hogy hiányos a törvény, de nem teszünk semmit, hanem hivatkozunk rá és leírjuk, hogy nem egyértelmű.
Azt is megtapasztaltam, hogy mennyire nem voltam népszerű tevékeny szülőként és ez nagyon kellemetlen volt. Én butus tényleg elhittem, hogy a magasabb fórumon majd a megoldást fogjuk többen és együtt keresni. Igen, tényleg ilyen naiv vagyok. Minden esetre ennek most éppen itt a vége, a jelenlegi jogi szabályozás szerint ennyi jár. Ez nem azt jelenti, hogy ebbe belenyugszom, hanem , hogy azt látom, hogy ezen az úton eddig lehetett eljutni. Majd keresünk másikat.
Még egy gondolat ehhez, aztán be is fejezem. Ennek az egész ügynek a kapcsán feltűnt, hogy mekkora a különbség azok között az emberek között, akik ténylegesen a gyerekekkel és családokkal dolgoznak és azok között, akik az íróasztal mellől megmondják a tutit. Számomra ez ijesztő, mert a kettőnek együtt kéne működnie (halkan jegyzem meg: a szülőt is partnerként bevonva) a gyerekekért.
És akkor most jöhetnek a jó dolgok, mert abból is van sok és azokról sokkal jobban szeretek írni. :)
Az egyik legnagyobb mágia a tablet. A fejlesztések alkalmával próbált rá E. először és Perti vevő volt a dologra. Most már egészen sokat játszik és volt, hogy szavakat is mondott hozzá. Persze nem tisztán és érthetően, de nem csak én hallottam, szóval tényleg. Leírom pár játék nevét, hátha segít valakinek.
Baby Wooden Blocks, Kids Jigsaw Puzzle, Kids Game - Memory Mach Food, Puzzle 4 Kids - Animals és a nagy kedvenc az Alphabet Wooden Blocks. Ezt nem tudom, miért szereti annyira, de legtöbbször ezt választja. Egyébként androidos és ingyenes cuccok, könnyen hozzáférhetők, szóval szuper. Van még egy pár a telómon, de azok is ugyanez a kaptafa. (A telefonomon és a tableten is fent vannak az appok, mert a telefon mindig kéznél van.)

A tablettel egyébként mázlim volt. A régi leesett és elrepedt a kijelzője. Még csak nem is Petya ejtette le. :) Elraktam a fejembe, hogy majd kell egy új és persze nagyon kattogott a számológép szintén a fejemben.Néhány nappal később elballagtam a boltba kenyérér, meg ilyesmiért és ott volt az új tablet, nagyjából a szokásos ára feléért. (Addigra már áttúrtam a netet és szomorúan konstatáltam, hogy erre most nem fussa.) Anyu pont velem volt és volt nálunk együtt annyi pénz, hogy megvegyük. Örültem, mint majom a farkának.
Időzítőből is tudunk már digitálisat használni (Kids Timer néven fut), de azzal mostanában ráfaragok. Kiteszem ugyanis a telómat, mondjuk amíg hül a vacsi és mire visszafordulok, Petya már játszik. Simán kilép az időzítőből és bele a játékba. A cél mondjuk megvalósul, mert addig is nyugodtan várja a kaját és nem hisztizik. :) Remélem előbb, vagy utóbb eljutunk oda, hogy kommunikációra is használja ezeket az eszközöket, de én már annak is örülök, hogy eddig eljutottunk.
Ma reggel pl arra ébredtem, hogy Panni és Peti ül a kanapén és játszanak. Panni tartotta a tabletet, Peti pedig játszott. És Panni ugyanúgy mondta hozzá a szavakat, ahogy én szoktam. :) És nem volt pakolás, meg randalírozás, pedig már fent voltak majdnem egy órája. Szóval éljen a kütyü! :)
Egyébként Peti a tévét is másképp nézi. Rákattantunk mostanában a Star Trekre és nagyon figyeli. Mondjuk a kedvence továbbra is a Thomas és a Pettson. Utóbbiért kifejezetten hálás vagyok, mert azt én is szeretem.
Az elmúlt másfél hétben Petya beteg volt, de csúnyán. Ment a hasa és tulajdonképpen vagy egy hétig nem igazán evett, szóval nagyon jó gyerek volt. Ijesztően jó. Lejött a kanapéra és csak feküdt. Persze én meg pörögtem körülötte, minden nasit kiraktam a hűtőre és kérdezgettem, hogy mit szeretne. (Ez a létező leghülyébb kérdés nálunk, de mindegy.)

kirakva a hűtőre

Kiesett a számon, hogy legyen - e Thomas, amire Petya haló poraiból egyből a tévére mutatott. Néztük is egész délelőtt. :)
Sietek megnyugtatni mindenkit, hogy miután elbűvölte a dokinénit és az asszisztensét, Petya a gyógyulás útjára lépett és kedden már megy suliba. :)
A másik királyság a kirándulás. Régebben én sokat járkáltam erdőbe, ha mond bárkinek valamit, a Kinizsi 100 - at és a Mátrabércet is végigsétáltam, szóval eléggé turista voltam. Nagyon szeretem volna a gyerekekkel is erdőzni, de ezt, mint annyi minden mást, el kellett engedni. Évekkel ezelőtt megpróbáltuk, de szerencsétlenségünkre pont akkor jött az erdei ösvényen egy őrült quaddal és sikerül bepánikoltatni Petit. Most újra rápróbáltunk, és ment. Rettentően boldog vagyok, mert ez megint egy olyan elfoglaltság, amiben mindenki jól érzi magát. Persze ez nem "igazi" túra, hanem sétálgatás, de most ez is bőven elég. Már olyan világra szóló terveim is vannak, hogy elmegyünk a közeli vadasparkba is, hátha az is mindenkinek tetszeni fog. Csak Petya betegsége múljon el és ez a pocsék idő!

Vigyázat, kirándulós képek!

Panni is ügyesedik, okosodik és főleg nő, a szó összes értelmében. Mostanában két dologról beszélünk sokat, az egyik az osztályában folyó mindenféle játszmák, a másik a férfiak és nők viszonya. Na, most köthetem fel a gatyám, mert mindkét téma necces! De élvezem, hogy érzékeny és okos és néha azt hiszem, hogy a figyelmességébe komolyan belejátszik, hogy Petya a tesója. Ugyanakkor ez is teszi kiszolgáltatottá, de ez bonyolult. Panni kapcsán már nagyon várom a vakációt, jó lesz kicsit pihenni, meg együtt lenni.
Emberrel elkezdtünk párterápiára járni, ez is jó dolog. Ilyenkor mindenki megkérdez, hogy miér' baj van, vagy váltok. De nincs baj. Illetve ahogy élünk, az lehetne baj. Mindent összevetve azt hiszem jó, hogy elfogulatlan és segítő szándékú emberek vetnek egy pillantást az életünkre és a problémáinkra, hiszen mi belülről nem biztos, hogy minden elakadást és lehetőséget meglátunk. Ez a program ráadásul fogyatékos gyerek szüleinek (is) szól, szóval számítottak a hozzánk hasonló furákra. Erről bővebben itt
És persze én is járok suliba, nyakamon a vizsgaidőszak. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem ez feldob. Mondjuk nem a vizsgák, bár a beadandó dolgozatok kapcsán elég sokat kell olvasnom és nagyon érdekes dolgokat is találok, meglepő módon néha a gépemen. Ugyanis hajlamos vagyok betárazni a letölthető olvasnivalót, aztán nem olvasom el, csak ha kell. Ismerős ez valakinek?
Amit igazán szeretek, az a társaság és némely előadások is. Most nem írom ide, hogy mit igen és mit nem, mert az csak rosszul sülhetne el. A csoport viszont nagyon jó. Végre nem "csak"autizmus, hanem mindenféle más is. Van aki gyermekotthonban dolgozik, van, aki pszichiátriai betegek bentlakásos intézményében és van, aki hajléktalanokkal, vagy szenvedélybetegekkel. Ráadásul intézménylátogatási kötelezettségem is van, vagyis el is jutok ilyen helyekre. Mindenki szereti a saját területét és nagyon sokat tud róla, izgalmas együtt lenni. Szóval vicces módon feltöltődni járok a suliba. Majd meglátjuk, hogy az eredményeim mit fognak ebből tükrözni. :)

kutyabajok és egyéb ügyek

Ez az év meglehetősen strapásan kezdődik. Egyébként sem kedvelem az évkezdést. Egyik nap még karácsony van és a hasamról tömöm a bejglit, a másik nap meg jön a busz Petiért és újra dolgozni kell. Hiába tudom fejben és készülök már napokkal korábban, ez mindig kicsinál. Idén a karácsonyfát is gyorsan elbontottuk, ugyanis Petya rájött, hogy ha megnyomja a két hüvelykujjával a műanyag gömböket, akkor azok viccesen pukkannak és betörnek. Eléggé leharcolta a karácsonyfadísz állományt és láthatóan nem értette, hogy ezzel mi is a baj.

Szóval hirtelen megint hétköznapok lettek, igaz hóval, ami megint csak a munkakedv ellen dolgozik, de némi teával megvesztegettem magam és dolgozom, meg persze tanulok. Egyébként szeretek dolgozni és mindig van egy jellegzetes hangulata az évkezdésnek. Régimódi vagyok, naptárazok és ez egy kicsit olyan, mint régen tanévkezdéskor az új füzetek. Meg az egyesület munkáját is át kell tekinteni. Lezárni az elmúlt évet és megtervezni az újat. És kár tagadni, nagy könnyebbség, hogy a gyerekek suliban vannak, nem csak éjszaka lehet dolgozni. Most Embernek is olyan a munkája, hogy itthon van sokat, szóval még a közös ebéd luxusa is belefér néha. :) De vissza a hóhoz és a gyerekekhez.
A hóban még az is jó, hogy lehetett Panniért szánkóval menni a sulihoz. Sajnálatosan rendes környéken lakunk, úgyhogy nem mindenhol volt hó még a hóesésben sem, de azért lehetett kicsit csúszkálni. :)

Most azért kicsit aggódom, olvastam olyan híreket, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is jegesek és balesetveszélyesek a fák Petya sulijának környékén. Ettől eléggé berezeltem, mert nagyon rossz lenne, ha Petya nem tudna suliba menni. Reméljük idén nem alakul ki ilyen helyzet, mert a decemberi betegeskedéseik után a januárt is így végigcsinálni nagyon nehéz lenne.
Petyus a hétvégén megint újat mutatott nekünk. Írtam már régebben, hogy van egy kutyánk és azt hiszem arról is, hogy a kapcsolatuk Petivel elég sajátos. Petya nem szereti, ha a kutya a lakásban van kiabál és minden lehetséges módon a tudtára akarja adni, hogy az eb nemkívánatos a lakásban. Jól működik pl, hogy Petya kinyitja az ajtót, ránéz a kutyára, utána a kertre és megint a kutyára. Szegény kutyus meg kimegy. Ha nem retteg éppen az aktuális tüzijátéktól, vagy petárdázástól. A gond akkor szokott lenni, ha kutyus nem akar menni.
Ez a helyzet most pénteken este is előállt, egy lelkes honpolgár nem bírta ki, hogy ne durrantson párat a néhány napja beköszöntött újév ( vagy a macskája szülinapja) tiszteletére. Arti neki az ajtónak, mi pedig beengedtük. Kegyetlenség lenne hagyni rettegni. Felkészültünk lélekben a szuszogásra és dühödt elvonulásra Petya részéről, de ez elmaradt. Petinek valamiért most nem okozott gondot a kutya. Annyira nem, hogy még szombaton is egy csomót bent volt és Petya megpróbált vele játszani. A kutyi nem tudta mire vélni a sámántáncot és nem egészen érti Petit, úgyhogy inkább odajött hozzám és lefeküdt a lábamnál, de béke volt. :) Jó lenne, ha sikerülne rendszeressé tenni, hogy a kutya bent van, mert nem jó neki mindig a kertben.

Petya naplózása is izgalmas. Ha nagyon sok a dolgom, hajlamos vagyok összetolni több napot. Ilyenkor csak cerkával beírom az adott naphoz egy szóban, hogy mi is volt, aztán később csinálom rendesen, fotókkal. Lassan teljesen ráállok, hogy fotózóm magunkat, mert a telóm ugye dátumot is rögzít a képek mellé és akkor tudom, hogy melyik nap mi is volt, illetve melyik kép mikor készült. Pont ma este szembesültem vele, hogy négy nap távlatában már keverem a dolgokat. Mondjuk iszonyúan fogy a patron, de remélem, hogy ez tényleg egy használható eszköz lesz Petinél.
Pannival is vicces dolog történt. Az volt a lecije, hogy írja le, hogyan készül a tejbegríz. Igazából adott a szöveg, csak kiegészíteni kellett, de a hangsúly nem ezen, hanem a tejbegrízen volt. Szóval ma vacsira tejbegrízt csináltunk. De nem ám én főztem, fityiszt, nem az én leckém volt, hanem Pannié. Én csak kicsit segítettem. Nagyon jól sikerült és Panni a feladatát is gyorsan megcsinálta, persze csak azután, hogy bekajált egy nagy adag finomságot és bezsebelte az elismerést. :)
A holnapi nap izgalmas még, holnap ugyanis az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz kell mennem. Még nyáron, amikor teljesen bizonytalan volt a srácok szállítása, megkerestem őket. Mostanra idéztek be. Küldtek mindenféle anyagot is, amit ők gyűjtöttek az ügyünkkel kapcsolatban, szerintem bizakodásra ad okot. De azért izgulok kicsit, nem is csak magunkat képviselem az ügyben. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem egyedül megyek, jön velem hozzáértő ember is.  Kicsit kíváncsi is vagyok, majd holnap meglátjuk mi sül ki ebből.

Nyaralás és nagyirém

Az előző bejegyzésemet azzal zártam, hogy megyünk nyaralni és mentünk is. Idén is jól sikerült a nyaralás,  Egy olyan házban laktunk, ami olyan idős, mint én, csak "neki" jól áll, hogy néhol kicsit megkopott, megereszkedett. Ráadásul minden ihletét vesztett stylist imádná, mert a berendezés jórészt eredeti.

Vendéglátónk nagyon kedves és figyelmes volt, ugyanabba a szobába költöztetett, mint tavaly és tényleg fennmaradt az ajtónkon a tépőzár csík. Elmesélte, hogy egy csomó embernek el kellett magyaráznia, hogy miért van az ott, de szerinte ez a legjobb szemléletformálás. :)

Én nem voltam olyan laza, mint tavaly, talán mert Ember többször is elment dolgozni. Idén sem egyedül nyaraltunk, velünk volt a vendéglátónk és a barátaink is, de valahogy most nem ment nekem a feladatmegosztás.

Rákészültem megint mindenféle auti cuccokkal is a nyarálsra, mert féltettem Petit attól, hogy majd kényelmetlen lesz neki a helyzet. Odafelé kapott képet a házról és készítettem egy fürdés kártyát is. (képeslap mérteben) Ezzel bajlódtam kicsit, mert kiderült, hogy nincs tavalyról képünk a partról, végül a netről szedtem le. A kép maximálisan bevált, úgyhogy jól el is pakoltam,

Vittünk persze egy csomó játékot, amit időnként félkészen elöl felejtettem és Petya befejezett. Megtalálta helyben is a neki tetsző játékokat, úgy mint öreg hintaszék és linóleum a csap mellett.

Jó nagyokat fürödtünk, volt fagyizás és rengeteg evés, szóval minden megvolt, aminek egy vízparti nyaralásban lennie kell. 

A fürdés néha már Gombóc Artúrt juttatta eszembe. Délelőtti fürdés, délutáni fürdés, esti fürdés, melegben fürdés, esőben fürdés :) Mondjuk ezeknek egy részére csak Panni jött.  Nagyon szép volt vele és Apjával álldogálni a Balatonban éjszaka és nézni a csillagokat.
Izgalmas volt a pontos este is. Ugyanis idén leérettségiztem újra és egészen jó eredménnyel, így felvettek főiskolára, szociális munkát fogok tanulni. Ez is a Balcsin derült ki és Panni névnapját is ott ünnepeltük. :)

Gyorsan eltelt az egy hét, de jó volt hazajönni. Itthon Nagyi Mami vigyázott a házra, jó volt látni. A gond csak az, hogy Peti kifejlesztett egy Nagyi Mami fóbiát és nem bírja, ha ő bejön a lakásba, vagy megjelenik a kertben. A szemén azt látom, hogy fél, de lövésem nincs, hogy miért. Amikor először megfogta és kitolta a lakásból, még nem tulajdonítottam ennek jelentőséget, de sajnos Petya a kiabálástól sem riad vissza, ha a Nagyi Mami eltávolításáról van szó. Ez persze nagyon nehéz, bár a Nagyi Mami szuperül kezeli a helyzetet és igyekszik nem a szívére venni, de nagyon nem lehet jó neki. Javasoltam, hogy váltson át cukorkás nénibe, vagyis jutalmazzuk, ha Peti tolerálja a jelenlétét, de ez nem igazán tudott működni, szóval nem voltunk ügyesek ebben a helyzetben. Most elutazott tőlünk (Nem elsődlegesen ezért) szóval a probléma átmenetileg jegelve van. Ez is olyasmi, aminek borzasztóan szeretném tudni, érteni a mechanizmusát, de Petya nem az a szószátyár típus, úgyhogy főhetek a levemben.
Vannak nagyon jó kis sikerélményeink is. Hirtelen kettő jut az eszembe, a repcsi, meg a dugó. Szinte minden nap kimegyünk sétálni és egy ilyen alkalommal mutattam Panninak repülőt az égen. Ilyenkor Petinek is szólok (és ha én nem, akkor Panni biztosan), de általában nem tudja, hogy mit is akarok tőle. Most is lelkesen bökdöstünk az égbe, hogy repülő és Petya észrevette és megértett, hogy mit csinálunk. Ugrált, csiripelt és repkedett, szóval igazán örült és mi is vele.:)
A dugó egy régi történet. Peti fürdés után mindig elhajította a kád dugóját a fürdőszoba változatos pontjaira, ami engem igen nagyon zavart, mert minden fürdést a dugó felkutatásával kellett kezdeni. Tűnődtem, hogy miért csinálja és arra jutottam, hogy egyszerűen nem tudja, mi a teendője vele. Azt tudja, hogy ki kell húzni, de hogyan tovább? Öntapadós fekete fóliából kivágtam egy dugó formájú és méretű kört és arra a helyre ragasztottam, ahol legközelebb a dugót szerettem volna találni. Fürdésnél mindig megmutattam Petinek, hogy oda tegye a dugót. Nincs azonnali hepiend, mutatni kellett. Mostanában viszont előfordult, hogy Peti, miután végzett a fürdéssel és én nem voltam a fürdőben, magától a korongra tette a dugót. Először azt hittem, hogy valamelyikünk volt, mert persze mis is önkéntelenül a helyére tettük, de nem, Petya volt a rendes.
Pannival is voltak jó dolgok, pl a kertben alvás, amikor hullócsillagokat néztünk, vagy a csajos nap a Camponában, ahol moziztunk (Minyonok!), Tropikáriumoztunk és a nagy szám, a Csopa is belefért.
A nyaralás után egyébként sajnos eléggé szétcsúsztunk. Valahogy nem sikerült visszaterelődni a rendes kerékvágásba. Ehhez azért hozzátett, hogy Ember meglehetősen sokat dolgozott és emellett nekilátott ajtókat készíteni a gardrób szekrényeire. Ezt annak idején nem gondoltuk fontosnak, hiszen van a gardróbon ajtó, de írtam már többször, hogy Peti szeret ott csövezni és lepakolni a cuccainkat, szóval ajtó kell. :) Ha az elkészül, Ember csinál még egy nagy szekrényt az egyéb holmiknak és remélem így gátját vetjük a pakolásos káosznak.
Egyszer rajta csíptem Petit, amikor a gardróbban foglalatoskodott. Nem látta, hogy figyelem, de érdekelt, hogy mit is művel. Meglát egy izgalmas darabot és leveszi. Mikor már nem izgis, eldobja és nyúl a következőért. Aztán rájön, hogy bajt kevert és elszomorodik. Azt remélem, hogy ha mérsékeljük a látványt, nem lesz elől annyi telepakolt polc, akkor neki is könnyebb lesz nem lepakolni. Persze ez is majd a gyakorlatban derül ki, de első körben még csak csukott ajtókról beszélgetünk. Azért érdekes ez, mert régi parám, hogy a felnőtt Petivel egy olyan lakásban élünk, ahol minden zárva van. De ez még odébb van, nem kell etetni a paraszörnyet, mert csak hízik tőle.

Elég sokat foglalatoskodtam Petya szállításának a gondjával is. Azt hiszem megírtam már, hogy tanév végén elegánsan jelezte a KLIK, hogy bocs, ennyi volt, innentől oldjam meg én a szállítást, én akartam ilyen messzi suliba hordani a fiamat. (Ugyanakkor leírta, hogy közelebbi suli meg nincs) Ezt eléggé nehezményeztem a többi anyukával együtt és elkezdtem a monstre levelezgetést. Szeretem azt hinni, hogy azok az emberek, akikkel Peti ügyeiben találkozom felkészültek a saját területükön és elkötelezettek a fogyatékos gyerekek ügye mellett, nem csak üresfejű fogaskerék emberek a rendszerben, ahogy sokan gondolják. Az esetek igen nagy többségében egyébként igazam van. Nagyon kedves és értelmes emberekkel találkoztam már így, akik tényleg segíteni akartak és igen, még a KLIK - ben is volt ilyen.
Ezért lepett meg, hogy most abszolút olyasmit tapasztalok, ami megfelel a sztereotípiáknak. Hárítás, tologatás, hozzánemértés, érzéketlenség és érdektelenség. Nem túl jó érzés, de ez van, Ezek után talán le sem kell írnom, hogy nincs megoldva a gyerekek szállítása és ez megint iszonyú mennyiségű pénzbe és időbe fog nekünk kerülni. Az ügyet egyébként a helyi és megyei KLIK után szépen elküldtem az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak, mert szeretném, ha nyoma lenne ennek az egésznek és azt sem bánnám, ha esetleg megoldást sikerülne találni erre a nem kifejezetten egyedi problémára.
A másik két anyuka egyébként sokkal nehezebb helyzetben van. Egyedül nevelik a gyerekeiket, ápolásin vannak és nincs kocsijuk. Attól tartok, hogy engem teljesen hülyének néznek, de ehhez joguk van, nem tudok szeptember 1 - re megoldást javasolni és nem rohangálok fűhöz fához.
Nagyon szeretném, ha Peti továbbra is ebbe a suliba járhatna. Már megvolt a szülői és kiderült, hogy többen is jönnek a suliba az autizmus szakirányon frissen végzett gyógypedagógusok közül, ami mindenképpen jó pont. Az osztályok beosztása is változott, nem lesz olyan nagy fiúkkal együtt Petyus.
Az elmúlt hetek már leginkább a sulikezdésről szóltak. Panni tanító nénije ebben is szuper, már év végén megkaptuk a mi kell listát. Ettől viszont kezdünk kicsit megszomorodni Pannival, mert vége a jó kis egész napos bandázásoknak, mehet vissza üldögélni. Ezt most én is sajnálom, mert egész más a gyerkőcökkel lenni amikor kipihentek, mint amikor este még piszkálnom kell Pannit, hogy leckézzen, pakoljon és alig marad idő játszani és beszélgetni.
Ugyanakkor várom már, hogy tudjak nyugodtan dolgozni, mert az utóbbi időben erre nem sok lehetőségem volt, így szép nagy hegyet kell majd eltolnom szeptemberben. De nyaraltam, feltöltődtem, szóval hajrá... (Csak ne jutna folyton eszembe a Hogylétemről című egyperces)

törött kéz, nincs busz, nagyöcsi

A májusunk azzal indult, hogy Petya eltörte a könyökét. A suliban volt, nem szeretett volna visszaindulni a játszótérről és dühösködés közben elesett. A suliban van erre protokoll, már a kórházban vettük át a begipszelt gyerkőcöt.
Nyilván kiderült már a blogból, hogy Petivel kapcsolatban számos parám van, ez volt az egyik. Egészségügy, ahol az emberek túlterheltek és ezért időnként türelmetlenek, pláne traumatológia, ahol mindenkinek minden fáj, bejósolhatatlan helyzetek, hosszú várakozások, szóval nem kifejezetten ideális szituáció autizmus szempontból. Ráadásul tartottam tőle, hogy Petya hogy éli meg az ilyesmivel járó fájdalmat, mennyire tud kontrollált és együttműködő maradni egy ilyen helyzetben.
Kiderült, hogy megint mélységesen alábecsültem a gyerekemet és egyébként az ügy többi szereplőjét is. Az orvosok közül az egyik kötözésnél mondta a gipszelős ember, hogy ő már elég sok mindent látott az elmúlt húsz évben és gondolom tényleg. Peti meg gyönyörűen tartotta, emelte, tette és vette a karját úgy, ahogy kérték tőle. A fájdalmat persze időnként kezelni kellett, de ez sem volt kritikus. Fürdeni is szépen tudott, Apjával intézték. Peti nem szereti a zuhanyt, ezért Ember szivaccsal mosta kevés vízben.
A hetente ismétlődő átkötözéseknél meg a második alkalommal már rutinosan ment oda, ahová kellett.
A gipsz most pénteken, négy hét után került le, volt egy röntgen is, amit Petya gond nélkül abszolvált és megint fürödhet sok vízben, amit gondosan ki is pocsol a kádból. :)

De, hogy ne legyen teljes az örömöm, a múlt héten derült ki, hogy a KLIK nem szeretné biztosítani a gyerekek szállítását jövőre. (Petin kívül még három srácot visznek) Ez nagyon nagy gond, ugyanis Peti  nyolcvan kilométert utazik naponta. Amikor utoljára mi gondoskodtunk a szállításáról, még volt állásom és fizetésem, ha nehezen is, de megoldottuk. Ez most lehetetlen. Tehát úgy áll a dolog, hogy tanév vége előtt egy hónappal derült ki, hogy gáz van. Ez minimum nemtörődöm húzás, hiszen bármilyen válaszlépéshez késő van. Finoman szólva sem vagyok boldog.
Szeretném leszögezni, hogy sosem hittem, hogy ez  a buszozás a legjobb megoldás. Nem ritka, hogy Peti hat tízkor száll fel a buszra azért, hogy a suliba érjen. A többi gyerek is rendre fáradt és nyúzott a sok utazástól. Azt gondolom, hogy rájuk is igaz, ami a normál fejlődésű gyerkőcökre, ahhoz, hogy jól működjenek a suliban, megfelelő fizikai állapotban kell lenniük. De azt is tudtam, hogy helyben nincs megfelelő iskola, tehát ezt gondoltam a lehető legjobb megoldásnak, ahonnan lehet tovább lépni. Ezzel szemben ezt is bukjuk. Persze nem szeretném ezt annyiban hagyni, most megy a levelezgetés a többi szülővel és a KLIK - el, hogy mi legyen.
A baj az, hogy ismerem annyira a mi remek döntéshozóinkat és a vonatkozó jogszabályokat, hogy ne legyek maradéktalanul biztos a dolgomban. Mindegy, vannak azért bőven érveink, amik megállnak és ha szó nélkül hagyjuk ezt is, akkor biztosan csak rosszabb lehet. A zabszem meg addig bent marad. Azt hiszem, ha a környéken élő szülők végre összefognának, megkeresnék egymást és mernének vállalni némi strapát, akkor biztosabban lenne helye a srácoknak, de ez már inkább munka, szóval abbahagyom az érdekvédő énem csillogtatását.
És most valami egészen más. :) A napokban Panni váratlanul betámadott, hogy ő szeretne egy kistestvért. Szívtelenül megtagadtam tőle a tesót, amire ő azonnal kombinálni kezdett. Érdekes, hogy néha még a legvacakabb helyzetekben is próbálja meglátni a jót, máskor meg a legjobb sem elég jó neki.
Szóval az okfejtése a következő volt: Ő szeretne egy kisöcsit, mert az milyen jó, de neki csak bátyja van. A Peti olyan, mintha kisebb lenne, mint ő, olyan, mint egy kisbaba, de nem lehet kisöcsi, mivel idősebb nála. Töprengett kicsit, majd kivágta, Peti egy nagyöcsi! Ezzel a téma le volt zárva. :)
És ami még nagyon jó, hogy megcsináltuk, egészen pontosan Ember megcsinálta a lukas fal borítását hajópadlóval. Régebben már írtam erről, nagyon csúnya, piszkos és lukas volt a fal, leginkább Petya aknamunkájának köszönhetően, most viszont szép és még két hét után is rácsodálkozunk néha. :) Most ilyen. Arról nem teszek fel képet, hogy milyen volt, szeretném gyorsan elfelejteni.

kicsit a fejlesztésről, meg mindenféléről

Az elmúlt néhány napban többször kaptam egy kérdést, ami nagyon meglepett. Jelesül azt, hogy van - e jogunk fejlesztéssel "kicsalogatni" az autista gyerkőcöt a saját világából, ahol feltehetőleg biztonságban érzi magát. Ez nagyon meglepett, mert számomra eléggé egyértelmű a válasz. A kérdezők egyébként laikusok voltak, nekik nem az.
Erről is azt gondolom, hogy az a fontos, hogy az autista emberünk méltóságát és képességeit tartsuk szem előtt. Ha innen nézem, tiszta az ügy. Mert sokkal méltóbb mindenkihez, hogy kompetensen járjon el a saját ügyeiben, legyen az az ebéd elfogyasztása, vagy házasságkötés, mint, hogy mindig mások intézkedjenek helyette, fölötte. A mi esetünkre lefordítva jobb ha Petya nem a falnak fordulva brümmög egész nap, hanem bevonom őt valamilyen tevékenységeb akkor is, ha az a számára elsőre nem szimpatikus. Vagy, hogy ő döntse el, hogy eper szörpöt szeretne inni és nem narancsot.
Persze a mód agyon fontos, itt jönnek a képbe az aut spec eszközök, módszerek. Nem kell mindjárt ördöngösségre gondolni. Hogy a legutóbbi példánál maradjunk, egyszerűen Petya elé tartom a két szörpis üveget, ő rábök arra, amelyikből inna. (A másikat néha el is tolja, hogy a tapasztalatai szerint nehezen kommunikáló anyja is értse)
Ráadásul az autizmusban használatos fejlesztési módszerek nem fájdalmasak, sőt némelyik kifejezetten tetszik. :) Szóval azt hiszem nem kérdés, hogy van - e jogunk, kell - e fejlesztenünk az autista gyerekeket.
A másik érdekes dolog, amin sokat tűnődtem mostanában, az a beszéd. Peti ezen a téren is változik, mostanában nagyon érdeklik a beszédhangok. Ő is próbálgatja őket és sokszor utánoz minket, persze Petisen. A kedvencem, amikor játék közben belenéz a szemembe és közi, hogy te, te és vigyorog nagyon. Ezek egyébként olyan hangok, mint amikor a kicsik azt mondják, hogy tö betű, szóval egyáltalán nem biztos, hogy szó akar lenni, de tudatos és nagyon édi. Ennek mindig örülünk és jól szórakozunk, de igyekszünk nem túlzott jelentőséget tulajdonítani neki. Félreértés ne essék, nem azért, mert nem örülnénk, ha Peti újra beszélne, sőt. De szerintem az igazán fontos nem ez, hanem, hogy kommunikálni tudjon és a beszédet nem feltétlenül használná erre, ahogy sok más auti srác sem.
Ezen kívül Peti nagyon sok minden másban is ügyesedik. Az idei kék sétán kifejezetten büszke voltam rá. Tavaly volt valami gondja és egy csomót kiabált, ezért és más okokból is szerettem volna inkább távol maradni, de a család ezt nem hagyta. Nekik ez a program kedves, menjünk! Peti végig szépen sétált, lufizott és kulturáltan szórakozott, én meg büszkélkedhettem az okos nagy fiunkkal. A séta után itthon ebédeltünk, a lufik a plafonon természetesen, ami igen magas itthon. De egy partvisnyéllel megoldható volt a lufimentés is.Egy pont volt csak ijesztő, amikor Petya úgy gondolta, megoldja maga, ezért kiállt az emeleti korlátra és onnan próbálta elérni a lufiját. Szerencsére még csak az egyik lába volt fönn, mikor lehalásztam onnan, személyi sérülés nem történt :) Ezek a képek a sétán készültek.

Délután meg dagadhattam a büszkeségtől. Díjátadóra voltunk hivatalosak, mert az egyesületünk és a Kockacsokival díjat alapított, amit első alkalommal Kulka János kapott. Erről többek között itt olvashat, akit érdekel. Szuper volt, persze, akik ismernek tudják, hogy kedvelem Kulka Jánost, jó volt személyesen találkozni, de nem ennek örültem leginkább.
Történt ugyanis, hogy a díj mellé odakészített ajándékcsomag szabad prédaként hevert egy széken, mi meg békésen beszélgettünk a díjátadóra várva, zsezsegve, projektorral bajlódva, ahogy azt ilyenkor kell. Láttam Petyán, hogy valami érdekes neki, ezért kértem, mutassa meg. Kézen fogva odavitt a zacsihoz és megmutatta. Nem vett ki belőle semmit, nem piszkálta, csak jelezte, hogy kér. Ráadásul elfogadta, hogy nem kap, hanem máshonnan kerítettünk neki nasit. Akik ismerik Petit, azok tudják, a többiek higgyék el nekem, hogy ez hatalmas eredmény, noha nem tűnik annak. Még most, hogy írok róla is örülök neki.
És, ha ez még mind nem elég, Panni  is ügyesedik, okosodik. Egyre profibbbb abban, hogy beossza a tanulni valót és ettől ügyesebbnek érzi magát. A sulitól és tőlem is bőven kap dicséretet, így még inkább jól esik neki ez a dolog.
Fizikailag pedig mindkét gyerkőc változik, amin nem győzök csodálkozni. Panni már kislány, semmi baba nincs rajta, teljesen kicsi csaj és úgy látom szereti magát, ami elég fontos. Peti pedig kezd valahogy megpocakosodni, ami némi aggodalomra ad okot. Keveset mozog és szereti a szénhidrátokat, szóval ezzel kapcsolatban is résen kell lennünk, de még nem vészes a helyzet. Azért az vicces, mikor beül az ölembe, mert már egyre nehezebben bírom. :) Tudom, erről is le kell szoknia pusztán a fizikai okok miatt, de ez nehezen megy és nem neki. :)

Még eldicsekszem azzal is, hogy a múlt héten öt napra el kellett mennem itthonról egy pályázat miatt . A tét nem kicsi, ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném, akkor végre a helyi szülőkkel is lehet majd dolgozni, de ezért most részt kellett vennem egy bentlakásos tréningen. Az elején elég vacakul éreztem magam, de a végére belejöttem. Most még írnom kell egy második körös pályázatot és kb két hónap múlva kiderül, hogy sikerül - e a dolog, vagy nem. De ha nem, már akkor is volt értelme. Erről itt egy videó.

De megint nem csak ez az érdekes, hanem, hogy mi történt itthon. Nagyobb rendre jöttem haza, mint amit itthon hagytam, a gyerekek jókedvűek voltak és Panni se nyafizott, mint régebben. Peti ráadásul megbetegedett, ami nem szokott egyszerű lenni.
Lebonyolítottak egy vendégséget, Ember családjának egy külföldön élő barátja jött látogatóba és azzal kapcsolatban is minden jól alakult. Ezért elsősorban Embert és Anyut illeti köszönet, de a csibék okossága, ügyessége is benne volt. Végül eljöttek értem és hazafelé érzékenyítettünk egy egész fagyizót, mert Petya úgy ette a fagyit, ahogy szokta és nem kultiválta a hosszú sort. Végül hazaértünk és mindenki boldog volt és az most is, pedig rengeteg a dolgunk. De ilyen események után sokkal könnyebb kezelni a nehézségeket és olyan optimista blogbejegyzést írni, amilyet általában szeretnék. :)

Petya ügyes

Petya mostanában mindenféle aprósággal lep meg, Nemrégiben pl azon kaptam, hogy az elöl hagyott mágneses horgász játékkal játszik úgy, ahogy kell. Máskor is felejtettem már elöl játékokat véletlenül, vagy szándékosan, de eddig általában simán széthajigálta őket. A horgászás óta már azon is rajtacsíptem, hogy építőket rak egymásra. :)
Szintén nagy lelemény, hogy ő fújja a bubit. Rászokott, hogy hozza a bubifújót és a kezünkbe nyomja, hogy fújunk neki. A múltkor valamelyikünk  szája elé tette a karikát, hogy most ő jön és sikerült! Még Panni is fennhangon örvendezett, szóval megerősítettük abban, hogy ez jó. Meglehetősen erősen fúj, szóval van, hogy jól arcon lő a löttyel, de időnként szép bubikat produkál és örül nekik. És ami még izgis, hogy valamelyik nap azon csíptem, hogy a focilabdát vezeti ki a szobából az előtérbe. Rugdosni már rég tudja, de most nagyon finoman gurigatta a lábával, amihez meglehetősen ügyesnek kellett lennie.
Mindezeken kívül a fogmosással is szépen halad, bár köpni még mindig nem tud. Szerintem lövése nincs, hogy miért is kéne. Pedig jó lenne, mert a felnőtt fogkrémmel moshat fogat, amit el szokott lopkodni, mert szereti az ízét.
Van még a szívószál, mint új fejlemény. Nemrég bedobtam neki egy pohár szörpibe, mert már rég nem használta. Nem elég, hogy szívta vele a löttyöt, de elkezdett szórakozni. Fújkálni, meg csibészkedni. Azóta néha kap, hadd játsszon a szájával, meg a levegővel.
Ezek mind olyan dolgok, amiket ovis korában vártunk tőle, de ez cseppet sem von le annak az értékéből, hogy most sikerültek. :) Kifejezetten kíváncsian várom a továbbiakat :)

Köszönjük, jól vagyunk. :)

A legutóbbi néhány posztom kicsit borúsra sikeredett, viszont most némi saját készítésű bejglivel, halászlével és hát igen, pár pohár pezsgővel a hasamban, jóval optimistább vagyok a szokásosnál. Gyorsan le is írom  jó dolgokat, mielőtt a rendes kritikus énem visszatalál hozzám.

Jó pár évvel ezelőtt, mikor még aktívan túráztam, meglehetősen sarkos véleményem volt azokról, akiknek a pihenés a kanapén eltöltött délutánt jelenti, lehetőleg némi kaja társaságában. Úgy gondoltam, hogy ennél haszontalanabb elfoglaltság a világon nincs, én sosem leszek díványkrumpli. Mostanában viszont egyre többször találom magunkat a kanapén a tv előtt és lehet, hogy szégyenletes, de ez most nagyon jól esik. Ugyanis amíg én bután nézek mondjuk egy főző műsort (Ember esetében ez valami űrkutató cuccal helyettesíthető be), nem verik szét körülöttem a házat, nem repülnek a tárgyak és nem rohan át senki ordítva a szobán. Illetve sokkal ritkábban. mint régebben. Ez pedig azt jelenti, hogy Peti változik, méghozzá jó irányba. Persze az csak a dolog egyik része, hogy a léte a számunkra komfortosabb lett, tökéletes akkor lenne a helyzet, ha a világ az ő számára is élhetőbb lenne, de erre vonatkozóan is látunk pozitív jeleket. 

A kommunikációja ugyan még mindig nagyon szegényes, de egyre kreatívabban használja a rendelkezésére álló eszközöket. Pl néha zavarja a tv (néha engem is, amikor Panni Tom és Jerry - t néz). Eddig vagy kiment a szobából, vagy kiabált és kiment a szobából, esetleg dobált és bántotta magát. Mostanában jutott el oda, hogy kikapcsolja a tv - t. Ez persze Pannit mélységesen felháborítja és egyébként nem is kommunikáció, inkább önkiszolgálásnak érzem, de egy eszköz, hogy szabaduljon a számára kényelmetlen helyzetből. Ha dühös, azt is ügyesebben kezeli. Régebben írtam, de lehet, hogy valakinek kimaradt, van a nappali sarkában egy sámándob, azt szabad ütnie (nem magát és másokat). Egyre többször üti tényleg a dobot, vagyis kontrollálja addig magát, amíg átér a szobán. (Nem nagy szoba, de ez akkor is teljesítmény) Alapvetően kevesebb a hiszti és ami van, azt is jobban uralja.

Az is fontos, hogy amíg régebben jobban szeretett elszeparálódni, mostanában velünk szeretne lenni és ezért hajlamos eltűrni az apróbb kellemetlenségeket, pl tv is. 

Alapjában véve úgy érezzük, hogy Petya az elmúlt pár hónapban jó passzban volt és ilyenkor annyira ígéretes minden. Hajlamos vagyok abban reménykedni, hogy a rosszabb idők már vissza sem térnek, innen csak felfelé van. De a józanabbik énem mindig visszaránt a földre, nem hagyja, hogy túlságosan optimista legyek. Tudom, hogy elég egy betegség és szépen visszajönnek a cvíder napok. 

Igazából idén a karácsony is így indult. Peti kiabált és nem volt türelme semmihez. Aztán kikakilt valami cérnát, amit nem tudom hogyan evett meg, minden ilyesmit elrakok előle. Így viszont Szentestére tündér lett. A fadíszítésnél is ott lábatlankodott és láthatóan várta a folytatást. Dicséretes önmérsékletet tanúsított, mert nem bontotta ki az ajándékokat, csak akkor, mikor már szabad volt és örült annak, amit kapott. Meg Panni egyik ajeszának is, ami egy nagy plüss szörny. A csoda az, hogy ha egy ponton megnyomjuk, mond valamit, amit még nem sikerült megértenem. 

A hal idén nem fekszik Petinek, pedig tavaly szerette. Ráadásul sajnos továbbra sem én vagyok a háziasszonyok gyöngye, szóval nem feltétlenül eszünk délben. Ezt ma úgy oldottam meg, hogy mindkét gyerkőc tejfölös tésztát kapott ebédidőben. Ez nekik is tökéletesen megfelelt és nekem is. Így én bíbelődhettem tovább a dinoszaurusszal, amit pulykának árultak a boltban és megérte a fáradozást. Délutánra nagyon finom pecsenye lett belőle, amiből kivételesen mindkét gyerekem evett. 

Egyébként kajában Panni sokkal nehezebb ügy, mint Petya, sok mindent nem szeret. Én meg nem igazán akarom eröltetni, gyerekkoromban én is meglehetősen válogatós voltam. Alternatívának ott a sós, vajas kenyér, így nem hal éhen. De azért fura, hogy időnként több gondom van vele, mint Petivel. Itt nem igazán tudom használni, amit az autizmussal kapcsolatban felcsipegettem az évek során, marad a szimpla anyukaságom. Majd meglátjuk mire elég. :) Az biztos, hogy az a kijelentésem, hogy karácsonyig biztosan nem kell tanulni, osztatlan sikert aratott. Karácsony után kénytelenek leszünk elővenni a szorgalmit, ami elég sok és a tanárnéni szeretné, ha a gyerekek a matekot megcsinálnák (?!), de ezzel még nem akarom a kedélyeket rombolni.

Panni zongorázása idén új elemet hozott a karácsonyunkba. Ugyanis megtanulta a Pásztorok, pásztorok kezdetű dalt és nagyon szépen játszotta. Ember a gitárjával tud ehhez hozzátenni, én pedig a szülinapom óta boldog tulajdonosa vagyok egy basszusgitárnak. Igazából persze nem tudok rajta játszani, de a hangokat néha már meg tudom fogni és a pásztorokhoz éppen pont hozzá tudok prüntyögni, szóval jók vagyunk! :)

Teszek ide még egy linket, ezen Ember (is) beszél a karácsonyról,arról, hogy nálunk milyen, nekem tetszik. Ja! És új tudomány a tavalyi évhez képest, hogy Petya ugyan nem bírja ki, hogy ne piszkálja a díszeket, de amit lever, azt vissza is teszi! Az összes gyertyát elfújja, ami nem is csoda, figyelembe véve, hogy éveken keresztül ezt gyakorolta minden fejlesztés végén. Imádtam, amikor elprüsszentette, elszusszantotta a gyertyát. De most, profin fúj :) Időnként behoz egy doboz gyufát, amivel feltehetőleg gyertyát, vagy csillagszórót kér. 

https://www.facebook.com/video.php?v=802921973114698&set=vb.104028659670703&type=2&theater

A szülinapomon egyébként nagyon jó kis meglepit kaptam. Ember elrabolt és meghallgattam, hogyan zenél az akusztikus zenekarával. Ez azért érdekes, mert Peti mellől iszonyú nehéz elmenni. Akkor sem volt könnyű gyerekvigyázót találni, amikor két fizunk volt, most meg aztán végképp nehéz a helyzet, pláne esti programra. Már megint baráti segítséget kaptunk, amiért nem győzök elég hálás lenni.

El akartam még mesélni a pizsis dogot is. Néhány hete történt, hogy megláttam a boltban egy kezeslábas pizsamát Peti méretében, ami történetesen Angry Birds mintás volt. Megvettem, mert folyton aggódom, betakarózik - e rendesen Peti. Egyébként mostanában be és egész éjjel az ágyában alszik. De vissza a pizsihez. Hazahoztam és iziben rá is adtam Petire. Szagolgatta kicsit és mászkált benne. Panni meg mondogatta, hogy tetszik neki az Angry Birds - ös pizsi. Peti egyszer csak levette a piszit és Panninak adta. Nesze neked! Értette mit mond Panni? Vagy csak nem tetszett neki a pizsi szaga? Ezt sem fogom most megtudni. Azóta a pizsi levakarhatlan Panniról. De azért motoszkál bennem erősen, hogy mi is lehetett Peti fejében akkor.

Meg a barátainkról is szeretnék írni, akik átjöttek karácsony előtt látogatóba. Ez amolyan babakocsi tologató barátság, gyakorlatilag a gyerekeink születése óta ismerjük egymást. Végig csinálták velünk a diagnózist és az azóta eltelt éveket. Tudom, hogy szomorúak attól, hogy látják, mennyire szét tudnak csúszni a dolgaink, de még mindig a barátaink. Ami a látogatásukban érdekes volt, hogy mind jöttek. Általában csak a lányok jönnek, az anyuka és a kislányuk, aki Panni legjobb barátja. A fiúk nem azért nem jönnek, mert érzéketlenek, hanem pont az ellenkezője miatt. Láthatóan rossz nekik, ha Petit rossz állapotban látják és ez megviseli őket. De most mind jöttek és szépen lecsücsültek  a nappaliban. Peti örült nekik, de kínozta valami, így ez a vendégség is félrecsúszhatott volna, de nem csúszott. Peti kiment Panni szobájába, mikor már sok volt neki a társalgásból, mi meg beszélgettünk, fényképeztünk, meg ilyesmi. Nagyon kellemes esete volt, megint valami olyan, ami régebben nem ment volna, ezért különösen nagyra értékelem.

Lassan elfogy a mesélni valóm, remélem mindenkinek olyan jó kis kuckózós karácsony jutott, mint nekünk! :) Minden esetre én boldog karácsonyt kívánok! 

viszlát nyár, helló ősz!

Még néhány szösszenet maradt nyárról, amit eddig nem volt időm leírni. Pl, hogy miután megjöttünk a nyaralásból, én folyton a jó nagy víz után nyavalyogtam. Csak kérnem kellett és megadatott, átmenetileg feszített víztükrű volt a konyhám. Valami cső eresztett és ezért nem lehetett száraz lábbal átkelni egy tányérért. A gyerekeknek mondjuk tetszett. :)

Meg aztán ott van Panni okossága is. Merthogy Petinek ment a hasa és én mindenfélét kitaláltam, hogy miért is. Panni egyszer szépen végighallgatta Emberhez intézett legújabb agymenésemet a témában, ahol kitértem a produktum színére és állagára, majd közölte, hogy Peti eszi a bodzabogyót, de semmi gond, én mondtam, hogy szorulás esetén ez még jó is lehet. Tényleg mondtam ilyet, ő meg figyelt. A mennyiség azért nem mindegy, úgyhogy szépen kimentem egy metszőollóval és megszüntettem a hasmenést. De azért vicces, hogy nem láttam a szememtől.

A legújabb napirendi tárgyunk is rendhagyó. Sokat törtem a fejem azon, hogy a lovagláshoz mit találjak ki. élek ugyanis a gyanúperrel, hogy a Duplo ló Petinek kb egy darab műanyag és nem asszociál róla igazi lóra, amin ülni szokott. Megkérdeztem a lovasterapeuta srácot is, hogy mit javasol. Erre adott egy tincset a ló sörényéből, mondván úgyis mindig azzal fogselymezik a Peti. Egyébként tényleg folyton rágcsál némi sörényt, szóval igaza volt. Ezzel már csak abban kell okosnak lenni, hogy hogyan védjem meg, mert ha kirakom, Peti elveszi és szétpöszörgeti. Lelamnálni szerintem nincs értelme, akkor már más lesz az illata, tapintása, szóval nem lesz sörény. Most lobogtatom lovaglás előtt de ez messze van az ideálistól, napirenden viszont a fenti okok miatt nem merem hagyni. De szép, így néz ki.

Pannival nyár végére ár nagyon sokat kellet hadakozni, hogy ne nézzen folyton tévét. Ezt meguntam és kitaláltam, hogy egy napra kap három mozijegyet, ő választja ki hogy melyik mesére használja fel. (Akár olyat is választhatott, amit én nem szeretek.) Ehhez persze át kellett nézni a tévéműsort és minden nap kitölteni a biankó mozijegyeket, amiket aztán Panni tovább díszített matricával, meg csillámmal, megy ilyesmivel. Ilyenre sikerültek:

Sajnos egy idő után elveszítették a varázsukat, de addigra úgyis ősz lett és szükség esetén némi szülői szigor alkalmazásával újra elővehetők a jegyek.

Volt még némi kertrendezés és függőágy szerelés is, amit eléggé szerettünk. Petya is rákapott, hogy abban hintázzon, ezért még a kutyát is eltűrte a kertben. :)

És a nyár legvégén, vélhetően a sok esőtől, összedőlt a kerti kiülő. A jó az, hogy senki nem volt alatta. Ugyanis azon is volt hinta, meg a gyerekek egyébként is imádtak körülötte rohangálni, szóval valaki már megint vigyázott ránk.

Ezek után az örömök után tragikus hirtelenséggel becsöngettek. Alig vártam már, hogy kicsit gyerekek nélkül legyek, ezért engem lepett meg a legjobban, hogy túl nagynak éreztem a csöndet. De ez fél napnál nem tartott tovább, ugyanis Embernek borzasztó mennyiségű munkája van és kért, hogy segítsek. Ezen kívül saját dolgom is van rengeteg, szóval megint pörgés, csak másképp. Ami nagy könnyebbség, hogy elindult a szállító szolgálat. El sem igen hiszem. Reggel jön a busz, igaz nagyon korán, és viszi Petit. Kis gond volt a kísérő körül, ezért a héten én is mentem reggelente, de úgy tűnik ez is megoldódik.
Az iskolakezdés a sok munka miatt kicsit kapkodósra sikerült, ezt inkább Panni érezte meg. Volt, hogy még este fél tízkor is a füzeteit kötöttem, amire természetese ő írta rá a nevét. Nagyon szeretett volna olyan cuccokat, amin Monster High figurák vannak, de azok bitang drágák, szóval bekötöttük egyszínűre a füzeteit és ragasztott rájuk az ízlésének megfelelő matricát. (füzetenként egy db matricát) A végeredmény szerintem sokkal ízlésesebb lett, mint amit a boltban árulnak. Petit nagyon dicsérik a suliban, az egyik tanítónéni azt mondta, rosszabbat várt. Értem, hogy mire gondol, de pont ezért asztalztunk, meg sétáltunk, meg ilyesmi. (Meg jól is esett.) Azon még töröm a fejem, hogy hogyan kommunikáljunk a tanárnénikkel, hiszen innentől nem én viszem Petit. A legegyszerűbb persze velük megbeszélni, mert nagyon nem akarom zavarni őket, hiszen nekik ez "csak" a munkájuk és megértem, hogy nem vesznek szívesen mondjuk rosszkor jövő hívásokat. Úgy néz ki, marad az üzenő és az e - mail. De jó fejek, ezzel biztos nem lesz gond.

esőtánc

Ez a hét is elcsorgott szép nyugisan. Kialakult egy rendje a napjainknak és ez Peti számára így jó. Panninak persze borzasztóan unalmas, de nincs mit tenni. Ebben a rettenetes melegben nekem sincs nagyon kedvem Petya határait feszegetni, mert már a létezés is extrém sport.
Kicsit nekem is sok már az itthoni létből, ezért is örültem neki, hogy részt vehettem egy szülőtréningen, most éppen az étkezési zavarokkal kapcsolatban. Jól eset meghallgatni akkor is, ha nekünk ezzel kapcsolatban nincsenek húsba vágó problémáink. Ezzel nem azt akartam mondani, hogy Peti válogatás nélkül eszik és profin használja a halkést, de az asztaltól szaladgálásnál és a válogatásnál sokkal fontosabb dolgaink is vannak. Azért jó volt erre a területre is ránézni kicsit. Szeretem a szülőtréningeket azért is, mert rendet tesznek a fejemben, meg mert nagyon inspirálóak. Persze van egy olyan része is a dolognak, hogy azonnal újabb problémákat fedezek fel az életünkben, de ezen már csak mosolygok. Olyan ez, mint mikor az ember betegségekről olvas és mindjárt egy csomót diagnosztizál is magán. :)
Ezután gyors egymásutánban két munkamegbeszélés volt még. Az egyik pocsékul sikerült, nem tudok mit kezdeni a nyílt agresszióval, főleg ha inkompetenciából fakad, a másik viszont eredményes volt. Végül úgy zártam a napot, hogy jól esett és feltöltött a következő mászkálós alkalomig, ráadásul gondolkodni valót is adott bőven.
Voltunk fejlesztésen is és én vezettem, ami külön fegyvertény. A GPS ismét cserben hagyott, úgy jártam, mint az ember a viccben, menni tudtam, csak jönni nem. Ember meg három szóval eligazított. Vitán felül jobb, mint az összes kütyü együttvéve. :)
Ráadásul a derekamnak is sikerült beakadnia, amitől a hét elején roppant kimérten mozogtam és nemigen tudtam felszedni a dolgokat a földről. Ilyenkor jövök rá, hogy mennyi minden tud leesni. :)
Lovaglási is volt és Peti igazán ügyesen dolgozott. Szombatra külön ajándék volt, hogy Ember nem ment sehová. Az elmúlt két héten annyit dolgozott, hogy már nagyon hiányzott itthon. Ráadásul Peti felvette azt a nagyon fura szokását, hogy csak Emberrel pisil a vécébe. Ha én viszem, nem hajlandó, aztán moshatok gatyát.
Volt nálunk egy hölgy is, megnézte Petit az ápolásihoz. Peti jól megfogta z orrá, meg a háta mögé mászott a kanapén, szóval kapta az ívet becsülettel, de jól bírta. Egyébként meg kedves volt és előre telefonált, még a kutyától sem akadt ki, szóval szavam nem lehet. Újabb jó pont a hivatalnak.
Amit nagyon szerettem a napokban, azok Peti esőtáncai voltak. A héten többször volt olyan, hogy napközben borzasztó meleg, délután pedig zivatar. Ilyenkor a kutya bekéredzkedett, Peti pedig kiment a zuhogó esőbe és ott kalimpált, meg ugrált. Nem hívtam be, mert meleg volt és láthatóan örömet okozott neki. Az első alkalommal kicsit sokat is és jó túlpörgött, úgyhogy ezután már résen voltam és időben behívtam, hogy csücsüljön egy kád meleg vízbe. Nagyon jó fej volt. :) Gondolom hiányzik neki a medence, de most nem tudunk venni. A puha falút ugyanis előbb vagy utóbb kiharapja, a kemény meg eléggé áras. Marad a fürdőkád, az strapabíró. :)

Panni jövő héten táborozik, már alig várja. A régi óvónénije szervezi a tábort, abban biztos vagyok, hogy tévézés nem lesz. Petivel kettesben bizonyos szempontból egyszerűbb az élet és könnyebb a keretek közt maradni. Csak ilyenkor van késztetésem kicsit feszegetni őt, nehogy túlzottan beledermedjünk a szituba. Ki fog derülni, hogy mennyire sikerül majd.