Mostanában beszélgettem egy kedves fiatal emberkével arról, hogy miért lakik velünk Peti és szerintem milyen sors várna rá, ha elküldenénk itthonról. Előre bocsájtom, hogy nagyon erős ellenérzéseim vannak a gyógyszerezéssel kapcsoltban, ami nem biztos, hogy helyes. (Sajnos a dolog természetéből fakadóan a rossz példák jutnak el hozzám.)
Szóval elmondtam, hogy Peti vélhetőleg nagyon gyorsan gyógyszert kapna a viselkedésproblémáira és felnőtt korában feltehetőleg egy vegetatív emberroncs lenne, szomorú árnyéka annak, aki lehetne.
A beszélgetőtársam gondolkodott kicsit, aztán egy számára logikus kérdést tett fel. Ha valaki gyógyszert kap és nem tud magáról, akkor ő nem tudja, hogy neki most rossz, igaz? Igen, igaz. Azt hiszem, ha valakit alaposan legyógyszereznek, de nem éri semmilyen más stressz pl az elhanyagoltságból fakadó testi fájdalmak, akkor ő nincs tudatában annak, hogy neki rossz, tehát feltehetőleg nem szenved ettől. Megfelel annak az elképzelésnek, hogy ezek az emberek olyanok, mint a dinnye a dinnyeföldön, nem fejleszthetők, csak úgy éldegélnek. (És nem utolsó sorban jól elvannak egy nagy "diliház" sokágyas kórtermében)
De én mégis azt hiszem, hogy ez bűn. Mert ezekből az emberekből. (Autizmusra gondolok ) lehetséges, hogy gyógyszer nélkül, de a megfelelő ellátással sokkal, de sokkal többet ki lehetne hozni. Kiszolgáltatott inkompetens porhüvelyek helyett működő emberek lehetnének, akiknek sikerélménye van és akik másokat is boldoggá tehetnek. De az ilyen fajta ellátás drága és strapás.(A kiszolgáltatottságról most inkább ne is beszéljünk, időről időre megteszi valamelyik híradó)
A hozzám érkező hírek szerint ma Magyarországon sajnos sokszor gyógyszer a vége annak is, amivel kapcsolatban létezne más megoldás is.
Az egészséges emberből is ki akarjuk hozni a maximumot. A fogyatékkal élőnek vajon miért nem adjuk meg erre a lehetőséget? De ez bonyolult, a TASZ oldalán bőven utánaolvashat, akit érdekel.
Nem azt mondom, hogy egy autistának nem szabad gyógyszert adni, de azt igen, hogy csak megfelelően felkészült orvosnak, indokolt esetben és ideig.
A fenti beszélgetésben is csak az a könyörtelen logika borzasztott el, ami a partnerem fejében működött. Ő nem érdekvédő, vagy gyógypedagógus, csak egy kedves és értelmes huszonéves, olyan amilyenekkel az előző munkahelyemen dolgoztam. Megfelelő rálátás nélkül nem tudta helyesen megítélni a kérdést. De hát mindenkiből nem csinálhatunk érdekvédőt. Gondolom ezért van szükség érzékenyítésre. Csak jól kell csinálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése