év vége

Úgy tűnik lassan megkötöm az aktuális kompromisszumomat és tudok újra arról írni, hogy vagyunk.Végül is ez a blog erre szolgál és noha nagy a kísértés, hogy belevonjak mást, is, ami a lelkemet nyomja, nem teszem meg.
Szóval, jól vagyunk. Elértünk az év végére és még egyben vagyunk, ez is eredmény. Peti kapott bizonyítványt, amiben szerepel, hogy második osztályba léphet. Először nem is értettem, miről van szó. :) De kaptunk szép szöveges értékelést mellé és így már érthető a bizi nekem is. Ráadásul az értékelés is korrekt. Most aztán vakáció rogyásig! Igaz, kaptunk egy kis haladékot, mert Petiéknél a héten még tábor volt. Bementek a suliba és onnan mentek állatkertbe, meg hajókirándulni, meg ilyesmi. Én a héten szabin voltam, tehát Peti megbetegedett kicsit, de csak egy napot kellett itthon tartani. A múlt hét még sokkal jobb volt, ugyanis mindkét gyerekem táborozott. Ez merőben szokatlan nekem, bár gondolom a normál családokban nyaranta előfordul. És elsőre azt gondolná az ember, hogy hű de fain, mindkét gyerek tartalmasan szórakozik. Ez egyébként igaz, csak míg Pannit idehaza kellett feldobni a vonatra nyolc órakor, Petivel fél kilencre kellett felérni a suliba. Gondolkodtam, hogy kéne egy időgép, de végül megoldottuk, néha külsősök bevonásával. :)
Ha már szabi, kértem Embert, lopjunk egy napot Panninak. Ő Anyuval van a nyáron, tehát jó helyen, de gondoltam örülne, ha egyszer végre csak vele foglalkoznánk. Végül elmentünk a Tropikáriumba. Nagyon jó kis nap volt, mindannyian jól éreztük magunkat. Ráadásul az ajándékboltban beszereztünk egy műanyag nyílméregbékát és egy ráját is. Panni azóta velük fürdik. :)
Kicsit izgulok Peti nyara miatt. Mindenféle terveim vannak, hogy ne csússzanak szét a napjai, a bökkenő az, hogy nem én leszek vele itthon. Ember anyukája be fog segíteni, ha tud és Ember is sokat lesz itthon, de ha munka van, akkor nem tud Petizni. Egy nagyon kedves barátunk is felajánlotta a segítségét, ráadásul még pénzt sem fogad el. Ő tanár és ilyenkor ráér, de hogy miért nálunk szeretné tölteni nyáron az idejét azt el sem tudom képzelni.
Alaposan szétválogattam a játékokat (újra) és holnap végig is fogom őket fotózni. A suliban is így vannak a cuccok és nagyon régóta szeretném itthon is megcsinálni, csak nem volt rá időm. Felteszem a képeket a dobozokra és így talán Peti is könnyebben tájékozódik. Nomeg a nagymamák is tudják, mit hová kellene tenni. Természetesen ugyanezek a képek PECS - hez is rendelkezésre fognak állni.
Tornázni is szeretnék Petivel, mert az időnkénti kakibaja mögött az is ott lehet, hogy néha szinte egész nap a babzsákon ül. Terveim vannak bőven, de hogy mit sikerül megvalósítani, azt most még nem tudom. Az biztos, hogy nem szeretném, ha Petya teljesen szétcsúszna a nyáron.
Persze már most készülők a jövő tanévre. Pannikámnak már megvan egy csomó füzete és a tolltartója, meg mindenféle egyéb sulis kincsek. Most már csak azt lenne jó tudni, melyik osztályba is fog járni. Van már iskolatáskája is, de azzal kicsit bajban vagyok. Még az oviban mondták, hogy menjek be egyik délután, mert az elsősök kapnak iskolatáskát. Csak délután esett le nekem a papírtantusz, hogy ez nem minden gyerekre vonatkozik. (Azt gondoltam, ez valami helyi kedvesség) Azok a gyerekek voltak ott, akiknek a családja valamilyen okból nehéz helyzetben van. Kicsit fura volt, hogy nekünk is ez a besorolásunk, de akkor már nehéz lett volna visszacsinálni és nagyon nagyképű húzás lett volna. Kivártuk a sorunkat és Panni választhatott egy táskát, amiben voltak füzetek, meg ilyesmi. Nagy volt az öröme, csak én kenődtem el itthon. Ugyanis a tatyó borzalmasan penész szagú. Gondolom, rosszul tárolták. Most küszködök a penésszel, illetve a szagával,  mert Panninak tetszik a táska, de eddig ő áll nyerésre. :(
Azt hiszem már írtam, hogy Öcskösék elköltöztek Anyutól. Ennek egyik folyománya, hogy Peti idén használhatja a medencét. Ő ezt meg is teszi és nagyon boldog. Csak még az nem tiszta neki, hogy ha a medencében szabad fröcskölni, akkor a fürdőkádban miért nem. Tehát mostanában fürdésnél még a plafonról is csöpög  víz.
Nem írtam még, hogy Panni ovijában is volt tábor, indiános. Szebbnél szebb indián holmikat hozott haza, amiket jobbára ő készített. Sajnos volt, ami Peti kezébe került és így tönkrement, de az a jó, hogy újra lehet csinálni. Amikor Pannival az utolsó nap jöttünk el, ő nem volt túlságosan lehangolt, de én majdnem elbőgtem magam. (öregszem és kezdek szentimentális lenni?) Valahogy úgy érzem, hogy itt az oviban még tudnak megfelelően bánni egy gyerekkel, de az iskolában egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez menni fog. Remélem nem lesz igazam. :) Augusztusban még visszamegy vendégségbe Panni az oviba és ezen ma jól elgondolkodott. Mármint azon, hogy akkor ő most óvodás, vagy iskolás. Mondtam hogy természetesen iskolás, csak most nem tud suliba járni, mert vakáció van. :)
Meg akartam írni a játszóteres dolgot is. Történt, hogy kimentünk a gyerekekkel a játszótérre az utca végére. Békésen lazultunk, mikor beállított egy család kis gyerkőccel és babakocsival. Peti pontosan tudja, hogy a babakocsikban finomságok vannak. Meg babák is, de annak nincs sok jelentősége. És ez a babakocsi maga volt a tejjel mézzel folyó Kánaán. Tejszelet, túrórudi, minden, mi szemnek és szájnak ingere. Nem is tudom honnan jött a család, hogy ennyi kaja kellett annak a pöttöm kis gyerkőcnek. Petikém célirányosan belőtte az ojjektumot és utána hagyta magát eltéríteni! Ráadásul csak szóval és nem kellett elvontatnom. Utána meg szépen kapott itthon nasit. Én meg elgondolkodtam a helyzeten. Mert az egy dolog, hogy én hideglelést kapok a nassoló babáktól, de mit is vártam attól a családtól? Hogy egy láthatóan fogyatékos gyereknek ne adjanak édességet. Hát milyen szívtelen dolog ez? Hasonló helyzetben én is szívesen adnék egy darab csokit, vagy túrórudit és nem gondolnék bele, hogy ennek hatására majd harminc éves korában is babakocsikat fog fosztogatni ez a gyerek. Azért ez elég összetett, nem?

 Ja! Boldog Peti napot! :)

satu

Nem tudtam mostanában írni, úgyhogy még magamhoz képest is elég nagy szünetet tartottam. Ennek két oka van, az egyik nem új, sokat kellett dolgoznom. A másik az, hogy ebben  a hónapban folyamatosan elég nehéz helyzetekbe kerültem, amiktől szerettem volna kicsit távolabb kerülni mielőtt megírom és van, amit meg sem fogok írni.
 Az alap szitu általában az, hogy meg kell élni és ezért beáldozni dolgokat. Elveket, értékeket, ilyesmit. Állandó szorítás kétfelől, hogy itthon is kellek, de dolgozni is kell, hogy meglegyen a fizum, hiszen az az egyetlen fix jövedelmünk. Közben Ember egyre fárad. Lelkileg, mert nem tud normálisan dolgozni és a folyamatos létbizonytalanság okozta stressz miatt. Fizikailag is szenved a stressztől és az állandó autózás és munka malomtól. Bejött neki egy idény  meló, ami sok gondunkra megoldás lenne, pusztán Peti nem tud eljutni a suliba. Persze, tudom szállító szolgálat, de itt ez sem tud megoldás lenni. Végül kompromisszumot kötöttünk, a nagymamák segítenek és Peti néhány napot kimarad a suliból.
A másik téma, ami folyamatosan napirenden van, a bentlakás kérdése. Gyakorlatilag az összes közeli családtagom megtalált vele az elmúlt hetekben. Ennek az is oka lehet, hogy Peti sulija szeptembertől bevezet auti diákotthont. (Már tele van.) A családom nem azért foglalkozik ezzel, mert nem szeretik Petit, hanem, mert nagyon fáradtak. Engem mégis felháborít ez a dolog egyszerűen azért, mert azt gondolom, egy nyolc éves gyereknek családban a helye. Normál fejlődésű gyerekek és felnőttek beszámolóiból tudjuk, megvisel egy gyereket, ha kiemelik a családjából. Egy fogyi gyerekkel miért lenne ez másképp? Csak mert nem tudja elmondani, még érezheti, hogy rossz neki távol otthonról és hiányozhatnak a szülei. És persze ha ezt viselkedésproblémával kommunikálja, akkor igazolt, hogy nem maradhat családban, hiszen már megint mit csinál, így nem lehet élni. Az is felmerült, hogy a diákotthon nem bentlakás, hiszen hétvégére hazajöhet. Aha, persze. Végülis péntek délutántól vasárnap délutánig velünk lehet, mit akar még?
Az is tetszett, mikor a gyermekvédelem került megemlítésre, mert Panni veszélyben van (?!). El is meséltem a kérdezőnek, hogy múltkor is nagyon örültek nekem, mikor bejelentkeztem náluk, hogy vagyok, mint mentorszülő és egyesület. És persze megkaptam, hogy biztos csak a munkám miatt tudok olyan sok rossz történetet a diákotthonokról és ezért vagyok ilyen előítéletes. Meg, hogy nem lehet "megfékezni" Petit. Mintha valami örjöngő vadállat lenne. És nem maradt ki a beszélgetésekből a gyógyszerezés sem. Biztos létezik valami enyhe nyugtató, amit "olyankor" beadhatok neki. A gyógyszerezéssel kapcsolatban is a munkám miatt vagyok előítéletes.
Felmerült az is, hogy erre bizony rámegy a házasságunk és/vagy alkoholisták leszünk és/vagy valamelyikünk meg fog halni. (általában Ember a jelölt, ő vezet sokat). Ami azt illeti, ez a hiszti tényleg megtépázott minket, de azt hiszem egyenesbe tudtunk jönni megint. Azt gondolom a miénkhez hasonló családokban törvényszerűek az ilyen hullámvölgyek.
 Ahhoz, hogy ezeket a lelkileg igen nehéz helyzeteket túl tudjuk élni, fejben kell tartani pár dolgot. Peti nem szörnyeteg, hanem autista, akivel tényleg komoly problémák vannak. A lényeg, hogy ezekre van megoldás, de nem tudunk látványos eredményekkel szolgálni, csak lassú fejlődéssel, ami nem felel meg a környezetünknek. Nem mellesleg Peti egy szeretni tudó és szerethető kisfiú. A bentlakás és a gyógyszer sem ördögtől való, de én nem érzem megoldásnak. Panni csakugyan sok figyelmet érdemel, mert könnyű őt elhanyagolni és érezheti rosszul magát attól, hogy időnként háttérbe szorul Peti miatt. A családom sem gonosz, hanem fárad, tudatlan, türelmetlen és emiatt fél a helyzettől. Vannak megoldások a stressz kivédésére is. Esetleg közelebb költözhetnénk a sulihoz, így kevesebbet kell autózni, ami nagy megejtés lenne. És el kell dönteni, hogy legyek - e anyu és Ember segítsége a cégben, vagy maradjak, aki most vagyok.
Mindezek közben, amikor a legnagyobb feszkó volt, Peti is megmutatta, mit tud. Iszonyú feszült volt, hangoskodott és dobált. újabban az emeletről a nagy lámpára dobál zoknikat és egyéb fehérneműket. Időnként kimondottan párizsi bordély hangulatú a lakás. Ez azért esett nekem különösen rosszul, mert gyönyörűen fejlődik. Egyre szebben PECS - ezik és általában is nyugisabb és türelmesebb. Megint mondott szavakat helyzetben. (Egy újabb nemet és egy igent) Arra is rájöttem, hogy ez viszont nem látszik és hallatszik, míg a kiabálás és a dobálás igen. Az egyetlen nyilvánvaló jel, hogy végre nem sebes a kezem. Valamelyik nap vettem észre s nagyon megörültem neki. Szerintem már vagy egy éve nem volt ilyen. De ettől még a tény tény marad, nehéz pl velünk egy házban lakni, Öcskösék el is mennek. Sajnálom, hogy így alakult, de ez van. Másutt nem kiabálnak a szomszédban és nem csapkodják a falat. És azt hiszem nálunk rendesebb szomszédságot is könnyebb találni. Mert nekem nem mindig van időm füvet nyírni, meg elpakolászni, meg ilyesmikkel szöszölni, pedig kéne. Bónuszként még a mosógépem is javíthatalanra romlott el. És itt az egyik nagy dilemma. Azt hiszem a családnak nagyon jót tenne, ha itthon tudnék maradni. De a saját cégünk nem teszi ezt lehetővé, hiszen alig prosperál. Ha itthon lennék lenne rá időm és nem mellékesen a családra is, de nem megy. Ördögi kör. Munka mellett viszont nem tudom a családi harmóniát megteremteni és Peti szállításába besegíteni. Ezt a gumicsontot még elrágogatom kicsit Egyik oldalon a család és a kapcsolódó ügyek rendezése, szervezése, ami most nagyon hiányzik, másik oldalt a fix bevétel. És lehet a gyerekek igényein rágózni, de alapvető dolog, hogy legyen mit enni és legyen hol lakni. Valahogy végül dönteni kell, vagy dönt helyettem az élet. Nagyon nem mindegy, hogy ha egyszer elrugaszkodom, abból repülés lesz, vagy zuhanás.
De az idei anyák napi ünnepségen majdnem bőgtem. Mert Pannikám szépen leírta miért szeret, aztán szavalt is, hogy az ő anyukája mesét mond, meg ilyesmi, közben én tudom, hogy mi zajlik itthon. Szeretetben nincs hiány, de a türelem és az energia bizony már sokszor hiányzik.Ő még szeret engem és elhiszi, hogy jó anyuka vagyok, mert abban a korban van, mikor a gyerekek még a legborzasztóbb anyát is idealizálják De, hogy mondjuk kamasz korában mit kapok vissza, azt el sem tudom képzelni.
Nemrégiben volt évzáró is és ballagás Panninál. Én kicsit eltúlzottnak érzem az ovis ballagást, de itt ezt is ízlésesen csinálták. Inkább egy kis összefoglalója volt az elmúlt három évnek és egy kis elköszönés. A legjobb rész az volt, mikor a gyerekek köszöntek el az óvónéniktől. Ez úgy alakult, hogy az egyik anyuka megszervezte, hogy legyen ajándék. Eddig semmi extra, gondolom ez másutt is így szokott lenni. De egy verset is adott, amit minden gyerek megtanult és utána minden gyerek virágot is adott az óvónéniknek, akiknek ez meglepi volt. Nem gondoltam, de a gyerekek nem kotyogták ki. Tényleg jól sikerült a dolog úgyhogy elszégyelltem magam minden csúnya és szarkasztikus gondolatomért, amik verstanulás (vasárnap délután két gyerekkel hétfőre) és virágbeszerzés (munkahelyen ebédidőben) közben megengedtem magamnak a ráérős anyukákról, akiknek nincs jobb dolga, mint nekem programot szervezni.
Petyusnál műg tart a suli, de nem tudom mi lesz a vakáció alatt. Feltehetőleg Ember nem fog olyan nagyon dolgozni. De akkor majd nem kell sokat autózni, legalább ez a része könnyebb lesz. Össze kell rendezni a napi teendőket. Ember most nagyon rákattant a napirend használatára és az anyukája is, aminek nagyon örülök. Ez egy kicsit vicces, ugyanis Ember eljött egy szülőképzésre. Mindig én járok az ilyenekre és örültem, hogy őt is érdekli. A helyzet úgy alakult, hogy végül be kellett ugranom az egyik képző helyére. Ennek ellenére is mély nyomokat hagyott benne a dolog, talán mert a másik előadó nagyon profi volt. :)
Ember anyukája is jó fej volt. Valamelyik nap fasirtot sütöttem és mindjárt keresni kezdte annak a kártyáját. Be kellett vallanom, hogy az még nincs, aztán gyorsan készítettem egyet. :)
A vakációra gondolkodom mindenféle izgalmas dolgon. Pl, hogy süssek Petivel. Gondoltam rá, hogy végig fotózom a sütést. Nagyon érdekli az ilyesmi, csak ki kell küszöbölnöm, hogy nyersen megegye a tésztát. Ezen még gondolkodni kell, de egy próbát megér. Úgyis a szakácskönyvek a kedvencei.

egy igazán szép pillanat

Nemrég esett az eső itt nálunk, de nagyon. Feljöttem Petihez, mert azt gondoltam fél a dörgéstől és különben sem szeretem, ha sokat van egyedül. Nagyon megörült nekem és mászkált a nyomomba. Be akartam csukni az ablakokat, mert sokszor bever rajtuk a víz és ez nem szerencsés, de ott felejtettem magam az ablakban, mert nagyon szép volt a kert pillanatokkal a zuhé előtt és tudtam, hogy mindjárt esni fog és finom illat is lesz. Szóval álldogáltam az ablakba és kicsit bambán bámulásztam a kertet. Peti szép csöndben mellém óvakodott és elkezdett a kertbe nézni ő is. Így együtt láttuk, hogy kezd el zuhogni az eső és szagoltuk, hogy milyen finom is ilyenkor a kert illata. (Nyílik az orgona, Panni ovijának szerencsére még az eső előtt mentettem egy jó adagot a holnapi anyák napi ünnepségre.) Mikor villámlani és dörögni kezdett, Peti megfogta a kezemet, de tőle szokatlan módon nem csiripelt, csak nézett. Aranyos volt nagyon, mert a párkány kb a szeméig ér, ezért kicsit pipiskednie kellett. Én meg álltam ott és egy idő után már Petit néztem, hogy nyitja nagyra a szemét, szagol a nózijával. Megint azt éreztem, bizonyos szempontból nagyon hasonlít egy normál fejlődésű gyerekre, mégis nagyon messze van tőle. Aztán fogta magát és mint ki dolgát jól végezte elvonult a hintába, én meg maradtam az ablakban magam.
Aztán én is lejöttem, Peti meg bújik és nézi, hogyan írok. :)

sulik és a helyzet kulcsa

Tegnap nem volt túl jó napunk. Kiderült, hogy Petit idén sem veszik fel az áhított suliba. Nem számítottam másra és így legalább nem kell elköszönni a mostani nagyon kedves tanárnéniktől és bácsiktól, de azért elszomorított. Kicsit úgy érzem, mintha büntiben lennénk azért, mert meg tudjuk oldani a dolgainkat. Arra gondolok, hogy igen, találtunk iskolát, segítettünk az elindulásnál, együtt tudunk dolgozni a pedagógusokkal és kibírjuk, hogy napi 80 km - t utazzunk, vagyis van jó sulink, mert sokat dolgoztunk, dolgozunk érte. (A suli is :) ) És az ilyen kis kompetens szülő úgyis ki fogja taposni a családból és az iskolából, hogy menjen a dolog. Olyat választanak, aki nincs ilyen irígylésre méltó helyzetben, mint mi. Arról persze nem beszélünk, hogy Ember nem tud normálisan munkát vállalni, mert gyereket szállít és háromszor ragasztja meg a cipője talpát, mielőtt kidobja, mert minden pénzünk benzinre megy el. De nem haragszom senkire, mert nem biztos, hogy boldogabb lennék, ha tudnám, hogy miattunk más család került szorult helyzetbe.Csak bosszant, hogy miért van az, hogy három helyre vár nyolcvan gyerek (Becsült szám) Ha jól emlékszem négy éve próbálunk bejutni sikertelenül. Közben körülöttünk több családnak sikerült. Ez fura érzés, de ebből főzünk. Majd még morgok kicsit, aztán túl leszek rajta.
És ha ez nem lett volna elég tegnapra, kaptam egy levelet Panni sulijától, hogy felvették a d osztályba. Gyorsan hívtam CS barátnőmet, hogy J -t hová vették fel. Természetesen az a - ba. Vagyis hiába kaptunk szóbeli ígéretet beiratkozásnál arra, hogy nem kapják szét a két kislányt, simán megtették. Emiatt majd telefonálgatok és persze hivatalosan is megfellebbezem a határozatot, de valahogy nem hiányzik ez a dolog. CS elmesélte, hogy a többi anyuka, aki ráér erre, már hetek óta telefonálgatott a suliba. Gondolom valaki elég erőszakos volt és szeretett volna ide kerülni, így kipöckölte Pannit a barátnője mellől. Néha elgondolkodom, hogy erőszakosabbnak kéne lennem, de nem igazán megy. Valahogy jobban hiszek a kérés és a megegyezés erejében, de úgy tűnk nem sokat profitálok belőle.
Este Peti kiabált, mert kakibaja van, végül fájdalom csillapítót adtam neki de az alap probléma nem oldódott meg, félek, hogy ma is nehéz napja lesz. A hisztinaplóba gyakorlatilag a folyamatos rosszkedvet jegyezhetném be.
De, hogy ne csak nyafogjak, leírom hogyan segített nekünk a múltkor a nagypapám, aki már rég nem él. Nagyon szerettem őt, mert kedves volt, okos és jó humorú, mg végtelenül türelmes, ezért mosolyogtam jót az eseten.
Valamelyik hétvégén törtét, hogy Peti eldugta a gardrób kulcsát. Ez gáz, mert nem tudtunk ruhát venni magunkhoz, de a kulcs csak nem került elő. Egyébként tegnap találtam meg a nappali közepén. De, hogy hogy került oda és mi történt vele közben, talán sosem fogjuk megtudni. :) Peti mostanában szereti eldugni a kulcsokat. Pontosabban ő csak játszik velük, pöszörgeti őket, aztán ha mát unalmas neki, eldobj valahol. A kulcsok meg kicsik és eltűnnek. Szóval, nem volt meg a kulcs. Kerestük a kanapé és a fotel mögött és ötször körbe jártuk a kertet, de nem. Sejtettük, hogy ez így nem maradhat, legkésőbb hétfőn szükségünk lesz a ruháinkra. Végül Ember kiballagott a sufniba és ott természetesen talált megoldást. (Néha azt hiszem a sufniban mindenre van megoldás) Nagyapám régi kulcsos dobozát, ami tele van öreg kulcsokkal. Fogalmam nincs hány év alatt és hány helyről gyűjtötte a kisöreg.A második kulcs nyitotta a gardróbot és mi felöltözhettünk. Már egy csomót zsémbeltem, hogy miért tartunk meg minden vacakot és, hogy a sufni oldala lassan ki fog dudorodni az ócskaságoktól, de igyekszem többet nem könnyelműen kritizálni Ember vésztartalékait, amik általában fura fémtárgyakként materializálódnak, mert ha nem teszi el annak idején a kulcsokat, még mindig nincs gatyám. :)
Egyébként most hétvégén a Nagyi Mami szobájának a kulcsa tűnt el, de már előkerült egy padlórepedésből a cipős szekrény mögül. Nem rossz dolog a bumszli horgolt kukac, amit Panni ovijából kaptunk, mert lerajzoltam a kedvenc mesémet. Akkor nem tudtam mire használjam majd, de most az a kulcstartó és jó szolgálatot tett. Úgy látszik a dolgok végül a helyükre kerülnek. Remélem a gyerekek is oda fognak. :)

jó dolgok

Ma szabit vettem ki, mert Panninak meg kel csinálni a diákigazolványát és nagyon soká lehetett csak időpontot szerezni. Csak ott az irodában jöttem rá, hogy elnéztem a dátumot, holnapra van foglalásunk. Viszont én mára intéztem, hogy itthon legyünk, holnap olyan munkám van, amit nem tudok elhalasztani. Lélekben lekarmoltam magam, utána segítséget kértem egy szabad ügyintézőtől. Elmondtam neki mi a helyzet és, hogy vagy most csináltatjuk meg a diákot, vagy visszaadom a sorszámot, ne várjon holnap rám senki. Simán megcsinálta a cuccot kb tíz perc alatt és még kedves é udvarias is volt! Ez nagyon jól esett, elvégre nem egyezett azzal a sztereotípiával, hogy a hivatalnokok undokok és lassúk. Egész nap jó kedvem volt tőle:)

De volt más okom is az örömre. Reggel ugyanis felmentünk Petya sulijába. A tanító néni kérte, mert járt az Alapítványnál és kapott tanácsokat Petivel kapcsolatban (is). Megbeszéltük, hogy újraélesztjük a hisztinaplót és, hogy mit javasolnak Peti agressziójára. Szerencsére ebből most sokkal kevesebb van, de még ez is több a kívánatosnál. A gyógyszer dolgot is megbeszéltük. Ez arról szól, hogy ha Peti fájdalmasan sír, fájdalomcsillapítót adnak neki. (Én is szoktam.) De úgy tűnik, Peti inkább csak nyugtatóként használja ezt, ezért javasolták, hogy placebóval váltsuk ki azt, amit most kap. Érdemes megpróbálni, mert már bennem is felmerült hogy nem biztos, hogy mindig gyógyszert kéne adnunk.
Ezután jött a még jobb rész, megmutatták Peti "dobozait", vagyis a feladatokat, amikkel dolgoznak mostanában. Mintha hájjal kenegettek volna. Azt látom, hogy a ténylegesen auti specifikus közegben Petya nagyon jól teljesít. Azért is örültem ennek, mert nagyon tartok a vakációtól. Félek, hogy elvész az eredmények jó része, amiért ilyen nagyon megdolgoztak, volt már erre példa. A tanító nénik megértették a parámat még az is ehet, hogy felveszik nekem, hogy dolgoznak Petivel. Kérdeztem, honnan ez a sok jó feladat, én magamtól nem tudnék ennyi mindent kitalálni. Megadták a forrást és nyilvános, tehát ide teszem a linkjét. http://www.autism.hu/taneszkozok/taneszkoz.pdf Nagyon örülök, hogy ennyire lelkesek és ügyesek és annak is, hogy tudnak segítséget kérni. Nagyon más ez, mint a "harminc éve így csinálom, így jó" mentalitás, amivel néhányszor találkoztam. Szóval ennek is nagyon örültem.
És meg akartam írni a vendégeskedést is, bár az nem most volt. Néhány napja Peti kézen fogott és határozottan a kertet ketté választó kiskapuhoz vitt. Ezen túl az Anyu birodalma van, a vetemény és az ő lakrésze. Peti már évek óta nem járt ott, a kerítést is miatta csináltuk, mert kigyomlálta Anyu veteményét. Most láthatóan át akart menni. Át is engedtem és jó alaposa körül nézett a kazánházban, nyújtogatta a  nyakát becsülettel, de nem tetszett neki amit látott. Majd elindult Anyu lakása felé. Kicsit megijedtem, mert nem szokott oda bemenni. Nekem ez nem esik nagyon jól, de tény, hogy Anyunak normális lakása van, sok könyvvel, dísztárgyakkal, érthető módon nem örülne neki, ha Petya felforgatná a birodalmát. De nem volt kedvem Petit leállítani, hiszen nem csinált semmi rosszat. Csak bementünk, körbenézett, lenyúlt egy takonylabdát, aztán kicsit még nézelődött és hazajöttünk. Lehet, hogy pár évig megint nem megy át. :)
És ma Petya mondott egy gyönyörű nem - et és a helyén használta. Le is fagytunk egy pillanatra. Kidumálta magát egy fél évre. :) Egyébkét gyanús egy ideje és a suliban is mondják, hogy echolál. Csak nagyon torzít és nehéz érteni, de helyzetben is használ dolgokat. Van pl a dillí, ami szerintem a gyere akar lenni. Ma reggel ez is dillee volt.
És voltunk Pannival étteremben is. Mindig ott jönnek el zenesuli után és kíváncsi volt, hát diákkészítés után bementünk. Azt mondta, nem tud olyan sokáig udvarias lenni, mint én, de megpróbálta, én meg jól megdicsértem. :)
Estére kicsit nyűgös lettem, mert Ember fellép holnapután és mindenféle közbejött  a zenekarnak, ami veszélyezteti a fellépést é ezért rettentő sokat telefonált. De az a lényeg, hogy tud időt szakítani a zenélése és ez akkor is egy szép nap volt!

Peti lába

Lehet, hogy írtam már, nálunk hétvégén reggelente nagy pizsipartik zajlanak. Bejön a szülői ágyba mindkét gyerek és mi felnőttek velük isszuk meg a kávénkat és élvezzük, hogy végre nem rohanunk sehová.
Peti persze ezt is a maga sajátos módján intézi. Ő ugyanis egyáltalán nem szokott a kezével simogatni, nem is tudja, hogy ez mi és hogy kell. Annál inkább kedveskedik a lábaival. Panni ezt egyszer furkálódásnak titulálta, mert Peti meglehetősen erősen tud böködni a lábaival örömében. Egy ilyen talán szombati attak után Panni egy hosszú sóhajt követően, melyben természetesen a világ összes méltósággal viselt fájdalma benne volt, nagyon bölcsen megjegyezte: Hát, nehéz együtt élni Petya lábaival! :)
Egyébként igyekszem megfogadni az óvónénik tanácsát és többet lenni  Pannival. Eddig sem azért nem voltam vele, mert nem szeretem, de próbálom másképp szervezni a dolgaimat és itthon nem stresszelni. (Sajnos időnként itthon is termelődik feszültség, de úgy tűnik ez a több generáció együttélésének szerves része. ) Elmentem megnézni az idei utolsó zeneórát, utána együtt ballagtunk haza és elnyaltuk az idei első fagyinkat. Bringáztunk is együtt és egyáltalán, próbálok érdekesebb és jobb választást adni, mint a tévé. Szerencsére most az időjárás is kedvez nekem és igazából én is jól érzem így magamat.

mókuskerék

Mindenféle történik velünk mostanában, de nem igazán tudom megírni. Ennek az az oka, hogy kiderült, Ember jól mesél. Én ugyanis csak felolvasom a mesét, ő meg jól elmeséli. Erre úgy jöttünk rá, hogy egyik este mesélt Panninak elalvás előtt. (Misi meséit, ami egy tök jó mesekönyv) Azóta ő mesél, viszont és valami régi pavlovi reflex alapján a második mondat környékén elalszom. Hogy örült volna Anyu kiskoromban, ha ez már akkor is működik! De hát mindig is későn érő típus voltam.  :) Meg fáradt és nyűgös is vagyok, rosszul bírom a munkahelyi feszkót. Még egy hónap biztosan így fog lezajlani, ez elég nehéz lesz nekünk, de nem tudom elkerülni. Pedig jobb lenne, ha ez a dolog nem jönne haza és a család becsületére legyen mondva, mindent megtesznek. Petit nagyon dícsérik a suliba és nemrég a rajzaiból is kaptunk haza. Akartam ide tenni képet. de a technika ördöge a gépemben csücsül és nem volt türelmem foglalkozni vele. Majd legközelebb. Most anyagilag is jobban álltunk kicsit és mondhatom fejedelmi érzés volt a csekkeket azon melegében befizetni, nem tologatni addig, amíg lett rájuk fedezet. Szóval akár laza is lehetnék, de nem vagyok és ezt a gyerkőcök is érzik. Petinek nemrég megint volt két igen sárkányos estéje és Panni is nagyon fura kezd lenni. Nagyon nagylány lett, főleg, hogy már az iskolába is beírattam. Sehogy sem tetszett ez a dolog, így fogadóórát kértem az óvónéniktől. Tudom, én vagyok a gyerekem legjobb ismerője stb, de többet van velük ébren, mint velem és ez már magában sem dob fel. Öröm az ürömben, hogy kedves és hozzáértő óvónénikről van szó. Türelmesen elbeszélgettek velem és végül oda lyukadtunk ki, hogy bizony Pannit is megviseli, hogy sokat dolgozom, feszült és fáradt vagyok. Csajos napokat javasoltak, ami őszintén szólva nekem sincs ellenemre, hiszen Panni remek kis csaj, főleg ha nem produkálja a figyelemfelhívó húzásait. És igen, szóba került az is, hogy okosodik és feltehetőleg most esnek le neki a tantuszok Petivel kapcsolatban. Emiatt most nem érzem igazán jól magam, noha az óvónénik is mondták, hogy nincs vészhelyzet, Panni értelmes és érzékeny gyerek egy nehéz élethelyzetben, de szerető családban. De azért ha tényleges választási helyzetben lennék zokszó nélkül itthon maradnék egy időre, hogy egyenesbe hozzam a családot és utána is jóval kevesebbet dolgoznék, mint most. Mivel nincs tényleges választási lehetőségem, próbálom megoldani "okosba", de félek, hogy ez nem fog könnyebbséget hozni senkinek.