2016. október 5., szerda

Egy nagyon nehéz döntés

Ha valakinek autista gyereke van, gyorsan megtanulja, hogy jobban jár, ha elenged dolgokat. Nekem ez valamiért eddig viszonylag kevés nehézséget okozott. Mivel nem volt a cél a három diplomás, jól idomított gyermek, nem volt nehéz tudomásul venni, hogy Petya nem lesz ilyen. Alapvetően boldog gyereket (és később felnőttet) szerettünk volna nevelni és ez elvben autizmussal együtt is lehetséges, tehát a cél adott, csak az oda vezető út kanyargósabb.
Kicsit nehezebb volt megválni az én fogalmaim szerint otthonos lakás kialakításának lehetőségétől, de ezen is nagyon sokat dolgozunk és azt hiszem jó irányba haladunk. Erről bővebben már itt írtam.
De amiről most írni fogok, az csúnyán megpróbált. Történt ugyanis, hogy Petya a nyári javulás után valamiért nagyon elkezdett félni Artitól, A taktikája az volt, hogy ha a kutya a kertben volt, bejött a házba, ha Pedig Arti volt házon belül, Peti ment a kertbe. Ez működött is valamennyire, bár nem volt egy kellemes állapot. Komoly problémát az jelentett, ha valamiért a kutya és Petya is a házban volt. Peti ilyenkor kiabált, csapkodott és bántotta magát, Arti meg befészkelt valamelyik sarokba és nem igazán akart onnan kijönni. Ez jellemzően olyankor fordult elő, ha esett, dörgött, vagy valaki tüzijátékkal durrogott. Nagy türelemmel ilyenkor is ki lehetett csalogatni a kertbe, de nem volt jó érzés hagyni őt félni és/vagy fázni.
Biztos lett volna megoldás, ha több energiánk van erre, de sajnos nem volt. Ezért Artit visszaadtuk azoknak, akik kicsi korában közvetítették ki hozzánk. Általában nem szoktam nevesíteni itt senkit, de azt hiszem ebben az esetben kivételt tehetek. A Rex Alapítvány ugyanis megérdemli, hogy megírjam, mennyire jó fejek voltak. Annak idején négy éve, mikor Artit elhoztuk és most is, amikor meg kellett válnunk tőle.
Amikor Arti hozzánk került, megmondtuk nekik, hogy nem terápiás kutyát szeretnénk, de olyan habitusú ebet, aki elvisel egy hadonászó, kiabáló autit és értették, hogy mit kérünk és miért. A visszavitelkor sem sem ítélkeztek, igaz megírtam nekik, hogy miért van erre szükség. Még biztattak is, hogy Artinak jók az esélyei arra, hogy új gazdija legyen. Remélem igazuk lesz.
És, hogy miért viselt meg a dolog ennyire? Magam sem tudom. Talán azért, mert úgy hiszem, hogy egy kutya nem játékszer, nem lehet csak úgy adni - venni. Ha befogadtam, otthont és biztonságot ígértem neki és ezt az ígéretet nem tudtam megtartani. Ugyanakkor valahányszor hallom, hogy esik az eső és érzem, hogy milyen fránya hideg van, azt érzem, hogy jól döntöttünk. Arti érdekében el kellett őt engedni, nem tarthattuk rossz körülmények között csak azért, mert szerettük. De azért ez még nagyon sokáig dolgozni fog bennem.



Örökbe fogadható