A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ovi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ovi. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 7., szerda

piros pont az ovinak

Tegnap morogtam, hogy Panni ovija butaságot kért, ezért úgy korrekt, hogy megírjam azt is, hogy direkt volt náluk laptop, mert sejtették, hogy lesz aki olyan módon viszi a képeket, mint én.
Egyébként ma végre kellemesebb napom volt. Reggel igazi hős voltam, mert tankoltam és átküzdőttem magunkat mindenféle extrém forgalmi helyzeten. A kedvencem a kanyarodósávban minden jelzés nélkül üresen álló autó volt. Munka után szaladtam a gyerekekért. Előtte beugrottam a Tescoba zsemléért. Kicsit lelkiztem rajta, hogy Petyával kellett volna vásárolnom, de időben így jött ki jobban. Aztán mindenki haza és játszótér. Peti nagy hős volt, mert sokan voltak a játszón és ismeretlenek, ennek ellenére csúzdázott is és egyszer még a mászókára is felment.
Amint hazaértünk a játszóról, megjött Apja és meg futottam a könyvelőhöz. Talán írtam már, de olyan jól esik a jót mondani. Ember könyvelője elvállalta az egyesületünk könyvelését és azt kérte, hogy ha van olyan pályázat, ahol erre is lehet pénzt szerezni, akkor fizessünk neki, egyébként ingyen csinál minket. Pannival mentem hozzá és nagyon jó kedvem lett tőle. Eddig csak egyszer találkoztunk és borzasztóan komolynak tűnt, de most lazább volt a megbeszélés. Azért kértem meg őt, hogy vállaljon minket, mert Emberrel is nagyon korrekt és megbízható. Féltem tőle, hogy ha mi csináljuk, akaratlanul is hibát vétünk és aztán ki tudja mi lesz belőle. Ezzel kapcsolatban most már nem fogok idegeskedni. Ezután még elszaladtam grillcsirkéért, mert a túlzott szendvicsbevitel nem tesz jót és jó későn értünk haza. Vacsu-fürdi -pihi- szundi. Jó éjszakát!

2011. szeptember 6., kedd

tanévnyitó örömök

Ahogy már tegnap is írtam, morgósabb vagyok a szokásosnál. Lehet, hogy ezért bosszantott fel, hogy Panninál a faliújságon most olvastam, hogy a heti feladatuk (?!)Hogy vigyék be amit a nyaralás alatt gyűjtöttek, meg fotókat.
Mi igazából nagyon szép és kellemes nyarat tudhatunk magunk mögött, de nem gyűjtöttünk semmit. Fotókat meg a gépen tartok és vagy egy nappal megrendelem valahol a képeket, vagy hét végén lesznek kész. Esetleg a változatosság kedvéért vehetek újra patront a fránya nyomtatóba. Nem az a bajom, hogy foglalkozni szeretnének a témával, hanem az, hogy miért kedden tudom meg, hogy a hétre mit szeretnének. Panni meg kavicsokat szedett össze az utcán, hogy ő azt majd beviszi, mint gyűjteményt. Nem tudom. Én örültem, hogy nem hozunk haza fölösleges dolgokat a nyaralásról, inkább élményekben szerettem volna gazdagodni. Tudom, hogy közhely, de ez van. Most aztán mit vigyen a gyerek az oviba? Pendrive- ra felnyomtam néhány képet, meglátjuk hogyan boldogulnak vele. De azért jó volt válogatás címén újra nézni a képeket. Pannit a vattacukorral és Dorkát a csacsit, meg a szalonnasütést és a kisvasutat, meg a nagy csapatos rajcsúrozásokat. Legszívesebben ott folytatnám, ahol abbahagytuk. :-)
Petinek ma is kitaláltam valamit. Sütit sütöttünk, mert lassan kifogyunk belőle és akkor mit fognak reggelizni a csibék.Eszembe jutott, hogy néhány éve még szeretett sütni, aztán valahogy leszokott róla. Nosza odahívtam, hogy öntse bele a tálba a cukrot. Majdnem kiitta a mérőpoharat és hasonlóképp tett a liszttel is. :-) De azért alakul és ilyen finom sütit rég nem ettem.
Már rég meg szerettem volna írni, hogy Petinek új mániája van. Panni ágyán lóg egy plüss nevető hold, ami zenél, ha meghúzza valaki az alján lévő csillagot. Egyszer megmutattam Petinek, hogy hol kell húzni. Azóta hallgatjuk. De olyan kedves a zenéje, hogy igazán nem zavar senkit. Azt hiszem ez az eddigi legkedvesebb dilije.