2018. augusztus 4., szombat

Nyári időszámítás

Nemrég felhívott egy kedves barátom, és megkérdezte, hogy vagyok. Reflexből és őszintén vágtam rá, hogy jól. :)  Mivel ő is sokat dologozik auti gyerekek szüleivel, azt hiszem sikerült meglepnem. Kicsit magamat is, mert rájöttem, hogy tényleg jól vagyok.
Ezért persze nagyon sokat kell dolgozni, de azt hiszem érdemes. A vakáció ugyanis nekem egy elég nagy mumus. Kezdődik azzal, hogy Peti kap a sulijától kb két hét napközis tábort, amiért nem győzök elég hálás lenni. Ilyenkor nem tanulnak, hanem csavarognak. Állatkert, szuper játszóterek, ilyesmik. Erre a táborra már nem jár a busz, tehát autózunk. Viszünk egy másik srácot is, akit be merünk vállani, de összességében ez a szitu elég jó. Az az izgalmas benn, hogy ilyenkor van két hetünk, amiben Panni már itthon van, de Petya még nincs. Ilyenkor igyekszünk elvégezni minden nagy munkát, ami sürgős, és persze a lehető legtöbb időt tölteni Pannival. Moziztunk, fagyiztunk, voltunk a CSOPÁ - ban, ilyesmik.
Aztán jön a mélyvíz, Peti is vakációzik. Neki szüksége van a struktúrára, különben teljesen szétesik. És ha neki nem jó, akkor garantáltan mindenki más is rosszul, de legalábbis kényelmetlenül érzi magát. Emiatt mindig nagyon rápörgök a vakációra, és az életünk megszervezésére. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Idén is megegyeztünk Emberrel pár dologban. Az egyik az, hogy hetente egyszer szervezünk családi programot. Az a vicces, hogy idén tényleg megy és azt hiszem, mindenki jól érzi magát. Persze vannak aróbb nehézségek, pl mikor Petya az Állatkertben nagyot toppantott, és ettől megfájdult a lába. Utána leült a földre és nem nagyon akart tovább jönni. Már azt néztük, hogy biztos megrántotta a térdét, mikor kiderült, hogy csak a közeli játszótérre szeretett volna bemenni. És itt jön a vicces rész, senkit nem zavart, vagy érdekelt, hogy egy 13 éves nagyfiú ül a játszótéren, ahogy a Tropicáriumban sem zavart senkit az integetés és a rikkantás. (Olyan alapzaj van, hogy alig vették észre.) Akinek feltünt, hogy Peti némiképp másmilyen, másképp örül, az max megnézte kicsit, de ez szerintem elfogadható, hiszen lássuk be, elég szokatlanul viselkedik néha. :) A Velencei tóról majd írok külön, mert az különösen érdekes volt. Azért persze teszek ide pár képet. :)

Állatkert - oroszlánok

Állatkert - van ami sosem változik. Mindörökké rugós hinta!

Állatkert - Japánkert

Állatkert szeretettel

A régi körhinta
Tropicarium

Tropicarium

Tropicarium
Strandolás

A másik ami idén eléggé bejött, az étlap. Ugyanis Panni elég kevés fajta ételt eszik meg. Ezzel az a gond, hogy nekem nem nagyon van kedvem erőszakoskodni ezzel kapcsolatban (sem). Vagyis nem megy a "Ha nem etted meg a nemtommit, akkor nem kapsz fagyit", meg a többi praktika többe között azért sem, mert vannak ételek, amiket én sem szívesen eszem meg és nem lennék nagyon boldog, ha bárki azt akarná elérni, hogy ezekkel lakjak jól. Szóval alternatívának mindig van vajas kenyér. De én eléggé szeretek főzni, szóval alkudozunk. Minden héten felkerülnek olyan dolgok, amiket Panni szeret, de pl minden héten kell, hogy legyen egy főzelék. Panni pedig mindent becsületesen megkóstol (És csak aztán nem eszi meg.) Én főzhetek változatosan, Panni meg néha megeszi. Mindenki jól jár. Az étlapot egyébként innen szedtem le, mert lusta vagyok rajzolni.
Terv volt, hogy Petyát bevonom a házimunkába. Így ő kap egy új aktivitást, és addig is a szemem előtt van. Különben is szeretek vele lenni. Ez érdekesen alakul. Segít nekem teregetésnél felrakni a csipeszeket és kipakolni a mosogatógépet. Ezeket a dolgokat persze (még) nem csinálja egyedül, de szuper, hogy bent marad a helyzetekben. Próbálta a porszívózást és a söprést is, de sokat levon a helyzet idilli voltából, hogy saját maga után takarított. Azt szedte fel, amit kiszórt. Ugyanis ha nem foglalom el, elfoglalja magát. Annak meg úgyis takrítás a vége. Mivel a konyhapolcról szerzett zsákmányaival jórész az emeletre, konkréta Apja ágyára vonul fel, több lepedőt mosok, mint egy közepes forgalmó bordély, de legalább van mit teregetnünk. :)

Teregetés

Teregetés

Gőzerővel folyik a szobatisztaság projekt is, ami időnként sikerélményt, máskor további mosni valót generál.
Néha ügyeskedünk is. Természetesen Peti ezekből a dolgokból sem marad ki és időnként jól elvagyunk a kertben.





Panni hableánya gyurmából

Vendégek is jönnek néha, akiknek örülünk. Most van itt az ideje a jó beszélgetéseknek a diófa alatt, meg persze a ráérős falatozásoknak. Mondanom sem kell, Petya ezekben is örömmel részt vesz. Ma pl céklakrémlevest evett és mákos gubát. Úgy tűnik, hogy Pannival ellentétben ő nem válogatós. Emiatt viszont felmerült bennünk, hogy zárat szerelünk a hűtőre, ugyanis ő időnként kiszolgálja magát, ami súlygyarapodáshoz és további maszatos lepedőkhöz vezet. Ezzel kapcsolatban elég komoly ellenérzéseim vannak, de a fürdőben beváltak a zárak. Azóta nem vesszük kétnaponta a tusfürdőt, csak ha elöl felejtjük. ;)
A fentiekből következik, hogy a napjaim eléggé tele vannak anyukaságokkal. Fura ez, mert egy lelassult és kiszámítható életritmust eredményez, ami nagyon jól esik. Viszont továbbra is van munkahelyem, meg az egyesület, ahol ugyan nem kapok fizetést, de dolgozom és a szakdolgozatomat is meg kéne írni. Az már csak hab a tortán, hogy a tavasszal esedékes diplomámhoz egy nyelvvizsgát is produkálnom kell. Noha nem nulláról kezdek, azért ez is idő és munkaigényes.
Ez nem kis feszültség lehetne. Évekkel ezelőtt, egy rodeósabb vakációban kötöttem egy kompromisszumot, hogy nem dolgozom ha a gyerekek itthon vannak, mert  mellettük egyszerűen nem megy. Ha hangoskodtak, ideges lettem, és mindig paráztam, hogy az elvégzett munkában hiba van. kb két évvel ezelőttig így írtam és valósítottam meg pályázatokat, és alkudoztam magammal, hogy nem olyan rossz ez, de ha mégis rossz akkor meg mindenképpen szükséges, miközben folyamatosan jelezte vissza a család, hogy nekik ez a helyzet vacak. Nagyon szeretem a munkámat, és a sulit is, de egyidő után rájöttem, hogy így már engem sem tesz boldoggá a munka. És ez az igazi meló. Elhinni és elfogadni, hogy ebben két lassú és anyukás hónapban mindenkit, beleértve engem is az tesz boldoggá, ha főzök, takarítok (bármennyire sziszifuszi vállalkozás), és csak annyit dolgozok, amennyi belefér.
Mindezzel együtt tudom, hogy nagyon szerencsés vagyok. A munkahelyem full normális és toleráns de azért a munkámat el kell végeznem. Amit csak tudtam, úgy ütemeztem, hogy júliusban és augusztusban kevesebb munkám legyen, de azért marad. Ahogy idő is marad, leginkább akkor, mikor a többiek már alszanak. Annyi csak a bibi, hogy borzasztóan rosszul tűröm a meleget, szóval néha én is kidőlök. Marad tehát az éjszakázás, a heveny lekiismeret furdalás és a tudat, hogy szeptemberben mindaz a nyakamba szakad, amit most oda toltam. 
De ez még nincs itt, nappal látom a gyerekeimet, nem csak a suliból haza esve fáradtan, és attól félek, hogy az anyuka idő elfogy, legkésőbb, amikor felnőnek, szóval jelenleg tényleg jól vagyok. :)




2018. június 17., vasárnap

Apák napja

Az a helyzet, hogy szeretem az Apák napját. Persze lehet rajta fanyalogni, hogy már megint egy olyan ünnep, ami nem széria mifelénk, de nekem már kicsi koromban is fura volt, hogy ha Anyák napja van, akkor az apáké miért nincs. Kicsit elfilóztam rajta, hogy akkor vajon kétszer kéne virágot "szerezni", vagy mi lenne, mert nehezen tudtam elképzelni, hogy Aput is megtaláljuk egy csokor orgonával, aztán elfelejtettem az egészet. Azt hiszem Adrien Mole naplójából tudtam meg, hogy másutt ünneplik az apákat. :)
A téma kézenfekvő módon akkor kezdett újra foglalkoztatni, amikor megszülettek a gyerekeink. Mázlista vagyok, azóta számtalan jó fej apukát ismertem meg, jellemzően olyanokat, akik autista gyereket (is) nevenek. Sokat törtem a fejem, hogy mennyiben mások az auti srácok apukái, mint a nem autistáké. Végülis az apukák sokfélék, pont mint az anyukák, és azt hiszem a legtöbben szeretetben és biztonságban szeretnék felnevelni a gyerekeiket, függetlenül attól, hogy autisták - e, vagy sem. Ráadásul nincs igazi viszonyítási alapom, hiszen nekünk van egy auti Petink, el sem tudom képzelni, milyen lenne az a másmilyen élet, amiben nincs, következésképpen a nem auti gyerek apukáját sem.
Erre a gondolatra egyébként pont ma kaptunk egy nagyon tiszta választ. Történt ugyanis, hogy jó sokáig aludtunk reggel. Ezt azért is tehettük, mert Peti megtanulta, hogy ha mindenki alszik, halkan foglalja el magát és lehetőleg maradjon is az ágyában. Ennek szellemében ma lebontotta az ágya mellet az elosztó fedelét, ami mögött a villanyvezeték megy többfelé. Békésen kipiszkálta az áram alatt lévő vezetéket és makramézott kicsit velük. Ember erre ébredt, meglehetősen gyorsan és viharosan. Leizzadt négyszer, majd elindult villanyt szerelni és dobozokat bombabiztossá tenni. Amikor ezen túl voltunk és egy füst alatt megjavította a konyhában is a rossz konnektort, békésen megkávéztunk és megbeszéltük, hogy Petya őranygyala valószínüleg egy szenvedélybeteg idegroncs és gondolkodik, hogy leugrik egy felhőről és inkább mégis ember lesz. Szóval azt hiszem, hogy a nem auti gyerekek apukái valahogy más dolgokban erősek, mint az auti srácoké. :) De ez a gondolatmenet nem lenne kerek, ha nem említeném a másfajta örömöket is. Pl, hogy Petya tegnap egész nap gatyában volt és tiszta maradt. Ez elég szép teljesítmény és közös, hiszen javarészt Apja hordta vécére. 
Aztán ott van az a régi emlék, amikor Ember Peti kicsi korában hazaért hulla fáradtan, mert elég sok fizikai munkát is végzett, az alkarjára fektette Petit és elkezdett vele fel és alá sétálni a konyhában, mert Peti így tudott megpihenni. Akkoriban ezt még a hasfájására fogtuk, lehet, hogy az is volt az ok, talán sosem tudjuk meg, de tény, hogy Ember rengeteg kilométert megtett a konyhakövön és Peti sokáig elfért az alkarján. :)
És ha már emlékezgetek, van még két kép, ami szerintem mindent elmond arról, hogy nálunk mi az apaság. Sajna egyiket sem tehetem fel, mert a családtagjaim rendszerint alulöltözöttek, mikor fotózom őket és nem dícsérnének meg, ha közkinccsé tenném őket gatyában/pelóban. :)
Az egyik képen Ember ül az ágyon és gitározik. Mellette áll Panni kék gumicsizmában (?) és pelenkában kb egy évesen és úgy néz az apjára, mint egy istenre. Apja természetesen ennek megfeleően néz rá vissza és tök egyforma kék a szemük. Nem vagyok egy érzelgős típus, de ezt a képet  imádom. :)
A másik képen Ember alszik keresztben az ágyon, a hóna alatt Peti kb két évesen. Nyár lehet, mert itt is a peló és meztelen felsőtest kombó játszik, de olyan béke van az arcukon, amilyet ébren ritkán látni. :)
És ha azt hinném, hogy csak nekem van ilyen jó dolgom, akkor eszembe jutnak mások. Például az az apuka, aki a támogatott életvitellel kapcsolatos tudnivalókba ásta bele magát, mert már nagy fia van. Vagy egy másik kedves bartáunk, akiknél négy pici gyerkőc van és persze az egyik auti. Türelmes és kedves velük, pedig néha az az érzésem, hogy egy zsák bolhával is könnyebb lenne. És még sorolhatnám hosszan, hogy melyik apuka miért is szuper, de tuti, hogy sértődés lenne a vége, mert biztos kihagynék valakit. Plusz azt gondolom, hogy nem csak azok az apukák jó fejek, akik valami extra blikkfangosat talának ki, mint pl egy csokiműhely, hanem azok is, akik "csak" szép csöndben elmennek dolgozni egy bankba, vagy egy építkezésre, aztán hazamennek és segítenek menedzselni a családot, szeretik a gyerekeiket és azok anyukáit. Őket mintha kicsit kevésbé vennénk észre, pedig nélkülük sokkal kevésbé lenne színes a világ.
Amikor ilyesmiről gondolkodom (tényleg szoktam!) akkor eszembe jutnak azok az apák is, akik valamiért nem maradnak a családjaikkal. Valahogy az az érzésem, hogy ők sem azért csinálják ezt, mert rosszak és gonoszak, hanem mert valami túl sok, vagy túl nehéz nekik. Jó lenne, ha el lehetne érni, hogy valahogy könnyítsünk az apukák terhein, azt hiszem akkor mindenki boldogabb lenne. :)

De száz szónak is egy a vége: Éljenek az apukák, főhajtás és pacsi nekik! :)




2018. június 10., vasárnap

Vagabondok

Múlt szombaton volt a városunkban a Vagabond Korzó. Ez egy olyan rendezvény, mint egy nagy utcabál, vagy egy kis fesztivál. Gyakorlatilag bármerre csámborog az ember a fúbb utcákon, zenébe botlik. 
Azért szeretem nagyon ezt a dolgot, mert teljesen a helyi közösségről szól. Akik ismernek, tudják, hogy ez már egy ideje nagyon foglalkoztat. Mármint a helyi közösség téma. Tök abszurd, hogy a neten lógva élünk, és közben nem tűnik fel, hogy jó fej a szomszéd, vagy, hogy kettővel arrébb is egy auti srác lakik.De vissza a bulihoz!
Ezen a jeles alkalmon természetesen Ember is muzsikál már évek óta. Mindig nagyon szerettem volna hallani, de eddig sosem mentem el. Petivel nehezen indultam neki, tartottam tőle, mi lesz, ha hamar haza kell indulnunk, mert sok lesz neki a jóból. Most viszont szerencsém volt, mert volt nálunk egy kölcsön autó. Így Embernek is volt kocsija, de nekem is maradt, ha gyors távozásra kerülne sor. A legviccesebb az, hogy nem került. :) Bónuszként Anyut is el tudtam vinni, akiről nekem sosem jut eszembe, hogy idős, de most már azért néha fáj a lába, szóval jól jött, hogy nem kellett mindenen végig gyalogolnia. Autonóm személyiségként gyorsan lepattant rólunk, amikor a központi helyszínre értünk, de időről időre összeakadtunk, Panni pedig hol vele bóklászott, hol velünk.
Először a Szaft nevű remek formációt hallgattuk meg, amiben Ember és egy séf barátja muzsikált. Ezt Peti nagyon szerette, végig billegett velem a színpadnál. Utána átsétáltunk egy másik helyszínre és útközben szert tettünk némi fagyira. Innentől már beindult a buli, Peti érezte, hogy ez most egy jó kis nap lesz. 
A másik helyen A Blues Rádió Budapest tolta, ami Ember kb száz éve létező zenekara és szerintem szuper. Arra azért figyeltem, hogy elhozzuk Petya telóját, mert számítottam rá, hogy lesznek üresjáratok. Ez jó ötlet volt, mert amíg a zenekar felállt a színpadra, addig Petya békésen eljátszogatott. Nagyon vicces volt, hogy találkoztunk egy kedves ismerősünkkel, akivel nyárra integrált alkotótábort tervezünk auti és nem auti srácoknak. Ő festőművész és valaha pedagógus volt, így több társával együtt be meri vállalni a srácokat. Erről bővebben itt. (Akinek van kedve, egy kattintással akár támogathat is minket egy kattintással! Köszi! :) )
Amint találkoztunk, egyből rákattant Petyára, noha mondtam neki, hogy nem fogjuk egy hétre vinni táborozni, hiszen neki is sok lenne, meg a környezetnek is. Ettől függetlenül figyelte, hogy játszik, mit csinál és ötleteltünk, mibe is lehetne bevonni. Annyira jól esett, hogy nem a frász jött rá, hanem a lehetőséget látta Petiben!
Amikor a zene elkezdődött, Peti teljesen lelkes lett. Nagyokat nevetett és néha belevisított a zenébe, amit kb senki nem hallott. Azon mosolyogtam magamban, hogy néha pont jó helyre kiabált. Szerintem most állt össze neki, hogy Apja miket zenél otthon. Ugyanis nálunk előfordul, hogy Ember lecsücsül szépen valahová az ölében egy gitárral és játszik valamit. Ez ilyenkor nem éppen az az idilli helyzet, aminek kinéz, ugyanis az elektromos gitárnak hangosítás nélkül elég fura hangja van. De a motívumok felismerhetők és Petyának simán átjött, hogy aha! ezt szoktam én otthon hallani! Ráadásul ott volt a többi hangszer, szóval komplett zeneként hallotta vissza a dallamokat. Nagyon tetszett neki. Nekem meg az tetszett, hogy a kutya sem törődött Petivel Mért is tette volna, egy szép nagy kamasz srác bulizott, meg nyomkodta a telóját. Az is igaz, hogy jöttek még barátok, szóval általában olyan emberek ültek mellettünk, akit nem lepett meg, egy orr fogás, vagy billegés. De nagyon jó volt kimoccanni Petivel.
Visszafelé a kocsihoz sietni kellett, mer megerősödött a sél. Ezt sajnáltam, mert elfújt egy koncertet, amibe belehallgattam volna. (Mojo Workings)
Apró vidámságként találkoztunk még Petya egyik volt gyerekvigyázójával, az elsővel, még a korais időkből és vettem egy nagyon szép kendőt egy nem nagyon szomjas pólóárustól, aztán hazajöttünk és lazultunk a kertben, amíg el nem kellett kezdeni az estét. Szuper napunk volt, és még most, egy héttel később is vigyorgok, ha eszembe jut. :)





2017. október 7., szombat

Kicsit megkésve

Már egy ideje szeretném megírni, hogy milyen szuper nyarunk is volt. Kicsit túlpörögtem, mert nagyon jó napom volt, szóval pont itt a megfelelő alkalom. :)
Kezdődött az egész azzal, hogy megkaptuk a bizonyítványainkat. Most épp hárman, Panni, Peti és én. Mindenkié meglehetősen jó lett, de Petyáé különösen izgalmasra sikerült. A tanárai olyasmit is leírtak, aminek itthon nyomát sem látom. Ez nem azért van, mert nem írtak igazat, autizmusban előfordul, hogy egyes képességek csak adott helyhez kötve működnek. Nálunk ez most a szobatisztaság. A suliban már képpel jelzi, ha mennie kell, itthon viszont tesz mindenre, a szó szoros értelmében. Nosza felbuzdultam, itt a nyár, itt is menni fog és szeptemberben egy pöpecül szobatiszta gyerek megy majd suliba. Hát ez nem jött össze. 
Az viszont igen, hogy egy kisimult, nyugis srác ment ősszel, de addig nagyon sok minden történt.
Kezdődött azzal, hogy a sulitól idén is kaptunk plusz két hét napközis tábort, amiért nem tudok elég hálás lenni. Ezeken a napokon a srácok bemennek, de nem tanulnak, hanem mindenféle szabadidős progin vesznek részt. Állatkert, játszóterek, ilyenek. Idén Petyáék osztálya még a Velencei tóra is elment. Rendesen vonattal. 
A táborra már nincs szállítás, mivel ez nem tanév, mi hordtuk fel Petit. Azért ez nagyon más, mintha tejes tanévet nekünk kellett volna eltolni, ráadásul nagyon vakációs hangulat volt, jó volt a tanárokkal is beszélgetni. Tök jó volt látni, hogy mennyire lelkesek, nem, letudni akarták a plusz két hetet, hanem szerveztek és azt hiszem jól érezték magukat a srácokkal.
Mivel nem volt szállítás, egy másik srácot is felhordtunk, mert tudtuk róla, hogy ő egy nyugis legény, vele nem lesz gond. Ráadásul az anyukája is nagyon jó fej, egyedül neveli a gyerekeit és neki sem mindegy, hogy mennyit tud dolgozni. Ez mókás volt, mert Peti féltékenykedett. Semmi extra baj, de láthatóan azt gondolta, hogy ebben a kocsiban vele kell foglalkozni, őt kell szeretgetni és max még a Pannit. Panni egyébként nagyon ügyes volt, sokat segített a két srác kapcsán, mert én nem tudtam mindig ott lenni plusz kéznek. Vizet adott, ha szomjasak voltak, meg ilyenek, de jó, hogy ezt nem Embernek kellett megoldani vezetés közben.
Aztán jött a vakáció, amikor már mi gondoskodtunk a gyerekek szórakoztatásáról, de legalábbis elfoglaltságáról. Voltunk medveotthonban és kirándulni, jöttek barátok és mi is mentünk, csupa jó kedvű dolog. 
Néha fagyizunk, sőt igazából egészen sokat és szerintem a hazai dinnyék jelentős részének elpusztulása is a mi lelkünkön szárad. Peti gyomra rendben jött és lelkesen ette a gyümölcsöt, mostanig is főleg a szőlőt. Ebből kapott extra verziót is.
Egyik nap dolgoztam a helyemen, ahonnan kilátok a kertre és fél füllel hallottam, hogy valaki azt mondta, hogy Péter légyszíves gyere ide, majd láttam, hogy Petyus jön be az ösvényen és hoz valamit nagyon óvatosan a kezében. Az arcán láttam, hogy nem tudja, hogy ezt most szabad - e, vagy sem. Kimentem hát a konyhába és megnéztem, hogy mi is történik. Kiderült, hogy a szomszéd bácsitól kaptunk egy nagy adag szőlőt. Tudtuk, hogy tőle van, mert már máskor is megkínált minket és megismertem, mert jellegzetesen hosszúkásak a szemek. Ja, és nagyon finomak! Ember úgy szaladt át megköszönni, úgy tűnik a szomszéd nem akart ebből ügyet csinálni. Ha néha kapunk tőle ilyesmit, mindig csak annyit mond, hogy a gyerekeknek, aztán már megy is el, mintha valami olyat tenne, amiről nem kéne beszélni. Egyébként ezzel én is gondban vagyok, mert hogyan fogadjunk el bármit, de ilyen kedvességet egyszerűen nem lehet visszautasítani. A szituban az dobott fel mégis, hogy Peti tök szépen együttműködött, kiderül, hogy a szomszédunk azt mondta neki, hogy vigye be a szőlőt a házba. Ezt hiba nélkül megoldotta. :)
Izgalmas volt még a Decathlon is, mert elmentünk mindenfélét venni, többek között Petyának szandit. Évek óta nem vettünk neki úgy cipőt, hogy ő is ott volt, most ez is simán ment. Igaz csináltam neki egy rövid kis itinert, vagy nem is tudom minek hívjam. Ez sok fotó és kevés szöveg arról, hogy mit fogunk csinálni. Leginkább talán mobil napirend. Ezt több programhoz is elkészítettem, pl a Medveotthonhoz is. Ezekkel szuper jól működött, különösen ha mondjuk volt benne Meki is. :)
A Decathlon ideális volt, mert nagy és tágas és senki sem egymást nézi, szóval ha Petyának éppen repkedhetnékje volt, az sem hatotta meg a népet. Az is jó volt, hogy nem szedegette le a cuccokat, de megmutatta, ami tetszik. Végül kapott egy labdát is, amitől iszonyú boldog volt. Csak arra kell vigyázni, hogy ne dobja át a kerítésen. Ezt most nagyon lelkesen csinálja, a túloldalt lakó bácsi pedig nagyon idős és néha elfelejti, hogy arra kértem, hogy dobálja vissza a holmikat.
Idén a medence problematika is másképp alakult. Nem vettünk újabb kiharapható medencét, így Petya beleszokott a fürdőkádba. Ezt próbáltam régebben is, de akkor nem ment. Most ezzel is szerencsénk volt. Persze azért a dobáláson kívül is talált magának elfoglaltságot a kertben. A hintaágy is jó buli, de a legjobb a sarazás. Kiengedte a vizet a kerti csapból, a többit pedig mindenkinek a képzelőerejére bízom. Végül a pancsolót is felállítottuk, de műanyaglemezekre és ponyvára, hogy ne lehessen abban is sarazni. Ez volt a kompromisszum. Így is sok víz fogyott, de kicsivel kevesebb volt a kosz.

Próbáltam Petit a ház körüli dolgokba is bevonni, volt amiben egész jók voltunk együtt. Ilyen a mosogatógép kipakolása, és a dolgok hámozása, szeletelése. Hosszú ideig ezekben nem sokszor maradt bent, de nagyon szeretném ezekre megtanítani. Időnk van. :)


szeletelés
ez is :)

Panni is ügyi volt, igaz sokat tévézett. Úgy döntött, hogy nem szeretne tovább zongorázni, mi mg nem erőltettük. Majd elválik, hogy jól döntöttünk - e, de azt hiszem igen. Mióta nem kötelező zenélni, nagy előszeretettel veszi elő a basszusgitárt és jobbára meg is találja rajta a hangokat.
Ő most ment felsőbe, és elég szomorú volt, mert szerette az alsós tanító nénijét. Úgy tűnik, hogy a felsős osztályfőnök is jó fej, de azért ez még néha most is előkerül.
Bevezettük a játékestéket is, amiket mind nagyon élvezünk. Ez arról szól, hogy Anyu és én nagyon szeretünk társasozni, de Ember nem igazán. Most már Panni is nagyon okos, szóval simán lehet hármasban játszani. Ilyenkor átmegyünk Anyuhoz, táblás játékokat játszunk és kirúgunk a hámból, ami nasizást jelent. :)

Panni is táborozott, de ez igazán egyikünkben sem hagyott mély nyomokat. Mindenféle programra mentek busszal, aztán jöttek haza. Azt hiszem ezt jövőre kihagyjuk.
Maradt még a sátorozás, felállítottunk a kertben egy sátrat, abban aludtunk néhányat. Paninak tetszett, de egyedül nem volt hajlandó aludni benne, pedig szerintem az vicces. Talán majd jövőre.
Embernek tudtunk venni egy új bringát, ami jobban passzol hozzá, mint a régi, így újra el tudott kezdeni bringázni. Ez több szempontból is érdekes. Azt vettem észre, hogy mióta nyugisabb az élet, mert nincs sikoltozás, kiabálás, fejverés, azóta  mi is egyre lazulunk. Nincs ebben semmi meglepő, de nekünk mégis nagy változás. Az elmúlt jó pár évben folyamatos készültségben léteztünk. Ez nem volt tudatos, de mintha leplankolt idegvégződésekkel léteztünk volna. Ebben az állapotban nagyon sok igényt elengedtünk azért, hogy ne őrüljünk meg teljesen. Most, hogy végre nincs folyamatos riadó, szépen visszatérünk a régi magunkhoz. Kinek az az igénye, hogy tekerjen, kinek, hogy nézze. Én pl a teljes Tor de France -t. 
Azon is elcsodálkozom néha, hogy abban a helyzetben is tudtunk dolgozni és én tanulni. Ezen is a nyáron gondolkodtam el. Régebben Peti mellett egyáltalán nem tudtam dolgozni, ez folyamatos stressz volt, mert mindentől függetlenül dolgozni kellett. Most lehetett, ugyan félgőzzel, de mégis.
Ez azért is fontos, mert lett egy állásom, ami ugyan nagyon családbarát, csak heti két napot járok irodába, a többit itthonról dolgozom, de azért ez munka, sőt! Meg persze maradtak az egyesületi dolgok. Pályázatokat írtam és zártam és nem volt para. Valahogy rutinosabbak lettünk ebben is. Embernek is szezon volt, ezért ez hihetetlenül jól jött ki.
Nagyjából ennyi volt az egész nyár, így leírva nem sok, de komolyan elszomorodtam tanévkezdéskor. Egyszerűen élveztem a srácok társaságát és a nyári lazaságot, nem sok kedvem volt visszaállni a normál működésre. De ez is szokatlanul zökkenőmentesen sikerült. Persze kellett hozzá Ember és Anyu, aki heroikusan elment a szülőire, de mindent összevetve egész jól alakult. :)



2017. június 9., péntek

Peti sírdogál

Peti sírdogál és ez teljesen kiborít. Az elmúlt tizenvalahány évben ugyanis a bánatát és a kényelmetlenségeit, meg fájdalmait üvöltéssel, meg sikítással tudta kifejezni. Ehhez vagyok szokva, ezt tudom kezelni. Félreértés ne essék, abba is a szívem szakad bele, de az, hogy ehelyett most elsírja magát, ha boldogtalan, vagy fáj valami, vagy egyszerűen csak nem sikerült, ez teljesen új. 
Voltunk a héten fogadóórán, a tanítónénik sok szépet és jót meséltek, de ők is elmondták, hogy ha elfárad, elpityeredik. Majdnem ott helyben elbőgtem magam én is. Úgy tűnik hozzá kell szoknom ehhez a sokkal szelídebb szomorúsághoz is.

2017. május 28., vasárnap

Kis vasárnapi szerepkonfliktus

Tanulok szorgalmasan a kertben a holnapi vizsgámra. Szociális munka fogyatékosokkal, nagyon izgalmas. Olvasom a kapott jegyzetet, ami érezhetően nem mai darab, de azért használható. Egyszer csak felnézek és lám az imbecillis gyerekem inadekvát módon játszik mellettem. Pislogok gyorsan kettőt, hát látom, hogy Petya pöszörget egy falevelet a pihenőágyon.




Az egész csak nézőpont kérdése. :)


2017. május 25., csütörtök

Kisdrogos

Már megint nagyon régen jártam erre és elég szomorkás volt a legutóbbi posztom, szóval épp ideje valami vidámabbnak.
Most is sokat foglalkoztat még a gyógyszer téma, de így megtapasztalva nem olyan rémisztő. Volt egy nagyon rossz rész, amikor "túltoltuk"az adagot, azt nem szeretném még egyszer látni. Peti csak feküdt nyitott szemmel az újságja ,ellett és nem csinált semmit. Jött enni, ha hívtam, meg ilyesmi, de teljesen le volt tekerve. Persze így nagyon könnyű volt vele, de ez nem embernek való létezés.  Szerencsére gyorsan észrevettük, hogy ez már sok a jóból és bónuszként a tanítónénik is jelezték, hogy szerintük Petya túl sokat pihen, ezért egy gyors konzultáció után csökkentettük az adagot. Azóta Peti jól van és kezdem megszokni a sikítozás és csapkodás mentes életet.
Azért nem rázott meg a túlgyógyszerezés, mert az Alapítványnál elmondták, előfordulhat, hogy a tervezett adag nagy lesz, látni fogjuk, hogy hol az elég és így is lett. 
Egyetlen mellékhatásként az emésztés felborulása maradt, de mintha az is javulna. Ezt még nem szeretném elkiabálni, de hátha.
A suliból a "Vezetőség" - től kaptam egy talányos mail - t, hogy Peti szerintük is jobban működik, szóval "visszavonják"a magántanulói státuszra vonatkozó kérelmüket. Hogy ezt hogyan csinálják, el sem tudom képzelni, de lelkük rajta. :)
Egyébként meg roham léptekkel közelít az év vége, nekem vizsgaidőszak és munkában is a csúcs. Lehet kertezni, ami szuper, sokat vagyunk kint.
Pannival is többet lehet így értelmes időt tölteni. Nemrég voltam vele egy helyi családi napon, amire még jól ki is öltöztem, mert ahhoz volt kedvem és nem volt kötelező. Holnap pedig osztálykirándulásra megy, életében először ott alvósra. Ő fel van dobva, én meg tövig rágom a körmöm, ami hülyeség, szuper tanítónénije van. Megyek is csomagolni :)