Miért jó, ha a gyerek a padlóra pisil?

Igazából nem jó. De ha Petyáról van szó, megint más a helyzet. Azt hiszem jobb, ha kezdem az elején. Tegnap felmentem valamiért az emeletre és nedves volt a padló. Megátkoztam gyorsan a macskát, takarítottam kicsit és mentem a dogom után. Nem egészen értettem a helyzetet, alom tiszta, macska szobatiszta és ott a kert, de nem jutott más az eszembe.
Aztán igencsak meglepődtem, ugyanis kicsit később látom ám, hogy Petya előveszi a csapásmérőt a pelóból és a legnagyobb nyugalommal könnyít magán. Történetesen a nappali közepén. Mi elég laza népek vagyunk, de azért ez még nálunk sem szokás. Rá is szóltam legénykére, hogy húzzon a vécébe, de gyorsan. (A macskának meg adtam egy adag zaftos kaját soron kívül)
Később szembe jutott, hogy Ember is említett néhány napja ilyen szabadtéri pisilős epizódot, ő is a klóra küldte Petit.
A jó ebben az, hogy végre eljutottunk oda, hogy Petya érzi az ingert, azonosítja a történéssel és még azt is tudja, hogy ez nem mehet a gatyába. Most már csak azt kell bevésni, hogy hová is lehet pisilni és nyertünk!
Ezen kívül csak annyi történt, hogy Petya ma ment egyedül először a busszal. Tök fura volt. Beült a buszba, mellé a tanárnéni, én meg nem tudtam, hogy mi az a kő a gyomromba. De nem volt semmi gond. Embernek segítettem egész nap, délután megjött a busz, letette Petit és ment a dolgára. Még üzenetet is kaptunk arról, hogy ma mi volt gond, mit küldjünk be. Szóval minden működik és remélem én is visszaszokok a gyerekek nélküli nappalokba, hiszen ezt akarta már egy hónapja. :)

viszlát nyár, helló ősz!

Még néhány szösszenet maradt nyárról, amit eddig nem volt időm leírni. Pl, hogy miután megjöttünk a nyaralásból, én folyton a jó nagy víz után nyavalyogtam. Csak kérnem kellett és megadatott, átmenetileg feszített víztükrű volt a konyhám. Valami cső eresztett és ezért nem lehetett száraz lábbal átkelni egy tányérért. A gyerekeknek mondjuk tetszett. :)

Meg aztán ott van Panni okossága is. Merthogy Petinek ment a hasa és én mindenfélét kitaláltam, hogy miért is. Panni egyszer szépen végighallgatta Emberhez intézett legújabb agymenésemet a témában, ahol kitértem a produktum színére és állagára, majd közölte, hogy Peti eszi a bodzabogyót, de semmi gond, én mondtam, hogy szorulás esetén ez még jó is lehet. Tényleg mondtam ilyet, ő meg figyelt. A mennyiség azért nem mindegy, úgyhogy szépen kimentem egy metszőollóval és megszüntettem a hasmenést. De azért vicces, hogy nem láttam a szememtől.

A legújabb napirendi tárgyunk is rendhagyó. Sokat törtem a fejem azon, hogy a lovagláshoz mit találjak ki. élek ugyanis a gyanúperrel, hogy a Duplo ló Petinek kb egy darab műanyag és nem asszociál róla igazi lóra, amin ülni szokott. Megkérdeztem a lovasterapeuta srácot is, hogy mit javasol. Erre adott egy tincset a ló sörényéből, mondván úgyis mindig azzal fogselymezik a Peti. Egyébként tényleg folyton rágcsál némi sörényt, szóval igaza volt. Ezzel már csak abban kell okosnak lenni, hogy hogyan védjem meg, mert ha kirakom, Peti elveszi és szétpöszörgeti. Lelamnálni szerintem nincs értelme, akkor már más lesz az illata, tapintása, szóval nem lesz sörény. Most lobogtatom lovaglás előtt de ez messze van az ideálistól, napirenden viszont a fenti okok miatt nem merem hagyni. De szép, így néz ki.

Pannival nyár végére ár nagyon sokat kellet hadakozni, hogy ne nézzen folyton tévét. Ezt meguntam és kitaláltam, hogy egy napra kap három mozijegyet, ő választja ki hogy melyik mesére használja fel. (Akár olyat is választhatott, amit én nem szeretek.) Ehhez persze át kellett nézni a tévéműsort és minden nap kitölteni a biankó mozijegyeket, amiket aztán Panni tovább díszített matricával, meg csillámmal, megy ilyesmivel. Ilyenre sikerültek:

Sajnos egy idő után elveszítették a varázsukat, de addigra úgyis ősz lett és szükség esetén némi szülői szigor alkalmazásával újra elővehetők a jegyek.

Volt még némi kertrendezés és függőágy szerelés is, amit eléggé szerettünk. Petya is rákapott, hogy abban hintázzon, ezért még a kutyát is eltűrte a kertben. :)

És a nyár legvégén, vélhetően a sok esőtől, összedőlt a kerti kiülő. A jó az, hogy senki nem volt alatta. Ugyanis azon is volt hinta, meg a gyerekek egyébként is imádtak körülötte rohangálni, szóval valaki már megint vigyázott ránk.

Ezek után az örömök után tragikus hirtelenséggel becsöngettek. Alig vártam már, hogy kicsit gyerekek nélkül legyek, ezért engem lepett meg a legjobban, hogy túl nagynak éreztem a csöndet. De ez fél napnál nem tartott tovább, ugyanis Embernek borzasztó mennyiségű munkája van és kért, hogy segítsek. Ezen kívül saját dolgom is van rengeteg, szóval megint pörgés, csak másképp. Ami nagy könnyebbség, hogy elindult a szállító szolgálat. El sem igen hiszem. Reggel jön a busz, igaz nagyon korán, és viszi Petit. Kis gond volt a kísérő körül, ezért a héten én is mentem reggelente, de úgy tűnik ez is megoldódik.
Az iskolakezdés a sok munka miatt kicsit kapkodósra sikerült, ezt inkább Panni érezte meg. Volt, hogy még este fél tízkor is a füzeteit kötöttem, amire természetese ő írta rá a nevét. Nagyon szeretett volna olyan cuccokat, amin Monster High figurák vannak, de azok bitang drágák, szóval bekötöttük egyszínűre a füzeteit és ragasztott rájuk az ízlésének megfelelő matricát. (füzetenként egy db matricát) A végeredmény szerintem sokkal ízlésesebb lett, mint amit a boltban árulnak. Petit nagyon dicsérik a suliban, az egyik tanítónéni azt mondta, rosszabbat várt. Értem, hogy mire gondol, de pont ezért asztalztunk, meg sétáltunk, meg ilyesmi. (Meg jól is esett.) Azon még töröm a fejem, hogy hogyan kommunikáljunk a tanárnénikkel, hiszen innentől nem én viszem Petit. A legegyszerűbb persze velük megbeszélni, mert nagyon nem akarom zavarni őket, hiszen nekik ez "csak" a munkájuk és megértem, hogy nem vesznek szívesen mondjuk rosszkor jövő hívásokat. Úgy néz ki, marad az üzenő és az e - mail. De jó fejek, ezzel biztos nem lesz gond.

nyaralás 2014

Idén is sikerült nyaralnunk, pedig sokáig úgy tűnt, hogy nem fog beleférni. És nem is akárhol, a Balatonon! Kicsi gyerek koromban nyaraltam ott utoljára, mikor még létezett szakszervezeti üdülő, szóval nagyon nosztalgikus volt. Egy kedves barátunk hívott meg a családja nyaralójába. Ezt már tavaly is megtette, de akkor még jobban féltem Peti miatt. Idén valahogy bátrabb voltam és azt mondtam, próbáljuk meg.
Egyébként mások is hívtak, amit nagyon köszönök, de Peti miatt olyan emberhez merek csak menni, aki nagyon ismer minket és tudja, hogy adott esetben apróbb károk is járnak a vendéglátásunkkal. Meg furán is vagyok a szívességekkel. Annak idején a diagnózis után mondta valaki a segítőink közül, hogy meg kell tanulni elfogadni a segítséget. Akkor még nem igazán értettem, miről beszél, gondoltam egészséges lelkű, normális emberek vagyunk, megoldjuk ezt is. De tény, hogy nem szeretek túl sokat másokra utalva lenni és van akitől könnyebben elfogadom, hogy segít. Vendéglátónk ilyen valaki. Tavaly ő vigyázott Petire, mikor dolgoznunk kellett, idén a nyaralással segített. De ez valahogy magától értetődő, talán mert nagyon régen ismerjük egymást, vagy a személyiségünkből fakad, nem tudom.
Szóval bepattantunk az autóba és irány a Balaton. Idén már nem kellett hintalovat tenni a kocsi tetőcsomagtartójára, elég volt a szopis párna, meg a szokásos cuccok.Nagyon kedves házban laktunk. amit gongosan bevédtünk Petire. Vegyszerek és értékes és/vagy törékeny dolgok elpakolva és egy csomó reklámújság kézközelben. Én a magam részéről alig vártam, hogy csobbanjak és erre gyorsan sort is kerítettünk. Kíváncsi voltam, mit szól Petya a nagy vízhez, mert benne volt a pakliba, hogy félni fog, esetleg pánikol. Első alkalommal csakugyan nagyon óvatosan ment be a vízbe, megbénítva ezzel a lépcső forgalmát. Ebbe szerintem az is benne volt, hogy nem tudta, mi van a víz alatt, hová kell lépnie. A várakozók becsületére legyen mondva, senki nem "szólt be" Peti később már nagyon élvezte a pancsolást. Kíváncsi voltam arra is, mit fog csinálni a vízben. Ugyanis ő nemigen szereti a nagy tereket. Ha sétálunk, a kerítés mellett megy és fogja a kezünket. Evésnél is nagyon sokszor fog minket és alvásnál is akkor boldog, ha legalább egy tenyér, vagy talp erejéig hozzánk érhet. Általában fontos neki, hogy kapcsolódjon valakihez, valamihez. Megoldotta ezt is, leginkább a hátamra csimpaszkodva úszott. Az első néhány nap után már felbátorodott és elengedett, de messzire nem ment és ez nem is volt baj. Az is vicces volt, mikor először került víz alá a feje. Prüszkölt és meg volt lepve, de ezután már ő próbálgatta, hogy hogy is megy ez. Persze dobálni nem lehetett, mint Pannit, de szerintem jól érezte magát.
A ház, ahol laktunk, szuper volt. Érezhetően egy családé, úgy ahogy azt annak idején berendezték, Igazi retro hangulatban nyaraltunk és időnként felkiáltottunk, hogy pont ilyen ... - nk volt gyerekkorunkban. Ugyanis voltak ott pl régi játékok. Pont olyan nyomda, mint gyerekkoromban! :) Meg társasok és sakk készlet. Házigazdánknak volt türelme társasozni a gyerekekkel és megtanította Pannit sakkozni. A kert is összeállt már az elmúlt pár évtizedben, jó nagy fák, mókusok, meg ilyesmi. Mondjuk Petya azzal kezdett, hogy lelegelte a virágágyást, de ez nem volt gond.
A létezés központja a verandán a kerti asztal volt, ahol játszottunk, beszélgettünk, rejtvényt fejtettünk és eszméletlenül sokat ettünk. Állítólag ezt a hely szellemes teszi. Minden estre rám hatott. Megvolt az összes klasszikus, lángos, dinnye, sült hal és fagyi. Grilleztünk, bográcsoltunk és készítettem túrótortát is.
Ezen kívül tollasoztunk sokat, meg foci is volt a gyerekekkel, szóval tiszta idill. Ez szerintem egy panzióban nem ment volna. :)
A Balaton nagyon közel volt, így a menetrend az volt, hogy odasétáltunk, fürödtünk, visszajöttünk. Nagyon nem lehetett Petivel a pokrócon ücsörgős figurát előadni, de nekem nem is hiányzott, hiszen közel volt a saját kuckó, benne a jó társaság,  minek ücsörögjek egy csomó ismeretlen ember között.
Úgy alakult, hogy Embernek a nyaralás közepén haza kellett jönni dolgozni, így magunk maradtunk a gyerekekkel. (Ezt eddig nem írta, a szokásos csapat ment, D - ék és mi). Az apák eljöttek dolgozni és a házigazdánk is Pestre jött. Kifejezetten kellemes, lazulós másfél nap volt, de azért vártuk őket haza. Úgy terveztem, hogy amíg Ember meg nem érkezik, nem viszem ki a csibéket fürdeni, meg kicsit borult is volt az idő. Peti viszont ott állt a kapuban és bámulta a boldog fürdeni induló népeket. Gondoltam egyet és megpróbáltam mégis fürdeni velük. Úgy voltam vele, hogy ha nagy a zűr, akár kézben is vissza tudom hozni Petit a házhoz, Panni meg érti az ilyen helyzetek, nem nehezíti meg a dolgomat. Gondosan lefektettünk pár szabályt, pl, hogy ha ki kell mennünk a vízből, akkor nincs apelláta, megyünk, senki nem bukik  a víz alá és nem megy el tőlem. Nem volt szükség semmilyen óvintézkedésre, mindkét gyerek szuper volt. mivel fújt a szél, hullámzott a víz, mi meg a gumimatracba és egymásba kapaszkodva "hullámlovagoltunk". Nagyon büszke voltam rájuk és egy kicsit magamra is.
Az apák Pestre utazásában az volt a jó, hogy itthonra is beugrottak és elhozták azokat a cuccokat, amik itthon maradtak. Ezek közül Panni gumi delfine, Dr. Fújlyuk volt a legfontosabb. Rá Panni spórolta össze a pénzt úgy, hogy nem kért nasikat a boltban. Anyunál tettük le, nehogy baja essen és sikeresen itthon is felejtettük. Amikor megjött a Balatonra, teljes volt az öröm. Mindannyian megpróbáltunk a hátán maradni, bár Petit valamiért a delfin festett szeme bűvölte el. Folyton ott keringett körülötte.
Sajnos képeket nem igazán tudok feltenni, mert a fényképezőm cserben hagyott, csak Peti ottani napirendjéről van kép, azt ide teszem.

A ronda rózsaszín cucc egy karúszó. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy messze nem használtuk a napirendet úgy, ahogy kellett volna. Ennek ellenére Peti nemigen borult ki, szerintem azért, mert folyamatosan volt mivel foglalkoznia. A központi szobában ült legtöbbet és figyelte a többieket, meg újságokat lapozott. Ha szerette volna, hogy játsszon vele valaki, mindig talált partnert. Ez nagyon jó volt, mert ő egyedül nem tud mit kezdeni és olyankor jönnek a gondok, mert vagy kitalál valamit, ami nem jól sül el, vagy hisztizik. De itt ilyesmi nemigen fordult elő, max a késői fekvés volt a gond.
Egyébként a napirend egy tépőzár a szobánk ajtaján, amit fent is maradt, mondván úgyis jövünk jövőre is. :)
Szintén nagy ajándék volt, hogy többször is elmehettem Emberrel kettesben sétálni. ióta vakáció van, ilyen nem volt és már nagyon hiányzott.
A hazaindulás is érdekes volt. Reggel becuccoltunk a kocsiba és utána még ott töltöttük a napot. A fura az volt, hogy Petya pontosan levette, hogy mi történik itt és a pakolás után már nem találta a helyét. Az utolsó fürdésnél pedig ugyanúgy nyafogott, mint a Panni, csak a maga módján. Biztos vagyok benne, hogy pontosan tudta, hogy indulunk haza.Ugyanúgy érezte a hazamenős nap sajátos hangulatát, ahogy mi.

egy megfejtés és egy jó hír

Kezdem a jó hírrel, mert szeretem, ha ilyesmiről írhatok. Ma felhívott egy hölgy a KLIK - től, hogy szállító szolgálatot szerveznek a mi térségünkből Petya sulijába és igénybe venném - e, ha lenne ilyen. Naná! Tudom, hogy ezek a szolgálatok nem ingyenesek és azt is, hogy csak tervezésről és szervezésről van szó, de ár ennek is nagyon örülök. Egy csomó utazás kiesne, plusz a kocsi sem menne teljesen tönkre. Az is jól esett, hogy emlékezett ránk a hölgy még abból az időből, amikor a helyi önkormányzatnál érdeklődtem a lehetőségek után. Rémlett, hogy leveleztem már vele valahol, de nem ugrott be, hogy hol. Azt is tudta, hogy van az egyesületünk és azt mondta, mindenképp szeretnének velünk együttműködni, leülni beszélgetni erről. Kicsit beszélgettünk telefonon is és nagyon normálisan állt az oktatással kapcsolatos problémákhoz. Ez eléggé ígéretes.
Kellett is jó hír, mert Petya még mindig elég cvíder, morc és durcás. Részben már tudjuk az okát, ugyanis tegnap este megint kikakilt egy csomó nejlonzacskót. Fogalmam sincs, hol talál még, mert eldobom a zacsikat és elzárom, amit használok. Alapvetően jobban szeretem a vászon zacsit, lehet, hogy csak azt kéne használni. Ma megint egy csomót kiabált és olyan volt, mint az üvegpohár, ami már attól eltörik, hogy felé nyúlsz. Ahogy tegnap már írtam, értem a helyzetet, de nem szeretem. Ez a feszültség mindenkit megvisel, de legjobban Petit. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy nem kéne - e mégis orvoshoz rohanni, gyomrot mosatni, meg ilyenek. Csak az is bennem van, hogy fölöslegesen tennék ki mindenkit iszonyú nagy stressznek. Remélem gyorsan megszabadul attól, ami zavarja és rendbe jön, mert jövő héten nyaralni megyünk és az egyébként is kényes terep.
Kínomban már elővettem az Életmentő kézikönyv szülőknek című könyvet, mert azt nagyon szeretem, ha auti gondom van, de most nem villanyozott fel.
Az viszont érdekes volt, hogy délután hozzánk jött a táborból Panni barátnője és Peti nagyon örült neki. Körbemászkálta, meg játszott a kezével és nagyokat mosolygott rá. Azt gondolom, hogy ha komoly baja lenne, nem foglalkozna a vendég kislánnyal. Ez is arra mutat, hogy valami kényelmetlenségről lehet szó. (Meg az elmúlt tíz év tapasztalata)
Egyébként a saját feszültségemet terápiás takarítással kezeltem, ami nagyon ráfért már a lakásra és egy tepsi sütit is sikerült sütnöm, ami Petyónak is ízlett. Csak a meggyeket dobálta ki belőle méla undorral, de ezzel nem lepett meg különösebben. Nem szereti, ha a sütiben rajtütés szerűen gyümölcsöt talál. Bezzeg a csokipasztillát nem dobja ki. A sütin kívül megevett még egy csomó zsíros kenyeret, szóval éhen halni nem fog. :) Bízom benne, hogy a holnap már könnyebb lesz mindkettőnknek, mert jobb őt jókedvűnek látni. :)

valami nem jó

Peti az elmúlt két napban szokatlanul "jó" gyerek volt. Ha tehette, egész nap a fotelben, vagy a kanapén kuckózott, nem rohangált, alig dobált, szóval szavam nem lehet. Simán tudtam dolgozni, meg konyházni, igazán örülhettem volna a nagy jó dolgomnak. De nem tettem, mert zavart ez a túlzottan példás magaviselet és azt hiszem igazam lett. Ma már össze kellett kapnom magam, mert Peti gyakorlatilag mindenen felkapja a vizet. A tevékenységváltásokat személyes sértésnek tekinti és üvöltéssel, meg sikoltozással fejezi ki a nemtetszését. Az a fura, hogy pont ezt vártam és ezért nem is vagyok különösebben kiakadva. Biztos, hogy nincs olyan baja, ami halálos, annak komolyabb jelei is volnának, de azt el tudom képzeni, hogy bekapott egy kósza hasfájós vírust. Anyu is panaszkodott ilyesmire és én is kicsit furán vagyok. Ez olyan, amikor az ember nem beteg, de nem is egészen egészséges. Peti az autizmusából fakadóan másképp érzékelheti a dolgot, ráadásul nyafogni sem tud, mint Panni ilyenkor, tehát kiabál és sikít. Próbálok neki segíteni pl pelót is kapott napközben, ami már nem volt divat, de hátha könnyebb így neki.
A sétát sajnálom, mert ma sétálni sem tudtunk. Elindultunk, de olyan rapli lett előle, hogy inkább visszafordultam. Azt látom, hogy segít Petinek, hogy én higgadt tudok maradni. Ez nagy előny a pár évvel ezelőtti önmagamhoz képest. Régebben ilyenkor óhatatlanul én is bepörögtem és így egymást húztuk bele Petivel egy fura spirálba. Most szerintem ő is tudja, hogy túl leszünk ezen is. De elgondolkodtató, hogy ha nem velem lenne, mi lenne ennek az egésznek a kifutása. Elég aggasztó, hogy ilyen szinten ismerni kel őt ahhoz, hogy működni tudjon. De hát autizmusban ez közhely számba megy, csak eszembe jutott.
Most is sok a pihenős fázis van, hagyom regenerálódni. Mondjuk a reggelire megevett három karéj zsíros kenyér is bizakodásra ad okot. Remélem jövő hétre meggyógyul, mert megyünk nyaralni.
Hogy ne csak nyafogásról írjak, elmesélem a festékes epizódot is. Tegnap Petya megint a kisszobában kuckózott és lenyúlta Panni vízfestékét. Jó érzékkel bordókkal és vörösekkel dekorálta ki ízlésesen a halántékát és a szemöldökét. Konkrétan úgy nézett ki, mint akit nagyon megvertek. Ilyen módon kicsinosítva bóklászott elém, én meg lábon hordtam ki egy infarktust, azt hitem megsérült. Aztán gyanús lett, hogy se sírás, se semmi jele az ijedelemnek. Végül persze letöröltem a sebeket és jót nevettem az egészen. (Meg még magasabbra pakoltam a festéket.) Jó lenne, ha minden sérülést ilyen könnyen lehetne gyógyítani. :)

esőtánc

Ez a hét is elcsorgott szép nyugisan. Kialakult egy rendje a napjainknak és ez Peti számára így jó. Panninak persze borzasztóan unalmas, de nincs mit tenni. Ebben a rettenetes melegben nekem sincs nagyon kedvem Petya határait feszegetni, mert már a létezés is extrém sport.
Kicsit nekem is sok már az itthoni létből, ezért is örültem neki, hogy részt vehettem egy szülőtréningen, most éppen az étkezési zavarokkal kapcsolatban. Jól eset meghallgatni akkor is, ha nekünk ezzel kapcsolatban nincsenek húsba vágó problémáink. Ezzel nem azt akartam mondani, hogy Peti válogatás nélkül eszik és profin használja a halkést, de az asztaltól szaladgálásnál és a válogatásnál sokkal fontosabb dolgaink is vannak. Azért jó volt erre a területre is ránézni kicsit. Szeretem a szülőtréningeket azért is, mert rendet tesznek a fejemben, meg mert nagyon inspirálóak. Persze van egy olyan része is a dolognak, hogy azonnal újabb problémákat fedezek fel az életünkben, de ezen már csak mosolygok. Olyan ez, mint mikor az ember betegségekről olvas és mindjárt egy csomót diagnosztizál is magán. :)
Ezután gyors egymásutánban két munkamegbeszélés volt még. Az egyik pocsékul sikerült, nem tudok mit kezdeni a nyílt agresszióval, főleg ha inkompetenciából fakad, a másik viszont eredményes volt. Végül úgy zártam a napot, hogy jól esett és feltöltött a következő mászkálós alkalomig, ráadásul gondolkodni valót is adott bőven.
Voltunk fejlesztésen is és én vezettem, ami külön fegyvertény. A GPS ismét cserben hagyott, úgy jártam, mint az ember a viccben, menni tudtam, csak jönni nem. Ember meg három szóval eligazított. Vitán felül jobb, mint az összes kütyü együttvéve. :)
Ráadásul a derekamnak is sikerült beakadnia, amitől a hét elején roppant kimérten mozogtam és nemigen tudtam felszedni a dolgokat a földről. Ilyenkor jövök rá, hogy mennyi minden tud leesni. :)
Lovaglási is volt és Peti igazán ügyesen dolgozott. Szombatra külön ajándék volt, hogy Ember nem ment sehová. Az elmúlt két héten annyit dolgozott, hogy már nagyon hiányzott itthon. Ráadásul Peti felvette azt a nagyon fura szokását, hogy csak Emberrel pisil a vécébe. Ha én viszem, nem hajlandó, aztán moshatok gatyát.
Volt nálunk egy hölgy is, megnézte Petit az ápolásihoz. Peti jól megfogta z orrá, meg a háta mögé mászott a kanapén, szóval kapta az ívet becsülettel, de jól bírta. Egyébként meg kedves volt és előre telefonált, még a kutyától sem akadt ki, szóval szavam nem lehet. Újabb jó pont a hivatalnak.
Amit nagyon szerettem a napokban, azok Peti esőtáncai voltak. A héten többször volt olyan, hogy napközben borzasztó meleg, délután pedig zivatar. Ilyenkor a kutya bekéredzkedett, Peti pedig kiment a zuhogó esőbe és ott kalimpált, meg ugrált. Nem hívtam be, mert meleg volt és láthatóan örömet okozott neki. Az első alkalommal kicsit sokat is és jó túlpörgött, úgyhogy ezután már résen voltam és időben behívtam, hogy csücsüljön egy kád meleg vízbe. Nagyon jó fej volt. :) Gondolom hiányzik neki a medence, de most nem tudunk venni. A puha falút ugyanis előbb vagy utóbb kiharapja, a kemény meg eléggé áras. Marad a fürdőkád, az strapabíró. :)

Panni jövő héten táborozik, már alig várja. A régi óvónénije szervezi a tábort, abban biztos vagyok, hogy tévézés nem lesz. Petivel kettesben bizonyos szempontból egyszerűbb az élet és könnyebb a keretek közt maradni. Csak ilyenkor van késztetésem kicsit feszegetni őt, nehogy túlzottan beledermedjünk a szituba. Ki fog derülni, hogy mennyire sikerül majd.

Liebster Award, köszönöm!

Liebster Award Díjat kaptam, köszönöm szépen! 

Ez egy vándordíj, melyet egy már korábban díjazott blogíró ad át olyan blogoknak, melyeket érdemesnek talál arra, hogy mások figyelmébe ajánlja. A díjat az Ufogyerek blog írójától, Váradi - Varga Krisztinától kaptam. A díjjal együtt járt egy kérdés is:

Ha éppen nincs ihleted egy újabb blogbejegyzésed megírásához, honnan merítesz ötletet?

Ha nincs ihletem, (ez egy kicsit nagyképűen hangzik, nem?) akkor nem írok. Szerencsére nem kötelező. Bár volt egy időszak, amikor úgy éreztem, hogy az. Akkor elgondolkodtam, hogy érdemes - e csinálni, ha nem okoz örömet és arra jutottam, hogy nem. 

Sokszor csiszolgatok viszont fejben bejegyzéseket, aztán vagy van időm leírni őket, vagy elfelejtődnek, szóval van, hogy ötlet éppen lenne, csak idő nincs és olyan is előfordul, hogy leülök egy gondolattal és végül egész másképp tekeredik, mint terveztem.  de nem baj, ez így jó. :)

És az én kérdésem:

Miért kezdtél el blogot írni?

11 általam követett blog nincs, de a kedvenceknek tovább adom. (szerintem van, akinél már járt) Ők jobb oldalon olvashatók.