sulik és a helyzet kulcsa

Tegnap nem volt túl jó napunk. Kiderült, hogy Petit idén sem veszik fel az áhított suliba. Nem számítottam másra és így legalább nem kell elköszönni a mostani nagyon kedves tanárnéniktől és bácsiktól, de azért elszomorított. Kicsit úgy érzem, mintha büntiben lennénk azért, mert meg tudjuk oldani a dolgainkat. Arra gondolok, hogy igen, találtunk iskolát, segítettünk az elindulásnál, együtt tudunk dolgozni a pedagógusokkal és kibírjuk, hogy napi 80 km - t utazzunk, vagyis van jó sulink, mert sokat dolgoztunk, dolgozunk érte. (A suli is :) ) És az ilyen kis kompetens szülő úgyis ki fogja taposni a családból és az iskolából, hogy menjen a dolog. Olyat választanak, aki nincs ilyen irígylésre méltó helyzetben, mint mi. Arról persze nem beszélünk, hogy Ember nem tud normálisan munkát vállalni, mert gyereket szállít és háromszor ragasztja meg a cipője talpát, mielőtt kidobja, mert minden pénzünk benzinre megy el. De nem haragszom senkire, mert nem biztos, hogy boldogabb lennék, ha tudnám, hogy miattunk más család került szorult helyzetbe.Csak bosszant, hogy miért van az, hogy három helyre vár nyolcvan gyerek (Becsült szám) Ha jól emlékszem négy éve próbálunk bejutni sikertelenül. Közben körülöttünk több családnak sikerült. Ez fura érzés, de ebből főzünk. Majd még morgok kicsit, aztán túl leszek rajta.
És ha ez nem lett volna elég tegnapra, kaptam egy levelet Panni sulijától, hogy felvették a d osztályba. Gyorsan hívtam CS barátnőmet, hogy J -t hová vették fel. Természetesen az a - ba. Vagyis hiába kaptunk szóbeli ígéretet beiratkozásnál arra, hogy nem kapják szét a két kislányt, simán megtették. Emiatt majd telefonálgatok és persze hivatalosan is megfellebbezem a határozatot, de valahogy nem hiányzik ez a dolog. CS elmesélte, hogy a többi anyuka, aki ráér erre, már hetek óta telefonálgatott a suliba. Gondolom valaki elég erőszakos volt és szeretett volna ide kerülni, így kipöckölte Pannit a barátnője mellől. Néha elgondolkodom, hogy erőszakosabbnak kéne lennem, de nem igazán megy. Valahogy jobban hiszek a kérés és a megegyezés erejében, de úgy tűnk nem sokat profitálok belőle.
Este Peti kiabált, mert kakibaja van, végül fájdalom csillapítót adtam neki de az alap probléma nem oldódott meg, félek, hogy ma is nehéz napja lesz. A hisztinaplóba gyakorlatilag a folyamatos rosszkedvet jegyezhetném be.
De, hogy ne csak nyafogjak, leírom hogyan segített nekünk a múltkor a nagypapám, aki már rég nem él. Nagyon szerettem őt, mert kedves volt, okos és jó humorú, mg végtelenül türelmes, ezért mosolyogtam jót az eseten.
Valamelyik hétvégén törtét, hogy Peti eldugta a gardrób kulcsát. Ez gáz, mert nem tudtunk ruhát venni magunkhoz, de a kulcs csak nem került elő. Egyébként tegnap találtam meg a nappali közepén. De, hogy hogy került oda és mi történt vele közben, talán sosem fogjuk megtudni. :) Peti mostanában szereti eldugni a kulcsokat. Pontosabban ő csak játszik velük, pöszörgeti őket, aztán ha mát unalmas neki, eldobj valahol. A kulcsok meg kicsik és eltűnnek. Szóval, nem volt meg a kulcs. Kerestük a kanapé és a fotel mögött és ötször körbe jártuk a kertet, de nem. Sejtettük, hogy ez így nem maradhat, legkésőbb hétfőn szükségünk lesz a ruháinkra. Végül Ember kiballagott a sufniba és ott természetesen talált megoldást. (Néha azt hiszem a sufniban mindenre van megoldás) Nagyapám régi kulcsos dobozát, ami tele van öreg kulcsokkal. Fogalmam nincs hány év alatt és hány helyről gyűjtötte a kisöreg.A második kulcs nyitotta a gardróbot és mi felöltözhettünk. Már egy csomót zsémbeltem, hogy miért tartunk meg minden vacakot és, hogy a sufni oldala lassan ki fog dudorodni az ócskaságoktól, de igyekszem többet nem könnyelműen kritizálni Ember vésztartalékait, amik általában fura fémtárgyakként materializálódnak, mert ha nem teszi el annak idején a kulcsokat, még mindig nincs gatyám. :)
Egyébként most hétvégén a Nagyi Mami szobájának a kulcsa tűnt el, de már előkerült egy padlórepedésből a cipős szekrény mögül. Nem rossz dolog a bumszli horgolt kukac, amit Panni ovijából kaptunk, mert lerajzoltam a kedvenc mesémet. Akkor nem tudtam mire használjam majd, de most az a kulcstartó és jó szolgálatot tett. Úgy látszik a dolgok végül a helyükre kerülnek. Remélem a gyerekek is oda fognak. :)