2013. február 24., vasárnap

laza hétvége

Végre volt egy olyan igazán jó lazulós hétvégénk. Ember pénteken este fellépett, sőt kocsmatúrázott, ugyanis egyik hely után mentek a másikba muzsikálni. A beszámolója szerint jól sikerült az este. Kicsit sajnálom, hogy nem voltam ott.
Szombaton nagyon kedves vendégek jöttek hozzánk. Régebbi munkahelyünkről kollégáim, akiket nagyon kedveltem. Ember teljesen ki volt purcanva, nem való már nekünk a lumpolás. Ebből kifolyólag mindenféle fotelekben és kanapékban darvadoztunk, de közben jól éreztük magunkat. Kicsit én is elfáradtam, mert Petyónak hiányzott Apja, ezért péntek éjjel többször is ébredt. Először kicsit hisztis volt, utána viszont teljes eufóriába esett. Én addigra már jó mélyen aludtam, fogalmam sincs mennyit rikkantgatott, mire felébredtem, de egy csomó villany is égett. Mindent leoltogattam és elaludtunk, de reggel még annyira sem voltam kicsattanó, mint máskor. Reggel orvosoltam a péntek éjjeli informatikai nonszenszt, a Firefox megfelelőnek bizonyult, így tényleg letehettem azt a dolgot, amit el akartam intézni. Ezután már könnyebb szívvel készítettem el a rakott krumplit, amivel sikerem volt. Délután meg sütöttem túrós pitét, amit nagyon megkívántam. Botorul azt gondoltam, marad holnapra. Nem maradt. :) Pannival készítettem tojástartóból kukacokat, majd idefotózom. Kaptam egy kis ajándékot is, kb egy órát egyedül. A gyerekek és a vendégeink elmentek lovagolni, én meg magam maradtam.
A mai nap a tegnapihoz hasonlóan kellemesen eseménytelen volt. Ember beszerelt egy ajtót a Nagyi Mami szobájára, reméljük így jobban tud pihenni, ha legközelebb jön hozzánk. Én a mindenféle támogatások igénylésével vacakoltam. Nem szeretek ilyeneket igényelni, de a szükség nagy úr. Meg az egyesületünk üzemeltetésével bíbelődtem, merthogy ennek is mindenféle furmányos szabályai vannak. Egyébként Peti vicces volt az ajtóval. Nyújtogatta a nyakát, nézte mit csinálunk, alig várta, hogy kész legyen. Élő cáfolata annak, hogy az autisták nem szeretik az új dolgokat, Petit lázba hozza, ha valami új dolog történik, vagy kerül a közelébe. A hétvégén Petya is kimondottan jó fej volt, bár készített pár "Peti koktélt" Ez azt jelenti, hogy a nagy kancsó bekevert szörpbe mindenfélét elhelyez. Tegnapi vendégünk mondta, mikor kérdeztük, hogy kér egy szörpöt, de nem Peti koktélt. Ez azt hiszem rajta fog ragadni. :)

1 megjegyzés:

  1. Mi is nagyon jól éreztük magunkat! Legközelebb nem hagyom ki a Kapitány koktélt :)

    VálaszTörlés