2011. július 16., szombat

dilik

Már régen kitaláltam, hogy összegyűjtöm Petinek azokat a rossz szokásait, amiket már elhagyott. Azért lesz ez jó, mert amikor úgy érzem, hogy megőrülök az aktuális ritustól, mint pl ma reggel, amikor megint az építőkockákat dobálta, akkor jó átgondolni, hogy mennyi minden volt már, amitől nem őrült meg senki, bár akkor azzal kapcsolatban volt kilátásban.
Elsőként persze a tavalyi fejverés és magabántás jut eszembe. Remélem ezen egy életre túl vagyunk. Ezután jöhetnek a régebbi dolgok. Mondjuk ami először feltűnt, a dübizés. Ez azt jelenti, hogy akár negyven percig is hintáztatta magát úgy a fotelben, hogy a hátát, vagy a fejéz ütemesen hozzáverte. Nem tett kárt magában, hiszen a fotel jó puha, de gondolom nem kell ecsetelnem mennyire aggasztó volt.
Aztán ott volt ennek továbbfejlesztett változata, az etetőszékkel. Petya rájött, hogy ha dübizik az etetőszékben, akkor közlekedni tud vele. Nagyon szeretett az etetőszékben lenni akkor is, ha nem kapott enni. Gondolom biztonságban érezte benne magát. Végül Anyu elvitte az etetőszéket.
Az is fura volt, mikor minden játékot a hasán keresztben gurított végig. Lehetett az kisautó, vagy játékvilla, mindegy volt. Ezt valahogy elhagyta és maradt a dobálás.
Meg a müzlizés is elég sokáig tartott. Szárazon ette a müzlit és ha már eleget kapott belőle, elkezdett vele játszani. Szórta mindenfelé. Dobozszám söpörtük fel a müzlit és dobtuk a kukába. Ezt nem tudom mennyire nőtte ki, mert egyszerűen megelégeltük és nem kapott többet, de azt hiszem azt a fajta szórást már nem csinálja, ha néha müzlihez jut.
És persze az éjszakai ébredések. Volt egy időszak, amikor minden éjjel felébredt és kiabált. Ez akkortájt volt, mikor Pannit vártuk. Mindig Apja ment föl hozzá egy pohár vízzel és megnyugtatta. Azt gyanítom, hogy ez a dolog még vissza fog köszönni, de olyan intenzitással, mint akkoriban, remélem többet nem. Talán egy év is megvolt, amíg nem aludtunk át egy éjszakát. Mióta fent alszik a család, sokkal kevésbé riad éjjel Petya, de ha igen. akkor is könnyebben megnyugszik. Ebben a régi mókában az volt a zavaró, hogy nem fogadta el a segítséget. Azóta tudjuk, hogy a csöndes jelenlét a megoldás. Ha szomjas, adunk neki inni, de nem kapcsolunk villayt és nem beszélünk hozzá, mert az csak árt.
Most ennyi jut az eszembe, de szerintem ez alá a címke alá majd gyűlik még.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése