Amikor sikerül

 

Tavaly decemberben, vagy talán év elején olyan szépen kitaláltam, hogy visszatérek a bloghoz, mert amikor írtam, sok örömet okozott. Nem voltam nagyravágyó, gondoltam havi egy poszt igazán belefér. Gondolataim bőven vannak, a net elbírja őket. Aztán jött az "ember tervez" forgatókönyv. Petya februárban omlott össze, vagy esett szét, végülis majdnem mindegy, hogyan fogalmazunk. Borzalmas dolgokat produkált, azóta is kerülgetem, hogy megírjam, mostanra jutottam oda, hogy nem tudom, talán majd, ha már biztos leszek benne, hogy letettük. 

A dologban az volt a nehéz, hogy most nem csak ő borult mg, hanem én is. Úgy tűnik, hogy ezt a legerősebb anyukák sem ússzák meg, én pedig eleve nem pályáztam ilyen babérokra. Sok volt, mert Petya tette, amit tett, A járvány sem kímélt minket. Embert megbetegítette, nekem pedig elvitte a munkahelyemet is, amit nagyon szerettem. Újat kellett keresni, és találtam is szuper jót, de fájó a veszteség. Pannus mindezek közepette felvételizett, és kezdett középiskolát, szóval nem akármilyen év van mögöttünk, és még nincs vége. 

Ha összesedem magam, biztos írok majd az egészről, mert rengeteg dolog volt benne, emit érdemes megosztani, átgondolni, de most azt szeretném idetenni, ami jó volt. Ez csak a múl héten történt, szóval még viszonylag friss az élmény. 

Ahogy írtam, Petya szörnyű dolgokat kezdett csinálni, jelesül iszonyatosan bántotta magát. Ilyenkor illik utána nézni, hogy ennek mégis mi az oka. Voltunk MR vizsgálaton, persze altatásban, de egy idő után a fülére terelődött a gyanú. Szeptember óta ment a matek, hogy hogyan is lehetne benézni a fülébe. Mondtuk, hogy szerintünk leginkább altatásban, mert ébren jó passzban sem biztos, hogy szreti az ilyesmit, de a fránya kovid közbeszólt. Ahhoz ugyanis, hogy altatni lehessen, teszt kell. Ha a teszthez megfogjuk, a fülébe is be tudunk nézni. A kígyó a farkába is harapott. 

Hihetetlenül kedves és türlemes emberek foglalkoztak velünk. Nem akarták Petyát bántani, tolódott is vizsgálat betegség miatt, nem volt egyszerű a helyzet. A mázli az volt, hogy pontosan értették, miért akarom tudni mi van Petya fülében akkor is, ha most nem mutat tünetet. Kapott gyógyszert, mikor tudtuk, hogy baj van, az használt. Egy idő után megállapodtunk, hogy na még egyszer, egy másik doktornéni is megpróbálja, mert ő tapasztalt, és rutinos. Itthon pedig elkezdtük tanulni a "fülbe nézést". Egy fülhőmétővel, és némi furán íztelen jutival játszottuk le a vizsgálatot naponta egyszer. Csak három lépésünk volt, lecsücsülök a székbe, benézek a füledbe, és juti. A vizsgálatnál is lejátszottuk, senki nem vitatta, hogy ezt lehet, majd közöltem, hogy most a doktor néni. És a csoda teteje az volt, hogy működött. Meg lehetett vizsgálni, még ő mutatta a doktörnőnek, hogy mehet. Nincs Petya fülében baj, kimosták, de legalább tudjuk, hogy nem azért veri magát, mert ott bent fáj neki. Persze így lehet tovább okokat keresni, de ez már egy másik történet. :)

Tanévkezdés

 

Pár hete készülők már, hogy megírjak egy igazán kedves pillanatot. Semmi extra, de nekem mégis fontos. Azt hiszem írtam már arról, hogy kicsit aggódtam a tanévkezdés miatt, hiszen Petya nagyon sokáig volt itthon, és ráadásul új csoportban is kezdett. 

Amiatt sem voltam egészen nyugodt, hogy mi is megkaptuk a mindenféle óvintézkedésekről szóló tájékoztatókat. Ezek nagyon fontos és érthető intézkedéseket tartalmaztak, de nehezen tudtam elképzelni, hogy Petya sulijában minden zökkenőmentesen működni fog. Ott volt mindjárt a kötelező lázmérőzés. Mindig sok gyerek érkezik egyszerre és alapból is nagyon kevés parkoló van. (Nem luxushiszti, ezek közül a srácok közül sokan nem tudnak részt venni a közösségi közlekedésben, vagy nagyon messziről járnak suliba) Attól féltem, hogy egymásra fog torlódni a sok érkező család, és Petya nem fogja jól bírni a tumultust. Ezzel szemben minden pöcc és röff működött. Bónusz, hogy Petya megtanult egyedül felmenni a csoportjába. :)

Ez úgy néz ki, hogy elvonulunk reggel közösen a bejáratig, ott elköszönünk tőle és ő elindul fel a lépcsőn. Mi lent hallgatjuk, hogy felér és kinyitja az ajtót. csak ekkor megyünk a dolgunkra. Volt, hogy nem a megfelelő hangokat hallottuk, akkor kaptunk segítséget, és kiderült, Petya valamiért csakugyan nem nyitott be a csoportba. 

De kicsit előre szaladtam, ez már az aktuális rutin. Az én kedves pillanatom, amit szeretnék nem elfelejteni, az első, vagy második hétre datálódik. Annyi történt, hogy sétáltunk be a suliba Petivel. Ez már önmagában is jó dolog, gyönyörű helyen van az iskola, nagyon szép a kertje. Szembe jött valaki, talán egy asszisztens és köszönt nekünk, szia Petya! Amikor megérkeztünk a kis házhoz, amiben a csoport van, ott várt minket az aktuális lázmérő tanár, aki mosolyogva fogadta Petit. Pillanatok alatt megmérte, majd még mindig mosolyogva felküldte az emeletre. Hallottuk, hogy fent a tanára fogadja és békén mentünk is tovább.

Semmi különös? Minden gyerekkel így kéne? Igaz, de tudjuk, nincs ez így. Különösen a Petyához hasonló srácokkal és a családjaikkal. Ezért is kedves nekem ez a kép. Meg azért, mert átfutott az agyamon, hogy mennyi minden kellet ahhoz, hogy ide megérkezzünk. Amikor dolgozom, és hozom a példákat a saját életünkből - mert azzal ugye nem beszélek ki senkit- sokszor kapom meg, hogy mi milyen szerencsések vagyunk. És tényleg. De a jó suli nekünk sem volt készen. Rengeteget dolgoztunk mi is, Petya is és a suli munkatársai is azon, hogy én ennyire idilli képet festhessek. Sok olyan helyzetben maradtunk benne, amikor törtem a fejem, hogy ne kéne-e mégis elszaladni. Utólag úgy látom, volt értelme, mert mindenki épült belőle. Voltak nem megfelelő pedagógusok és olyan is, akivel egyszerűen én nem tudtam hangot találni, és persze nálunk is felmerült a magántanulói státusz is. Ez úgy tűnik mind előre vitt, minket és az ügy többi szereplőjét, nem utolsó sorban Petyát. 

És amit még nagyon fontos észben tartanom, hogy ez a kép mennyire törékeny. Most jó, működik, de sokszor előfordult már, hogy tört valahol az egész és Petya néhány napra, hétre otthon ragadt, akár kovid nélkül is. Talán ezért is értékelem ennyire magasra a jó pillanatokat. 

De most jó, és ezt mindenki érzi. A tanárokkal sikerült olyan kapcsolatot kialakítani, ami nagyon élhető, így nincs görcs a gyomromban minden délelőtt. Tudom, ha Petyának nehezebb napja van, csak akkor feszül meg mindenem, de azt is tudom, amikor  ügyes, és mostanában erre volt több példa. :)

Újra tanulom és nagyon élvezem a nappali műszakot, vagyis azt, hogy nem kell éjjel dolgoznom, van rá idő, amíg Petya suliban van. Azért néha marad munka éjszakára, de mégis könnyebb így.

Nehézséget az okoz, hogy nem tettük fel Petyát a buszra. Novemberben, mikor levettük őt, láttuk, hogy mekkora stressz az utazás, milyen zaklatottan ér az iskolába. Ennek folyománya, hogy mi autózunk vele, illetve igazából Ember, hiszen én még mindig csak nagyon keveset vezetek. Ez megterhelő egyrészt időben, másrészt anyagilag, tudjuk, hogy ezzel még lesz problémánk. De a buszon nagyon sok a gyerek és néha eszembe jut, hogy sikerült kialakítani egy olyan szolgáltatást, amiben felerősítjük azokat a hatásokat, amiktől védeni szerettük volna a gyerekeket. Elég abszurd, de egy csomó családnak még így is könnyebbség, hogy a gyerekük akár ilyen módon is, de eljut a suliba. Jó volna ebben haladni, de most épp nem látom a módját.

Panniról is szeretnék írni, de ő már nagy és nem feltétlenül örül annak, ha kiblogolom. Azért tán nem haragszik ha megírom, hogy mennyire ügyes, és milyen büszke vagyok rá, hogy annyit beletesz most a tanulásba, amennyit. A nyolcadik első féléve fontos, ezt ő is tudja és nagyon dolgozik.  Én meg élvezem a közös tanulást, szól, ha segítségre van szüksége, ez maradt az itthon tanulásból. :)

Ráadásul kipróbálta a varrógépemet is, abban is nagyon ügyes, de ezen nem csodálkozom. :)

 

Most épp így vagyunk és azt remélem, hogy még sok ilyen kedves pillanatot gyűjthetek be és írhatok majd meg. :)

Vagabondok

Múlt szombaton volt a városunkban a Vagabond Korzó. Ez egy olyan rendezvény, mint egy nagy utcabál, vagy egy kis fesztivál. Gyakorlatilag bármerre csámborog az ember a fúbb utcákon, zenébe botlik. 

Azért szeretem nagyon ezt a dolgot, mert teljesen a helyi közösségről szól. Akik ismernek, tudják, hogy ez már egy ideje nagyon foglalkoztat. Mármint a helyi közösség téma. Tök abszurd, hogy a neten lógva élünk, és közben nem tűnik fel, hogy jó fej a szomszéd, vagy, hogy kettővel arrébb is egy auti srác lakik.De vissza a bulihoz!

Ezen a jeles alkalmon természetesen Ember is muzsikál már évek óta. Mindig nagyon szerettem volna hallani, de eddig sosem mentem el. Petivel nehezen indultam neki, tartottam tőle, mi lesz, ha hamar haza kell indulnunk, mert sok lesz neki a jóból. Most viszont szerencsém volt, mert volt nálunk egy kölcsön autó. Így Embernek is volt kocsija, de nekem is maradt, ha gyors távozásra kerülne sor. A legviccesebb az, hogy nem került. :) Bónuszként Anyut is el tudtam vinni, akiről nekem sosem jut eszembe, hogy idős, de most már azért néha fáj a lába, szóval jól jött, hogy nem kellett mindenen végig gyalogolnia. Autonóm személyiségként gyorsan lepattant rólunk, amikor a központi helyszínre értünk, de időről időre összeakadtunk, Panni pedig hol vele bóklászott, hol velünk.

Először a Szaft nevű remek formációt hallgattuk meg, amiben Ember és egy séf barátja muzsikált. Ezt Peti nagyon szerette, végig billegett velem a színpadnál. Utána átsétáltunk egy másik helyszínre és útközben szert tettünk némi fagyira. Innentől már beindult a buli, Peti érezte, hogy ez most egy jó kis nap lesz. 

A másik helyen A Blues Rádió Budapest tolta, ami Ember kb száz éve létező zenekara és szerintem szuper. Arra azért figyeltem, hogy elhozzuk Petya telóját, mert számítottam rá, hogy lesznek üresjáratok. Ez jó ötlet volt, mert amíg a zenekar felállt a színpadra, addig Petya békésen eljátszogatott. Nagyon vicces volt, hogy találkoztunk egy kedves ismerősünkkel, akivel nyárra integrált alkotótábort tervezünk auti és nem auti srácoknak. Ő festőművész és valaha pedagógus volt, így több társával együtt be meri vállalni a srácokat. Erről bővebben itt. (Akinek van kedve, egy kattintással akár támogathat is minket egy kattintással! Köszi! :) )

Amint találkoztunk, egyből rákattant Petyára, noha mondtam neki, hogy nem fogjuk egy hétre vinni táborozni, hiszen neki is sok lenne, meg a környezetnek is. Ettől függetlenül figyelte, hogy játszik, mit csinál és ötleteltünk, mibe is lehetne bevonni. Annyira jól esett, hogy nem a frász jött rá, hanem a lehetőséget látta Petiben!

Amikor a zene elkezdődött, Peti teljesen lelkes lett. Nagyokat nevetett és néha belevisított a zenébe, amit kb senki nem hallott. Azon mosolyogtam magamban, hogy néha pont jó helyre kiabált. Szerintem most állt össze neki, hogy Apja miket zenél otthon. Ugyanis nálunk előfordul, hogy Ember lecsücsül szépen valahová az ölében egy gitárral és játszik valamit. Ez ilyenkor nem éppen az az idilli helyzet, aminek kinéz, ugyanis az elektromos gitárnak hangosítás nélkül elég fura hangja van. De a motívumok felismerhetők és Petyának simán átjött, hogy aha! ezt szoktam én otthon hallani! Ráadásul ott volt a többi hangszer, szóval komplett zeneként hallotta vissza a dallamokat. Nagyon tetszett neki. Nekem meg az tetszett, hogy a kutya sem törődött Petivel Mért is tette volna, egy szép nagy kamasz srác bulizott, meg nyomkodta a telóját. Az is igaz, hogy jöttek még barátok, szóval általában olyan emberek ültek mellettünk, akit nem lepett meg, egy orr fogás, vagy billegés. De nagyon jó volt kimoccanni Petivel.

Visszafelé a kocsihoz sietni kellett, mer megerősödött a sél. Ezt sajnáltam, mert elfújt egy koncertet, amibe belehallgattam volna. (Mojo Workings)

Apró vidámságként találkoztunk még Petya egyik volt gyerekvigyázójával, az elsővel, még a korais időkből és vettem egy nagyon szép kendőt egy nem nagyon szomjas pólóárustól, aztán hazajöttünk és lazultunk a kertben, amíg el nem kellett kezdeni az estét. Szuper napunk volt, és még most, egy héttel később is vigyorgok, ha eszembe jut. :)

El a kezekkel a könyvespolctól!

Peti autizmusának a legtöbb velejárójával megtanultunk együtt élni, jó néhányat meg is szerettünk, pl a ""peti puszikat". De van, ami továbbra is gondot okoz. Az egyik legnehezebb számomra a folyamatos pakolás, különösen a könyveké. Életem egy régebbi szakaszában könyvkereskedő voltam, nagyon szerettem ezt a munkát és persze kedvezményesen vásárolhattam könyveket. Többek között ezért is elég szép kis könyvtáram volt, ami mára erősen megfogyatkozott. A fogyás egyik oka Peti, aki hozzám hasonló módon rajong a könyvekért, csak ő szét nézegeti őket, vagyis addig lapozza, amíg a könyv darabokra nem hullik. Így ment tönkre a legtöbb művészeti albumunk, ami túl azon, hogy drága volt, kedves is volt nekünk. Egy újabb szokása, hogy lukasztgatja is a lapokat, aminek én érthető módon nem örülök. 

Általában ő kapja a reklámújságokat, mikor végzett velük és az IKEA katalógus az egyik legnagyobb kedvence (de jöhet avonos is, szagos lapokkal.) Van egy doboza, abban tartjuk az ő cuccait, amiket szabadon lapozgathat. Mostanában jól elvolt ezzel, de újabban rákapott, hogy leszedje a könyveket és elrendezze őket saját ízlése szerint a padlón. Kifejezetten szereti a Világirodalom klasszikusai sorozatot, mert azok hasonlóak, de mégis különbözőek. (A méret és a forma hasonlít és persze a felirat, de a szín különböző.) 

Ennek én nem örültem és egyre nagyobb elánnal pakoltam vissza a könyveket, aztán elegem lett. Nyomtattam neki igen nagy tilos szimbólumokat a könyvespolcra és már vagy egy hónapja béke van. :) 

Megjelöltem azt is, hogy honnan szolgálhatja ki magát. Ez az, amit úgy látom, hogy kevésbé ért, de azért boldogul a helyzettel.

A képeket a netről szedtem le, nagyjából az első elfogadható méretű és kinézetű darabok, amik szembe jöttek. Ide teszem őket, hátha jól jön valakinek.

A dolog annyira bevált, hogy a másik rizikós övezetet, a gardróbot is jól kidekoráltam. Itt egy kicsit más a helyzet, mert olyan, mintha sakkoznék Petivel. Talál olyan polcot, vagy fiókot, ami szerinte még nincs letiltva és iziben használni is kezdi, vagyis kirámolja. De a letiltott részeket békén hagyja. Viszont itt lekapkodja a tiltásokat, de ezzel nem jut messzire, mert újakat készítek.

Külső szemlélőnek biztos fura lehet a dekoráció, ahogy pl a hűtőre rakott sajt és szalámi darabos kártya is, de én nagyon élvezem, hogy ezek a dolgok működnek. Ahogy Ember fogalmaz, egyszerűek, mint az ácskapocs, mégis jók, a látszat meg annyira talán nem is fontos, hiszen nem jön hozzánk holnap a Lakáskultúra :)

A lényeg, hogy látja, érti, hogy mit szabad és mit nem. Ettől könnyebb nekünk és azt hiszem neki is. :)

törött kéz, nincs busz, nagyöcsi

A májusunk azzal indult, hogy Petya eltörte a könyökét. A suliban volt, nem szeretett volna visszaindulni a játszótérről és dühösködés közben elesett. A suliban van erre protokoll, már a kórházban vettük át a begipszelt gyerkőcöt.
Nyilván kiderült már a blogból, hogy Petivel kapcsolatban számos parám van, ez volt az egyik. Egészségügy, ahol az emberek túlterheltek és ezért időnként türelmetlenek, pláne traumatológia, ahol mindenkinek minden fáj, bejósolhatatlan helyzetek, hosszú várakozások, szóval nem kifejezetten ideális szituáció autizmus szempontból. Ráadásul tartottam tőle, hogy Petya hogy éli meg az ilyesmivel járó fájdalmat, mennyire tud kontrollált és együttműködő maradni egy ilyen helyzetben.
Kiderült, hogy megint mélységesen alábecsültem a gyerekemet és egyébként az ügy többi szereplőjét is. Az orvosok közül az egyik kötözésnél mondta a gipszelős ember, hogy ő már elég sok mindent látott az elmúlt húsz évben és gondolom tényleg. Peti meg gyönyörűen tartotta, emelte, tette és vette a karját úgy, ahogy kérték tőle. A fájdalmat persze időnként kezelni kellett, de ez sem volt kritikus. Fürdeni is szépen tudott, Apjával intézték. Peti nem szereti a zuhanyt, ezért Ember szivaccsal mosta kevés vízben.
A hetente ismétlődő átkötözéseknél meg a második alkalommal már rutinosan ment oda, ahová kellett.
A gipsz most pénteken, négy hét után került le, volt egy röntgen is, amit Petya gond nélkül abszolvált és megint fürödhet sok vízben, amit gondosan ki is pocsol a kádból. :)

De, hogy ne legyen teljes az örömöm, a múlt héten derült ki, hogy a KLIK nem szeretné biztosítani a gyerekek szállítását jövőre. (Petin kívül még három srácot visznek) Ez nagyon nagy gond, ugyanis Peti  nyolcvan kilométert utazik naponta. Amikor utoljára mi gondoskodtunk a szállításáról, még volt állásom és fizetésem, ha nehezen is, de megoldottuk. Ez most lehetetlen. Tehát úgy áll a dolog, hogy tanév vége előtt egy hónappal derült ki, hogy gáz van. Ez minimum nemtörődöm húzás, hiszen bármilyen válaszlépéshez késő van. Finoman szólva sem vagyok boldog.
Szeretném leszögezni, hogy sosem hittem, hogy ez  a buszozás a legjobb megoldás. Nem ritka, hogy Peti hat tízkor száll fel a buszra azért, hogy a suliba érjen. A többi gyerek is rendre fáradt és nyúzott a sok utazástól. Azt gondolom, hogy rájuk is igaz, ami a normál fejlődésű gyerkőcökre, ahhoz, hogy jól működjenek a suliban, megfelelő fizikai állapotban kell lenniük. De azt is tudtam, hogy helyben nincs megfelelő iskola, tehát ezt gondoltam a lehető legjobb megoldásnak, ahonnan lehet tovább lépni. Ezzel szemben ezt is bukjuk. Persze nem szeretném ezt annyiban hagyni, most megy a levelezgetés a többi szülővel és a KLIK - el, hogy mi legyen.
A baj az, hogy ismerem annyira a mi remek döntéshozóinkat és a vonatkozó jogszabályokat, hogy ne legyek maradéktalanul biztos a dolgomban. Mindegy, vannak azért bőven érveink, amik megállnak és ha szó nélkül hagyjuk ezt is, akkor biztosan csak rosszabb lehet. A zabszem meg addig bent marad. Azt hiszem, ha a környéken élő szülők végre összefognának, megkeresnék egymást és mernének vállalni némi strapát, akkor biztosabban lenne helye a srácoknak, de ez már inkább munka, szóval abbahagyom az érdekvédő énem csillogtatását.
És most valami egészen más. :) A napokban Panni váratlanul betámadott, hogy ő szeretne egy kistestvért. Szívtelenül megtagadtam tőle a tesót, amire ő azonnal kombinálni kezdett. Érdekes, hogy néha még a legvacakabb helyzetekben is próbálja meglátni a jót, máskor meg a legjobb sem elég jó neki.
Szóval az okfejtése a következő volt: Ő szeretne egy kisöcsit, mert az milyen jó, de neki csak bátyja van. A Peti olyan, mintha kisebb lenne, mint ő, olyan, mint egy kisbaba, de nem lehet kisöcsi, mivel idősebb nála. Töprengett kicsit, majd kivágta, Peti egy nagyöcsi! Ezzel a téma le volt zárva. :)
És ami még nagyon jó, hogy megcsináltuk, egészen pontosan Ember megcsinálta a lukas fal borítását hajópadlóval. Régebben már írtam erről, nagyon csúnya, piszkos és lukas volt a fal, leginkább Petya aknamunkájának köszönhetően, most viszont szép és még két hét után is rácsodálkozunk néha. :) Most ilyen. Arról nem teszek fel képet, hogy milyen volt, szeretném gyorsan elfelejteni.

kicsit a fejlesztésről, meg mindenféléről

Az elmúlt néhány napban többször kaptam egy kérdést, ami nagyon meglepett. Jelesül azt, hogy van - e jogunk fejlesztéssel "kicsalogatni" az autista gyerkőcöt a saját világából, ahol feltehetőleg biztonságban érzi magát. Ez nagyon meglepett, mert számomra eléggé egyértelmű a válasz. A kérdezők egyébként laikusok voltak, nekik nem az.
Erről is azt gondolom, hogy az a fontos, hogy az autista emberünk méltóságát és képességeit tartsuk szem előtt. Ha innen nézem, tiszta az ügy. Mert sokkal méltóbb mindenkihez, hogy kompetensen járjon el a saját ügyeiben, legyen az az ebéd elfogyasztása, vagy házasságkötés, mint, hogy mindig mások intézkedjenek helyette, fölötte. A mi esetünkre lefordítva jobb ha Petya nem a falnak fordulva brümmög egész nap, hanem bevonom őt valamilyen tevékenységeb akkor is, ha az a számára elsőre nem szimpatikus. Vagy, hogy ő döntse el, hogy eper szörpöt szeretne inni és nem narancsot.
Persze a mód agyon fontos, itt jönnek a képbe az aut spec eszközök, módszerek. Nem kell mindjárt ördöngösségre gondolni. Hogy a legutóbbi példánál maradjunk, egyszerűen Petya elé tartom a két szörpis üveget, ő rábök arra, amelyikből inna. (A másikat néha el is tolja, hogy a tapasztalatai szerint nehezen kommunikáló anyja is értse)
Ráadásul az autizmusban használatos fejlesztési módszerek nem fájdalmasak, sőt némelyik kifejezetten tetszik. :) Szóval azt hiszem nem kérdés, hogy van - e jogunk, kell - e fejlesztenünk az autista gyerekeket.
A másik érdekes dolog, amin sokat tűnődtem mostanában, az a beszéd. Peti ezen a téren is változik, mostanában nagyon érdeklik a beszédhangok. Ő is próbálgatja őket és sokszor utánoz minket, persze Petisen. A kedvencem, amikor játék közben belenéz a szemembe és közi, hogy te, te és vigyorog nagyon. Ezek egyébként olyan hangok, mint amikor a kicsik azt mondják, hogy tö betű, szóval egyáltalán nem biztos, hogy szó akar lenni, de tudatos és nagyon édi. Ennek mindig örülünk és jól szórakozunk, de igyekszünk nem túlzott jelentőséget tulajdonítani neki. Félreértés ne essék, nem azért, mert nem örülnénk, ha Peti újra beszélne, sőt. De szerintem az igazán fontos nem ez, hanem, hogy kommunikálni tudjon és a beszédet nem feltétlenül használná erre, ahogy sok más auti srác sem.
Ezen kívül Peti nagyon sok minden másban is ügyesedik. Az idei kék sétán kifejezetten büszke voltam rá. Tavaly volt valami gondja és egy csomót kiabált, ezért és más okokból is szerettem volna inkább távol maradni, de a család ezt nem hagyta. Nekik ez a program kedves, menjünk! Peti végig szépen sétált, lufizott és kulturáltan szórakozott, én meg büszkélkedhettem az okos nagy fiunkkal. A séta után itthon ebédeltünk, a lufik a plafonon természetesen, ami igen magas itthon. De egy partvisnyéllel megoldható volt a lufimentés is.Egy pont volt csak ijesztő, amikor Petya úgy gondolta, megoldja maga, ezért kiállt az emeleti korlátra és onnan próbálta elérni a lufiját. Szerencsére még csak az egyik lába volt fönn, mikor lehalásztam onnan, személyi sérülés nem történt :) Ezek a képek a sétán készültek.

Délután meg dagadhattam a büszkeségtől. Díjátadóra voltunk hivatalosak, mert az egyesületünk és a Kockacsokival díjat alapított, amit első alkalommal Kulka János kapott. Erről többek között itt olvashat, akit érdekel. Szuper volt, persze, akik ismernek tudják, hogy kedvelem Kulka Jánost, jó volt személyesen találkozni, de nem ennek örültem leginkább.
Történt ugyanis, hogy a díj mellé odakészített ajándékcsomag szabad prédaként hevert egy széken, mi meg békésen beszélgettünk a díjátadóra várva, zsezsegve, projektorral bajlódva, ahogy azt ilyenkor kell. Láttam Petyán, hogy valami érdekes neki, ezért kértem, mutassa meg. Kézen fogva odavitt a zacsihoz és megmutatta. Nem vett ki belőle semmit, nem piszkálta, csak jelezte, hogy kér. Ráadásul elfogadta, hogy nem kap, hanem máshonnan kerítettünk neki nasit. Akik ismerik Petit, azok tudják, a többiek higgyék el nekem, hogy ez hatalmas eredmény, noha nem tűnik annak. Még most, hogy írok róla is örülök neki.
És, ha ez még mind nem elég, Panni  is ügyesedik, okosodik. Egyre profibbbb abban, hogy beossza a tanulni valót és ettől ügyesebbnek érzi magát. A sulitól és tőlem is bőven kap dicséretet, így még inkább jól esik neki ez a dolog.
Fizikailag pedig mindkét gyerkőc változik, amin nem győzök csodálkozni. Panni már kislány, semmi baba nincs rajta, teljesen kicsi csaj és úgy látom szereti magát, ami elég fontos. Peti pedig kezd valahogy megpocakosodni, ami némi aggodalomra ad okot. Keveset mozog és szereti a szénhidrátokat, szóval ezzel kapcsolatban is résen kell lennünk, de még nem vészes a helyzet. Azért az vicces, mikor beül az ölembe, mert már egyre nehezebben bírom. :) Tudom, erről is le kell szoknia pusztán a fizikai okok miatt, de ez nehezen megy és nem neki. :)

Még eldicsekszem azzal is, hogy a múlt héten öt napra el kellett mennem itthonról egy pályázat miatt . A tét nem kicsi, ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném, akkor végre a helyi szülőkkel is lehet majd dolgozni, de ezért most részt kellett vennem egy bentlakásos tréningen. Az elején elég vacakul éreztem magam, de a végére belejöttem. Most még írnom kell egy második körös pályázatot és kb két hónap múlva kiderül, hogy sikerül - e a dolog, vagy nem. De ha nem, már akkor is volt értelme. Erről itt egy videó.

De megint nem csak ez az érdekes, hanem, hogy mi történt itthon. Nagyobb rendre jöttem haza, mint amit itthon hagytam, a gyerekek jókedvűek voltak és Panni se nyafizott, mint régebben. Peti ráadásul megbetegedett, ami nem szokott egyszerű lenni.
Lebonyolítottak egy vendégséget, Ember családjának egy külföldön élő barátja jött látogatóba és azzal kapcsolatban is minden jól alakult. Ezért elsősorban Embert és Anyut illeti köszönet, de a csibék okossága, ügyessége is benne volt. Végül eljöttek értem és hazafelé érzékenyítettünk egy egész fagyizót, mert Petya úgy ette a fagyit, ahogy szokta és nem kultiválta a hosszú sort. Végül hazaértünk és mindenki boldog volt és az most is, pedig rengeteg a dolgunk. De ilyen események után sokkal könnyebb kezelni a nehézségeket és olyan optimista blogbejegyzést írni, amilyet általában szeretnék. :)

tanévkezdés

Természetesen ilyentájt ebből a blogból sem maradhatnak ki a tanévkezdéssel kapcsolatos dolgok. Idén már két gyerkőcünk kezdte az iskolát. Pannikám most lett elsős, nagy iskolás. Végül abba az osztályba került, ahová szerettük volna, így együtt maradt a barátnőjével, ráadásul szuper jófejnek tűnik a tanító nénije. Nekem ez olyan volt, mintha az első gyerekem menne suliba. Nem értettem, miért parázok ennyit hiszen Petyust már beiskoláztuk. Embernek igaza volt mikor azt mondta, az nem volt ekkora változás Főleg helyrajzi kérdés volt, de ugyanúgy a dolgokat válogatja színre, meg önkiszolgál, meg ilyesmi, mint az oviban. Panninál viszont komoly tankönyvek, iskolatáska és ilyesmik. Azt mondjuk sosem értettem, hogy tud egy szülői két és fél órát tartani, de most már ezen is túl vagyunk.   Ezen a héten még lazák voltak, reggel a szülők is bemehettek a csibékkel. Igazából nem tudom, hogy a gyerekeknek, vagy a szülőknek volt erre szüksége. :)  A szülőin azzal fogadott a tanító néni, hogy Panni nagyon meg volt ijedve, ettől persze jól összeugrott a gyomrom. A második nap meg hajnal ötkor felkelt(?!), hogy  ő megy iskolába, aztán délben elaludt a mesemondó szőnyegen. (Ez milyen jól hangzik!) De harmadnap már megcsinálta az első leckéjét és kapott rá nevető arcot. A többi napokon meg bohóckodva ment fel. Este együtt pakoljuk a táskáját, de ezt csak addig csináljuk így, amíg nem látom, hogy érti. Szóval azt hiszem, jól vette az akadályokat és csak én látom úgy a sulit, hogy tele van óriás méretű hetedikesekkel, aki elsősökkel fociznak a szünetekben és őket eszik ebédre. (És egyébként hét fejük van. :) ) Ami még nagyon tetszik, hogy ez a suli használja a  netet. A szülőknek van levlistája és a tanító néni is ír e - maileket. Ráadásul praktikus információkat, pl, hogy melyik tantárgyhoz melyik könyvet vigye az aprónép és ha kérdezek levélben, válaszol, tehát élő és kétoldalú a kommunikáció. Ja! És nagyon szórakoztató Panninak uzsicsomagot készíteni :)

De Petiéknél is nagyon izgalmas a helyzet. Ahogy már írtam, idén három osztályt indítottak. Ez olyan szempontból érdekes, hogy most már talán nagyobb pontosságra és fegyelemre lesz szükség a régi szülőktől is, nem kolbászohatunk be akkor, mikor nekünk jó. Petiék nem a régi termükben vannak, hanem az emeleten, ahol kis konyha és fürdő is a rendelkezésükre áll. Petya tanítónénii azt szeretnék, hogy a konyhát s használják a gyerekek. A tízórait pl félkészen kérik, mázli, hogy a suli helyben főz. Külön a kenyér, a vaj és a felvágott. A gyerekek pedig megcsinálják maguknak a szendvicset. Peti azt hiszem nem volt lelkes az első napokban attól, hogy nem mehet oda, ahová szokott, ráadásul fel kell mennie egy lépcsőn is. A lépcsőkön ugyanis sokszor fél. De azt hiszem lassan megszokja. Náluk is volt szülői, de nem olyan monstre, mint Panni sulijában, Ráadásul nekünk nem kellett elmenni a nagy intézményi szülőire, az autista osztályoknak külön volt egy nappal korábban.

Az évkezdés itt kicsit zűrösen ment, mert az egyik nagyon szimpi asszisztens felmondott, de akkor, mikor a tanév ténylegesen elkezdődött. Fájlalom, mert őt már tavaly is nagyon kedveltük, de megértem, mert ők azok a pedagógusok, akik a pedagógus béremelés következtében jelentősen kevesebb fizetést visznek haza, mint eddig. Ez nem siránkozás, csak akkor mondta el az egyik tanító néni, mikor az okokat kérdeztem. Sajnos így valóban könnyebb kecsetetőbb állást találni, még akkor is, ha itt jó a környezet és izgalmas a munka. Az én köszönömjeimből nm lehet kenyeret venni a boltban. Szóval emberhátrányból indult az év. Ennek ellenére elég komolyat vállaltak Petivel, nevezetesen, hogy leszoktatják a pelóról. én persze szokás szerint (túl)féltettem Petit. Most ott tartunk, hogy tegnap már csak kétszer pisit be, a többi a klotyóba ment, szigorúan gumicukor díjazásért cserében.

Igaz, az első pelus nélküli napon Peti elintézte a szövetkanapét. Kénytelenek voltunk beszerezni egy olyan porszívót, ami alkalmas az ilyesmi kitakarítására. Régen beszéltünk már erről, de sose volt rá keret. Most se, de megvettük, van az a szag, amikor már egészen komoly összegeket is hajlandó vagy rááldozni, hogy megszabadulj tőle. Viszont most több árnyalattal világosabb és jó illatú a kanapé. A hasonló balesetek elkerülésének érdekében leterítem sittes zsákkal és fölé húzok egy jó vastag ágytakarót, kettőbe hajtva. A gyerekek folyamatosan azon ugrálnak, mert nagyon tetszik nekik, hogy recseg. Ráadásul bombabiztosra kell megalkotnom az árvízvédelmet, mert Peti mániákusan bontja az ilyesmit. Bármit, ami el van több rétegben terítve. Ezért nincs nálunk soha, egyetlen ágy sem rendesen bevetve. Peti bemászik a legalsó réteg alá és boldogan mosolyog, majd gombóccá gyűri az egészet. :( De ez komolyan eddig visszafejthetetlennek bizonyult. Embernek folyamatosan a Bazi nagy görög lagzi jut róla az eszébe, nekem meg a csepeli szomszéd gyerekkoromból. Ő se nagyon vette le a nejlont a kanapéáról.

Kicsit még hisztizhetnék az oktatásban bevezetett változtatások miatt, de nem fogok. Azt gondolom, hogy a tanárok a meghatározók és mindkét gyerekem jó kezekben van. Az igaz, hogy nehéz lesz mindent megszervezni, ha nyolc órában dolgozom, de ez mindenképpen így lett volna. Panninak héttől van ugyan ügyelet, de nagyon nem szeretném hétre bevinni, kicsit később fogom. Petinek fél kilencig kell beérnie és nekem is a munkahelyemre. Panninak négyig suli, ötig ügyelet, nincs hatig napközi, mint eddig. Peti is fent lehet  ötig. Úgy fest, idén is Ember szedi össze őket délután, reggel pedig szétválunk. Én szívesen vinném gyalog Pannit a suliba, kb húsz perc séta. A héten így csináltuk és nagyon jó volt. Vicces, hogy folyton fel akart valaki venni. Persze tudom, udvariasságból. De amikor elmeséltem a barátnőmnek, hogy így tervezünk járni, teljesen elborzadt, mintha extrém sivatagi túrára vinném a lányomat. Még át kell néznem a menetrendeket, de félek, hogy ez nem fog menni. Pont úgy vannak buszok, hogy késnék velük, azt meg semmilyen munkahely nem veszi jó néven.

A héten azért voltam lazább, mert beteg vagyok. Lett egy jó kis torokgyulladásom és ha már ott jártam az orvosnál, elmondtam, hogy sokat fáj a hasam. Mondta, hogy jó, hogy begyulladt a torkom, mert így legalább eljöttem. :) Kiderült, hogy a gyomrom nem szereti a munkahelyi feszkót. Kaptam valami gyógyszert, amitől most ritkábban fáj, de aggasztó, hogy a hozzá tartozó leírásban soronként ott van a gyomorfekély. Nincs mese, meg kell élni, a munkámat szeretem és ami körülötte zajlik azt kénytelen vagyok elfogadni. Valahogy így lehetnek a tanárok is. De nagyon jó volt pár napig úgy élni, ahogy szeretnék. Itthon dolgozni és közben a gyerekekre és a családra is figyelni. Szóval tényleg jó, hogy begyulladt a torkom, hétfőtől meg meglátjuk, hogy megy a tanév "élesben"

események

Az elmúlt néhány nap igen sűrűre sikeredett. Kezdődött egy hete, Panni szülinapjával. Ezt én úgy szeretem, hogy valóban a szülinapon ünneplünk, essen a hét bármelyik napjára. (Persze rápótolni lehet hétvégén :) ) Mivel Panni még nem iskolás kivettem egy nap szabit, hogy kedvünkre szórakozzunk. Moziba mentünk a barátainkkal és megnéztük a Gru 2 - t. Még nekem is tetszett, pedig én általában fanyalgok az olyan meséktől, amiknek szám van a végén. Hajlamos vagyok ezeket egyszerűen termékként kezelni. De ez most bejött, különben sem én voltam az ünnepelt. Panni elfogyasztott a fim alatt kb négy köbméter pattogatott kukoricát, megivott egy kisebb vödör kólát és élvezte a csajos napot.Na jó, volt velünk egy férfiember is, aki a maga öt és fél évével képviselte a nemét, de pasi nélkül nem mehettünk moziba. ;)

Folytatódott a dolog egy tévéfelvétellel. ugyanis az M1 Esély című műsora többek között azt is szeretné megmutatni, hogy hogyan éldegél ma Magyarországon egy, vagy több autista gyereket nevelő család. Szimpatikus az ötlet azért is, mert a spektrum több pontjáról is mutatnak gyerekeket. Meg azért, mert a Petyát mutatják, :) A gyakorlatban azt tervezik, hogy mindennapi élethelyzetekben mutatnak meg minket. Elsőként vásárolni mentünk velük. A kész műsort szeptember 6- án 11:50 - kor vetítik. Addig itt egy kis olvasnivaló

 Nem voltunk túl szerencsések, vagy nem szerveztem jól, nézőpont kérdése. Az orrom előtt ment ki a villamos, ezután már csak egy ember jött, aki elmondta, hogy nem jön villamos, viszont van helyette busz. Emberék meg már vártak a szokott helyen. Petya nem díjazta, hogy nem értem oda. Viszont a bolthoz még így is korán értünk, Peti nem értette, miért nem megyünk be. Ekkor érkezett egy marketinges hölgy egy kis kólával. Na azt bukta. Nem akartam ugyanis elpedagógiázni Petitől, mert már így is nagyon feszes volt. Végre beballagtunk a boltba és elindultunk vásárolni. Akkor jöttem rá, nem tudom, mit is akarok venni. De ezt gyorsan megugrottuk, keksz és ásványvíz került a kosárba. Ezután még kellett bóklászni a kosárral, hogy legyen mit felvenni. Peti ezt sem értette, máskor bepakolunk, fizetünk és megyünk. Így aztán olyat tett, mint még soha, hangoskodni kezdett a boltban. De ezen is gyorsan túljutottunk, köszöntünk és mentünk tovább az akkor már ugyancsak morci Petivel. Ember szüleihez indultunk és Nagyapó szuper sült oldalassal várt. Na ez volt a megfejtés! Mindenki nyugodt és jókedvű lett tőle. Még szerencse, mert másnap a tévés hölgy érdeklődött, mi van Petivel. Ez igazán kedves volt tőle, úgy látszik mély benyomást tett rá a morcogás.

És ha ez mind nem lett volna elég, Ember szombaton lépett fel, nekem pedig vasárnap volt igazán jó mozaikos programom a Szimpla kertben. Adományért főztünk kb 200 adag kaját.Szuper volt! Jó fej segítők és barátok, volt és jelenlegi kollégák és jó sok ismeretlen érdeklődő, nagyon élveztem, hogy végre nem a szokásos autizmus közegben ténykedem. A végén már az erősen véleményes angolom sem feszélyezett, mert mosolyogtak és úgy tűnt, hogy megértették, amit mondtam. Erről az eseményről is teszek fel pár fotót.

 Itthon legalább ennyire izgalmas dolgok zajlanak. Pl Peti tegnap előbányászta a PECS könyvét és kitúrta belőle a bogyó képét. Ezt kicsit azt hiszem magyaráznom kell. A könyv helye a konyhaasztalon van, ott könnyen hozzáfér Peti. De a nagymamák rendesek, tudják, hogy ez fontos dolog, tehát el szokták onnan tenni, ahol szörp folyhat rá és egyéb atrocitások érhetik. Így néha nincs a helyén. Az előszedés meg azért érdekes, mert tavaly évkezdéskor sokat beszélgettünk Peti egyik tanító nénijével, aki tényleg nagyon értett az autizmushoz. Ő nagyon szeretett volna egyéb alternatívákat, pl jelelést kipróbálni Petivel, mondván, hogy Petya nem az a gyerek, aki előveszi a könyvét a hátizsákból és én maximálisan egyet értettem vele. Peti meg csak szépen halad.
Ma pedig számos elfoglaltság mellett sütit sütöttünk és Peti segített. Gömbölygette a majdani kekszeket, aztán pohárral kilapította őket. Alig bírta kivárni, hogy megsüljön, de finom lett! :) Egyébként kenyeret is sütöttem, nagyon jó receptet találtam hozzá, itt a receptje. És életem első sztrapacskáját is elkészítettem. Amolyan igazi krumpli reszelgetőset, A főzés és sütés tényleg kikapcsol. :)
Pannival is főztem, amihez szakács sapkát csináltam papírból és szatyorból, tök jó lett. Meg bringáztunk és a sulihoz is elsétáltunk. Legalább egy hetet bírnék ebből, de holnap már munka. :(

egy újabb apró lépés

Nagyon jó kis lusta nap volt ma. Reggel úgy ébredtem, hogy az egyik szemem be volt dagadva é valahogy nem voltam jól, ezért Ember ajnározott kicsit és egyedül elvitte lovagolni a törpéket. Ez nagyon kedves dolog volt tőle, mert tegnap éjjel muzsikálni volt és igen későn ( vagy nagyon korán) ért haza. Amíg ők lovagoltak, szépen összedobtam egy jó kis tojásos nokedlit, utána pedig jött a hagyományos gyógymód. Uborka a szemre. Így a lehetőségekhez képest kulturált külsővel vártam a családot. Meg ebéddel. Lehet tippelni, minek volt nagyobb sikere. :)
Peti gyakorlatilag egész nap PECs - ezett. Anyutól kapott a névnapjára egy csomag zabfalatot, ami a célnak tökéletesen megfelel. Este lepett meg minket nagyon, ugyanis a tiszta pelus képét hozta. Szándékosan csinálta, tényleg cserére szorult a peló. Tudom, hogy a suliban dolgoznak ezen, pelenkázáskor meg szokta kapni a vonatkozó képet, de itthon még sosem csinált ilyet, ezért nagyon örülök. Mindjárt motiváltabb vagyok az újabb képek legyártására. ( Egész délután képeket kerestem a neten a játékos dobozokra.)

Mire jó egy gyomorrontás?

Ma nem voltam dolgozni, ugyanis komoly kihívás volt a fürdőszobától 5 méternél messzebbre menni. Nem tudom miért, de borzasztóan fáj a hasam és inkább nem is részletezem, mivel töltöm az időmet. Mármint a csúnya részeket. Voltak jó részek is. Pannival eltántorogtam az oviba (és közben drukkoltam, hogy tisztán érjek haza, mert a pelushoz már nem vagyok elég fiatal és még nem vagyok elég öreg) utána a kanapén darvadoztam és megnéztem a Büszkeség és balítéletet elejétől végéig. Csend volt körülöttem és nyugalom, senki nem piszkált, ez már felüdülés volt. :) Anyu és Ember egy emberként javasolta, hogy mértékkel fogyasszak némi alkoholt, így kevés vodkát is leküldtem, ami meglepően jót tett. Igazán annak örülök, hogy egy rövid időre ki tudtam kapcsolni és tényleg pihentem. Még nem vagyok nagyon jól, szóval csak vágyakozva nézem a bundikenyeret, amit Ember vacsira csinált. Holnap még lazsálok, aztán már mindenképp dolgoznom kell.
De, hogy ne csak a mai cudar napomat emlegessem, elmesélem, hogy tegnap végre volt olyan jó idő, hogy rendbe tehessük a kertet. A kutya sajnos eléggé lelakta a télen. Ráadásul a hőszigetelés valamiért levált a ház lábazatáról, így ő azt gyorsan szétrágcsálhatta. Ez olyan cucc, mint a hungarocell, szóval a kertünk elég lelombozó volt. De jó volt kint tevékenykedni, megnézni a hóvirágokat, meg ilyesmi.
Ember szüleitől kaptunk egy jó adag szekrényt a fürdőszobába, Ember ezeket szerelte. Most kicsit rendezettebb a fürdő. Nekem még szokni kell, de Petinek tetszik. Ennyit a rigid autistáról a családban. :)
Szót kell ejtenem Panni farsangjáról is, ami csütörtökön volt. Ő kijelentette, hogy kalóz akar lenni. Megtettünk mindent a jó ügy érdekében. Apja kalapját tuningoltuk meg és az én régi mellényemet is befogtuk teszek képet a végeredményről.

De mint tudjuk, az ördög a részletekben lakik, tehát csillogó "kincs" gyűrűket kapott és invesztáltam egy kék szemceruzába is, amivel halálfej és horgony tetkókat remekeltem, természetesen rendelésre, Panni karjára.
Annak is örültem, hogy Peti megint volt velünk boltban. Egyre ügyesebb. Mostanában jön rá, hogy ott kérni is lehet dolgokat, de ki tudja várni, hogy kifizessük a vásárolmányt.

És ideteszem a szobám díszét is, ezt Petya rajzolta és szerintem simán bele lehet nézni egy kismadarat. Mondjuk így balra kell hozzá dönteni a fejemet.

És tegnap a szekrényezés és egyebek közben Pannival egy tündérkét is készítettünk, akit Eper Rózsika hercegnőnek hívnak.

Péntek este elalvás előtt Panni sírdogált, mi meg faggattuk, miért sír. Igazából szerintem fáradt volt, de a sokadik kérdésre szabatosan közölte, hogy "kirekesztve" érzi magát, mert mi, értsd Apja és én, mindig csak Petiről beszélgetünk. Az első gondolatom az volt, hogy ezt vajon honnan hallotta. Ember meg büszke volt rá, hogy milyen szépen kifejezte, mi nyomja a lelkét. Végül elmagyaráztam Panninak, hogy előző este az ő jelmezével foglalkoztunk mindketten Apjával, úgyhogy szerintem igazságtalan volt velünk, aztán persze kapott puszit, meg mesét, meg ölelést. Igazából mit lehet erre mondani? Érezhet így akkor is, ha nincs igaza.

Ma agonizálás közben azért kicsit pakolásztam is, de tényleg kicsit, mégis kellemesebb a hangulat itthon. Lehet, hogy sűrűbben kéne gyomorrontást kapnom? Azért a hasfájást és a gyengeséget szívesen kihagynám. :)

még mindig szabi!

Izgis nap volt ma. Elmentünk megnézni a helyet, ahol nyaralni fogunk. Magán természetű okokból nem oda megyünk, ahová az elmúlt két évben, én meg elég félős vagyok. Nem tudom, ha Peti nem lenne autista, akkor is ennyit paráznék - e, nem kizárt.
Mivel útba esett és ideje is volt már, hazavittük Ember anyukáját is. Így aztán Peti elég sokat autózott, bár felmentünk, hogy lássuk Nagyapót. Szerencsére azt a lakást már ismeri, egyre szívesebben megy oda és már a liftben sem fél, sőt ő nyomta a gombokat.
A hely nagyon bejött, főleg, hogy egy nagy hinta is van, ami fazonra olyan, mint a kicsiké. Peti ezt a fajtát szereti, de lassan kinövi, amit kapni lehet. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nemsoká már nem fog tudni a játszótéri rugós hintán se játszani. Ezért is éreztem nagyon jónak azt a kezdeményezést, amiről pár hónapja olvastam. Egy anyuka (ki más) azt próbálta megoldani, hogy az ilyen srácoknak is legyen játszótér. megfelelő méretű játékokkal. Sajnos nem tudom mire jutott, remélem sikerrel jár.
De már megint elkalandoztam. Szóval egy klasszikus ízi rájder srác a gondnok és marhára nem csinált ügyet Petiből, meg abból, hogy pelusos, meg ilyenek. Azt mondta, szívesen ide adja a kulcsot, akkor be tudjuk zárni a kertet, nem mennek ki a gyerekek. A medence is körbe van kerítve és zárható a kiskapuja. Így kicsit kevésbé fogok félni, hogy mikor melyik gyerek téved bele. Teszek ide képeket is.

Már csak arra kell rájönnöm, hol árulnak úszópelust Petinek. De szerencsére augusztusig még van egy kis időm.
Hazafelé persze megvizsgáltuk a helyi cukrászdát és maximálisan elégedettek voltunk azzal, amit találtunk. Peti itt nagyon ügyes volt. Eszegette a fagyiját, aztán felállt és elkezdett bóklászni. Kérdeztük, hogy mit kér, erre ő rámutatott a minyonra. Kapott is gyorsan egyet. Annyira örültem, hogy sikerült megértetnie magát. Én ugyan mélységesen hiszek a vizuális segédeszközök használatában, de egy cukrászdányi süti képével nem tudom magam felvértezni és nem is vagyok biztos benne, hogy kéne. Örülök, hogy ez így ment.
Hazafelé olyan meleg volt, hogy elfelejtettünk kajálni. Végül Ember hozott egy közeli büféből rántott sajtot, Peti nagy örömére.
Délután tényleg pihentem. A kanapéról bámultam a Tour de France -ot és közben kávét és hideg limonádét ittam. (majd egyszer megírom, hogy szoktam csinálni.) Egy hosszú szakasz volt, bele is aludtam, ami nem szokásom.
A helyzetet még az sem rontotta el, hogy Ember a szomszéd szobában flexelt. Ugyanis a dolgozó szobát berendezzük az Ayukájának, hogy ne a kanapén kelljen aludnia, mert az nem túl kényelmes az ő korában. Mivel szokás szerint nem vet fel a pénz, ezt is házi barkácsban oldjuk meg. Ehhez viszont flexelni is kell :)
Az este is elcsorgott. Öcskös kedvese megkért, hogy menjek ki elé a hévhez, hát kimentem. A kocsiban karácsonyi dalokat hallgattam. Részint, mert Ember nem hagyott kint más olyan lemezt, amit szeretek, részint mert ahhoz volt kedvem. James Taylort nagyon szeretem nyáron is.
Mire hazaértem, újabb sikerélményem volt. Holnapra vendégeket várunk és inkább most sütöttem husit,mint holnap délelőtt. Lehet, hogy ezért, lehet, hogy azért mert lehoztuk a babzsákot, de Peti lent alszik velünk! :)

kis kiegészítés

Petya a nyaralás alatt végig ágyban aludt. Ma úgy alakult, hogy viszonylag egyedül aludt el és csodák csodája, ágyban fekszik. Ugyan nem a sajátjában, hanem Panniéban, de akkor sem a lovon, vagy a babzsákon kuporog.