A mai nap borzasztóan indult. Peti úgy ébredt, hogy ütötte verte magát és mindenki mást, aki csillapítani szerette volna. Sejtettük, hogy ez most valami testi okra vezethető vissza, így adtam neki Nurofent. Ezután tényleg kezelhetőbb lett. Biztosan sokszor leírtam már, de ilyenkor annyira jó lenne tudni, hogy mi a baja. Fájhat a feje, a hasa vagy a torka. Tegnap este sikerült addig köhögnie, hogy kidobta a taccsot. Szóval bármi nyűgje lehet, de a gyógyszer úgy látszik segített neki. Panni viszont olyan volt, mint egy kis angyal. Nem volt ruhahiszti, vagy hajhiszti és a kakaóját is szépen itta. Amíg őt elvittem oviba, Anyu volt Petivel. Mikor visszaértem megint volt egy kis rodeó. Végül lefogtam Petit és elmondtam neki, hogy így fogok vele tenni, ha bántja magát. Meglepő módon ezután kicsit kevésbé kopogott a feje. Az oviban tanácsolták még tavaly a nagyon rossz időszakában, hogy blokkoljam a nem megfelelő viselkedést és tegyem egyértelművé, hogy ez rossz viselkedés és ezért ez jár. De azt hiszem, ha engem fogna le így valaki, nemhogy nem nyugodnék meg, hanem még inkább pánikolnék és dühösködnék. Egyébként sem szeretem erő alapján megértetni a dolgokat , bár tény, hogy a cizellált érvelés Petyón nem segít. Ráadásul kaptam már olyan mentorhívást, ahol Petyánál alig néhány évvel idősebb kisfiúról beszélgettünk, akit a mentősök állítottak le. Vagyis nem tudom meddig tud működni ez a dolog, remélem már nem sokáig lesz rá szükség.
De nem horror bejegyzést akartam sikeríteni. Olyan szép idő van, hogy eldöntöttem, sétálni megyünk. El is indultunk szépen napirendezve az akciót. Peti a kapuban nekiállt a néptáncos hisztijének. Azért hívom így, mert dühében magasra emeli a lábát és toppant, szakasztott mintha verbunkost járna. Mondtam, hogy mutassa mit szeretne. Megfogta a kezemet és elvitt a játszótérre. Beengedtem, mert sejtettem, hogy erről szól a mese. Jó darabig csak a szokásos rugós hintázás zajlott. Én eközben leültem a mérleghintára és Apjával traccsoltam telefonon. Egyszer csak Petya nagy mosolyogva odajött hozzám. Nosza, neki is álltunk libikókázni. Ezután visszament a kedvenc rugós hintájára. Én meg gonosz lévén átültem a rendes hintába. Mikor nézelődni kezdett, mondtam, hogy jöhet az ölembe hintázni. Egyedül nem tud, ezért az ölembe szoktam venni, lába a lábamon, hogy érezze, hogy hajtom a hintát. Jó nagyot hintáztunk és szépen kapaszkodott, meg nevetett. Ezután (hű de meglepő!) újra a rugós hinta jött, én pedig a csúszdára telepedtem. Kis türelmi idő után a csúszdázás is bejött. Ráadásul Petya kiszúrta, hogy a cipője nyomot hagy a homokban. Megmutattam neki, ő pedig adta a kezembe a lábát, hogy nyomdázzak vele. Ez mondjuk elég auti dolog, de jól szórakoztunk. Megint rugós hinta jött, de a több személyes változat és én is felülhettem. Ez ritkán jön össze, úgyhogy agyba főbe dicsértem Petit. Ezután mondtam, hogy utolsó hinta és megyünk haza. Ahogy kimondtam, hogy haza, Pöttömke fogta magát, a kapuhoz ment és adta a kezét, hogy induljunk. Ezért megint kapott egy kupac kedvességet. Itthon játszottunk kicsit, majd ebéd. Mázlim volt, mert Anyu csinálta. Reggel nyafiztam neki, hogy ennék valami rendeset és mondta, hogy ő is és olyat csinál, amiből nem lehet keveset. Szóval kaptunk sült husit, meg sült krumplit és ubi salit. Rég nem esett ilyen jól kaja. Végül kávé és citromos nápolyi, ami Petinek jött be. Így most mindenki jókedvű. Pihenőzünk és Petya alszik. Szerintem legalább fél éve nem láttam ilyet tőle.Nekem most jó a kedvem, mert örülök, hogy a pocséknak indult napunk ilyen szép lett. Remélem a délután is jól alakul és nem fog neki többet fájni a bármije.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése