lazsálunk

Hihetetlen, hogy mennyit tudok lustálkodni, ha lehet. Ez persze nem azt jelenti, hogy naphosszat fekszem az ágyon és filmeket nézek, pláne olvasok, csak azt, hogy nem azzal foglalkozom, amivel általában szoktam. Vagyis reggel nem stresszelek azon, hogy ki honnan késik el, napközben nem izgulok azon, hogy mi maradt el és este viszonylag korán és ráérősen fejezem/fejezzük be a napot.
Mindezeken kívül pótolgatom az év közben elmaradt dolgokat. Ott van mindjárt a gardrób. Peti imádja, de ha beszabadul, kihajigálja a ruhákat a földre. Ráadásul jó néhány ruhás zsák is van benne, kinőtt gyerekholmival, amit odaígértünk valakinek, de a dolog logisztikája úgy alakult, hogy még mindig itt parkolnak a szép fekete zsákok. Szóval nemrég megint térdig jártunk a ruháinkban és cipőinkben és megbeszéltük, hogy Karácsonyra mindenképp rendbe tesszük. Azt nem konkretizáltuk, hogy melyik évről van szó, de tegnap délután nekiláttam és most már be is lehet menni a szobába. Sikerült kicsempésznem a sufniba a szivacsbelét hullató giga macit is, ami valahonnan hozzánk származott, mert Ember megsajnálta. Szerintem a végzett munka értékéből mit sem von le, hogy miközben én fönt ténykedtem, Petya lent foglalta el magát. Elvégre eltakarítottam a következményeket.  Panni a Nagyijánál vendégeskedett és társasoztak, meg ilyesmi.
Ember tegnap és ma este is muzsikál, amitől máskor kicsit soknak szoktam érezni az estét, de most nem zavar. Sőt. Eltökéltem, hogy most aztán mindenkit megtanítok a saját ágyában aludni. Na jó, Ember alhat az enyémben. :)
Ez az alvás dolog ugyanis nálunk elég hektikusan zajlik. Pici korukban a csibék velem aludtak, mert így esett jól, aztán szépen átszoktak a saját ágyukba. Aztán jött az a nem éppen jó emlékezetű időszak, mikor Petya minden éjjel ordított és verte magát. Na ott borult a rend és azóta vergődünk. Most komolyan elterveztem, hogy lassan és fokozatosan beszoktatom újra a saját ágyába. A dolog elméletét azt hiszem  tudom, meglátom, hogy működik - e a gyakorlatban, amit jónak gondolok. Most még mellé fekszem, de azt tervezem, hogy idővel már csak ülni fogok az ágyán,aztán már csak az ágya mellett. Nem tudom, menyi ideig fog tartani, de remélem bírom majd szuflával. Az biztató, hogy tegnap éjjel, mikor átmászott hozzám, simán vissza tudtam vinni az ágyába, nem volt hiszti.
Szóval ilyesmivel bíbelődünk és főzök. Már régen tudom, hogy ez engem maximálisan kikapcsol. A mai termés egy irgalmatlan fazék töltött káposzta, Ember legnagyobb örömére. Le is fotóztam.

Meg sétálunk is néha. Panni természetesen bringával közlekedik. Már nagyon ügyes. :) Ma ráadásul nélkülem mentek, így értékes percekhez jutottam, amik csak az enyémek voltak. Döbbenet, milyen ritkán vagyok egyedül.
Holnap barátok jönnek, többek között általános iskolai barátnőm a lányaival. Már nem is tudom hányadik éve mindig eljönnek ilyentájt. Gondoltam is rá, hogy hívom őket idén, de valahogy elmaradt. Erre ma jelentkeztek, hogy jönnének. Ezek az igazán jó dolgok.
Mindeközben kicsit azért marcangol a bűntudat, hiszen hoztam haza munkát bentről és az egyesületünkkel is lenne dolog, de egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy nekilássak. Petit is kéne adminisztrálni, mert lejár a csp papír és csodával határos módon még mindig autista. A levelezésemet sem láttam napok óta és a telefonomat is csúnyán elhanyagolom. Elég jót tesz. Ígérem nem szokok rá erre a tempóra, jövőre jó leszek. Addig meg pihi.