2012. augusztus 26., vasárnap

Ez Igen!

Ez nagyon húzós hét volt. Ahogy legutóbb írtam, két fontos dolgom is volt, plusz Panni oltása és Peti tanító nénii.
Mára mindenen túl vagyok és nagyon örülök. Egy előadást kellett tartanom Nyíregyházán. Ez nagyon fura volt, mert általában én hallgatok másokat, nem én szoktam elöl állni, ráadásul nem vagyok egy szereplő típus. Kaptam egy címet, arról kellett egy kb két órás előadást írni. Bevallom, élvezetes volt elgondolkodni és az eredményt formába önteni. Eléggé aggódtam, hogy rajtam kívül ez kit fog érdekelni. Már az odautazás is necces volt, mert nem volt IC. Szépen elterveztük, hogy reggel Ember elvisz a Keletibe, aztán már én megoldom. Erre valami bombát találtak a sínek alatt, tehát minden megbonyolódott. Ugyan megoldható lett volna az utazásom, de sok időt vett volna igénybe. Ember és az Anyukája összedugták a fejüket és végül ketten utaztunk Emberrel, autóval. Ez volt a leggyorsabb. A kocsiban elmondtam Embernek az előadást, csak hogy tudjam milyen. Ettől aztán jól megfájdult a torkom és mire tényleg beszélnem kellett, alig volt hangom. Ráadásul eléggé tudok hadarni és borzasztó meleg volt. Ennek ellenére végighallgatták a mondandómat és ami nagyon meglepett, megtapsolták a végén és volt aki személyesen odajött és megköszönte. Szóval teljesen úgy tűnt, hogy volt értelme vesződni vele.
 Utána rohantunk haza, hogy el tudjuk vinni Petit lovagolni.Jó volt, mert már az új terapeutával lovagol. akivel eddig dolgozott mindjárt szülni fog, így el kellett búcsúznunk tőle. Az új lovasember is profi és öröm volt nézni, hogy milyen jók együtt.
És ha még nem lett volna elég a szereplésből, szombaton a mentorok továbbképzéséből vállaltam aktívan részt. Ezen is nagyon sokat dolgoztam és aggódtam, hogy milyen lesz a fogadtatás. És a végén nagyon boldog voltam, mert úgy tűnt, hogy tényleg mindenki hasznosnak ítélte a napot és még jól is érezte magát. Volt, aki nagyon messziről jött, hogy részt vegyen ezen a képzésen és örülök, ha úgy érzi, nem jött hiába.  Szóval nagyon elégedett vagyok, úgyhogy ma ki is pucoltam a vécét, nehogy véletlenül túldimenzionáljam a saját fontosságomat. És összekaptam a lakást, mert Ember Anyukája megint jön Petire vigyázni és nem szeretném, hogy neki kelljen utánunk takarítani.
Panni is megkapta rendben az oltását és borzasztóan ügyes volt. Ember vitte el és nagyon tetszett, hogy megbeszélte vele, hogy fájni fog, de nem jobban. mint amikor belerúg mezítláb az ág lábába. Egyébként Pannival most kicsit nehezebb, mert vendégségben véletlenül olyat látott a tévében, amit nagyon nem kellett volna. (Valami helyszínelős cuccot azt hiszem. Nem nyugtatta meg a magyarázat, hogy az csak egy műanyag baba, most a babától fél.) Most még a fürdőben sem mer egyedül maradni. De holnap már a rendes ovijába megy és remélem a régi rutin lassan megnyugtatja.
Petihez meg pénteken jöttek a tanító nénik. Petya nagyon jó fej volt, egyszerre kétfelé vihogott és kedveskedett. Reggel mondtam neki, hogy délután jönnek a tanító nénik és meg vagyok győződve róla, hogy értett és várta őket. Azt nem hiszem, hogy a tanító néni fogalma tiszta neki, de értette, hogy jön valaki, aki rá kíváncsi. Örültem, hogy személyesen is megismerkedtünk és nagyon remélem, hogy minden menni fog. Most kicsit olyan az egész, mint egy álom. Szakképzett, kedves emberek az én gyerekemet terelgetik és még tetszik is nekik. :)))))
Tegnap este meg megünnepelendő, hogy túl vagyok a drukkolós feladatokon, Ember beszerzett egy üveg pezsgőt. Jó sokáig fenn maradtunk és dumcsiztunk. Régen nem volt már ilyen és bizony nagyon hiányzott.
Holnap megint munka és délután szülőklub, úgyhogy már nagyon ideje aludni. Jó éjt!

Nyíregyháza


Autimentor tréning






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése