2012. szeptember 3., hétfő

iskola

Túl vagyunk az első tanítási napon, Peti iskolás! Mivel még új a terem, maradt rajta némi tenni s venni való, kapóra jön, hogy holnap az Autizmus Alapítványhoz megyünk. De ma bent voltunk és megismerkedtünk a tanító nénikkel, meg a teremmel. Gyönyörű és sok napfény jut be. Vannak dolgozó asztalok és lassan a napirendek is a helyükre kerülnek. Petinek lett egy osztálytársa is, aki nagy fiú, tizenhárom, vagy tizennégy éves lehet. Nagyon szimpatikus srác és vitán felül autista ő is.
Reggel még nem voltam ilyen lelkes, mert érzésem szerint az évszázad dugójába kerültünk. Valami koccanás volt az úton és persze ettől nem lehetett haladni. Ilyenkor mindig sajnálom azokat, akik koccannak, mert ez nem lehet egy pajzán majális, de ma szerettem volna, ha Petya nem elnyűtten érkezik a suliba. Ez sikerült is, mert őt viselte meg legkevésbé az araszolás. Tetszett neki a nagy park a gesztenyefákkal és a terem is. Volt több takonylabda, amiből egyet haza is hozott és tölcsér, amiben hintázhat, meg mindenféle játékok. Ami azt illeti, lövésem sincs, hogy tanítják majd őket, de azt látom, hogy nagyon szeretnének velük jól foglalkozni. Mármint nyilván nincs magyar óra, meg ilyenek, de valaminek gondolom lennie kell.
Átbeszéltük, hogy mivel és hogyan jutalmazható Peti, mit szeret és mit nem, hogyan eszik és jár vécére. (Momentán sehogy, de ezen is változtatni szeretnének.)
Kaptunk egy szép hosszú listát is, hogy mit kéne bevinni, úgyhogy Embernek megvolt a délutáni programja is. A suliból Ember szüleihez mentünk, mert beszereztek egy ágyat Petinek. Engem nagyon zavar ez a matracon alvás, de Ember Anyukájának szüksége volt Petya ágyára, hiszen ő már nem tud a földön aludni. Az óvónénik, meg úgyis a matracot javasolták Petinek. De így nyugodtabb vagyok, hogy közelítünk a normálishoz. Az az érzésem, hogy Petivel kapcsolatban a következetesség lenne a megoldás.Délután és este a szokásos lazulás ment. Holnap még egy kicsit egyszerűbb lesz az élet, utána szerdán már be kell zökkenni az új kerékvágásba. Kíváncsi leszek.
Csak még azon töröm a fejemet, hogy mikor lettek ekkorák ezek a gyerekek. Nemrég még óriási volt egy 122 - es póló, vagy 30 - as cipő, most meg ez a jó méret. Én meg már végképp nem tudok babázni. De kárpótol, hogy nézhetem, ahogy nyílik az értelmük. Hihetetlenül izgalmas. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése