Tanévkezdés

 

Pár hete készülők már, hogy megírjak egy igazán kedves pillanatot. Semmi extra, de nekem mégis fontos. Azt hiszem írtam már arról, hogy kicsit aggódtam a tanévkezdés miatt, hiszen Petya nagyon sokáig volt itthon, és ráadásul új csoportban is kezdett. 

Amiatt sem voltam egészen nyugodt, hogy mi is megkaptuk a mindenféle óvintézkedésekről szóló tájékoztatókat. Ezek nagyon fontos és érthető intézkedéseket tartalmaztak, de nehezen tudtam elképzelni, hogy Petya sulijában minden zökkenőmentesen működni fog. Ott volt mindjárt a kötelező lázmérőzés. Mindig sok gyerek érkezik egyszerre és alapból is nagyon kevés parkoló van. (Nem luxushiszti, ezek közül a srácok közül sokan nem tudnak részt venni a közösségi közlekedésben, vagy nagyon messziről járnak suliba) Attól féltem, hogy egymásra fog torlódni a sok érkező család, és Petya nem fogja jól bírni a tumultust. Ezzel szemben minden pöcc és röff működött. Bónusz, hogy Petya megtanult egyedül felmenni a csoportjába. :)

Ez úgy néz ki, hogy elvonulunk reggel közösen a bejáratig, ott elköszönünk tőle és ő elindul fel a lépcsőn. Mi lent hallgatjuk, hogy felér és kinyitja az ajtót. csak ekkor megyünk a dolgunkra. Volt, hogy nem a megfelelő hangokat hallottuk, akkor kaptunk segítséget, és kiderült, Petya valamiért csakugyan nem nyitott be a csoportba. 

De kicsit előre szaladtam, ez már az aktuális rutin. Az én kedves pillanatom, amit szeretnék nem elfelejteni, az első, vagy második hétre datálódik. Annyi történt, hogy sétáltunk be a suliba Petivel. Ez már önmagában is jó dolog, gyönyörű helyen van az iskola, nagyon szép a kertje. Szembe jött valaki, talán egy asszisztens és köszönt nekünk, szia Petya! Amikor megérkeztünk a kis házhoz, amiben a csoport van, ott várt minket az aktuális lázmérő tanár, aki mosolyogva fogadta Petit. Pillanatok alatt megmérte, majd még mindig mosolyogva felküldte az emeletre. Hallottuk, hogy fent a tanára fogadja és békén mentünk is tovább.

Semmi különös? Minden gyerekkel így kéne? Igaz, de tudjuk, nincs ez így. Különösen a Petyához hasonló srácokkal és a családjaikkal. Ezért is kedves nekem ez a kép. Meg azért, mert átfutott az agyamon, hogy mennyi minden kellet ahhoz, hogy ide megérkezzünk. Amikor dolgozom, és hozom a példákat a saját életünkből - mert azzal ugye nem beszélek ki senkit- sokszor kapom meg, hogy mi milyen szerencsések vagyunk. És tényleg. De a jó suli nekünk sem volt készen. Rengeteget dolgoztunk mi is, Petya is és a suli munkatársai is azon, hogy én ennyire idilli képet festhessek. Sok olyan helyzetben maradtunk benne, amikor törtem a fejem, hogy ne kéne-e mégis elszaladni. Utólag úgy látom, volt értelme, mert mindenki épült belőle. Voltak nem megfelelő pedagógusok és olyan is, akivel egyszerűen én nem tudtam hangot találni, és persze nálunk is felmerült a magántanulói státusz is. Ez úgy tűnik mind előre vitt, minket és az ügy többi szereplőjét, nem utolsó sorban Petyát. 

És amit még nagyon fontos észben tartanom, hogy ez a kép mennyire törékeny. Most jó, működik, de sokszor előfordult már, hogy tört valahol az egész és Petya néhány napra, hétre otthon ragadt, akár kovid nélkül is. Talán ezért is értékelem ennyire magasra a jó pillanatokat. 

De most jó, és ezt mindenki érzi. A tanárokkal sikerült olyan kapcsolatot kialakítani, ami nagyon élhető, így nincs görcs a gyomromban minden délelőtt. Tudom, ha Petyának nehezebb napja van, csak akkor feszül meg mindenem, de azt is tudom, amikor  ügyes, és mostanában erre volt több példa. :)

Újra tanulom és nagyon élvezem a nappali műszakot, vagyis azt, hogy nem kell éjjel dolgoznom, van rá idő, amíg Petya suliban van. Azért néha marad munka éjszakára, de mégis könnyebb így.

Nehézséget az okoz, hogy nem tettük fel Petyát a buszra. Novemberben, mikor levettük őt, láttuk, hogy mekkora stressz az utazás, milyen zaklatottan ér az iskolába. Ennek folyománya, hogy mi autózunk vele, illetve igazából Ember, hiszen én még mindig csak nagyon keveset vezetek. Ez megterhelő egyrészt időben, másrészt anyagilag, tudjuk, hogy ezzel még lesz problémánk. De a buszon nagyon sok a gyerek és néha eszembe jut, hogy sikerült kialakítani egy olyan szolgáltatást, amiben felerősítjük azokat a hatásokat, amiktől védeni szerettük volna a gyerekeket. Elég abszurd, de egy csomó családnak még így is könnyebbség, hogy a gyerekük akár ilyen módon is, de eljut a suliba. Jó volna ebben haladni, de most épp nem látom a módját.

Panniról is szeretnék írni, de ő már nagy és nem feltétlenül örül annak, ha kiblogolom. Azért tán nem haragszik ha megírom, hogy mennyire ügyes, és milyen büszke vagyok rá, hogy annyit beletesz most a tanulásba, amennyit. A nyolcadik első féléve fontos, ezt ő is tudja és nagyon dolgozik.  Én meg élvezem a közös tanulást, szól, ha segítségre van szüksége, ez maradt az itthon tanulásból. :)

Ráadásul kipróbálta a varrógépemet is, abban is nagyon ügyes, de ezen nem csodálkozom. :)

 

Most épp így vagyunk és azt remélem, hogy még sok ilyen kedves pillanatot gyűjthetek be és írhatok majd meg. :)

A mi koronanaplónk, avagy a nagyon hosszú vakáció

 Jó rég készülök, hogy megírjam, mi hogyan éltük meg a karantén időszakát, és mindazt,ami ezzel járt. Fura helyzet volt, mert a sulibezárások előtt néhány nappal mi már megkaptuk Petyát. Akkoriban megint éppen szétcsúszott a gyógyszere, és olyan sebet sikerült ütnie a fejére, aminek az ellátását a suli már nem vállalta be. Bizonyos fokig meg is értem, hiszen nekik nem csak egy Petyájuk van, de ez a helyzet nekünk szokás szerint nagyon nem volt jó. Aggódtunk Petyáért, rendszeresen konzultáltunk a pszichológussal, de közben a munkánk miatt is főtt a fejünk. Ebbe a helyzetbe jött az össznépi fékhúzás. Hirtelen nem csak nekünk állt meg az élet, hanem mindenki másnak is. Egy darabig még gurultak a megkezdett feladatok, meg az átütemezések, de azután elértünk oda, hogy tényleg leeresztettünk, mert nem volt már hová rohanni.

Több okból is nagyon érdekes volt a helyzet. Személy szerint nekem az egyik legnagyobb félelmem, hogy mi lesz a családdal, ha Petya valahogy kicsöppen az ellátórendszerből. Tudom, senki sem marad az út szélén, de én valahogy mégis sokat forgolódok emiatt éjjel. Most majdnem pontosan ez a helyzet modelleződött, és ugyan nem könnyen, de úgy tűnik, megbirkózunk vele.

A helyzet nagyon hasonlított a vakációhoz is, ilyenkor 8-9 hétre ragad itthon Petya, mert a suli valamennyi tábort eddig mindig adott. Most viszont nem volt idő agyalni, hirtelen kellett mindent elrendezni, és mi sem tudtuk pontosan, hogy mennyi időre berendezkedni. Talán azért, mert nem volt időm túlgondolkodni a dolgokat, azok egészen jól összeálltak. Számot vetettem azzal, hogy kinek mit lehet, és kell csinálni. Az nyilvánvaló volt, hogy mindkét gyereknek kell tanulni, mindenkinek (igen Petinek is) kell házmunkát végezni és testmozgásra, szabad levegőre is szükségünk van. Emellett mi felnőttek üzemeltetjük az életet és dolgozunk is. Ezek mentén a támpontok mentén egy nagyon kényelmes napirendet sikerült kialakítani, ami közös reggelivel indult, sétával folytatódott, utána jött a tanulás, házimunka és némi szórakozás. Ez kényelmesen működtethető is volt, igaz, én többnyire csak éjjel tudtam dolgozni, és ez a vakációval sem változott.

Megpróbáltam bevezetni a rendes időben kelést, de az sajnos nem működöt sokáig, főleg azért, mert miután éjjel dolgoztam, nem tudtam  "rendes időben" kelni. A család nagyon tapintatos volt, és csak kicsit röhögtek, mikor felhívtam a figyelmüket arra, milyen fontos időben ébredni. Mondjuk Panni minden online óráját elérte, szóval gond egy szál se. Ennek a dolognak a vakáció adta meg a kegyelemdöfést, de sajnos nemsoká úgyis vissza kell állni a  "normál" működésre.

Nagyon érdekes volt megtapasztalni, hogy milyen az, amikor egy kicsit mindenki úgy él, mint mi általában. Korlátok és szabályok között, amik miatt nem mindegy, hogy mikor mit történik, egy bevásárlás megvalósítása is szervezést igényel. Emiatt hirtelen nem volt probléma, ha azt mondtam, hogy valahová nem tudok odamenni, vagy nem tudok akármikor rendelkezésre állni. Hirtelen nagyon sokan tapasztalták meg, hogy milyen, amikor folyamatosan ott vannak a gyerekek és háztartás, és mindezek mellett egyensúlyozol a munkáddal is. Ez most úgy tűnik, mintha kárörvendeznék, pedig becsszó nem azt teszem. Csak nagyon kényelmes volt, hogy megváltoztak az elvárások.

Különböző módokon, de a srácok iskoláival kapcsolatban is nagyon kellemes tapasztalataink voltak. Petya sulija naponta küldte a feladatokat, én hetente vissza nekik a dokumentációt, leginkább fotókat. elérhetők voltak cseten és videón is, mi főleg írogattunk egymásnak. A Kréta kicsit nehezen állt a kezemhez, de tudtunk működni. Ráadásul kaptam egy jó vastag, Petyára gyártott feladatgyűjteményt, ami nem más, mint a kapott feladatok és inspirációk kinyomtatva. Mondjuk én is rákaptam az eszközök gyártására, és lassan nem tudok úgy elmenni két különböző színű kupak mellett, hogy ne akarjak valami játékot készíteni belőlük. Egy idő után úgy voltam ezzel is, mint a főzéssel. A "Mit főzzek ma?" analógiája lett a "Mit játsszunk ma?" Mivel sokat fotóztam, arra gondoltam, hogy megosztom a képeket naponta, de végül nem tettem, nem akartam magamat fényezni. De néhányat most ide teszek, mert szeretek ezekkel foglalkozni :)

Panni sulijában egy kis ideig eltartott, amíg sikerült kialakítani a rutint, de azt hiszem, ez teljesen elfogadható volt ebben a szituációban. Azt éreztem, hogy mindenki nyitottan áll a helyzethez, nem volt "beszólogatás"se a suli, se a szülők részéről. Panninak csak kicsit kellett segítenem, leginkább a teendők listázásában, követésében. Még így is volt, hogy kimaradt valami, de azt remélem tanult ebből is.Nagyon gyorsan rákapott arra, hogy ebéd után, mindig ugyanabban az időpontban üljön le tanulni, ami történetesen Petyának pont a mese nézés ideje, és engem csak a nehezéhez hívjon. Azokhoz a feladatokhoz, amikkel egyedül nem boldogult.

Amikor elindultak az online órák, poénkodtunk Pannival, hogy mit fognak szólni a tanárai, ha Petya egy szál semmiben jelenik meg a monitoron, jelezve, hogy készen van a fürdéssel. Erre természetesen nem került sor, de azon azért többször izgultunk, hogy ne akkor dübörögjön, vagy kiabáljon, amikor Pannusnak órája van. ezzel szerencsénk volt és a kezdeti nehéz időszak után már Petya se nagyon hangoskodott. 

Új tapasztalás volt nekem az is, hogy én tanulok a gyerekekkel. Petyával nem sokat változott a helyzet a Korai óta, ott és akkor alakítottuk ki azokat a rendszereket, amik még ma is működnek. Pannival viszont nem tanultam már ennyit együtt nagyon régen, amit kicsit sajnálok is. Kiderült, hogy sosem lesz belőlem kémia, vagy fizika tanár, de a töri és az irodalom még mindig működik. Tudom, hogy van, aki úgy gondolja, hogy az itthon tanulás azért tett jót a gyerekek eredményeinek, mert a szülők helyettük dolgoztak, és biztosan volt ilyen is, de én azt láttam, hogy a személyes figyelem volt a kulcs. Ha Panni nem értett valamit, kérdezett. Én meg nagyon sokféleképpen próbáltam segíteni. volt, hogy neten kerestünk dolgokra, volt, hogy viccet csináltunk valamiből és volt, amikor azt mondtam, hogy ezt most engedjük el, térjünk rá vissza később. Őszintén élveztem a közös tanulást, és meg is beszéltük, hogy ezt valahogy átmentjük a tanévkezdés utánra is. Emellett minden tiszteletem a pedagógusoké fogalmam nincs, hogy tudják ezt több gyerekkel csinálni. :)

Az érem másik oldalát is láttam, mert egy pici kurzust vittem valahol, ahol viszont én tartottam online órákat. Nagyon fura volt, hiányoztak az arcok, a visszajelzések, de úgy tűnik, hogy a végén mindenki elégedett volt.

Az élet többi része is érdekes volt. Meglepően keveset változtak a társas kapcsolataink, de azért nagyon örültünk egy telefonhívásnak, vagy videó beszélgetésnek. 

Mivel Anyu is velünk lakik evidens volt, hogy neki is segítünk. Becsületére váljék, minden szabályt betartott, mindenre figyelt, de egy idő után azért neki is elég lett a bezártságból. Ő ráadásul nagyon aktív, sokat sétál, rosszul viselte a tétlenséget. Így fordult elő, hogy egyik nap azt láttam, hogy valami furát csinál a kertben. Gyorsan megkértem Pannit, hogy magyarázza el, mit látok, mert nekik vannak külön ügyeik. Panni közölte velem, hogy "futkározik a nagyi". 

Ember el tudott néha menni dolgozni, és ő végezte a bevásárlásokat is. Peti megtanult ablakot tisztítani, Panni főleg a mosógép és ruhák körüli teendőkben segített, meg zöldséget szeletelt, gyakorlatilag bármilyen ételhez.

A nyugi és a rutinok hatására, meg mert állítottunk a gyógyszerén, Petya is szépen megtalálta a nyugalmát. egy idő után már a viselkedés naplót sem írtuk, nem volt mit. Így szépen vissza tudtuk vezetni a képes napirendjét, aminek mi is örültünk, és a tanárai is. Apropó, Petya tanárai. Nagyon aggódtunk amiatt, hogy nem tudunk tőlük elbúcsúzni, ugyanis Peti most volt nyolcadikos. Nagyon szeretjük őket, nélkülük az életünk biztosan nem lenne annyira élhető, amennyire most az. Bizalmat és őszinteséget kaptunk tőlük, ami nekem nagyon sokat számít. Igazi partnerként dolgoztunk közösen Petyáért, és szeretném azt hinni, hogy meg is kedveltek minket az összes zűrünk ellenére. Nagyon szerettem volna mindezt illő módon megköszönni, és örültem neki, hogy végül ez is sikerült. Hab a tortán, kiderült, hogy egyikük jön tovább a szakiskolába, szóval nem fogjuk elveszíteni. Ez Petyának is nagyon jó, fél év kihagyás után megy vissza, megváltozott körülmények közé, jó, hogy lesz, akiben bízik.

Ez így mind nagyon idillinek hat, pláne, ha megírom, hogy végül kb 20 év után elővettem a varrógépet, és varrtam egy táskát, vagy, hogy anyu kertjét is egészen szépen rendbe tudtam tenni. Ahogy az idillekkel lenni szokás, ez sem tart örökké. A munka kezdett szép lassan vissza csorogni, idővel ömleni, de a  gyerkőcök miatt még mindig az éjszakai műszak játszik. A vakáció alatt nincs szakmai támogatás, igaz, ezt nem is kértem, nem szeretnék visszaélni senki türelmével.

Arra is rájöttem, hogy a legjobb időszak az volt, amikor ember sem ment sehová. A nagy megvilágosodás ugyanis az volt, hogy az "egy emberes" gyerekhez igazából két ember kell. Mert amíg én napirendi kártyát gyártok, nem főzök ebédet, és nem figyelek rá, hogy ki nyalja ki a vajat a tartóból.

De azért a vakáció is jó volt. Volt medence, meg pingpong, tábor, amit mi szerveztünk.  Megünnepeltük Panni szülinapját, és sátoroztunk a kertben.

Nagyon nem várom a dolgos hétköznapokat. Megint lehet hatkor már a kocsiban ülni, hogy Petya időben a suliban legyen, és megint eltankoljuk a fizum felét azért, hogy egyáltalán elérje a sulit. Ugyanakkor persze lehet majd nappal dolgozni és talán néha gyerekek nélkül is tölthetek némi időt Emberrel. Úgy tűnik, végül minden megoldás rejt előnyöket, és kihívásokat. Majd meflátjuk, hogyan találjuk meg az egyensúlyt.

Apróságok

Régen, amikor még nem voltak gyerekeink, azt gondoltam, hogy a gyereknevelés valami fennkölt és nagyszerű dolog, amitől mellesleg benő az én fejem lágya is. Azóta rájöttem, hogy sok bosszantó, meg fárasztó apróság sorozata megszakítva néha pici kedvességekkel, hogy ne bolonduljak meg teljesen.

Mostanában elég sok olyan történés jött össze, ami nem tragédia, csak olyan "Egye már inkább meg a fene" dolog. Panni felvételit írt, ami nem traumatizálta, igaz még nem tudjuk az eredményt. A macskánk több hete elkódorgott, és attól félek, már nem igazán jön haza. A hivatalos kommunikáció családon belül az, hogy én nem szeretem a macskákat, de azért mégse jó érzés, hogy eltűnt. Próbáltam örökbe fogadni másikat, mert Panni nagyjából kibőgi a szemét, de ez sem olyan egyszerű.Kiderült, hogy a menhelyek szerint nem vagyok felelős gazda, ha ugyan ivartalaníttatom és oltatom a macskát, sőt etetem, meg gyógyítom, amikor beteg. De a fő bűnöm, hogy kiengedem a macskát a kertbe! Borzasztó! Így csak 5 - 6 évet él boldogan. Ezen komolyan bosszankodtam, de végül beszéltem valakivel, aki normálisabb macska díler, így talán lesz másik cicus. Elég jó artc, szerintem Mr. Tájfel leszármazottja.

Kiszámlázták a vízdíjunkat is, ami egy éve nem sikerült, ez persze így tetemes összeg. Panninak pedig eltört a szemüvege, hogy még sokkal jobb legyen. Szegény így az orráig se lát, a tartalék meg sehol. Egy régi baba szemóval létezik, de ez nem jó már, így suliba se engedem.A határidőim csúsznak, a ház szalad, Peti meg pénteken megint pörgött a buszon.

Csupa megoldható, de bosszantó hétköznapi történés. Nincs nagy dráma, de azért köszörüli az idegeimet. Így ért utol minket a hétvége. Direkt jó kevés dolgot terveztem, hogy kicsit egyenesbe jöjjünk, meg sokat aludjunk. Ez hatott is. Délután babmbultam a tévét, Peti mellettem ült a kanapén. Ebéd utáni nasit ettünk, cukorkát. Ritkán van ilyen, szóval nagy kincs. Nem tudom mi ütött belém, rápróbáltam arra, amire a diagnózis előtt sokszor, kértem Petitől egy cukrot. Szépen tátottam is a számat. Akkor lepődtem meg, mikor szépen beletett egy M&M's - t! Csak 14 év kellett hozzá. Szerintem ő csukta vissza a számat, mert leesett az állam. :) Azt hiszem bírom még egy darabig. :)

Eszik, vagy isszák?

Petya néha még mindig nagyon meg tud lepni az auti dolgaival. Ez történt múlt héten is. Ugyanis főzött kakaót csináltam, amilyet gyerekkoromban kaptam a nagypapámtól, mikor beteg voltam, és náluk aludtam. Meséltem róla Panninak, ő meg kíváncsi lett rá, szóval megfőztem. Véletlenül még túl is cukroztam, szóval sikerem volt vele. :)

Adtam Petyusnak is, nehogy már kimaradjon valami jóból. Valamiért a bögréjében hagytam a kiskanalat. Nosza, neki is állt kanalazni! Mondanom sem kell, mindenhová jutott kakaó. Adtam neki szívószálat, hátha akkor letesz a kanálról, nem tett. Mutattam, hogy inni szoktúk ííígy, és nagyokat kortyoltam a bögrémből. Megpróbálta, de nem tetszett neki.

Végül leküzdötte a kakaóját és ment kezet mosni. Becsületére válljon, megpróbált maga után takarítani, de azért nekem is maradt munka.

Ma megint csináltam kakaót, rutinosan szívószállal szervíroztam Petyának. Keresett kanalat...

Egyébként meg tényleg miért esszük a pudingot kanállal, a kakaót meg isszuk. Tiszta egy káosz az élet. :)

Most már aztán nyár!

Eljött Petinél is az év vége, az utolsó táboros nap pénteken. Hazahozták a sok sulis motyeszt, én meg csak  álltam és tűnődtem, hogy ez az év is milyen sűrű volt.
Kezdődött a gyógyszerezős ötlettel, amit ki is futtattunk decemberig. Aztán előkerült a sisak is,amit dührohamok esetére kért a suli. És hazajött az mp akárhány lejátszó és a kalandos úton bekerült fülhallgató is. (Elkutyulódott Peti táskája a busztól a teremig, a tanárnénik meg azt gondolták, én nem küldöm amit kértek. Később tisztázódott a dolog, mert ők is vettek egy fülest és hazaküldték a számláját. Kiderült, hogy mi volt a gond, megkerült a cucc és mentünk tovább.) Jött még kis nasi, peló és rengeteg ruha.
Néztem ezt a szép nagy adag holmit és arra gondoltam, milyen nehéz lehetett ez nekik is.Tényleg megpróbáltak egy csomó dolgot és sokszor engedtek nekem, na jó, az Alapítványnak, és azt hiszem nagyjából az utolsó pár hónapra sikerült is elérnünk valamiféle egyensúlyt.  Most, hogy tudom, hogy az egyik tanár néni megy tovább, kicsit szomorú is vagyok, hogy miért kell ennek így lennie. Kepesztenek ők is és mi is, de Petinek ettől nem lesz sokkal jobb.
Persze lehet, hogy pesszimista vagyok, de néha komolyan elkámpicsorodok én is. A diagnózis óta kapunk ellátást. Korai, ovi, gyógypedagógiai ovi, speci suli és plusz fejlesztés. Mégsem látom, hogy lenne egy íve Peti fejlődésének, vagy tudnánk, hogy merre tartunk. (Tudom, nem ív, hanem inkább hullám, de azt hiszem érthető, hogy mire gondolok.) Ez lehet attól is, hogy minden nap látom, nem veszem észre, hogy mennyit változik. És attól is, hogy vannak problémák, amik makacsul tartják magukat, pl a kiabálás, sikoltozás. A legsötétebb pillanataimban azt gondolom, hogy mi rontunk el valamit, de nem tudom, hogy mit. Minden esetre most megint van két hónapom, amikor kideríthetem, hogy hogyan lehet jobb mindannyiunknak. Az elég depresszív bevezető ellenére elég nagy kedvvel látok ennek. Pedig Peti a hétvégén már bemutatta, hogy mire számíthatok. :)
Érdekes, hogy noha időnként fél a fürdőszobától, szívesen bemegy és kihozza az illatos dolgokat, hogy játszhasson velük. Először egy jó adag tusfürdőt kent szét a bejáratnál, ma reggel pedig borotvahabot.
Panni nagyon édi volt, mert megpróbálta összetakarítani és elég jól sikerült neki. Menet közben meg mondta a magáét, ahogy én is szoktam, csak sokkal kedvesebben. (Ejnye Petya, ide is tettél, jaj de malac vagy! stb.)
Ha már fürdőszoba, említést érdemel az is, hogy a fürdőszobai rém ellen jelenleg a bubifújó a legjobb eszköz. Igaz, még csak két napja próbálom, de sokkal jobban megy a fürdés, mint nélküle. Ráadásul a vizes kézen megragadnak a bubik, nem pukkannak el azonnal
Volt egy csomó bújás és közös játék is, ami viszont jó pont. Ma egy nagy kirakót raktunk ki együtt, mert Petyus leszedte és kezdte dobálni. Régebben nem tűrte volna, hogy belenyúljak, de most ügyesen levette, hogy mit is szeretnék tőle és jól eljátszottunk.
Még a nyár előtt betáraztam lufiból, az is jó móka és azt Pannival is tudja játszani. Nagy siker még a csavaros játék, aminek nem tudom a nevét, de van róla képem.

Ebben az a poén, hogy másmilyenek a menetek a különböző fejű csavarokon, vagyis négyzet anya csak négyzet csavarra tekerhető. Ezt is csak lekapta a polcról és kezdte volna dobálni, de kiraktam neki így, az elő kész, összecsavart cuccal, a többit már ő csinálta.
A konklúzió nem új, amíg van vele valaki és segít neki, addig kis angyal, de ha neki kell elfoglalnia magát, finoman szólva is rendhagyó ötletei vannak. Ez egyébként rendben is lehet, csak így se dolgozni, se semmit csinálni nem lehet. Már most tudom, hogy ez piszkosul fárasztó lesz, de ha ez az ára annak, hogy jól érezzük magunkat, végül is megéri. :)
Még gyorsan megírom a Peti napot, aztán azt hiszem mára elé is lesz. Sajnos nem tudtunk tabletet venni, az okát talán nem is kell leírnom, de ami késik, nem múlik és Petya sem reklamálta az ajándékát. Viszont kapott Anyutól egy szép nagy tortát, amit együtt megettünk. Petya tök tündér volt, mert tudja, hogy villával kell enni és meg is próbálta becsülettel, de egy idő után győzött a keze. Viszont volt egy pillanat, amikor úgy fogyasztott, mint egy úr és közben a lábait hanyagul az ölembe tette és mosolygott, de nagyon szépen. Tette mindezt talpig pelenkában, mert nagyon meleg volt. Meglehetősen sajátos hangulata volt az egésznek, de olyan fajta bensőséges helyzet volt, amire még sokára is nagyon jó lesz majd visszagondolni. :)

Köszönjük, megvagyunk

Mostanában többen kérdezték, hogy vagyunk, gondoltam megspórolom a válaszokat, kiteszem ide és akkor azok is örülhetnek, akik a blogot hiányolják. :)
Elég hullámvasutazós volt ez a pár hónap, de alapvetően jól alakulnak a dolgok. Peti sulijában kialakult valamiféle egyensúly. Továbbra is úgy érzem, hogy valahogy nem találtuk meg a közös hangot és ezen sokat tojózok, mert mindenkinek az lenne a legjobb, ha értenénk egymást.
Mondok egy példát és kérem, hogy senki ne kezdje a tanárokat szapulni, mert nem ez a cél, csak azt hiszem, ez jól érzékelteti, hogy mennyire máshonnan nézzük ugyanazt. Szóval egy időben sűrűn jött haza úgy Peti, hogy a cipője nyelve be volt tűrve a lábfeje elé a cipőbe. Azt hiszem ez elég kellemetlen volt neki, hiszen így hirtelen kisebb lett a cipője egy, vagy két számmal. Nyilvánvaló volt, hogy egyedül és ügyetlenül vette föl a cipőjét. Szóltam a suliban, hogy ez lehet hisztik oka, amire az volt a válasz, hogy elvárják, hogy egyedül vegye fel a cipőjét. Tudtam, hogy ezt fogom kapni, hiszen tényleg fontos az önellátás és Peti meg egyre pasibb, szereti, ha kiszolgálják. De ez így akkor sem jó, szóval elmondtam és azt hiszem meg is mutattam, hogy én úgy szoktam, hogy kirakom a cipőt és felhúzom a nyelvét, kinyitom a tépőzárakat.Innentől Petinek bele kell bújni és becsukni a tépőzárat. Ennyi az ő önellátása most ebben a szituban. Váltócipőnek meg beküldtünk egy pár szandált. Azóta nincs rosszul felvett cipő, szóval megérte beszélni róla, csak ilyenkor én mindig törpölök kicsit, hogy milyen jogon osztom én az észt a gyógypedagógusnak, aki  ezt tanulta sok évig és sokkal nagyobb elméleti tudása van, mint nekem. De a gyakorlat úgy látom még nagyon hiányzik és végül mégiscsak az a fontos, hogy Peti ne szenvedje meg a nevelést, szóval igyekszem nagyon tapintatos lenni, és remélem, hogy sikerül is. (De nem vagyok benne egészen biztos.)
Ráadásul megpróbálnak összedolgozni Peti fejlesztőjével is, szóval szándék az van minden oldalról, csak valami mégsem százas. Ez a tanév már elketyeg így, aztán úgyis meglátjuk, hogy mi lesz. Mivel az áhított suli idén sem vette át Petit itt maradunk és átvészeljük az újabb tanévkezdést. Hátha most az egyszer nem lesz rossz. Az egyik fogadóórán már elmondták nekünk, hogy újra osztják a gyerekeket és a pedagógusokat, szóval a jó ismert bizonytalanság megint adott. Ezen is gondolkodtam sokat. Ugyanis Petinek gyakorlatilag nem volt két egyforma tanéve. Folyamatos intézmény és pedagógusváltásban él. Szerintem ez egy normál fejlődésű gyereknek is sok lenne, nemhogy egy autistának, de ez van.
Túl vagyunk az EBH - n is. Van szép határozatunk, ami elmarasztalta a KLIK- et arra az egy hónapra vonatkozóan, amikor nem volt szállítás és kötelezi, hogy legyen. De kíséret nem kötelező, szóval a szülők kísérik a gyerekeket reggel és délután. Tudom, minden más szülő is maga viszi suliba a gyerekét, csak nem negyven kilométerre. De ez úgy tűnik, nem aránytalan teher. Idén még megvan az az anyuka, aki a suliban dolgozik, ő hozza és viszi a gyerekeket, de ki tudja mi lesz jövőre. Mostanában igen sokat beteg, olyankor megy a fejvakarás, hogy ki tudja eldobni a munkáját. Általában én, hiszen én itthon dolgozom kötetlen munkaidőben. :(  Érdekes egyébként, hogy az itthoni munka és az egyesület vezetés mennyire nem érthető sokaknak, ez egy külön bejegyzést is megérne, ahogy az is, hogy pontosan mire kötelez az Ápolási díj és, hogy ezzel kapcsolatban mi van a fejekben. Lehet, hogy egyszer majd megírom.
Az EBH - s ügyben egyébként a legjobban az döbbentett meg, hogy nyilvánvalóan az ügy adminisztratív és nem a valós megoldása volt a cél. Tudjuk, látjuk, hogy hiányos a törvény, de nem teszünk semmit, hanem hivatkozunk rá és leírjuk, hogy nem egyértelmű.
Azt is megtapasztaltam, hogy mennyire nem voltam népszerű tevékeny szülőként és ez nagyon kellemetlen volt. Én butus tényleg elhittem, hogy a magasabb fórumon majd a megoldást fogjuk többen és együtt keresni. Igen, tényleg ilyen naiv vagyok. Minden esetre ennek most éppen itt a vége, a jelenlegi jogi szabályozás szerint ennyi jár. Ez nem azt jelenti, hogy ebbe belenyugszom, hanem , hogy azt látom, hogy ezen az úton eddig lehetett eljutni. Majd keresünk másikat.
Még egy gondolat ehhez, aztán be is fejezem. Ennek az egész ügynek a kapcsán feltűnt, hogy mekkora a különbség azok között az emberek között, akik ténylegesen a gyerekekkel és családokkal dolgoznak és azok között, akik az íróasztal mellől megmondják a tutit. Számomra ez ijesztő, mert a kettőnek együtt kéne működnie (halkan jegyzem meg: a szülőt is partnerként bevonva) a gyerekekért.
És akkor most jöhetnek a jó dolgok, mert abból is van sok és azokról sokkal jobban szeretek írni. :)
Az egyik legnagyobb mágia a tablet. A fejlesztések alkalmával próbált rá E. először és Perti vevő volt a dologra. Most már egészen sokat játszik és volt, hogy szavakat is mondott hozzá. Persze nem tisztán és érthetően, de nem csak én hallottam, szóval tényleg. Leírom pár játék nevét, hátha segít valakinek.
Baby Wooden Blocks, Kids Jigsaw Puzzle, Kids Game - Memory Mach Food, Puzzle 4 Kids - Animals és a nagy kedvenc az Alphabet Wooden Blocks. Ezt nem tudom, miért szereti annyira, de legtöbbször ezt választja. Egyébként androidos és ingyenes cuccok, könnyen hozzáférhetők, szóval szuper. Van még egy pár a telómon, de azok is ugyanez a kaptafa. (A telefonomon és a tableten is fent vannak az appok, mert a telefon mindig kéznél van.)

A tablettel egyébként mázlim volt. A régi leesett és elrepedt a kijelzője. Még csak nem is Petya ejtette le. :) Elraktam a fejembe, hogy majd kell egy új és persze nagyon kattogott a számológép szintén a fejemben.Néhány nappal később elballagtam a boltba kenyérér, meg ilyesmiért és ott volt az új tablet, nagyjából a szokásos ára feléért. (Addigra már áttúrtam a netet és szomorúan konstatáltam, hogy erre most nem fussa.) Anyu pont velem volt és volt nálunk együtt annyi pénz, hogy megvegyük. Örültem, mint majom a farkának.
Időzítőből is tudunk már digitálisat használni (Kids Timer néven fut), de azzal mostanában ráfaragok. Kiteszem ugyanis a telómat, mondjuk amíg hül a vacsi és mire visszafordulok, Petya már játszik. Simán kilép az időzítőből és bele a játékba. A cél mondjuk megvalósul, mert addig is nyugodtan várja a kaját és nem hisztizik. :) Remélem előbb, vagy utóbb eljutunk oda, hogy kommunikációra is használja ezeket az eszközöket, de én már annak is örülök, hogy eddig eljutottunk.
Ma reggel pl arra ébredtem, hogy Panni és Peti ül a kanapén és játszanak. Panni tartotta a tabletet, Peti pedig játszott. És Panni ugyanúgy mondta hozzá a szavakat, ahogy én szoktam. :) És nem volt pakolás, meg randalírozás, pedig már fent voltak majdnem egy órája. Szóval éljen a kütyü! :)
Egyébként Peti a tévét is másképp nézi. Rákattantunk mostanában a Star Trekre és nagyon figyeli. Mondjuk a kedvence továbbra is a Thomas és a Pettson. Utóbbiért kifejezetten hálás vagyok, mert azt én is szeretem.
Az elmúlt másfél hétben Petya beteg volt, de csúnyán. Ment a hasa és tulajdonképpen vagy egy hétig nem igazán evett, szóval nagyon jó gyerek volt. Ijesztően jó. Lejött a kanapéra és csak feküdt. Persze én meg pörögtem körülötte, minden nasit kiraktam a hűtőre és kérdezgettem, hogy mit szeretne. (Ez a létező leghülyébb kérdés nálunk, de mindegy.)

kirakva a hűtőre

Kiesett a számon, hogy legyen - e Thomas, amire Petya haló poraiból egyből a tévére mutatott. Néztük is egész délelőtt. :)
Sietek megnyugtatni mindenkit, hogy miután elbűvölte a dokinénit és az asszisztensét, Petya a gyógyulás útjára lépett és kedden már megy suliba. :)
A másik királyság a kirándulás. Régebben én sokat járkáltam erdőbe, ha mond bárkinek valamit, a Kinizsi 100 - at és a Mátrabércet is végigsétáltam, szóval eléggé turista voltam. Nagyon szeretem volna a gyerekekkel is erdőzni, de ezt, mint annyi minden mást, el kellett engedni. Évekkel ezelőtt megpróbáltuk, de szerencsétlenségünkre pont akkor jött az erdei ösvényen egy őrült quaddal és sikerül bepánikoltatni Petit. Most újra rápróbáltunk, és ment. Rettentően boldog vagyok, mert ez megint egy olyan elfoglaltság, amiben mindenki jól érzi magát. Persze ez nem "igazi" túra, hanem sétálgatás, de most ez is bőven elég. Már olyan világra szóló terveim is vannak, hogy elmegyünk a közeli vadasparkba is, hátha az is mindenkinek tetszeni fog. Csak Petya betegsége múljon el és ez a pocsék idő!

Vigyázat, kirándulós képek!

Panni is ügyesedik, okosodik és főleg nő, a szó összes értelmében. Mostanában két dologról beszélünk sokat, az egyik az osztályában folyó mindenféle játszmák, a másik a férfiak és nők viszonya. Na, most köthetem fel a gatyám, mert mindkét téma necces! De élvezem, hogy érzékeny és okos és néha azt hiszem, hogy a figyelmességébe komolyan belejátszik, hogy Petya a tesója. Ugyanakkor ez is teszi kiszolgáltatottá, de ez bonyolult. Panni kapcsán már nagyon várom a vakációt, jó lesz kicsit pihenni, meg együtt lenni.
Emberrel elkezdtünk párterápiára járni, ez is jó dolog. Ilyenkor mindenki megkérdez, hogy miér' baj van, vagy váltok. De nincs baj. Illetve ahogy élünk, az lehetne baj. Mindent összevetve azt hiszem jó, hogy elfogulatlan és segítő szándékú emberek vetnek egy pillantást az életünkre és a problémáinkra, hiszen mi belülről nem biztos, hogy minden elakadást és lehetőséget meglátunk. Ez a program ráadásul fogyatékos gyerek szüleinek (is) szól, szóval számítottak a hozzánk hasonló furákra. Erről bővebben itt
És persze én is járok suliba, nyakamon a vizsgaidőszak. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem ez feldob. Mondjuk nem a vizsgák, bár a beadandó dolgozatok kapcsán elég sokat kell olvasnom és nagyon érdekes dolgokat is találok, meglepő módon néha a gépemen. Ugyanis hajlamos vagyok betárazni a letölthető olvasnivalót, aztán nem olvasom el, csak ha kell. Ismerős ez valakinek?
Amit igazán szeretek, az a társaság és némely előadások is. Most nem írom ide, hogy mit igen és mit nem, mert az csak rosszul sülhetne el. A csoport viszont nagyon jó. Végre nem "csak"autizmus, hanem mindenféle más is. Van aki gyermekotthonban dolgozik, van, aki pszichiátriai betegek bentlakásos intézményében és van, aki hajléktalanokkal, vagy szenvedélybetegekkel. Ráadásul intézménylátogatási kötelezettségem is van, vagyis el is jutok ilyen helyekre. Mindenki szereti a saját területét és nagyon sokat tud róla, izgalmas együtt lenni. Szóval vicces módon feltöltődni járok a suliba. Majd meglátjuk, hogy az eredményeim mit fognak ebből tükrözni. :)

Végre nyár

Június végével Petyáéknál is eljött a vakáció. Azért akkor, mert a suli két hét napközis tábort még rádob a tanév végére. Ilyenkor mindenfelé viszik a gyerekeket, "tanítás" már nincs. Emlékszem, mikor ezt először mondták, nem is értettem. Az ovi bezárt vakációra és mi vergődtünk itthon hónapokig. Persze a jót könnyű megszokni, szóval idén már számoltunk ezzel a kis plusz idővel. Gyakorlatilag ez volt Panni Peti mentes vakációja. Kicsit sajnálom, hogy nem tudtunk túl sok közös programot szervezni, mert mindenkinek sok volt a dolga.
Panni így olvasott, rajzolt és kártyavárat épített, meg persze rengeteget tévézett, aminek olyan nagyon nem örülök.

Idén még a nyaralásunkba is beleszól Ember munkája, néhány napot nélküle leszünk, ami izgalmas lesz. Barátokkal megyünk, szóval nem leszünk egyedül, de fürdeni a gyerkőcökkel mindig izgi, így meg méginkább az lesz.
A lényeg, hogy vakáció van, nem kell suliba menni, korán kelni, leckézni és táskát pakolni, amit én legalább annyira élvezek, mint a gyerekek.
Ez az időszak mindig kettős nekem, mert egyrészt imádom, hogy velem vannak végre a gyerekek, másrészt pont ettől fáradok el. Amikor már egy hete nem voltam nélkülük, kifejezetten nyűgös tudok lenni.Ilyenkor jó egy kicsit egyedül elmenni sétálni, meg ilyesmi, de ez nem midig fér bele. A szabadulásom annak függvénye, hogy Embernek mennyi munkája van, mikor tud nekem egy kis időt adni.Meg persze adott a saját munkám is.
Ez a nyár sok szempontból más, mint a többi. Főleg azért, mert Anyu elutazott külföldre a tesómhoz és csak ősszel jön haza. Ezt leginkább Panni érzi, mert ő szokott Anyuval sokat játszani. Megvannak a saját dolgaik, amiket én nem is értek. Most Ember anyukája vendégeskedik a szomszédban, de ő másképp működik. Természetesen Panni neki is örül, őt is próbálja nyúzni, de azért ez nem ugyanaz.
Érdekes ez  a nyár azért is, mert Embernek nagyon sok a munkája. Ennek örülünk, hiszen valamiből meg kell élni, de azért hiányzik nekünk itthonról. Talán le kéne fénymásolnunk, hogy legyen belőle egy itthoni darab, amit nem lehet elvinni, mint a kézikönyvtárban. :)
Az viszont nagyon jó, hogy itthon vagyok, nincs macera azzal, hogy ki vigyáz a gyerekekre, miből fizetjük ki és boldogul - e majd.
Peti számára sikerült kialakítani egy kényelmes rutint, amiben a fontos sarokpontok a medence és az asztali játék. Ezen kívül nyüstölöm a vécé használattal is, nem mindig sikerrel. Ennyi alsógatyát és ágyneműt már rég mostam, viszont volt, hogy sikerült a vécébe kakilnia, amiért rettenetes mennyiségű francia drazsé volt a jutalom.
Az asztalizásnak nagyon örül és csinálja szépen az ismerős feladatokat, az újakat pedig gyorsan megtanulja. Emiatt én gyártok mindenféle játékokat, de ez jó így, élvezem, hogy tudunk valamit együtt csinálni. És az előszedett játékok Panni számára is mindig érdekesek. Teszek ide pár képet erről, hátha valakinek hasznos lesz.

A rutin kialakításához nagyon kellett a napirend. Izgis, mert lassan és óvatosan tendálunk a kártyák felé. Most azt csinálom, hogy lelamináltam egy csomó alapot, aminek tépőzár van a hátán és széles celluxszal ráragasztom a tárgyakat, vagy azoknak a darabjait. PECS - hez is ezek mennek. De, hogy ne legyen egyszerű, vannak olyan képek, amiket Peti biztosan ért és elég motivált a használatukra (pl medence), ott jó nagyban ezeket használjuk. Teszek képet a napirendes cuccról is.

asztali-chipicao-szabadidő

csomagolóanyag-cellux-alap és kb két perc

Mindig van bennem egy kis kétely azzal kapcsolatban, hogy mit ért Peti, de pl pont ebben az esetben elég konkrét visszajelzést adott. A napirenden azt látta, hogy asztalizik, utána kap chipicaot. Konkrétan elkezdett páros lábon ugrálni és vigyorogni és nem vette el a nasis képet az asztali előtt. Ennek én is örültem, meg ő is. :)
A napirend jövő héten is kelleni fog, akkor ugyanis megyünk Balcsira. Ott majd megint kell tájékozódnia a történések között. Szerintem már tudja, hogy mi jön, mert látta, hogy beszereztem úszógumit, meg mindenféle vízi játékot, Nagyon vicces, hogy Petya tényleg megtalálja a saját kapaszkodóit is olyan módon, hogy figyeli a környezetét. A kedvencem ezzel kapcsolatban, hogy figyeli, mit veszek elő a konyhában. Azt hiszem egészen sok nyersanyagot ismer már és azt is tudja, hogy süti készítéshez keverőtál és habverő kerül elő. (Idén a dán vajas keksz a nyerő. Azért próbáltuk ki, mert Hans a lunda a Madagaszkár pingvinjeiben ezzel kínálgatja a pingvineket. Logikus, nem?)
Ami bejött még idén, az a matricás füzet. Olyan fajta, ahol adottak a körvonalk és rá kell tenni a matricát. Van olyan rész is, ahol ki kell egészíteni a képet. Ezekkel jól boldogul, bár van még mit javítani a pontosságon.

Az elsőt ebből a könyvből a névnapjára kapta, ami sikeresen elfelejtettünk. Petya jó srác, nem reklamált,de én pocsékul éreztem magam a pár napos csúszás miatt. Végül a túrótorta mindenkinek helyrebillentette a lelki egyensúlyát. De Panni névnapjára már készültem :)

És a végére hagytam a medencézést. Amikor a hőség kibírhatatlan kezdett lenni, Ember beszerzett egy medencét. Peti rapid tempóban harapta ki, én meg ragasztgattam és azon tűnődtem, hogy ez is csak luxushiszti, egy csomó auti srácnak nem is jut medence és pl panelban ez sokkal nehezebb lehet. Végül Ember és az Anyukája vettek egy másikat, ami csodával határos módon még nincs kiharapva.Nagyon bírom a srácokat, mikor játszanak benne. Peti élvezi, hogy csillog a víz és ezért rengeteget fröcsizik, Panni meg mindenféle jót játszik, Azt is látom, hogy Panni időnként jobban szeret Peti nélkül medencézni, de ezzel szerintem nincs nagy gond, Petivel lenni néha tényleg fárasztó. Teszek ide jó kis medencés képeket is. :)

Most, hogy minden idilli dolgot leírtam, azért azt is megírom, hogy napi minimum egy kiborulás is az életünk része, aminek hol tudom az okát, hol nem. Peti váltja a fogait, ez is olyasmi, ami zavarja, de néha az unalom akasztja ki, néha meg az, hogy csinálnia kell valamit, vagy nem kaphat meg valamit. Ezek a hisztik nem olyan szörnyűek, mint amilyenek lehetnének, de nem igazán kellemesek. Panni ilyenkor inkább kivonul a szituból, én meg aggódom miatta. 

Egy komoly kiakadás volt nemrég, ami azért maradt meg nagyon, mert végül Peti lejött  földszintre, ahol még elöl voltak az asztalis cuccok. Még szepegett, de leült és elkezdett gyöngyöt fűzni. Adogattam neki, ő fűzött és szépen megnyugodott.

Máskor viszont Panni nagyon jó fej. Történt, hogy Ember boltból jött éppen és hozott pizzát vacsira, meg péksütit reggelire. Peti felmarta a péksütit, én meg álltam és tűnődtem, hogy most akkor mi is legyen. Panni fogta a cuccot és határozottan közölte Petivel, hogy nem, ez reggeli, majd betette a hűtőbe, Nem volt se hiszti, se másmilyen ellenvetés. (hűtő nyitogatás). Sokkal ügyesebben oldotta meg a helyzetet, mint én.

Velünk vannak Petya kis pótcselekvései is, pl a gardrób pakolás. Rendszeresen kirámolja a ruhákat a szekrényből. Ez így nem hangzik vészesnek, de négyünk ruhatárát rendszeresen visszarámolni nem túl szórakoztató. Szerencsére ezek inkább a vakáció elején voltak jellemzőek.

És persze megy a levelezgetés a KLIK - el a buszjárat miatt, e ez külön történet. Megint úgy állunk, hogy júliusban még nem tudjuk, mi lesz ősszel. Szerintem ez normál fejlődésű gyerekeknél elképzelhetetlen, de ezen kár is bosszankodni. Onnantól, hogy "ügy" lett, már dolga van vele a "hivatalnak"

Van még a dezodor használat, ami vicces. Peti ugyanis elkezdett nagyon izzadni ebben a jó kis melegben és hát büdi volt. Érthető módon nem szerettem ezt a helyzetet. Peti külseje így is olyasmi, ami foglalkoztat. Nagyon sokat foltozza, piszkolja a ruháit és ez nem tűnik el nyomtalanul. Nem mondom, hogy elhanyagolt, de azért elég sajátos tud lenni a külseje. Szóval kitaláltam, hogy innentől dezodor, nehogy már büdös legyen a gyerek. Megpróbáltam Apjáét, ami két okból sem jött be. Egyrészt teljesen fura volt az apa szagú Peti, másrészt nem akarta ezt az egészet. Peti rettentően csikis, szóval stift kilőve és a fújókás is óvatosan. Végül kapott egy bab fújósat és azt tudjuk használni, Hozzá tartozik a fürdés utáni procedúrához. Meglátja a flakont és már emeli a kezét.A kezdeti tiltakozásnak nyoma sincs. Örül, ha kap a tenyerébe is szagolgatni.Ez megint olyan kis apróság, ami más gyereknél gond nélkül menne, nekünk kicsit kellett foglalkozni vele, de ez is megy már. :)

Összegezve azt gondolom, hogy jó most nekünk. Vizes lábnyomok a padlón, napsütés, dinnye és fagyi és jövő héten Balaton, mi kellhet még? :)

szavak nélkül veszekedni

Tegnap vacsira bundás kenyeret csináltam Petya egyik kedvencét. A gond az, hogy ő csak a puha közepét, ahogy gyerek korunkban hívtuk, a puháját szereti a kenyér héját pedig ott hagyja a tányéron. Mivel ez nem auti dolog, ezt nem igazán támogatom.
Petinek egyébként is vannak fura dolgai az evéssel (is). Simán belenyúl a közös tányérba, kikap belőle valamit, beleharap, majd visszateszi, nehogy pocsékba menjen. Dicséretes ez a takarékosság és törekvés az újrahasznosításra, de alapvetően mégis jobban örülnék, ha Petya megtanulná, hogy ez nem helyén való viselkedés, ahogy a más tányérjából evés sem. Egyébként ezzel szépen halad, már csak nagyon ritkán nyúl Apja tányérjába egy - egy csábító falatért. Inkább megvárja, hogy mi adjuk neki a saját kajánkat és megpróbál erre rábírni minket, leginkább mutogatással.
De vissza a tegnap estéhez. Megcsináltam a vacsit, Peti tudta mi készül. Az, hogy mit veszek elő, nagyon sokszor egyértelmű vizuális segítség azzal kapcsolatban, hogy mit fogok főzni. Fent ült a lépcső tetején és várta a vacsiját.
Megterítettem, amiben nagyon ritkán szokott segíteni, de most nem hívtam, mert siettem. Ekkor már lent lábatlankodott, nagyon szeretett volna enni. Bírom, hogy már ilyen türelmes, régebben simán belekapkodott volna a kész kajába.
Eljött a vacsi ideje és én direkt úgy raktam le a kaját, hogy ne érje el a közös tányért, ne nyúlkáljon bele a közösbe. Peti szokás szerint megette a kenyér belét és kérte a következőt. Itt kezdődött a csendes vita. Ő felém tolta a tányérját, én vissza neki, hogy egye csak meg, ami még rajta van. Pontosan tudta, hogy mit szeretnék, harapott egy picit, amolyan "nesze, ettem belőle, most már kérek egy másikat" módon, majd jött a tányér megint hozzám, én pedig toltam vissza. Ez általában működni szokott de tegnap Petya fáradt volt, ezért ennek a "veszekedésnek" nem lett jó vége, Peti végül felpattant az asztaltól és elrohant. Nekem meg az járt a fejembe, hogy milyen fura, hogy miközben a gyerekem hisztizik, egy hang nem hagyja el a szánkat, mégis mindketten értjük a szitut.

Petya ügyes

Petya mostanában mindenféle aprósággal lep meg, Nemrégiben pl azon kaptam, hogy az elöl hagyott mágneses horgász játékkal játszik úgy, ahogy kell. Máskor is felejtettem már elöl játékokat véletlenül, vagy szándékosan, de eddig általában simán széthajigálta őket. A horgászás óta már azon is rajtacsíptem, hogy építőket rak egymásra. :)
Szintén nagy lelemény, hogy ő fújja a bubit. Rászokott, hogy hozza a bubifújót és a kezünkbe nyomja, hogy fújunk neki. A múltkor valamelyikünk  szája elé tette a karikát, hogy most ő jön és sikerült! Még Panni is fennhangon örvendezett, szóval megerősítettük abban, hogy ez jó. Meglehetősen erősen fúj, szóval van, hogy jól arcon lő a löttyel, de időnként szép bubikat produkál és örül nekik. És ami még izgis, hogy valamelyik nap azon csíptem, hogy a focilabdát vezeti ki a szobából az előtérbe. Rugdosni már rég tudja, de most nagyon finoman gurigatta a lábával, amihez meglehetősen ügyesnek kellett lennie.
Mindezeken kívül a fogmosással is szépen halad, bár köpni még mindig nem tud. Szerintem lövése nincs, hogy miért is kéne. Pedig jó lenne, mert a felnőtt fogkrémmel moshat fogat, amit el szokott lopkodni, mert szereti az ízét.
Van még a szívószál, mint új fejlemény. Nemrég bedobtam neki egy pohár szörpibe, mert már rég nem használta. Nem elég, hogy szívta vele a löttyöt, de elkezdett szórakozni. Fújkálni, meg csibészkedni. Azóta néha kap, hadd játsszon a szájával, meg a levegővel.
Ezek mind olyan dolgok, amiket ovis korában vártunk tőle, de ez cseppet sem von le annak az értékéből, hogy most sikerültek. :) Kifejezetten kíváncsian várom a továbbiakat :)

Egy év munka nélkül

Pontosan egy éve mondtam fel a munkahelyemen. Ezzel a családunk viszonylagos anyagi biztonságát rúgtam fel az érzelmi biztonságért cserébe.
Sok oka volt ennek a döntésnek és az, hogy írok róla, pláne, hogy a dátumra is emlékszem beszédes. (Volt, hogy elfelejtettem a házassági évfordulónkat, szóval nem vagyok egy naptár a fejben típus) A döntésemben nagyon erősen közre játszott, hogy éreztem, ez a család nem tud tovább úgy működni, hogy anyu csak fél gőzzel (aggyal) van itthon. Megkocáztatom, hogy a normál fejlődésű gyerekeket nevelő családoknál sem lehet fenékig tejfel, ha anyu sok placcon próbál egyszerre megfelelni.
Egy év elég hosszú idő ahhoz, hogy kicsit megint elgondolkodjak azon, hogy jól döntöttem - e. Mert volt az elején néhány hónap masszív para, az egyértelműen nem nyereség. Hiányzott, amit ott hagytam, féltem attól ami jön, szóval ugyanúgy nem aludtam, mint amikor dolgozni jártam. De ebben az időszakban végre én jártam Panniért és szinte mindig sétálva és beszélgetve jöttünk haza. Amikor jobb idő lett, egy gombóc fagyi is belefért Panninak. Ez a mi Peti mentes időnk volt. Ilyenkor sokszor jött velünk Panni barátnője is, amivel neki és a szüleinek is segítettem.
Aztán beállt egy fajta rend, amit megszerettem. Reggel család el, takarítás, utána munka, délután család haza és együtt este készülődtnk a másnapra, meg pihi.
A szünetek nem igazán okoznak gondot, a vakációra pl nem kellett bébiszittert fizetni. Aki tisztában van ennek a dolognak az anyagi vonzatával, az tudja, hogy ez mit is jelent.Ugyanez a helyzet a gyerekek betegségeivel. Abszurd volt, hogy Peti altatásos fogászati beavatkozására pl nem tudtam elmenni, mert a munkahelyemen olyan program volt, ami ezt nem tette lehetővé.
El tudok menni szülőikre, meg Panninál nyílt napjaira, ami neki láthatóan jól esik. Annak is nagyon örül, ha én viszem zongorázni. Peti fejlesztésein is ott tudok lenni, de azt hiszem ez inkább nekem fontos, mint Petinek. :)
Az is fontos, hogy mivel napközben itthon voltam, vagyok, Emberrel is tudtunk időt szakítani egymásra. Ha ő is itthon dolgozik, evidens a közös ebéd és esetleg még egy séta is beleférhet.
Az is haszon, hogy Peti nyomait napközben el tudom takarítani. Sokat beszélgettünk Emberrel arról, hogy amíg dolgoztam, úgy éltünk, mint egy normális család, ahol nincs auti srác és csodálkoztunk, hogy nem jó így. Most el tudom pakolni, amit Peti szétszórt, ki tudom mosni az ijesztő mennyiségű szennyesét és tiszta lakásba tudom őket várni. Nem az a cél, hogy Peti azt szokja meg, hogy a kupi eltűnik, de az igen, hogy a lakás az egész család számára élhető legyen.
Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy auti gyerek mellett nem lehet dolgozni, csak azt, hogy a mi estünkben ez nem tudott működni úgy, hogy mellette extra mennyiségű munkahelyi terhelés is jelen volt.
És akkor még egy kicsit a munkáról. Mert ugyan a címben azt írtam, hogy munka nélkül, de ez nem egészen igaz. Segítek Embernek, amikor szüksége van rá és ez nagyon jó érzés. Szintén segítség neki, hogy nem kell kaszát, kapát elhajítva elrohannia a munkából a gyerekekeért, ez ugyanis nagyon roszul néz ki egy vállalkozónál.
És ott van az egyesületünk. Átlag napi hat órát foglalkozom vele és élvezem. Itt nem kell a más hülyeségeiért felelnem, csak a sajátjaimért. (Az is elég) Jó fej emberekkel dolgozom izgalmas projekteken, igaz sokszor ingyen, vagy egészen csekély díjazásért.
Persze néha akkor is dolgoznom kell, ha a csibék már hazajöttek, de ez még így is jobb annál, hogy hat körül esek be, látom őket fürdeni és vacsizni és már alszanak is, a leckeíráshoz meg semmi türelmem nincs. (Mondjuk a leckézést most is rosszul bírom, de ez már egy másik történet)
Ahogy írom ezt a bejegyzést, megint látom, hogy túlsúlyban vannak a jó dogok, csak a fránya anyagiak ne lennének. De itt is van olyasmi, aminek örülni tudok. Peti szállításának megoldásával ugyanis komoly összeget spórolunk meg.
Szóval azt hiszem ennek a döntésnek jó sok pozitív hozadéka volt, a család lelki békéje és nem utolsó sorban az enyém. Megtanultam nagyon kevés pénzt is beosztani és együtt élni azzal, ha olyan kevés van, amit már nem lehet beosztani.Most már nem próbálok egy évre előre tervezni, három hónappal is beérem. És egyre ritkábban érzem magam élősdinek, aki semmit nem csinál, egyszerűen azért, mert ez nem visz előre. A negatív gondolatok oka lehet az is, hogy 17 éves korom óta folyamatosan dolgoztam (leszámítva persze a gyerekek születését), így fura volt átállni az itthoni munkás üzemmódra. Egyszerűen másra vagyok, voltam szocializálva. Azt hiszem teljesen munka nélkül nem is tudnék működni.
Sokszor eszembe jut, hogy elmennék -e dolgozni és mindig oda lyukadok ki, hogy igen, ha olyan helyet találnék, ahová szívesen megyek és hasznos munkát végzek. Ugyanis nem tudok anélkül dolgozni, hogy valamennyire érzelmileg el ne köteleződjek a munkahelyem mellett. Ez nem szerencsés, mert így nagyobbat tud csapni, ha valami nincs rendben, ahogy ez meg is történt.
Ráadásul csak akkor vállalnék munkát, ha össze tud férni a családdal. De erre igen kevés esély van. A másik opció az, hogy ha majd kell, mert máshogy nem jövünk ki, akkor nincs igazi választásom. Igaz, amikor dolgoztam, akkor is azt hittem, hogy nem szervezhetjük az életünket másképp, aztán tessék.

Autizmussal élünk

Általában nem szeretem ezt a kifejezést, mert valahogy mesterkéltnek érzem. Meg mi elsősorban nem az autizmussal élünk, hanem Petyával, aki autista. De most mégis használom, mert ebben a bejegyzésben a közvetlen környezetünkről írok és úgy érzem, itt "ül" ez a formula.
Előre bocsájtom, hogy van néhány előnyünk és jó néhány hátrányunk ezzel a dologgal kapcsolatban. Vitathatatlan előny, hogy kertes házban élünk, nincsenek közvetlen szomszédaink. Illetve egy van, Anyu, de ő mégsem olyan, mint egy vadidegen. Azt hiszem társas házban már rég kiutáltak, vagy följelentettek volna minket, mert nem vagyunk túl jó lakótársak. Az időnkénti üvöltözés, sikoltozás pl biztosan nehezen tolerálható.
Hátrányunk, hogy én nem vagyok egy háziasszony típus, már ha létezik ilyen. Soha nem dobott föl a portörölgetés és társai, tehát ha Petya nem lenne autista, feltehetőleg akkor is otthonos rendetlenségben léteznénk. Így, hogy Petya ehhez még hozzá teszi a sajátját, időnként elég kritikus a helyzet. Vegyük mindjárt a falakat. Eredetileg szép halványsárgák voltak, ami sötét időben is szép, meg akkor is, ha megsüti a nap. Peti régebben, ha rászóltunk, hogy ezt, vagy azt ne vigyen fel az emeletre, egyszerűen eldobta azt. Megtette ezt pl a szójaszószos üveggel is, amitől a fal átmenetileg úgy nézett ki, mint az Anyu által kedvelt helyszínelős sorozatokban a különösen véres gyilkosságok helyszíne. Azóta sem sikerült teljesen levakarnom a falról a bűnjeleket. De került már a falra unalomól érett sárgabarack is, az is sokat árnyalta a képet.
Ugyancsak a nehezebb időszak emléke a luk a falban. Amikor Petya még komoly dührohamokat produkált, fejjel ment mindennek, így a gipszkarton falnak is. Azóta sem tudom bánjam - e, hogy nem volt pénzünk téglafalra. Az biztos, hogy így egy lyukat ütött a falba. Ez eredetileg nem volt nagy, viszont azóta is foglalkoztatja Petyát. Szerencsére már rég nem veri a fejét a falba, de a lukat kézzel piszkálja, tágítgatja, kapargatja. Ha eljut az üveggyapotig, azt békésen kiszedi és elrágcsálja, játszik vele. Nem tudom, hogy csinálja, nekem mindenem viszket tőle. A fal mindenesetre elég drámaian néz ki és eddig Ember minden kísérlete kudarcba fulladt a javításra, Peti szereti, hogy ott a luk és visszabontja a javítást. Most elég drasztikus lépést tervezünk, be fogjuk borítani a falakat lambériával, vagy hajópadlóval. Az könnyebben tisztítható és összhangban van az ízlésünkkel is. Ugyanis folyamatos dilemma, hogy ne olajfestékes falú lecsavarozott ágyas lakásban éljünk, de Peti és  minden más legyen biztonságban.
Petya szempontjából nem túl szerencsés, hogy annak idején, mikor a lakást berendeztük, sokfunkciós terekben és nyitott polcokban gondolkodtunk. Neki nagyon kell a tér strukturálása és az is szerencsés, ha a terek nem túl nagyok. Ugyancsak jó lenne, ha nem lenne túl sok dolog elől egyszerre.
Most az emelet egy nagy tér, amit eredetileg a két gyereknek szántunk közös szobának, amíg kicsik. Azt terveztük, hogy amikor iskolás korúak lesznek, leválasztjuk a külön szobájukat, amiben már a nagyfiú és nagylány életüket folytathatják. Két dologgal nem terveztünk, a gazdasági válsággal és az autizmussal. A válságot rajtunk kívül is elég sokan megérezték, ezt nem is részletezem. Az autizmus viszont szépen átírta a forgatókönyvet. Peti nehéz időszakában Ember és én felköltöztünk az emeletre, hogy megfékezzük, ha bántja magát éjjel.. Ekkor építette meg Ember Panni magas ágyát is elkerülendő, hogy Peti vegzálja Pannit alvás közben.
Vicces módon a tervek csak annyiban változnak, hogy ha majd meg tudjuk oldani, Panni kapja meg a földszinten azt a szobát, ami régen a mi hálónk volt és mi maradunk fent Petivel. Remélem egyszer így is le tudjuk majd választani a két szobát. Így Petyának lesz kisebb szobája és talán nem fog folyton a gardróbban csövezni. :) Most az a fontos, hogy Panni élettere mielőbb védett legyen.
Van még egy csomó auti apróság és sajátosság a lakásban, de ezekhez már nagyon hozzászoktunk. Ilyenek pl a rajtaütés szerűen felbukkanó tépőzárak. Elég evidens a napirend, ami mellé hamarosan felkerül egy választó tábla a szabadidő eltöltésének megkönnyítésére.
A könyveim jórésze dobozban van. Ez is messzire nyúlik vissza. Az eredeti szakmámból kifolyólag (könyvkereskedő vagyok, sőt Anyu is az volt)  az átlagnál több könyvem van. Szeretem is őket, a padlótól plafonig könyvespolc széria volt a lakásban. Peti viszont kisebb korában szisztematikusan rongálta a könyveket. Ezért a könyvek dobozba kerültek és Anyu lakásában parkolnak. Az a vicces ebben, hogy kb egy éve egy polcot már visszarámoltunk és Peti rá se bagózik. Apránként talán visszalophatnám a cuccomat a lakásba.
A könyvekhez hasonlóan a dísztárgyaim is el vannak pakolászva a saját jól felfogott érdekükben. Néha hiányoznak, mert kevés van belőlük, de azokat szeretem. Általában véve a sérülékeny, vagy veszélyes dolgokat magasra pakoljuk, amivel az a gond, hogy Petya egyre nő, szóval előbb, vagy utóbb mindent el fog érni. Ilyen szempontból a fürdőszobánk is elég érdekes. Peti szereti a fura ízeket és textúrákat, ezért a kencék neki nagyon érdekesek. Emiatt a fürdőbe bekerült néhány szekrény, ami ugyan nem nagyon szép, de van ajtaja és így valamennyire védi a cuccainkat. Peti ugyan látta, hogy a kád szélére álok, ha le akarok onnan valamit szedni, de ezt a mutatványt még veszélyesnek érzi (néha én is) ezért csak akkor próbálja, ha számára megéri. Mondjuk a kakilásért járó jutalom gumicukrot tudja így elcsaklizni, amiről én azt hiszem, hogy jól eldugtam.
A fürdővel kapcsolatban azt is megtapasztaltam, hogy nem szerencsés a sötétbarna ajtó olyan gyereknél, aki dobálja a székletét, d szerencsére már ez is lassan múlt idő lesz.
El vannak pakolva az ékszereim és a sálaim is, mert mindegyik egy kis külön szenzoros mennyország Petinek. Az ékszereket régebben egy parafatáblán tartottam, nagyon kényelmes és dekoratív volt, de gyorsan fogytak a kincseim. A sálak a folyamatos gardrób rámolásnak estek áldozatul, ahogy időről időre minden ruhánk, ami elég fárasztó. Ennek ellenére nem gondolom, hogy Peti tehet a nem egészen divatos külsőmről. Ha ezek a dolgok nagyon fontosak lennének nekem, valahogy megtalálnám a módját, hogy védjem őket. Így most annyi van, hogy ha lógós és/vagy csillogós csecsebecsét viselek, azt leveszem, mire Peti képbe kerül, mert nem bírná ki, hogy ne piszkálja.
A matracok és ágyneműk is megsínylették a sok pelenkázást, meg Peti szenzoros furaságait. Egy jó darab szivacsért ugyanis sok mindenre hajlandó, akár a huzatok leszaggatására is. A saját matracának egy részét pl egyszerűen felmorzsolta egy óvatlan délutánon. Emiatt nálunk pl bevetni egy ágyat sem egyszerű. Peti a vetett ágyról azt gondolja, azért van, hogy ő fejest ugorjon bele és magára tekerjen minden elérhető ágyneműt.
Nemrég egy kedves barátom lepődött meg egy régi fotón, mert ott még volt az asztalon terítő. A fotón ugyan nem látszik, de akkor is már viaszos vászon volt, de volt.
Szokatlan még, hogy Peti szeret elmászkálni a kajákkal és a kanapén enni, vagy az emeleten. Ennek persze következményei a mindenféle eltávolíthatatlan foltok. Egy üveg szörp és némi méz pl örök részévé vált a fenti padlószőnyegnek, így csak erős idegzetű vendégeket engedek az emeletre.
A konyhában is vannak érdekes szabályok. Az első lángokat pl azóta nem használom, mióta Peti először belenyúlt a lángba, hogy kipróbálja, milyen is az. Ezt sok gyerek megcsinálja, én kiskoromban a vasalót fogtam meg egy óvatlan pillanatban. Az viszont durva, hogy nem mutatta a fájdalom jelét, csak a doktornéni mondta, hogy ezt azért ő inkább kezelné. Tudjuk, autizmusban ilyen is van. Néhány napja Petya elkezdett beleturkálni a hátsó lángon fővő ételbe is, e ha rászóltam, abbahagyta. Ha észreveszem, rászólok.Szenzoros poén a liszt és hasonlók kibontása, szórása, tapizása is, amit több kevesebb sikerrel igyekszem elkerülni fém dobozzal és magas polcokkal, meg szigorral. És persze az önkiszolgálás nasikból.
Vannak néha fura játékok is. A felakasztott műanyag lánc, vagy színes kutyajáték örömet okoz Petinek, de elég bizarr látvány. És az extrém dobálás nyomai is folyamatosan látszanak. Peti néha az emeletről dob le dolgokat, jobbára ruhákat és plüssöket, mert más már nincs fent. De ez is javul. Régebben semmi mással sem tudta kitölteni a szabadidejét és az lidérces volt. Egész nap dobált, én meg este próbáltam elpakolni. Még mindig megvan az emlék a korais időkből, mikor feladtam, hogy "rendes" család legyünk. Peti akkoriban a fotelben aludt, Panni az ágyamban, Ember meg sokáig dolgozott. Nekiláttam elpakolni a szétdobált putyerákat abban a biztos tudatban, hogy másnap este hajszálra ugyanezt fogom csinálni. És akkor egyszerűen abbahagytam.
És amiért leírtam az egészet az pont ez. Évekkel ezelőtt idegződtek be ezek a dolgok és Peti sok évvel ezelőtti képességeihez igazodunk még ma is, holott Peti már rég sokkal ügyesebb és az ilyen periódusokat ki kell használni. Ezért kell nekünk is apránként változtatni az életterünkön. Valamiért most úgy érzem, sikerülni fog. :)

És egy kis kiegészítés az előző bejegyzéshez. Ember mondta, hogy kihagytam, hogy Peti mostanában már szeret velünk lenni és ez tényleg fontos. Régebben elszigetelte magát az emeleten, míg mostanában sokat van velünk lent a nappaliban és ez tényleg jó. :)

Miért jó, ha a gyerek a padlóra pisil?

Igazából nem jó. De ha Petyáról van szó, megint más a helyzet. Azt hiszem jobb, ha kezdem az elején. Tegnap felmentem valamiért az emeletre és nedves volt a padló. Megátkoztam gyorsan a macskát, takarítottam kicsit és mentem a dogom után. Nem egészen értettem a helyzetet, alom tiszta, macska szobatiszta és ott a kert, de nem jutott más az eszembe.
Aztán igencsak meglepődtem, ugyanis kicsit később látom ám, hogy Petya előveszi a csapásmérőt a pelóból és a legnagyobb nyugalommal könnyít magán. Történetesen a nappali közepén. Mi elég laza népek vagyunk, de azért ez még nálunk sem szokás. Rá is szóltam legénykére, hogy húzzon a vécébe, de gyorsan. (A macskának meg adtam egy adag zaftos kaját soron kívül)
Később szembe jutott, hogy Ember is említett néhány napja ilyen szabadtéri pisilős epizódot, ő is a klóra küldte Petit.
A jó ebben az, hogy végre eljutottunk oda, hogy Petya érzi az ingert, azonosítja a történéssel és még azt is tudja, hogy ez nem mehet a gatyába. Most már csak azt kell bevésni, hogy hová is lehet pisilni és nyertünk!
Ezen kívül csak annyi történt, hogy Petya ma ment egyedül először a busszal. Tök fura volt. Beült a buszba, mellé a tanárnéni, én meg nem tudtam, hogy mi az a kő a gyomromba. De nem volt semmi gond. Embernek segítettem egész nap, délután megjött a busz, letette Petit és ment a dolgára. Még üzenetet is kaptunk arról, hogy ma mi volt gond, mit küldjünk be. Szóval minden működik és remélem én is visszaszokok a gyerekek nélküli nappalokba, hiszen ezt akarta már egy hónapja. :)

viszlát nyár, helló ősz!

Még néhány szösszenet maradt nyárról, amit eddig nem volt időm leírni. Pl, hogy miután megjöttünk a nyaralásból, én folyton a jó nagy víz után nyavalyogtam. Csak kérnem kellett és megadatott, átmenetileg feszített víztükrű volt a konyhám. Valami cső eresztett és ezért nem lehetett száraz lábbal átkelni egy tányérért. A gyerekeknek mondjuk tetszett. :)

Meg aztán ott van Panni okossága is. Merthogy Petinek ment a hasa és én mindenfélét kitaláltam, hogy miért is. Panni egyszer szépen végighallgatta Emberhez intézett legújabb agymenésemet a témában, ahol kitértem a produktum színére és állagára, majd közölte, hogy Peti eszi a bodzabogyót, de semmi gond, én mondtam, hogy szorulás esetén ez még jó is lehet. Tényleg mondtam ilyet, ő meg figyelt. A mennyiség azért nem mindegy, úgyhogy szépen kimentem egy metszőollóval és megszüntettem a hasmenést. De azért vicces, hogy nem láttam a szememtől.

A legújabb napirendi tárgyunk is rendhagyó. Sokat törtem a fejem azon, hogy a lovagláshoz mit találjak ki. élek ugyanis a gyanúperrel, hogy a Duplo ló Petinek kb egy darab műanyag és nem asszociál róla igazi lóra, amin ülni szokott. Megkérdeztem a lovasterapeuta srácot is, hogy mit javasol. Erre adott egy tincset a ló sörényéből, mondván úgyis mindig azzal fogselymezik a Peti. Egyébként tényleg folyton rágcsál némi sörényt, szóval igaza volt. Ezzel már csak abban kell okosnak lenni, hogy hogyan védjem meg, mert ha kirakom, Peti elveszi és szétpöszörgeti. Lelamnálni szerintem nincs értelme, akkor már más lesz az illata, tapintása, szóval nem lesz sörény. Most lobogtatom lovaglás előtt de ez messze van az ideálistól, napirenden viszont a fenti okok miatt nem merem hagyni. De szép, így néz ki.

Pannival nyár végére ár nagyon sokat kellet hadakozni, hogy ne nézzen folyton tévét. Ezt meguntam és kitaláltam, hogy egy napra kap három mozijegyet, ő választja ki hogy melyik mesére használja fel. (Akár olyat is választhatott, amit én nem szeretek.) Ehhez persze át kellett nézni a tévéműsort és minden nap kitölteni a biankó mozijegyeket, amiket aztán Panni tovább díszített matricával, meg csillámmal, megy ilyesmivel. Ilyenre sikerültek:

Sajnos egy idő után elveszítették a varázsukat, de addigra úgyis ősz lett és szükség esetén némi szülői szigor alkalmazásával újra elővehetők a jegyek.

Volt még némi kertrendezés és függőágy szerelés is, amit eléggé szerettünk. Petya is rákapott, hogy abban hintázzon, ezért még a kutyát is eltűrte a kertben. :)

És a nyár legvégén, vélhetően a sok esőtől, összedőlt a kerti kiülő. A jó az, hogy senki nem volt alatta. Ugyanis azon is volt hinta, meg a gyerekek egyébként is imádtak körülötte rohangálni, szóval valaki már megint vigyázott ránk.

Ezek után az örömök után tragikus hirtelenséggel becsöngettek. Alig vártam már, hogy kicsit gyerekek nélkül legyek, ezért engem lepett meg a legjobban, hogy túl nagynak éreztem a csöndet. De ez fél napnál nem tartott tovább, ugyanis Embernek borzasztó mennyiségű munkája van és kért, hogy segítsek. Ezen kívül saját dolgom is van rengeteg, szóval megint pörgés, csak másképp. Ami nagy könnyebbség, hogy elindult a szállító szolgálat. El sem igen hiszem. Reggel jön a busz, igaz nagyon korán, és viszi Petit. Kis gond volt a kísérő körül, ezért a héten én is mentem reggelente, de úgy tűnik ez is megoldódik.
Az iskolakezdés a sok munka miatt kicsit kapkodósra sikerült, ezt inkább Panni érezte meg. Volt, hogy még este fél tízkor is a füzeteit kötöttem, amire természetese ő írta rá a nevét. Nagyon szeretett volna olyan cuccokat, amin Monster High figurák vannak, de azok bitang drágák, szóval bekötöttük egyszínűre a füzeteit és ragasztott rájuk az ízlésének megfelelő matricát. (füzetenként egy db matricát) A végeredmény szerintem sokkal ízlésesebb lett, mint amit a boltban árulnak. Petit nagyon dicsérik a suliban, az egyik tanítónéni azt mondta, rosszabbat várt. Értem, hogy mire gondol, de pont ezért asztalztunk, meg sétáltunk, meg ilyesmi. (Meg jól is esett.) Azon még töröm a fejem, hogy hogyan kommunikáljunk a tanárnénikkel, hiszen innentől nem én viszem Petit. A legegyszerűbb persze velük megbeszélni, mert nagyon nem akarom zavarni őket, hiszen nekik ez "csak" a munkájuk és megértem, hogy nem vesznek szívesen mondjuk rosszkor jövő hívásokat. Úgy néz ki, marad az üzenő és az e - mail. De jó fejek, ezzel biztos nem lesz gond.

egy megfejtés és egy jó hír

Kezdem a jó hírrel, mert szeretem, ha ilyesmiről írhatok. Ma felhívott egy hölgy a KLIK - től, hogy szállító szolgálatot szerveznek a mi térségünkből Petya sulijába és igénybe venném - e, ha lenne ilyen. Naná! Tudom, hogy ezek a szolgálatok nem ingyenesek és azt is, hogy csak tervezésről és szervezésről van szó, de ár ennek is nagyon örülök. Egy csomó utazás kiesne, plusz a kocsi sem menne teljesen tönkre. Az is jól esett, hogy emlékezett ránk a hölgy még abból az időből, amikor a helyi önkormányzatnál érdeklődtem a lehetőségek után. Rémlett, hogy leveleztem már vele valahol, de nem ugrott be, hogy hol. Azt is tudta, hogy van az egyesületünk és azt mondta, mindenképp szeretnének velünk együttműködni, leülni beszélgetni erről. Kicsit beszélgettünk telefonon is és nagyon normálisan állt az oktatással kapcsolatos problémákhoz. Ez eléggé ígéretes.
Kellett is jó hír, mert Petya még mindig elég cvíder, morc és durcás. Részben már tudjuk az okát, ugyanis tegnap este megint kikakilt egy csomó nejlonzacskót. Fogalmam sincs, hol talál még, mert eldobom a zacsikat és elzárom, amit használok. Alapvetően jobban szeretem a vászon zacsit, lehet, hogy csak azt kéne használni. Ma megint egy csomót kiabált és olyan volt, mint az üvegpohár, ami már attól eltörik, hogy felé nyúlsz. Ahogy tegnap már írtam, értem a helyzetet, de nem szeretem. Ez a feszültség mindenkit megvisel, de legjobban Petit. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy nem kéne - e mégis orvoshoz rohanni, gyomrot mosatni, meg ilyenek. Csak az is bennem van, hogy fölöslegesen tennék ki mindenkit iszonyú nagy stressznek. Remélem gyorsan megszabadul attól, ami zavarja és rendbe jön, mert jövő héten nyaralni megyünk és az egyébként is kényes terep.
Kínomban már elővettem az Életmentő kézikönyv szülőknek című könyvet, mert azt nagyon szeretem, ha auti gondom van, de most nem villanyozott fel.
Az viszont érdekes volt, hogy délután hozzánk jött a táborból Panni barátnője és Peti nagyon örült neki. Körbemászkálta, meg játszott a kezével és nagyokat mosolygott rá. Azt gondolom, hogy ha komoly baja lenne, nem foglalkozna a vendég kislánnyal. Ez is arra mutat, hogy valami kényelmetlenségről lehet szó. (Meg az elmúlt tíz év tapasztalata)
Egyébként a saját feszültségemet terápiás takarítással kezeltem, ami nagyon ráfért már a lakásra és egy tepsi sütit is sikerült sütnöm, ami Petyónak is ízlett. Csak a meggyeket dobálta ki belőle méla undorral, de ezzel nem lepett meg különösebben. Nem szereti, ha a sütiben rajtütés szerűen gyümölcsöt talál. Bezzeg a csokipasztillát nem dobja ki. A sütin kívül megevett még egy csomó zsíros kenyeret, szóval éhen halni nem fog. :) Bízom benne, hogy a holnap már könnyebb lesz mindkettőnknek, mert jobb őt jókedvűnek látni. :)

:)(:

Már rég szerettem volna írni arról, hogy milyen szuper dolgok történtek mostanában, de Petinek volt néhány nehezebb napja és ez teljesen kiradírozta az agyamat. Múlt vasárnap gyakorlatilag szünet nélkül ordított és verte magát, amíg már úgy éreztem, hogy az idegeim csupaszon állnak és minden neszre elejtettem, ami épp a kezemben volt. Hétfőn is vacak napja volt, nehezen is hagytam itthon őket (Őszi szünet)  estére megvolt a megoldás. Pöttyös lett, kijött az ekcémája. Az persze nem reagál fájdalomcsillapítóra és Peti mondani sem nagyon tudja, hogy mindene viszket. Még most sem tökéletes a helyzet, de kenegetjük becsülettel és érezhetően alacsonyabb a zajszint.

Szóval a jó dolgok igazából munkák, de a mi saját egyesületünkben. Itt mindenki a fizetős melója mellett dolgozik, így pláne szépnek érzem az eredményeinket. Sikerült négy szülőképzést is megtartani. Az egyiken én voltam az egyik képző. Nagyon elfáradtam és feltöltődtem. Ez kicsit ellentmondásos, de ilyen. Megírtuk és kinyomtattuk az első kiadványunkat is és megtartottuk az egyik pályázatban vállalt szülőfórumot. Ez is nagyon izgalmas volt. Egy darabig azt hittem, senki nem fog jönni, aztán elkezdtek beömleni a regisztrációk. Utána az előadók között volt aki nem tudott jönni és még egy csomó apróság, de végül minden kialakult. Ember iszonyú sokat segített, pedig tudom, hogy néha jobban örülne, ha nem nyüzsögnék ennyit, hanem inkább elmosogatnék itthon. Ide teszek pár képet.

Ezt  mind megszervezni nagyon jó volt. Még hátravannak az utómunkálatok, amik távolról sem olyan szórakoztatók, de meg kell őket csinálni. Csak ha Petinek éppen rossz napjai vannak, akkor szinte lehetetlen. És most az őszi szünet nem nagyon tetszett neki. Leszámítva a szombatot, akkor tündér volt. Ugyanis a tévébe készült a következő felvétel. A fogászat után békésebb vizekre eveztünk, játszótéren voltunk. Peti ezt is nagyon másképp csinálja, mint a többi gyerek, ezért érdemes volt megmutatni. Kedves barátaink is jöttek és a felvétel után is együtt maradtunk, sétáltunk egy kiadósat. Sütött a nap és mindenki boldog volt. Ezt követte a borzasztó vasárnap.

És közben persze folyt az élet. Mindkét suli alakított valamit. Panniéknál az október 23 - i ünnepség volt nekem kicsit húzós. Természetesen nyolckor kezdődött, ezért korábban be kellett érni. (Miért ne kezdődhetne kilenckor, hogy ne ébredjen az összes résztvevő gyomorgörccsel, nem tudom) Szintén természetesen ez nekünk nem sikerült és mikor a tanárnéni ezért rászólt Pannira, szegény teljesen elkenődött. Büszke volt az ünneplőjére, nem letolást várt, ráadásul igyekezett rendesen, nem rajta múlt a reggel. Nem értem, miért az elsős gyerek kapja a letolást, hiszen a legritkább esetben jár egyedül suliba, nem igazán tehet arról, hányra ér oda. Mert ha késik, egyébként máskor is elveszik a tájékoztatóját. Annyit mindenesetre már sikerült elérni, hogy Panni nem szól bent, ha fáj valamije. Ezek után délután a papírtank az udvaron, a diszkrét "Ruszkik haza!" felirattal külön jót tett a lelki egyensúlyomnak. Egy orosz nagymamával ez azért nem egyszerű. Időnként jókat szórakozom Ember családjának az "oroszok vagyunk Magyarországon" problémáján, de most megcsapott ennek a szele. Két gondom van ezzel. Az egyik, hogy ha ötvenhatnak napjainkban az a legnagyobb tanulsága, hogy gyorsan keressünk valaki mást, akire haragudni lehet, az minimum szomorú, de inkább szánalmas. A másik az, hogy tudom, hogy nem úszom meg ezt a dolgot és majd beszélünk róla Pannival, mármint, hogy nem mindenki szereti nálunk az oroszokat, de szívem szerint ezzel még várnék egy kicsit. Megkérdeztem Pannit, hogy milyen volt az ünnepség, azt mondta, hogy ültek a tornaszőnyegen, mások meg beszéltek és unalmas volt. Szóval az hiszem, ezt egyenlőre megúsztam.

Petiéknél is történnek a dolgok. Szülőcsoportot szervezett a suli, pont a szabim első napjára. Ez a csoport kifejezetten az auti szülőknek szerveződött. Nagyon örültem neki, de eléggé elszomorodtam a végére. Semmi extra nem történt, csak megint kiderült, hogy mi szülők mennyire eltérő mennyiségű és minőségű autizmus tudással rendelkezünk. Fura volt, hogy egyik nap még szülőképzésen beszélek és érdekli az embereket, kicsivel később meg nyugodtan mondhatnám a falnak is. Mert Persze Peti a suliban a legproblémásabb gyerek, mi jövök én a képkártyákkal, ha csak erre elég. Ahhoz, hogy kiderüljön, ez is eredmény, már többet kéne tudni az egészről. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem akartam én észt osztani, nem azért hívtak oda, Ember nem bírta már hallgatni, hogy milyen problémákat hoztak a jelen lévők és kérdezte meg, hogy használnak - e ilyesmit. Tényleg tök jó lenne, ha minden autista gyereket nevelő szülőnek jutna rendes infó és nem a netről okosodnának, mert ott nagyon vegyes a tartalom. Azóta is töröm a fejem, hogy mit lehetne tenni, mert nem akarok mindenkinek beledumálni az életébe, főleg, ha nem kér rá, de jó lenne segíteni. De persze ott vannak a tanító nénik, ez alapvetően az ő munkájuk, nem nekem kell megoldani, csak jár az agyam.

A durva az volt, mikor bementünk a tanítónénikhez beszélgetni. Kedvesek, aranyosak, érdekli őket az autizmus és szeretnének Petinek segíteni, de ez kevés. Viszek megint könyveket filmeket és megint megkérem, hogy kérjenek szakmai segítséget és elmondom, hogy honnan és kitől. És remélem megint kialakul valami jó. De közben megy az idő és Peti megint kicsit kísérlet nyúlként működik. És, hogy miért maradunk mégis itt? Mert nincs jobb. Mert itt legalább a földszinten van olyan tanár, aki tényleg ért az autizmushoz. Mert itt elfogadják a könyveket és a filmeket és akarnak ezzel foglalkozni. Mert nagyon szeretik Petit.És mert úgy érzem, hogy az, ami itt kialakult, vagy kialakulóban van, valahogy értékes: Csak nem feltétlenül és elsősorban nekünk lesz hasznos. De közben fáradunk.