események

Az elmúlt néhány nap igen sűrűre sikeredett. Kezdődött egy hete, Panni szülinapjával. Ezt én úgy szeretem, hogy valóban a szülinapon ünneplünk, essen a hét bármelyik napjára. (Persze rápótolni lehet hétvégén :) ) Mivel Panni még nem iskolás kivettem egy nap szabit, hogy kedvünkre szórakozzunk. Moziba mentünk a barátainkkal és megnéztük a Gru 2 - t. Még nekem is tetszett, pedig én általában fanyalgok az olyan meséktől, amiknek szám van a végén. Hajlamos vagyok ezeket egyszerűen termékként kezelni. De ez most bejött, különben sem én voltam az ünnepelt. Panni elfogyasztott a fim alatt kb négy köbméter pattogatott kukoricát, megivott egy kisebb vödör kólát és élvezte a csajos napot.Na jó, volt velünk egy férfiember is, aki a maga öt és fél évével képviselte a nemét, de pasi nélkül nem mehettünk moziba. ;)

Folytatódott a dolog egy tévéfelvétellel. ugyanis az M1 Esély című műsora többek között azt is szeretné megmutatni, hogy hogyan éldegél ma Magyarországon egy, vagy több autista gyereket nevelő család. Szimpatikus az ötlet azért is, mert a spektrum több pontjáról is mutatnak gyerekeket. Meg azért, mert a Petyát mutatják, :) A gyakorlatban azt tervezik, hogy mindennapi élethelyzetekben mutatnak meg minket. Elsőként vásárolni mentünk velük. A kész műsort szeptember 6- án 11:50 - kor vetítik. Addig itt egy kis olvasnivaló

 Nem voltunk túl szerencsések, vagy nem szerveztem jól, nézőpont kérdése. Az orrom előtt ment ki a villamos, ezután már csak egy ember jött, aki elmondta, hogy nem jön villamos, viszont van helyette busz. Emberék meg már vártak a szokott helyen. Petya nem díjazta, hogy nem értem oda. Viszont a bolthoz még így is korán értünk, Peti nem értette, miért nem megyünk be. Ekkor érkezett egy marketinges hölgy egy kis kólával. Na azt bukta. Nem akartam ugyanis elpedagógiázni Petitől, mert már így is nagyon feszes volt. Végre beballagtunk a boltba és elindultunk vásárolni. Akkor jöttem rá, nem tudom, mit is akarok venni. De ezt gyorsan megugrottuk, keksz és ásványvíz került a kosárba. Ezután még kellett bóklászni a kosárral, hogy legyen mit felvenni. Peti ezt sem értette, máskor bepakolunk, fizetünk és megyünk. Így aztán olyat tett, mint még soha, hangoskodni kezdett a boltban. De ezen is gyorsan túljutottunk, köszöntünk és mentünk tovább az akkor már ugyancsak morci Petivel. Ember szüleihez indultunk és Nagyapó szuper sült oldalassal várt. Na ez volt a megfejtés! Mindenki nyugodt és jókedvű lett tőle. Még szerencse, mert másnap a tévés hölgy érdeklődött, mi van Petivel. Ez igazán kedves volt tőle, úgy látszik mély benyomást tett rá a morcogás.

És ha ez mind nem lett volna elég, Ember szombaton lépett fel, nekem pedig vasárnap volt igazán jó mozaikos programom a Szimpla kertben. Adományért főztünk kb 200 adag kaját.Szuper volt! Jó fej segítők és barátok, volt és jelenlegi kollégák és jó sok ismeretlen érdeklődő, nagyon élveztem, hogy végre nem a szokásos autizmus közegben ténykedem. A végén már az erősen véleményes angolom sem feszélyezett, mert mosolyogtak és úgy tűnt, hogy megértették, amit mondtam. Erről az eseményről is teszek fel pár fotót.

 Itthon legalább ennyire izgalmas dolgok zajlanak. Pl Peti tegnap előbányászta a PECS könyvét és kitúrta belőle a bogyó képét. Ezt kicsit azt hiszem magyaráznom kell. A könyv helye a konyhaasztalon van, ott könnyen hozzáfér Peti. De a nagymamák rendesek, tudják, hogy ez fontos dolog, tehát el szokták onnan tenni, ahol szörp folyhat rá és egyéb atrocitások érhetik. Így néha nincs a helyén. Az előszedés meg azért érdekes, mert tavaly évkezdéskor sokat beszélgettünk Peti egyik tanító nénijével, aki tényleg nagyon értett az autizmushoz. Ő nagyon szeretett volna egyéb alternatívákat, pl jelelést kipróbálni Petivel, mondván, hogy Petya nem az a gyerek, aki előveszi a könyvét a hátizsákból és én maximálisan egyet értettem vele. Peti meg csak szépen halad.
Ma pedig számos elfoglaltság mellett sütit sütöttünk és Peti segített. Gömbölygette a majdani kekszeket, aztán pohárral kilapította őket. Alig bírta kivárni, hogy megsüljön, de finom lett! :) Egyébként kenyeret is sütöttem, nagyon jó receptet találtam hozzá, itt a receptje. És életem első sztrapacskáját is elkészítettem. Amolyan igazi krumpli reszelgetőset, A főzés és sütés tényleg kikapcsol. :)
Pannival is főztem, amihez szakács sapkát csináltam papírból és szatyorból, tök jó lett. Meg bringáztunk és a sulihoz is elsétáltunk. Legalább egy hetet bírnék ebből, de holnap már munka. :(

ovi, suli, egyebek

Az idei nyár valahogy nagyon gyorsan szalad. Panni volt még kicsit ovis, pénteken volt utoljára. Végül sikerült találnom valamit az óvónéniknek is. Nem vagyok az a bonbonnal üldözős alkat, de őket igazán megszerettem. Szerintem nem is tudják mennyit segített nekem az, hogy a legrosszabb időkben is tudtam, Panni jó helyen, szerető, meleg közegben van. Meggyőződésem, hogy ezért is vészelte át Panni viszonylag könnyen a bátyja rossz periódusait. Szóval szerettem volna valami kedves emléket adni, mert én is jó szívvel emlékszem rájuk. Sikerült is találnom megfelelőt és készítettünk Pannival kicsi díszdobozokat. Sikerünk volt. :) Panni nagyon izgult, hogy minden jól menjen, én biztos voltam benne, hogy jól fog. De nem tudom kiverni  fejemből a gondolatot, hogy az oviban még a gyerekre figyelnek, a suliban meg már elvárják, hogy a gyerek figyeljen. A múltkor ezen sápitoztam az egyik kolléganőmnek, aki erre elmesélte, hogy neki az általános iskolás évek voltak a legjobbak és hozzáfűzte, hogy a Panni okos nagylány, nem? Hát de. :)
A nyár igazi sztárja Peti szempontjából kétségkívül a medence. Hatalmas bombákat ugrál bele, ami figyelemre méltó, mert nincs számot tevő mélysége a víznek. De ő élvezi és nagyokat rötyög. Nemrégiben nagyon jó fej volt, mert fel volt rakva a délelőttje, persze medencével. De az én reggelem pocsékul sikerült, az orrom előtt húzott ki a busz, hát hazajöttem a kocsiért. Ember látta, hogy meglehetősen zizi vagyok,  úgy gondolta, jobb ha nem vezetek, majd ők bevisznek. Dehát már pont a medence jött volna! Peti látta, hogy nem jó pályán mozgunk és zaklatott lett. Így feltettem a medence elé a cipőhúzást és az autózást. Gyakorlatilag azonnal megnyugodott. Lejött neki, hogy lesz medence, csak előbb autózunk. És persze hazaérkezéskor csakugyan medencéztek. :)
A másik dolog, amit meg akartam írni, a gyógyszerbevétel. Petikém beteg lett és gyógyszert kellett bevennie. Valamiért botor módon nem az "először gyógyszer, utána jutalom" rendszerben gondolkodtam, hanem felvittem a gyógyszert és üldöztem vele Petit. Nem komolyan, csak valahogy szépen mindig elhátrált a kanáltól. Panni végignézte mindezt, majd kedvesen megállt a Petya mögött, támogatóan a vállára tette a kezét és azt mondta neki, hogy Peti! Vedd be a gyógyszert! Nem történt ugyan csoda, de Peti nem hátrált tovább és levette a támogató szándékot. Annyira jó fejek voltak mindketten!
A kánikulára való tekintettel idén is lent alszunk, de ehhez már csak egy este kellett Petinek. Ez javuló tendencia. Két éve még egyszerűen nem volt hajlandó lent aludni és tavaly is nehezen értette meg, hogy nem a szokott helyen alszunk.
A nyár kapcsán érdemes még megírnom, hogy ennyien már régen segítettek nekünk. Egy kedves barátunk igen sok időt töltött nálunk és vigyázott Petire és néha Pannira is, ráadásul ingyen. Ember Anyukája is sokat volt nálunk, de sajnos elesett egy Peti fürdetésénél és most nem tud jönni. Kár, mert szeretem ha itt van és nem elsősorban a gyerekvigyázás miatt.
Az én Anyukám is sokat segít, Pannit pesztrálja és remekül megértik egymást. (Két Madagaszkár pingvinjei rajongó)
Szóval itthon jól alakulnak a dolgok. Csak reggelente nehéz őket itt hagyni és dolgozni indulni. Szívesebben medencéznék, meg játszanék velük, de hát azért nem adnak fizetést. :) És már sak kettőt kell aludni Panni szülinapjáig!

Egymásért, vagy egymás ellen?

Most megint olyasmiről fogok írni, ami nem kifejezetten a saját kis mindennapjainkról szól, de valahogy mégis ide illőnek érzem. Arra gondolok, hogy ez a mi hazai autizmus életünk menyire széttagolt. Elég csak az internetes fórumokat megnézni és máris kristálytisztán látszik, hogy milyen indulatok fűtik a résztvevőket.
Ott van például a terápiák körüli huzavona. Vannak helyek és csoportok, ahol nyugodtan kijelenthetem, hogy az autizmus diétával való terápiáját elég nagy ökörségnek tartom. Másutt ezért lehurrognak, lehülyéznek, kiközösítenek. Ezzel kapcsolatban egyébként jó példám is van. Egyszer valaki azzal keresett meg, hogy tudja, hogy én nem kedvelem ezt a megközelítést, ő igen de szerinte ettől még beszélhetünk egymással és kíváncsi a véleményemre más természetű dologban.
Aztán a másik jó kis ellentét a súlyosak kontra jó képességűek vita. Számtalanszor hallom, hogy "nem akarom, hogy a gyerekemet olyanok közé tegyék" és ennek rengeteg változatát. S említésre méltó a "mit sír, hiszen csak aspergeres a gyereke, bezzeg az enyémre folyamatosan figyelni kell" típusú megnyilvánulások is. Érdemes lenne észrevenni, hogy nem könnyebb, vagy nehezebb a helyzetünk, csupán más típusúak a nehézségeink. Hasonlóan nagy indulatokat kavar az ellátás területi egyenetlensége. Én is hihetetlenül igazságtalannak érzem, hogy nem ugyanolyan magas színvonalú ellátást kap egy autista ember az ország minden részén. De csak azért, mert egy adott helyen ért el valaki eredményeket, azokat az eredményeket fikázni, semmibe venni, netán lerombolni ostobaság. És az örök kedvencem a felnőttek és gyerekek ellátása körül újra és újra fellángoló vita. Sokszor hallottam már, hogy nem kell annyit foglalkozni az oktatással, mert az már oké, ott már vannak eredmények, bezzeg az oktatásból kikerülő felnőttek! Tragikus a felnőttek helyzete, de az oktatáson is van még mit csiszolni. A saját élethelyzetemben én most az iskoláskor problémáit látom és értem a többi nehézséget is, mégsem merném kijelenteni, hogy ez vagy az a terület már rendben van, nem kell rá annyi erőt fordítani. És rengeteg ilyen kis ellentét van. Gyógyszerezők és nem gyógyszerezők, bentlakás, vagy család, szakemberek vs szülők, szakemberek és más (hasonló módszertannal dolgozó) szakemberek. Ne fogom most mindet kibontani.
Nemrégiben beszéltem egy nagyon jó fej anyukával és megkérdeztem tőle, miért nem vesz részt az érdekvédelemben, hiszen biztos hogy jól kamatoztathatná a képességeit. Azt mondta, hogy tudatosan tartja távol magát ettől a szférától. Kezdem érteni miért. Ahogy egyre jobban bevonódok, azt veszem észre, hogy játszmák részese vagyok, ami sosem akartam lenni, táborokba és ellentáborokba tartozom, ami szintén nem az én világom. Ráadásul ezek a szereplők sokszor nem válogatnak az eszközeikben, hogy a maguk (vélt) igazát érvényre juttassák. Eközben én azt érzem tragédiának, hogy nem a rosszak küzdenek a jókkal, hanem a jók meccselnek a másféle jók ellen. Érdemes lenne egyszer megnézni az aktuális ellentábor pozitív tulajdonságait is. Jó lenne egyszer őszintén beszélni egymással, félre téve az ellentétek folyamatos felhánytorgatását és odafigyelni arra, amit a másik fél mondani szeretne. Biztos, hogy tud olyat, ami érdekes. Meg kéne tisztelnünk egymást az odafordulással, nem piti kis szurkálódásra használni az energiáinkat. Mert amíg mi nem értjük meg egymást és nem tudunk valamennyire egységesek lenni, miért várjuk el a többségi társadalomtól, hogy megértsen és elfogadjon minket? (O.K. Nem újszerű gondolt, de ez csak egy anyuka blog. :) )
Nem vagyok naiv, nem gondolom, hogy ettől a bejegyzéstől holnap reggel mindenki virágot tűz a hajába és együtt dolgozik tovább a Nagy Közös Célért (bármi legyen is az) de ez már nagyon kikívánkozott.

egy újabb apró lépés

Nagyon jó kis lusta nap volt ma. Reggel úgy ébredtem, hogy az egyik szemem be volt dagadva é valahogy nem voltam jól, ezért Ember ajnározott kicsit és egyedül elvitte lovagolni a törpéket. Ez nagyon kedves dolog volt tőle, mert tegnap éjjel muzsikálni volt és igen későn ( vagy nagyon korán) ért haza. Amíg ők lovagoltak, szépen összedobtam egy jó kis tojásos nokedlit, utána pedig jött a hagyományos gyógymód. Uborka a szemre. Így a lehetőségekhez képest kulturált külsővel vártam a családot. Meg ebéddel. Lehet tippelni, minek volt nagyobb sikere. :)
Peti gyakorlatilag egész nap PECs - ezett. Anyutól kapott a névnapjára egy csomag zabfalatot, ami a célnak tökéletesen megfelel. Este lepett meg minket nagyon, ugyanis a tiszta pelus képét hozta. Szándékosan csinálta, tényleg cserére szorult a peló. Tudom, hogy a suliban dolgoznak ezen, pelenkázáskor meg szokta kapni a vonatkozó képet, de itthon még sosem csinált ilyet, ezért nagyon örülök. Mindjárt motiváltabb vagyok az újabb képek legyártására. ( Egész délután képeket kerestem a neten a játékos dobozokra.)

év vége

Úgy tűnik lassan megkötöm az aktuális kompromisszumomat és tudok újra arról írni, hogy vagyunk.Végül is ez a blog erre szolgál és noha nagy a kísértés, hogy belevonjak mást, is, ami a lelkemet nyomja, nem teszem meg.
Szóval, jól vagyunk. Elértünk az év végére és még egyben vagyunk, ez is eredmény. Peti kapott bizonyítványt, amiben szerepel, hogy második osztályba léphet. Először nem is értettem, miről van szó. :) De kaptunk szép szöveges értékelést mellé és így már érthető a bizi nekem is. Ráadásul az értékelés is korrekt. Most aztán vakáció rogyásig! Igaz, kaptunk egy kis haladékot, mert Petiéknél a héten még tábor volt. Bementek a suliba és onnan mentek állatkertbe, meg hajókirándulni, meg ilyesmi. Én a héten szabin voltam, tehát Peti megbetegedett kicsit, de csak egy napot kellett itthon tartani. A múlt hét még sokkal jobb volt, ugyanis mindkét gyerekem táborozott. Ez merőben szokatlan nekem, bár gondolom a normál családokban nyaranta előfordul. És elsőre azt gondolná az ember, hogy hű de fain, mindkét gyerek tartalmasan szórakozik. Ez egyébként igaz, csak míg Pannit idehaza kellett feldobni a vonatra nyolc órakor, Petivel fél kilencre kellett felérni a suliba. Gondolkodtam, hogy kéne egy időgép, de végül megoldottuk, néha külsősök bevonásával. :)
Ha már szabi, kértem Embert, lopjunk egy napot Panninak. Ő Anyuval van a nyáron, tehát jó helyen, de gondoltam örülne, ha egyszer végre csak vele foglalkoznánk. Végül elmentünk a Tropikáriumba. Nagyon jó kis nap volt, mindannyian jól éreztük magunkat. Ráadásul az ajándékboltban beszereztünk egy műanyag nyílméregbékát és egy ráját is. Panni azóta velük fürdik. :)
Kicsit izgulok Peti nyara miatt. Mindenféle terveim vannak, hogy ne csússzanak szét a napjai, a bökkenő az, hogy nem én leszek vele itthon. Ember anyukája be fog segíteni, ha tud és Ember is sokat lesz itthon, de ha munka van, akkor nem tud Petizni. Egy nagyon kedves barátunk is felajánlotta a segítségét, ráadásul még pénzt sem fogad el. Ő tanár és ilyenkor ráér, de hogy miért nálunk szeretné tölteni nyáron az idejét azt el sem tudom képzelni.
Alaposan szétválogattam a játékokat (újra) és holnap végig is fogom őket fotózni. A suliban is így vannak a cuccok és nagyon régóta szeretném itthon is megcsinálni, csak nem volt rá időm. Felteszem a képeket a dobozokra és így talán Peti is könnyebben tájékozódik. Nomeg a nagymamák is tudják, mit hová kellene tenni. Természetesen ugyanezek a képek PECS - hez is rendelkezésre fognak állni.
Tornázni is szeretnék Petivel, mert az időnkénti kakibaja mögött az is ott lehet, hogy néha szinte egész nap a babzsákon ül. Terveim vannak bőven, de hogy mit sikerül megvalósítani, azt most még nem tudom. Az biztos, hogy nem szeretném, ha Petya teljesen szétcsúszna a nyáron.
Persze már most készülők a jövő tanévre. Pannikámnak már megvan egy csomó füzete és a tolltartója, meg mindenféle egyéb sulis kincsek. Most már csak azt lenne jó tudni, melyik osztályba is fog járni. Van már iskolatáskája is, de azzal kicsit bajban vagyok. Még az oviban mondták, hogy menjek be egyik délután, mert az elsősök kapnak iskolatáskát. Csak délután esett le nekem a papírtantusz, hogy ez nem minden gyerekre vonatkozik. (Azt gondoltam, ez valami helyi kedvesség) Azok a gyerekek voltak ott, akiknek a családja valamilyen okból nehéz helyzetben van. Kicsit fura volt, hogy nekünk is ez a besorolásunk, de akkor már nehéz lett volna visszacsinálni és nagyon nagyképű húzás lett volna. Kivártuk a sorunkat és Panni választhatott egy táskát, amiben voltak füzetek, meg ilyesmi. Nagy volt az öröme, csak én kenődtem el itthon. Ugyanis a tatyó borzalmasan penész szagú. Gondolom, rosszul tárolták. Most küszködök a penésszel, illetve a szagával,  mert Panninak tetszik a táska, de eddig ő áll nyerésre. :(
Azt hiszem már írtam, hogy Öcskösék elköltöztek Anyutól. Ennek egyik folyománya, hogy Peti idén használhatja a medencét. Ő ezt meg is teszi és nagyon boldog. Csak még az nem tiszta neki, hogy ha a medencében szabad fröcskölni, akkor a fürdőkádban miért nem. Tehát mostanában fürdésnél még a plafonról is csöpög  víz.
Nem írtam még, hogy Panni ovijában is volt tábor, indiános. Szebbnél szebb indián holmikat hozott haza, amiket jobbára ő készített. Sajnos volt, ami Peti kezébe került és így tönkrement, de az a jó, hogy újra lehet csinálni. Amikor Pannival az utolsó nap jöttünk el, ő nem volt túlságosan lehangolt, de én majdnem elbőgtem magam. (öregszem és kezdek szentimentális lenni?) Valahogy úgy érzem, hogy itt az oviban még tudnak megfelelően bánni egy gyerekkel, de az iskolában egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez menni fog. Remélem nem lesz igazam. :) Augusztusban még visszamegy vendégségbe Panni az oviba és ezen ma jól elgondolkodott. Mármint azon, hogy akkor ő most óvodás, vagy iskolás. Mondtam hogy természetesen iskolás, csak most nem tud suliba járni, mert vakáció van. :)
Meg akartam írni a játszóteres dolgot is. Történt, hogy kimentünk a gyerekekkel a játszótérre az utca végére. Békésen lazultunk, mikor beállított egy család kis gyerkőccel és babakocsival. Peti pontosan tudja, hogy a babakocsikban finomságok vannak. Meg babák is, de annak nincs sok jelentősége. És ez a babakocsi maga volt a tejjel mézzel folyó Kánaán. Tejszelet, túrórudi, minden, mi szemnek és szájnak ingere. Nem is tudom honnan jött a család, hogy ennyi kaja kellett annak a pöttöm kis gyerkőcnek. Petikém célirányosan belőtte az ojjektumot és utána hagyta magát eltéríteni! Ráadásul csak szóval és nem kellett elvontatnom. Utána meg szépen kapott itthon nasit. Én meg elgondolkodtam a helyzeten. Mert az egy dolog, hogy én hideglelést kapok a nassoló babáktól, de mit is vártam attól a családtól? Hogy egy láthatóan fogyatékos gyereknek ne adjanak édességet. Hát milyen szívtelen dolog ez? Hasonló helyzetben én is szívesen adnék egy darab csokit, vagy túrórudit és nem gondolnék bele, hogy ennek hatására majd harminc éves korában is babakocsikat fog fosztogatni ez a gyerek. Azért ez elég összetett, nem?

 Ja! Boldog Peti napot! :)

satu

Nem tudtam mostanában írni, úgyhogy még magamhoz képest is elég nagy szünetet tartottam. Ennek két oka van, az egyik nem új, sokat kellett dolgoznom. A másik az, hogy ebben  a hónapban folyamatosan elég nehéz helyzetekbe kerültem, amiktől szerettem volna kicsit távolabb kerülni mielőtt megírom és van, amit meg sem fogok írni.
 Az alap szitu általában az, hogy meg kell élni és ezért beáldozni dolgokat. Elveket, értékeket, ilyesmit. Állandó szorítás kétfelől, hogy itthon is kellek, de dolgozni is kell, hogy meglegyen a fizum, hiszen az az egyetlen fix jövedelmünk. Közben Ember egyre fárad. Lelkileg, mert nem tud normálisan dolgozni és a folyamatos létbizonytalanság okozta stressz miatt. Fizikailag is szenved a stressztől és az állandó autózás és munka malomtól. Bejött neki egy idény  meló, ami sok gondunkra megoldás lenne, pusztán Peti nem tud eljutni a suliba. Persze, tudom szállító szolgálat, de itt ez sem tud megoldás lenni. Végül kompromisszumot kötöttünk, a nagymamák segítenek és Peti néhány napot kimarad a suliból.
A másik téma, ami folyamatosan napirenden van, a bentlakás kérdése. Gyakorlatilag az összes közeli családtagom megtalált vele az elmúlt hetekben. Ennek az is oka lehet, hogy Peti sulija szeptembertől bevezet auti diákotthont. (Már tele van.) A családom nem azért foglalkozik ezzel, mert nem szeretik Petit, hanem, mert nagyon fáradtak. Engem mégis felháborít ez a dolog egyszerűen azért, mert azt gondolom, egy nyolc éves gyereknek családban a helye. Normál fejlődésű gyerekek és felnőttek beszámolóiból tudjuk, megvisel egy gyereket, ha kiemelik a családjából. Egy fogyi gyerekkel miért lenne ez másképp? Csak mert nem tudja elmondani, még érezheti, hogy rossz neki távol otthonról és hiányozhatnak a szülei. És persze ha ezt viselkedésproblémával kommunikálja, akkor igazolt, hogy nem maradhat családban, hiszen már megint mit csinál, így nem lehet élni. Az is felmerült, hogy a diákotthon nem bentlakás, hiszen hétvégére hazajöhet. Aha, persze. Végülis péntek délutántól vasárnap délutánig velünk lehet, mit akar még?
Az is tetszett, mikor a gyermekvédelem került megemlítésre, mert Panni veszélyben van (?!). El is meséltem a kérdezőnek, hogy múltkor is nagyon örültek nekem, mikor bejelentkeztem náluk, hogy vagyok, mint mentorszülő és egyesület. És persze megkaptam, hogy biztos csak a munkám miatt tudok olyan sok rossz történetet a diákotthonokról és ezért vagyok ilyen előítéletes. Meg, hogy nem lehet "megfékezni" Petit. Mintha valami örjöngő vadállat lenne. És nem maradt ki a beszélgetésekből a gyógyszerezés sem. Biztos létezik valami enyhe nyugtató, amit "olyankor" beadhatok neki. A gyógyszerezéssel kapcsolatban is a munkám miatt vagyok előítéletes.
Felmerült az is, hogy erre bizony rámegy a házasságunk és/vagy alkoholisták leszünk és/vagy valamelyikünk meg fog halni. (általában Ember a jelölt, ő vezet sokat). Ami azt illeti, ez a hiszti tényleg megtépázott minket, de azt hiszem egyenesbe tudtunk jönni megint. Azt gondolom a miénkhez hasonló családokban törvényszerűek az ilyen hullámvölgyek.
 Ahhoz, hogy ezeket a lelkileg igen nehéz helyzeteket túl tudjuk élni, fejben kell tartani pár dolgot. Peti nem szörnyeteg, hanem autista, akivel tényleg komoly problémák vannak. A lényeg, hogy ezekre van megoldás, de nem tudunk látványos eredményekkel szolgálni, csak lassú fejlődéssel, ami nem felel meg a környezetünknek. Nem mellesleg Peti egy szeretni tudó és szerethető kisfiú. A bentlakás és a gyógyszer sem ördögtől való, de én nem érzem megoldásnak. Panni csakugyan sok figyelmet érdemel, mert könnyű őt elhanyagolni és érezheti rosszul magát attól, hogy időnként háttérbe szorul Peti miatt. A családom sem gonosz, hanem fárad, tudatlan, türelmetlen és emiatt fél a helyzettől. Vannak megoldások a stressz kivédésére is. Esetleg közelebb költözhetnénk a sulihoz, így kevesebbet kell autózni, ami nagy megejtés lenne. És el kell dönteni, hogy legyek - e anyu és Ember segítsége a cégben, vagy maradjak, aki most vagyok.
Mindezek közben, amikor a legnagyobb feszkó volt, Peti is megmutatta, mit tud. Iszonyú feszült volt, hangoskodott és dobált. újabban az emeletről a nagy lámpára dobál zoknikat és egyéb fehérneműket. Időnként kimondottan párizsi bordély hangulatú a lakás. Ez azért esett nekem különösen rosszul, mert gyönyörűen fejlődik. Egyre szebben PECS - ezik és általában is nyugisabb és türelmesebb. Megint mondott szavakat helyzetben. (Egy újabb nemet és egy igent) Arra is rájöttem, hogy ez viszont nem látszik és hallatszik, míg a kiabálás és a dobálás igen. Az egyetlen nyilvánvaló jel, hogy végre nem sebes a kezem. Valamelyik nap vettem észre s nagyon megörültem neki. Szerintem már vagy egy éve nem volt ilyen. De ettől még a tény tény marad, nehéz pl velünk egy házban lakni, Öcskösék el is mennek. Sajnálom, hogy így alakult, de ez van. Másutt nem kiabálnak a szomszédban és nem csapkodják a falat. És azt hiszem nálunk rendesebb szomszédságot is könnyebb találni. Mert nekem nem mindig van időm füvet nyírni, meg elpakolászni, meg ilyesmikkel szöszölni, pedig kéne. Bónuszként még a mosógépem is javíthatalanra romlott el. És itt az egyik nagy dilemma. Azt hiszem a családnak nagyon jót tenne, ha itthon tudnék maradni. De a saját cégünk nem teszi ezt lehetővé, hiszen alig prosperál. Ha itthon lennék lenne rá időm és nem mellékesen a családra is, de nem megy. Ördögi kör. Munka mellett viszont nem tudom a családi harmóniát megteremteni és Peti szállításába besegíteni. Ezt a gumicsontot még elrágogatom kicsit Egyik oldalon a család és a kapcsolódó ügyek rendezése, szervezése, ami most nagyon hiányzik, másik oldalt a fix bevétel. És lehet a gyerekek igényein rágózni, de alapvető dolog, hogy legyen mit enni és legyen hol lakni. Valahogy végül dönteni kell, vagy dönt helyettem az élet. Nagyon nem mindegy, hogy ha egyszer elrugaszkodom, abból repülés lesz, vagy zuhanás.
De az idei anyák napi ünnepségen majdnem bőgtem. Mert Pannikám szépen leírta miért szeret, aztán szavalt is, hogy az ő anyukája mesét mond, meg ilyesmi, közben én tudom, hogy mi zajlik itthon. Szeretetben nincs hiány, de a türelem és az energia bizony már sokszor hiányzik.Ő még szeret engem és elhiszi, hogy jó anyuka vagyok, mert abban a korban van, mikor a gyerekek még a legborzasztóbb anyát is idealizálják De, hogy mondjuk kamasz korában mit kapok vissza, azt el sem tudom képzelni.
Nemrégiben volt évzáró is és ballagás Panninál. Én kicsit eltúlzottnak érzem az ovis ballagást, de itt ezt is ízlésesen csinálták. Inkább egy kis összefoglalója volt az elmúlt három évnek és egy kis elköszönés. A legjobb rész az volt, mikor a gyerekek köszöntek el az óvónéniktől. Ez úgy alakult, hogy az egyik anyuka megszervezte, hogy legyen ajándék. Eddig semmi extra, gondolom ez másutt is így szokott lenni. De egy verset is adott, amit minden gyerek megtanult és utána minden gyerek virágot is adott az óvónéniknek, akiknek ez meglepi volt. Nem gondoltam, de a gyerekek nem kotyogták ki. Tényleg jól sikerült a dolog úgyhogy elszégyelltem magam minden csúnya és szarkasztikus gondolatomért, amik verstanulás (vasárnap délután két gyerekkel hétfőre) és virágbeszerzés (munkahelyen ebédidőben) közben megengedtem magamnak a ráérős anyukákról, akiknek nincs jobb dolga, mint nekem programot szervezni.
Petyusnál műg tart a suli, de nem tudom mi lesz a vakáció alatt. Feltehetőleg Ember nem fog olyan nagyon dolgozni. De akkor majd nem kell sokat autózni, legalább ez a része könnyebb lesz. Össze kell rendezni a napi teendőket. Ember most nagyon rákattant a napirend használatára és az anyukája is, aminek nagyon örülök. Ez egy kicsit vicces, ugyanis Ember eljött egy szülőképzésre. Mindig én járok az ilyenekre és örültem, hogy őt is érdekli. A helyzet úgy alakult, hogy végül be kellett ugranom az egyik képző helyére. Ennek ellenére is mély nyomokat hagyott benne a dolog, talán mert a másik előadó nagyon profi volt. :)
Ember anyukája is jó fej volt. Valamelyik nap fasirtot sütöttem és mindjárt keresni kezdte annak a kártyáját. Be kellett vallanom, hogy az még nincs, aztán gyorsan készítettem egyet. :)
A vakációra gondolkodom mindenféle izgalmas dolgon. Pl, hogy süssek Petivel. Gondoltam rá, hogy végig fotózom a sütést. Nagyon érdekli az ilyesmi, csak ki kell küszöbölnöm, hogy nyersen megegye a tésztát. Ezen még gondolkodni kell, de egy próbát megér. Úgyis a szakácskönyvek a kedvencei.

egy igazán szép pillanat

Nemrég esett az eső itt nálunk, de nagyon. Feljöttem Petihez, mert azt gondoltam fél a dörgéstől és különben sem szeretem, ha sokat van egyedül. Nagyon megörült nekem és mászkált a nyomomba. Be akartam csukni az ablakokat, mert sokszor bever rajtuk a víz és ez nem szerencsés, de ott felejtettem magam az ablakban, mert nagyon szép volt a kert pillanatokkal a zuhé előtt és tudtam, hogy mindjárt esni fog és finom illat is lesz. Szóval álldogáltam az ablakba és kicsit bambán bámulásztam a kertet. Peti szép csöndben mellém óvakodott és elkezdett a kertbe nézni ő is. Így együtt láttuk, hogy kezd el zuhogni az eső és szagoltuk, hogy milyen finom is ilyenkor a kert illata. (Nyílik az orgona, Panni ovijának szerencsére még az eső előtt mentettem egy jó adagot a holnapi anyák napi ünnepségre.) Mikor villámlani és dörögni kezdett, Peti megfogta a kezemet, de tőle szokatlan módon nem csiripelt, csak nézett. Aranyos volt nagyon, mert a párkány kb a szeméig ér, ezért kicsit pipiskednie kellett. Én meg álltam ott és egy idő után már Petit néztem, hogy nyitja nagyra a szemét, szagol a nózijával. Megint azt éreztem, bizonyos szempontból nagyon hasonlít egy normál fejlődésű gyerekre, mégis nagyon messze van tőle. Aztán fogta magát és mint ki dolgát jól végezte elvonult a hintába, én meg maradtam az ablakban magam.
Aztán én is lejöttem, Peti meg bújik és nézi, hogyan írok. :)