Tegnap nem volt túl jó napunk. Kiderült, hogy Petit idén sem veszik fel az áhított suliba. Nem számítottam másra és így legalább nem kell elköszönni a mostani nagyon kedves tanárnéniktől és bácsiktól, de azért elszomorított. Kicsit úgy érzem, mintha büntiben lennénk azért, mert meg tudjuk oldani a dolgainkat. Arra gondolok, hogy igen, találtunk iskolát, segítettünk az elindulásnál, együtt tudunk dolgozni a pedagógusokkal és kibírjuk, hogy napi 80 km - t utazzunk, vagyis van jó sulink, mert sokat dolgoztunk, dolgozunk érte. (A suli is :) ) És az ilyen kis kompetens szülő úgyis ki fogja taposni a családból és az iskolából, hogy menjen a dolog. Olyat választanak, aki nincs ilyen irígylésre méltó helyzetben, mint mi. Arról persze nem beszélünk, hogy Ember nem tud normálisan munkát vállalni, mert gyereket szállít és háromszor ragasztja meg a cipője talpát, mielőtt kidobja, mert minden pénzünk benzinre megy el. De nem haragszom senkire, mert nem biztos, hogy boldogabb lennék, ha tudnám, hogy miattunk más család került szorult helyzetbe.Csak bosszant, hogy miért van az, hogy három helyre vár nyolcvan gyerek (Becsült szám) Ha jól emlékszem négy éve próbálunk bejutni sikertelenül. Közben körülöttünk több családnak sikerült. Ez fura érzés, de ebből főzünk. Majd még morgok kicsit, aztán túl leszek rajta.
És ha ez nem lett volna elég tegnapra, kaptam egy levelet Panni sulijától, hogy felvették a d osztályba. Gyorsan hívtam CS barátnőmet, hogy J -t hová vették fel. Természetesen az a - ba. Vagyis hiába kaptunk szóbeli ígéretet beiratkozásnál arra, hogy nem kapják szét a két kislányt, simán megtették. Emiatt majd telefonálgatok és persze hivatalosan is megfellebbezem a határozatot, de valahogy nem hiányzik ez a dolog. CS elmesélte, hogy a többi anyuka, aki ráér erre, már hetek óta telefonálgatott a suliba. Gondolom valaki elég erőszakos volt és szeretett volna ide kerülni, így kipöckölte Pannit a barátnője mellől. Néha elgondolkodom, hogy erőszakosabbnak kéne lennem, de nem igazán megy. Valahogy jobban hiszek a kérés és a megegyezés erejében, de úgy tűnk nem sokat profitálok belőle.
Este Peti kiabált, mert kakibaja van, végül fájdalom csillapítót adtam neki de az alap probléma nem oldódott meg, félek, hogy ma is nehéz napja lesz. A hisztinaplóba gyakorlatilag a folyamatos rosszkedvet jegyezhetném be.
De, hogy ne csak nyafogjak, leírom hogyan segített nekünk a múltkor a nagypapám, aki már rég nem él. Nagyon szerettem őt, mert kedves volt, okos és jó humorú, mg végtelenül türelmes, ezért mosolyogtam jót az eseten.
Valamelyik hétvégén törtét, hogy Peti eldugta a gardrób kulcsát. Ez gáz, mert nem tudtunk ruhát venni magunkhoz, de a kulcs csak nem került elő. Egyébként tegnap találtam meg a nappali közepén. De, hogy hogy került oda és mi történt vele közben, talán sosem fogjuk megtudni. :) Peti mostanában szereti eldugni a kulcsokat. Pontosabban ő csak játszik velük, pöszörgeti őket, aztán ha mát unalmas neki, eldobj valahol. A kulcsok meg kicsik és eltűnnek. Szóval, nem volt meg a kulcs. Kerestük a kanapé és a fotel mögött és ötször körbe jártuk a kertet, de nem. Sejtettük, hogy ez így nem maradhat, legkésőbb hétfőn szükségünk lesz a ruháinkra. Végül Ember kiballagott a sufniba és ott természetesen talált megoldást. (Néha azt hiszem a sufniban mindenre van megoldás) Nagyapám régi kulcsos dobozát, ami tele van öreg kulcsokkal. Fogalmam nincs hány év alatt és hány helyről gyűjtötte a kisöreg.A második kulcs nyitotta a gardróbot és mi felöltözhettünk. Már egy csomót zsémbeltem, hogy miért tartunk meg minden vacakot és, hogy a sufni oldala lassan ki fog dudorodni az ócskaságoktól, de igyekszem többet nem könnyelműen kritizálni Ember vésztartalékait, amik általában fura fémtárgyakként materializálódnak, mert ha nem teszi el annak idején a kulcsokat, még mindig nincs gatyám. :)
Egyébként most hétvégén a Nagyi Mami szobájának a kulcsa tűnt el, de már előkerült egy padlórepedésből a cipős szekrény mögül. Nem rossz dolog a bumszli horgolt kukac, amit Panni ovijából kaptunk, mert lerajzoltam a kedvenc mesémet. Akkor nem tudtam mire használjam majd, de most az a kulcstartó és jó szolgálatot tett. Úgy látszik a dolgok végül a helyükre kerülnek. Remélem a gyerekek is oda fognak. :)
Mindennapjaink egy kedves és szeretnivaló autista kisfiúval,egy gyönyörű kislánnyal, egy zenész apukával és egy mérsékelten házias anyukával. Internetes feljegyzéseimmel nem titkolt szándékom segíteni a hasonló helyzetben lévő szülőknek,elvégre jó tudni,hogy mást is szorít a cipő:))) Önkéntes mentorszülőként hivatalos minőségben is szívesen segítek azoknak, akik ezt kérik. Elérhetőségeim a többi mentoréval együtt megtalálhatók a www.esoember.hu oldalon
2013. április 29., hétfő
2013. április 25., csütörtök
jó dolgok
Ma szabit vettem ki, mert Panninak meg kel csinálni a diákigazolványát és nagyon soká lehetett csak időpontot szerezni. Csak ott az irodában jöttem rá, hogy elnéztem a dátumot, holnapra van foglalásunk. Viszont én mára intéztem, hogy itthon legyünk, holnap olyan munkám van, amit nem tudok elhalasztani. Lélekben lekarmoltam magam, utána segítséget kértem egy szabad ügyintézőtől. Elmondtam neki mi a helyzet és, hogy vagy most csináltatjuk meg a diákot, vagy visszaadom a sorszámot, ne várjon holnap rám senki. Simán megcsinálta a cuccot kb tíz perc alatt és még kedves é udvarias is volt! Ez nagyon jól esett, elvégre nem egyezett azzal a sztereotípiával, hogy a hivatalnokok undokok és lassúk. Egész nap jó kedvem volt tőle:)
De volt más okom is az örömre. Reggel ugyanis felmentünk Petya sulijába. A tanító néni kérte, mert járt az Alapítványnál és kapott tanácsokat Petivel kapcsolatban (is). Megbeszéltük, hogy újraélesztjük a hisztinaplót és, hogy mit javasolnak Peti agressziójára. Szerencsére ebből most sokkal kevesebb van, de még ez is több a kívánatosnál. A gyógyszer dolgot is megbeszéltük. Ez arról szól, hogy ha Peti fájdalmasan sír, fájdalomcsillapítót adnak neki. (Én is szoktam.) De úgy tűnik, Peti inkább csak nyugtatóként használja ezt, ezért javasolták, hogy placebóval váltsuk ki azt, amit most kap. Érdemes megpróbálni, mert már bennem is felmerült hogy nem biztos, hogy mindig gyógyszert kéne adnunk.
Ezután jött a még jobb rész, megmutatták Peti "dobozait", vagyis a feladatokat, amikkel dolgoznak mostanában. Mintha hájjal kenegettek volna. Azt látom, hogy a ténylegesen auti specifikus közegben Petya nagyon jól teljesít. Azért is örültem ennek, mert nagyon tartok a vakációtól. Félek, hogy elvész az eredmények jó része, amiért ilyen nagyon megdolgoztak, volt már erre példa. A tanító nénik megértették a parámat még az is ehet, hogy felveszik nekem, hogy dolgoznak Petivel. Kérdeztem, honnan ez a sok jó feladat, én magamtól nem tudnék ennyi mindent kitalálni. Megadták a forrást és nyilvános, tehát ide teszem a linkjét. http://www.autism.hu/taneszkozok/taneszkoz.pdf Nagyon örülök, hogy ennyire lelkesek és ügyesek és annak is, hogy tudnak segítséget kérni. Nagyon más ez, mint a "harminc éve így csinálom, így jó" mentalitás, amivel néhányszor találkoztam. Szóval ennek is nagyon örültem.
És meg akartam írni a vendégeskedést is, bár az nem most volt. Néhány napja Peti kézen fogott és határozottan a kertet ketté választó kiskapuhoz vitt. Ezen túl az Anyu birodalma van, a vetemény és az ő lakrésze. Peti már évek óta nem járt ott, a kerítést is miatta csináltuk, mert kigyomlálta Anyu veteményét. Most láthatóan át akart menni. Át is engedtem és jó alaposa körül nézett a kazánházban, nyújtogatta a nyakát becsülettel, de nem tetszett neki amit látott. Majd elindult Anyu lakása felé. Kicsit megijedtem, mert nem szokott oda bemenni. Nekem ez nem esik nagyon jól, de tény, hogy Anyunak normális lakása van, sok könyvvel, dísztárgyakkal, érthető módon nem örülne neki, ha Petya felforgatná a birodalmát. De nem volt kedvem Petit leállítani, hiszen nem csinált semmi rosszat. Csak bementünk, körbenézett, lenyúlt egy takonylabdát, aztán kicsit még nézelődött és hazajöttünk. Lehet, hogy pár évig megint nem megy át. :)
És ma Petya mondott egy gyönyörű nem - et és a helyén használta. Le is fagytunk egy pillanatra. Kidumálta magát egy fél évre. :) Egyébkét gyanús egy ideje és a suliban is mondják, hogy echolál. Csak nagyon torzít és nehéz érteni, de helyzetben is használ dolgokat. Van pl a dillí, ami szerintem a gyere akar lenni. Ma reggel ez is dillee volt.
És voltunk Pannival étteremben is. Mindig ott jönnek el zenesuli után és kíváncsi volt, hát diákkészítés után bementünk. Azt mondta, nem tud olyan sokáig udvarias lenni, mint én, de megpróbálta, én meg jól megdicsértem. :)
Estére kicsit nyűgös lettem, mert Ember fellép holnapután és mindenféle közbejött a zenekarnak, ami veszélyezteti a fellépést é ezért rettentő sokat telefonált. De az a lényeg, hogy tud időt szakítani a zenélése és ez akkor is egy szép nap volt!

2013. április 22., hétfő
Peti lába
Lehet, hogy írtam már, nálunk hétvégén reggelente nagy pizsipartik zajlanak. Bejön a szülői ágyba mindkét gyerek és mi felnőttek velük isszuk meg a kávénkat és élvezzük, hogy végre nem rohanunk sehová.
Peti persze ezt is a maga sajátos módján intézi. Ő ugyanis egyáltalán nem szokott a kezével simogatni, nem is tudja, hogy ez mi és hogy kell. Annál inkább kedveskedik a lábaival. Panni ezt egyszer furkálódásnak titulálta, mert Peti meglehetősen erősen tud böködni a lábaival örömében. Egy ilyen talán szombati attak után Panni egy hosszú sóhajt követően, melyben természetesen a világ összes méltósággal viselt fájdalma benne volt, nagyon bölcsen megjegyezte: Hát, nehéz együtt élni Petya lábaival! :)
Egyébként igyekszem megfogadni az óvónénik tanácsát és többet lenni Pannival. Eddig sem azért nem voltam vele, mert nem szeretem, de próbálom másképp szervezni a dolgaimat és itthon nem stresszelni. (Sajnos időnként itthon is termelődik feszültség, de úgy tűnik ez a több generáció együttélésének szerves része. ) Elmentem megnézni az idei utolsó zeneórát, utána együtt ballagtunk haza és elnyaltuk az idei első fagyinkat. Bringáztunk is együtt és egyáltalán, próbálok érdekesebb és jobb választást adni, mint a tévé. Szerencsére most az időjárás is kedvez nekem és igazából én is jól érzem így magamat.

2013. április 11., csütörtök
mókuskerék
Mindenféle történik velünk mostanában, de nem igazán tudom megírni. Ennek az az oka, hogy kiderült, Ember jól mesél. Én ugyanis csak felolvasom a mesét, ő meg jól elmeséli. Erre úgy jöttünk rá, hogy egyik este mesélt Panninak elalvás előtt. (Misi meséit, ami egy tök jó mesekönyv) Azóta ő mesél, viszont és valami régi pavlovi reflex alapján a második mondat környékén elalszom. Hogy örült volna Anyu kiskoromban, ha ez már akkor is működik! De hát mindig is későn érő típus voltam. :) Meg fáradt és nyűgös is vagyok, rosszul bírom a munkahelyi feszkót. Még egy hónap biztosan így fog lezajlani, ez elég nehéz lesz nekünk, de nem tudom elkerülni. Pedig jobb lenne, ha ez a dolog nem jönne haza és a család becsületére legyen mondva, mindent megtesznek. Petit nagyon dícsérik a suliba és nemrég a rajzaiból is kaptunk haza. Akartam ide tenni képet. de a technika ördöge a gépemben csücsül és nem volt türelmem foglalkozni vele. Majd legközelebb. Most anyagilag is jobban álltunk kicsit és mondhatom fejedelmi érzés volt a csekkeket azon melegében befizetni, nem tologatni addig, amíg lett rájuk fedezet. Szóval akár laza is lehetnék, de nem vagyok és ezt a gyerkőcök is érzik. Petinek nemrég megint volt két igen sárkányos estéje és Panni is nagyon fura kezd lenni. Nagyon nagylány lett, főleg, hogy már az iskolába is beírattam. Sehogy sem tetszett ez a dolog, így fogadóórát kértem az óvónéniktől. Tudom, én vagyok a gyerekem legjobb ismerője stb, de többet van velük ébren, mint velem és ez már magában sem dob fel. Öröm az ürömben, hogy kedves és hozzáértő óvónénikről van szó. Türelmesen elbeszélgettek velem és végül oda lyukadtunk ki, hogy bizony Pannit is megviseli, hogy sokat dolgozom, feszült és fáradt vagyok. Csajos napokat javasoltak, ami őszintén szólva nekem sincs ellenemre, hiszen Panni remek kis csaj, főleg ha nem produkálja a figyelemfelhívó húzásait. És igen, szóba került az is, hogy okosodik és feltehetőleg most esnek le neki a tantuszok Petivel kapcsolatban. Emiatt most nem érzem igazán jól magam, noha az óvónénik is mondták, hogy nincs vészhelyzet, Panni értelmes és érzékeny gyerek egy nehéz élethelyzetben, de szerető családban. De azért ha tényleges választási helyzetben lennék zokszó nélkül itthon maradnék egy időre, hogy egyenesbe hozzam a családot és utána is jóval kevesebbet dolgoznék, mint most. Mivel nincs tényleges választási lehetőségem, próbálom megoldani "okosba", de félek, hogy ez nem fog könnyebbséget hozni senkinek.
2013. március 30., szombat
Amikor a hóhért akasztják
Néha úgy érzem, van a sorsnak egyfajta nagyon perverz humorérzéke. Arra gondolok, hogy tegnap még szülőképzésen voltam képző, ma pedig elkövettem egy csúnya kis hibát, ami elég kellemetlen következményekkel járt.
Nagyon szép nyugis napunk volt, mostam, mint egy mosómedve, de láttam, ahogy fogy a tekintélyes mosatlan halom és ezért szívesen csináltam. Közben azért a gyerekekre is ránézem fél szemmel, ami elég is volt, mert Nagyi Mami is nálunk vendégeskedik.
Történt, hogy ő ebéd után lepihent, én meg kicsit dolgoztam a laptopon. Egyszer csak megéreztem az élesztő szagát és kapát, kaszát, laptopot elhányva felgangoltam az emeletre. Jól sejtettem, Peti megszerezte mindkét csomag élesztőt és egyenletesen eloszlatta az emeleti szőnyegpadlón. Nekiláttam ezt feltakarítani, miközben Petya lent tevékenykedett. Lábon hordtam ki egy infarktust, mikor kiderült mivel. Valamiért elővett egy doboz tejfölt és beterítette vele a nappalit. Falat, kanapét, laptopot. Utóbbit felnyitva hagytam, mikor megéreztem az élesztő szagát, tehát kapott bőven. Emiatt most nincs teljesen velem a billentyűzet. Öcskösöm kedves volt, megpróbált segíteni, de neki sem sikerült a betűimet aktívvá bűvölni. Attól félek, ez nem fog kiszáradni, mint a vízbe esett telefonok, szóval vihetem szervizbe. De borzasztó dühös vagyok. Nem igaz, hogy egy hónapot sem bírt ki épen. És igen, bármennyire sietek, a helyére kellett volna tennem, csukva. Utólag már könnyű okosnak lenni.
Fura, hogy Panni ugyan bent volt a szobában, de háttal, mert számítógépezett és nem vette észre, hogy a bátyja mit művel. Tudom, ezt nem igazán kérhetem rajta számon. De engem megijeszt, hogy ennyire el tud tűnni a számítógépben. Rosszabb napjaimon ezt úgy értékelem, hogy menekül az itthoni nyomasztó közegből.
Nem sokkal az attak után Nagyi Mami is felébredt és beszélgettünk arról, hogyan is kell Petivel bánni. Anyósom szerint mi megteszünk mindent és ennyi. Én tudom, hogyan kéne ezt csinálni, de ilyen fáradtan és ekkora présben ez egyedül nem megy. És végül mindenkinek kellemetlenebb, mint ha rendesen figyelnénk Petire. Nem biztos, hogy ezt sikerült átadnom, de azt ő is észre vette, hogy ma Peti nyugisabb volt. Meg, hogy ma végig korrektül használtunk napirendet. Az a baj, hogy a többség szerint Petinek 24 órás felügyelet kell és akkor majd jó lesz. Én meg azt hiszem, hogy jár neki is a magán szféra, de a túl sok szabadidő oda vezet, hogy ő talál ki magának elfoglaltságot. Mi meg fizetjük a javítást és/ vagy takarítunk. Meg meg is kéne tanulnia, hogy mit csinálhat, ha egyedül van és ebben kéne őt segíteni. De ha ezekkel előjövök, általában jön a blabla, hogy ezt nem lehet itthon megcsinálni, főleg ennyi meló és ilyen feszített életritmus mellett. Jobb esetben mindenki helyesel, aztán élünk így tovább. Ez nagyon nem jól van így. Ráadásul fogalmam sincs, miből sütök kalácsot Húsvétra.
Ember szerencsére nem volt itthon, Békéscsabára ment közös gitározni. Szívesen vele mentem volna, de nem mertem az estét Nagyi Mamira hagyni. Nem tudom mit fog ehhez az egészhez szólni. :(

2013. március 29., péntek
Nagypéntek
Nagyon rég jártam erre, mert nem szerettem volna nyafogni. A munkahelyi feszültség sajnos rányomja a bélyegét az itthoni időmre is és valahogy sokkal fáradtabb és kedvetlenebb vagyok, mint máskor. De most nagyon nagy pozitív töltést kaptam és átmenetileg megint derűsebbnek látom a világot.
Tegnap és ma volt a szülőképzés, amire pályáztunk, pontosabban az az alkalom, amiben képzőként vettem részt. Sajnos nem volt időm annyit és úgy készülni, ahogy szerettem volna, de ennek ellenére kedvező visszajelzéseket kaptunk. Persze lehet, hogy mindenki jól nevelt volt, de az is lehet, hogy tényleg jónak érezték a dolgot.
A hangulatomhoz az sem tesz sokat hozzá, hogy Peti ismét visszanyúlt a "minden átmenet és előzetes jel nélkül neked ugrom" stratégiához. Persze lehet matekozni, hogy mi van a dolog mögött. Most azt hiszem fájhat a hasa, de ilyenkor mindig azt érzem, hogy vaktában lövöldözök.
A sulijában is elment egy tanító néni, akivel együtt kezdtük az évet. Nagyon sajnálom, hogy így döntött, de el kell fogadnom és bizonyos fokig meg is értem a választását. Aki maradt, szintén jó fej, autizmus szempontból is és az újonnan jött pedagógusok is szimpatikusak. De azért nem jó érzés, hogy a tanító néni közül, akikkel kezdtünk, már csak egy maradt. Lehet, hogy ő a Hegylakó? :)
Elkészítettem Peti mobil naprendjét is, amit a kocsiban használunk. Erre többek között a McDonald's probléma miatt volt szükség. Hazafelé ugyanis néha bemegyünk, néha nem. Autizmus szempontból ez messze nem egyértelmű, ezért kell jelezni, hogy mi is lesz ma a témában. Nagyon nevettem magamon, mert szokás szerint túlkomplikáltam a dolgot. Egy régi floppy tartót használtam, mert Petinek a névjegykártya tartó szerintem nehéz lenne. Ott elég pontosan kell pakolászni a kártyákat, itt ellenben elég csak betolni a jobb oldali zsebbe. Amikor készítettem, minden áron a középső lapokat akartam használni és törtem a fejemet, hogyan is lehetne. Aztán egyszer csak eszembe jutott, hogy azokat akár ki is vehetném és lőn. Ilyen lett a végeredmény:
Lett egy laptopom is, illetve ezt most én használom. Évek óta vágytam erre és igyekszem nem foglalkozni a színével, mert a rózsaszín igazából egész szép szín. :)))))
Szabadságon is voltam végre, de Panni pont akkor betegedett meg és hiába segített Anyu, azért az nem ugyanaz.
És Petya volt fodrásznál és egészen kis erőfeszítéssel sikerült levezényelni a hajvágást. A fodrász szerint nem volt nehezebb, mint más gyereket vágni.
Panninak volt nyílt napja az oviban s a suliban és bónuszként ma látom, hogy a városunkban kiírták a civik szeretenek szóló pályázatot, szóval Húsvétkor sem fogok unatkozni. :)

2013. március 9., szombat
lovaglás
Peti a héten is volt lovagolni. Én is mentem velük, mert Ember szerint rám fért. Csakugyan elég zizi voltam és a lovarda számomra a világ egyik legjobb nyugtatója. Pedig nem ülök lóra, csak ott vagyok és friss a levegő, nincsenek monitorok, csak normális dolgok. Lovak, kutyák, macskák és nem utolsó sorban emberek, köztük Peti terapeutája. Biztosan írtam arról, hogy nem vele kezdett Peti lovagolni, de akivel évekig dolgoztunk, babát várt, így most boldog anyukaként nem lovagoltat gyerekeket. Azért érdekes ez az egész, mert a mostani lovasemberünk másképp nyúl a dologhoz. Nem rosszabbul,csak másképp. pl ha Peti hisztizik a lovon, egyszerűen leveszi és sétálnak körbe a ló mellett. Ilyen szitu alakult ki legutóbb is. Peti nekiállt hisztizni, meg csapkodni a ló hátán. Becsületére legyen mondva, derekasan állta a ribilliót, ami zajlott rajta, de Peti nem hisztizhetett vég nélkül. Le kellett szállnia és megpróbálták a sétát, de ez sem ment. Kapott tiszta pelót, hátha az zavarja, de nem lett jobb a helyzet. Ezután elvonultak a kispadra, amin a szülők szoktak várakozni (meg fotózni) és ott valamiféle diskurzust folytattak. Volt benne egy kis cselgáncs is, de minimális. Az egész szituban volt valami hihetetlenül megkapó. Ahogy ott zajlott a nyugikúra a kispadon, sokadszorra éreztem, hogy nagyon szerencsések vagyunk, mert sokan szeretik Petit, annak ellenére, hogy néha nehéz vele. Végül Peti valamennyire megnyugodott és vissza tudtuk tenni a lóra Ez feltétlenül kellett, mert ha egyszer le tud szállni hisztivel máskor is rá fog próbálni. Azt gondoltam mennek két kört, de ennél jóval kellemesebben alakult a dolog. Peti a második körnél már vihogott és szépe végigtolták az egész foglalkozást. :)
Egyébként a suliból is jó híreket kaptunk. Azt mondták, hogy egyre kevesebb az autoagresszió és ami van, az is viszonylag kezelhető. Szépen használja a napirendet és használja a csiki kártyát is! Erről nem biztos, hogy írtam. Eddig voltak ételeket és tárgyakat ábrázoló képeink s szerettem volna bevezetni a tevékenységeket is. Azért ez jóval bonyolultabb, mint egy tejszelet, ezért olyan valamivel akartam kezdeni, amit Peti nagyon szeret. Készítettem egy csiki kártyát és adtam azt is a suliba. Szerintük bevált. Most fogok még csinálni pörgeforgát (ilyenkor felveszem és forgatom), hoppát (ez az ölben ülős hátradöntős) és zsippzsuppot (szerintem ezt nem kell magyarázni:) ) Csak fotózni kell hozzájuk és nekem nincs normális gépem.
Az is jó hír, hogy kaptunk valakitől egy tök profi PECS könyvet. Petié már atomjaira hullott é nem volt időnk megcsinálni az újat. Itt van hozzá a vékony műanyag lemez, csak lyukasztani kell, meg fóliázni ( sárgán a kaják, zöldön a tárgyak, piroson a tevékenységek) és persze 8 km tépőzárral ellátni. Na erre nem volt idő. Mondjuk a lapokat ugyanúgy meg kell csinálni, de azért ez szebb lesz, mint a házi barkács. Igaz, a legfontosabb az, hogy Petya számára használható legyen.
Anyu meg Pannival kapcsolatban mesélt jót. zenesuliban kérdezte meg a tanító néni, hogy kapott - e már valamilyen előképzést. (A Panni, a tanító néni biztosan kapott. :))))) Merthogy ügyesen is énekel, meg bátorsága is van kiállni. Mondanom sem kell, az egész családnak, különösen a zenészeknek és táncsoknak hízott a mája. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)