Ilyentájt minden évben nyafogok a mások butasága miatt. Arról van szó, hogy a munkahelyemen fokozottan ki vagyok téve a Karácsony fogyasztóünneppé avanzsálásának és ez elszomorít. Nem mintha közöm lenne hozzá, hogy ki mennyit költ a gyerekek ajándékára, de látom és félek, hogy ahol a pénz a meghatározó ott esetleg kevesebb jut az általam banálisan értékesnek tartott szeretetből. Persze az sokkal szubjektívabb és nem számolható. Sokszor észrevenni is nehéz.
Emiatt aztán már nagyon rég elkülönítem a harácsonyt a Karácsonytól. Én ugyanis nagyon szeretem az adventi várakozós időszakot és persze azt is, mikor eljön az ünnep. Nem vagyok vallásos ember, nekünk otthon a Karácsony "csak" a szeretet ünnepe volt, mikor Apu is ráért és a nagyszüleim is eljöttek. Jókat ettünk ,játszottunk, mókáztunk. Sokszor eszembe jut pl a nagypapám, aki nagyon édes szájú volt és mindig vele akasztóztuk a szaloncukrot. Fogalmam sincs, hogy maradt belőle a fára is. :)
Vicces módon a sors mintha kárpótolni akarna a "kinti" őrült ringlispíl miatt. Ilyenkor ugyanis délutánra járok dolgozni, így jut időnk egymásra Emberrel délelőttönként. Idén könnyebben tudja szervezni a munkáját, így ma is együtt mentünk be. Délelőtt meg itthon molyoltunk. Zenét hallgattunk, meg télapó ajándékokat vettünk a csibéknek.
Este munka után megsütöttem egy jó nagy adag pogácsát. Ugyanis holnap lesz Panni ovijában a teadélután és erre kértek sütit. Vegyesek az érzelmeim a dologgal kapcsolatban, de szeretek sütni és Panni is segített. A legtutibb az volt, mikor neki meg Ember segített tésztát nyújtani. Bármelyik női magazin ünnepi különszámába befértek volna. Tiszta giccs, igaz? Csak ez igazi. Mint ahogy az is, hogy gyertyagyújtáskor (A koszorún) együtt énekeltünk Pannival, csak mi lányok. Talán írtam már, néhány éve egyszer Peti is ilyenkor énekelt. Se előtte, se utána nem hallottam tőle ilyet többet. De azóta is reménykedek, ha meggyújtok egy gyertyát, hogy majd még fogok.
Nagyon szívmelengető az is, hogy Panni egyre ügyesebben társasozik. A napokban CS -ék voltak itt és együtt játszottak. Szóval furán kettős az advent. Bent a pörgés, itthon a béke. És persze hajlamos vagyok azt hinni, hogy nekem van igazam, így kell ünnepet várni. De ki tudja. Aki másképp csinálja, a saját szemszögéből azt látja jónak. Vagy nem, de nincs ereje változtatni. Nem tudom. Nekem így jó és ennek örülök.
De a béke is sajátos nálunk. Peti kb egy hétig szenvedett megint a székrekedésével. Ügyesebben csinálja, mert elvonul és nem bántja annyit magát, de ettől még nem jó látni, hogy rossz neki. Végül szerencsésen megkönnyebbült, azóta jobbára jókedvű. Csak akkor dühösködik, ha Panni ovijához megyünk a kocsival. Emberrel még nem jöttünk rá ,miért. Pedig nagyon szeretnénk tudni.
A tavalyi baleset sem múlt el nyomtalanul. Míg a kollégáim bent azon izgulnak, hogy ne ismétlődjön meg az a nagyon kellemetlen időszak, amit munkában egy megbízhatatlan partner miatt kellett átélnünk, ez nekem szinte eszembe sem jut. Az a helyzet, hogy akkoriban a benti diliház volt nekem a pihenő az itthoni folyamatos örjöngésből. Egy darabig nem értettem, miért ugrik néha mégis össze a gyomrom. Aztán rájöttem. Nagyon nem szeretném idén is egy kórházban ünnepelni a házassági évfordulónkat egy összetört fejű gyerekkel. Olyan Karácsonyra sem vágyom megint,amikor alig tudok mozdulni és mindenki nyakig van a depiben. És noha az agyammal tudom, hogy idén tizedannyira sem rossz a helyzet mint tavaly ilyenkor, van bennem valami fura kis ösztönlény, aki Peti gyanúsabb moccanásaira azonnal frászt kap és kiabálni kezd, hogy kezdődik minden elölről. Roppantul bosszantó, mert nem szeretek paramami lenni. Remélem, most, hogy rájöttem el fog múlni.
Végül leírok némi vicceset is mert teljesen tragikus lesz ez a bejegyzés. Tegnap jó szokásomhoz híven kipakoltam a szennyes tartót, hogy szétválogassam a ruhákat. Közben persze rohangásztam, ahogy szoktam. Sikerült a kövön lévő ruhák valamelyikére lépnem és klasszikus módon hanyatt esni. Ezt úgy kell elképzelni, hogy lábak az égben, fej koppan a padlón. Először káromkodtam, mint egy szódás kocsis (tényleg szégyenlem, de ez van) Majd elkezdtem éktelenül röhögni, mert elképzeltem magam, ahogy elszálltam. Érdekes módon ez ijesztette meg Pannit. Végül levontuk a hasznos tanulságot, azért nem jó rendetlenséget csinálni, mert az ember könnyen eleshet :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése