2011. július 8., péntek

Még mindig nyaralás

A mai nap kicsit zűrös volt, de jól végződött. Rendezni kellett az anyagiakat és ezt a részét nem nagyon szeretem a dolognak. Ráadásul idén külön kellett fizetni a konyhának és külön a lakóotthonnak. Végül minden egyezett és a pénzt is elvitték és végre megnyugodhattam. Igaz, erre ráment a délelőtt, így elmaradt a tervezett séta, de úgy tűnt, hogy a laza dühöngést is élvezték a gyerkőcök és néha a felnőtteket is azon kaptam, hogy élvezettel játszanak velük.
HO- ék ráhúztak velünk még egy napot, aminek mindenki örült és LE-ék is megjöttek, aminek szintén. DÉ összerakott egy újabb sütitésztát és ehető Pacman társast gyártott mindenki legnagyobb örömére. (B jelenleg Pacman rajongó)
Ebéd után volt még egy kis bosszankodás, ugyanis a konyháról felküldték az összes kaját, amit a konyha még nekünk készített. A gond az volt, hogy a hűtőbe viszont nem fér be. Az itteniek sajnos semmit nem tudtak segíteni, így végül használtuk a fagyasztót is és sajnos némi étel a kukába is került. A másik bosszantó apróság a szobakulcsokkal volt. Még hétfőn elvitte valaki azoknak a szobáknak a kulcsát, amiket éppen nem használtunk. Azóta senki sem tudja, hogy hol vannak. E-ék szobáját végül a kazánház kulcsával nyitottuk ki. De szeretem ezt a helyet és nem bosszankodni jöttem ide. Azt gondolom, nekik segítség, ha náluk költjük el a nyaralásra szánt pénzünket. Gondolom ez is egyfajta "tudatos vásárlás". Ugyanakkor nem mérhetők a más fogadóknak szánt mércével. Az biztos, hogy mindenki jóindulatú, kedves és segítőkész és nekem ez a fontos. Úgy látom komoly gondjaik vannak azzal, hogy mennyien dolgoznak itt és ez abból fakadhat, hogy egyszerűen nincs elég pénzük. (Már megint itt tartunk.) A kaja dolog kapcsán felmerült, hogy a tönkremenő ételt ne fizessük ki és azt hiszem minden más panzióban helytálló is lenne ez a megközelítés, de itt valahoy falsnak tűnik.
De vissza a jó dolgokhoz. Délután szalonnasütést terveztünk és ez remekül sikerült. Persze nem azt értem ezalatt, hogy a szülők kedvesen elsütögettek, míg a gyermekek kulturáltan szórakoztak. Erre a programra is állt, hogy nem kötelező, aki inkább sétálni akart, vagy a házban érezte jól magát, oda ment. Azért mindenkinek jutott egy kis sült szalonna és debreceni és Panni,Peti, DÁ és a másik Á (LÁ). nagyon jól érezték magukat. LÁ még kecskét is fejt és jó sokat játszottak a kutyákkal, meg a kimustrált munkagéppel, ami a tűzrakóhoz közel van. Persze Aport és Barnuskát is meglátogatták. Peti nagyon jó fiú volt. Többször odajött ha hívtam és szépen várt az ételére. Pedig megint vannak kaki gondjai, amiktől kényelmetlenül érzi magát, de sokkal jobban kezeli, mint régen. Nagyon büszke vagyok rá.
Apja is nagyon jó fiú volt, mert elvitte a gyerekeinket sétálni, ezért egy kis nyugim nekem is volt a tűzrakónál.
Peti este fürdésnél sajnos nyakon zuhizta magát hideg vízzel, így kicsit rodeo jelleggel bírt a nap vége, de már mindenki horpaszt, csak a felnőttek kvaterkáznak kint, mindjárt én is csatlakozom hozzájuk, csak előbb mindenkit beteszek a saját ágyába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése