fájront

Megint itt a tanév vége, éljen a vakáció! Tényleg, és a karácsonyt is szeretem! :) Megvannak a vizsgák zongorán és szociálpolitikából, a bizonyítványok, az utolsó alkalmak fejlesztésből és párterápiából, projektzáró rendezvény  és most szépen lehúzzuk a rolót és két hónapra lelassulunk.

Már hetek óta erre tervezek, de persze megint nem sikerült időre mindent elintéznem. Volt még a héten két vizsgám, ezeken szerencsésen túljutottam, de persze tanulás közben nem voltam az a Mary Poppins típusú anyuka. Ez főleg Panninak okozott gondot, mivel ő már itthon van velünk. Petinek a suli ad még két hét napközit, ami hihetetlen nagy könnyebbség nekünk. Igaz, kettőkor el kell hoznunk, mert ápolásin vagyok, de mivel ez már nem tanév, nem tudok pattogni és nagyon nem is akarok, hiszen ez ajándék idő nekünk és plusz vállalás nekik. A busz sem jön már, enyhe szankció ízzel az ebh - s ügy miatt. (tavaly még volt buszunk a táborra)

Szóval ez a két hét lenne Panninak a Peti nélküli vakáció. Embernek csúcsidő a munkában, nekem vizsgaidőszak, pénz meg nem áll hegyben a kamrában, szóval nem szervezünk annyi programot, mint szerettünk volna. Azért azt remélem jövő héten belefér, hogy mozizzunk egyet, meg még egy meglepi program. A legnagyobb segítségem most Anyu, merthogy nála lehet játszani és bohóckodni, mikor én elfoglalt vagyok.

Ja és persze a foci! Panni ugyanis foci kedvelő lett. Nézi az EB - t és úgy általában minden érdekli, ami foci, szóval ezzel is lehet kezdeni valamit. 

Pannival a legnagyobb gond a monitorok közelsége. Ha tehetné, folyamatosan nézné a buta sorozatait, amik hosszú távon szerintem laposra mossák az agyát. Vagy nyomkodná a telót, számítógépet. Tegnap dumcsiztunk erről, merthogy engem rettentően felidegesít a rajzfilmek visító, kiabáló hangja. Azt panaszolta, hogy unatkozik, mert nincs játszópajtása, kéne egy normális tesó. Miután elzárkóztam az újabb tesók előállításától, vakvágányra jutott a beszélgetés, ekkor jött meg a szomszédlány, hogy elcsalja Pannit medencézni, szóval most boldog. Végül olyan jól sikerült a buli, hogy ott is aludt, sátorban. :)

Én meg persze törtem a fejemet, mert nem szeretek indulatoskodni Pannival. Eszembe jutott, hogy pár éve a mozijegy rendszer működött nyáron. Ez úgy nézett ki, hogy egy napra három mozijegy járt. Reggel megnéztük a műsort és kiválasztotta, hogy mit szeretne megnézni. Azt felírta a jegyre (mikor, melyik csatornán, mit) és megnézhette. A jegyeket természetesen lehet dekorálni csillámmal, matricával és bármivel, addig sem unatkozik.

A másik találmányom az unatkozom doboz. Panninak abban igaza van, hogy sajnos tényleg nem tud a szokásos módon a tesójával játszani és néha nem is olyan nagyon jó itthon. Én sem tudom őt folyamatosan szórakoztatni, szerintem nem is ez a dolgom vele. De néha az sem jut eszembe, hogy mit javasoljak neki, ha engem kérdez. Van egy helyes dobozom, nemrég vettem, tejkaramella volt benne. Összegyűjtök mindenféle elfoglaltságot és amikor unatkozik, húzhat belőle. A trükk az, hogy nem csupa móka és kacagás lesz benne, hanem némi házimunka is. Teljesen rá van ugyanis pörögve, hogy ezt is megtanulja, mert van két olyan osztálytársa, aki már komolyan besegít otthon. Ez is nagyon érdekes, mert ez a két kislány messze nem a kertvárosi család kategóriából kerül ki, viszont rendben vannak és sokkal önállóbbak, mint a többség. Szóval lesz mosogatás és hajtogatás, meg vasalás is talán, bár attól nagyon félek. És teszek bele kézműveskedést, meg rajzolgatást és ami még eszembe jut. Remélem jó móka lesz. Ha elkészült, lehet, hogy felteszek ide fotókat. :)

Petyusnál persze a napirendet kell okosan kialakítani és nem hagyni, hogy egy vágányon teljen a nyár. Ha tehetné, most folyamatosan a kertben lenne és homokozna, meg vizezne. Olyan fura, hogy minden évben ugyanazok a problémák jönnek szembe és sehogy sem tudom megoldani őket. Mert van ugye a medence, a rács az ablakra, hogy szellőztetni lehessen és az örök nyári pénzszűke.

De azért nem teljesen sötét és reménytelen a helyzet, mert alapvetően szeretek a gyerekekkel lenni és idén sikerült úgy szervezni a munkámat, hogy július közepétől már szinte alig legyen. Az itthon végzett munkának is vannak előnyei. :)

De vissza Petihez. Azt gondolom, hogy őt csak akkor tudom kicsit kizökkenteni a köreiből, ha bevonom a napi tevékenységeimbe. Magyarul ő is főzhet és hajtogathat, csak persze tőle nem várhatok el teljes munkafolyamatokat. De benne lehet a dolgokban és ez hátha leköti valamennyire. Mivel már lehet túrázni és mászkálni, szeretnék legalább hetente egyszer külsős programot is szervezni, ehhez azért Ember is kell.

A hűtőzés vagyis a folyamatos nyitogatás problematikája a hűtőre rakott tárgyakkal megoldódni látszik, ennyivel szinte biztosan könnyebb lesz idén. Tervezem, hogy egy képes film katalógust is összerakok Petinek és talán végre az én - könyvét is el tudom készíteni, ezzel mind múlik az idő és szerintem nem csak nekem lesz érdekes. :)

Előttünk van még Panni szülinapi bulija, mert idén már ilyen is lesz. Mivel ő augusztusi, eddig nem volt, soha nem is szerette volna. Most kedves barátaink segítségével lehet és a meghívókat is sikerült elkészíteni és időben átadni az utolsó tanítási napon. Ez is olyasmi, amit lehet várni egész nyáron. Lehet, hogy idén is lesz Balaton, de ez még nem száz százalék és őszre Pannit szeretném bezsuppolni a szobájába, szóval lesz mivel foglalatoskodni.

Ja és persze a névnapok. Mindkét gyerkőcnek nyáron van a névnapja, ez is jó buli lehet majd. Petinek szeretnénk venni egy új tabletet, mert most a telómon játszik és néha teljesen átrendezi a dolgokat. Szerintem egyszer meghekkeli a NASA - t. :)

A párterápiából is megvolt a nyár előtti utolsó és természetesen ott is a vakáció volt terítéken. Együtt gondolkodtunk pl arról, hogy mi okoz benne igazán nehézséget. Ott sikerült kompaktul megfogalmazni, hogy tulajdonképpen a hétköznapok pörgetése. Ki mit csináljon, mit egyen (nem szeretem, fúúj stb), tiszta lakás, pihenés, bevásárlás, ilyenek. Azóta is töröm a fejem, de a vége mindig az, hogy sajna ezt én tudom jól összefogni, nekem nem szabad szétcsúszni hagyni a dolgokat. Meglátjuk idén hogyan sikerül :)

:)

Ez a mai nap úgy kellett,mint egy falat kenyér. Vendégek jöttek, főztünk, ettünk stb, szóval semmi extra. De azért volt pár pozitívum. Pl, hogy a kedves vendégek tolerálták a nap elején még elég mufurc stílusomat, ami ettől szépen el is múlt. Meg, hogy olyan csilit főztek, hogy a tíz ujjamat megnyaltam utána. Ebéd után hatalmas dögönyözést rendeztünk az emeleten és egy idő után már Peti is kérte  maga adagját. :)
Peti szeretete nagyon kemény dolog. Ugyanis nem nagyon megy neki a puszi, de azt hiszem ezt már írtam. És sokszor a lábával simogat, de nem érzi ennek az erejét, szóval emberesen belém tud rúgni, merő szeretetből. Az is szuper volt, hogy mi anyukák, elmentünk vásárolni. Ugyan tegnap voltam boltban, de elég sokat dolgoztam és egyszerűen képtelen voltam ezután még a mackó nacókkal pötyölni. Alig vártam, hogy hazaérjek. Ma pótoltuk, ami tegnap elmaradt, így a zokni és egyéb készletek fel vannak töltve, jöhet az ősz. Apropó ősz. Kifejezetten jó, hogy végre élhető a kert. Mert így a kutyával is tudunk játszani, meg a gyerekekkel is. A kutya azért érdekes, mert a csibék egyre ügyesebben bánnak vele. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy rossz ötlet volt, mert Petya nagyon tartózkodó, ha Arti a közelében van. De ma többször is ránevetett és megpiszkálta. Persze az még nem tetszik neki, ha nem ő irányít, hanem Arti csak úgy, pláne futva jelenik meg a közelében, de a jelek ígéretesek.
Peti nagy hős volt este. Gyógyszert kell szednie a pöttyeire és én megint bepróbáltam az "először gyógyszer, utána csoki" módszerrel. Mindketten türelmesebbek voltunk a szokottnál, talán ezért működött jobban a dolog. Peti egy darabig csak nézte a kezeimet, (egyikben kanál a gyógyszerrel, másikban a csoki) aztán szépen az arcához húzta a kanalat és megszagolta. Aztán még vagy kétszer megszagolta és belenyalt. Itt elkövettem némi taktikai hibát, mert ő már várta a csokit és én nem adtam, mert azt gondoltam, az egész bevétele után kap, de ezt nem mondtam. Innen próbáltam szépíteni és végül nyertünk! Mindenféle kiabálás nélkül, kanálból bevette a cuccot. Eltartott egy darabig, kb tíz, vagy tizenöt percig, de szerintem ez nagy dolog.
A kertezős, homokozós kajálós nap után gyorsan lett este. Peti kétszer is megfürdött, mert az első menet után azon pizsamásan és pelenkásan visszamászott a fürdővizébe. Pannit kicsit nehezebb volt elvermelni, mert a délután beszerzett asztali hegyező teljesen elbűvölte. Pedig én akartam vele játszani, kicsit visszaidézve a gyerekkoromat! Mostanra mindenki alszik és már én sem vagyok dühös amiatt a két százas csomag papírzsepi miatt, amit reggel Peti kivett az iskolakezdős táskából és egyenletesen eloszlatott a nappali padlóján. :) Nem tudom mi talányos van a zsepikben, de Peti mostanában tüzetesen megvizsgálja az összes darabot, ha egy csomaghoz hozzájut.

(A Goldenblog - on fasorban sem vagyok, de nagyon nem zavar, úgysem szeretnék legyőzni nekem szimpatikus embereket és az indulók közt több ilyen van. )
Teljesen felfrissülve várom a holnapot, ami a pakolásról, romeltakarításról és némi egyesületi munkáról fog szólni. Remélem kitart a lelkesedésem!

Mi a félelmetes a fürdőszobában?

Mostanában sokat töröm ezen a fejemet. Egy nem beszélő és nehezen kommunikáló autistával élni ugyanis kicsit olyan, mint egy Dr. House epizódban létezni. Mivel Petya nem tudja okát adni a viselkedésének, nekünk kell arra rájönnünk. Még régen az EarlyBird képzésen kaptunk ehhez technikákat, de most csődöt mond a rutinunk.
Nem mondom, hogy állandóan ezen agyalok, csak bosszant, hogy nem jövök rá. Előbb, vagy utóbb általában megfejtjük a Petya - rejtvényeket, de most nem találom a megoldást.
Az történik, hogy elmegyünk fürdeni. Rendesen, napirendi kártyával előre jelezve. Peti tudja is, hogy mi következik és nincs is kedve menni, de megy. (Egyébként kezet sem mos mostanában szívesen, mintha a fürdő nyomasztaná, nem a fürdés.) Amikor bemegyünk a fürdőbe, gyorsan a helyére teszi a kártyát, de láthatóan ideges. Ha velem van, feláll a vécére és hagyja, hogy levetkőztessem, de nem segít annyit, mint eddig, viszont lehetőleg folyamatosan fogja a kezemet. Bemegy a kádba és nem hajlandó beleülni. Lökdösi a kezemet, néha azt szeretné, hogy hajoljak le, de a dugót nem húzza ki, pedig tudja, hogyan kell. Minden izma feszül és ki akar jönni. Ezért aztán szivaccsal mossuk le. (Erre már egy ideje rájöttünk. Nem nagyon szereti, ha kézzel szappanozzuk, de a szivacs mehet.) Ezután kivesszük, de már kézzel és lábbal kapaszkodik és jön a törölközés és pizsihúzás. Ha ez kész, fürdés vége, de a kártyáért épp csak visszaszalad, néha anélkül is jön ki és megkönnyebbül ha betette a lefutott kártyák közé, vagyis fürdés vége.
Elég sok dologra gondoltam már. Töröm a fejem, hogy mióta csinál így és mi változott mostanában. Gondoltam rá, hogy a kaki bajával függ össze a dolog, de nem vagyok benne biztos. Ez azért lenne logikus, mert van, hogy nem fél és leül a vízben, de ez ritka. Néztem a víz hőmérsékletét, színét (néha ha a kádba süt a nap, olyan, mintha a víz higany lenne, szinte világít), gondolkodtam a tusfürdőn, de nem változott és néztem Petyó szemét, hogy hová néz, de ez sem vezetett sehová. (Egyébként ez sokszor bejön, nagyon beszédesek a szemei) Egyszerűen nem tudom mi félelmetes van a fürdőszobában és ez bosszant. Mi lesz ha az a rémséges valami végül rám támad! :))))))
 Komolyra fordítva a szót, örülnék, ha Peti megint jól érezné magát a fürdőben és békésen játszana ott, mint eddig.

Ha rájöttünk, feltétlenül megírom a megfejtést!

Rossz hír és jó hétvége

Csütörtökön megkaptam a hírt az áhított sulitól, idén sem veszik fel Petit. Ezzel a legnagyobb baj az, hogy egy félreértés kapcsán én azt hittem, hogy idén már befér hozzájuk, így nem kerestem sulit. Eléggé elkeserített a hír és persze most kapkodhatok. Éjszakánként meg azon töröm a fejem, mi lesz ha nem lesz suli? Ember marad itthon, vagy én? A következményeket gondolom nem kell részleteznem. Petire és a családra nézve sem lenne jó megoldás. Ez persze önsanyargatás, de éjjel elég védtelen vagyok magammal szemben.
És persze morcogok magamban. Nem az adott sulira, nem hiszem, hogy ők megérdemelnék. A találó kifejezés az lenne, hogy nem tetszik a rendszer. Ugyanis a nálam okosabb szülők több helyen várólistára teszik a gyereküket, így végül csak bejön valami. Én ezt nem szeretem, mert félek, hogy ha sok helyen vagyunk listán, más családoktól vesszük el a helyeket. És ez a másik. Ha bejutunk egy jó helyre, nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy szinte biztosan másokkal tolunk ki, akik ugyanabban a helyzetben vannak, mit mi. Tudom, nem kéne ezzel foglalkoznom, legyek a gyerekemért önző, de nem megy. Biztos el vagyok korcsosulva.
És van még rendszerhiba bőven. Amit én nem szeretek, hogy mi szülők is partnerek vagyunk. Belemegyünk a mutyikba pillanatnyi előnyökért. (Mondjuk, hogy senkinek ne kelljen otthon maradni és ne haljon éhen a család, tehát semmi jelentős.) Így jelentkezgetünk be egymáshoz, így engedjük a gyerekeinket "Jó kis középsúlyos" csoportokba és látszat autizmus specifikus ellátókba.
És partnerek a hivatalok, a döntéshozók is. Pontosan tudják, mi zajlik. A játékban épp csak azok vesznek el, akikről szól. Az autista gyerekek. De hát kit érdekelnek Van aki nem is szól bele, csak ül a sarokban és brümmög, vagy repked. Tényleg jó volt a bíróságos auti reklám, most az jut eszembe. Különben is tök sokba kerülne egy nekik való oktatási rendszer, ami elérhető és elég. De hiába puffogok, attól félek ez még sokáig így marad, az én helyzetemen pedig egészen biztosan nem javít.
Persze aggasztóak az eddigi tapasztalataim. Hiszen Peti négy óvodába járt, míg a neki valót megtaláltuk. Volt a jó szándékú integráló, a pénznyelő, a hivatalosan autistákat is ellátó borzalom és a mostani, ami tényleg jó. Ha most elkezdünk sulit keresni, megint nem lesz semmi garancia, hogy ami elméletben megfelel, az gyakorlatban is beválik. Szerintem az lehet a titok, hogy alapvetően emberi dolgokról van szó. Igényes - e a gyerekkel foglalkozó pedagógus, vagy nem. Tudunk - e együtt dolgozni Petiért, vagy hülyének néz, hogy mit szólok bele stb.
A munkahelyem sem segíts sokat, hogy pozitívan álljak a kérdéshez. A minket megkereső szülők elenyésző hányada jelentkezik azért, hogy az iskolák magas színvonalát, a pedagógusok felkészültségét és az emberséges intézményeket ecsetelje.
A helyzet abszurditását fokozza, hogy miközben mások is segítségért fordulnak hozzám, magamon sem tudok segíteni. Feltételezem sokan azt gondolják, hogy butus vagyok és nem oda való és nem biztos, hogy vigasztalná őket, hogy az eszköztelenségem oka, hogy nincs mit adjak. Magamnak se. Szóval el vagyok rendesen keseredve.
Azon is törpöltem, hogy hány ilyen elutasítás kell ahhoz, hogy azt érezzem, engem, minket utasítanak el. Ha így lesz én is megkeseredek és pesszimista leszek? Ember szerint nem, de én nem vagyok benne biztos. Most még sajnálom azt a számomra nagyon szimpatikus hölgyet, akinek az értesítést meg kellett írnia nekem. Fogok egyszer majd haragudni is ilyesmiért? Mert akkor az már nem én leszek, vagy nem ez az én. És félek, hogy azt ez a család nagyon megérezné. Hiszen Embert is komoly gondok nyomasztják és engem is. Még ki tudjuk egymást húzni a gödörből, de meddig? Mikor fogom azt érezni, hogy a mi gyerekünk senki másnak nem kell? Remélem soha. Egyáltalán mennyire normális, hogy ma még nem tudom, szeptembertől hová jár a gyerekem suliba? Normál gyerek esetében gondolom már legalább az irányt tudnám.
De persze a barátaink és ismerőseink egyből megmozdultak. Kapom a neveket és a telefonszámokat, kit, hol milyen iskolát, melyik lehet jó. Tegnap csak egyet próbáltam, persze nem jártam sikerrel. Kell mondanom, hogy az még belefért volna? Kb az egyetlen, ahová nem kell háromnegyed órát és fél tank benzint autóznunk. Nem jött be, idén nem indítanak első osztályt, hanem ovit. Sovány vigasz, hogy itt is kedves és empatikus emberrel beszélgettem és ha ő az intézményvezető, akkor tényleg jó hely lehet. Van aztán olyan intézmény is, amit az egyik ismerős szakember javasol, a másik ismerős szülő meg rosszul van tőle. Passz. Hétfőn folyt köv.
A mai nap viszont egész kellemes volt. Ember ma tudott dolgozni, hiszen a hét második felében Petyát pesztrálta, enyém volt a gyerekvigyázás össze öröme és bánata. De főleg öröme volt. Kicsit takarítottam, aztán a csibék olyan szépen játszottak, hogy fent maradtam velük és olvastam.
 A gyűrűk urát olvasom sokadszor. Elgondolkodtam rajta, hogy nekem miért Gollam/Szméagol a leghangsúlyosabb figura. Talán azért, mert pontosan tudom, hogy mindenkinek van olyan drágasága, amiért bármire hajlandó, még tönkre menni is általa és érte? Nem tudom.
Ebéd, pihi és délután kert. És nem csak én olvastam, Panni is! A nagy nyomtatott betűket szinte mind felismeri és olvassa. Megtanulta az oviban a barátnőjétől, akinek a tesója most elsős. Roppant büszke vagyok rá. Egy nagy képes állathatározóban böngészi a címszavakat komoly arccal. Meg kell zabálni. Eszembe jutott az is, amit még fősulin tanultam valahol arról, hogy az emberek először javarészt hangosan olvastak és egyenesen ördöngösnek gondolták, aki magában is tudott. Hát Panni most félboszi. Néha hang nélkül olvas, de a szájával formálja a betűket :)
A kerthez Petit vagy tizenhétszer öltöztettem föl. Bejött, levette a cipőt és a zoknit, majd mezítláb akart újra kimenni. Azt nem szabad, cipő és zokni keresés, felhúzás, kert, bejövetel és újra elölről. Sajnos néhányszor a türelmét is elveszítette, de most úgy tűnik, hogy a visszakarmolás működik. Remélem nem kiabálom el.
Jelentős apróság volt még néhány a héten. Pl a Doki néni. Ember elvitte Petit az egészséges papírokért és a Doki néni írt fel kenőcsöt a bőrére. (Petinek)  Mert mikor kezdődött a sztriptíz, agyaltunk azon, hogy lehet, hogy viszket a bőre, azért veszi le a pólót. Sokszor mást nem is. Úgy tűnik tényleg száraz kicsit a bőre, ami nem meglepő, mert hosszan szeret fürdeni és néha nem is tiszta a vize, hiszen vécének is használja. Ma kenegettem becsülettel és kevesebbet vetkőzött.
És ami még izgalmas nekem, hogy a héten kezdtem bele valamibe a munkahelyemen, amit nagyon vártam. Szerintem fontos és érdekes dolog, reméltem, hogy jó lesz. Szerencsére nálam sokkal okosabb és tapasztaltabb emberek is dolgoznak benne, úgyhogy a kezdet biztató.
És hihetetlen fegyvertény, hogy napok alatt rendbe tettem a gyerekek játékait. Minimum két évig  nem vetemedem újra erre! :)
 Holnap kedves vendégek jönnek, remélem szép napunk lesz, hétfőtől meg munka megint és remélem mindenki megy oviba.

rövid hét

Az ünnepi hosszú hétvége után döcögősen indult a hét. De mikor már Petya is ment oviba, helyre rázódtunk. Én szépen megsüketültem a hét második felében, így pénteken kénytelen voltam elmenni az SZTK- ba. Ha már úgyis ott voltam, megnézettem egyéb dolgokat is amik esedékesek voltak. Így aztán kiderült, hogy kb két hónap múlva alá kell vetnem magam egy apró rutinműtétnek. Nem vagyok túl lelkes, de ha kell, hát kell.
Úgy alakult, hogy az öcskösömmel is tudtam beszélgetni, ami elég érdekes volt. Nem tudom, hogy kerültünk a meleg témához, de meglepett. Ugyanis én úgy vagyok ezzel, hogy sehogy sem. Nyilván nem örülnék, ha egy férfi elszeretné a pasimat, de ezt egy nőtől is rosszul tűrném és nem szívesen nézem a túlzott intim megnyilvánulásokat az utcán de különnemű párokét sem.Nem gondolom, hogy a saját nemükhöz vonzódó emberek perverzek és folyamatosan gyerekeket akarnak megrontani és feltűnő ruhákban járni és nem szeretnék nekik megtiltani semmit. Úgy gondolom, hogy ezek a párok is élhetnének boldogan és kiegyensúlyozottan és akár örökbe fogadott gyereket is nevelhetnének. Ismerünk riasztó helyzetben lévő gyerekeket, akiket férfi és nő nevel. Persze ez egy elfogadó társadalomban lenne lehetséges. A miénk sajna nem ilyen. És nem csak a melegekkel, hanem a fogyatékosokkal, öregekkel, nincstelenekkel stb.Az öcskös meg ebben él. Remélem csak emiatt hordott össze annyi butaságot. Az csapta ki a biztosítékot, hogy szerinte ez betegség. Kicsit túl könnyen mondja rá. Tovább vitatkoztunk ( Kultúrlény módjára, vagyis nem veszekedve, csak érvelve ) kiderült, hogy szerinte a fogyatékkal élő emberek is betegek. Mondtam neki, hogy ha megfáznak, akkor persze, egyébként csak eltérnek az átlagtól. Hát ezt eszegette egy darabig, aztán annyiban maradtunk, hogy ő mégsem szereti a melegeket. Puff neki! Érzékenyítés a javából :)
Egyébként tanítható a tesó. Annak idején onnan indultunk autizmusban, hogy miért nem adom intézetbe a Petit. A napokban meg ő gondolkodott vizuális segítségnyújtáson. Szóval nem rossz fej az öcsi, csak túl sokat lóg a neten.
Petya továbbra is bemutatja időnként a sztriptíz számát. Ezen is tűnődtem ma. Azon gondolkodtam, hogy ha két normál gyerekem lenne, lehet, hogy többször tudnék nyugodtan fürdeni, mert ők addig max megnéznének egy mesét. Legalábbis nem lenne teleszórva az emelet fogpiszkálóval. Ezen a ponton estem gondolkodóba. Visszaemlékeztem a saját gyerekkoromra és rájöttem, hogy azért mi is tudtunk kupit csinálni, pedig egyikünk sem volt autista. De aztán oda lyukadtam ki, hogy az tuti, hogy egyik gyerek se kakilna a gardróbba. De nem sírni akarok, csak eszembe jutott.
Kitaláltam ma valami elég drasztikusat. Peti ugyanis megint marcangolta a kezemet,  én meg mondtam neki, hogy fáj. De kutya fülét nem ért. Szerintem ennek nincs információ tartalma a számára. Azt még talán érti, hogy neki fáj, de ez a max. Hát visszakarmoltam. Nem szívesen és persze nem durván, de valahogy meg kell értenie, hogy miért rossz, amit csinál. Ha marcangolt, marcangoltam, ha szorított, szorítottam, ha simizett, simiztem. És napközben ezt próbálgatta. Szerintem érdekli. A fájósokhoz mindig hozzá is mondom, hogy fáj és megmutatom a helyét. Elég látványosan ronda, bízom benne, hogy gyorsan megtanulja. Írnak ilyesmit az Életmentő kézikönyv - ben is, csak eddig nem vitt rá a lélek.
Ügyes is volt ma Peti. A kertbe ilyenkor csak cipőbe mehet ki, de folyton leveszi, ha bejön. Aztán mikor újra kimegy, mi rohangálunk a cipője után. Ő meg lecsücsül a sámlira  és vár, mint egy úr, hogy az inasa hozza a lábbelit. Teheti, sosem kértünk tőle mást. Ma elébe ment a helyzetnek, mert mikor újra ki akart menni, szépen odaballagott a cipőjéért és elhozta nekem, mert kértem. Na erről beszélnek az óvónénik folyton. És milyen igazuk is van. :)
A másik ügyesség is hasonló volt. Ugyanis dőzsöltem, vettem magamnak egy fél literes kólát. Ezt Petya szereti, de nem kaphat sokat, mert borzasztóan megpörgeti. Adtam neki egy kicsit, amit eliszogatott, majd kért még. Mondtam neki, hogy hozza ide a poharát. Nem néztem arra és nem mutattam rá. Ő meg szépen odaballagott és hozta. Ennyit a beszédértésről.
Egyébként ma kertezős napot tartottunk. Öcskössel grilleztünk, Ember meg elégetett sok faágat. Peti imádja a füstöt. Szerintem régen simán sámán lett volna. Odaáll a füstbe és "varázsol" a kezével. Én kicsit aggódtam, elvégre levegőzni volt kinn, nem füstölődni. De azért jó nap volt. Panni leírta az első szavait. Nem kértem, vagy mutattam, ő csinálta egyedül. Az ő neve, meg Petyóé és két baráté. Nagyon büszke vagyok rá.
El kellett szaladnom a boltba és láttam egy újabb autista kisfiút. Kicsit volt csak idősebb Petinél. Frankón lábujjhegyen járt és a kezét is úgy tartotta ahogy, de beszélt a mamájával és mosolygott. Nagyon szép kisfiú volt. Csak már nem tudom hányadik. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy össze kéne fogni az itteni családoknak és kezdeni valamit. Nem mindenkiről tudom, hogyan oldja meg az életét, de tuti, hogy egyik gyerek sem helyben jár suliba, vagy oviba. A mi városunk is elég nagy és van jó néhány környező település, biztos, hogy lenne rá igény. Olyan jó lenne olyat, mint Békéscsabán. Csak hát ott sem tíz perc alatt lett és a kutya nem kért rá, hogy mások helyett gondolkodjak. Úgy tűnik egy rövid hétbe is sok fér és biztosan el is felejtettem valamit, de késő van, jó éjt!

egy kis leki élet

Elég régen nem írtam már és ez biztos nem véletlen. Amikor eldöntöttem, hogy megpályázom ezt a munkahelyet, tartottam attól, hogy sok lesz a jóból, illetve esetemben az autizmusból. Ezzel birkóztam az elmúlt kb másfél hétben. Nem könnyítette meg a dolgomat, hogy előre láttam, ez feltehetőleg be fog következni. Merthogy továbbra is mentorszülő vagyok, amit nem szeretnék feladni, de koordinálom is a mentorok munkáját. Ez nem feltétlen ellentmondás, de nem is mindig fedi egymást a két dolog. A munkahelyemen is hasonló munkát végzek, csak egy jelentős hazai szervezet alkalmazottjaként. Emellett vagyok egyesületi elnök és nem utolsó sorban  érintett szülő. Nem is számolom, hányféle szerep csúszik össze. De amikor a boltból ijesztő mennyiségű (fölösleges) nasival állítottam be a kajaidőben, megkérdezték a kollégáim, hogy csak tán nem szeretethiányban szenvedek - e.  Abban éppen nem, de hasonló önpátyolgató mechanizmus alapján vettem egyszerre csipszet és kakaó port. El is kezdtem nyomban töprengeni a saját kis buta dolgaimon, amíg majdnem becsavarodtam. Többen a segítségüket is felajánlották, mert tényleg nehéz folyamatosan azzal szembesülni, hogy komolyan rászoruló emberek segítséget kérnek és én nem tudok nekik mit mondani. Nem azért, mert buta vagyok, hanem mert jelenleg ilyen a hazai ellátó rendszer. Ezt az összes szemüvegemmel látom. Persze van olyan, aki rám haragszik ezért. Ugyanúgy, mint a régebbi és annyira szeretett munkahelyemen, tudom, hogy a düh itt sem ellenem irányul. De mivel hasonló cipőben járok (vagy jártam, vagy fogok) mint a hozzám fordulók, nem annyira egyszerű hátra lépnem, amikor kéne. Máskor viszont határozottan jó, hogy én is testközelből ismerem a helyzetet. De egy darabig inkább a sötétebbik felét láttam a dolognak. Vicces módon egyszer csak helyre billent a dolog. Nem csináltam semmit, csak zenét hallgattam (Úgy tűnik a Blues Brothers  - nek terápiás hatása van) és elengedtem azokat a dolgokat, amiket el kellett. Általában nem vagyok egy túl lekizős, pláne ezoterikus alkat, de ez most így sikerült. Ettől függetlenül egyébként lehet, hogy fogok segítséget kérni, de jobb úgy beszélgetni, hogy tisztábban vagyok magammal
És egy csomó jó dolog is történik. Olyan dolgokkal is foglalkoznom kell, amik előre mutatnak és tényleg lehet értelmük. És nem amolyan multi droid módon, hanem tényleg gondolkodva. Ez nagyon tetszik és egy kicsit izgulok is, hogy jó legyen.
Elég sok vizuális segédeszközt is készítek, ez is a munkám része. Ezzel úgy vagyok, mint a mesebeli öreg király. Egyik szemem sír, a másik nevet. Mert sok hozzánk forduló tudja, hogy mire valók ezek a dolgok, sokan viszont nem. Így nem túl hasznos az egész. Tanfolyamról meg kb egyről tudok, ahová mehetnek.
A legviccesebb az volt, mikor a Koraiba kellett elmennünk előadást tartani. Én a mentorokról beszéltem. Elég felemás érzésvolt azoknak az embereknek magyarázni, akik ezen az úton elindítottak. Ha pozitívan tudok az autizmushoz viszonyulni, az nagyrészt az ő érdemük. De a mentorokról azt hiszem tudtam olyat mondani, ami érdekes volt. És nem is izgultam nagyon, mert oda kicsit mindig úgy megyek, mintha a régi sulim lenne.
Amint Ember megtudta, hová megyek és kikhez, mindjárt nagyon szeretett volna eljönni értem. Persze Petivel.Úgyhogy lezajlott a dolog komoly része és utána buliztunk a nagyteremben. Rejtély, hogy az a gyógypedagógus, akinek Peti egy fél évet végigüvöltött, miért szeret minket. De ez van. :) Utána hazadobtuk ZS- t és ő meg behívott minket egy teára. Peti iszonyú jó fej volt. Nem dúlta fel az otthonát. Szóval szép este volt, még ha kicsit hosszú is. Panni Anyuékkal galerizett és alig akart  végén hazajönni. Ja! És kaptam egy olyan szép csokit, hogy meg sem merem kóstolni.
Egyébként nincs okom panaszra. Peti nagyon jó srác. Szinte nem is bántja magát, viszont sokat mosolyog. Valamiért egész szépen artikulálja azt, hogy jaj. De közben jókedvű a hangsúly és ettől nagyon vicces az egész.
Tegnap kint voltunk a kertben és Petya kérte a futóbringát. Persze nem bringázta körbe a házat, csak kicsit imbolygott vele, de ez is valami. Délután meg bekapcsolta a tévét. Arra is rákapott, hogy kidobja a pelusát. A vécén meg úgy ül, mint egy isten. Csak nem tolja le előtte a ruháját. :)
Az alvási logisztikánk viszont teljesen felborult, mert most Ember beteg és én alszom a csibékkel. Kínomban már elkezdtem Panninak készíteni egy jutalom gyűjtő táblát. Végül is, ha auti srácoknál működik, nála is működhet. Szóval minden saját ágyban töltött éjszakáért egy napocska és tizenöt napocskáért egy ajándék. Január óta dugdosok egy doboz pónit Anyu lakásában, amit nem tudtam otthagyni a leárazásokkor. :) Lassan nekem is aludnom kell, de azt még megírom, hogy a napokban Embernek eszébe jutott, hogy régen Petivel nem lehetett kézen fogva sétálni. Egyszerűen nem engedte. A csuklóját fogtam, vagy a kabátját. Ezt is, hogy elfelejtettem! Hiába, a jót könnyű megszokni:)  Szép almokat!

Amikor működnek a dolgok és amikor nem

Szeretem, ha működnek a dolgok. Erre mostanában többször volt példa és nagyon örülök neki. Az egyik ilyen a Tanulási Képesség Vizsgáló volt. Ők telefonáltak utánam és nem is egyszer. Mikor visszahívtam őket és egyeztettünk időpontot, mondtam, hogy Petya nehezen vizsgálható, ha váratják, erre adtak egy aznapi első időpontot. Maga a "vizsgálat" is jó volt. Nem várakoztattak soká és nem vegzálták Petyát. Egy kedves hölggyel elbeszélgettünk, hogy mit gondolunk a suliról, majd kijelölte azt, amit mi kértünk. Mintegy véletlenül Petya keze ügyében felejtett egy papírt és egy ceruzát, de Petya nem volt rajzolós kedvében. Viszont egy idő után megfogta a hölgy kezét, aki ennek is tudott örülni. Persze a kijelöléstől még nem biztos, hogy bekerülünk az áhított intézménybe, de nem tudtam másikat mondani.
A másik dolog ami jól működött, az e - felvételi. Semmi postai tülekedés. Annak mondjuk örültem volna, ha nem egy olyan sulit találok, amilyet kerestem, de az ember ne legyen telhetetlen.
Peti farsangja is jól sikerült. Elfelejtettem, hogy készülni kell rá, ezért az ünnepség előtti este itt törtük a fejünket, hogy mi is legyen Petya. Rendes anyukáknál biztos állnak a szekrényben a jelmezek, de ahogy azt már többször kifejtettem, én nem vagyok az a skatulya típus. Valami mindenhez hiányzott. Mert pl, ha a narancsszínű pólóhoz lett volna hasonló harisnya, azt meg lehet tigris csíkozni, de nem volt. Hasonlóképp nem volt a fehér harisnyához póló, így túró rudi sem lett a Petya. Szokás szerint Ember mentette meg a helyzetet. Készített egy felhúzókulcsot, amit gumival a gyerkőc hátára erősíthettünk és játékbaba lett. Azt mondták az oviban, hogy viselte is. Rejtély, hogyan ült le. :)
Ember a vasárnaptól máig vidéken dolgozott, magam voltam a csibékkel. Apróra elterveztem, mit hogyan fogok csinálni. Ami kimaradt a számításból az, hogy Panni visszabetegedett. Ráadásul hétfő reggel a kocsim sem indult, úgy kellett bebikázni az öcséméről. (Tök jól nézett ki az öcskös amikor bepattant a helyemre. Pedig szóltam neki, hogy vigyázzon, mert állon fogja magát térdelni. :) ) Ember az én kocsimmal ment vidékre, nekem maradt amit ö szokott vezetni. Aki nem olyan nyuszi sofőr mint én, biztosan nem érti, hogy miért olyan stressz egy majdnem ugyanolyan kocsit vezetni, mint szoktam. Az a fránya majdnem. Teljesen megértem az autistákat. Csak egy kicsit vannak másképp a dolgok és tök zavaró.
Mindegy, végül elindultam Petyával az oviba és minden rendben volt. Pannit csak ma tudtam dokinénihez vinni. Anyu végig magyarázta, hogy nem is beteg, mert napközben nagyon élt. Erre cáfolt rá a dokinéni. Panni a héten már nem mehet oviba. Így legalább megússzuk a pénteki nyílt napot. Panni kért, hogy menjek el, de nagyon nehéz lett volna megoldani. Én holnaptól újra dolgozom, Ember hazajött, innentől ő pesztrálja. És megint valami, ami működik. Doki néni ugyanis tudja, hogy mentorként is elérhető vagyok. Küldött már hozzám anyukákat és kért információs kiadványokat. Most szólt, hogy megint hozzám irányított valakit, aki diétáztatni akarja a gyerekét. Ő nem tudta meggyőzni, hogy ne tegye, ezért küldte hozzám. Megbeszéltük, hogy ha a szülő akarja, úgyis ki fogja próbálni, ha a fejünk tetejére állunk is. Mondjuk nem is keresett senki. Mindegy, kért még Iránytűt és tök jó fej, mert az auti plakát is kint van a rendelőben.
Furcsa mód a blogom kapcsán is ért kellemetlenség. Mivel olyasvalaki kérte, hogy módosítsak a leírtakon akit nagyon szeretek, megtettem amit kért. Csonkoltam és átírtam a régebbi részeket. De nagyon nem esett jól.
És még egy érdekesség a végére. Tegnap este a gyerekek megszállták az ágyat, Peti is mellém bújt. Mikor már majdnem aludtunk, azt suttogta, Apa. Szerintem Apja hiányzott neki, mert nem a szokásos apapapa kántálás volt, csak egy Apa. Tisztára szívfájdító. Még szerencse, hogy ma már mindenki itthon van. És vajon hol szuszognak a gyerekek? :)

Hogyan (ne) adjunk autista gyermekünknek gyógyszert

Azt hiszem nem kifejezetten auti probléma, hogy a gyerkőcök nem szeretik bevenni a gyógyszert. Nálunk ez úgy van, hogy Panniba beledumálom a legvacakabb löttyöt is, de Petivel más a helyzet.
Mivel most antibiotikumot kap a lehető legrosszabb játékot játsszuk. Az a gond, hogy ezeknek tényleg pocsék íze van. A mostani a jobbak közül való, de még ez is olyan ízű, mint egy régen és komoly kínok között elpusztult Donald rágó kísértete. Néha azt gondolom, nem kéne az alapvetően vacak ízre még egy kis mű citrom, meg narancs, meg a jó ég tudja milyen ízt rádobni. Mondjuk az sem jó, ha finom a gyógyszer, mert van amit Peti csemegének hisz és komolyan figyelnem kell, hogy ne hörpintse ki az egészet.
Sajnos az aktuális gyógyszereivel nem így vagyunk. Először próbáltam az "először gyógyszer, utána piskóta"  szisztémát, de nem jött be. Már arra is gondoltam, hogy zavarja, hogy nem az jön az adagolóból, ami jönni szokott, így adtam kanálból. Az jó, mert abból könnyebb kiönteni. A fájdalomcsillapítót mézbe akartam csempészni és majdnem bejött, de végül ezt is visszaköpte. Most az a taktika, hogy felhozom az antibiotikumot és egy piskótát. Peti valami borzalmasan apránként engedi a szájába a cuccot és van egy technikája, amivel a jó felét vissza is porlasztja a ruhájára. (meg az enyémre). Mikor a cucc kifogy az adagolóból, győztesen nyúl a piskótáért. A fájdalomcsillapítót kanálban kapja, szintén piskótával, de azt úgy csinálja, hogy egy nyalat gyógyszer (szerintem az egész egy nyalat, de ő ötbe is szét tudja húzni) utána egy harapás piskóta. Így nem veszi be egyik gyógyszerből sem az összeset, de valamennyi bejut és úgy látom jót tesz. Többet adni nem merek, mert nem szeretnék vele ártani.
Sajnálatosan létező opció az is, hogy ő ordít, én meg beleöntöm a szép nagy szájába az aktuális löttyöt. Ezt azért sem szeretem, mert félrenyelhet, meg mert elég aljas húzás.
Tegnapelőtt este mindenesetre Peti vérig sértődött, hogy nem elég, hogy beteg és nyomorultul van, még én is vegzálom. Az emeleti korláton felejtettem az antibiotikumot. Mivel áttetsző üvegben lötyögő folyadék, elvarázsolta Petit. Kinyitni nem tudta, csak ütögette és nézte (vagy hallgatta, nem tudom mit szeret ezekben a dolgokban). Mikor rádöbbentem, hogy a gyógyszer fent maradt, felszaladtam és elkértem Petitől. Jogosnak vélt felháborodásában elegánsan lehajította az emeletről, majd dühösködött kicsit. Mikor megnyugodott, leballagtam és elkezdtem keresni a gyógyszert. A bölcs gyógyszerészek nem üvegből készült üvegbe tették, így én dőrén azt gondoltam, majd felkapom gyorsan és ennyi. Nem számoltam azzal, hogy alattunk mennyi minden van. Konyha, előtér stb. Egyre elkeseredettebben kerestem a fránya üveget, őrületebe kergetve mindenit, magamat is. Bekúsztam az asztal és a konyhapult alá, gondosan kiszámoltam a lehetséges röppályákat és gondolatban már a Dokinéninek magyaráztam, hogy miért kell másik recept. Végül persze előkerült az üveg, amikor én már az ufókra gyanakodtam. Elpattant a konyhapult legtávolabbi sarka alá, ahonnan csak  a partvissal tudtam előkotorni. Bónuszként egy csomó elveszett apróság is meglett, én pedig megfogadtam, hogy gondosabban fogok takarítani. (Ja persze!)
De a megkerült gyógyszer használ Petinek olyannyira, hogy ma már nem is aludt pihenő alatt. Tegnap még mázlim volt, vagy két és fél órát szundizott és egy kicsit én is pihentem. Igaz, délután megszerezte a popókencét és gondosan eloszlatta magán, a babzsákon és amit még ért. Szóval Peti egyértelműen jobban van. :-)

rohanok

Az időbeosztásunk változatlan, bár egyre ügyesedünk. Petya már Panni ovijába is szalad be és utána vissza az autóhoz. Apróbb hibák persze adódnak. Pl, hogy hétfőn eszembe jutott, csinálok Embernek ráchalat. Folyton az járt a fejemben, hogy ha megveszem a halat, biztosan megromlik, mire hazaérek vele. Aztán leesett a papírtantusz, hogy van itthon fagyasztott filé és a célnak az is megfelel. Ezután már ezzel volt tele a fejem, így elfelejtettem tortát venni. Visszamenni meg már nem maradt időm. Végül a Family frostos kocsi mentette meg a helyzetet. Mire Ember hazaért, minden rendben volt, eltekintve attól, hogy Öcsi kedvese megkért, hogy szaladjak el vele gyrosért. Mivel történetesen neki is szülinapja volt, nem akartam nemet mondani, így Ember csak azt látta, hogy ő jön meg, én meg húzok erősen elfelé. Végül mindenkit sikeresen felköszöntöttünk és megünnepeltünk.
Sajnos időközben az is kiderült, hogy nem tudok menni csapatépülni. Kicsit elszomorít, de azt hiszem így lesz ez jó. Embernek csőstül jön a munka (még most is dolgozik lent), nem tudnám így itt hagyni.
Ma két extra ajándékot is kaptam Petitől. Az egyik, hogy nem kakilt a fürdővizébe, a másik, hogy szépen ette a pizzát. Eddig mindig csak lenyammogta a feltétet és nem értette, vagy nem akarta érteni, hogy meg kéne enni a többit is. Én mindig próbáltam rávenni, hogy "harapva" egyen, de ilyenkor is abbahagyta pár pantomimfalat után. Ma valamiért gyönyörűen evett és ennek én nagyon örültem.
A legutóbbi pizzavacsi is érdekesre sikerült. Ugyanis akkor délután hoztam haza a pizzát és ő nem értette, hogy nem esszük meg azonnal. Hiába mutattam a napirenden, hogy vacsira, csak dühöngött. Végül ráraktam a pizza képét a napirenden a vacsi kártyára. Csoda nem történt, így sem volt lelkes, de azért elfogadta a tényt, hogy várnia kell. Mi mindenre jó egy kis egészségtelen műkaja :-)

fürdés

Eszembe jutott, hogy azt hiszem még nem írtam meg a fürdéssel kapcsolatos tapasztalatainkat. Hátha segít valakinek..
Petivel ugyanis az a helyzet, hogy nem szereti, ha kézzel szappanozzuk. Igazából egyáltalán nem szereti ha szappanozzuk, de ez számos ok miatt kikerülhetelen. A megfejtés a krémszappan és a fürdőszivacs. Ugye milyen egyszerű? Nekem mégis vagy egy évig tartott rájönni.
Peti szerint ugyanis a fürdés úgy ideális, hogy bemegyünk a fürdőbe az ide vágó képpel, utána levetkőzik és mostanában már a kezembe adja a ruháit. Bemászik egy neki tetsző hőmérsékletű kád vízbe és ott úsztatja egy darabig a műanyag holmikat. A víz hőfokát nekem kell ellenőrizni, ő nem jelzi ha túl hideg, vagy meleg. Szerencsére a meleget szereti, de volt már, hogy tiszta piros volt, mert túl melegre sikerült a vize, mégis békésen ücsörgött benne. Ő zárja el a csapot, de nekem kell megkérnem rá. Szerintem ha nem szólnék, simán hagyná túlfolyni. A kádban mossuk meg a fogát, ami nem túl népszerű. Az egyetlen vonzereje az ízesített fogkrém, amit néhány plusz sika reményében ujjal bele szoktam dolgozni a fogkefébe. Ellenkező esetben leharapja a fogkrémet a fogkeféről én meg hoppon maradok. Gyerekkoromban én is ettem a fogkrémet, tehát semmi gond. Köpni nem tud, bár minduntalan újra megmutatom neki. Szerintem komplett bolondnak néz.
Na ezután jön a szivacs, amin jól eloszlatom a tusfürdőt. Ezzel alaposan végigkenegetem a kislegényt. Közben mondom a testrészeket, mert abból baj nem kehet. Mostanában már nem kell sorrendet tartani, régebben mindig a kezén kezdtük és a talpán fejeztük be. A fütykös megmosása komoly manőver, nem mindig járunk sikerrel.
A felkent szappanhab eltávolítása sem megy akárhogy. Ő ugyanis nem cseppkőbarlang, rajta ne folydogáljon víz. Ezért mindig méltatlankodva fogadja, ha a szivacsot nevéhez méltóan jól megszívom vizzel és ezt rácsorgatom. Annak örülne, ha leitatgatnám a habot, de ehhez bevallom nincs mindig türelmem, így kötjük a kompromisszumot és mindketten idomulunk.
Ha ezzel készen vagyunk, már csak ki kell venni a legénykét. Igazából ki tud lépni a fellépőre és onnan a papucsába és törölközőben bevonulni a pizsomájáig, mint egy arab sejk, vagy egy római szenátor. De azt szereti, ha én viszem be törölközőbe tekerve. Ehhez kicsi kora óta dukál a "Kivesszük a Petit és lerázzuk, mert nagyon vizes. Aztán betekerjük a törölközőbe és bevisszük a puha ágyra" szöveg. Az ágyak időközben változnak de a mondóka nem és igzság szerint a törölköző is ugyanaz. Az IKEÁ-ban mindg van. Régebben ez volt a fürdés tárgya és akkor betáraztunk belőle.
A zuhanyzás ugyanez tökben, csak ott taktikázni kell, hogy meddig mehet a víz és hátulról meg inkább ne. Az elején csak a bokájáig engedte, most nagyjából mellközépnél tartunk. Fontos volt megtanulni, mert a nyaralásnál nem volt kád és így kivédhető az is, hogy a ballaszt a fürdővízbe ürüljön..
A hajmosás teljesen Apja dolga, szerintem varázsló, bár ő azt állítja, "csak" türelmes.

csili és szülőklub

Vasárnap megvolt a bográcsolás. Az Apák készítettek csilit. Ez is olyan étel, amit csak férfiaknak szabad készíteni. És nem vajjal gurigáztak ám! DÁ összerakta a fűszerkeveréket apránként és a végén még a keserű csokit is beletették. Eszméletlenül finom lett, sokkal jobb, mintha valami vacak bolti porból készült volna. Hanem a ma reggel! Megbosszulta magát rendesen a tegnapi ebéd. Komolyan aggódtam, hogy hogyan fogok tudni dolgozni, de valahogy túléltem. Igaz, befelé az autóban végig ZZ top - ot hallgattam, mert leginkább az illet a kavargó hangulatomhoz.
Attól tartok, hogy ez a hét egy kicsit kétarcú lesz. Egyrészt alig várom, hogy menjünk már nyaralni, másrészt előre parázok, hogy mit nem sikerül majd becsomagolni, kipakolni, vagy elintézni.
Megint pezseg az élet az egyesületünkkel kapcsolatban. A héten az ezzel kapcsolatos dokumentációt is újra be kell adni, mert különben kifutunk az időből. Ebből a szempontból is szerencsés volt a mai szülőklub. A múltkor DÉ-vel beszélgetve találtuk ki, hogy attól hogy nincs még az egyesület, még nem tilos tevékenykedni. (az idevágó kifejezést is megtanultam É jóvoltából "informális szülőcsoportként"). Ezért aztán kitaláltuk, hogy összeülünk minden hónap utolsó hétfőjén az Astoriánál a Burger Kingben. Azt gondoltam, legrosszabb esetben kávézunk egyet kettesben. Kávéztunk, de messze nem egyedül. Eljöttek néhányan, akiket igazán kedvelek.. Szerencsére az egyesület alapítói is, tehát aláirkáltunk egy csomó papirost és remélem ez már rendben lesz. Ezután még hazavezettem, boltba mentem és elcsábultam Panninak egy hálóingre. Kinőtte a hálóruháit.
Ember szerint a gyerkőcök jók voltak, csak Panni nézett több tévét az optimálisnál. Mire én hazaestem, már meg voltak fürdetve és örültek nekem. Petya is boldog volt, hogy megjöttem. Ilyenkor néha eszembe jut, hogy milyen jó, hogy az ő autizmusa "átengedi" az érzelmeket és hogy az esetek nagy többségében szereti a testkontaktust.
Már napok óta meg szeretném írni, hogy mit találtunk ki a kádba kakilás ellenszereként. Végül is elég prózai, nem kádban fürdik, hanem zuhanyoz. Ezzel az a bajom, hogy kivédjük a dolgot, de nem adunk mást helyette. De egyszerre talán ennyi is elég.
Ma oviszünet volt, de holnap Petya már megy, Panni meg nagyizik. Remélem így mindenki rendben lesz