2012. szeptember 9., vasárnap

Panni szeme és Petya hátizsákja

Pannival pénteken szemorvoshoz mentünk. Panni nagyon ügyes volt, még a pupilla tágítást is jól bírta. Kiderült, hogy majdnem olyan rossz a szeme, mint az enyém. (nagyon) Ebben az a vicc, hogy mióta felmerült, hogy meg kéne őt nézetni orvossal, azóta várja, hogy szemüveges legyen. Hiába, az anyai minta ereje! :))) Amikor én voltam gyerek, még piszkálták a szemüvegeseket. Minden jel szerint azóta nagyot fordult a világ. Remélem az ő generációja már mindenféle különbözőséget ilyen toleránsan fogad majd. Így most rajta vagyunk a szemüveg projekten. Keretet kell választani együtt, a lencse már nem izgalmas, azzal nem lehet felvágni. Nem úgy egy Hello Kittis kerettel. (Ó borzalom!)
Pannit a hétvégén más meglepetés is érte. Beállított Ember egyik régi zenészpajtija a családjával és sok zacskó kislányruhával, amit az ő lánykájuk már kinőtt. Mivel nem olyan mázlisták, mint mi, újonnan kénytelenek venni a ruhát a leányzónak, majd ahelyett, hogy eladnák a Vaterán, el szokták hozni nekünk. Mivel jó az ízlésük, tényleg örülök a ruciknak és nem kell kényszeredetten mosolyogni, hogy de jó is nekünk. Ráadásul nem nagyon szeretek vásárolni, tehát duplán hálás vagyok a csomagokért. Kicsit azért furán érzem magam, hogy ilyesmit fogadunk el, de tegnap eszembe jutott, hogy én milyen szívesen és szeretettel adom tovább a mi még hasznosítható ruháinkat és így kicsit könnyebb lett.
Panni annak is örült, hogy a kislánnyal egy csomót játszott, én meg mosolyogtam, hogy már vagy öt km - t futtatták a kutyát a kertben, mire bemutatkoztak egymásnak.
Ma D -ék jöttek, de Ember délelőtt próbált, délután meg az anyák írtak pályázatot egyesületileg. Nem csoda, hogy a bepakolás estére maradt. És ekkor koppantam egy jó nagyot. Ugyanis a suli kér mindenféle képeket, de Petya úgy elintézte a PECS könyvét, hogy alig van olyan nasi, amihez képet is tudok adni. A játékokról nem is beszélve. A nyomtatóban itthon szokás szerint nincs patron (Vajon miért? A helyes választ adók díja egy szarkasztikus mosoly!) tehát nem tudok képeket prezentálni. Tiszta ciki. Azért a héten megoldom, de most nagyon bosszankodom rajta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése