2011. augusztus 19., péntek

zűrös péntek

Reggel elindultunk a közjegyzőhöz. Ember letette a nagy esküt, hogy van ideje rá, így elfogadtam, hogy elszállítson. Amivel nem számoltunk, az az iszonyatos dugó volt. Gyakorlatilag helyben jártunk.Nekem tízig oda kellett érnem ahová indultam és Embernek is fontos találkozója volt, így végül mindenféle kis utcákon keveregtünk, de nyertünk, időben odaértünk. Panninak délre volt időpontja az ötéves kori státuszvizsgálatra a dokinénihez így nem ment oviba, jött velem. Remekül viselkedett, bár nem értette miért kell nyugton ülnie és miért csak egy szórólapot vehet el. Végül ledumáltam a lábáról. Elmondtam neki, hogy akkor húzgálhatja nyilvános helyen a nyakába a szoknyáját, ha tőlem is ezt látja. Jó lesz vigyázni, hogy mit csinálok. Bár igazából nem nagy rizikó, mivel évente kb kétszer viselek szoknyát. Miután megbeszéltük a nyílt színi bugyimutogatást, egész rendesen ki tudta várni azt a kb tíz percet, amit kellett.
A közjegyző hölgy munkatársnője kérdezgetett, mert látta, hogy autizmussal foglalkozunk és a keresztfia autista. Kicsit beszélgettünk, aztán irány a HÉV, hiszen várt a doki néni.Panni zt hiszem most hévezett először, Nagyon élvezte mind az egy megállót. A kalauz bácsi is kedves volt. Én meg pihegtem kicsit, mert elég hosszút kellett a hévig sétálni és néhol vittem Pannit, mert elég lassan jött. De örültem, mert jól elértük a hévet.
Elbuszoztunk a rendelőig, amit Panni szintén nagyon szeret. Igen korán értünk oda, de a Doki néni szerint ez így volt jó. Megmérte Pannit és kérdezgette is. Megdicsérte, hogy jó mozgású okos kislány. Aztán elkérte a telefonszámomat, mert újabb auti gyereke lesz. Mondtam, hogy hozok neki Iránytűt, adja nyugodtan oda nekik, ha úgy gondolja. Nagyon örült neki. A végén már búcsúztam, mert persze Petyáról is kérdeztek és mondtam, hogy sokat beszéltem. Ők meg azt mondták, hogy nem gond, mert nagyon érdekli őket. Lehet, hogy nem is csak udvariasak voltak.
Onnan hazasétáltunk, bár előtte becsábultam Pannival az olcsó boltba, mert a rendelőben nagyon megtetszett neki egy kisautó, de nem hoztuk el, mert nem a miénk. Végül kapott egy újabb pónit. Elég tisztességes ménesünk kezd lenni.Peti meg kapott egy újabb epilepi labdát, ezúttal halacskás, csillagost.
Itthon Petyóék épp pihiztek, mi lent csináltuk ugyanazt, én közben mindenfélét ügyintéztem. Pihi után MZS jött látogatóba, aki Petyust szokta lovagoltatni. Néha nem tudom mi van a fejében. Mármint Petinek. Először úgy túnt nem érti, mit keres itt Zs ló nélkül, de gyorsan újra bútolt és élvezte a helyzetet. A vendégség után Ember még elment dolgozni, én meg sorban gyártottam  vizes lufikat Petinek. Ezzel el is voltunk vacsiig. Ember telefonos instruálás alapján a bevásárláson is túlesett és már megint mindenki szuszog, csak én kuvikolok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése