képes

Néhány kép az elmúlt hétvégéről :)

És a bónusz kép! (Ugyan nem most készült, de imádom)

Az új családtag

Családunk új taggal gyarapodott és még csak teherbe se kellett esnem. :) Ezt azt hiszem képekkel lesz a legegyszerűbb megmagyarázni.

Az ominózus családtag néhány hónapos, szőrös és bájos. Névnapomra érkezett meglepetésként. De menjünk sorban. Szóval csütörtökön elmentünk megnézni azt a bizonyos iskolát. Messzemenően szimpatikus volt. Használni szeretnék a vizuális segítségeket és nem ijednek meg egy igazi autistától. Roppant kedves és szimpatikus hölgy, aki a csoportot szervezi. Egyébként túl sok reményünk ezen kívül nincs is. Most drukkolhatok, hogy sikerüljön.
Az iskolalátogatás után beugrottunk egy állatmenhelyre. Elmondtuk, hogy milyen kutyát keresünk. És minden együtt állt. Olyasmi kölök, mint az ovis terápiás kutyák és úgy hívják, mint Peti egyik "barátját", aki egy hozzánk közel álló család fia. Türelmes és nyugodt. Végül úgy tűnt, mindezek ellenére nem tudjuk elhozni. Nem számoltam a családom elszántságával. Péntek este Ember hazaállított a kutyussal. Néha felmerül ugyan bennem, hogy igazából egy szőrös malac,  de mindent összevetve igazán helyes kutyus. És Peti is nagyon örült neki. Persze a maga sajátos módján. Ez azt jelenti, hogy eddig talán egyszer simizte meg, de ha látja, nevet és úgy ügyeskedik, hogy a közelében legyen.
CSötörtökön Peti mindenféle hőstettet hajtott végre. Reggel mindjárt úgy kezdte, hogy azt mondta, kérem. Egészen pontosan, kéllem. Kolbászt ettünk és kivettem neki egyet a rántottából. Csak meg kellett fújni, mert forró volt. Ezt nem tudta kivárni és kérte. Ezután profin és egyedül intézte a napirendjét. Ez nagyon ritkán sikerül. Az állatmenhelyen pedig a bejáratnál volt néhány rugós hinta. Kibírta, hogy először bemenjünk az irodába és csak utána hintázhasson. És várakozás közben az ott dolgozók keresztül mentek a szobán egy dr. Oetker pizzával (ez Peti egyik kedvence) Odafelé dobozban vitték, visszafelé készen. És Petya még ezen se gurult be.
Pannira is nagyon büszke vagyok. Már több mint egy hete hord lányos ruhát, vagyis végre ruhát és szoknyát adhatok rá. Néhány napja a haját is úgy fésülhetem, ahogy én szeretném. Most tobzódom és nagy örömmel babázok. Holnap lesz a csoportfényképezés, úgyhogy csinosíthatom kedvemre. :)
Csütörtöktől ma reggelig Ember anyukája is itt volt és megint nagyon örültem neki. Sokat segít azzal, hogy jön. Nyugodtabb vagyok ha van valami dolgom, mert neki addig van néhány kedves szava a gyerekekhez és Panni nem a tévét nézi bután. Most mást is segített, mert szépen kitakarított, mire péntek este hazaértem. Eddig senkinek sem sikerült rendre szoktatni, de neki most lehet, hogy fog. Ugyanis szerdán tutira rendet teszek, mert nem szeretném, hogy még egyszer ő hajolgasson a fájós derekával. De annak örülnék, ha megint jönne. Most úgy tervezik Emberrel, hogy csütörtöktől hétfő reggelig rendszeresen meglátogat minket. Nem elhanyagolható, hogy Emberen is látom, hogy boldog, ha az Anyukája itt van.
Vendégjárás is volt a hét végén, megspékelve a kutyussal. Ez már majdnem giccses:) Csak így tovább!

örömhír

Nagyon boldog vagyok, mert ma hírt kaptam arról, hogy valakinek tényleg sikerült segítenem. Ez azért érdekes, mert mostanában sokszor úgy érzem, hogy nem tudok eleget tenni. Nem feltétlenül azért, mert én kevés vagyok (Bár kézséggel elismerem, hogy bő három hónap után még van hová fejlődnöm, de ezzel kapcsolatban bizakodó vagyok.) hanem mert nagyon kevés eszköz van a kezemben. És ez a legjobb a dologban. Nem valami bonyolult jogszabály ismeretével, vagy iszonyú pénzösszeg átutalásával segítettem, hanem egy egyszerű Facebook poszttal. Az álláshirdetéseket mindig megosztom, mert valakinek még jól jöhet. Egy ilyen megosztás révén sikerült egy auti gyerek szülőjének munkához jutnia. És ennek én nagyon örülök, de lehet, hogy ezt már írtam. :)
Ezen kívül az a nagy hír, hogy holnap megyünk megnézni egy sulit Petivel (!) Itt ugyanis az autizmus szakot végzett szakember szeretné Petyót látni, mielőtt mond valamit. Ez nekem elég szimpatikus. A gond az, hogy messze van és nem száz, hogy el tud indulni az a csopi. De azért izgulok a holnapon.
A másik, amiről nem tudok lejönni, hogy össze szeretném gyűjteni a helyi szülőket és elérni, hogy legyen a gyerekeinknek ellátás helyben. Vicces módon az óvónéni, akivel erről beszéltem, nagyon örült neki, mert más ötlet híján a szülők a többségi ovi harmincas csoportjaiba próbálják benyomni az integrálandó gyerekeket. Szakember nincs, sok gyerek van, mindenki szenved. Próbálom okosan és összeszedetten megtervezni ezt a dolgot és nem csak csapkodni, mint hal a szatyorban. Mindenképpen jó összehozni a szülőket. Mert ha pl két család összefog és felezni tudják az iskoláztatás költségeit, már az is óriási eredmény és ehhez nem is kell sokat tenni, csak tudni, hogy ki mikor indul melyik intézménybe. Petyó ovijába pl három család is jár külön külön és azt hiszem lenne egy negyedik is, aki kocsi hiányában ezt nem tudja megoldani.. De mivel nem tudtunk egymásról, nem segítettünk egymáson.
Egyébként Peti mostani ovivezetője is minden segítséget megígért, mert neki sem jó, hogy több gyerek jelentkezik, mint akit felvehet. Nagyon rossz lehet tudni, hogy hány család marad ellátatlanul. Remélem lesz bennem kraft, hogy ezt tényleg megcsináljam.
Ja! És az is egyre erőteljesebben zakatol a fejünkben, hogy szeretnénk megint kutyát. Ember és én is kutyások vagyunk. Mikor Pannit vártam, az előző öreg kutyám sajnos meghalt és azóta nem hoztunk másikat, mert úgy gondoltuk, nem tudnánk kicsi gyerkőcök mellett megfelelően foglalkozni vele. Most nagyon együtt állnak a dolgok. Panni is vágyik rá, mi felnőttek is örülnénk neki és szerintünk Peti is. Csak a megfelelő kutyus megtalálása nem egyszerű. Ugyanis nekem van egy kő az agyamba, hogy csak menhelyi kutyát vagyok hajlandó magamhoz venni (vagy olyat, aki mindjárt oda kerülne). A macska miatt jó lenne kölyök kutyus, Peti miatt pedig extra türelmes és okos ebedli. Fel van adva a lecke!

barkoba

Panni nem először próbáét be nálam azzal, hogy adjak neki barna kukacot. Nekem lövésem sem volt, hogy mi az. Próbáltam kideríteni, ezt írom le most.

- Anya kérek barna kukacot!
- Kicsi lányom mi az a barna kukac?
- Hát amit a múltkor is ettem.
- Édes, vagy sós?
- Édes.
- Mikor etted a múltkor?
- Amikor jött a néni, aki az újságokat hozza és Nagyi adott neki orgonát
- Én adtam neked, vagy a Nagyi?
- Te
(Mi a fenéről beszél?)
- Dobozban van, vagy csináltuk?
- Dobozban van.
- Van a dobozán kép, vagy betű?
- Kép és betű van rajta.
 (Köszi!)
- Melyik polcról vettem le?
- Hát onnan! (Megy és mutatja)

Ekkor Ember megszólal, hogy ő tudja mi a barna kukac. Tortadara. Panni pedig rávágja, az, az tortaresze! :)

És ha már a vicces szavaknál tartunk, megírom a bubort is. Szerintem nagyon bolondosan hangzik, annak ellenére, hogy legutóbb egészen komoly szövegkörnyezetben hallottam. Szegény szó általában ott szerepel. Pedig mulatságosan hangzik. Tegnap némi alkohol hatására sikerült újra definiálnom. Tehát a bubor a buborék egyes száma. Úgy, mint a Kovácsékból Kovács. Már el is képzeltem Bubor aput, Bubor anyut és a Bubor gyerekeket. Ők együtt a Buborék. :)

Mára azt hiszem elég a hülyéskedésből. Mindenféle fontos dolgom van, pl tócsnit csinálni, meg az adómat. Majd vigyázok, melyikre teszem a tejfölt. :)

nagyon hosszú hétvége

A hosszú hétvége igen mozgalmasra sikerült. Szombaton munka volt, ráadásul nagyon fontos nap a munkahelyem életében. Nagyon sűrűre sikerült. Kentem sok zsíros kenyeret, figyeltem autista gyerekeket és végeztem mindenféle egyéb hasznos munkát. Kerültem kellemetlen helyzetbe és kaptam sok kedvességet is. Találkoztam a saját egyesületünk tagjai közül is néhány emberrel és megint eszembe jutott, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy pont ezekkel az emberekkel kerültem kapcsolatba az autizmus révén. Kedvesek, értelmesek, pozitívan állnak a dolgokhoz és főleg van humoruk. Ezt én nagyon fontosnak tartom, mert segít átvészelni az igazán zűrös időszakokat is. Embernek is velem kellett jönnie, így a nagymamák vigyáztak a gyerekekre, egyébként profin. Öcskös kedvese is besegített, így volt jó a csapat. Anyukám nem tud pelenkázni, de Anyósom igen. Rohangálni meg leginkább egyikük sem, ezért kellett a fiatalságot is bevonni.
Vasárnap Petya borzasztóan rosszkedvű volt. Nemrég írtam, hogy elcsórja a mosószereket, ezért azokat elzártam. Azt gondoltam, átmenetileg megoldottam a dolgot. Nem számoltam Peti kíváncsiságával és találékonyságával. Most a konyhapultról szedte le a cuccokat. Egy óvatlan pillanatban lenyúlta a borecetet és szétöntötte az emeleten. Napokig olyan szag volt, mint egy salátás tálban. Ehhez hozzá jön, hogy ha ő fent van, nem nyitok ablakot, mert szeret kiülni a párkányra. Az emeleten ez nem szerencsés. Az ecet után a szójaszósszal indult neki és mikor rászóltam, eldobta az üveget. Tette mindezt a lépcsőn, tehát jutott bőven mindenhová a löttyből. Na most én nagyon szeretem a szójaszószt, de nem a falon. Most már fixen tudom, hogy a horrorfilmekben mivel csinálják az alvadt vérrel dekorált falakat. Igen, sötét szójaszósszal. Akkor persze még nem voltam ilyen vidor, mert aznapra már épp elég volt Petya rovásán. Történt, hogy Anyósomat haza akartuk vinni, gondoltuk menjünk együtt, legalább Nagyapót is látjuk. Peti addig hisztizett és marta a karomat, hogy Ember végül megfordította az autót és kitett minket itthon. Utána indultak újra, nélkülünk. Enyhén szólva szürreális volt. A jobb oldalamon Peti örjöngött és elég sikeres volt, mert mostanság sokan kérdezik, hogy mi van a kezemmel. Persze lehet, hogy csak a jó idő miatt lengébben öltözöm és jobban látszik. A bal felemen meg Panni ült, akivel betűset játszottunk. (Mondj a betűvel állatot stb.) Ezután repült a szójaszósz.
Lehet, hogy megint túlgondolkodom az életet, de sokat töröm a fejem azon, hogy mi a jó megoldás. Zárhatjuk a dolgokat és próbálhatunk elé menni Peti furcsaságainak, csak akkor soha nem fog megtanulni egy normális, nem mindent elzáró környezetben élni. Vagy érdeklődhetek a diliházaknál, hogy ott mivel festik a falat, hogy könnyen takarítható legyen és megpróbálhatom megtanítani Petit a normál közegben való létezésre. Nyilván a második opció a jobb, csak nem tudom meddig bírjuk cérnával.
Az agresszió és önagresszió a másik dolog, ami foglalkoztat. Úgy érzem, ebben haladunk, csak nagyon lassan.
Hétfőn vendégjárás volt, kedden pihi. A héten szabin vagyok, de szerdán bementem, mert egy fontos megbeszélésről nem akartam lemaradni.
A többi napon iskolát kerestem Petinek és a saját egyesületünket menedzseltem. Beszélgettem például egy nagyon kedves helyi anyukával, akinek az enyémhez hasonló problémái vannak. Elmondtam neki, hogy szeretnék tenni azért, hogy itt is legyen ellátás és szívesen működik velem együtt. Ez nagyon jó, mert minél többen vagyunk és tudunk egymásról, annál eredményesebbek lehetünk.
Az iskola keresés teljesen lelombozó. Volt olyan suli, ahol szóba sem álltak velem. A legtöbb helyen természetesen kerületi lakcím kell. Volt olyan EGYMI, ahol azt mondták a telefonba, hogy nincs asszisztenciájuk pelenkás gyerek ellátására. Olyan is előfordult bőven, ahol a vizuális segítségekkel kapcsolatban szkeptikusak. Ők jobban szeretik megtanítani a gyereket a kéremre, meg a nemre és az igenre. Én lennék a legboldogabb, ha sikerülne, de ezt már próbálták páran.Hallottam olyat autista csoport vezetőjével, hogy van ott napirend, de a gyerek nem mutatja meg rajta, hogy mit szeretne. :( De beszéltem nagyon szimpi iskolavezetőkkel is, akik legalább sajnálják, hogy nem tudnak segíteni. Van, ahol meg szeretnék nézni Petit. Jövő hétre is van időpontunk. Ez a másik érdekes dolog. A gyerekre alig kíváncsi valaki. Az a fontos, hogy a szakértői mit írt a papírra. Nekünk is szembejött, hogy írassuk rá az értelmi fogyatékosságot a véleményre, mert akkor tudnak helyet biztosítani. Az auti csoportban ugyanis nincs hely, de az ért. fogy. csopiban van és úgyis megkapja ott is a megfelelő fejlesztést. Nem újdonság, de azért szíven ütött.
Ma anyák napja volt Panni ovijában, erre is el tudtam menni. Jött az összes nagymama is. Megállapítottam, hogy Panni velem ellentétben cseppet sem fél a szerepléstől. Mára lány ruhát és szép hajat kért és kapott. Szerintem gyönyörű volt :)))) Egyébként egész héten az anyák napjának a lázában ég. Egyik reggel ő hozta föl a kávémat. Ez úgy zajlott, hogy előző nap közölte velem, ne keljek föl másnap, amíg meglepetés nem történik. Titka volt és kibírta, hogy ne mondja el, csak Apjával pusmogott. A nevezetes reggelen kipattant a szemem és már kezdtem is pörögni, hogy mennyi elintézni valóm van. Majd szépen visszaálltam alvó állapotba, mert nem történt meglepi. Ezután hozta Panni a kávét. Komoly arccal megjegyezte, hogy nekem ez a reggelim, ezért kapom ezt ágyba. Persze kiderült a turpisság, az óvónénik biztatták őket, hogy vigyék anyának ágyba a reggelit.
A szabiban az is jó, hogy tegnap elmehettem velük lovagolni. Mióta nyolc órát dolgozom, ez sajnos nem fér bele. Pannit is vittük. Behajigált a póniknak egy fél bála szénát, aztán megetette őket almával, végül kicsit ő is lovagolhatott. Petya is egészen ügyes volt.
A hét végén nem bírtam tovább és odaadtam Panninak a dugi pónicsordát. Ezt még a januári leárazások idején vettem és a megfelelő alkalomra vártam, mert ilyesmit rendes szülő nem ad "csak úgy" oda. Micsoda elkényeztetett liba lesz belőle stb. Hát most megkapta. Persze Petit is érdekelte a dolog és drukkolhattam, hogy a pónik megússzák az érdeklődését. Ez s olyasmi, ami sokat foglalkoztat. Panninak finoman szólva sincsenek biztonságban a cuccai. Nem úgy fest, hogy őt ez zavarná, ezért én sem akarok hisztizni rajta, de előbb vagy utóbb ezzel szerintem foglalkozni kell.
Mára intéztem magamnak egy kis emocionális pluszt. Beszaladtunk a volt munkahelyemre egy puszira. Jól esett. Nagyon kedvelem a mostani kollégáimat, de a régiek hiányoznak. Az is igaz, hogy itt eddig három hónapot töltöttem, ott több, mint három évet. Szóval időm van bőven :)

vidám vasárnap

A tegnapi borongás után gyorsan megírom a mai napot, mert nagyon kellemes volt. Jöttek a vendégek, akiket vártunk és jól telt velük a nap. Sütöttünk a szabadban és nagyot ebédeltünk, kényelmesen. Délután játszótérre vittük a gyerekeket, ennek Peti nagyon örült. Magától játszott a játékokon, nem csak a szokásos rugós hintán gubbasztott. Utána hazajöttünk és kicsit engedtük az aprónépet számítógépezni. Gyorsan este lett. Ember megmosta és levágta Peti haját, amit ő természetesen nehezményezett, de tűrt. Ezután én is megfürdettem Pannit és megmostam a haját. Majd a felnőttek jöttek és nekünk is maradt elég meleg víz. Jó kis nyugis nap volt, pont amilyenre vágytam. A napirendezés is egész jól ment, bár ebéd körül voltak benne döccenők. Ráadásul kupi sincs, jó lesz így kezdeni a hetet. Legalább egy napra azt hiszem mindenki letette, ami nyomta a lelkét. Persze Petyóra ma is jónéhányszor újra felhúztuk a zoknit és a cipőt, párszor a teljes ruházatát és volt olyan is, hogy szétöntötte a gardróbban az új üveg folyékony szappant, de megállapodtunk benne, hogy sokkal rosszabbul is járhattunk volna, a szappan legalább nem büdös. Takarítottunk már onnan sokkal szörnyűbb dolgokat is.
Mindenesetre elraktam mindenhonnan a tisztítószereket. Eddig sem voltak szanaszét, de ott tartottam őket, ahol használtam. Most minden el van zárva, ami elég körülményes, de ez van. Azt hiszem az a dolog gyökere, hogy Peti játszhatott egy spricnivel valahol vendégségben. Abban tiszta víz volt. Ennél sokkal érdekesebbek a színes és habos mosószerek. Tegnap buta módra én sem vettem el tőle az ablaktisztító spricnit, csak bezártam, hogy ne tudja meginni. Azt hiszem hiba volt. Viszont vettem ételfestéket és egy üres kólásüvegbe kotyvasztottam neki ártalmatlan színes vizet. Ezzel eljátszogatott egy darabig, de félek nem okoz annyi örömet, mint a mosószer. Lehet, hogy azért, mert ezt szabad? :)))

Rossz hír és jó hétvége

Csütörtökön megkaptam a hírt az áhított sulitól, idén sem veszik fel Petit. Ezzel a legnagyobb baj az, hogy egy félreértés kapcsán én azt hittem, hogy idén már befér hozzájuk, így nem kerestem sulit. Eléggé elkeserített a hír és persze most kapkodhatok. Éjszakánként meg azon töröm a fejem, mi lesz ha nem lesz suli? Ember marad itthon, vagy én? A következményeket gondolom nem kell részleteznem. Petire és a családra nézve sem lenne jó megoldás. Ez persze önsanyargatás, de éjjel elég védtelen vagyok magammal szemben.
És persze morcogok magamban. Nem az adott sulira, nem hiszem, hogy ők megérdemelnék. A találó kifejezés az lenne, hogy nem tetszik a rendszer. Ugyanis a nálam okosabb szülők több helyen várólistára teszik a gyereküket, így végül csak bejön valami. Én ezt nem szeretem, mert félek, hogy ha sok helyen vagyunk listán, más családoktól vesszük el a helyeket. És ez a másik. Ha bejutunk egy jó helyre, nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy szinte biztosan másokkal tolunk ki, akik ugyanabban a helyzetben vannak, mit mi. Tudom, nem kéne ezzel foglalkoznom, legyek a gyerekemért önző, de nem megy. Biztos el vagyok korcsosulva.
És van még rendszerhiba bőven. Amit én nem szeretek, hogy mi szülők is partnerek vagyunk. Belemegyünk a mutyikba pillanatnyi előnyökért. (Mondjuk, hogy senkinek ne kelljen otthon maradni és ne haljon éhen a család, tehát semmi jelentős.) Így jelentkezgetünk be egymáshoz, így engedjük a gyerekeinket "Jó kis középsúlyos" csoportokba és látszat autizmus specifikus ellátókba.
És partnerek a hivatalok, a döntéshozók is. Pontosan tudják, mi zajlik. A játékban épp csak azok vesznek el, akikről szól. Az autista gyerekek. De hát kit érdekelnek Van aki nem is szól bele, csak ül a sarokban és brümmög, vagy repked. Tényleg jó volt a bíróságos auti reklám, most az jut eszembe. Különben is tök sokba kerülne egy nekik való oktatási rendszer, ami elérhető és elég. De hiába puffogok, attól félek ez még sokáig így marad, az én helyzetemen pedig egészen biztosan nem javít.
Persze aggasztóak az eddigi tapasztalataim. Hiszen Peti négy óvodába járt, míg a neki valót megtaláltuk. Volt a jó szándékú integráló, a pénznyelő, a hivatalosan autistákat is ellátó borzalom és a mostani, ami tényleg jó. Ha most elkezdünk sulit keresni, megint nem lesz semmi garancia, hogy ami elméletben megfelel, az gyakorlatban is beválik. Szerintem az lehet a titok, hogy alapvetően emberi dolgokról van szó. Igényes - e a gyerekkel foglalkozó pedagógus, vagy nem. Tudunk - e együtt dolgozni Petiért, vagy hülyének néz, hogy mit szólok bele stb.
A munkahelyem sem segíts sokat, hogy pozitívan álljak a kérdéshez. A minket megkereső szülők elenyésző hányada jelentkezik azért, hogy az iskolák magas színvonalát, a pedagógusok felkészültségét és az emberséges intézményeket ecsetelje.
A helyzet abszurditását fokozza, hogy miközben mások is segítségért fordulnak hozzám, magamon sem tudok segíteni. Feltételezem sokan azt gondolják, hogy butus vagyok és nem oda való és nem biztos, hogy vigasztalná őket, hogy az eszköztelenségem oka, hogy nincs mit adjak. Magamnak se. Szóval el vagyok rendesen keseredve.
Azon is törpöltem, hogy hány ilyen elutasítás kell ahhoz, hogy azt érezzem, engem, minket utasítanak el. Ha így lesz én is megkeseredek és pesszimista leszek? Ember szerint nem, de én nem vagyok benne biztos. Most még sajnálom azt a számomra nagyon szimpatikus hölgyet, akinek az értesítést meg kellett írnia nekem. Fogok egyszer majd haragudni is ilyesmiért? Mert akkor az már nem én leszek, vagy nem ez az én. És félek, hogy azt ez a család nagyon megérezné. Hiszen Embert is komoly gondok nyomasztják és engem is. Még ki tudjuk egymást húzni a gödörből, de meddig? Mikor fogom azt érezni, hogy a mi gyerekünk senki másnak nem kell? Remélem soha. Egyáltalán mennyire normális, hogy ma még nem tudom, szeptembertől hová jár a gyerekem suliba? Normál gyerek esetében gondolom már legalább az irányt tudnám.
De persze a barátaink és ismerőseink egyből megmozdultak. Kapom a neveket és a telefonszámokat, kit, hol milyen iskolát, melyik lehet jó. Tegnap csak egyet próbáltam, persze nem jártam sikerrel. Kell mondanom, hogy az még belefért volna? Kb az egyetlen, ahová nem kell háromnegyed órát és fél tank benzint autóznunk. Nem jött be, idén nem indítanak első osztályt, hanem ovit. Sovány vigasz, hogy itt is kedves és empatikus emberrel beszélgettem és ha ő az intézményvezető, akkor tényleg jó hely lehet. Van aztán olyan intézmény is, amit az egyik ismerős szakember javasol, a másik ismerős szülő meg rosszul van tőle. Passz. Hétfőn folyt köv.
A mai nap viszont egész kellemes volt. Ember ma tudott dolgozni, hiszen a hét második felében Petyát pesztrálta, enyém volt a gyerekvigyázás össze öröme és bánata. De főleg öröme volt. Kicsit takarítottam, aztán a csibék olyan szépen játszottak, hogy fent maradtam velük és olvastam.
 A gyűrűk urát olvasom sokadszor. Elgondolkodtam rajta, hogy nekem miért Gollam/Szméagol a leghangsúlyosabb figura. Talán azért, mert pontosan tudom, hogy mindenkinek van olyan drágasága, amiért bármire hajlandó, még tönkre menni is általa és érte? Nem tudom.
Ebéd, pihi és délután kert. És nem csak én olvastam, Panni is! A nagy nyomtatott betűket szinte mind felismeri és olvassa. Megtanulta az oviban a barátnőjétől, akinek a tesója most elsős. Roppant büszke vagyok rá. Egy nagy képes állathatározóban böngészi a címszavakat komoly arccal. Meg kell zabálni. Eszembe jutott az is, amit még fősulin tanultam valahol arról, hogy az emberek először javarészt hangosan olvastak és egyenesen ördöngösnek gondolták, aki magában is tudott. Hát Panni most félboszi. Néha hang nélkül olvas, de a szájával formálja a betűket :)
A kerthez Petit vagy tizenhétszer öltöztettem föl. Bejött, levette a cipőt és a zoknit, majd mezítláb akart újra kimenni. Azt nem szabad, cipő és zokni keresés, felhúzás, kert, bejövetel és újra elölről. Sajnos néhányszor a türelmét is elveszítette, de most úgy tűnik, hogy a visszakarmolás működik. Remélem nem kiabálom el.
Jelentős apróság volt még néhány a héten. Pl a Doki néni. Ember elvitte Petit az egészséges papírokért és a Doki néni írt fel kenőcsöt a bőrére. (Petinek)  Mert mikor kezdődött a sztriptíz, agyaltunk azon, hogy lehet, hogy viszket a bőre, azért veszi le a pólót. Sokszor mást nem is. Úgy tűnik tényleg száraz kicsit a bőre, ami nem meglepő, mert hosszan szeret fürdeni és néha nem is tiszta a vize, hiszen vécének is használja. Ma kenegettem becsülettel és kevesebbet vetkőzött.
És ami még izgalmas nekem, hogy a héten kezdtem bele valamibe a munkahelyemen, amit nagyon vártam. Szerintem fontos és érdekes dolog, reméltem, hogy jó lesz. Szerencsére nálam sokkal okosabb és tapasztaltabb emberek is dolgoznak benne, úgyhogy a kezdet biztató.
És hihetetlen fegyvertény, hogy napok alatt rendbe tettem a gyerekek játékait. Minimum két évig  nem vetemedem újra erre! :)
 Holnap kedves vendégek jönnek, remélem szép napunk lesz, hétfőtől meg munka megint és remélem mindenki megy oviba.