2012. december 14., péntek

lecke

Komoly leckét kaptam ma magammal és a civil lét szabályaival kapcsolatban. Az eset rávilágít arra, hogy miért nem jó sok szerepet összecsúsztatni. Nehéz helyzetbe kerültem aminek az oka, hogy érintett szülő, blogger, segítő és civil szervezet vezető is vagyok. Különösen bánt, hogy őszinte segíteni akarás csúszott félre.
Noha nem kezeltem elég ügyesen a helyzetet, a megoldást méltánytalannak és igazságtalannak érzem. Ennek az az oka, hogy az egymás iránti bizalmat ássa alá és nagyon nehezen tudok úgy együtt dolgozni másokkal, hogy a bizalom és őszinteség megkérdőjeleződik. Eddig azt tapasztaltam, hogy ha én bizalmatlan, vagy őszintétlen vagyok és "taktikázok", ezt fogom visszakapni a körülöttem lévőktől is. Vicces, hogy amíg a versenyszférában dolgoztam, ez az alapvetés nem kérdőjeleződött meg. Minden munkahelyemen jó csapat tagja voltam és emiatt akármilyen kívülről jövő nehézséggel szemben hatásosan tudtunk fellépni. Úgy tűnik, ebben a rendszerben nagyobb diplomatának kell lenni és csak hülyét csinálok magamból a túlzott közvetlenségemmel. Mindegy, tanultam belőle és remélem máskor ügyesebb leszek. Ha így lesz, nem volt hiába való a mai napom és a kellemetlenségek.

Nemrég olvastam egy érdekes mondatot, ide teszem mer nagyon megragadt bennem és illik is a bejegyzéshez.

Rossz körülmények között nehéz jó embernek maradni.



Egyébként is nyűgös és fáradt vagyok, elkaptam Panni baciját és alig állok a lábamon.  Ezért volt jó átmenni Anyuhoz, ma vele volt Panni. Gyöngyből készítettek karácsonyi díszeket, meg főztek valamit és tervezték, hogy Madagaszkár pingvinjeit fognak nézni. Legszívesebben beülnék harmadiknak vastag zokniban és kakaóval. De nem megy, mert Ember elment bojlerért és majd szerelni is fognak. Holnap dolgozom, aztán majd csak lesz lehetőségem egyszer lazítani is. És Pannitól tök nagy ölelést és puszit kaptam, mert lógattam az orromat. :)


2 megjegyzés: