Végre nyár

Június végével Petyáéknál is eljött a vakáció. Azért akkor, mert a suli két hét napközis tábort még rádob a tanév végére. Ilyenkor mindenfelé viszik a gyerekeket, "tanítás" már nincs. Emlékszem, mikor ezt először mondták, nem is értettem. Az ovi bezárt vakációra és mi vergődtünk itthon hónapokig. Persze a jót könnyű megszokni, szóval idén már számoltunk ezzel a kis plusz idővel. Gyakorlatilag ez volt Panni Peti mentes vakációja. Kicsit sajnálom, hogy nem tudtunk túl sok közös programot szervezni, mert mindenkinek sok volt a dolga.
Panni így olvasott, rajzolt és kártyavárat épített, meg persze rengeteget tévézett, aminek olyan nagyon nem örülök.

Idén még a nyaralásunkba is beleszól Ember munkája, néhány napot nélküle leszünk, ami izgalmas lesz. Barátokkal megyünk, szóval nem leszünk egyedül, de fürdeni a gyerkőcökkel mindig izgi, így meg méginkább az lesz.
A lényeg, hogy vakáció van, nem kell suliba menni, korán kelni, leckézni és táskát pakolni, amit én legalább annyira élvezek, mint a gyerekek.
Ez az időszak mindig kettős nekem, mert egyrészt imádom, hogy velem vannak végre a gyerekek, másrészt pont ettől fáradok el. Amikor már egy hete nem voltam nélkülük, kifejezetten nyűgös tudok lenni.Ilyenkor jó egy kicsit egyedül elmenni sétálni, meg ilyesmi, de ez nem midig fér bele. A szabadulásom annak függvénye, hogy Embernek mennyi munkája van, mikor tud nekem egy kis időt adni.Meg persze adott a saját munkám is.
Ez a nyár sok szempontból más, mint a többi. Főleg azért, mert Anyu elutazott külföldre a tesómhoz és csak ősszel jön haza. Ezt leginkább Panni érzi, mert ő szokott Anyuval sokat játszani. Megvannak a saját dolgaik, amiket én nem is értek. Most Ember anyukája vendégeskedik a szomszédban, de ő másképp működik. Természetesen Panni neki is örül, őt is próbálja nyúzni, de azért ez nem ugyanaz.
Érdekes ez  a nyár azért is, mert Embernek nagyon sok a munkája. Ennek örülünk, hiszen valamiből meg kell élni, de azért hiányzik nekünk itthonról. Talán le kéne fénymásolnunk, hogy legyen belőle egy itthoni darab, amit nem lehet elvinni, mint a kézikönyvtárban. :)
Az viszont nagyon jó, hogy itthon vagyok, nincs macera azzal, hogy ki vigyáz a gyerekekre, miből fizetjük ki és boldogul - e majd.
Peti számára sikerült kialakítani egy kényelmes rutint, amiben a fontos sarokpontok a medence és az asztali játék. Ezen kívül nyüstölöm a vécé használattal is, nem mindig sikerrel. Ennyi alsógatyát és ágyneműt már rég mostam, viszont volt, hogy sikerült a vécébe kakilnia, amiért rettenetes mennyiségű francia drazsé volt a jutalom.
Az asztalizásnak nagyon örül és csinálja szépen az ismerős feladatokat, az újakat pedig gyorsan megtanulja. Emiatt én gyártok mindenféle játékokat, de ez jó így, élvezem, hogy tudunk valamit együtt csinálni. És az előszedett játékok Panni számára is mindig érdekesek. Teszek ide pár képet erről, hátha valakinek hasznos lesz.

A rutin kialakításához nagyon kellett a napirend. Izgis, mert lassan és óvatosan tendálunk a kártyák felé. Most azt csinálom, hogy lelamináltam egy csomó alapot, aminek tépőzár van a hátán és széles celluxszal ráragasztom a tárgyakat, vagy azoknak a darabjait. PECS - hez is ezek mennek. De, hogy ne legyen egyszerű, vannak olyan képek, amiket Peti biztosan ért és elég motivált a használatukra (pl medence), ott jó nagyban ezeket használjuk. Teszek képet a napirendes cuccról is.

asztali-chipicao-szabadidő

csomagolóanyag-cellux-alap és kb két perc

Mindig van bennem egy kis kétely azzal kapcsolatban, hogy mit ért Peti, de pl pont ebben az esetben elég konkrét visszajelzést adott. A napirenden azt látta, hogy asztalizik, utána kap chipicaot. Konkrétan elkezdett páros lábon ugrálni és vigyorogni és nem vette el a nasis képet az asztali előtt. Ennek én is örültem, meg ő is. :)
A napirend jövő héten is kelleni fog, akkor ugyanis megyünk Balcsira. Ott majd megint kell tájékozódnia a történések között. Szerintem már tudja, hogy mi jön, mert látta, hogy beszereztem úszógumit, meg mindenféle vízi játékot, Nagyon vicces, hogy Petya tényleg megtalálja a saját kapaszkodóit is olyan módon, hogy figyeli a környezetét. A kedvencem ezzel kapcsolatban, hogy figyeli, mit veszek elő a konyhában. Azt hiszem egészen sok nyersanyagot ismer már és azt is tudja, hogy süti készítéshez keverőtál és habverő kerül elő. (Idén a dán vajas keksz a nyerő. Azért próbáltuk ki, mert Hans a lunda a Madagaszkár pingvinjeiben ezzel kínálgatja a pingvineket. Logikus, nem?)
Ami bejött még idén, az a matricás füzet. Olyan fajta, ahol adottak a körvonalk és rá kell tenni a matricát. Van olyan rész is, ahol ki kell egészíteni a képet. Ezekkel jól boldogul, bár van még mit javítani a pontosságon.

Az elsőt ebből a könyvből a névnapjára kapta, ami sikeresen elfelejtettünk. Petya jó srác, nem reklamált,de én pocsékul éreztem magam a pár napos csúszás miatt. Végül a túrótorta mindenkinek helyrebillentette a lelki egyensúlyát. De Panni névnapjára már készültem :)

És a végére hagytam a medencézést. Amikor a hőség kibírhatatlan kezdett lenni, Ember beszerzett egy medencét. Peti rapid tempóban harapta ki, én meg ragasztgattam és azon tűnődtem, hogy ez is csak luxushiszti, egy csomó auti srácnak nem is jut medence és pl panelban ez sokkal nehezebb lehet. Végül Ember és az Anyukája vettek egy másikat, ami csodával határos módon még nincs kiharapva.Nagyon bírom a srácokat, mikor játszanak benne. Peti élvezi, hogy csillog a víz és ezért rengeteget fröcsizik, Panni meg mindenféle jót játszik, Azt is látom, hogy Panni időnként jobban szeret Peti nélkül medencézni, de ezzel szerintem nincs nagy gond, Petivel lenni néha tényleg fárasztó. Teszek ide jó kis medencés képeket is. :)

Most, hogy minden idilli dolgot leírtam, azért azt is megírom, hogy napi minimum egy kiborulás is az életünk része, aminek hol tudom az okát, hol nem. Peti váltja a fogait, ez is olyasmi, ami zavarja, de néha az unalom akasztja ki, néha meg az, hogy csinálnia kell valamit, vagy nem kaphat meg valamit. Ezek a hisztik nem olyan szörnyűek, mint amilyenek lehetnének, de nem igazán kellemesek. Panni ilyenkor inkább kivonul a szituból, én meg aggódom miatta. 

Egy komoly kiakadás volt nemrég, ami azért maradt meg nagyon, mert végül Peti lejött  földszintre, ahol még elöl voltak az asztalis cuccok. Még szepegett, de leült és elkezdett gyöngyöt fűzni. Adogattam neki, ő fűzött és szépen megnyugodott.

Máskor viszont Panni nagyon jó fej. Történt, hogy Ember boltból jött éppen és hozott pizzát vacsira, meg péksütit reggelire. Peti felmarta a péksütit, én meg álltam és tűnődtem, hogy most akkor mi is legyen. Panni fogta a cuccot és határozottan közölte Petivel, hogy nem, ez reggeli, majd betette a hűtőbe, Nem volt se hiszti, se másmilyen ellenvetés. (hűtő nyitogatás). Sokkal ügyesebben oldotta meg a helyzetet, mint én.

Velünk vannak Petya kis pótcselekvései is, pl a gardrób pakolás. Rendszeresen kirámolja a ruhákat a szekrényből. Ez így nem hangzik vészesnek, de négyünk ruhatárát rendszeresen visszarámolni nem túl szórakoztató. Szerencsére ezek inkább a vakáció elején voltak jellemzőek.

És persze megy a levelezgetés a KLIK - el a buszjárat miatt, e ez külön történet. Megint úgy állunk, hogy júliusban még nem tudjuk, mi lesz ősszel. Szerintem ez normál fejlődésű gyerekeknél elképzelhetetlen, de ezen kár is bosszankodni. Onnantól, hogy "ügy" lett, már dolga van vele a "hivatalnak"

Van még a dezodor használat, ami vicces. Peti ugyanis elkezdett nagyon izzadni ebben a jó kis melegben és hát büdi volt. Érthető módon nem szerettem ezt a helyzetet. Peti külseje így is olyasmi, ami foglalkoztat. Nagyon sokat foltozza, piszkolja a ruháit és ez nem tűnik el nyomtalanul. Nem mondom, hogy elhanyagolt, de azért elég sajátos tud lenni a külseje. Szóval kitaláltam, hogy innentől dezodor, nehogy már büdös legyen a gyerek. Megpróbáltam Apjáét, ami két okból sem jött be. Egyrészt teljesen fura volt az apa szagú Peti, másrészt nem akarta ezt az egészet. Peti rettentően csikis, szóval stift kilőve és a fújókás is óvatosan. Végül kapott egy bab fújósat és azt tudjuk használni, Hozzá tartozik a fürdés utáni procedúrához. Meglátja a flakont és már emeli a kezét.A kezdeti tiltakozásnak nyoma sincs. Örül, ha kap a tenyerébe is szagolgatni.Ez megint olyan kis apróság, ami más gyereknél gond nélkül menne, nekünk kicsit kellett foglalkozni vele, de ez is megy már. :)

Összegezve azt gondolom, hogy jó most nekünk. Vizes lábnyomok a padlón, napsütés, dinnye és fagyi és jövő héten Balaton, mi kellhet még? :)

törött kéz, nincs busz, nagyöcsi

A májusunk azzal indult, hogy Petya eltörte a könyökét. A suliban volt, nem szeretett volna visszaindulni a játszótérről és dühösködés közben elesett. A suliban van erre protokoll, már a kórházban vettük át a begipszelt gyerkőcöt.
Nyilván kiderült már a blogból, hogy Petivel kapcsolatban számos parám van, ez volt az egyik. Egészségügy, ahol az emberek túlterheltek és ezért időnként türelmetlenek, pláne traumatológia, ahol mindenkinek minden fáj, bejósolhatatlan helyzetek, hosszú várakozások, szóval nem kifejezetten ideális szituáció autizmus szempontból. Ráadásul tartottam tőle, hogy Petya hogy éli meg az ilyesmivel járó fájdalmat, mennyire tud kontrollált és együttműködő maradni egy ilyen helyzetben.
Kiderült, hogy megint mélységesen alábecsültem a gyerekemet és egyébként az ügy többi szereplőjét is. Az orvosok közül az egyik kötözésnél mondta a gipszelős ember, hogy ő már elég sok mindent látott az elmúlt húsz évben és gondolom tényleg. Peti meg gyönyörűen tartotta, emelte, tette és vette a karját úgy, ahogy kérték tőle. A fájdalmat persze időnként kezelni kellett, de ez sem volt kritikus. Fürdeni is szépen tudott, Apjával intézték. Peti nem szereti a zuhanyt, ezért Ember szivaccsal mosta kevés vízben.
A hetente ismétlődő átkötözéseknél meg a második alkalommal már rutinosan ment oda, ahová kellett.
A gipsz most pénteken, négy hét után került le, volt egy röntgen is, amit Petya gond nélkül abszolvált és megint fürödhet sok vízben, amit gondosan ki is pocsol a kádból. :)

De, hogy ne legyen teljes az örömöm, a múlt héten derült ki, hogy a KLIK nem szeretné biztosítani a gyerekek szállítását jövőre. (Petin kívül még három srácot visznek) Ez nagyon nagy gond, ugyanis Peti  nyolcvan kilométert utazik naponta. Amikor utoljára mi gondoskodtunk a szállításáról, még volt állásom és fizetésem, ha nehezen is, de megoldottuk. Ez most lehetetlen. Tehát úgy áll a dolog, hogy tanév vége előtt egy hónappal derült ki, hogy gáz van. Ez minimum nemtörődöm húzás, hiszen bármilyen válaszlépéshez késő van. Finoman szólva sem vagyok boldog.
Szeretném leszögezni, hogy sosem hittem, hogy ez  a buszozás a legjobb megoldás. Nem ritka, hogy Peti hat tízkor száll fel a buszra azért, hogy a suliba érjen. A többi gyerek is rendre fáradt és nyúzott a sok utazástól. Azt gondolom, hogy rájuk is igaz, ami a normál fejlődésű gyerkőcökre, ahhoz, hogy jól működjenek a suliban, megfelelő fizikai állapotban kell lenniük. De azt is tudtam, hogy helyben nincs megfelelő iskola, tehát ezt gondoltam a lehető legjobb megoldásnak, ahonnan lehet tovább lépni. Ezzel szemben ezt is bukjuk. Persze nem szeretném ezt annyiban hagyni, most megy a levelezgetés a többi szülővel és a KLIK - el, hogy mi legyen.
A baj az, hogy ismerem annyira a mi remek döntéshozóinkat és a vonatkozó jogszabályokat, hogy ne legyek maradéktalanul biztos a dolgomban. Mindegy, vannak azért bőven érveink, amik megállnak és ha szó nélkül hagyjuk ezt is, akkor biztosan csak rosszabb lehet. A zabszem meg addig bent marad. Azt hiszem, ha a környéken élő szülők végre összefognának, megkeresnék egymást és mernének vállalni némi strapát, akkor biztosabban lenne helye a srácoknak, de ez már inkább munka, szóval abbahagyom az érdekvédő énem csillogtatását.
És most valami egészen más. :) A napokban Panni váratlanul betámadott, hogy ő szeretne egy kistestvért. Szívtelenül megtagadtam tőle a tesót, amire ő azonnal kombinálni kezdett. Érdekes, hogy néha még a legvacakabb helyzetekben is próbálja meglátni a jót, máskor meg a legjobb sem elég jó neki.
Szóval az okfejtése a következő volt: Ő szeretne egy kisöcsit, mert az milyen jó, de neki csak bátyja van. A Peti olyan, mintha kisebb lenne, mint ő, olyan, mint egy kisbaba, de nem lehet kisöcsi, mivel idősebb nála. Töprengett kicsit, majd kivágta, Peti egy nagyöcsi! Ezzel a téma le volt zárva. :)
És ami még nagyon jó, hogy megcsináltuk, egészen pontosan Ember megcsinálta a lukas fal borítását hajópadlóval. Régebben már írtam erről, nagyon csúnya, piszkos és lukas volt a fal, leginkább Petya aknamunkájának köszönhetően, most viszont szép és még két hét után is rácsodálkozunk néha. :) Most ilyen. Arról nem teszek fel képet, hogy milyen volt, szeretném gyorsan elfelejteni.

szavak nélkül veszekedni

Tegnap vacsira bundás kenyeret csináltam Petya egyik kedvencét. A gond az, hogy ő csak a puha közepét, ahogy gyerek korunkban hívtuk, a puháját szereti a kenyér héját pedig ott hagyja a tányéron. Mivel ez nem auti dolog, ezt nem igazán támogatom.
Petinek egyébként is vannak fura dolgai az evéssel (is). Simán belenyúl a közös tányérba, kikap belőle valamit, beleharap, majd visszateszi, nehogy pocsékba menjen. Dicséretes ez a takarékosság és törekvés az újrahasznosításra, de alapvetően mégis jobban örülnék, ha Petya megtanulná, hogy ez nem helyén való viselkedés, ahogy a más tányérjából evés sem. Egyébként ezzel szépen halad, már csak nagyon ritkán nyúl Apja tányérjába egy - egy csábító falatért. Inkább megvárja, hogy mi adjuk neki a saját kajánkat és megpróbál erre rábírni minket, leginkább mutogatással.
De vissza a tegnap estéhez. Megcsináltam a vacsit, Peti tudta mi készül. Az, hogy mit veszek elő, nagyon sokszor egyértelmű vizuális segítség azzal kapcsolatban, hogy mit fogok főzni. Fent ült a lépcső tetején és várta a vacsiját.
Megterítettem, amiben nagyon ritkán szokott segíteni, de most nem hívtam, mert siettem. Ekkor már lent lábatlankodott, nagyon szeretett volna enni. Bírom, hogy már ilyen türelmes, régebben simán belekapkodott volna a kész kajába.
Eljött a vacsi ideje és én direkt úgy raktam le a kaját, hogy ne érje el a közös tányért, ne nyúlkáljon bele a közösbe. Peti szokás szerint megette a kenyér belét és kérte a következőt. Itt kezdődött a csendes vita. Ő felém tolta a tányérját, én vissza neki, hogy egye csak meg, ami még rajta van. Pontosan tudta, hogy mit szeretnék, harapott egy picit, amolyan "nesze, ettem belőle, most már kérek egy másikat" módon, majd jött a tányér megint hozzám, én pedig toltam vissza. Ez általában működni szokott de tegnap Petya fáradt volt, ezért ennek a "veszekedésnek" nem lett jó vége, Peti végül felpattant az asztaltól és elrohant. Nekem meg az járt a fejembe, hogy milyen fura, hogy miközben a gyerekem hisztizik, egy hang nem hagyja el a szánkat, mégis mindketten értjük a szitut.

kicsit a fejlesztésről, meg mindenféléről

Az elmúlt néhány napban többször kaptam egy kérdést, ami nagyon meglepett. Jelesül azt, hogy van - e jogunk fejlesztéssel "kicsalogatni" az autista gyerkőcöt a saját világából, ahol feltehetőleg biztonságban érzi magát. Ez nagyon meglepett, mert számomra eléggé egyértelmű a válasz. A kérdezők egyébként laikusok voltak, nekik nem az.
Erről is azt gondolom, hogy az a fontos, hogy az autista emberünk méltóságát és képességeit tartsuk szem előtt. Ha innen nézem, tiszta az ügy. Mert sokkal méltóbb mindenkihez, hogy kompetensen járjon el a saját ügyeiben, legyen az az ebéd elfogyasztása, vagy házasságkötés, mint, hogy mindig mások intézkedjenek helyette, fölötte. A mi esetünkre lefordítva jobb ha Petya nem a falnak fordulva brümmög egész nap, hanem bevonom őt valamilyen tevékenységeb akkor is, ha az a számára elsőre nem szimpatikus. Vagy, hogy ő döntse el, hogy eper szörpöt szeretne inni és nem narancsot.
Persze a mód agyon fontos, itt jönnek a képbe az aut spec eszközök, módszerek. Nem kell mindjárt ördöngösségre gondolni. Hogy a legutóbbi példánál maradjunk, egyszerűen Petya elé tartom a két szörpis üveget, ő rábök arra, amelyikből inna. (A másikat néha el is tolja, hogy a tapasztalatai szerint nehezen kommunikáló anyja is értse)
Ráadásul az autizmusban használatos fejlesztési módszerek nem fájdalmasak, sőt némelyik kifejezetten tetszik. :) Szóval azt hiszem nem kérdés, hogy van - e jogunk, kell - e fejlesztenünk az autista gyerekeket.
A másik érdekes dolog, amin sokat tűnődtem mostanában, az a beszéd. Peti ezen a téren is változik, mostanában nagyon érdeklik a beszédhangok. Ő is próbálgatja őket és sokszor utánoz minket, persze Petisen. A kedvencem, amikor játék közben belenéz a szemembe és közi, hogy te, te és vigyorog nagyon. Ezek egyébként olyan hangok, mint amikor a kicsik azt mondják, hogy tö betű, szóval egyáltalán nem biztos, hogy szó akar lenni, de tudatos és nagyon édi. Ennek mindig örülünk és jól szórakozunk, de igyekszünk nem túlzott jelentőséget tulajdonítani neki. Félreértés ne essék, nem azért, mert nem örülnénk, ha Peti újra beszélne, sőt. De szerintem az igazán fontos nem ez, hanem, hogy kommunikálni tudjon és a beszédet nem feltétlenül használná erre, ahogy sok más auti srác sem.
Ezen kívül Peti nagyon sok minden másban is ügyesedik. Az idei kék sétán kifejezetten büszke voltam rá. Tavaly volt valami gondja és egy csomót kiabált, ezért és más okokból is szerettem volna inkább távol maradni, de a család ezt nem hagyta. Nekik ez a program kedves, menjünk! Peti végig szépen sétált, lufizott és kulturáltan szórakozott, én meg büszkélkedhettem az okos nagy fiunkkal. A séta után itthon ebédeltünk, a lufik a plafonon természetesen, ami igen magas itthon. De egy partvisnyéllel megoldható volt a lufimentés is.Egy pont volt csak ijesztő, amikor Petya úgy gondolta, megoldja maga, ezért kiállt az emeleti korlátra és onnan próbálta elérni a lufiját. Szerencsére még csak az egyik lába volt fönn, mikor lehalásztam onnan, személyi sérülés nem történt :) Ezek a képek a sétán készültek.

Délután meg dagadhattam a büszkeségtől. Díjátadóra voltunk hivatalosak, mert az egyesületünk és a Kockacsokival díjat alapított, amit első alkalommal Kulka János kapott. Erről többek között itt olvashat, akit érdekel. Szuper volt, persze, akik ismernek tudják, hogy kedvelem Kulka Jánost, jó volt személyesen találkozni, de nem ennek örültem leginkább.
Történt ugyanis, hogy a díj mellé odakészített ajándékcsomag szabad prédaként hevert egy széken, mi meg békésen beszélgettünk a díjátadóra várva, zsezsegve, projektorral bajlódva, ahogy azt ilyenkor kell. Láttam Petyán, hogy valami érdekes neki, ezért kértem, mutassa meg. Kézen fogva odavitt a zacsihoz és megmutatta. Nem vett ki belőle semmit, nem piszkálta, csak jelezte, hogy kér. Ráadásul elfogadta, hogy nem kap, hanem máshonnan kerítettünk neki nasit. Akik ismerik Petit, azok tudják, a többiek higgyék el nekem, hogy ez hatalmas eredmény, noha nem tűnik annak. Még most, hogy írok róla is örülök neki.
És, ha ez még mind nem elég, Panni  is ügyesedik, okosodik. Egyre profibbbb abban, hogy beossza a tanulni valót és ettől ügyesebbnek érzi magát. A sulitól és tőlem is bőven kap dicséretet, így még inkább jól esik neki ez a dolog.
Fizikailag pedig mindkét gyerkőc változik, amin nem győzök csodálkozni. Panni már kislány, semmi baba nincs rajta, teljesen kicsi csaj és úgy látom szereti magát, ami elég fontos. Peti pedig kezd valahogy megpocakosodni, ami némi aggodalomra ad okot. Keveset mozog és szereti a szénhidrátokat, szóval ezzel kapcsolatban is résen kell lennünk, de még nem vészes a helyzet. Azért az vicces, mikor beül az ölembe, mert már egyre nehezebben bírom. :) Tudom, erről is le kell szoknia pusztán a fizikai okok miatt, de ez nehezen megy és nem neki. :)

Még eldicsekszem azzal is, hogy a múlt héten öt napra el kellett mennem itthonról egy pályázat miatt . A tét nem kicsi, ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném, akkor végre a helyi szülőkkel is lehet majd dolgozni, de ezért most részt kellett vennem egy bentlakásos tréningen. Az elején elég vacakul éreztem magam, de a végére belejöttem. Most még írnom kell egy második körös pályázatot és kb két hónap múlva kiderül, hogy sikerül - e a dolog, vagy nem. De ha nem, már akkor is volt értelme. Erről itt egy videó.

De megint nem csak ez az érdekes, hanem, hogy mi történt itthon. Nagyobb rendre jöttem haza, mint amit itthon hagytam, a gyerekek jókedvűek voltak és Panni se nyafizott, mint régebben. Peti ráadásul megbetegedett, ami nem szokott egyszerű lenni.
Lebonyolítottak egy vendégséget, Ember családjának egy külföldön élő barátja jött látogatóba és azzal kapcsolatban is minden jól alakult. Ezért elsősorban Embert és Anyut illeti köszönet, de a csibék okossága, ügyessége is benne volt. Végül eljöttek értem és hazafelé érzékenyítettünk egy egész fagyizót, mert Petya úgy ette a fagyit, ahogy szokta és nem kultiválta a hosszú sort. Végül hazaértünk és mindenki boldog volt és az most is, pedig rengeteg a dolgunk. De ilyen események után sokkal könnyebb kezelni a nehézségeket és olyan optimista blogbejegyzést írni, amilyet általában szeretnék. :)

Petya ügyes

Petya mostanában mindenféle aprósággal lep meg, Nemrégiben pl azon kaptam, hogy az elöl hagyott mágneses horgász játékkal játszik úgy, ahogy kell. Máskor is felejtettem már elöl játékokat véletlenül, vagy szándékosan, de eddig általában simán széthajigálta őket. A horgászás óta már azon is rajtacsíptem, hogy építőket rak egymásra. :)
Szintén nagy lelemény, hogy ő fújja a bubit. Rászokott, hogy hozza a bubifújót és a kezünkbe nyomja, hogy fújunk neki. A múltkor valamelyikünk  szája elé tette a karikát, hogy most ő jön és sikerült! Még Panni is fennhangon örvendezett, szóval megerősítettük abban, hogy ez jó. Meglehetősen erősen fúj, szóval van, hogy jól arcon lő a löttyel, de időnként szép bubikat produkál és örül nekik. És ami még izgis, hogy valamelyik nap azon csíptem, hogy a focilabdát vezeti ki a szobából az előtérbe. Rugdosni már rég tudja, de most nagyon finoman gurigatta a lábával, amihez meglehetősen ügyesnek kellett lennie.
Mindezeken kívül a fogmosással is szépen halad, bár köpni még mindig nem tud. Szerintem lövése nincs, hogy miért is kéne. Pedig jó lenne, mert a felnőtt fogkrémmel moshat fogat, amit el szokott lopkodni, mert szereti az ízét.
Van még a szívószál, mint új fejlemény. Nemrég bedobtam neki egy pohár szörpibe, mert már rég nem használta. Nem elég, hogy szívta vele a löttyöt, de elkezdett szórakozni. Fújkálni, meg csibészkedni. Azóta néha kap, hadd játsszon a szájával, meg a levegővel.
Ezek mind olyan dolgok, amiket ovis korában vártunk tőle, de ez cseppet sem von le annak az értékéből, hogy most sikerültek. :) Kifejezetten kíváncsian várom a továbbiakat :)

Egy év munka nélkül

Pontosan egy éve mondtam fel a munkahelyemen. Ezzel a családunk viszonylagos anyagi biztonságát rúgtam fel az érzelmi biztonságért cserébe.
Sok oka volt ennek a döntésnek és az, hogy írok róla, pláne, hogy a dátumra is emlékszem beszédes. (Volt, hogy elfelejtettem a házassági évfordulónkat, szóval nem vagyok egy naptár a fejben típus) A döntésemben nagyon erősen közre játszott, hogy éreztem, ez a család nem tud tovább úgy működni, hogy anyu csak fél gőzzel (aggyal) van itthon. Megkocáztatom, hogy a normál fejlődésű gyerekeket nevelő családoknál sem lehet fenékig tejfel, ha anyu sok placcon próbál egyszerre megfelelni.
Egy év elég hosszú idő ahhoz, hogy kicsit megint elgondolkodjak azon, hogy jól döntöttem - e. Mert volt az elején néhány hónap masszív para, az egyértelműen nem nyereség. Hiányzott, amit ott hagytam, féltem attól ami jön, szóval ugyanúgy nem aludtam, mint amikor dolgozni jártam. De ebben az időszakban végre én jártam Panniért és szinte mindig sétálva és beszélgetve jöttünk haza. Amikor jobb idő lett, egy gombóc fagyi is belefért Panninak. Ez a mi Peti mentes időnk volt. Ilyenkor sokszor jött velünk Panni barátnője is, amivel neki és a szüleinek is segítettem.
Aztán beállt egy fajta rend, amit megszerettem. Reggel család el, takarítás, utána munka, délután család haza és együtt este készülődtnk a másnapra, meg pihi.
A szünetek nem igazán okoznak gondot, a vakációra pl nem kellett bébiszittert fizetni. Aki tisztában van ennek a dolognak az anyagi vonzatával, az tudja, hogy ez mit is jelent.Ugyanez a helyzet a gyerekek betegségeivel. Abszurd volt, hogy Peti altatásos fogászati beavatkozására pl nem tudtam elmenni, mert a munkahelyemen olyan program volt, ami ezt nem tette lehetővé.
El tudok menni szülőikre, meg Panninál nyílt napjaira, ami neki láthatóan jól esik. Annak is nagyon örül, ha én viszem zongorázni. Peti fejlesztésein is ott tudok lenni, de azt hiszem ez inkább nekem fontos, mint Petinek. :)
Az is fontos, hogy mivel napközben itthon voltam, vagyok, Emberrel is tudtunk időt szakítani egymásra. Ha ő is itthon dolgozik, evidens a közös ebéd és esetleg még egy séta is beleférhet.
Az is haszon, hogy Peti nyomait napközben el tudom takarítani. Sokat beszélgettünk Emberrel arról, hogy amíg dolgoztam, úgy éltünk, mint egy normális család, ahol nincs auti srác és csodálkoztunk, hogy nem jó így. Most el tudom pakolni, amit Peti szétszórt, ki tudom mosni az ijesztő mennyiségű szennyesét és tiszta lakásba tudom őket várni. Nem az a cél, hogy Peti azt szokja meg, hogy a kupi eltűnik, de az igen, hogy a lakás az egész család számára élhető legyen.
Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy auti gyerek mellett nem lehet dolgozni, csak azt, hogy a mi estünkben ez nem tudott működni úgy, hogy mellette extra mennyiségű munkahelyi terhelés is jelen volt.
És akkor még egy kicsit a munkáról. Mert ugyan a címben azt írtam, hogy munka nélkül, de ez nem egészen igaz. Segítek Embernek, amikor szüksége van rá és ez nagyon jó érzés. Szintén segítség neki, hogy nem kell kaszát, kapát elhajítva elrohannia a munkából a gyerekekeért, ez ugyanis nagyon roszul néz ki egy vállalkozónál.
És ott van az egyesületünk. Átlag napi hat órát foglalkozom vele és élvezem. Itt nem kell a más hülyeségeiért felelnem, csak a sajátjaimért. (Az is elég) Jó fej emberekkel dolgozom izgalmas projekteken, igaz sokszor ingyen, vagy egészen csekély díjazásért.
Persze néha akkor is dolgoznom kell, ha a csibék már hazajöttek, de ez még így is jobb annál, hogy hat körül esek be, látom őket fürdeni és vacsizni és már alszanak is, a leckeíráshoz meg semmi türelmem nincs. (Mondjuk a leckézést most is rosszul bírom, de ez már egy másik történet)
Ahogy írom ezt a bejegyzést, megint látom, hogy túlsúlyban vannak a jó dogok, csak a fránya anyagiak ne lennének. De itt is van olyasmi, aminek örülni tudok. Peti szállításának megoldásával ugyanis komoly összeget spórolunk meg.
Szóval azt hiszem ennek a döntésnek jó sok pozitív hozadéka volt, a család lelki békéje és nem utolsó sorban az enyém. Megtanultam nagyon kevés pénzt is beosztani és együtt élni azzal, ha olyan kevés van, amit már nem lehet beosztani.Most már nem próbálok egy évre előre tervezni, három hónappal is beérem. És egyre ritkábban érzem magam élősdinek, aki semmit nem csinál, egyszerűen azért, mert ez nem visz előre. A negatív gondolatok oka lehet az is, hogy 17 éves korom óta folyamatosan dolgoztam (leszámítva persze a gyerekek születését), így fura volt átállni az itthoni munkás üzemmódra. Egyszerűen másra vagyok, voltam szocializálva. Azt hiszem teljesen munka nélkül nem is tudnék működni.
Sokszor eszembe jut, hogy elmennék -e dolgozni és mindig oda lyukadok ki, hogy igen, ha olyan helyet találnék, ahová szívesen megyek és hasznos munkát végzek. Ugyanis nem tudok anélkül dolgozni, hogy valamennyire érzelmileg el ne köteleződjek a munkahelyem mellett. Ez nem szerencsés, mert így nagyobbat tud csapni, ha valami nincs rendben, ahogy ez meg is történt.
Ráadásul csak akkor vállalnék munkát, ha össze tud férni a családdal. De erre igen kevés esély van. A másik opció az, hogy ha majd kell, mert máshogy nem jövünk ki, akkor nincs igazi választásom. Igaz, amikor dolgoztam, akkor is azt hittem, hogy nem szervezhetjük az életünket másképp, aztán tessék.

Dupla szilveszter, meg a bilincs (csajos buli)

Ahogy legutóbb már írtam, nagyon kellemesen teltek az ünnepek. Kifejezetten sajnálom, hogy holnap már vissza a taposómalomba. Reggel eszembe is jutott, hogy ez amolyan "kiesem az időből" időszak, amikor nem lehet mást csinálni, mint lustulni, a családdal lenni főzni és nem utolsó sorban enni. Gyakorlatilag semmit nem lehet/kell intézni és ez nagyon jó. Az idei évtől kicsit parázok, ami nem vall rám, talán a bizonytalan anyagi helyzetünk az oka, de most még ez sem tudja elrontani a kedvemet, csak ott vár a sarokban, majd eldől, mi lesz vele.(remélem a para elsompolyog, ha rájön, hogy nem veszem túl komolyan.)
Ráadásul idén tudatosan távol tartottam magam mindentől, ami nem család, barátok, vagy szórakozás, ennek következtében holnaptól hegyhordás. Az iskolatáskák becsomagolva, kaják elkészítve, ruhák kikészítve, szóval hajrá! Érdekes nekem, hogy Peti látta a készülődést és ebből valószínűleg levette, hogy holnap suli. Azt remélem nem emiatt volt hipermorcos délután és este.
Tűnődőm rajta, hogyan lehetne ezt ennél ügyesebben is jelezni neki, meg egyáltalán az idő múlását, ilyesmit. Képekre fogékonyabb gyerkőcnél mehetne a hetirend, vagy a naptár, de nála ez nem biztos, hogy működik. Persze egyszerűbb lenne megpróbálni, mint túlgondolkodni.
De vissza az ünnepekhez, hiszen még ma van, villog mellettem a karácsonyfa és a szerpentinekből is maradt néhány, ami olyan magasan van, hogy Petya nem nyúlta le. :)
A Szilvesztert idén kétszer ünnepeltük. Azért alakult így, mert Pannikám nagyon fent akart maradni éjfélig, de bizony elaludt. Én is bebólintottam, szóval nem volt viharos a buli. Peti volt a legnagyobb bulihuligán 11 után még csipogott az ágyában. Szóval Panni elaludt és mivel átaludta a tüzijátékokat is azt gondoltam álmos, nem ébresztettem fel. Volt is hajnali háromkor krokodilkönnyes zokogás, hogy ő elaludt, brühühü és miért is nem ébresztettem fel. Annyira megsajnáltam, hogy megígértem, este tartunk egy after party - t. És tényleg megtartottuk. Anyu tök rendes volt, megint készített apró falatkákat és koccintottunk és meggyújtottuk a csillagszórókat is. Utána Big Bang maratont tartottunk csak mi ketten, Panni, meg én. És tényleg fent maradtunk éjfélig, akkor koccintottunk ketten kólával, mert Panni azzal szeretett volna. A vicc az, hogy a pótszilveszter jobban sikerült, mint az igazi, mivel Anyu korábban jött át, így Peti és Ember is beszállt. Ráadásul Petinek nagyon jó kedve kerekedett, ilyenkor nem lehet nem vele nevetni.
No és a bilincs. Panni egyszer kinézett magnak a játékboltban egy műanyag készletet, aminek a legfontosabb része egy bilincs volt. Én galádul megtagadtam a játék megvételét, még akkor is, amikor hős volt a fogorvosnál. Erre elkezdett gyűjteni rá, mert tényleg nagyon szerette volna. Én meg szép nagy dilemmába estem. Mert ugye a Jézuska teljesíti a leghőbb kívánságokat, de a Jézuska hogyan hozhatna bilincset. Ez valahogy nem vallana rá. Végül megsúgtam kedves barátainknak, hogy mit szeretne Panni, mert így nem cáfolódott a kijelentésem, mely szerint semmilyen körülmények között sem veszek bilincset és a Jézuskának sem kellett ilyen csúfsággal foglalkozni. A barátokért meg ugye nem én felelek, ha ők kitalálják Panni leghőbb vágyát, mit tehetek? :)
Jó volt idén a december, kezdve a szuper szülinappal, folytatva a karácsonnyal és év végi dajdajozással, remélem mindenkinek hasonlóan jól telt és Boldog Új Évet Kívánok!