Petya viccel

Tegnap Ember eljött értem Petyóval a munkahelyemre, természetesen kocsival. Haladtunk szépen hazafelé, mikor valamiért hátranéztem és azt láttam, hogy a gyerkőc szépen levett mindent a felsőtestéről. Nem ez a valami, hanem, hogy eközben a biztonsági övet nem kapcsolta ki. Menet közben nem tudtunk mást tenni, mint felnyomni a fűtést  kocsiban. Peti roppant boldog lett, hogy senki nem öltözteti azonnal vissza és vigyorgott kifelé is, mint a tejbetök. Én meg néztem az arcokat a szomszédos kocsikban. Nem kicsit voltunk meglepők. Egy gyönyörű félmeztelen kiccsávó, aki a harisnyás lábát az előtte ülő anyja nyakába pakolja és közben rendületlenül mosolyog. :)
Egyre inkább azt gondolom, hogy ez a vetkőzőszám valamiféle játéknak minősül nála. Adja a kezembe a rucit, ha rászólok és vigyorog.
Egyébként ma itthon vagyok Petivel, mert beteg lett. Az óvónénik jó fejek, mert megkérték Embert, hogy ne vigye, mert köhög. (A Peti) Nekem ebben az tetszik, hogy megkérik szépen, holott vitának helye nincs, beteg gyerek nem való közösségbe. Szeretem ezt az ovit, de ez eddig sem volt titok.
Végül én maradtam itthon, mert Embernek olyan munkája volt, amit nem lehetett elhalasztani. Anyu becsülettel megpróbálta a gyerekvigyázást, de láthatóan nem volt igazán lelkes a dologtól. Végül hazafordultam és most együtt rosszalkodunk. Sütünk túrós pogit, meg ilyenek.
Most megint olcsó kajákat csinálok, mert szegény az eklézsia. Ilyenkor néha elgondolkodok, hogy ebből mennyi az autizmus és mennyire vagyunk magunktól élhetetlenek. Az tény, hogy a fejlesztések jelentős összegeket visznek el itthonról. De az is igaz, hogy egészséges gyerekekre is költenek a szüleik. Az viszont még mindig méltánytalannak tűnik, hogy Peti egy csomót autózik az oviba, mert az helyben nincs és ezt  "természetesen" mi finanszírozzuk. Viszonylag jól ismerem az ide vágó jogszabályokat, tudom, hogy mit lehetne tenni és az mennyit érne. Végülis van emelt családi, meg GYES. De nemrég vettem egy táskát is, úgyhogy szavam nem lehet, hiszen luxuscikkekre szóróm a család pénzét :)
De, hogy ne csak a nyafogásról szóljon a blog megírom, hogy tegnap volt az öcsköseim szülinapja. Ebből kifolyólag beszéltem a külföldön élő tesómmal is. Vicces, hogy végül ő is karitatív vonalon dolgozik, csak jobb körülmények között.
Ami még izgalmas, hogy várom az iskola visszajelzését Petivel kapcsolatban. Nem bírtam már cérnával és írtam egy levelet. Szokás szerint kedves, tapintatos és gyors választ kaptam, amiben még néhány nap türelmemet kérték. Hát most várok, türelemmel. Nem gondoltam, hogy az ilyen nehéz. :)
Továbbra sem hagy nyugodni a gondolat, hogy tenni kéne valamit a környéken lakó auti gyerekekért, mert vannak. Ma délelőtt hajtogatás közben vagy egy órát fantáziáltam egy szuper helyről (Mint Békéscsaba, vagy Vésztő) aztán persze rájöttem, hogy bilibe lóg a kezem.
Panni számára a mai nap fénypontja már reggel bekövetkezett. Ugyanis a hátunk mögött lévő üvegházakhoz meghozták a trágyát. Ez azt jelenti, hogy egy baromi nagy teherautó az ő "illatos" rakományával közvetlenül a konyha mögött tolat be.A faltól kb 4 centire és a sofőr benéz az ablakon. Úgyhogy ma slussz a rohangálva öltözésnek. Attól tartok ezt nehezen fogom este űberelni némi esti mesével.  :)

rövid hét

Az ünnepi hosszú hétvége után döcögősen indult a hét. De mikor már Petya is ment oviba, helyre rázódtunk. Én szépen megsüketültem a hét második felében, így pénteken kénytelen voltam elmenni az SZTK- ba. Ha már úgyis ott voltam, megnézettem egyéb dolgokat is amik esedékesek voltak. Így aztán kiderült, hogy kb két hónap múlva alá kell vetnem magam egy apró rutinműtétnek. Nem vagyok túl lelkes, de ha kell, hát kell.
Úgy alakult, hogy az öcskösömmel is tudtam beszélgetni, ami elég érdekes volt. Nem tudom, hogy kerültünk a meleg témához, de meglepett. Ugyanis én úgy vagyok ezzel, hogy sehogy sem. Nyilván nem örülnék, ha egy férfi elszeretné a pasimat, de ezt egy nőtől is rosszul tűrném és nem szívesen nézem a túlzott intim megnyilvánulásokat az utcán de különnemű párokét sem.Nem gondolom, hogy a saját nemükhöz vonzódó emberek perverzek és folyamatosan gyerekeket akarnak megrontani és feltűnő ruhákban járni és nem szeretnék nekik megtiltani semmit. Úgy gondolom, hogy ezek a párok is élhetnének boldogan és kiegyensúlyozottan és akár örökbe fogadott gyereket is nevelhetnének. Ismerünk riasztó helyzetben lévő gyerekeket, akiket férfi és nő nevel. Persze ez egy elfogadó társadalomban lenne lehetséges. A miénk sajna nem ilyen. És nem csak a melegekkel, hanem a fogyatékosokkal, öregekkel, nincstelenekkel stb.Az öcskös meg ebben él. Remélem csak emiatt hordott össze annyi butaságot. Az csapta ki a biztosítékot, hogy szerinte ez betegség. Kicsit túl könnyen mondja rá. Tovább vitatkoztunk ( Kultúrlény módjára, vagyis nem veszekedve, csak érvelve ) kiderült, hogy szerinte a fogyatékkal élő emberek is betegek. Mondtam neki, hogy ha megfáznak, akkor persze, egyébként csak eltérnek az átlagtól. Hát ezt eszegette egy darabig, aztán annyiban maradtunk, hogy ő mégsem szereti a melegeket. Puff neki! Érzékenyítés a javából :)
Egyébként tanítható a tesó. Annak idején onnan indultunk autizmusban, hogy miért nem adom intézetbe a Petit. A napokban meg ő gondolkodott vizuális segítségnyújtáson. Szóval nem rossz fej az öcsi, csak túl sokat lóg a neten.
Petya továbbra is bemutatja időnként a sztriptíz számát. Ezen is tűnődtem ma. Azon gondolkodtam, hogy ha két normál gyerekem lenne, lehet, hogy többször tudnék nyugodtan fürdeni, mert ők addig max megnéznének egy mesét. Legalábbis nem lenne teleszórva az emelet fogpiszkálóval. Ezen a ponton estem gondolkodóba. Visszaemlékeztem a saját gyerekkoromra és rájöttem, hogy azért mi is tudtunk kupit csinálni, pedig egyikünk sem volt autista. De aztán oda lyukadtam ki, hogy az tuti, hogy egyik gyerek se kakilna a gardróbba. De nem sírni akarok, csak eszembe jutott.
Kitaláltam ma valami elég drasztikusat. Peti ugyanis megint marcangolta a kezemet,  én meg mondtam neki, hogy fáj. De kutya fülét nem ért. Szerintem ennek nincs információ tartalma a számára. Azt még talán érti, hogy neki fáj, de ez a max. Hát visszakarmoltam. Nem szívesen és persze nem durván, de valahogy meg kell értenie, hogy miért rossz, amit csinál. Ha marcangolt, marcangoltam, ha szorított, szorítottam, ha simizett, simiztem. És napközben ezt próbálgatta. Szerintem érdekli. A fájósokhoz mindig hozzá is mondom, hogy fáj és megmutatom a helyét. Elég látványosan ronda, bízom benne, hogy gyorsan megtanulja. Írnak ilyesmit az Életmentő kézikönyv - ben is, csak eddig nem vitt rá a lélek.
Ügyes is volt ma Peti. A kertbe ilyenkor csak cipőbe mehet ki, de folyton leveszi, ha bejön. Aztán mikor újra kimegy, mi rohangálunk a cipője után. Ő meg lecsücsül a sámlira  és vár, mint egy úr, hogy az inasa hozza a lábbelit. Teheti, sosem kértünk tőle mást. Ma elébe ment a helyzetnek, mert mikor újra ki akart menni, szépen odaballagott a cipőjéért és elhozta nekem, mert kértem. Na erről beszélnek az óvónénik folyton. És milyen igazuk is van. :)
A másik ügyesség is hasonló volt. Ugyanis dőzsöltem, vettem magamnak egy fél literes kólát. Ezt Petya szereti, de nem kaphat sokat, mert borzasztóan megpörgeti. Adtam neki egy kicsit, amit eliszogatott, majd kért még. Mondtam neki, hogy hozza ide a poharát. Nem néztem arra és nem mutattam rá. Ő meg szépen odaballagott és hozta. Ennyit a beszédértésről.
Egyébként ma kertezős napot tartottunk. Öcskössel grilleztünk, Ember meg elégetett sok faágat. Peti imádja a füstöt. Szerintem régen simán sámán lett volna. Odaáll a füstbe és "varázsol" a kezével. Én kicsit aggódtam, elvégre levegőzni volt kinn, nem füstölődni. De azért jó nap volt. Panni leírta az első szavait. Nem kértem, vagy mutattam, ő csinálta egyedül. Az ő neve, meg Petyóé és két baráté. Nagyon büszke vagyok rá.
El kellett szaladnom a boltba és láttam egy újabb autista kisfiút. Kicsit volt csak idősebb Petinél. Frankón lábujjhegyen járt és a kezét is úgy tartotta ahogy, de beszélt a mamájával és mosolygott. Nagyon szép kisfiú volt. Csak már nem tudom hányadik. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy össze kéne fogni az itteni családoknak és kezdeni valamit. Nem mindenkiről tudom, hogyan oldja meg az életét, de tuti, hogy egyik gyerek sem helyben jár suliba, vagy oviba. A mi városunk is elég nagy és van jó néhány környező település, biztos, hogy lenne rá igény. Olyan jó lenne olyat, mint Békéscsabán. Csak hát ott sem tíz perc alatt lett és a kutya nem kért rá, hogy mások helyett gondolkodjak. Úgy tűnik egy rövid hétbe is sok fér és biztosan el is felejtettem valamit, de késő van, jó éjt!

Szép Húsvét!

Biztos írtam már, szeretem az ünnepeket. Ez a mostani is olyanra sikerült, hogy napokig jól fogom még érezni magam tőle.

 Ettünk sokat és pihentünk amennyit lehetett. Sütöttem vagy négy kalácsot és pont annyit konyháztam, amennyi jól esett. Jöttek barátok és rokonok, volt locsolkodás tradicionális locsoló kölnivel és vízzel is reggel és tojásvadászat, a hidegre való tekintettel a lakásban. És persze festettünk tojást hagymalével és festékkel is.

Petya viszont elég fura volt. Valamiért a fejébe vette, hogy levetkőzik. Naponta átlagosan ötször. Ezzel több bajom is van. Egyrészt ez is olyasmi, amit most kell elcsípni, mert később már nehéz lesz. Másrészt Peti akkor is levetkőzik, ha "dolga van" vagy volt. Rusztikusan úgy fejezném ki, hogy levetkőzik és sz@rik mindenre. Ez marhára nem vicces. Takarítás közben azon is törjük a fejünket, hogy ha már leveszi a pelót, valahogy el kéne csalni a vécéig. Hátha összejön. Hiszen eredmény nélkül már nagyon szépen csücsül rajta. De most nem igazán alkalmas a gyógypedagógiára. Nagyon fel van fokozva. Azt remélem holnap már nyugodtabb lesz. Nem kap még annyi édességet sem mint ma és Apjával elmegy a bankba. Tegnap ugyan voltunk a játszótéren, de az csak egy darabig hatott. És lassan már ovi is lesz megint.
Panni nagyon jó kislány volt, aggódom is, nehogy beteg legyen:) A tojásvadászatnál azt hiszem még segített is Petinek, de az biztos, hogy adott neki a saját édességéből. :) Peti az első megtalált csokiállattal elvonult és tovább nem izgatta a buli.
Egyik este meg Pannit lent felejtettük a Nagyinál. Ugyanis ha ő vendégségbe jön, a földszinten alszik a kanapén. Panni ilyenkor rosszalkodhat vele. Mi mindketten fáradtak voltunk és azt hittük, a másik felhozta Pannit. Végül lent ragadt és nagyon boldog volt, mert már rég szeretett volna a Nagyival aludni:) Egyébként a leírtak ellenére valahogy jól telt a Húsvét és ha Petya megnyugszik végre, maradéktalanul boldog leszek.

kék

Van néhány fura dolog a blogolással kapcsolatban. Például, hogy némely dolgokat jobb azonnal leírni, amíg tart a hozzájuk kapcsolódó jó hangulat (olyan ez, mint a pezsgő buborékja) és van aminek kifejezetten jót tesz egy kis távolság.
Mostanában sok jó dolog történt velünk, amit jó lett volna azonnal lejegyezni, de remélem még így is maradt egy kis "csillogós" hangulat.
A Kék sétáról már írtam. Mellékelek néhány képet, hogy még szemléletesebb legyen.

Felirat hozzáadása

Az utolsó kép nem véletlen, arra majd még visszatérek. :)
A hétfő is elég húzósra sikerült. Nagyon drukkoltunk, hogy hogyan sikerül a Világnap. Mondjuk a Nemzet Tolla bírhatta volna még egy kicsit, mert így minden az ő lemondásával volt tele. Munka után szülőklub, aztán a Parlament kivilágítása kapcsán volt dolgom az erről szóló sajtótájékoztatón. A tájékoztatót egy nagyon kedves barátunk (Aki Emberrel basszusgitározik) hangosította ki. Ez nekem azért volt jó, mert már nagyon régen láttam és így legalább újra találkoztunk és a felesége is eljött, akit szintén nagyon kedvelek.
Persze volt ott néhány ember, akit ismerek. Pl az egyik kisfiú, akivel tavaly nyaraltunk. Még puszit is kaptam tőle, ami lévén auti srác, nagy ajándéknak tekinthető. Legalábbis én így éreztem. Szóval a nagy Autizmus Világnap apropóján kis emberi örömeim voltak, amiktől napokig jó kedvem volt.(van)
Találkoztam olyan emberekkel is, akiket már hírből ismerek. Be is mutattak sokaknak. Az egyik szimpatikus hölgy valami papírdarabokat tartott a kezében és senki nem vette el tőle. Megsajnáltam és ösztönösen elvettem a cetliket. Akkor derült ki, hogy az bizony két jegy Kulka János estjére, amire nem tud elmenni. És itt az utolsó kép magyarázata. Ugyanis nekem ő az egyik gyengém. Tudom, hogy vicces, de ez van. Már sokkal régebbi dolog, mint az autizmus. Biztos a gerontofilia. Vagy ki tudja. :) Egyébként nincs sok gyengém. A keserű csoki és a pezsgő. Passzol, nem?
Mivel két jegyhez jutottunk, megkértem DÉ-t, hogy jöjjön velem. Ember is biztosan eljött volna, de mivel ő elfogulatlan, viszont zenész, nem biztos, hogy jól érezte volna magát. Nekünk viszont volt egy kellemes esténk.
Hazafelé döbbenetes volt. Ismerkedni akart velem egy srác, aki ha egy kicsit igyekszem, a fiam lehetett volna. Azt sem tudtam, sírjak - e, vagy nevessek. Nevettem, magamban. Abból nem lehet baj. Két kéregető is jutott, de a második pórul járt, neki már nem maradt apróm. Most vásároltam be a hétvégére is és egy nagyon kedves pénztáros srácnál fizettem. Aztán még egy ember akart velem beszélgetni. A kulturált idősebb úriember (vén kujon) kategóriát erősítette.
 Ez két dolgot jelenthet. Vagy nagyon jól nézek ki, amit nem hiszek, mivel van a házban tükör, vagy az emberek olyan magányosak, hogy gyakorlatilag bárkivel szóba állnak, aki tartja a szemkontaktust és nincs a fülében dugó. Azt hiszem ez elég szomorú.
Egyéb apró örömök és keservek is voltak. Pl. hogy Petya elcsórta Panni tojásait, amiket az oviban festett és megette őket. Neki édes mindegy a színe, az csak főtt tojás. Szerencsére Panni még nem vette észre. Az is vicces volt, hogy Peti egyik reggel felvitte az emeletre a játék zongorát, szerintem minden háztartásban van ilyen, köszönő viszonyban sincs a normális hangokkal és ezen játszott dallamot. Sajnos azóta megtalálta a maguktól zenélő gombokat, de remélem fog még muzsikálni.
Azt hiszem Peti iskolájáról is megszületik lassan a döntés. Próbálok nem gondolni rá, pláne nem idegeskedni, de persze nem igazán megy.
Tegnap nagyon vacakul sikerült a reggel és oda kellet érnem valahová tízre.Végül Pannit kocsival kellett oviba vinni, mert tornaórája volt és nyolcra be kellett érnie. A fiúk továbbvittek a célhoz. Így viszont borzasztó korán értem oda. Akkor esett le a tantusz, hogy ott a Városliget. Így elvittük Petyát oda sétálni, ne unatkozzon annyit a tavaszi szünetben. Nagyon jól sikerült és külön örültem, hogy a rossz hangulatú reggelt ilyen szépre tudtuk fordítani.
Egyébként a találkozó is jól sikerült, ahová indultam. Megismerkedtem valakivel, akiről érezni lehet azt, hogy Valaki. Nem a nagy kocsijától, vagy a bankszámlájától, hanem a tudásától és a belső tartásáról. Rám legalábbis ilyen benyomást tett. Mióta belecsöppentem a fogyatékosügybe, örömmel tapasztalom, hogy sok ilyen emberünk van. Azt hiszem nagyon meg kéne becsülnünk őket. Ez a találkozó is ellátott némi munícióval a borús napokra.
Ráadásul tegnap, mire hazaértem itt volt Ember Anyukája és egy irdatlan halom finomságot készített. Olyan, mint a kelt palacsinta. Itthon illata van.
A hosszú hétvége is ígéretes. Ilyenkor kalácsot szoktam sütni és jönnek vendégek, meg lesz tojásfestés. És ha nagyon nagy szerencsém lesz, alhatok is egy kicsit. :))

párhuzamos

Megint régen írtam és megint nem véletlenül. Ugyanis Emberrel eldöntöttük, hogy most már tényleg rendet teszünk az alvás körül. Vagyis aludjon mindenki a saját ágyában, nyugodtan és időben. Részeredményeink vannak. A menetrend mostanában az, hogy felmászom Pannival az ágyába és ott mesélek neki, majd elalszom mellette. Ezt az utóbbit nem kéne, de már rég észrevettem, hogy egy álmosan szuszogó Panni jobb mint bármilyen kemikália. Szóval két perc alatt bealszunk egymás mellett. Majd felébredek, ideális esetben még éjfél előtt és átvonulok a saját ágyunkba. Ha mázlim van, Ember már ott van. Ha nem, akkor ő Peti mellett felejtette magát. De Peti már egész sokszor tölti az éjszakát az ágyában és Panni sem nyafog, ha már egyszer elaludt. Ez már önmagában sem kedvez a blogolásnak, de mikor beszélgettünk az alvásról kiderült, hogy Ember legalább annyira nem szereti az ágyban a laptopot, mint én a tévét. Szóval végre monitormentes az ágyunk, de így nem írok blogot. Most lent vagyok a földszinten, mert itt alszom Pannival. Úgy fájt a fejem, hogy nem bírtam volna az emeleten mesélős figurát. Így most szabadon garázdálkodhatok. :)
Mostanában egyébként nagyon furán érzem magam. Olyan, mintha minimum két világban élnék egyszerre. Lehet, hogy kezdek bedilizni, de legalább nem vagyok egyedül. Egy nagyon kedves barátnőm hasonló benyomásokról számolt be. Arról van szó, hogy ha mondjuk bekapcsolom a rádiót, dől belőle, hogy minden rossz, mindenki becstelen stb. És már komolyan elszomorodok. Aztán hazafelé bekanyarodok egy utcába, ahol virágoznak a fák és minden rendben lévőnek látszik. Fura módon az utóbbi a valóságos, az előbbi meg tudom, hogy van. És nagyon sokszor csúsznak így egymásra a dolgok. Nemrég pl voltam egy auti rendezvényen. Több szülő is megszólalt és elmondta, hogy ez egy pokoljárás és milyen rossz és reménytelen dolog is autista gyereket nevelni. És én tökéletesen értettem őket, hiszen ismerem a helyzetet valamennyire. Aztán hazajöttem, leültem a lépcsőre, amit jól felmelegített a tavaszi nap és nézegettem a családomat. Peti végre játszik a labdákkal és nem szétharapja, hanem dobja és rúgja, Panni meg versenyt futott és a bogarakat nézte. Egyszóval igazi ajándék pillanatokat kaptam. Megint csak ez a fura párhuzam.
Történnek azért tisztán jó dolgok is. Pénteken találkozunk régi kollégákkal. Tíz éve együtt kezdett az egész csapat, ennek az apropójából gyűltünk össze. Nagyon jó kis buli volt. Mindenki megmutatta a pocakját (már akinek lett) és a gyerekei fotóját (ld. előbb). KIcsit többet ittam, mint gondoltam, de szerencsére ezzel kapcsoltban mindig észnél maradok, szóval gond egy szál se, viszont jó kedvem volt. Régen nagyon szerettem ezeket az embereket és jó volt újra látni őket.
Belekeveredtem egy furcsa konfliktusba is (nem a bulin) és ez néhány napig borzasztóan zavart. Próbáltam megoldani így is, meg amúgy is de nem sikerült. Aztán kaptam egy kis, sőt nem is kis váratlan segítséget és le tudtam tenni. Bánt még kicsit, hiszen az ilyen fajta játékokban nem egy hibás van, de úgy érzem én megpróbáltam mindent. Lesz, ahogy lesz.
Most is elég fura tudathasadt állapotban vagyok. Nagyon örülök, mert tegnap egy auti flashmb- on voltam, ma pedig kéksétált az egész család. De közben azon járt az eszem, hogy hányan vannak ,akik nem tudnak eljönni, mert olyan nehéz helyzetben vannak. Persze nem fogok a dugámba dőlni, szép nap volt. Akárhová néztem ismerősöket és barátokat láttam és Peti annyira ügyes volt, hogy az hihetetlen. Villamosozott szépen, aztán sétált is. Bírta, ha várni kellett, igazán jó fiú volt. Panni meg kézről kézre járt. És a hazaút is jól alakult. Mert a Rakparton parkoltunk reggel és nem tudtuk, hogy ott délben futóverseny lesz. Be csücsültünk a kocsiba és indultunk volna D-ékhez, mert ez volt a délutáni program, amikor jött egy csomó futó. Kb háromnegyed órát vártunk a kocsinkban, hogy elmenjenek. És Peti hiszti nélkül bírta. Pannival még társasoztam, mikor hazaértem, igazán szép nap volt a mai.
Holnap meg szülőklub, utána meg kék lesz a Parlament, az is hosszú nap lesz. El is alszom lassan. Jó éjt! 

zivataros jó idő

Tegnap egy csúnya kis szürke felhővel a fejem fölött ébredtem, ezért egész nap villámokat szórt a szemem és füstölt a fülem. Legalábbis én így éreztem magamat. Tornyosult előttem egy csomó tennivaló és ráadásul holnap dolgoznom is kell. De pontosan nem tudom, hogy mit fogok csinálni és lám, mennyire hasonlít ez az autizmushoz, ez eléggé nyomaszt. Szóval nem voltam túl kedves senkihez. Így fordulhatott elő, hogy este csúnyán összeszólalkoztam Emberrel, Peti napirendje miatt. Ez már régi téma köztünk. Én ugyanis elég merev vagyok a napirenddel kapcsolatban, Ember szerint túlságosan is és nem kell erre így rágörcsölni. Lehet, hogy igaza van. Az tény, hogy a napirend használatához némiképp előre kell gondolkodni és Embernek, aki vezeti a céget és komoly munkákat menedzsel, ez itthon nem mindig sikerül. Szerintem meg nem jó, hogy felrakjuk a napirendet, aztán mi hordjuk szanaszét a kártyákat, Peti meg valami hozzávetőlegesen stimmelő folyamatokat végez. Persze sarkítok megint, de a háztartási logisztika magasiskolája nálunk időnként erős érzelmeket vált ki. :)
A másik, amin a tegnapi mufurc napomon eltűnődtem, hogy Pannival mennyire is vagyunk igazságosak. Ez arról jutott eszembe, hogy délután Anyunál volt és mi jól elvoltunk Petivel. Ahogy Panni hazajött, nyafogott valamiért és erre persze Peti kezdte is szépen a hisztit. Ekkor én jól ráripakodtam Pannira. És amíg Petihez szinte korlátlan a türelmem, addig Pannitól elvárom, hogy olyan módon uralkodjon magán a tesója miatt, amire lehet, hogy még nem képes. Plusz sikeresen elültetek benne egy szépen fejlett bűntudatot. De ha valakinek mondjuk vak a testvére, gondolom ő is gyorsan megtanulja, hogy ne rakja tele székekkel az előszobát. (Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Petyát is meg szoktam ilyenkor szidni, de első körben Pannira szólok rá.)
Este a gyerekek a saját ágyukban aludtak, így kipihentem magam kicsit. Panni kapott is egy napocskát, aminek örülhetett. Ma már sokkal lazább voltam, mert nekiláttam elintézni a dolgaimat. Elkezdtem kitölteni az Autizmus Alapítvány kérdőívét is. Tiszta időutazás. A család a kertben szöszölt, ahogy tegnap is. Boltba is kellett menni és Panni jött velem. Komolyan tanulja a fogyasztói társadalmat, de reményteli fejlődést mutat.
Ma este Pannin volt a hiszti sora. Valami apróságon úgy kiakadt, hogy teljesen magán kívül volt. Én egy idő után mondtam neki, hogy a szoba közepén hisztizzen, ott nem veri bele magát semmibe. Tisztára enervált lettem. Igazi frizsider szülő.Panni hisztizett is becsülettel és Petya repertoárjából is bőséggel merített. Csak csodálkozott, hogy fáj, ha a fejét a padlóba üti és szépen a helyére tette az eldobált dolgokat (üvöltve) ha rászóltam. Megmutattam neki a tükörben, hogy milyen ronda amit csinál, végül legkeményebb fegyveremhez, a számoláshoz fordultam. Ez lassan, de hatott. A fürdőbe száműztem magunkat, mert onnan nem hallatszik annyira ki a hangoskodás. A zuhany alatt már azt magyarázta, hogy szégyelli magát. Mondtam neki, hogy semmi gond, néha mindenki kiakad. Ezután már visszafogottabban nyomta, aztán rekord idő alatt aludt el.
Igazából bajban vagyok ezekkel a hisztikkel. Az erőszakot semmilyen formában nem érzem elfogadhatónak. Ő meg csak húzza bele magát, amíg már nem is tud magáról. És mostanság megint elég sokat hisztizik. Talán valamilyen életkori sajátosság? Fene tudja. Azt érzem, hogy olyan indulatokat ereszt ki, amiket sokszor féken tart. És ő nagyon sokszor viselkedik jól. És néha tényleg mindenkinél elszakad a cérna. Majd kialakul.

egy kis leki élet

Elég régen nem írtam már és ez biztos nem véletlen. Amikor eldöntöttem, hogy megpályázom ezt a munkahelyet, tartottam attól, hogy sok lesz a jóból, illetve esetemben az autizmusból. Ezzel birkóztam az elmúlt kb másfél hétben. Nem könnyítette meg a dolgomat, hogy előre láttam, ez feltehetőleg be fog következni. Merthogy továbbra is mentorszülő vagyok, amit nem szeretnék feladni, de koordinálom is a mentorok munkáját. Ez nem feltétlen ellentmondás, de nem is mindig fedi egymást a két dolog. A munkahelyemen is hasonló munkát végzek, csak egy jelentős hazai szervezet alkalmazottjaként. Emellett vagyok egyesületi elnök és nem utolsó sorban  érintett szülő. Nem is számolom, hányféle szerep csúszik össze. De amikor a boltból ijesztő mennyiségű (fölösleges) nasival állítottam be a kajaidőben, megkérdezték a kollégáim, hogy csak tán nem szeretethiányban szenvedek - e.  Abban éppen nem, de hasonló önpátyolgató mechanizmus alapján vettem egyszerre csipszet és kakaó port. El is kezdtem nyomban töprengeni a saját kis buta dolgaimon, amíg majdnem becsavarodtam. Többen a segítségüket is felajánlották, mert tényleg nehéz folyamatosan azzal szembesülni, hogy komolyan rászoruló emberek segítséget kérnek és én nem tudok nekik mit mondani. Nem azért, mert buta vagyok, hanem mert jelenleg ilyen a hazai ellátó rendszer. Ezt az összes szemüvegemmel látom. Persze van olyan, aki rám haragszik ezért. Ugyanúgy, mint a régebbi és annyira szeretett munkahelyemen, tudom, hogy a düh itt sem ellenem irányul. De mivel hasonló cipőben járok (vagy jártam, vagy fogok) mint a hozzám fordulók, nem annyira egyszerű hátra lépnem, amikor kéne. Máskor viszont határozottan jó, hogy én is testközelből ismerem a helyzetet. De egy darabig inkább a sötétebbik felét láttam a dolognak. Vicces módon egyszer csak helyre billent a dolog. Nem csináltam semmit, csak zenét hallgattam (Úgy tűnik a Blues Brothers  - nek terápiás hatása van) és elengedtem azokat a dolgokat, amiket el kellett. Általában nem vagyok egy túl lekizős, pláne ezoterikus alkat, de ez most így sikerült. Ettől függetlenül egyébként lehet, hogy fogok segítséget kérni, de jobb úgy beszélgetni, hogy tisztábban vagyok magammal
És egy csomó jó dolog is történik. Olyan dolgokkal is foglalkoznom kell, amik előre mutatnak és tényleg lehet értelmük. És nem amolyan multi droid módon, hanem tényleg gondolkodva. Ez nagyon tetszik és egy kicsit izgulok is, hogy jó legyen.
Elég sok vizuális segédeszközt is készítek, ez is a munkám része. Ezzel úgy vagyok, mint a mesebeli öreg király. Egyik szemem sír, a másik nevet. Mert sok hozzánk forduló tudja, hogy mire valók ezek a dolgok, sokan viszont nem. Így nem túl hasznos az egész. Tanfolyamról meg kb egyről tudok, ahová mehetnek.
A legviccesebb az volt, mikor a Koraiba kellett elmennünk előadást tartani. Én a mentorokról beszéltem. Elég felemás érzésvolt azoknak az embereknek magyarázni, akik ezen az úton elindítottak. Ha pozitívan tudok az autizmushoz viszonyulni, az nagyrészt az ő érdemük. De a mentorokról azt hiszem tudtam olyat mondani, ami érdekes volt. És nem is izgultam nagyon, mert oda kicsit mindig úgy megyek, mintha a régi sulim lenne.
Amint Ember megtudta, hová megyek és kikhez, mindjárt nagyon szeretett volna eljönni értem. Persze Petivel.Úgyhogy lezajlott a dolog komoly része és utána buliztunk a nagyteremben. Rejtély, hogy az a gyógypedagógus, akinek Peti egy fél évet végigüvöltött, miért szeret minket. De ez van. :) Utána hazadobtuk ZS- t és ő meg behívott minket egy teára. Peti iszonyú jó fej volt. Nem dúlta fel az otthonát. Szóval szép este volt, még ha kicsit hosszú is. Panni Anyuékkal galerizett és alig akart  végén hazajönni. Ja! És kaptam egy olyan szép csokit, hogy meg sem merem kóstolni.
Egyébként nincs okom panaszra. Peti nagyon jó srác. Szinte nem is bántja magát, viszont sokat mosolyog. Valamiért egész szépen artikulálja azt, hogy jaj. De közben jókedvű a hangsúly és ettől nagyon vicces az egész.
Tegnap kint voltunk a kertben és Petya kérte a futóbringát. Persze nem bringázta körbe a házat, csak kicsit imbolygott vele, de ez is valami. Délután meg bekapcsolta a tévét. Arra is rákapott, hogy kidobja a pelusát. A vécén meg úgy ül, mint egy isten. Csak nem tolja le előtte a ruháját. :)
Az alvási logisztikánk viszont teljesen felborult, mert most Ember beteg és én alszom a csibékkel. Kínomban már elkezdtem Panninak készíteni egy jutalom gyűjtő táblát. Végül is, ha auti srácoknál működik, nála is működhet. Szóval minden saját ágyban töltött éjszakáért egy napocska és tizenöt napocskáért egy ajándék. Január óta dugdosok egy doboz pónit Anyu lakásában, amit nem tudtam otthagyni a leárazásokkor. :) Lassan nekem is aludnom kell, de azt még megírom, hogy a napokban Embernek eszébe jutott, hogy régen Petivel nem lehetett kézen fogva sétálni. Egyszerűen nem engedte. A csuklóját fogtam, vagy a kabátját. Ezt is, hogy elfelejtettem! Hiába, a jót könnyű megszokni:)  Szép almokat!